Spanyol Nagydíj: Piastri öröme, Cunoda bánata

2025.05.31.
Piastri mögött csapattársa, a brit Lando Norris végzett az időmérőn a második helyen, a harmadik rajtkocka pedig a címvédő, négyszeres vb-első holland Max Verstappené lett a Red Bullal. Érdekesség, hogy csapattársa, a japán Cunoda Juki csak az utolsó, 20. helyről startolhat majd. A rendkívüli esemény nélkül lezajló időmérő utolsó szakaszában a két McLaren vívott nagy csatát az első helyért, továbbá Verstappen, illetve a két Mercedes és Ferrari is jól teljesített. A holland és a negyedik helyezett brit George Russell (Mercedes) azonos idővel zárt, közöttük az döntött, hogy Verstappen futotta meg előbb leggyorsabb körét. A 66 körös Spanyol Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol. A teljes rajtsorrend: Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) Lando Norris (brit, McLaren) Max Verstappen (holland, Red Bull) George Russell (brit, Mercedes) Lewis Hamilton (brit, Ferrari) Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) Charles Leclerc (monacói, Ferrari) Pierre Gasly (francia, Alpine) Isack Hadjar (francia, RB) Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) Alexander Albon (thaiföldi, Williams) Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber) Liam Lawson (új-zélandi, RB) Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) Oliver Bearman (brit, Haas) Nico Hülkenberg (német, Sauber) Esteban Ocon (francia, Haas) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) Franco Colapinto (argentin, Alpine) Cunoda Juki (japán, Red Bull) MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Éljen a dízel! - Mazda CX-60 teszt

2025.05.31.
Hogy néz ki? A ráncfelvarrás szinte láthatatlan kívülről, a hűtőmaszk apró mintázata változott és megérkezett a kínálatba a homokszín, a fényezés, amely a képeken is látható. Szintén új a Homura Plus csúcsfelszereltség, amely minden földi jóval kényeztet és szép is egyben. Legszebb dísze a szálcsiszolt fémbetét. A Mazda CX-60 szabadidő-autó 4745 milliméter hosszú, 1890 milliméter széles és 1680 milliméter magas; tengelytávja 2870 milliméter, az alaphelyzetben 570 literes csomagtartó (beleszámítva az alsó rekeszt) a hátsó üléseket ledöntve a tetőig pakolva pedig 1726 literre bővíthető. Szóval befér minden, hokis cucc, bringa, polcok, hűtő, amit csak akarsz... A második sor is kényelmes, ha nem is annyira, mint az egy számmal nagyobb CX-80-asban. Aki ült már harmadmagával egy CX-5 hátsó ülésén, az nem fog panaszkodni a CX-60-ban. Beülni könnyű, majdnem derékszögben nyílnak az ajtók. A fotelszerű első ülések hibátlanok, az ergonómia példás, a klíma külön manuális konzolon vezérelhető. A Bose hangszórók szépen szólnak, a 360 fokos kamerarendszer aktívan és radarokkal kiegészítve segít a parkolásban (a kocsi fordulókörének átmérője 11,8 méter). A csomagtérajtó motorosan nyílik és csukódik. A rakodóperem magas, 73 centis. A Mazda CX-60 minden ízében prémium, minden szegletében minőség. Nagyon élveztem különleges kényelmét és technikai felkészültségét. Hogy megy? A 3283 köbcentis, egy turbós e-Skyactiv D erőforrás a Mazda 48 voltos lágy hibrid rendszerét hordozza (az megtermelt energiát 0,33 kilowattórás akksi tárolja), a nyolcfokozatú, bolygóműves, saját fejlesztésű automatikus sebességváltóval (amely 17 lóerős, 153 Nm nyomatékú villanymotorral - ez a szíjhajtású-önindító generátor - és két kuplunggal bútorozott össze) épített hathengeres erőforrás nagy teljesítményéhez kedvező üzemanyag-fogyasztás és károsanyag-kibocsátás társul. A közel 500 kilométeres teszt során a CX-60 5,5 liter gázolajjal beérte 100 kilométerenként. Kétféle változatban kapható, a gyengébb, 200 lovas dízel csakis hátsókerék-hajtású, az erősebb, 254 lovas dízel pedig összkerekes - nálam ez volt teszten. Legnagyobb forgatónyomatéka 550 Nm (a csúcsnyomás 2500 bar), ami elég hatásos megindulásokat tesz lehetővé. Álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 7,4 másodperc alatt gyorsul fel az üresen 19,5 mázsás, összkerék-meghajtású kocsi. Ezt inkább sport módban tudja, normálban parádés utazóautó. A Mazda CX-60 3.3 4WD legnagyobb sebessége 219 kilométer/óra. A fékek jól lassítanak. Milyen vezetni? Szépen duruzsol a dízelmotor, hangos és karcos, főleg, ha sportosan hajtjuk. Éles kanyarokban, szűk utakon a nagy test hátrány, de ügyesen fordul. Futóműve puha, lágyságát nehezen szoktam meg. A Mazda a CX-60-ban elöl kettős keresztlengőkaros, hátul több lengőkaros felfüggesztést alkalmaz. Három megoldás gondoskodik arról, hogy a rugók és lengéscsillapítók finoman működjenek, méghozzá a kerekektől eredő oldal- vagy hosszirányú kimozdulás nélkül, kizárólag fel- és lefelé mozogva. Az egyik a karosszéria egyenletes függőleges kimozdulását lehetővé tevő futómű-geometria; a második az abroncs érintkezési felületének és a lengéscsillapító tartóelemének az eltolás nélküli, teljes együttállása; a harmadik pedig a hátsó felfüggesztés optimalizált kialakítása. Ezeken túlmenően mind a négy keréknél alumíniumból öntött felső futómű elemek fokozzák a szerkezeti szilárdságot. A kettős keresztlengőkaros első felfüggesztés alul és felül külön keresztlengőkarokat alkalmaz. A hosszirányban beépített motornak köszönhetően felszabadított helyet kihasználva a Mazda mérnökei hosszabb lengőkarokat alkalmaztak, rögzítve azok hosszirányú kiterjedését. A hátsó felfüggesztés külső oldalán gumi perselyek helyett fém gömbcsuklókat alkalmaztak, ami fokozott szerkezeti szilárdságot eredményezett. Ennek köszönhetően a szerkezet közvetlenebb módon továbbítja a hátsó kerekeken ébredő erőket a karosszéria felé. A kinematic posture control (KPC) egy olyan új, kizárólag a Mazdánál alkalmazott technológia, amely a Mazda CX-60 felfüggesztésének szerkezeti sajátosságaiból kiindulva nagy sebességnél is finom karosszéria-mozgásokat és stabil kanyarvételt tesz lehetővé. A Mazda CX-60 hátsó futóművének kialakítása ellenáll a karosszériát megemelő erőhatároknak, fékezéskor lefelé húzza a karosszériát. A KPC rendszer a legteljesebb mértékben kiaknázza ezeket a szerkezeti jellegzetességeket, ívmenetben akár jelentős oldalirányú gyorsulás esetén is egyensúlyban tartja a járművet: az ívbelső hátsó kereket megfékezve mérsékli az oldaldőlés mértékét, és lefelé húzza a karosszériát. Nagyon tetszett a Mazda kormányozhatósága. A korábban a MX-5 roadsterben alkalmazott, dupla fogaskerekes elektromos szervokormány (EPS) merevebbé teszi a kormányszervó villanymotorját, valamint az ehhez kapcsolódó, nagy erőt átadó komponenseket. Ez mindig kiszámítható kapcsolatot teremt a kormányzási szög és az első kerék befordulási szöge között. Ennek köszönhető az autóra jellemző közvetlen, zavartalan kormányérzet, ami még precízebb, még magabiztosabb irányíthatóságot eredményez. A közvetett kormányáttétel és a tekintélyes motorháztető klasszikus terepjáró-érzést kelt, amelyet a lágy felfüggesztés tovább fokoz. Hasmagassága 17,5 centi, nehéz terepre nem való, de nem kell megrémülnünk, ha letérünk egy mezei ösvényre, vagy megközelítjük a vízpartot a horgászszerencse reményében. Mennyibe kerül? Legolcsóbban a 200 lovas sorhatos dízellel szerelve lehet CX-60-as a birtokunkban 17,3 millió forintért. Az izmosabb, 254 lovas, összkerekes változat indulóára 19,7 millió forint, a tesztautónk ennél valamivel drágábban jött ki, a Homura Plus verzió ára 22,8 millió forint. Kép és szöveg: Biró Csongor  
Címkék: 

Ennyi kocsit készít egy „kisebb” kínai gyártó: friss számokat tett közzé a Li Auto

2025.05.31.
A cég honlapján szereplő adatok szerint a március végéig tartó negyedévben az adózott eredménye 9,4 százalékkal, 646,6 millió jüanra (90,4 millió dollár, 1 jüan=49,89 forint) emelkedett az egy évvel korábbi 591,1 millió jüanról. Elemzői várakozások átlagában csökkenő nyereség, 488,3 millió jüan szerepelt. A Li Auto negyedéves bevétele 1,1 százalékkal, 25,93 milliárd jüanra nőtt, felülmúlta a 25,28 milliárd jüan piaci várakozást. Az autógyártó működési költségei 14 százalékkal, 5 milliárd jüanra csökkentek a negyedévben. A Li Auto 92 ezer 864 elektromos járművet szállított ki a három hónapban, többet az egy évvel korábbi 80 ezer 400-nál, de jóval kevesebbet a tavalyi utolsó negyedévi 158 ezer 696-nál. A vállalat azzal számol, hogy a folyó negyedévben a járműkiszállítások éves szinten 13,3-17,9 százalékkal, 123-128 ezerre nőnek, a bevétel pedig 2,5-6,7 százalékkal, 32,5-33,8 milliárd jüanra emelkedik. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Öt autó ütközött az M7-esen, 14-en ültek a járművekben – mentők, tűzoltók a helyszínen

2025.05.31.
Azt írták, a járművekben összesen tizennégyen utaztak, a helyszínre mentő is érkezett, a balesethez a székesfehérvári hivatásos tűzoltók vonultak. Az érintett szakaszon fennakadásra kell számítani, a forgalom a leállósávon halad. Az Útinform tájékoztatása szerint a torlódás meghaladja a 3 kilométert. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Egy i7-esben tesztel új akkumegoldást a bajor gyártó

2025.05.31.
A BMW Group és a Solid Power 2022-ben kapcsolta magasabb fokozatba technológiafejlesztési együttműködését, amikor a müncheni központú vállalatcsoport megkapta tesztelésre és járműbe integrálásra egyesült államokbeli partnere első 100 amperórás, autó-kompatibilis akkumulátorcelláit. A BMW Group és a Solid Power kimagasló potenciált lát a szilárdtestes autó-kompatibilis akkumulátor-technológiában (ASSB), hiszen az aktuális technológiákhoz viszonyított nagyobb energiasűrűség változatlan beépítési súly mellett kínál nagyobb tisztán elektromos hatótávolságot. A BMW i7 tesztlimuzinba épített akkumulátor-koncepció a Solid Power szilárdtestes autó-kompatibilis akkumulátor-technológiájának (ASSB) integrálása érdekében a már bizonyított, ötödik generációs akkumulátor-felépítési alapelveket (amelyek szerint a modulok prizmatikus cellákból épülnek fel) új, innovatív modulkoncepciókkal egyesíti. Itt a mérnökök a cellabővítés lehetőségeit, az üzemi nyomás szabályozását és a hőmérsékleti viszonyok beállítási körülményeit vizsgálják. A Solid Power szulfidalapú elektrolitokból felépülő akkumulátorcelláinak alkalmazásával és azok akkumulátoregységekbe történő teljes integrálásával a BMW Group az elkövetkező hónapok tesztprogramja során fontos ismeretanyagra tesz szert. Az innovatív cellákat a Solid Power a BMW Group szakértőivel szoros együttműködésben fejlesztette ki és gyártotta le. Az ASSB-technológia hétköznapi használatra is alkalmas integrálásához még további fejlesztésekre van szükség. A BMW Group és a Solid Power együttműködése 2016-ban vette kezdetét egy kibővített „közös fejlesztési megállapodással”, amelyet a BMW Group 2021 májusában egy pénzügyi befektetéssel is megtámogatott. 2022 végén a felek az együttműködés elmélyítéséről döntöttek, amelynek értelmében a BMW a Parsdorf városában működő akkumulátorcella-gyártó kompetenciaközpont kutatás-fejlesztési részlegén egy szilárdtestes akkumulátorcella-prototípusokat gyártó sort is rendszerbe állít, a Solid Power által felhalmozott szakmai tapasztalatokat és szaktudást pedig maradéktalanul kamatoztatja. 2008 óta a BMW Group megállás nélkül dolgozik az akkumulátorcella-technológiák terén megszerzett ismeretei módszeres bővítésén. 2019 óta a vállalatcsoport ezen ismeretei az akkumulátorcellákra szakosodott müncheni kompetenciaközpontban egyesülnek, amely a teljes értékláncot felöleli, a kutatás-fejlesztéstől kezdve, az akkumulátorcellák fejlesztésén és kialakításán keresztül, egészen a gyártási kapacitás optimalizálásáig. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Szó szerint ütős Peugeot-modellek a múltból

2025.05.31.
Noha 2022 óta a Peugeot már nem a Roland Garros hivatalos partnere, sok autó- és teniszrajongó számára a tavaszi párizsi torna neve örökre összeforrt az oroszlános márkával. A Peugeot évtizedeken át kínált különleges modelleket a híres salakpályás Grand Slam alkalmából, s ezek az autók ma már keresett youngtimerek a gyűjtők körében. Sikerei csúcsán, a nyolcvanas években a Peugeot gondolt egy merészet, és hosszú távú együttműködési szerződést kötött az egyetlen salakpályás Grand Slam-tenisztorna szervezőivel. Az időzítés tökéletes volt, hiszen a Peugeot 205 is ekkor lépett a piacra, majd az egyik legsikeresebb Peugeot modell lett belőle, hiszen másfél évtizedes pályafutása során összesen több mint öt és negyed millió példányban kelt el. Magától értetődő volt, hogy a speciális Roland Garros széria első darabjának is egy 205-ös lesz az alapja. Az első Roland Garros modell 1989-ben érkezett, és rögtön feledhetetlenre sikerült. A 205 Roland Garros a Peugeot 205 XS alapjaira épült, 85 lóerős, 1.4 literes motor hajtotta, de amitől igazán különleges lett, az az egyedi megjelenés, a fémes zöld karosszéria, bőr-szövet üléskárpit, valamint az okker színű betétek, melyek a rangos teniszverseny salakpályáira utaltak. A kerekek is egyediek voltak – könnyűfém felnik díszítették –, és természetesen a napfénytető sem hiányzott. Akik pedig a nyitott tetős vezetés élményére vágytak, azok számára a Peugeot 1990-ben bemutatta a 205 Roland Garros kabriót. Ez a modell akkoriban mindössze 104 ezer francia frankba került, ami mai áron számolva nagyjából 28 ezer euro (11,2 millió forint) lenne – nem csoda, hogy a nyitott 205-ös rendkívül sikeres volt. A Peugeot innentől kezdve sorra mutatta be a Roland Garroshoz kapcsoló különleges szériáit, bár akkor még talán senki sem sejtette, hogy ezek a speciális változatok a jövőben a keresett ritkaságok és a gyűjtői kincsek közé emelkednek. Három esztendővel később, 1993-ban dobták piacra a 106-os Roland Garros-változatát – logikus lépés volt, hiszen a 106 a Peugeot modellpalettáján a 205-ös utódjának számított. A megszokott fémes zöld szín maradt, amelyet ezúttal fehér csík egészített ki az ajtókon és a csomagtérfedélen. A belső tér világos „Acelet” szövetkárpitot kapott, okker színű biztonsági övekkel és természetesen „RG” logós szőnyegekkel. A kisautó három- és ötajtós kivitelben egyaránt elérhető volt, a motorháztető alatt pedig a szerény 1.4 literes, 75 lóerős erőforrás dolgozott – ami sokak szerint túl visszafogott volt. Az évek során a Roland Garros széria az egyedi megjelenés mellett kényelmi extrákat is kapott: elektromos, fűthető tükrök, légkondicionáló és légzsákok. 1996-ban pedig, a modellfrissítéssel egyidőben, megjelent a 106 Roland Garros automata váltós, 1.6-os változata. Ma, harminc év elteltével a 106 Roland Garros hivatalosan is youngtimer státuszba lépett, egyre keresettebb a gyűjtők körében, ami nem zárja ki, hogy a szép állapotban megőrzött példányok ára elkezdjen felfelé kúszni. 2002-ben aztán jött a Roland Garros sorozat legnagyobb dobása, a Peugeot 206 CC. Maga a donormodell már 2000-ben megjelent a piacon – alapja a Twenty Hearts koncepcióautó volt –, és nagy újdonságot hordozott keménytetős kupé-kabrió kialakításával. Két évvel később aztán ebből a modellből is elkészült a Roland Garros változat: a normál kiviteltől ezt is a palackzöld fényezés különböztette meg, utasterében bőrkárpittal, és nem maradtak el a szokásos RG logók sem. A 206 CC Roland Garrosba 1.6 literes, 110 lóerős vagy egy erősebb, 2.0 literes, 138 lóerős 16 szelepes motor kerülhetett. Az ár ekkor már euróban volt megadva: a kocsi 20 ezer euróba került, ami akkoriban nem kevés pénz volt, ám a 206 CC-t ez sem gátolta meg abban, hogy Európa legkeresettebb nyitható tetejű autója legyen. A Peugeot és a Roland Garros együttműködése több mint három évtizeden át tartott, és ez idő alatt sok érdekes modell született még: a klasszikus 405-től kezdve a családi 806 egyterűn át egészen a kis 108-ig. Némelyik különkiadás nagyobb hatást gyakorolt, mások kevésbé, de mindegyik hozzájárult a márka stílusos és sportos imidzséhez. A Roland Garros szériák sajátossága, hogy nemcsak különlegesek és kívánatosak, hanem limitált példányszámban készültek. Ez ma igazi értéktöbbletet jelent, hiszen az egyedi fényezés, a különleges belső design és a történelmi kapcsolat a világ egyik legnagyobb teniszversenyével különleges helyet biztosít ezeknek az autóknak a Peugeot történetében és a gyűjtők szívében egyaránt. Így tehát akár a nosztalgia okán, akár befektetési céllal, de a Roland Garros modellek ismét reflektorfényben vannak. Aki ma hozzájut egy megkímélt 205 vagy 106 Roland Garros példányhoz, az nemcsak egy stílusos és ritka járművet, hanem egy darabka autó- és sporttörténelmet is birtokol.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Autonóm járművek, robotok és drónok a ZalaZONE tesztpályán

2025.05.31.
Az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratóriuma (ARNL) május végén Innováció mozgásban címmel rendezte meg éves kutatás-fejlesztési bemutatónapját a ZalaZONE Ipari Parkban. Az eseményen a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Széchenyi István Egyetem – azaz az ARNL konzorciumának tagjai – mutatták be legújabb fejlesztéseiket. A demonstrációs nap rávilágított arra, hogy a hazai autonóm rendszerek kutatása nemcsak tudományos, hanem gyakorlati szempontból is erős alapokon nyugszik, és valódi válaszokat kínál a jövő közlekedési és ipari kihívásaira. A helyszín, a ZalaZone tesztpálya folyamatosan fejlődik, egyre több kísérletnek, kutatásnak tud magas, nemzetközi színvonalú helyszínt biztosítani. A létesítmény folyamatosan fejlődik, május közepén adták át a Járműipari Tesztpálya újonnan elkészült elemét, az akár 250 kilométeres sebességű haladásra is alkalmas, 4,45 kilométer hosszúságú, nagy sebességű oválpályát. A ZalaZONE színvonalas rendezvényhelyszín is, portálunk kiadója, az Autós Nagykoalíció (ANK) itt adta át nemrégiben Magyar Év Autója 2025 díjakat. Az immár hatodik alkalommal megrendezett versenyen az Év Magyar Autója a győri gyártású a Cupra Terramar lett, míg a közönségdíjat az Esztergomban készülő Suzuki Vitara nyerte. A demonstrációs napot Prof. Dr. Palkovics László, mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos nyitotta meg, aki beszédében kiemelte: „Az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium eredményessége vitathatatlan, és ezt a demonstrációs nap is egyértelműen bizonyítja. A konzorcium létrehozásával elsődleges célkitűzésünk az volt – és továbbra is ezen az úton haladunk –, hogy Magyarország az autonóm eszközök fejlesztésében úttörő szerepet vállaljon a régióban. A járművek környezetünk legbonyolultabb eszközei: egy szinte minden diszciplínát ötvöző területről beszélünk, ezért a közös platform kulcsfontosságú ezen az úton.” A nap során a látogatók első kézből tapasztalhatták meg, hogyan találkozik az irányításelmélet a mesterséges intelligenciával. A beltéri demonstrációk közül kiemelkedett az önvezető versenyrobotok bemutatója, ahol a járművek valós időben tervezték meg az ideális útvonalat, és képesek voltak önállóan előzési manővereket is végrehajtani. Ez a technológia már ma is hasznos része az egyetemi tehetséggondozásnak, de a jövő közlekedési rendszereinek alapjául is szolgálhat. Egy ígéretes drón/repülőgép kombinációt is láthattak az újságírók, ez a szerkezet a függőleges, drónszerű felszálkás után 90 fokban megdől, s mint egy csupaszárny repülőgép halad tovább. Megfelelő mennyiségű és súlyú hasznos terhet is képes magával vinni, egyebek között nagyfelbontású kamerát is. A szabadtéri bemutató előtt egy nem igazán szokványos eljáráson ment keresztül a szakmai közönség, valamit az újságírók csapata. A szervezők szigorúan begyűjtötték a mobiltelefonokat, illetve a fontos hívást várók készülékein matricával leragasztották a kamerát, nehogy olyan fotók készülhessenek, amelyek esetleg egy álcázott prototípus tesztelését örökítik meg. Néhány ilyen kiszivárgott kép jelentősen rontaná a ZalaZONE szakmai megítélését, megbízhatóságát. A kültéri program részeként bemutatott lézerszkenner- (LiDAR) alapú járműirányítási rendszer azt demonstrálta, hogyan képes egy jármű pontosan meghatározni saját helyzetét még akkor is, ha a GPS-jelek gyengék vagy pontatlanok – például alagutakban, sűrű városi környezetben vagy erdős területeken. A technológia különböző érzékelőkből származó adatokat – például lézerszkennerek és mesterséges intelligencia által támogatott szoftverek segítségével – kombinál, így a jármű megbízhatóan képes tájékozódni és döntéseket hozni akár zavaró körülmények között is. Szintén látványos volt a 3D járműrekonstrukciós eljárás, amely egy vagy több kamera képei alapján képes felismerni és térben modellezni a járműveket. A módszer különlegessége, hogy nincs szükség előzetes adatbázisra vagy tanítási fázisra, így gyorsan adaptálható új környezetekhez. A megoldás különösen hasznos lehet zárt parkolóházakban vagy városi közlekedési csomópontokban, ahol a kamerák képei alapján automatikusan követhető a járművek mozgása és helyzete – ez a megoldás a jövőben akár önvezető parkolási rendszerek alapját is képezheti. „A bemutatott rendszerek és algoritmusok a hazai kutatók és mérnökök többéves, összehangolt munkájának eredményei. A látott példák – a kameraképekből rekonstruált járműmodellektől a LiDAR-alapú pozíciómeghatározáson át az önvezető járművek valós idejű döntéshozataláig – jól mutatták, hogy a magyar laboratóriumokban folyó kutatások és fejlesztések számos területen egyértelműen a nemzetközi élvonal szintjén tartanak” – mondta Prof. Dr. Gáspár Péter, az ARNL szakmai vezetője. „Az ARNL célja, hogy ezeket a technológiákat továbbfejlessze, és olyan formában tegye elérhetővé, amely hosszú távon is hozzájárul a biztonságos, intelligens és fenntartható mobilitás megvalósításához” – tette hozzá Gáspár Péter professzor. Viszonylag friss információ, hogy kiválik a jelenleg a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány tulajdonában lévő zalaegerszegi Autóipari Próbapálya Zala Kft., és a jövőben új, önálló közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítvány jön létre a ZalaZONE járműipari innovációs ökoszisztéma működtetésére ZalaZone Alapítvány névvel. A zalaegerszegi önkormányzat közleménye felidézi, hogy a járműipari tesztpályát megvalósító Autóipari Próbapálya Zala Kft. (APZ) a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány 100 százalékos tulajdonában van, és az alapítvány járműipari innovációs közfeladatainak megvalósítását végzi. A járműipari innovációs közfeladatok a Széchenyi István Egyetem képzéseinek fejlesztését és piaci megjelenési lehetőségeinek szélesítését eredményezték, új képzések indultak el az egyetemen, és új innovációs központot is alapítottak. Közölték: a ZalaZONE tesztpálya fejlődése olyan mértéket öltött, ami kiemelt központtá tette a járműipari innovációk terén, valamint a mesterséges intelligencia területén is országos jelentőségűvé válik a tervezett további fejlesztéseket követően. Mindez szükségessé teszi, hogy a ZalaZONE tesztpálya további működtetése egy önálló közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány keretében folytatódjon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Sugárfedezetre is szükség volt a Balatonnál történt közlekedési baleset után

2025.05.31.
Összeütközött egy személykocsi és egy motorkerékpár Zamárdiban, a 7-es főút belterületi szakaszán, a 112-es kilométernél. Az autóban ketten ültek, a motoron csak annak vezetője. A siófoki hivatásos tűzoltók sugárfedezet mellett megszüntették az üzemanyag-szivárgást. A helyszínre mentő is érkezett. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Aggasztó hírek a brit autógyártóktól

2025.05.31.
A brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapján közzétett adatok szerint áprilisban 56 ezer 534 személygépkocsit gyártottak, 8,6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Az idei első négy hónapban 271 ezer 770 autó készült az Egyesült Királyságban, 4,4 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi azonos időszakban és a legkevesebb 2009 első négy hónapja óta. A múlt hónapban 13 ezer 562 személygépkocsit gyártottak belföldi piacra, ami éves szinten 3,3 százalékos csökkenés, miközben az exportra szánt járművek száma 10,1 százalékkal, 42 ezer 967-re zuhant. Az áprilisban gyártott autók 76 százalékát exportálták. Az Európai Unióba irányuló autószállítások 19,1 százalékkal, az Egyesült Államokba pedig 2,7 százalékkal csökkentek, ugyanakkor a Kínába és Törökországba irányuló export 44 százalékkal, illetve 31,2 százalékkal nőtt. Áprilisban a haszongépjármű-gyártás 68,6 százalékkal, 2669-re zuhant éves szinten. MTI   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

XPENG: újabb kínai tart Magyarországra

2025.05.31.
Szerző: Heimer György Újabb jelentős akvizícióról állapodott meg az AutoWallis, amely portugál stratégiai partnerével, a Salvador Caetano Csoporttal közösen megszerezte a kínai XPENG autómárka kizárólagos forgalmazási jogait Magyarországon, Szlovéniában és Horvátországban. A megállapodás értelmében a két autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatásokat nyújtó vállalat egyenlő félként vesz részt az új vállalkozásban. Az autókat forgalmazó szervezet várhatóan szeptemberében kezdi meg működését. A kantoni székhelyű XPENG 2023-ban közel 200 ezer járművet értékesített világszerte. E teljesítmény várhatóan az idén megduplázódik, megközelíti a 400 ezres darabszámot. Az XPENG jelenleg a nyolcadik legnagyobb elektromos járműgyártónak számít Kínában – ahol minden második eladott autó elektromos – egyben a világ egyik jelenlegi leggyorsabban növekvő autómárkája, éves szinten 234 százalékos növekedéssel. Az XPENG autói kiválóan illeszkednek az AutoWallis portfóliójába – hangsúlyozza a különféle járműipari szolgáltatásokkal a kelet-közép európai régió 16 országában jelenlévő magyar cég közleménye. Mint írják, a zászlóshajónak számító XPENG G9 SUV, az „ultra-okos” G6 crossover SUV, illetve a sportos P7 szedán szerepel az európai piacokra érkező modellek listáján. A márka innovációs potenciálját jelzi az önvezető autókhoz fejlesztett Xmart OS operációs rendszer és a nemrég bemutatott XPENG AEROTH X2 repülő autó is.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója