2016.04.20.

A Toyota prémiummárkája 11 év alatt érte el ezt a hatalmas számot.

2016.04.20.

Az Euro NCAP szervezet elárulta, melyik öt autó esetében vannak a legkisebb sérülésveszélynek kitéve a gyalogosok gázolás esetén.

2016.04.20.

A Pekingi Autószalonon mutatkozik be a nagy SUV új nemzedéke, de egyelőre még csak tanulmányként.

2016.04.20.

Egy Opel Insigniával megdöntötték az egy tankkal megtett legnagyobb távolság világrekordját.

2016.04.16.

Az év első három hónapjában a Volkswagen Haszonjárművek márka 113.100 gépjárművet szállított ki ügyfeleinek világméretekben, ez 4,3 %-os növekedést jelent, és a márciusban leszállított 46.100 gépkocsival az eredmény a tavalyi azonos időszak szintjét is meghaladta, 0.8 %-kal.

2016.04.16.

A német hatóságok keresték azt a személyautót, amit a magyar rendőrök találtak meg Kiszomboron.

2016.04.16.

A Delphi visszahozta a „játékot” az Apple autókra vonatkozó megoldásainak terén.

2016.04.16.

Nőtt a cég piaci részesedése, ráadásul a Ford továbbra is Európa első számú haszongépjármű-márkája.

2016.04.16.

Megvalósultak az előzetes tervek: Michelisz Norbert bejutott a Q3-ba a Slovakiaringi időmérőn - ott a negyedik lett.

2016.04.16.

20 éve debütált az autós világ egyik legsikeresebb modellsorozata: a ŠKODA AUTO 1996-ban mutatta be az Octavia szedánt a nemzetközi média képviselőinek. Az ezt követő két évtizedben a ŠKODA Octavia világsikerré vált, és máig a nagy hagyományú cseh autógyár legkeresettebb szériája. A kompakt...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Újabb nemzetközi sikert ért el a Széchenyi István Egyetem Formula Student verseny csapata: az....
2026.07.05
Andrej Kiska a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben számolt be arról, hogy kerékpározás közben....
2026.07.05
Július 1-jétől Bécsben az eddigi, régi papíralapú parkolójegyek érvényüket vesztik, és a parkolási....
2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....