Forradalmi Cord, az amerikai frontharcos

2025.07.20.
Az automobilizmus száznegyven éves történetében négyezernél több márka próbálkozott járműgyártással, köztük jó néhány éppen forradalmi megoldásai miatt bukott el, de a gazdasági válságnak is áldozatul esett sok cég. Még luxusautógyártók is, amik azért a kisebb szériákkal is nagyot kaszáltak. Ezek közé tartozott több patinás amerikai márka., melyet évtizedekkel halála után megpróbáltak feltámasztani. Az amerikai Cord luxusautók az indianai Connersville-i Auburn Automobile Company készültek 1929 és 1932 között, majd 1936-ban és 1937-ben. A nem kevésbé rangos Auburn autómárka tulajdonosa volt a Cord Corporationnek, melyet E. L. Cord alapított és vezetett holdingtársaságként. .Az Auburn által birtokolt Cord Corporationhöz tartozott a Lycoming Motor, a Stinson repülőgépgyártó és a taxi modelljeiről híres Checker Motors. Az innovatív technológiájáról és áramvonalas kialakítás mellett a Cord különlegessége volt az L-29 elsőkerék-hajtása és rejtett fényszórója a 810-es és 812-es modelleken. A bukólámpák divatja terjedt, a DeSoto is használta 1942-ben, majd a 1963-as extarfelszerelséként a Chevrolet Corvette, és két évvel később a másik General Motors termék, a Buick Riviera. De amiben műszakilag igazán amerikai úttörő volt a Cord, a fronthajtás, melyet korábban csak néhánya műhely próbálkozott. A konstrukcióval több hónappal megelőzte a Ruxton autót, melyet Miller mérnök és Cornelius Van Ranst ötlete alapján beépítettek egy Indianapolis 500-as autóba, de az Auburnben gyártott Cord volt az első amerikai elsőkerék-hajtású autó, amely állandó sebességű, kettős Hooke-illesztéseket alkalmazott 1929-ben. A fronthajtásnak köszönhetően a kardántengely és a hátsó differenciálmű elhagyása alacsonyabb építést tett lehetővé, ami javította a sortkocsi stabilitását. Az L-29-es egyébként is dögös formájú volt és pilótának nem kellett nélkülözne az információkat: műszerezettség része volt a bal oldalon elhelyezett hőmérsékletmérőt, olajnyomásmérőt és sebességmérőt, a kormánykerék jobb oldalán pedig egy üzemanyagszint-mérőt, olajszint-mérőt és ampermérő. A 2100 kg-os modellt Lycoming 4934 köbcentis (301 köbhüvelykes), 125 lóerős (93 kW) soros nyolchengeres motor hajtotta, amelyet az Auburn 120-ból emeltek át. 130 km/h sebességével már akkoriban sem számított gyorsnak, még az olcsóbb Auburn is lehagyta. Szépsége miatt imádták, miközben 3490 mm-es tengelytávja és a teljes négy fordulatot igénylő kormányzása ellenére kiválóan vezethetőnek tartották. 1929-es megjelenésekor a 300 ezer dolláros Cord L-29 feltornászta magát Amerika legdrágább luxusautóinak felső kategóriájába, ahol a Cadillac, Marmon, Lincoln, Packard, Franklin, Stutz és Duesenburg uralkodott. A nagy gazdasági világválság a Coordot is legyűrte és 4400 eladott darab után 1932-ben leálltak gyártásával. A Cord 810/812-es modell a márka legismertebb terméke. A Gordon M. Buehrig által tervezett, elsőkerék-hajtással és független első felfüggesztésű autóban a sebességváltót a motor elé helyezték, ezzel nem kellett helyigényes kardánalagútat és nehéz kardántengelyt beépíteni, amivel nem csak a jármű tömege csökkent, de az utastér is csendesebb lett. Ezzel a konstrukcióval stabilabb lett az autó a küszöb elhagyásával pedig az a alacsonyabb építésű karosszéria még karcsúbbnak látszott. Az L-29-es hasonlóan ezt a Cordot is V8 hengeres, 4739 köbcentis, 125lóerős Lycoming motor hajtotta a 810-es négyfokozatú, elektromosan kapcsolható félautomata sebességváltóval. Előválasztónak is nevezték, mert a fokozatválasztás után a kuplungpedálra kellett lépni. Az autó szenzációt keltett a New York-i Autószalonon 1935 novemberében. A kiállításon felvették a megrendeléseket, a Cord karácsonyi szállítást ígért, havi ezres gyártással számolva. A késedelmek miatt a remélt szállítás 1936 februárjára tolódott – ami még mindig optimista előrejelzésnek bizonyult, mivel a tulajdonosok csak áprilisban kezdték megkapni az első autókat. Összességében a Cordnak mindössze 1174 darabot sikerült eladnia az új 810-esből az első modellévben. Az autó jellegzetesen szögletes orr-része és úttörő, áramvonalas, vízszintesen lamellás hűtőrács-kialakítása miatt kapta a tartós koporsó-orr becenevet. Megszűnés Megbízhatósági problémák miatt gyorsan leesett az érdeklődés a modell iránt, melynek gyakran meghibásodott a sebességváltója és a féltengelyek sem bírták az igénybevételt. Az eladatlan és gyártás alatt álló 1936-os 810-eseket átszámozták, majd 1937-es modelévű 812-esekként értékesítették. 1937-ben az Auburn leállította a Cord gyártását, 1938-ban egyetlen prototípus készült, némi megváltoztatott hűtőráccal és sebességváltó burkolattal, ez a darab ma is létezik. A pénzügyi csalással is vádolt Cord birodalom az Aviation Corporation-höz került és E.L. Cord Nevadába költözött, ahol ingatlanokkal és más vállalkozásokkal keresett milliókat. Feltámasztási kísérletek 1940-ben a gyengélkedő Hupmobile és Graham-Paige autógyártók megpróbálták újraéleszteni a vállalatoaikat a 810/812 karosszériaelemek felhasználsával. A 810-eshez való hasonlóságukon kívül négyajtós szedánjaik, a Hupp Skylark és a Graham Hollywood, nem voltak figyelemre méltóak. A behúzható fényszórókat egyszerű fényszóróhüvelyek váltották fel, a fronthajtást pedig hagyományos orrmotor/hátsókerék-hajtásúra alakították. A Hupp Motor Company 1939-ben épített néhány prototípust, amelyekkel eladási megrendeléseket szereztek az 1939-es modellévre, nem rendelkeztek az autó gyártásához szükséges erőforrásokkal. Graham Paige lépett közbe, és felajánlotta, hogy darabonkénti szerződés alapján gyártja a Hupmobile Skylarkokat. Graham összesen 1850-at gyártott az 1940-es modellévben. A Hupmobile bezárt 1941-es modell gyártásának beindítása előtt. A Graham által az 1940-es modellévben gyártott 1850 autóból csak 450 volt Hupmobile Skylark. Graham 1941 végén is folytatta a Hollywood gyártását, a modellt kompresszoros Continental soros hathengeres, 124 lóerős motor hajtotta. 1938-ban a gyengélkedő Auburn Automobile Company vagyonát Dallas E. Winslow detroiti vállalkozó vásárolta meg, aki átnevezte a céget Auburn-Cord-Duesenberg Company-ra (ACD Co.), és alkatrész-beszállítóként kezdett működni Auburn autókhoz. Az ACD Co. szervizelési és restaurálási munkákat is végzett a korábbi Auburn gyárban, felhasználva korábbi alkalmazottainak szakértelmét és tapasztalatát. A második világháború után Winslow eladta a Duesenberg márka jogait, de megtartotta az Auburn and Cord márkát. Replikák 1960-ban az Auburn-Cord név jogait Glenn Pray iskolai műhelytanár megvásárolta Winslow-tól, Wayne McKinley Chevrolet-kereskedő anyagi támogatásával, aki pénzt remélt az alkatrészek eladásával. 1964-ben a Prays cég megkezdte a Cord 8/10 gyártását, amely nevét onnan kapta, hogy az eredeti Cord 810 8/10-es méretarányú replikája volt. A Gordon Buehrig közreműködésével tervezett autó a farmotoros Chevrolet Corvair hajtásláncán alapult, bár megfordítva ismét elsőkerék-hajtásúvá kreálva azt. A karosszériát Royalite nevű műanyagból építették, az U.S Rubberrel kötött partnerség révén, amely új kompozit anyagának népszerűsítésére keresett módot. Mivel a befektetők aktív szerepet vállaltak a vállalat irányításában, a 8/10-es modell gyártása megkezdődött, mielőtt Pray azt hitte volna, hogy kész. Pray nem volt hajlandó eleget tenni a befektetőknek a 8/10 gyártásához felhasznált alkatrészekről szóló beszámoló megadásában, és 1966 januárjában kizárták a vállalatból.A vállalat később, 1966 júliusában csődbe ment, ezt követően 97 autót gyártottak. A csődöt követően a Pray hasonló módon Auburn replikákat gyártott. És egy újabb kudarcos feltámasztás Pray 2011-ben bekövetkezett halálát követően a Cord márkanév jogait a Pray család 2014-ben elárverezte, és Craig Corbell amerikai vállalkozó vásárolta meg, aki a 2015-ös kis volumenű gépjárműgyártókról szóló törvény alapján akartat feltámasztani a céget. Corbell a Cord Model III gyártását tervezte: fordított hajtású luxus triciklit 180 lóerős V4-es Motus Motorcycles motor hajtotta, ezután a Cord 810/812 modelleket idéző, de modern dizájnú és technológiájú autóra akart váltani, de a projekt megbukott és 2019ben ismét elárverezték a Cord márkanévhez fűződő jogokat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Útinform-figyelmeztetés: lehetnek kritikus pontok az M7-es autópályán a délutáni, esti csúcsban

2025.07.20.
Erősödik a vasárnap délutáni forgalom, így számítani lehet időszakos torlódásokra, szakaszos lassulásokra az M7-es autópályán Budapest irányába, a Balatontól kezdődően. Kritikus pontok lehetnek a nap folyamán Zamárditól Siófokig, a Balatonvilágosi csomóponttól kezdődően a Lepsényig tartó szakasz, illetve Szabadbattyán és Székesfehérvár között, továbbá a Velencei-tó partvonalán is. Az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán, a Nagyfügednél kiépített terelés előtt lassulás, időszakos torlódás alakult ki, így az arra közlekedők számoljanak menetidő-növekedéssel. Az ellentétes, Budapest felé vezető oldalon, Polgár térségében is munkavégzés miatt lassul a forgalom. A 171-es és a 169-es km között a forgalom egy-egy sávon halad, torlódnak a járművek!   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

A Toyota egy évvel elhalasztja az amerikai BEV-gyártás beindítását

2025.07.20.
Az idén májusban jelentek meg az első hírek arról, hogy a Toyota két új elektromos modell bevezetését tervezi az amerikai piacra, és mindkét modellt nem Japánban, hanem az Egyesült Államokban fogják gyártani. Egyes elemzők ezt összefüggésbe hozták Donald Trump amerikai elnök törekvésével, hogy minél több külföldi vállalat az Egyesült Államokban vigye át a gyártást, s ne csak exportálja oda a termékeit.   Most arról ír a nyugati szaksajtó, hogy a japán vállalat tervei megváltoztak, mindkét elektromos modell gyártásának kezdetét elhalasztották körülbelül egy évvel, és áttették más amerikai üzembe. A Toyota eredetileg azt tervezte, hogy kezdetnek egy elektromos SUV-ot, illetve egy másik, ugyancsak új elektromos modellt fog gyártan az Egyesült Államokban. A háromsoros SUV gyártásindítóját 2027-re tervezték az Indiana állambeli Princetonban. A megváltozott tervek értelmében a sorozatgyártás egy évvel később kezdődik, s nem Princetonban, hanem a Kentucky állambeli Georgetownban. Hasonló a helyzet a másik modellel is. A halasztás összefügg azzal a várakozással is, hogy az Egyesült Államokban csökken a kereslet az elektromos modellek iránt, miután a szenátus eltörölte a vásárlásukra vonatkozó adójóváírásokat. A stratégiaváltásnak köszönhetően a vállalat felpörgetheti a roppant népszerű Grand Highlander gyártását, amely csak tisztán benzines és benzines hibrid kivitelben kapható. Annak ellenére, hogy az elektromos járművek eladásai összességében emelkedtek az Egyesült Államokban, a Toyota BEV eladásai 2024-ben elmaradtak a várakozásoktól, kevesebb mint harmincezer elektromos autót adtak el, miközben a hibrid benzin-elektromos járművek eladásai fellendültek. A Grand Highlander különösen népszerűnek bizonyult, a Toyota csak júniusban több mint 11 500 darabot adott el belőle, és a kereskedők mindössze háromnapos készlettel rendelkeznek. David Christ, a Toyota amerikai márkaértékesítési vezetője a Toyota-paletta „leggyorsabban forgó terméknek” nevezte a Highlandert. A vállalat továbbra is elkötelezett az „elektromos jövő” iránt, és betartva korábbi ígéretét hét elektromos járművet dob az amerikai piacra, köztük már említett két, a georgetowni üzemben gyártandó modellt. A Toyota nemrégiben jelezte, hogy hajlandó amerikai gyártmányú modelljeit Japánban is értékesíteni, hogy ezzel is elősegítse Tokió és Washington kereskedelmi tárgyalásainak sikerét. Összességében elmondható, hogy a halasztás várható volt, mivel a Toyota képviselői már korábban arról beszéltek, hogy az elektromos járművek iránti kereslet csökkenőben van. Tavaly mindössze 18 570 darab kelt el Toyota bZ4X elektromos crossoverből. Amikor a Toyota 2022 közepén előbb Japánban és Kínában, majd csak ezután az Egyesült Államokban piacra dobta a bZ4X-et, fogadkozott, hogy az csak az első a „bZ” családba tartozó hét modell közül, amelyek eladásait globalizálni fogják. A vállalat azonban nem érte el a kitűzött célját, és elkezdett visszatáncolni az eredeti elektromosítási terveitől, hasonlóan a nagy autógyártók túlnyomó többségéhez.    
Címkék: 

9+1 tipp, hogy ne aludjunk el a volán mögött hosszú úton

2025.07.20.
1. Álljunk meg az első gyanús jelre Sokan előre megszabják maguknak, hogy mennyi idő, vagy hány kilométer után állhatnak meg pihenni, és ezt szem előtt tartva figyelmen kívül hagyják a fáradtság jeleit – ennek azonban súlyos következményei lehetnek. Amint azt tapasztaljuk, hogy gyakrabban pislogunk, vagy nehezünkre esik nyitva tartani a szemünket, azonnal álljunk meg. Keressünk egy pihenőhelyet, vagy húzódjunk le egy biztonságos helyre az útról. Levegőzzünk egyet, fogyasszunk el egy kis frissítőt, vagy ha ez sem használ, döntsük hátra az ülést és szundítsunk egyet! Egy „power nap”, azaz egy 10–15 perces rövid szunyókálás is elegendő lehet ahhoz, hogy visszanyerjük éberségünket. Ha nem szeretnénk kiszállni a járműből, indulás előtt akkor is szellőztessük ki az autót. 2. Tartsunk szünetet 2 óránként vagy 200 km-enként Ez az egyik legismertebb közúti tanács, amit gyakran láthatunk közlekedési táblákon is. A rendszeres megállás – egy kis nyújtózkodás, hidratálás, felfrissülés – segít az aktivitás fenntartásában és csökkenti a monotonitás okozta álmosságot. 3. Pihenjük ki magunkat Magától értetődőnek tűnhet, mégis kevés figyelmet fordítunk a megfelelő alvásra vezetés előtt, főleg a hosszúra nyúló nyári estéken. A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás azonban a legfontosabb tényező az éberség és figyelem fenntartásában vezetés közben. Ha tudjuk, hogy másnap hosszú órákon át utazunk majd, előző délután inkább már kerüljük a koffein fogyasztását, és igyekezzünk hűvös hálószobában, pihentető körülmények között aludni. 4. Kerüljük az éjszakai vezetést Éjszaka sokkal nagyobb eséllyel álmosodunk el a volán mögött. Természetes bioritmusunk a nappali aktivitáshoz alkalmazkodott, így a sötétség beálltával – és annak hatására az elálmosodásért felelős melatonin hormon termelődésével – egyre fáradtabbnak érezzük magunkat. Ha nem muszáj, ne vezessünk olyan időszakban, amikor általában aludni szoktunk. Ha mégis így próbáljuk elkerülni a torlódásokat a népszerű autópályákon, határátkelőkön, különösen fontos, hogy betervezzük a kellő hosszúságú alvást az utazást megelőző napon. 5. Kerüljük a nehéz ételeket Nem csak a sötétségtől, de a zsíros, cukros vagy szénhidrátban gazdag ételektől is elálmosodhatunk. A zsírok lassítják az emésztést, míg a cukor és a szénhidrát megemeli az inzulinszintet, ami növelheti a szerotonin és a melatonin hormonok termelését, ezzel álmosságot idézve elő. Ha közvetlenül vezetés előtt étkezünk, válasszunk inkább könnyű fogásokat. 6. Ne a kávétól várjuk a csodát Sokan a kávé vagy energiaital segítségével próbálják leküzdeni az álmosságot. Bár a koffein és az energiaital erős serkentő, hatásuk rövid ideig tart, és ha cukor is van az italunkban, a fáradtság hamar visszatérhet. Ezek az italok legfeljebb rövid utakon lehetnek hasznosak, de semmiképp sem helyettesítik az alvást vagy a valódi pihenést. 7. Használjuk ki a biztonsági rendszereket Sok modern jármű rendelkezik fáradtságfigyelő rendszerrel, amely hangjelzéssel figyelmeztet az álmosság első jeleinél. Ha az autónkban van ilyen funkció, használjuk bátran, de ne ezekre hagyatkozzunk az éberségünk fenntartásában – ezek csupán emlékeztetőként szolgálnak arra, hogy ideje megállni. 8. Tartsuk frissen és hűvösen az utasteret Amikor a belső keringetés funkció be van kapcsolva, a ventilátor az utastér levegőjét keringteti újra és újra, anélkül, hogy külső levegőt szívna be. Bár ezáltal elkerülhető a kellemetlen szagok, a por és a szennyeződések bejutása az autóba, érdemes észben tartani, hogy a levegő egy idő után elhasználódik a kilélegzett szén-dioxid felgyülemlése miatt. Ha a környezet tiszta, használjuk inkább a külső levegő befúvása opciót, vagy időnként résnyire engedjük le az ablakot, hogy friss levegő áramoljon be. Az elhasználódott levegő mellett álmosító hatással bírhat az is, ha túl meleg van az autóban. Ilyenkor nagy segítségünkre lehet a klíma, amelynek használatakor szintén választhatunk a belső keringetés és a külső levegő befúvása között – utóbbi lassabban hűti majd le a belső teret, de a friss levegő miatt jobb választást jelenthet. Fontos azonban, hogy ha már fáradtnak érezzük magunkat, ne hagyatkozzunk a légkondicionálásra, és inkább álljunk meg pihenni. 9. Hallgassunk rádiót vagy beszélgessünk Egy dinamikus dal, egy izgalmas podcast adás vagy egy útitárssal folytatott tartalmas beszélgetés szintén segíthet abban, hogy éberek maradjunk vezetés közben. Ügyeljünk azonban arra, hogy ezek ne vonják el teljesen a figyelmünket – a legfontosabb, hogy elsősorban az útra összpontosítsunk. Ezek a tippek nem csak a hosszabb nyári utakra, de a rövidebb, hétköznapi ingázásra is érvényesek, hiszen az elalvás kockázata ilyenkor is fennáll, mivel az út rutinszerűsége csökkentheti a figyelmünket. +1: Színesítsük hosszabb megállókkal az utat Nem mindig tehetjük meg, de ha hosszabb nyaralásra indulunk és belefér az időnkbe, valamint az úticélig ismeretlen tájakon visz az utunk, tervezzük úgy az útvonalat, hogy legyen lehetőségünk egy-egy rövidebb kirándulást beiktatni. Ezek a kis frissítő megállók nem csak a monoton vezetésből zökkentenek ki, szervezetünk is hálás lesz a nyaralás további részében, hiszen segítenek abban, hogy derekunk, hátunk ne gémberedjen el, és emésztésünket se zavarjuk össze az energiaszint fenntartása érdekében elfogyasztott nassolnivalókkal. Nem utolsó sorban pedig új tájak felfedezését is lehetővé teszik, ezzel is növelve a vakáció élményét. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Mutatjuk az új Mazdát és az indulóárát is

2025.07.20.
A vadonatúj Mazda CX-5 megőrizte elődje ikonikus formáját, miközben továbbfejlesztette a márka „Kodo – A mozgás lelke” designfilozófiáját, és integrálta a legújabb Skyactiv technológiát, amely eredetileg épp a 2012-es első generációs CX-5-ben mutatkozott be. A csatlakoztathatóság és a kezelhetőség is új szintre lépett a teljesen újratervezett, emberközpontú vezérlőfelületnek köszönhetően. A választható 12,9 vagy 15,6 colos központi kijelző okostelefonhoz hasonló interakciót és testre szabható menüket kínál. Először érhető el Mazdában a Google beépített szolgáltatáscsomagja, amely még egyszerűbbé teszi a mindennapi vezetést. A 10,25 colos digitális műszeregység és az új, letisztult kormányvezérlők gondoskodnak róla, hogy minden lényeges információ jól láthatóan és azonnal elérhető legyen. A magasabb felszereltségi szinteken a Bose® 12 hangszórós prémium hangrendszere is elérhető. A „Wearable Gear” designkoncepció alapján született új generáció sportosabb és magabiztosabb megjelenéssel érkezik, amely egyaránt illik a városi használathoz és a kalandosabb utakhoz. Az új arányok és a megnövelt tengelytáv fokozzák az úttartást és javítják a menetstabilitást, továbbá tágasabb utas- és csomagteret biztosítanak így az autó még praktikusabbá vált a mindennapokra. A családok igényeit szem előtt tartva a vadonatúj CX-5 most 61 literrel nagyobb csomagtérrel rendelkezik, továbbá szélesebbre tárható hátsó ajtókkal és a 40:20:40 arányban osztott, lehajtható hátsó üléssorral érkezik a még rugalmasabb variálhatóság érdekében. Beépített Google-szolgáltatások: a Google Térkép, a Google Gemini és a Google Play egy ingyenes próbaidőszak keretében érhető el, amelyet követően előfizetési díj lép életbe. Az alkalmazások használatához iOS (az iOS a Cisco bejegyzett védjegye az Egyesült Államokban és más országokban, és licenc alapján kerül felhasználásra) vagy Android operációs rendszerrel kompatibilis okostelefonra, valamint mobilinternet-hozzáféréssel rendelkező SIM-kártyára van szükség. Az elérhető alkalmazások köre országonként eltérő lehet. Az előfizetési díj részletei később kerülnek közlésre. Az ingyenes próbaidőszak alatt és azt követően is minden szolgáltatás elérhető kompatibilis iOS vagy Android operációs rendszerű okostelefonon, adatforgalmat biztosító SIM-kártya használata mellett. Az utastér tiszta, tágas és megnyugtató környezetet kínál, amelyet prémium anyagok felhasználásával alkottak. A teljes műszerfalat körülölelő, letisztult elrendezés egyszerre teremt vezetőközpontú és családbarát atmoszférát. Az új középkonzol megnövelt tárolókapacitást kínál, a magasabb felszereltségi szinteken pedig panoráma napfénytető fokozza a térérzetet. A Homura felszereltségi szinten exkluzív hangulatvilágítás is megjelenik az első ajtóborításokon, tovább fokozva az utastér nyugalmát és eleganciáját. A vadonatúj CX-5 négy felszereltségi szinten érhető el – Prime-Line, Centre-Line, Exclusive-Line és Homura – melyek mindegyike egyedi belső kialakítással és felszereltséggel rendelkezik. A belső tér opciói között szerepel fekete vagy barna bőrkárpit (Homura), illetve kéttónusú fekete–fehér bőr- és velúrhatású kárpit (Exclusive-Line). A motorháztető alatt a Mazda vadonatúj 2.5 literes e-Skyactiv G 141 benzinmotorja dolgozik, amelyhez 24 voltos Mazda M Hybrid rendszer és elektronikusan vezérelt fékrendszer társul – ezzel leváltva az eddigi 2.0 literes alapmotort. Ez a motor 141 lóerős (104 kW) teljesítményt és 238 Nm nyomatékot biztosít, az elsőkerék-meghajtású változat pedig 0-ról 100 km/h-ra 10,5 másodperc alatt gyorsul. A finomabb nyomatékleadás és az azonnali gázreakció még magabiztosabb és kényelmesebb vezetést kínál. A vadonatúj CX-5 első- (FWD) és összkerékhajtással (AWD) is elérhető, a továbbfejlesztett futómű és alváz pedig még jobb menetdinamikát és magabiztosabb úttartást biztosít. Akár 2000 kg vontatási kapacitásával a modell minden eddiginél sokoldalúbb – ideális társ a lendületes, aktív mindennapokhoz. A vadonatúj CX-5 a korszerűsített vezetéstámogató rendszerek átfogó csomagjával érkezik, és célja az Euro NCAP 5 csillagos biztonsági minősítés elérése. A vadonatúj Mazda CX-5 kezdőára Magyarországon: 13 699 900 forint. A kivételesen sokoldalú, új SUV előértékesítése 2025. július 10-én indul országszerte, a hivatalos Mazda-márkakereskedésekben. A vadonatúj Mazda CX-5 2025 decemberétől lesz elérhető az európai márkakereskedésekben, a bevezetés időpontja országonként eltérhet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Versenypályás fejlesztéseket kap az utcai GR Yaris

2025.07.20.
A versenytempóban végrehajtott tesztek során azonosították a fejlesztendő területeket, és profi versenyzők közreműködésével finomhangolták azokat. Az alumínium motorháztetőn található új, nagy hűtőcsatorna és rács kontúrja megegyezik a GRMN Yaris karbon motorháztetőjével. Nagy sebességű vezetés során javítja a hűtést azáltal, hogy elvezeti a hőt a motorteréből. Ezt a japán ralibajnokságban fejlesztették ki és tesztelték. A Super Taikyu versenyen való részvétel segített elérni a magasabb szintű aerodinamikai egyensúlyt az első légterelő segítségével, amely csökkenti az frontrészre ható felhajtóerőt, javítva a jármű teljes egyensúlyát és növelve a tapadást. A légterelő megjelent a GR Yaris Aero Performance változaton, miután Kazuya Oshima profi pilótával – a Rookie Racing csapat versenyzőjével, aki a japán Super Formula, Super GT és Super Taikyu bajnokságokban indul – közösen fejlesztették ki. A nagy, állítható hátsó szárny hozzájárul a nagy tempó melletti kezelhetőséghez és a fékezés stabilitásához. Szöge manuálisan állítható a különböző körülményekhez, például a pályaversenyzés előtt, hogy még élvezetesebb vezetést nyújtson. Az új alvázborítás a Super Taikyu-ban használt üzemanyagtartály lapos aljából merít ihletet, hogy optimalizálja az alváz légáramlását és tovább javítsa az aerodinamikai teljesítményt. Az első kerék és az ajtó között elhelyezkedő új sárvédőcsatornák elvezetik a hátsó kerékdobban felhalmozódó levegőt. Ez javítja a kormányzás érzetét erős fékezéskor és növeli a kezelhetőség stabilitását a kanyarokba történő belépéskor. A hátsó lökhárító mindkét oldalán található csatornák csökkentik a légellenállási együtthatót azáltal, hogy simábbá teszik a levegő áramlását az autó alatt. Ezeket a motorsportok egyedülállóan zord környezetében fejlesztették ki, válaszul egy olyan helyzetre, amely a Super Taikyu-ban egy GR Yaris-szal történt, amikor a hátsó lökhárító levált az aerodinamikai terhelés miatt. A GR Yaris Aero Performance változat 2025 őszétől lesz rendelhető Európában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Netflix a műszerfalon? Izgalmas extrát ígérnek az új Kia modellekhez

2025.07.20.
Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy a webOS alapú autós okosplatformja (ACP) a Kia új, európai modelljeiben is elérhetővé válik. A mobilitási fejlesztések terén élen járó vállalat megoldása a nemrégiben bemutatott EV3 modellben debütál, később pedig az újonnan érkező EV4 és EV5 modellekben, valamint a megújult Sportage-ben is elérhető lesz. Ezzel az LG innovatív autós felhasználói élménye először válik elérhetővé az európai piacon, a sikeres koreai bevezetést követően. Az LG ACP a világszerte több mint 240 millió LG okostelevíziót működtető webOS platformra épül. A jól bevált és felhasználóbarát tévés operációs rendszerrel az autóra optimalizált webOS gyors hozzáférést biztosít számos tartalomhoz és szolgáltatáshoz, mind a sofőrök, mind az utasok számára, kifejezetten az utastérre szabva. Az „LG AlphaWare” nevű átfogó, szoftveralapú járműmegoldás-csomag egyik kulcselemeként az ACP „guruló élettérként” definiálja újra az autókat. A platformon az utasok kedvenc tartalmaikat közvetlenül a jármű infotaimnent-kijelzőjén streamelhetik, így a felhasználói élmény a mai okostelefonokhoz vagy okostévékhez hasonló – miközben természetesen megfelel a közlekedésbiztonsági előírásoknak. A Kia európai modellpalettája változatos szórakozási élményt nyújt majd az autókban olyan platformok népszerű tartalmaival, mint a Netflix, Disney+, YouTube, LG Channels, Baby Shark World for Kids, Stingray Karaoke, Play.Works, Haystack News és a Vasari. Még idén bővülni fog a lista a Rakuten TV, a Napster és a német OTT-szolgáltatás, a Joyn tartalmaival. A kizárólag parkoló módban használható videostreaming-szolgáltatásokkal az utasok privát mozivá alakíthatják az autót, ami újabb előrelépést jelent az autóban elérhető felhasználói élmény terén. „Azzal, hogy a webOS autós okosplatformját a Kia európai modellpalettájában is bevezetjük, megkönnyítjük a fogyasztók számára, hogy kedvenc tartalmaikat bárhol élvezhessék” – mondta Eun Seok-hyun, az LG járműipari megoldások üzletágának elnöke. „Az LG továbbra is elkötelezett együttműködései erősítése és az elérhető tartalmak bővítése mellett, hogy magas szintű utasélményt és szórakozást, valamint teljeskörű összekapcsolhatóságot biztosíthasson.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

WRC: Solberg egyre közelebb kerül élete első győzelméhez

2025.07.20.
A 23 éves svéd pilóta, aki a szokásos skodás WRC2-s szereplése mellett most egyszeri lehetőséget kapott indulni a csúcskategóriában egy Toyota GR Yaris Rally1 autóval, 21 másodperces előnnyel vág neki a vasárnapi három gyorsasági szakaszos finálénak. Győzelem esetén csatlakozna ahhoz az exkluzív pilótaklubhoz, akik debütálásukkor nyertek egy új csapattal a rali legmagasabb szintjén.   Solberg péntek reggel óta vezeti a ralit, és szombaton további négy szakaszgyőzelmet szerzett, nyugodtan növelve előnyét a 125 versenykilométer során. A péntek éjszaka folyamán végrehajtott változtatások a GR Yaris beállításain új önbizalmat adtak neki, és a reggeli négy szakaszból háromban a leggyorsabb időt érte el. Délután az Otepää és Kanepi környéki szakaszokon a kockázatkezelésre helyezte a hangsúlyt – kissé visszavett a tempóból, de csak minimális előnyt veszített az üldözőkkel szemben. „A mai nap is teljesen fantasztikus volt, konstans sebességgel és hibák nélkül. Nem volt tervünk, hogy növeljük az előnyünket – arra számítottam, hogy riválisaink a jobb rajtpozícióikkal visszavágnak –, de fantasztikus, hogy mégis sikerült. Az autó nagyon jól működött, én pedig csak a dolgomat próbáltam végezni, élveztem a vezetést, miközben új dolgokat tanultam, és délután kicsit próbáltam kontrollálni a sebességet. Holnap megpróbálom ugyanazt a ritmust tartani. Csak a dolgomat végzem, és megpróbálok minden szakaszt a lehető legjobban és a lehető legtisztábban teljesíteni, hibák nélkül, és ma nem voltak hibák. Nagyon nyomják mögöttem, amit érzek is – feszült a helyzet” – nyilatkozta Solberg szombat este. Solberg mögött nem kevesebb, mint három világbajnok áll, élükön a 2019-es bajnok Ott Tänakkal. A helyi kedvenc, aki egy Hyundai i20 N Rally1-et vezet, heves párharcot vív csapattársával, Thierry Neuville-lel a második helyért. A páros a nap folyamán hatszor (!) cserélt helyet az összetett állásban, végül Tänak mindössze négy másodperccel előzte meg a belgát. Tänak előnye nagyobb is lehetett volna, de a reggeli első gyorsasági szakaszon egy sikánnál kisodródott, ami körülbelül hét másodperc veszteséget jelentett számára. Kalle Rovanperä, az Észt-rali háromszoros győztese a napot a negyedik helyen zárta. Annak ellenére, hogy olyan keményen hajtott, amennyire csak tudott, a finn pilóta elismerte, hogy nehezen tudta tartani az élen haladók tempóját. „Ez a kemény igazság – a sebességünk az, ami” – mondta. „Próbálunk gyorsak lenni, de nem sikerül. Folyamatosan nyomom, nem is hibázom.” Rovanperänak legalább sikerült növelnie előnyét a Hyundai harmadik pilótája, Adrien Fourmaux előtt, aki szombat kora reggel megelőzte Kacuta Takamotót, és feljött az ötödik helyre. Fourmaux 8,6 másodperccel végzett a japán pilóta előtt, aki délután arról számolt be, hogy „valami furcsa van az autóval”. Kacuta jelenleg a hatodik helyen áll, mindössze 13,6 másodperccel előzi meg bajnokságban vezető csapattársát, Elfyn Evanst, aki stabil napot zárt a hetedik helyen, de a kedvezőtlen rajtpozíciója miatt nem volt esélye előrébb kerülni. Sami Pajari továbbra is a nyolcadik helyen van a Toyotájával, kényelmes előnnyel Mārtinš Sesks és Josh McErlean Ford Pumái előtt, akik éppen, hogy a top 10-be kerültek. A vasárnapi fináléban alig több mint 60 kilométernyi verseny vár a résztvevőkre, a nap Hellenurme-ből indul, majd két körrel zárul Käärikuban. A második futás a ralit záró Wolf Power Stage, ahol bónusz bajnoki pontok szerezhetők. Az állás szombat este: 1 Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Toyota GR Yaris Rally1) 2h08m05.4s 2 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1) +21.1s 3 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +25.1s 4 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR Yaris Rally1) +51.6s 5 Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Hyundai i20 N Rally1) +1m08.2s 6 Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR Yaris Rally1) +1m16.8s 7 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR Yaris Rally1) +1m30.4s 8 Sami Pajari/Marko Salminen (Toyota GR Yaris Rally1) +2m14.5s 9 Mārtiņš Sesks/Renārs Francis (Ford Puma Rally1) +2m48.5s 10 Josh McErlean/Eoin Treacy (Ford Puma Rally1) +4m13.6s

Ezeket a hibákat ne kövesd el, ha autóval mentek nyaralni

2025.07.20.
A nyári vakáció rengeteg család számára együtt jár a hosszabb autós utazással, akár a Balatonra, akár a horvát tengerpartra vagy más külföldi üdülőhelyre indulnak. Ezek az utak felkészülést és odafigyelést igényelnek, ezért összegyűjtöttük mire kell kell ügyelni, hogy problémamentes és biztonságos legyen a nyaralás.  Az autópálya veszélyes üzem A megérdemelt pihenésükre készülő családok a hosszabb utakat többnyire autópályán teszik meg, ezért lássuk, hogyan szabad közlekedni a sztrádákon. Statisztikailag az autópálya a legbiztonságosabb úttípus, ám a nagy sebesség miatt akár egy apró figyelmetlenség is súlyos következményekkel járhat.  Különösen a nyári hétvégéken gyakoriak a torlódások, dugók, ezekben a helyzetekben is fontos, hogy aki a volánnál ül, megőrizze a nyugalmát, még ha bosszantó is gyalogtempóban araszolni az aszfalton, miközben tűz a nap, és mindenki azt várja, hogy végre megérkezzenek a nyaralóhelyre. Nem érdemes meggondolatlan manőverbe kezdeni, vagy hirtelen sávot váltani, csak mert úgy tűnik, hogy a másik kocsisor egy hangyányit gyorsabban halad – egy koccanás tönkreteheti az egész nyaralást. Hétvégéken komoly dugók alakulhatnak ki nyáron az autópályákon A leállósávban szigorúan tilos haladni, még dugóban is, bár külföldön már van példa arra, hogy torlódás esetén rövid időre megnyitják a leállósávot – ez egyébként tervben van Magyarországon is. Más esetben viszont kizárólag vészhelyzet vagy műszaki hiba miatt szabad megállni az autópálya legszélén. Ha enni szeretnénk, vagy vécézni kell a gyereknek, keressünk egy pihenőhelyet, ahol mindezt biztonságosan megtehetjük. A leállósávban huzamosabb ideig tartózkodni életveszélyes! Amennyiben műszaki okok miatt mégis meg kell állnotok a leállósávban, kapcsoljátok be a vészvillogót, mindenki hagyja el az autót, vegyetek fel láthatósági mellényt, az utasok pedig menjenek a szalagkorlát mögé. A sofőr tegye ki az elakadásjelző háromszöget az autó mögé 150-200 méterre, majd ő is menjen a korlát mögé, és ott várjátok meg a segítséget.  Csak nyugodtan, elvégre nyaralni mentek A higgadtság nagyon fontos az egész utazás ideje alatt, ebben sokat segíthet az előzetes tájékozódás, felkészülés. Olvassunk utána, hogy ahová utazunk, vannak-e a magyarországitól eltérő közlekedési szabályok, szokások, egy-egy apróság elmulasztása is súlyos bírságot vonhat maga után.  Fontos tájékozódni a helyi közlekedési szabályokról Ausztriában például minden utasnak láthatósági mellényt kell viselnie, ha műszaki hiba miatt kiszállnak az autóból, ezért nem elég egyet a kocsiban tartani. Horvátországban pedig azért büntethet a rendőr, mert lehúzva hagytuk a kocsi ablakát. Ennek az a magyarázata, hogy a sofőrnek gondoskodnia kell arról, hogy a magára hagyott jármű ne mozdulhasson el, lehúzott ablaknál viszont egy illetéktelen személy kiengedheti a kéziféket, és az autó akár el is gurulhat.  Lényeges az is, hogy az autó megfelelő műszaki állapotban legyen, ellenőriztesd a fékeket, a gumikat, a folyadékszinteket, a világítást és a klímaberendezést, valamint legyenek meg a kötelező felszerelések. Érdemes elegendő vizet és némi élelmet berakni, ha valami miatt nem tudtok továbbmenni, de jó ötlet hordozható akkumulátort is vinni a mobilok töltéséhez.  Készülj fel az útvonalból A felkészülés fontos része az útvonal ellenőrzése. Járj utána, nincs-e útfelújítás, lezárás vagy egyéb akadály, ami miatt jelentősen hosszabb lehet a menetidő. Tájékozódj a fizetős utakról, az autópálya-matrica szabályairól: sok helyen azonnal büntetnek, ha engedély nélkül felhajtasz a sztrádára, nincs türelmi idő, mint nálunk, hogy 60 percen belül utólag is megveheted a matricát. Érdemes a tankolást is nagyjából megtervezni, hogy várhatóan mikor lesz szükség üzemanyagra. Ha több országon átutaztok, az is fontos szempont, hogy hol mennyiért lehet tankolni.  Némi felkészüléssel élmény lesz a nyaralás Az alapvető személyes dokumentumok, valamint a jogosítvány és a forgalmi engedély mellett legyen kéznél az autó biztosítási papírja. Kisebb baleset vagy koccanás esetén hasznos, ha van a kesztyűtartóban egy európai baleseti bejelentő lap (kék-sárga nyomtatvány), de az e-kárbejelentő applikáció is használható. Nagyon ajánlott utasbiztosítást kötni, és valami gond lenne a kocsival, jól jöhet az autós asszintencia szolgáltatás, amely műszaki probléma esetén fedezheti a mentés és az elszállítás díját, de akár a továbbutazás díját is megtérítheti.  Persze a nyaralásnak a kikapcsolódásról kell szólnia, nem a lerobbant autó mellett töltött órákról vagy a biztosítási ügyintézésről. A megfelelő felkészülés és a szabályok betartása azonban elengedhetetlen ahhoz, hogy a vakáció valóban élmény legyen.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon! Vihar közeleg? Így védheted meg az autódat a károktól Országszerte jelentős károkat okozott a vihar, épületeken kívül autók is megsérültek. Ezt teheted vihar előtt a kocsid védelmében.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója