- Megtéríti a kormány a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját 2018. július 1-jétől a 20 évesnél fiatalabbaknak - jelentette be az emberi erőforrások minisztere és a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.
Eddig tisztázatlan körülmények között elgázolt egy személyautó egy gyalogost Abony térségében, a 40-es számú út 41.800-as méterszelvényében 2017. november 26-án 5 óra 42 perckor.
Egy svéd hatóság által körözött Q5-öst foglaltak le a határátkelőhelyen.
Az olasz gyártó egy újabb ízelítő videót mutatott be a decemberi világpremier előtt az Urusról.
Királyhoz és szuperhőshöz méltó autókat fejlesztett a Lexus egy mozifilm kedvéért.
A Mercedes finn pilótája nyerte az Abu-Dzabi Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi versenyen ő indulhat majd az első rajtkockából.
Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült a 4415-ös úton Szikáncs közelében történt szombat délelőtti balesetben - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
A Toyota a napokban mutatta T-HR3 névre hallgató harmadik generációs humanoid robotját, amely az új, fejlett nyomatékszervó modulok és a vezérlő állás révén távirányítással is biztonságosan és zökkenőmentesen működtethető.
Idén két évtizede mutatkozott be a Toyota első hibrid modellje. Áttekintjük a világmegváltónak bizonyult technológia mérföldköveit.
A világbajnok brit Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es világbajnokság Abu-Dzabi Nagydíjának harmadik szabadedzésén szombaton.
