A Daimler valamennyi alkalmazottját átvilágítja a terrorizmus miatt

2015.01.04.
A hamburgi hetilap szerint a konszern vezetői még az elmúlt év november 12-én döntöttek arról, hogy a terrorizmus ellenes harc jegyében a konszern valamennyi alkalmazottját átvilágítják. A dolgozók adatait összevetik az Európai Unió és az Egyesült Államok terrorista gyanús személyek listájával. A Spiegel szerint az átvilágítást három hónap alatt hajtják végre, s a konszern valamennyi dolgozóját érinti, kivéve a legszűkebb vezetést.Terrorista veszélytől tart a Daimler - írja a Spiegel. Fotó: spiegel.deKülönös vizsgálatra számíthatnak azok is, akik még nem Daimler alkalmazottak, de állásigényüket jelezték a konszernnél.A német lap konszern szintű átvilágítást jelez, így ez minden bizonnyal a kecskeméti Mercedes gyár dolgozóit is érinti.A Daimler illetékes nem cáfolta az átvilágítás tényét, s a Spiegelnek azt hangsúlyozta, a törvények, személyiségi jogok és a személyes adatok védelmére maximálisan figyelnek.Az üzemi tanács képviselője pedig arról beszélt, az átvilágítás valamennyi Daimler alkalmazott érdekében történik.   

Tóbiás és Balambér - A második rész

2015.01.04.
Tóbiás és Balambér a két kutyakölyök, a gyerekek meséken keresztül való szórakoztatása, és tanítása mellett, minden héten hoz egy jó tanácsot, amit a tudatos közlekedésre is odafigyelő szülők hasznosíthatnak a mindennapokban.Ismerd meg Tóbiás és Balambér meséjét! Kattints ide és küldünk egy mesét!Az idei év szorgoskodásai mellett készült a nagysikerű Tóbiás és Balambér meséjének már régóta várt második része. Tovább folytatódnak a közlekedési szituációkkal teletűzdelt kalandok, amikből gyermekeink tovább fejleszthetik közlekedési ismereteiket.A lemezen most is megtalálhatóak fülbemászó dallamos dalocskák, amiket a gyerekek egyik kedvenc zenekara, a Buborék Együttes hozott létre. A CD-n található három mese mellett egy negyedik is elérhető lesz online, amely a fővárosi közlekedésről fog szólni.A születésnap jó dolog, főleg mert egy évben egyszer van az ember életében. Tóbiás születésnapja izgalmakban gazdag napnak bizonyult. Találkoznak OBB Marcival és természetesen a tortamajszolás sem marad el!Egy KRESZ park minden gyereknek nagy szórakozást jelent. Itt játszva tanulhatják meg a közlekedési táblák jelentését, és alakíthatják bevett rutinná a közlekedési szabályokat. Egy ilyen mese is született a második CD-re, amivel szeretnénk mindenkit invitálni, hogy látogasson el 2015-ben valamelyik kitelepülésünkre, ahol találkozhattok a Tóbiás és Balambér KRESZ parkkal.A második CD hamarosan érkezik, reméljük már Ti is éppen úgy várjátok, mint mi. A legfrissebb CD-ről szóló információkkal itt az Autószektoron fogunk jelentkezni! Kövessétek!

Ferihegy megér egy expresszt!

2015.01.04.
 Reptéri expressz helyett "lassúvasút" - az 1-es terminál kötöttpályás kapcsolata egy közönséges megálló  Hosszú évtizedek erőfeszítései után a schwechati repülőtér is bekapcsolódott az osztrák távolsági vasúti közlekedésbe. A Frankfurt am Main felől érkező ICE (intercity express) járatok a Westbahnhof helyett az új Hauptbahnhofra futnak be december 14-e óta, és továbbhaladnak a schwechati repülőtérig. Bécsben kiemelten fontos infrastrukturális fejlesztésként tekintettek a repülőtéri vasút építésére, mely magában foglalta a klederingi rendező pályaudvar felett átívelő vasúti pálya építését, valamint a repülőtéri állomás bővítését, felújítását is – tette közzé a Regionalbahn.hu. A frissen átadott Hauptbahnhoftól mindössze 17 perc alatt érhető el a schwechati terminálok alatti vasútállomás. Az ÖBB (osztrák szövetségi vasút) és az osztrák légitársaság együttműködésének köszönhetően pedig akár Ausztria nyugati feléből is, mintegy repülőjáratként használva az ICE-t is elérhető a reptér. Prága is régóta küzd a repülőtéri összeköttetés kérdésével. Az új cseh közlekedésügyi miniszter egyik fő feladata a prágai repülőtérre vezető vasút építése lesz – olvasható az IHO.hu-n. A prágai Václav Havel repülőtérre vezető vasút ügye bekerült a jelenlegi kormány hivatalos programjába is. A vasútvonal a jelenlegi Prága–Kladno vonalból kiváló szárnyvonalként épül meg. A már meglévő vasútvonalat felújítják, amelynek köszönhetően kétvágányú vonal jön létre. A felújítás első üteme jövő tavasszal kezdődik. Magyarországon az ezredforduló idején vetette fel Demján Sándor nagyvállalkozó az általa épített Westend üzletközpontot és a repülőteret összekötő gyorsvasút létrehozásának tervét. Az akkori Orbán-kormány nem zárkózott el a fejlesztéstől, ám a 2002-es kormányváltás után a téma lekerült a napirendről. A szocialista kormányok előbb gyorsvasutat ígértek, amelyből „lassúvasúti csatlakozás” lett: az 1-es terminál közelében kialakított vasúti megállót 2006 novemberében adták át a forgalomnak. Legközelebb 2011 nyarán került szóba a Ferihegy expressz ügye. Ekkor tíz, Budapest és Peking közti megállapodást írt alá a két kormány, részben a Kínai Fejlesztési Bank egymilliárd eurós hitelkeretének tervezett felhasználásával, köztük a fővárost a repülőtérrel összekötő gyorsvasúttal kapcsolatos egyezményt is. Az együttműködés keretében kínai mérnökök felmérést végeztek a leendő vasútvonal mentén, azonban a ferihegyi 1-es terminál 2012-es bezárása, s az utasszám visszaesése után a terv ismét aktualitását vesztette. Azóta ismét változott a helyzet: idén minden eddiginél magasabbra, kilencmillió fölé emelkedett az éves utasszám. Az év végére 9,2 millióra nőhet a légikikötő forgalma, s jövőre további ötszázalékos bővülést várnak. Indokoltnak nevezhető tehát, hogy a repülőtéri gyorsvasúti fejlesztés bekerült az uniós pénzből finanszírozott létesítmények közé a 2014–2020-as ciklusban. Így eldőlt, hogy a gyorsvasút nem a kínai fejlesztési bank támogatásával, hanem közösségi forrásból valósul meg. Jámbor GyulaMegjelent a Magyar Nemzet 2014. devember 23-i számában 

Friss jogosítvánnyal, télen is biztonságban

2015.01.04.
1. Télen, amikor „elszaporodnak” a kátyúk, figyeljünk a vízzel kitöltött úthibákra! Menet közben lehetetlen megállapítani a pocsolya mélységét. Ha megoldható, haladjunk abban a sávban, amelyet a közvilágítás a legjobban világít meg.2. Akkor is lassítsunk, ha biztosan nekünk van elsőbbségünk. A jobbkéz-szabály sokak számára még mindig a meglepetés erejével hat. Figyeljünk akkor is, ha valaki garázsból tolat ki. Nem biztos, hogy lát bennünket. Ugyanilyen kiemelt figyelmet érdemelnek a „telizöldes” kereszteződések, különösen, ha balra, nagy ívben szeretnék elfordulni egy többsávos úton.3. Az éppen csak nekieredő eső még nem mossa el a port, így az aszfalt nagyon csúszhat. Ha még a lehullott faleveleket sem takarították el, akkor fokozottabb a veszélye annak, hogy hirtelen fékezésnél nem tudunk azonnal megállni. Ilyenkor vezessünk különösen figyelmesen.4. Használjuk nappal is a tompított fényszórót. Az ezzel együtt bekapcsolt hátsó lámpáknak köszönhetően mi is jobban láthatóvá válunk a többi közlekedő számára.5. Érdemes egy szombat délutánt rászánni, és gyakorolni a havas úton történő közlekedést. Sokan meglepődnek, hogy az autó nem úgy reagál, ahogy „logikus” lenne: például, ha megcsúsztunk, nem a csúszás irányával ellenkező irányba, hanem azzal azonos irányba kell kormányozni az autót a megpördülés elkerülése érdekében. Ha nincs még hó, de szeretnénk némi előzetes tapasztalatot szerezni, érdemes ellátogatni a számtalan vezetéstechnikai tréning valamelyikére. Itt szakemberek irányításával gyakorolhatjuk, hogy milyen a megfelelő kormányfogás és kezelés, a hatékony vészfékezés, a gyors és hirtelen kikerülés, a kanyaríven haladás, és hogy milyen módon avatkozik be az ABS, és az ESP. A tanpályákon a téli, síkos utakat is tudják szimulálni.6. Nem csak friss jogosítvánnyal közlekedőknek ajánlott a téli gumiabroncs használata. A téli abroncsok használatával összehasonlíthatatlanul jobban és biztonságosabban irányíthatjuk az autót. A téli abroncsot nem elsősorban a havas úton történő könnyebb haladásra találták ki, hanem arra, hogy a 7 °C-nál hidegebb aszfalton is kellő tapadást biztosítson. Ennek megfelelően alakították ki az anyagát és a mintázatát.7. Vegyük figyelembe, hogy négy autóból átlagosan hármat szerelnek fel téli abronccsal, ezért számítsunk arra, hogy nem minden közlekedő tudja időben megállítani, vagy a megfelelő módon irányítani az autóját. Ezért mindig tartsuk be a megfelelő követési távolságot és a sebességhatárt.7+1. „A tapasztalatszerzés egyetlen módja a tapasztalatszerzés” – mondta egykor állítólag Murphy, és ez az autóvezetésre is igaz. A fenti, egyszerű szabályok betartásával a kezdőknek sem kell félniük az utakon, és ugyanolyan örömük lesz az autózásban, mintha ideális körülmények között vezetnének.  

Szlovákiában lopták el ezt a Porsche Cayenne S-t, nálunk is keresik

2015.01.04.
Szlovákiában ellopott autó ahttp://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám (szlovák): TT 273 FP-Gyártmány: Porsche-Típus: Cayenne S-Gyártási év: 2007-Alvázszám: WP1ZZZ9PZ8LA43328-Szín: acélszürke-Lopás időpontja: 2014 december 27-Lopás helyszíne - város: Hamuliakovo, SLOVAKIA-Utca, házszám: Jasenova 19-Megjegyzés: Theft of car from outside house. Thief must have had copy of key which was likely passed to them by ibcars.sk. Car could be in Hungary or Ukraine now. Car had winter tyres on which gave it a more off road look. Summer wheels are on the picture. The winter tyres were on Oz rims. The car had carbon fiber trim which is rare and liht grey leather interior. It was an import from Germant. The car only had 58000 km and is a Metallic Grey.

Az ország felében havazik, vezessenek óvatosan

2015.01.04.
Az Útinform vasárnap reggeli tájékoztatása szerint esik vagy szállingózik a hó a Duna vonalától keletre, az északi területeket kivéve, valamint a Dunántúl északi és középső részén. Az M1-es autópálya Komárom, míg az M3-as autópálya Kál, Hajdúnánás és Ófehértó térségében latyakos, egyébként a gyorsforgalmi utak országszerte sónedvesek.Fotó: MTI A főutak burkolata Győr és Kisbér környékén, Nógrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, továbbá a Tiszántúlon havasak, latyakosak, hókásásak. Az alsóbbrendű úthálózaton téliesebb útviszonyokra készüljenek: a Dunántúl északi részén is havas, latyakos, hókásás a burkolat. Körmend környékén deresek a mellékutak. Vezessenek óvatosan! Erős szél miatt figyelmeztetést adtak ki több megyére, így Bács-Kiskun, Somogy, Fejér, Pest és Veszprém megyére, valamint Budapestre.A legerősebb lökések meghaladhatják a hetven kilométert. Már a reggeli órákban sok baleset történt az országban. 

Európai konzorcium gyorsítja fel a határokon átnyúló e-mobilitást

2015.01.04.
Az ABB közreműködésével jön létre Hollandiában a világ legátfogóbb, elektromos autókat kiszolgáló gyorstöltő-hálózata. Az ABB szerepvállalása nyomán hasonló rendszerek épülhetnek Európa más térségeiben is.A projektben résztvevő öt partner, köztük az ABB, állami és magántársaságok illetve szervezetek bevonásával, a tagok közös elkötelezettségével konzorciumot hozott létre a fenntartható és megbízható nagytávolságú e-mobilitás megvalósítására, amelynek előnyei a projektben részt vevő országokon túl kontinens szerte is érezhetőek lesznek.  Az együttműködés célja, hogy az e-mobilitás fejlesztése érdekében gyorstöltő-korridort építsenek ki a transz-európai úthálózat központi szakaszán.Meggyőződésünk, hogy a tervezett hálózat segítségével sikerül majd bebizonyítani, hogy a kontinenst átszelő nagytávolságú e-mobilitás életképes opciót jelent, és áttörést hozhat az autóvezetők meggyőzésében, hogy áttérjenek olyan gépkocsik használatára, amelyek már nem fosszilis üzemanyaggal működnek.A kontinens országainak összekötéseA 8,4 millió euró költségvetésű “Electric Clean Transport Road Infrastructure Corridor” (“Európai, tiszta, e-mobilitást szolgáló i közúti infrastruktúrafolyosó”), röviden ELECTRIC elnevezésű program társfinanszírozási forrását az Európai Unió “Transz-európai Közlekedési Hálózatok” fejlesztési projektjének pénzalapjai jelentik. A projekt azt tűzte ki célul, hogy kelet-nyugati, illetve észak-déli irányban összekösse az EU tagállamait.Az ELECTRIC program elősegíti, hogy 2015 végére az ABB Terra szériájának felhasználásával kiváló minőségű gyorstöltő-folyosó épüljön ki Európa kulcsfontosságú autópályái mentén. A program egyedi jellemzője, hogy adat-vezérelt lesz. A tervezés során elemezni fogjuk a műszaki és a felhasználói követelményeket, az elvárásokat és a kihívásokat is.Úgy véljük, az adatok és információk begyűjtését és elemzését követően képesek leszünk eloszlatni az elektromos járművek vezetőinek "távolság miatti aggodalmát" (range anxiety), amely a jármű egy feltöltésre vetített futásteljesítményével kapcsolatos. Ha körültekintően tervezzük meg az infrastruktúrát, senkinek sem kell majd aggódnia, hogy az autója olyan helyen áll le az úton, ahol nincs feltöltési lehetőség – akár épp a várva várt nyaralásra vagy üzleti útra igyekszik.Nyílt hozzáférésA jelen európai programnak számos jelentős más egyedi jellemzői is vannak. Egyrészt, hogy a gyorstöltő-folyósó nyílt hozzáférésű lesz, ami azt jelenti, hogy minden elektromos járművel rendelkező autóvezető igénybe tudja venni.A gyorstöltőket a Svédországot, Dániát, Németországot és Hollandiát összekötő autópályák mentén helyezik üzembe. A nagy kiterjedésű gyorstöltő-flotta összesen 155 töltőből fog állni, amelyek közül előreláthatólag 30 Hollandiában, 23 Dániában, míg 35 Svédországban fog működni. Németország melynek mérete messze felülmúlja a töltőfolyosó mentén lévő többi országét, és emiatt a távolságok egyértelmű kihívást jelentenek, 67 darab ABB készülékkel fog rendelkezni.Az öt konzorciumi partnernek az érdekei és a tapasztalatai szerencsére nagymértékben összecsengenek, ami alapvetően fontos szerepet játszik majd a projekt sikerében.Széleskörű érdekcsoportA gyorstöltőit Hollandiában tervező ABB mellett a projektben a következő cégek működnek közre: Fastend B.V., e-mobilitás üzemeltető és kiskereskedelmi cég; Clever A/S, dán e-mobilitás üzemeltető;  Öresundskraft AB, svédországi közüzemi szolgáltató, amely egy e-mobilitási rendszert is üzemeltet; és VDE Prüf-und Zertifizierungsinstitut GmbH (a Német Vizsgálati és Tanúsító Intézet).A konzorciumi tagok arra számítanak, hogy a kiépítendő folyosó nem csak a töltőhálózatnak helyet adó országokban segít majd felgyorsítani az elektromos járművek elterjedését, de azt más térségek és az EU más tagországai is követendő modellnek fogják tekinteni.A hangsúly az együttműködésen, a fenntartható infrastruktúra kiépítésének és a hálózattervezésnek a gyakorlati szempontjain, valamint az infrastruktúra tényleges megvalósításán van.A európai közlekedéstervezők és közlekedési szakértők körében TEN-T-ként ismert Transzeurópai Közlekedési Hálózatok kezdeményezés a különböző közlekedési szektorok, így a légi közlekedés, a vasút, a közút, a folyami és tengeri hajózás, illetve a logisztika és az intelligens közlekedési rendszerek nagy infrastruktúrafejlesztési projektjeinek finanszírozását segíti.    A TEN-T kiemelt célkitűzése, hogy előmozdítsa a versenyképesség javulását, a munkahelyteremtést, valamint az Európai Unión belüli kohézió erősödését. A programot az Európai Bizottság Mobilitási és Közlekedési Főigazgatóságának nevében az Innovation and Networks Executive Agency (INEA – Innovációs és Hálózati Végrehajtó Ügynökség) irányítja. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója