BMW managerekkel erősít a Xiaomi Európában

2025.03.31.
Legalább öt autóipari nagyágyút sikerült leigazolnia a Xiaominak frissen alapuló európai fejlesztési központjához. Mindez a neves managerek Linkedin profiljáról derült ki, ami egyben be is igazolja a pletykákat, mi szerint villanyautós fejlesztései egy részét tényleg Európába mozdítaná a Xiaomi. A legnagyobb igazolás mindenképp Rudolf Dittrich, aki egy igazi autóipari veterán a BMW-től, de szintén átpártol a bajoroktól Dusan Sarac. Dittrich lesz az európai részleg vezetője, míg Jannis Hellwig vezető teljesítménymodell mérnökként csatlakozik a BMW-től. A világ harmadik legnagyobb okostelefon gyártója csak múlt évben kezdte el gyártani az SU7 szedánt, de már most nagy port kavartak. Mindössze 15 éves történelmükben kizárólag telefonokat, okosotthon eszközöket és egyéb hétköznapi elektronikai eszközöket gyártottak, ugyanakkor első autójuk máris a kategóriája legnagyobbjaival verseng minden adatával. Nem véletlen, hogy a BMW-től csábítottak el munkaerőt elsősorban, ugyanis európai bázisukat Münchenben tervezik berendezni. Noha Lu Weibing vezérigazgató szerint csak 2027-től terveznek autókat értékesíteni külföldön, a müncheni központ létrehozása begyorsíthatja ezt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hivatalos: 2026-ban érkezik a Renault Twingóra épülő Nissan miniautó

2025.03.31.
A Nissan megerősítette, hogy 2026-ban egy új, a negyedik generációs Renault Twingo alapjaira épülő elektromos városi miniautót mutat be Európában. Az új modellre vonatkozó megállapodás a Renault-Nissan-Mitsubishi Szövetség néhány kulcsfontosságú aspektusának átszervezésével jött létre. Azt már egy ideje hivatalosan is bejelentette a Renault, hogy a csak elektromos hajtással rendelkező új Twingo E-Tech szintén jövőre érkezik a európai piacra, és az alapmodell ára kevesebb mint 20 ezer euró (8 millió forint) lesz. Az teszi lehetővé ezt a vonzó árat, hogy a legkisebb Renault az Ampr Small EV platformon alapul (a Nissan CMF-BEV néven emlegeti), ugyanazon, amelyet az egy kategóriával nagyobb új Renault 5 is használ. A japán-francia szövetségen belül kötött megállapodás értelmében a Renault már korábban bejelentette, hogy ő fogja gyártani a Nissan számára az 5-ösre épülő, szintén 2026-ra tervezett új elektromos Nissan Micrát is. A Twingo most bejelentett japán testvérmodellje a Micra, a Leaf és a Juke villanyautók – utóbbi kettő Sunderlandben, Angliában készül majd – alatt foglal majd helyet a Nissan 2026 utáni elektromos kínálatában Európában. Renault Twingo IV A városi miniautóról további részleteket nem hoztak nyilvánosságra, csak annyit, hogy a formatervet a Nissan készíti, és hogy a típus beleillik a japán vállalat legújabb, „fejlesztési költségek és idő csökkentésére irányuló” ütemtervébe. Az új járművek piacra dobásához szükséges idő csökkentése kulcsfontosságú része a Nissan újjáéledési tervének, miután a közelmúltban pénzügyi gondjai támadtak a cégnek, és a Hondával való váratlan fúziója is meghiúsult. Luca de Meo, a Renault főnöke korábban azt mondta, hogy a Twingo jobbkormányossá alakítása a Nissannal kötött, a testvérmodell gyártására vonatkozó megállapodástól függ, továbbá bevallotta, hogy a Nissan-variánssal gazdaságosabbá válik a Twingo gyártása is, mert a fejlesztési és gyártási költségek jobban eloszlanak a két cég között. Korábban arról is lehetett olvasni pletykákat, hogy a Dacia is elkészítené a maga villanyautóját a Twingo-alapokra, amivel az elavult Springet váltaná le. Nissan Micra EV A meglévő szövetségi megállapodás értelmében a Renault vezette a kisautók számára készülő Ampr Small/CMF-BEV platform fejlesztését, a Nissan pedig a nagyobb elektromos modellek számára alkalmas Ampr Medium/CMF-EV platform fejlesztését irányította. A Renault-csoport és a Nissan nemrég egy új megállapodást hozott tető alá, amiben az egymás részvényeinek birtoklására vonatkozó „zárolási kötelezettségvállalás” 15%-ról 10%-ra csökkent. Eközben a Nissan felmentést kapott az Ampere-be, a Renault-csoport villanyhajtásokat fejlesztő cégébe történő befektetéssel kapcsolatos kötelezettségvállalása alól is. Továbbá a Renault-csoport meg fogja szerezni a két cég indiai közös vállalatának (Renault Nissan Automotive India) az 51 százalékát, amely jelenleg a Nissan tulajdonában van. Ez a lépés része a Renault nemzetközi növekedési tervének, amely az indiai tevékenységének bővítésére épül, és segít a Nissannak a költségei csökkentésében, miközben az újjáéledési tervét kívánja megvalósítani. Az új megállapodás biztosítaná, hogy a Renault és a Nissan Indiában folyamatban lévő közös projektjei folytatódjanak, és a két cég továbbra is közösen birtokolná az országban található technológiai és üzleti központot. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A Xiaomi két év múlva indul a világhódító körútjára

2025.03.31.
Az ambiciózus terveket a cég elnöke, William Lu vázolta fel a spanyolországi Mobile World Congress (MWC) rendezvényen, ahol bemutatta a Xiaomi SU7 Ultrát: ez volt a több mint ezerötszáz lóerős autó debütálása Kína határain kívül. Lu szerint a vállalat szakemberei még március folyamán megkezdik az európai autópiacok „felderítését”, hogy felvázolják a globális terjeszkedés lehetőségeit. És mit kínálna a globlis autópiacnak a telefonipart szédületes sebességgel meghódító Xiaomi, amely alig négy éve, 2021 márciusában jelentette be, hogy az autógyártás mezejére lép? Az alapítás után alig három évvel, 2024 márciusában piacra dobta első autóját, a Xiaomi SU7 teljesen elektromos szedánt, amelyet a debütálás utáni 24 órában szétkapkodtak Kínában, lekötötték a teljes éves kvótát. Az SU7 alapváltozata 73,6 kWh-s akkumulátorral van felszerelve, amely teljes töltéssel 700 km-es hatótávot tud megtenni a Kínában szabványosított CLTC ciklus szerint. A szedánt egy 295 lóerős villanymotor hajtja a hátsó tengelyen. Az autó alapára Kínában 216 ezer jüan volt indulásnál, ami átszámítva körülbelül tízmillió forint. A drágább változat 101 kWh-s CATL-akkumulátort kapott, amely 800 km-es hatótávot tesz lehetővé, de már két villanymotor hajta 664 lóerős együttes teljesítménnyel és 838 Nm-es csúcsnyomatékkal. William Lu elmondása szerint miután a telefongyártó bejelentette, hogy az autóiparban is megméretteti magát, sok szkepticizmussal szembesült a befektetők részéről. Sokan mondták azt, hogy a Xiaomi késett, elszalasztotta a lehetőséget. Arra figyelmeztettek, hogy egy autópiaci kudarc lehúzhatja a mobiltelefon-üzletetágát is. Az SU7 váratlan sikere azonban eloszlatta kétségeket, s az első szedán után alig egy évvel, február végén piacra dobák a SU7 Ultra változatát. Ez az autó a szedán nagy teljesítményű, 1527 lóerős változata, amelyet már három motor hajt, és amelynek 529 ezer jüan (25 M Ft) volt a rendelései ára. De ezt az autót is szétkapkodták: két óra alatt tízezer darabot kötöttek le, és ezzel is betelt az idei évi kvóta. Az igazsághoz tartozik, hogy az első példányokat jelentős, negyven százalékos kedvezménnyel lehetett előrendelni, vagyis az autó ára ennél jóval magasabb. Ez azonban mit sem vesz el a sikerből olyan helyzetben, amikor egyes nyugati szuperautógyártók éppen a tönk szélén táncolnak. „A fő tervünk az, hogy erős pozíciót teremtsünk a kínai piacon, hiszen e nélkül nehéz lenne a tengerentúli terjeszkedés” – mondja Lu, utalva arra, hogy jelenleg egyelőre még a hazai piacra összpontosítanak. Közben az idei év közepén érkezik a Xiaomi elektromos crossovere is, amely YU7 kódjelet kapott, és amely a skiccekből ítélve olyan lesz, mint az „elsőszülött” szedán, csak némi növekedési hormonnal táplálva. A leggyengébb változata is 315 lóerős lesz, a legerősebb pedig 681, de a duálmotoros módifikációja összkerékhajtással is választható lesz.
Címkék: 

21 milliárd dolláros amerikai beruházási programot indít a Hyundai

2025.03.31.
A Fehér Házban tartott eseményen Donald Trump elnök elmondta, hogy a dél-koreai vállalat a beruházási program részeként 5,8 milliárd dollárt fektet amerikai termelési kapacitásának növelésébe, és ennek egyik elemeként 1,8 milliárd dollárból acélüzemet épít Louisiana államban 1400 munkahelyet teremtve. Az új üzem éves kapacitása 2,7 millió tonna lesz, és termékeivel az Egyesült Államokon belül - Georgia és Alabama államokban - működő jármű- és járműalkatrész-gyárait látja majd el alapanyaggal a Hyundai - közölte az elnök, hozzátéve, hogy a dél-koreai vállalat amerikai autógyártási kapacitása eléri az évi 1 millió darabot. Donald Trump azt is kifejtette, hogy az új beruházás bejelentése is alátámasztja, az új adminisztráció vámokra épülő gazdaságpolitikája működik, ugyanis az Egyesült Államokba vonz - vámokkal nem terhelt - termelő-beruházásokat. Az elnök egyben előrebocsátotta, hogy a következő napokban újabb vámokat is bejelent az Egyesült Államokba irányuló gépjárműimportra vonatkozóan. Csung Üiszun, a Hyundai Motors ügyvezető elnöke az eseményen azt is bejelentette, hogy a vállalat 3 milliárd dollár értékű amerikai cseppfolyósított földgázt szándékozik vásárolni a dél-koreai energiabiztonság növelése érdekében, támogatva az amerikai energiaipart. A dél-koreai üzletember felhívta a figyelmet arra, hogy ezen a héten nyílik meg a Hyundai autógyára Georgia államban, amelynek felépítéséről Donald Trump első elnökségének idején, 2019-ben született megállapodás. Az iparvállalat elnöke elmondta, hogy a most bejelentett 21 milliárd dolláros, többéves beruházási terv a cég eddigi legnagyobb szabású befektetése az Egyesült Államokban. Emlékeztetett arra, hogy a Hyundai 1986 óta van jelen az amerikai piacon, és azóta összesen több mint 20 milliárd dollárnyi beruházást hajtott végre. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Új jármű látható a szentendrei közlekedési múzeumban

2025.03.31.
A Volkswagenn mikrobusza 1950-ben jelent meg, majd szinte trendet teremtve sokáig meghatározta a mikrobuszok fejlesztésének irányát. Típusnevét a VW Bogárhoz képest (Typ1) határozták meg, hiszen a legendás autógyár második járműtípusáról van szó, ami a VW holland járműimportőrének ötlete nyomán jött létre. A második generációs Typ2-nek a hetvenes évek végéig - széleskörű felhasználásától függően - számos altípusa született, például a Westy (lakóautó), a Caravelle vagy a Samba, de megjelent fagylaltosautóként, hűtőkocsiként, tűzoltó- és mentőautóként, vagy éppen rendőrségi furgonként is. A karosszériától függően a kisbusz mellett ugyanis furgonként és kisteherautóként is gyártották. Ebbe a sorba illeszkedik a BKV T2-es kisbusza is, amelyet 1977-ben gyártottak és eredetileg forgalmi üzemzavar-elhárítóként működött a közlekedési társaságnál, később pedig egy speciális átalakítással sínkenő autó lett belőle. A legendás VW ilyen típusú felhasználásával a BKV jó eséllyel teljesen egyedi járművet teremtett. A kisbusz most bekerült a szentendrei járműgyűjteménybe régi villamosok, buszok, trolik, hévek és egyéb vasúti járművek mellé. A közlekedési múzeum korhűen felújított és bemutatott járműállománya több mint 60 felújított járművel várja a látogatókat. A múzeumban megtalálható például egy 1956 után a fővárosban közlekedő UV villamos és pótkocsija, egy egyedülálló prototípusjármű, amely sorozatgyártásra nem került: a Hungaroplan villamos (Csufi), valamint a Ganz-Hunslet szintén prototípus metrószerelvényének 400-as pályaszámú kocsija is. A múzeum BKV-s korszakot bemutató vizuális és információs anyaga 3 éve, a múzeum 30. születésnapjára újult meg. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Egyszerű előzésből lett majdnem nagy baj az autópályán - videó

2025.03.31.
A videón egy személyautó utolér egy kisteherautót az autópályán. Aztán a kocsi vezetője vagy megijedt, vagy rosszul mérte fel az előzéshez a lehetőségeit, nem tudni, de az autója megcsúszik a hirtelen irányváltástól.   Az eredmény látványos: a sofőr elveszíti az uralmát a jármű felett és kész a baj. A szalagkorláttal való ütközésig az egész nem tart tovább, mint 7 másodperc. A balesetben szerencsére nem sérült meg senki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Meghosszabbították a vállalati e-autó program határidejét

2025.03.31.
Az eredetileg március végi határidő letelte után is benyújthatók támogatási kérelmek a vállalati e-autó programban. A lehetőség a 30 milliárd forintos keretösszeg teljes kimerüléséig nyitva marad a hazai gazdasági társaságok előtt. A határidőt december elsejéig hosszabbították meg ugyan, ám mivel az eddig jelzett igények együttesen a 29 milliárd forintot közelítik, a rendelkezésre álló forrás várhatóan hamarosan elfogy - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn. A tavaly februárban elindult programban egy vállalkozás foglalkoztatottjai számától függően 1-16 tisztán elektromos gépkocsi beszerzéséhez kaphat állami hozzájárulást. Egy járműre az akkumulátor teljesítményétől függően 2,8-4 millió forint támogatás igényelhető. A pályázat tehát egy gazdasági társaságnál 2,8-64 millió forinttal segítheti a járműpark környezetbarát korszerűsítését - ismertették. A 2025. március 31. 10 órai korábbi végdátum közeledtével megélénkült az érdeklődés a program iránt. Az EM közlése szerint a kérelmek száma az utolsó hétben lépte át a hatezer, az igényelt gépkocsiké pedig a hétezer darabot. Mostanáig 4632 cégnek ítéltek oda összesen 20,7 milliárd forintot, túlnyomó többségükkel a támogatási szerződéseket is megkötötték. A kifizetések is jól haladnak, több mint 2500 nyertes már 10,9 milliárd forintot kapott kézhez - közölte a minisztérium. Mint részletezték, az eddig beérkezett kérelmek alapján 6453 vállalkozás vásárolhat állami támogatással 7484 elektromos gépkocsit. A járműkategóriák közül a személyautóké a legkeresettebb (5892 darabbal), de sokan választottak kisteherautókat is (1574 darab). Kisbuszból tíz, 3,5 tonna feletti tehergépkocsiból öt darabra mutatkozott igény. A márkák népszerűségi rangsorát a BYD (1603 darab), a típusokét pedig a Tesla Model Y (kereken 800 darab) vezeti. A gyártói TOP10-be még a Hyundai, a Volvo, a Kia, a Volkswagen, a Cenntro, a Citroën, a Ford és az Opel fért be. Az EM hozzáfűzte: a tiszta és csendes autók elterjedése élhetőbbé teszi a településeket. Az elektromos személygépkocsik, teherautók és kisbuszok a hagyományos hajtásúaknál olcsóbban üzemeltethetők. A pályázatnak is köszönhető, hogy a tisztán elektromos gépjárművek száma márciusban várhatóan túllépi a 75 ezret Magyarországon. Éves összevetésben tavaly és havi alapon idén februárban minden korábbinál több e-autót állítottak forgalomba zöld rendszámmal. Kiemelték, hogy a leginkább környezetkímélő állomány az évtized eleje óta több mint kilencszeresére nőtt. A korábbi évek folyamatos emelkedése után 2023-ban csökkenőre fordult a közlekedés kibocsátása üvegházhatású gázokból. Az Energiaügyi Minisztérium két pályázaton összesen közel 60 milliárd forinttal támogatja a legnagyobb szennyezők közé tartozó ágazat további zöldítését. A másik felhívás a vidéki elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását célozza az országos lefedettség elérésre érdekében - emlékeztetett a minisztérium. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Év Magyar Autója 2025: Íme, a nyertesek

2025.03.31.
Magyar Év Autója 2025 Hét kategóriában hirdetett győztest a zsűri. Az elérhető árú autók kategóriát (8 millió forint alatti kezdőárral) a Dacia Duster nyerte, a Skoda Superb Combi a családi autók között győzött, az Audi A5 Limousine a flotta autók között, a Hyundai Tucson (kis- és közepes méret) és a Mazda CX-80 (nagy SUV-ok) a szabadidő-autók között, a Volkswagen Touareg R a prémium autók mezőnyében lett első, míg a Volkswagen Transporter a kishaszonjárművek között győzedelmeskedett. A verseny történetében először alakult ki pontegyenlőség az élen, így a zsűri döntése alapján a sportautó kategóriában két autó kapott koronát: a BMW M5 és a Volkswagen Golf GTI. Év Meglepetése 2025 különdíjat (oklevél) kapott az Alfa Romeo Junior. Év Zöldautója 2025 Három kategóriában nevezték az importőrök és az autógyártók a plug-in hibrid és teljesen elektromos autóikat. A legjobb hibrid ezúttal a Skoda Kodiaq phev modell lett. A legtöbb jelölt a legjobb elektromos autók kategóriában indult, ahol az Audi A6 e-tron vitte el a pálmát. Az elérhető árú (15 millió forint alatti kategória) elektromos autók között a Kia EV3 győzött. Év Magyar Autója 2025 A 2025-ös évadban a három hazai autógyártóból kettő nevezett, az Év Magyar Autója történetében harmadjára vihette el az Audi Hungaria a fődíjat, ezúttal a győri gyártású Cupra Terramar győzött. A győriek korábban 2022-ben és 2024-ben nyertek, akkor az Audi Q3 Sportback phev, illetve az RS Q3 modellek lettek a hazai gyártású autók kategóriájában az elsők. Közönségdíj 2025 A díjra mind a 63 nevezett autó esélyes volt. A kezdeti szoros versengést követően magabiztos szavazat előnnyel nyert a Suzuki Vitara a Suzuki Swift és a Ford Explorer előtt. A februárban és márciusban lezajlott online szavazáson több mint ötezren vettek részt. A Suzuki korábban már háromszor elhódította ezt a díjat, legutóbb az S-Cross nyert. A teljes lista a www.evmagyarautoja.hu honlapon tekinthető meg, ahol az egyes autókra leadott pontszámok is nyilvánosak. Év Autós PR-szakembere 2025 díj Minden évben a zsűri kiválasztja azt a PR-szakembert, aki egész éves szakmai tevékenységével kimagaslik a mezőnyből, illetve a versenyben nevező importőr, márka képviseletében a leginkább segíti a zsűri munkáját. Idén egyhangúan Horváth Bencének (Alpine, Dacia, Renault) ítélte oda a díjat a zsűri. A versenyről Minden évben nagy példányszámú online és print lapok elismert autós újságíróiból álló, független szakmai zsűri (tagjai: Biró Csongor, Csordás Gábor, Gulyás Péter, László Ferenc, Miklós-Illés Kálmán) dönti el, hogy több kategóriában melyik lesz a magyar autópiacon a „legmagyarabb”, a „legjobb” és a „legzöldebb” autó. Idén a közönségdíjjal együtt tizennégy díjat kaptak a hazai forgalmazók és gyártók. Az egyedi porcelán alkotások Frick-Törzsök Rebeka pécsi formatervező munkáját dicsérik. A zsűri a következő szezonra bővül, a népszerű videós tartalomkészítő és autóipari szakértő, Bertalan Gábor Autósámán 2025 márciusában csatlakozott a zsűrihez. Az ünnepélyes díjátadót május 23-án a Greentech 2025 konferencián tartják a szervezők (Zala Zone, 10.30 óra). Az egyedi hangvételű és hiteles szakmai fórum kiemelt témaként tárgyalja az energia, a nyersanyagok, a körforgásos gazdaság, a fenntarthatóság, a városi/közösségi közlekedés, a víz és a hulladékkezelés és mindezek finanszírozásának lehetőségeit, kihívásait. További részletek: http://www.evmagyarautoja.hu/ Gratulálunk a győzteseknek és a résztvevőknek!

Forma-1: Kiderülhetett a Cunoda-Lawson váltás igazi oka

2025.03.31.
A legújabb sajtóértesülések szerint az eddig mindkét futamon utolsóként végzett Liam Lawson red bullos kalandjának végéhez jelentősen hozzájárult az idény végén az Aston Martinhoz átigazoló motorszállító, a Honda is. A japánok látva honfitársuk, Cunoda Juki lehetséges felvitelének lehetőségét a nagycsapathoz, 20 millió eurót ajánlottak fel az energiaitalos csapatnak, azaz a Racing Bullnak eddig fizetett támogatás dupláját. Mint ismert, a most hétvégén sorra kerülő Japán Nagydíjtól a japán Cunoda Juki lesz világbajnoki címvédő Max Verstappen csapattársa a Red Bull-nál a Forma-1-es világbajnoki sorozat idei első két viadalán gyengén teljesített új-zélandi Liam Lawson helyett. A két érintett pilóta helyet cserél egymással, azaz Cunoda a Red Bull, míg Lawson a testvércsapat, a Racing Bulls versenyzője lesz. „Nehéz volt látni, ahogy Liam küszködött az RB21-essel az első két versenyen, ezért közösen úgy döntöttünk, hogy korán végrehajtjuk ezt a cserét” – kommentálta a hírt Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. A Red Bullnál a tavalyi szezon végén köszöntek el a mexikói Sergio Péreztől, akinek a helyére Lawsont választották ki. A 23 éves új-zélandi pilóta azonban Ausztráliában és Kínában sem tudott maradandót alkotni, sőt, pontot sem szerzett. A 24 esztendős Cunoda 2021-ben mutatkozott be az F1-ben, tavaly a Racing Bulls 46 vb-pontjából 30-at ő gyűjtött össze, és a szakértők többsége szerint most van a legjobb formában. A japán versenyző a kínai sprintfutamon hatodik lett, így eddig három pontot gyűjtött az idényben, amely a hétvégén folytatódik Szuzukában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Jelentősen emeli árait a Ferrari az Egyesült Államokban az importvámok miatt

2025.03.31.
Az olasz sportautó-gyártó egyes modelljeinek árát 10 százalékkal emeli a jövő hónapban az Egyesült Államokban. A cég közleménye szerint az április másodika előtt az Egyesült Államokba importált összes autó ára változatlan marad. Ezt követően a népszerűbb autók, köztük a Purosangue, a 12Cilindri és az F80 is drágulni fognak. Így például a mintegy 430 ezer dollárról induló Purosangue körülbelül 43 000 dollárral kerül majd többe. A tervezett emelés több mint 350 000 dollárral növeli a limitált szériás F80-as autók jelenleg 3,5 millió dolláros kezdő árát. A cég tájékoztatása szerint három modellcsalád ára nem változik, ezek a Ferrari 296, az SF90 és a Roma. A Ferrari tavaly 13 752 ezer autót szállított ki, ami 1 százalékos növekedés 2023-hoz képest. A vállalat októberben tervezi bevezetni első hibrid (PHEV), SF90 Stradale autóját. A cég adózott eredménye 1,53 milliárd euróra emelkedett 2024-ben az egy évvel korábbi 1,26 milliárd euróról. A bevétel pedig 5,97 milliárd euróról 6,68 milliárd euróra nőtt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója