Rengeteg néző várta Orfűn és Árpádtetőn az Országos Rally Bajnokság mezőnyét vasárnap délelőtt. Az élen álló Herczig, Bacigál kettős ezúttal nem tudott ugyan gyorsasági szakaszt nyerni, de magabiztosan tartja pozícióját az abszolút értékelésben.
Múlt kedden leégett egy háromgyerekes családanya autója Egerben, ahol - közvetlenül a baleset után - a helyi amerikaifutball-csapat egyik játékosa sietett a segítségére, majd az Eger Heroes adománygyűjtést is szervezett, amelyen félmillió forint gyűlt össze.
A Forbes által összeállított, a világ kétezer legnagyobb vállalatát számba vevő listán a Toyota, messze a legnagyobb autógyártóként, a tízedik helyen szerepel.
Mivel Tóbiás és Balambér már nagyfiú, ezért általában biciklivel, néha pedig tömegközlekedéssel mennek iskolába. Az édesanyjuk nagyon megbízik a kis lurkókban, ezért szabadon járhatnak, kellhetnek a belvárosban. Azonban nem olyan egyszerű a belvárosi közlekedés. Nagyon sok szabályt kell...
A magyar rendőrök a holland hatóságok által körözött gépkocsit foglaltak le a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen.
Olyan sok víz állt a pályán, hogy a versenyirányítás túl veszélyesnek ítélte meg a ningbói pályán való versenyzést, ezért a negyedik körben törölték a főfutamot. Michelisz Norbert így nem használhatta ki az időmérőn megszerzett második helyét, és azt, hogy Tiago Monteiro hiányzott a mezőnyből....
A villanybringa erőteljes hajtás energiaellátásáról az alumínium vázba integrált nagyteljesítményű akkumulátor, míg a kényelemről az innovatív nyeregtechnológia gondoskodik.
A komáromi rendőrök kihallgatták a két tettest, akik el akartak menekülni előlük.
A fordított rajtrács kilencedik helyéről indulva Michelisz Norbert negyedik lett az extrém esős körülmények között megrendezett ningbói nyitófutamon. Ezzel tovább csökkent a hátránya a WTCC bajnokságban.
A Hungaroringen a bajnokság élén álló Csuti László ötödik futamgyőzelmét aratta, amelyik talán a legkeményebbek egyike is volt.
