2024.03.02.

Intelligens, benzinkutakon működtethető szélvédőmosó rendszert fejlesztett ki a budapesti székhelyű, autószervizeléssel foglalkozó Ipsum-Tech Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 201 millió forintos támogatásával - közölte a cég az MTI-vel.

2024.03.02.

A német konszern a tavalyi jelentős növekedés után az idén értékesítési árbevételének visszafogottabb emelkedésére számít a konszern honlapján pénteken publikált kimutatás alapján.

2024.03.02.

A sunderlandi üzem leáll a második generációs Nissan Leaf gyártásával, és megkezdi a felkészülést a következő generáció, valamint más villanyautók gyártására.

2024.03.02.

Az MKIF tájékoztatása szerint két alkalommal is megesett az elmúlt időszakban, hogy szembe mentek fel az autópályára. Illetve volt egy megfordulós-vontatós eset is.

2024.03.02.

A személyautók értékesítése több mint 10, a kishaszonjárműveké több mint 32 százalékkal bővült, pedig januárban még csökkentést lehetett tapasztalni.

2024.03.02.

Kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés miatt nyomoz a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy borsodi férfi ellen, aki bűnügyi felügyeletbe került, miután megpróbálta megvesztegetni az ellene ittas vezetés miatt intézkedő rendőröket - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség...

2024.02.29.

Szerda reggel holttestére egy halász talált rá a nádas szélén Podersdorf és Illmitz (Neusiedl am See kerület) között a Fertő osztrák oldalán – írja az ORF.at.

 

2024.02.23.

Modellfrissítést kapott a cseh gyártó legnépszerűbb modellje, a külső mellett a belső sem maradt változatlan.

2024.02.21.

A Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok versenyzője meggyőző fölénnyel bizonyult a leggyorsabbnak a Forma-1-es vb-idényt megelőző hivatalos teszt első, szerdai napján, Bahreinben.

2024.02.21.

Volt némi átalakulás a Mercedes-Benz kupéi és kabriói között, például a C- és E-osztály kupéi CLE-osztály név alatt egyesültek egy kompromisszumos méretben és tudásban. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....
2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....
2026.05.22
Új, rugalmas forgalmi rend lép életbe május 26-án, keddtől a pesti alsó rakparton, amelyet így....
2026.05.22
Más utakon is jócskán van fennakadás az Útinform jelentése szerint. ..