Halálra gázolt egy férfit a Miskolcról Nyíregyházára tartó személyvonat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Tarcal és Tokaj között kedd délután. A helyszínelés befejeztével újra járnak a vonatok az érintett szakaszon - tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.
Az autóipar több mint 150 ezer magyar embernek ad munkát, az ágazat támogatása ezért Magyarország elemi érdeke - reagált kedden a Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményében Schmuck Erzsébet LMP-s képviselő által elmondottakra.
Egy héttel a Tesla Motors elektromos haszongépjármű palettájának bemutatása után a Mercedes-Benz is felfedte terveit, mely szerint egy 26 tonna teherbírású villanymotoros teherautó lenne a tengerentúli konkurenciának (és a piacnak) adott stuttgarti válasz.
Júliusban több mint 37 ezren fordultak meg a legnagyobb magyarországi regionális repülőtéren, a Debrecen Airporton, ami 59 százalékos utasszám-növekedést jelent, ez minden idők legmagasabb havi utasforgalma - közölte a repülőtér járatfejlesztési igazgatója kedden az MTI-vel.
Szívesen találkoznál az amerikai filmművészet csillagaival, a filmek és sorozatok karakteres szereplőivel, az igazán nagy klasszikusokkal? Akkor hétvégén irány Komárom, ahol élőben csodálhatod és ismerkedhetsz meg a ’Vissza a jövőbe’ vagy például a ’Knight Rider’ sztárjával. Hollywood egy...
A Volkswagen Csoport a vártnál lényegesen jobb teljesítménnyel zárta a jelenlegi pénzügyi év első felét. A különleges tételek nélküli működési eredmény az első hat hónapban elérte a 7,5 milliárd eurót (2015: 7,0 milliárd euró), amely kiváló eredmény a Volkswagen Csoport számára 2016. első felére...
Minden évben nagy sikert arat a versenyszezon végén rendezett Bajnokok Tornája (Race of Champions) a maga szinkronpályáin játszódó vetélkedőivel, viszont az Atlanti-óceán túlpartján, a show nagymesterei már jóval a ma ismert rendezvény előtt megalkották a saját bajnoki tornájukat, amelynek...
A leginkább innovatív műszaki megoldásairól, környezetbarát technológiáiról, így az autóipart forradalmasító hybrid és üzemanyagcellás meghajtású autóiról és legendás megbízhatóságáról ismert, ugyanakkor tekintélyes autósport örökségre visszatekintő Toyota számára új ügyfelek széles körét...
Oroszország havi összevetésben 6,05 százalékkal (5,8 dollárral), tonnánként 90,1 dollárra mérsékelte a kivitelre szánt kőolaj vámját augusztus 1-jétől az egy hónappal korábbi 95,9 dollárról a nyersanyag árának csökkenése miatt - közölte az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium hétfőn.
A jó hír, hogy az ifjabb Tóth János, Szőke Tamás kettős nyert három gyorsasági szakaszt (a tízből), versenyben volt a győzelemért, hatalmas és látványos csatát vívott a bajnoki címvédő Herczig Norberttel, és a hetedik szakaszig vezetett az abszolútban a Fehérvár-ralin.