Megkopott V8-as luxustól a driftpályákig - videóval

2025.04.14.
Ilyen se volt még: driftautó készült egy idős luxusautóból. A szinte hihetetlen átalakulás a szerencsés körülmények együttállásának köszönhető. Wil, egy kanadai autórajongó ugyanis véletlenül ráakadt egy öreg, élete zenitjén már túljutott Lexus SC400-asra. A kivénhedt túraautóért mindössze 1.400 dollárt kértek, ami érthető, hiszen az SC nem volt jó bőrben.  A próbaút alkalmával a géptető felcsapódott és lerepült az autóról, a karosszériaelemek pedig olyan csálén álltak, mintha nem is a Lexus, hanem egy mostanában feltörekvő amerikai márka szerelte volna össze a fémtestet. A legtöbb vevő ekkor elköszön, és más autó után néz, ám Wil élénk fantáziával és nagy bátorsággal megáldott ember, ezért a romos külső alatt meglátta a lehetőséget és projektautónak megvásárolta a jobb napokat látott Lexust. Úgy döntött, hogy hobbijához, a drifteléshez alakítja az egykori luxusautót, és nem zavarta, hogy ehhez gyökeresen módosítania kell a műszaki tartalmat. A kocsiban szerencsére nem a sorhatos, háromliteres motor volt, hanem a Lexus legendás V8-asa, az 1UZ-FE motor. Az SC négyajtós testvére, az LS400 ezzel a motorral szerelve tette föl örökre a Lexust a luxusmárkák térképére. Az SC azonban soha nem készült manuális váltóval, de egy vérbeli driftautóba az kell. Így Wil a Nissan 350Z hatgangos kézi váltóját egy adapter segítségével egybeépítette a motorral. A műszaki perifériák sem maradtak érintetlenek: lett új differenciálmű, kicserélte a futóműben a gumibakokat, majd új kardántengelyt szerelt az autóba. Menet közben már látszott, hogy az első hallásra túl merésznek tűnő projektből lesz valami, mert a Lexus időközben megszabadult sok-sok felesleges dologtól is: az autó és a szükségtelen elektronikák, utastéri burkolatok búcsút mondtak egymásnak. Sőt, napfénytető sincs már a koros Lexusban, mert így a hórihorgas Wil bukósisakos feje kényelmesebben elfér driftelés közben. A korábban nyugodt, öreguras menetdinamika is a múlté, hiszen a kuplung és a rövid áttételezésű váltó sokkal közvetlenebb élménnyé teszi a vezetést. Amikor Wil elrúgja a Lexusnak és az autó fara felzárkózik az elejéhez, akkor komoly erők hatnak a sofőr testére is – ebben a helyzetben jönnek jól a pazar oldaltartású Sparco versenyülések. Wil időközben annyira megszerette a vén Lexust, hogy további tervei vannak vele: a motor állandó társat kap egy kompresszor személyében, ám a nagyobb teljesítménnyel járó fokozott hőterhelés miatt az erőforrás hűtési rendszerét is át kell majd alakítania. Majdnem csodával ér fel, hogy az SC400 még a bonyolult szervátültetések nyomán is használható maradt közúti forgalomban. Fotók: Roads Untraveled, You Tube, a képre kattintva megnézhet egy videót Maga a Lexus SC egyébként két generációt ért meg: a kétajtós túraautó első kiadása 1991 és 2000 között volt kapható, az utód pedig az ezredfordulótól 2010-ig volt forgalomban: az SC 430 csak V8-assal készült, és nyitható keményteteje volt. Bár az SC megszűnt, eszmei utódja a már ma is legendának tekintett LC formájában érkezett meg. A gyönyörű modell kupé- és kabriókarosszériával egyaránt kapható, a motor pedig ötliteres, V8-as szívó benzines vagy a 3,5 literes V6-os hibrid lehet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Súlyos balesetekkel, teljes útzárral, torlódásokkal indult a hét

2025.04.14.
A baleset következtében egy ember beszorult, őt a dabasi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítják ki a járműből. A helyszínen dolgoznak a társhatóságok is, ahol teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt. Kerülni Hernád és Újhartyán irányába lehet. Van baj máshol is, két jármű ütközött össze az M0-s autóút déli szektorán, az M1-es autópálya felé vezető oldalon. A 16-os km-nél a sávzárás megszűnt, de a torlódás a reggeli csúcsban meghaladta az 5 km-t. Távolabb, de szintén ezen az oldalon, az erős forgalom hatására a 40-es km előtt is jelentős, 3 km-t meghaladó torlódás alakult ki. Az M1-es autópályán, a főváros felé, a biatorbágyi terelés előtt két jármű ütközött össze. A 22-es km-nél a belső sávot foglalják el, a torlódás 1-2 km hosszú. Az M3-as autópályán, a Budapest felé vezető oldalon, Mogyoród térségében, baleset történt. A 19-es km-nél forgalomkorlátozásra kell számítani. Az M3-as autópályán, Budapest felé, Mogyoród térségében burkolatfelújítás zajlik. A 22-es és a 13-as km között lezárták a külső sávot, a forgalom a belső és az ellenkező oldal belső sávján halad. Vásárosnamény felé a külső- és leállósáv vehető igénybe. A főváros felé fokozott lassulás, időszakos torlódás alakult ki, emiatt ajánlatos 10-15 perces menetidő növekedéssel számolni. Busszal ütközött egy személyautó a 610-es főúton, Kaposvár külterületén. A 3-as km-nél félpályás korlátozás van érvényben. A magyar-osztrák határszakaszon, Hegyeshalomnál az M1-es autópályán és az 1-es főúton 1-2 km-es torlódás alakult ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A BYD luxusmárkája, a Denza is megvetette a lábát Európában

2025.04.14.
A milánói márkabemutató rendezvény ötnapos volt. A Rendkívüli technológia, vezetési luxus (Extraordinary Technology, Driving Luxury) mottóval megrendezett esemény jelentős lépés a BYD, illetve a Denza történelmében, és nemcsak az európai, hanem a globális terjeszkedésben is mérföldkőnek mondható. A Denza a BYD prémium kategóriás márkája, amelyet BYD és a Daimler közösen alapított tizenöt évvel ezelőtt, de ma már kizárólag a BYD tulajdonába tartozik.  A jelenlegi modellsora az N7 crossoverből, a Z9 szedánból, a Z9 GT kombiból és a D9 kisbuszból áll. Az autópiackövető China EV DataTracker adatai szerint tavaly 125 647 darabot adtak el belőlük Kínában. A Denza rohamléptékben gyorsítja nemzetközi terjeszkedését. Hónapok alatt vetette meg a lábát több ázsiai ország piacán, köztük Hongkongban, Thaiföldön, Indonéziában és Malajziában. A következő „nagy falat” számára Európa többtucatnyi ország. Ettől a szándéktól vezérelve tartották meg a milánói eseményt, ahol a közönség elé tárták Denza Z9 GT-et, amely a vállalat első e3 platformra épülő modellje.   Plug-in hibrid (PHEV) és tisztán elektromos (BEV) kivitelben is  forgalmazzák. A PHEV változat egy kétliteres,  203 lóerős turbófeltöltős benzinmotort és három villanymotort egyesít, amelyek együttes teljesítménye 858 lóerő. Ez arra elegendő, hogy az autó 3,6 másodperc alatt elérje az óránkénti száz kilométeres sebességet.  A PHEV 38,5 kilowattos LFP akkumulátorral van felszerelve, amellyel kizárólag elektromos üzemmódban 201 km-es hatótávolságot lehet megtenni. A szuperautó kombinált hatótávolsága pedig körülbelül 1100 km! A teljesen elektromos Denza Z9 GT-et három elektromos motor hajtja 952 lóerős összteljesítménnyel. A BEV változat valamivel gyorsabb, 3,4 másodperc alatt éri el száz kilométeres óránkénti sebességet. A jármű 100,1 kWh-os LFP akkumulátorral működik, amely 630 kilométeres hatótávolságot kínál. A luxusautóhoz luxus technológiai szolgáltatások dukálnak, kezdve a parkolási aszisztenstől, menet közbeni gumiabroncsnyomás-szabályozóig, amely 180 kilométeres sebességnél is működik. Extrém kormányzási képességeket biztosít a szűk fordulást lehetővé rendszer és az intelligens „ráksétáló” üzemmód. A belső pikantériák között említendő a középkonzolon egy visszahúzható  sebességváltó és két vezeték nélküli töltőegység. Méretes, már-már zavaróan hatalmas infotainment képernyő, elől négy, hátul pedig tízliteres hűtőtt tároló, és a hátul is elektromosan mozgatható ülések „zérógravitációs” funkcióval. A luxusautó ára Európában egyelőre nem ismert, de Kínában a Denza Z9 GT 339 800 és 419 800 jüan (15,8 és 19,6 mFt) között mozog.  A Denza nyilvánvaló törekvése az, hogy felvegye a versenyt a német prémium márkákkal, ezért nagyon valószínű, hogy náluk olcsobban fogja kínál luxusportékáját a vállalatra nehezedő uniós extravámok ellenére.  
Címkék: 

Kizárták Nico Hülkenberget, a padlólemez lett a veszte Bahreinben

2025.04.14.
Amikor híre ment, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálja a Sauber versenyzőjét, a vétség pedig a padlólemez elvékonyodása, sokan biztosra vették, hamarosan törlik Nico Hülkenberg eredményét. Hasonló helyzetekben ugyanis általában kizárás következik. Nico Hülkenberg. Fotó: hirado.hu/XPB Nem volt ez másként a Bahreini Nagydíj után sem: azt követően, hogy az FIA alaposabban is kivizsgálta az ügyet, be is jelentették Hülkenberg diszkvalifikálását. A technikai ellenőrök három ponton mérték le Hülkenberg autójának padlólemezét, és az mindhárom esetben a megengedett kilenc milliméteres érték alatt volt. Két ponton 8,4 millimétert, egy ponton pedig 8,5 millimétert mértek. A meghallgatáson a Sauber képviselője megerősítette, a mért értékek pontosak, a szükséges eljárásokat helyesen végezték el, a csapat hibázott. Ezzel tehát a svájciak elismerték, hogy vétettek a sportszabályzat 3.5.9.e) pontja ellen, és mivel ezt az FIA is megállapította, Hülkenberg eredményét törölték. A német ezzel pontokat nem veszített, hiszen tizenharmadikként ért célba. Mivel a Sauber az FIA szakemberei előtt elismerte hibáját, jóformán azt is jelezte, hogy nem fog fellebbezni a döntés ellen.  

Autótüzek estéje: két gyorsforgalmin is járművek lángoltak

2025.04.13.
Képünk illusztráció Fotó: police.hu Kigyulladt egy autó, emiatt teljes szélességében lezárták az M4-es autóút Szolnok felé vezető oldalát vasárnap este Abonynál - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. A közlemény szerint a gépkocsi az autóút 87-es kilométerénél kapott lángra. A teljes terjedelmében égő járműhöz a ceglédi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik két vízsugárral megakadályozták a tűz továbbterjedését, majd eloltották a lángokat; jelenleg utómunkálatokat végeznek. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Az M3-ason Nagyútnál gyulladt ki egy autó. A személygépkocsi a sztráda 92-es kilométerénél gyulladt ki, és teljes terjedelmében égett. A füzesabonyi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral körülhatárolták, majd eloltották a lángokat. MTI   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

A történelem legnagyobb autólopása

2025.04.13.
Az orf.at cikke. Képernyőfotó 50 évvel ezelőtt Stockholm megnyitotta a kommunista diktatúra első nyugati nagykövetségét. Gazdasági ügyletekkel is megkísérelték a közeledést: Phenjan hamarosan 1000 Volvót rendelt Svédországból, de fizetés soha nem történt. A szovjet diplomaták a puccsot „a történelem legnagyobb autólopásának” minősítették. Svédország ma is barátságos fizetési emlékeztetőket küld Észak-Koreának. A gazdaságilag teljesen elszigetelt Észak-Koreában alig van magánszemélynek saját autója. Más országokból érkező autók ritkán lépik át a határt – és ha átlépnének, megfizethetetlenek lennének az átlagos lakosság számára. Észak-Korea maga is gyárt autókat: a Pyeonghwa Motors egy dél-koreai székhelyű vegyes vállalat, amelynek gyárai Észak-Koreában vannak. Északra azonban szinte kizárólag katonai járműveket szánnak. Pedig jó néhány Volvo 144 Sedan közlekedik Phenjanban. Különleges kapcsolatok Ez összefügg azzal a diplomáciai úttörő szereppel, amelyet Svédország évtizedek óta betöltött. Ez volt az első nyugati ország, amely diplomáciai kapcsolatot ápolt Észak-Koreával, az első nyugati nagykövetség pedig Phenjanban nyílt meg 1975-ben. Több mint 25 éven át Svédország volt az egyetlen ország, amely képviselteti magát a kommunista rezsimben. "Az 1973-as Volvo szűk kanyarokban száguld, és mind az öt sávot átszövi" - idézte az NPR Urban Lehner amerikai újságírót, aki az 1980-as években járt Észak-Koreában. "Egy másik országban ez öngyilkosság lenne, de Észak-Koreában olyan kevés autó közlekedik az autópályákon, hogy ez is megengedhető." A Volvo 1000 darabot leszállított, pénz azóta sem láttak. Már akkor hallott pletykákat arról, hogy a Volvo itt veszteséget termelt. „Viccelődtünk, hogy lopott autókkal közlekedünk” – mondta akkor Lehner. Emlékeztetők évtizedek óta A svédek számára a számítás valójában sosem jött be: a reménybeli skandinávokkal folytatott kereskedelem hirtelen véget ért, mert Észak-Korea soha nem fizetett az importért. Elmúltak a fizetési határidők, felhalmozódtak a tartozások és a kamatok. Phenjan túlbecsülte, hogy képes versenyezni a nyugati piacokon, vagy akár felzárkózni azokhoz. A gazdaság két évtizeddel a háború után újra összeomlott. A Greek Reporter jelentése szerint az eredetileg 600 millió svéd korona (körülbelül 55 millió euró) fizetendő összeg az autókért és a svéd ipari exportért. Az évek során az adóssághegy 298 millió euróra nőtt. Stockholm pedig továbbra is emlékeztetőket küld Phenjannak. A fizetési kockázatra garanciát vállaló Svéd Exporthitel Ügynökség (EKN) szerint ez az évek során eltérő gyakorisággal fordult elő: "Egyes esetekben az EKN visszaigazolást kapott, más esetekben nem érkezett válasz. Volt, hogy gyakrabban küldtek emlékeztetőket, például félévente. Ez jelenleg nem így van, de a követelések továbbra is fennállnak" - mondta az EKN az ORF.at kérdésére. Forrás: X A skandináv ország diplomáciai és pénzügyi szempontból ma is különösen aktív Észak-Koreában: Svédország a humanitárius segélyek egyik legnagyobb adományozója a többszörösen éhínséggel fenyegetett országban. Svédország 1995 óta az USA kvázi reprezentatív, „védő hatalma” is. Nagy remény az üzletben Az 1970-es években Svédország gazdaságilag is közelebb akart kerülni; sok vállalat még csábító jövőbeli piacot is látott, és felsorakozott, hogy áruit a Távol-Keletre exportálja. A phenjani nagy ipari kiállításon az akkori elektrotechnikai cég, az ASEA, a Kockums hajógyár és a Volvo is a képviselők között szerepelt. Ennek eredményeként sok volt az export is: „Észak-Korea akkoriban nem állt olyan rosszul” – magyarázta Jonathan D. Pollack Ázsia-szakértő, a Brookings Institution munkatársa az NPR amerikai műsorszolgáltatónak. "A koreai háború után a gazdaság újjáépült, Észak-Korea működőképes ipari állammá vált, amely még mindig erősen függött a segélyektől, de olyan körülmények között, amelyek nem tűntek rossz választásnak." „Minden autónak megvan az útja önmagához” A svéd autóvezető Volvo is örült egy jelentős észak-koreai megrendelésnek: 1000 144-es modellnek kellett átutaznia a fél földkerekséget. Az akkori Volvók még most is áthajtanak Phenjanon. Az autókat azonban egyre nehezebb karbantartani, mert ritka a pótalkatrész, és valószínűleg csak csempészettel hozzák be az országba. Legalábbis 2014-ben a járművek még majdnem olyanok voltak, mint az újak – mondta Tor Rauden Källstigen svéd fotós akkor a Newsweek amerikai magazinnak: „Sok Volvo szolgálta ki a kicsi, de nagyon jelenlévő taxiflottát Phenjanban” – mondta. „Azt hiszem, soha nem ültem ilyen régi autóban, még otthon, Svédországban sem.” Legutóbb, 2016-ban, az észak-koreai svéd nagykövetség egy 1974-ben épített autó képét tette közzé az X online platformon, amelyen ez állt: „Még mindig erős”. A 144-es nagyon tágas, hatalmas csomagtérrel rendelkező autó volt. Emellett a Volvo 144 számos új biztonsági jellemzővel jelent meg. Egyrészt elöl és hátul is energiaelnyelő gyűrődőzónákat tartalmazott, valamint különleges fékrendszerrel volt ellátva, amelyben mindegyik fékkör három kereket kezelt. Mind a négy kerék tárcsaféket kapott. Az utastér nem tartalmazott kiálló részeket, és a vezető, illetve az első ülés utasa számára biztonsági öv volt felszerelve. Technikai adatok Modell: 144 Gyártási időszak: 1966–1974 Darabszám: 523808 Felépítmény: négyajtós limuzin. Motor: négyhengeres, soros, felülszelepelt, 1778 cm3, 84,14×80 mm, 75 vagy 90 LE, illetve 1986 cm3, 88,9×80 mm, többféle teljesítményű változatban. Erőátvitel: négyfokozatú kézi váltó, négyfokozatú kézi váltó elektromos kapcsolású gyorsmeneti (overdrive) fokozattal vagy háromfokozatú automata váltó. Fékrendszer: Hidraulikus, tárcsafék mind a négy keréken. Méretek: Teljes hossz: 464 cm, tengelytáv: 260 cm. Forrás: veteranvolvo.hu  
Címkék: 

Izgalmas Bahreini Nagydíjat nyert Piastri, Verstappen aligha boldog

2025.04.13.
A 24 éves pilóta az idén másodszor, pályafutása során negyedszer nyert futamot, s ez volt karrierje 50. F1-es viadala. Piastri mögött George Russell, a Mercedes brit versenyzője ért célba másodikként, a dobogó alsó fokára pedig az ausztrál pilóta mclarenes csapattársa, a világbajnoki pontversenyt vezető brit Lando Norris állhatott fel. A rajtnál a pole pozícióból induló Piastri magabiztosan őrizte meg éllovas helyét, mögötte viszont komoly csata alakult ki, amelynek végén Russell fordult el másodiknak, Norris pedig a hatodik helyről egészen a harmadikig jött fel. Mögötte Charles Leclerc (Ferrari), Pierre Gasly (Alpine), Carlos Sainz Jr. (Williams) volt a további sorrend, Max Verstappen (Red Bull) nyolcadik, Lewis Hamilton (Ferrari) kilencedik volt. Norris néhány körrel később öt másodperces időbüntetést kapott, mert a startnál rosszul állt fel a rajtkockájába. Az első kerékcserékre a 12. és a 18. kör között került sor - Norris a boxban az időbüntetését is letöltötte -, majd visszaállt a korábbi sorrend a dobogós helyeken: Piastri vezetett, őt három másodperc körüli lemaradással Russell követte, akit pedig Norris üldözött valamivel kevesebb mint másfél másodpercnyire. A 25. körben a Norrist utolérő Leclerc előzésre szánta el magát és második próbálkozásra fel is jött harmadiknak. Hét körrel később a pályán lévő kisebb mennyiségű törmelék miatt a versenybíróság beküldte a mezőny elé a biztonsági autót, ennek nyomán minden versenyző azonnal a boxba hajtott kerékcserére. Az újraindításnál Piastri megőrizte az éllovas pozíciót, mögötte Russell száguldott, Norris pedig támadta Leclerc-t, de megelőzni nem tudta. A hajrában Piastri sikerét senki nem tudta veszélyeztetni, Norris pedig hat körrel a leintés előtt nagy csatában lehagyta Leclerc-t, ezzel feljött harmadiknak és üldözőbe vehette Russellt. Az utolsó két és fél körben a két brit versenyző között komoly csata alakult ki, de az elektronikai problémákkal küszködő Russell el tudta hárítani Norris minden próbálkozását és megőrizte a második helyet. A címvédő és négyszeres vb-győztes holland Max Verstappen (Red Bull) végül hatodik lett, míg a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton márkatársa, Leclerc mögött végezve ötödikként ért célba. Először szerzett vb-pontokat a szezon során az Alpine, Gasly ugyanis hetedikként zárt. A világbajnoki idény a jövő hétvégén Szaúd-Arábiában folytatódik. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Az öt legkelendőbb autó közül négy kínai volt Kínában tavaly

2025.04.13.
A Kínai Személygépkocsik Szövetsége (CPCA) közzétette a tíz legkeresettebb márka listáját a tavalyi évben Kínában.  Az országban 22,9 millió személygépkocsit adtak el, 5,5 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben. Nem hat meglepetésként, hogy a BYD vezeti a tabellát, a vállalat ugyanis robusztus, 37,4 százalékos növekedés produkált eladásokban. Annak azonban már van hírértéke, hogy az öt legjobban eladott márka közül négy kínai volt. Egy évvel korábban ugyanis „csak” három kínai volt köztük. Az első tíz legkeresettebb márka között öt kínai található, akárcsak 2023-ban, de a tízes listában jelentős változások történtek. A BYD után a második helyen áll a Geely, amely 28 százalékos növekedést ért el éves viszonylatban az eladott autók számában. A Geely részint a meredek növekedésnek köszönhetően előzte meg a harmadik helyre szorult FAW Volkswagent, másrészt azért történhetett meg a helycsere, mert az utóbbi vegyesvállalat éves eladásai csökkentek 12,9 százalékkal. A Changan az eladások 0,6 százalékos visszaesése ellenére is megtartotta a negyedik helyét. A top 5-be bekerült Kína ötödik legnagyobb autógyártója, a Chery is, s ez igen figyelemre méltó eredmény, tekintettel arra, hogy 2023-ban még a nyolcadik helyen állt. A Chery eladásai elképesztő mértékben, 64,6 százalékkal nőttek tavaly. A kínai autók közül még a 14 százalékos növekedést produkáló a SAIC-GM-Wuling vegyesvállalat is benne van a  top 10-ben: felkapaszkodott a hetedik helyre. Meglepő, hogy a Great Wall Motor kiesett a tízes tabelláról, s a Tesla váltotta fel az utolsó helyen.  A SUV-ok és pickupok gyártásában jeleskedő GWM eladásai 2024-ben jelentősen visszaestek. Az is fontos fejlemény, hogy a GWM-el együtt kiesett az első tízből a SAIC és a General Motors vegyesvállalata, amely értékesítési összeomlást szenvedett el a tavalyi évben. Az év nyertese, a BYD 16,2 százalékos részesedéssel rendelkezik a kínai piacon, vagyis minden hatodik eladott autó az övé volt Kínában. A második helyezett, a Geely ennek a piaci részesedésnek kevesebb mint a felével rendelkezik. A kínai szaksajtó arra is felhívja a figyelmet, hogy az első  öt vállalat a piac 42,7 százalékát tartja ellenőrzése alatt, az első tíz pedig a 61,3 százalékát. A top 10-ben lévő, "tisztán" kínai vállalatok 39,3 százalékos részt hasítanak ki a kínai autópiaci tortából. Ha összevonnánk a Volkswagen két, FAW-vel és SAIC-al alkotott kínai vegyesvállalatát ( 3. és 6. hely), akkor ők együtt a második helyen lennének eladásokban. A Toyota két vegyesvállalata – a FAW Toyota és a GAC Toyota (8. és 9. hely) - együtt a negyedik helyen lenne.      
Címkék: 

Erős negyedévvel nyitott a Mercedes

2025.04.13.
A Mercedes-Benz Csoport 2025 első negyedévében 529 200 személygépkocsit és kisteherautót értékesített a továbbra is dinamikus piaci környezetben és a vadonatúj CLA piaci bevezetését megelőzően. A Mercedes-AMG (+17%) és a G-osztály (+18%) erős növekedést ért el, az összeladásokat pedig az E-osztály (+32%) és a GLC (+14%) iránti kereslet támogatta. A Plug-In-Hybrid személyautók (+8%) és az e-furgonok (+59%) továbbra is népszerűek. „2025 első negyedévében a Mercedes-Benz 446 300 személyautót értékesített. Az értékesítési eredmények összességében vegyes képet tükröznek a világ minden táján, pozitív fejlődéssel Észak-Amerikában és más fontos piacokon, különösen Dél-Koreában. A Mercedes-AMG és a G-osztály ismét erős értékesítési teljesítményt nyújtott, ami aláhúzza a Top-End szegmens vonzerejét.” – mondta Mathias Geisen, a Mercedes Benz Group AG igazgatótanácsának tagja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója