Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai

Ez az elterjedt szokás bajba sodorhatja az autósokat – sokan észre sem veszik

2025.10.05.

A navigációs alkalmazások megkönnyítik a tájékozódást az utakon, segítenek elkerülni a torlódásokat, de veszélyeket is hordoznak. Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában bemutatjuk, hogyan használd biztonságosan a GPS-t. 

A műholdas navigáció ma már annyira hétköznapivá vált, hogy szinte elképzelhetetlen nélküle egy-egy hosszabb autós utazás, sőt a torlódások elkerülése érdekében rövidebb távokra is rengetegen használják. Az okostelefonok elterjedésével már külön készülékre sincs szükség, a mobillal mindenki számára könnyen elérhetővé vált az útvonaltervezés. A modern navigációs alkalmazások – mint például a Waze, a Google Térképek vagy az Apple Térképek – ráadásul valós idejű forgalmi adatokkal is rendelkeznek, ami jobb útvonal-ajánlásokat tesz lehetővé. 

A navigáció előnyei 

Az autós GPS-rendszerek használata jelentős hatással van a közúti forgalomra, a biztonságra és még a sofőr viselkedésére is. A navigáció kétségtelen előnye, hogy a jármű vezetője ismeretlen területen is képes eljutni a céljához, és ehhez nem kell előtte alaposan tanulmányozni és megjegyezni az útvonalat. Vagyis a kütyü átveszi a tájékozódással járó feladatot, ami csökkenti a sofőrre nehezedő stresszt, hiszen kevésbé fenyeget az eltévedés veszélye – ami különösen a kevésbé rutinos vagy bizonytalanabb autósoknál fontos előny. 

A navigáció használata megkönnyíti az útvonaltervezést, de veszélyekkel is jár

Emellett a fejlett útvonaltervezésnek köszönhetően rövidebb lehet az utazás: nemcsak kilométerben, hanem időben is, hiszen elkerülhetők a dugók, az útjavítások, illetve balesetek miatti torlódások. Ezek az előnyök az üzemanyag-fogyasztásra, ezáltal a környezetre nézve is kedvező hatással vannak, arról nem is beszélve, hogy az autósok pénztárcáját is kíméli. 

Komoly lehetőség rejlik abban is, ha a jövőben a navigációs alkalmazásokat összekapcsolják az intelligens közlekedési rendszerekkel, mert így javítani lehet a forgalom áramlását, különösen a városokban. 

A navigáció hátrányai 

Aki szokott navigációval vezetni, jól ismeri az érzést, hogy hajlamosak vagyunk túlságosan a kütyüre hagyatkozni, vakon követjük az utasításait. Ebben rejlik a GPS használatának egyik legnagyobb veszélye. A sofőr kevésbé figyel a táblákra, a jelzésekre, a forgalomra és a környezetére.

A navigációs rendszerek nem mindig ismerik az aktuális útlezárásokat, ideiglenes forgalmi rendeket és az útviszonyokat, emiatt előfordulhat, hogy olyan helyekre irányítja a sofőröket, ahol semmi keresnivalójuk az autóknak. Sajnos több ember életét vesztette azért, mert megbízott a navigációban, de a kütyü veszélyes vagy járhatatlan útra vitte. 

Nem szabad vakon megbízni a navigáció utasításaiban

Egy másik veszélyforrás abban rejlik, hogy a volán mögött ülő rendszeresen ránéz a navigáció kijelzőjére. Ilyenkor le kell vennie a tekintetét az útról, ami növeli a baleseti kockázatot. Lehet, hogy csak egy tizedmásodperce pillant félre, de ha éppen akkor vészfékezik az előtte haladó autó, vagy más hirtelen esemény történik, csak később tud reagálni, ami kritikus lehet egy baleset elkerülésénél. 

Szintén problémát okozhat, ha túl sok járművet irányít ugyanarra az útvonalra a rendszer. Ilyenkor néhány útszakasz éppen a navigáció miatt válhat túlterheltté. Világszerte probléma az is, hogy a GPS miatt egyes kisebb, korábban nyugodt utcák élhetetlenné váltak, mert a kütyük a dugók elkerülése érdekében tömegével irányítják arrafelé az autókat. 

Így kerüld el a gyakori navigációs hibákat

A GPS használata egyszerűnek tűnhet, de a rossz beidegződések és szokások növelik a balesetveszély kockázatát. Ezek a praktikus tippek segítenek, hogy biztonságosabb legyen az utad navigációval is. 

  • Indulás előtt állítsd be a célt. Soha ne menet közben pötyögd be, hová szeretnél utazni, mert ez elvonja a figyelmedet a forgalomról. Ha később módosítani szeretnél az útvonalon, inkább húzódj félre, állj meg, és úgy add meg az új úti célt. 
  • Használd a hangos utasításokat. Sokan kikapcsolják a navigáció hangját, de emiatt sokkal gyakrabban kell a kijelzőre pillantani, és ilyenkor a figyelem nem az úton van. Állítsd be úgy az alkalmazást, hogy hangosan is tájékoztasson. 
  • Tedd jó helyre a kijelzőt. A beépített, központi kijelzővel rendelkező autókra ez természetesen nem vonatkozik, de sokan a mobiljuk képernyőjén követik az útvonalat. Ilyenkor lényeges, hogy lehetőleg szemmagasság közelében legyen a készülék. Ha túl alacsonyan vagy távol van – például a sebességváltónál lévő középkonzolon –, az növeli az időt, amikor nem az utad figyeled. 
  • Ne bízz vakon a navigációban. Ha olyan útra visz a GPS, ahová a közlekedési jelzések tiltják a behajtást – egyirányú utca, kötelező haladási irány, behajtani tilos – akkor bíráld felül az utasítást. Ugyanezt tedd, ha elhagyatott, bizonytalan területre irányít, ahol láthatóan nincs rendszeres járműforgalom. Ne feledd, a navigáció jelzése csak javaslat, nem parancs. Ha baj történik, vagy megbüntetnek, az a te felelősséged.
  • Ismerd meg az útvonalat. Hosszabb utazás előtt érdemes legalább nagy vonalakban áttekinteni, merre fogsz haladni, milyen fontosabb városok, utak lesznek menet közben. Így magabiztosabban vághatsz neki az utazásnak, és kevésbé kell a GPS-re hagyatkoznod. 

A műholdas navigáció óriási segítséget jelent a közlekedőknek, egyszerűbbé és kényelmesebbé tette az útvonaltervezést, de új veszélyeket is hozott. A sofőr felelőssége, hogy a modern technológiát tudatosan használja, és a navigáció valóban segítség legyen, ne kockázati tényező. 

Ezt a KRESZ-szabályt kevesen ismerik: így juthatsz előrébb a dugóban Ezt a KRESZ-szabályt kevesen ismerik: így juthatsz előrébb a dugóban

Így kell szabályosan előresorolni kerékpárral és motorral a piros lámpánál, mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.

Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.05
A napokban állt Föld körüli pályára a Széchenyi István Egyetem iker műholdja a Hunity kisműhold....
2025.12.05
A közúti közlekedés legfőbb témája, a halálos és személysérüléssel járó balesetek csökkentése.....
2025.12.05
Megpróbált meglépni a járőrök elől egy autós, aki ittasan ült volán mögé. Mint kiderült, ő maga is....
2025.12.05
Megérkezett a hazai márkakereskedésekbe az új Citroën C5 Aircross SUV. A 2026-os Év autója döntős....
2025.12.05
2026-ban az Audi egy igazán különleges jubileumot ünnepel: az öthengeres motor 50. évfordulóját. Ez....
2025.12.05
Tudta, hogy Bécsben már nem csak a templomban lehet beszélgetni egy lelki vezetővel? Toni Faber, a....
2025.12.04
A HangZóna mai vendége Mikesz Csaba a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató helyettese....
2025.12.04
Utolsó modellévét valódi újdonsággal indítja a Toyota Corolla, bár szó sincs technológiai....
2025.12.04
Amikor a hőmérséklet csökken, a parkoló autó belseje is gyorsan lehűl. A tárgyak vagy maga a jármű....
2025.12.04
A BMW M Motorsport és a PUMA novemberben, a kínai Chengdu Tianfu International Raceway....