2014.07.07.

Idén júliusban ünnepli megnyitásának harmincadik évfordulóját a Duna-parti Zebegényben található hajózási magánmúzeum.

2014.07.07.

Mindkét futamon dobogóra állt Kiss Norbert, az OXXO Energy Truck Race Team pilótája a kamion Európa-bajnokság ausztriai versenyhétvégéjének vasárnapi napján, ezzel kilencpontosra növelte előnyét az összetett pontverseny élén.

2014.07.06.

A brit versenyző a hatodik helyről nyert Silverstone-ban, miután Nico Rosberg az élről váltóhiba miatt feladta a Kimi Räikkönen balesete miatt egy órás csúszással újraindított versenyt.

2014.07.06.

A Londonból ismerős fekete taxik százai közlekednek ősztől a kelet-kínai Sanghaj utcáin - a különleges élményért ugyanakkor a hagyományos árnál többet kér majd a szolgáltató - írja a Shanghai Daily napilap.

2014.07.06.

A tartós hőség miatt további három megyére adott ki narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést vasárnap a meteorológiai szolgálat.

2014.07.06.

A Cessna nevet azt gondolom már nagyon sokan hallották, még azok is, akik nem igazán jártasak a repülésben. Ha megkérünk egy embert, hogy soroljon fel egy pár repülőgép típust, az utasszállító repülőgépek után előbb - utóbb megjelenik valamilyen Cessna típusú gép említése is. Valószínűleg a...

2014.07.05.

A délelőtti időmérőn és a szombati első futamon sem talált legyőzőre Kiss Norbert, az OXXO Energy Truck Race Team versenyzője a kamion Európa-bajnokság ausztriai állomásának első napján, így most hétpontos előnnyel vezet az összetettben.

2014.07.05.

Annak idején, még minden olyan egyszerű volt. Amikor szövetséget kötött egymással az oroszlán és a krokodil, vagyis elkészült a ma már legendásnak számító Peugeot 205 Lacoste, elég volt néhány jópofa divatszín, néhány ma már megmosolyogtató extra felszereltség és egy-két párizsi divatcímlap. A...

2014.07.05.

A Brit Nagydíj esős, meglepetésekben gazdag időmérőjén a német Mercedes versenyző idei negyedik pole pozícióját szerezte meg.

2014.07.05.

A két Red Bull nyerte a Brit Nagydíj harmadik, vizes körülmények között rendezett szabadedzését.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.21
A hét elején megműtött Álex Márquez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz és a Magyar Nagydíját....
2026.05.21
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..
2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....
2026.05.21
Az európai autóipar történetének egyik legsúlyosabb átalakulása zajlik: a német iparág vezetői....
2026.05.21
A Wizz Air szerint felkészült a 2026-os nyári csúcsszezonra: az év első négy hónapjában....
2026.05.21
A Honda projektvezetőjének, Tomoyuki Yamagami-nak a gyermekkori emlékei – rádiótávirányítású....
2026.05.21
Kínában a Huawei és a JAC együttműködésében készült Maextro S800 a legkelendőbb luxuslimuzin, az....
2026.05.21
A csapaton belül végrehajtott változtatások és személyi cserék révén Lewis Hamilton saját elmondása....