Magyarország területén július 26-án 0 órától 28-án 24 óráig a rendőrök 170 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 ember vesztette életét, 35 súlyos és 133 könnyű sérüléssel végződött.
Vladimír Vidim prágai veteránjármű-rajongó nekivágott e lehetetlennek tűnő küldetésnek.
Az ESF 2019 még csak tanulmányautó, de sok megoldása megjelenhet a jövő szériaautóiban.
A CUPRA a jövő igényeinek megfelelően kapcsolja össze a nagy teljesítményű, fejlett erőátviteli technológiát a kifinomult, emocionális dizájnnal.
Mintegy ötezer milliárd forintot fordít a kormány 2024-ig közúti és vasúti fejlesztések előkészítésére és kivitelezésére - mondta az innovációs és technológiai miniszter szerdán Mogyoródon.
Másfél százalékkal 747 ezerre esett vissza az első fél évben éves összehasonlításban a személygépkocsi-gyártás Csehországban - közölte szerdán a cseh autóipari szövetség.
Salgótarjánban 13,3 milliárd forintból épül az akkumulátor-csatlakozókat készítő üzem, amely a cég első külföldi gyára lesz.
A kínai autógyártó még szorosabbra fűzi kapcsolatát a némettel.
Jelentősen nőtt a francia járműgyártó profitja az idei első fél évben új modellek bevezetése és az Opel-Vauxhall sikeres integrációja hatására.
Hetedik lett a Rally di Roma Capitale-n a Herczig Norbert - Ferencz Ramón kettős. A MOL Racing Team versenyzőpárosa először versenyzett az ERC olaszországi futamán, ahol végig nagy csatát vívtak a helyi vetélytársakkal.