2014.08.23.

Csökkenti bruttó 4 forinttal a gázolaj és 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát hétfőn a Mol Nyrt.

2014.08.22.

A légellenállás. Aki ennek a témának a feldolgozásába belefog, kiengedi a szelet a palackból… Hamar belekerülünk a légellenállás csökkentését tárgyalva az autók formavilágába, és ennek nincs se vége, se hossza.

2014.08.22.

A Mercedes brit versenyzője hat tizedet adott csapattársának, Nico Rosbergnek, a harmadik ismét Fernando Alonso lett.

2014.08.22.

A Mercedes német versenyzője egy tizeddel verte meg csapattársát, Lewis Hamiltont.

2014.08.22.

Bár Európa legnagyobb autógyártója stratégiai céljaiban 2018-ra jelölte meg a világelsőséget, a Volkswagen nagy álma már azt idén teljesülhet – legalábbis ezt prognosztizálja a Center of Automotive Management intézet nyilvánosságra került jelentése.

2014.08.22.

A környező országok dízel- és gőzmozdonyainak kicsinyített másai vonulnak fel szombaton és vasárnap a VIII. Európai Kerti Vasutak Találkozóján a Vasúttörténeti Parkban, ahol az apró sínpályákon közlekedő vonatokat nem csak nézheti, de ki is próbálhatja a közönség.

2014.08.22.

Repterek kifutópályáin, közutakon és hidak jégmentesítéséhez használható új, környezetbarát terméket fejleszt a Bagoly Beton Kft. mintegy 700 millió forintos kutatás-fejlesztési projekt keretében - közölte a cég az MTI-vel.

2014.08.22.

A modellautók között nagy népszerűségnek örvendnek a nitrós motorral meghajtott járművek. Ezen gépek egyik jellegzetes képviselője a HPI cég által gyártott RS4 Nitro 3 EVO modell. A Nitro 3 EVO 1:10 méretarányú, a valóságban kb. 45 cm hosszúságú modellautó, amit különböző karosszéria...

2014.08.21.

Csütörtökön megérkeztek Győr-Gönyűre az idei Formula Student verseny csapatai, 13 országból negyvenen, közöttük három magyar gárda indul a végső győzelemért. A győr-gönyűi kikötőben az X-Meditor immár ötödször rendezi meg az egyetemisták Forma-1-ének számító Formula Student Hungary-t –...

2014.08.21.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hét vállalkozásra összesen 175,9 millió forint bírságot szabott ki, mert több festékimportőr és egy kárkalkulációs szoftvert működtető vállalkozás versenykorlátozó magatartást folytatott, amikor hat éven keresztül a hazai kárkalkulációs szoftverekben alkalmazott...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....
2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....