A fogyatékkal élők március 31-ig igényelhetik az állam által nyújtott kilencszázezer forintos gépjármű-vásárlási támogatást, amelynek segítségével új Suzukit vehetnek.
A márka legkisebb modellje, a Genfben bemutatott Renegade szögletes formája és terepjáró képessége a II. világháborús Jeepeket idézi, techikája azonban modern.
A brit Ken Searle egész életét autók eladásának szentelte, a legtöbbet Nissanokból adott el.
Az Alfieri tanulmányból két év múlva készül el a szériaváltozat, amely a GranTurismót válthatja.
Az új X4-es az X3-ason alapul, de a karosszériája kupészerű, a felszereltsége pedig gazdagabb.
Kétrészes összeállításunkban a teljesség igénye nélkül listázzuk az év első nagy európai autókiállításának újdonságait.
A fejlesztésre csaknem 604 millió forintot nyert uniós pályázaton egy miskolci-debreceni konzorcium; a Forr-Ász elnevezésű projekt célja, hogy környezetbarát anyaggal váltsa ki az autóiparban az ólomalapú anyagokat.
Azt követelték a szerdai tüntetésen, hogy a hatóságok minél hamarabb építsék meg a Pitesti-Nagyszeben közötti autópályát, amely fontos a romániai gyár számára.
A gumigyártó új kísérleti abroncsa kapcsolatban áll az autó fedélzeti számítógépével.
2014-ben várhatóan félmillióval több külföldi turista érkezik majd Magyarországra repülővel, így a szállodák és az autókölcsönzők is mozgalmas évre számítanak.
