2017.12.15.

Az áprilisi tréfának is beillő kép a rendőrség Twitter-csatornáján jelent meg.

2017.12.15.

A brit prémiumgyártó közismert emblémájának legfrissebb arculata a klasszikus Mini korszakából származó stílusjegyeket a márka jövőbe mutató irányultsága szerint ábrázolja, amely csak a lényegre összpontosít. A MINI márkalogójának színes történetében 2018 márciusától kezdődik új fejezet, az...

2017.12.15.

Döntött a Kormány: az egykori Északi Járműjavító területén épülhet meg az új Közlekedési Múzeum. A döntés szerint Budapesten, Kőbányán, az 1-es és 28-as villamosvonalak találkozásánál épülhet meg az új Közlekedési Múzeum, a MÁV korábbi Északi Járműjavítójának dízelmozdony-javító csarnokát...

2017.12.15.

A külgazdasági és külügyminiszter telefonon az MTI-vel, miután csütörtökön San Franciscóban tárgyalt informatikai és távközlési vállalatok, illetve a Tesla gyár vezetőivel. Kiderült, hogy Közép-Európában nálunk lesznek először Tesla szupertöltő-állomások.

2017.12.15.

Az elmúlt időszakban nőtt ugyan a Budapesten futó taxik száma, de decemberben még a korábbinál is többet kell várni az autómegérkezésére.

2017.12.12.

- Enyhén emelkedett az új autók eladása Kínában novemberben, már a hatodik egymást követő hónapban nőttek az eladások a világ legnagyobb autópiacán, de az elemzőket nyugtalanítja a növekedés gyenge üteme.

2017.12.12.

Bírod a sebességet, a levegőben vibráló izgalmat és a bitang jó rally autókat? Mi már tudjuk, hogy hol fogsz szilveszterezni! Idén sem a petárda durrogása, ropogása izgatja majd a hallójáratod, hanem az eszeveszett tempót diktáló több mint 200 versenyautó. A Historicoktól napjaink...

2017.12.12.

Gyöngyösfalu térségében teljes útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök, a gépjárműforgalmat a község belterületén átterelik.

2017.12.12.

- Stratégiai partnerségi szerződést kötött egymással az InnoEnergy, Európa vezető fenntartható energiagazdálkodást képviselő befektető szervezete és a Mol-csoport, a legnagyobb magyar olaj- és gázipari nagyvállalat - közölték a szerződést kötő partnerek az MTI-vel.

2017.12.12.

A záhonyi rendőrök a Frontex vendégtiszt bevonásával felfedték az eltérést - a külföldi férfi által vezetett Mercedes E200 típusú személygépkocsi alvázszámát meghamisították.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.20
Megérkezett az új Kia Niro, amely látványos külső frissítéssel, digitális műszerfallal és kizárólag....
2026.05.20
Az új, HRC által ihletett, háromszínű fényezésben pompázó kivitel a boxutca sztárja lehet a hétvégi....
2026.05.19
Sebességmérést tartottak nemrégiben a főváros X. kerületében, ami után sokan számíthatnak komoly....
2026.05.19
Ha nem okosan bánsz a kocsiddal, akár százezres bírságot is kaphatsz.   ..
2026.05.19
Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta....
2026.05.19
Az MG új modellje, a MG 07 az elsők között kapja meg a Momenta legfejlettebb önvezető....
2026.05.19
Mintegy 50 ezer megrendelés érkezett eddig a BMW Group debreceni gyárában készülő iX3 modellre, és....
2026.05.19
Egyszerre próbálhattuk ki az Opel Astra minden létező változatát, a kombitól a dízelen át az....
2026.05.19
Több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személyi sérüléses balesetek....
2026.05.19
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események az Útinform jelentése....