Elkészült a Bosch multifunkcionális épülete Makláron

2024.12.07.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Makláron leszögezte, hogy a cég ezzel Magyarország gazdasági teljesítményének újabb biztos alapját teszi le. "Egy újabb garancia arra, hogy a jövő esztendőben már érzékelhető és messziről látható mértékű gazdasági növekedést tudunk majd felmutatni" - fogalmazott. Kiemelte, hogy a beruházás a kormány stratégiai célkitűzéseinek több pontjával is egybeesik: az export további erősítésével, a hozzáadott érték növelésével, ami segíti a gazdaság dimenzióváltását, valamint a környezetvédelmi szempontok szem előtt tartásával. Üdvözölte, hogy a magyar-német kereskedelmi forgalom tavaly új rekordot döntött 70 milliárd euróval, és továbbra is a német vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget hazánkban, mintegy 300 ezer embernek adva munkát. Hangsúlyozta, hogy hazánk mostanra a világ azon három országa közé tartozik, ahol mindhárom nagy német prémium autómárka gyárral van jelen, s ennek következtében olyan beszállítói hátország alakult ki, amelynek nyomán a szektor legfontosabb szereplői is stratégiai helyszínént kezelik az itteni telephelyeiket. A miniszter végezetül aláhúzta, hogy a magyar autóipar nagy utat járt be ezen utóbbi nehéz időszakban, az ország immáron hatodik éve a húsz legnagyobb autóipari exportőr közé tartozik globálisan, amelyek együttesen a teljes kivitel 90 százalékát adják. "Az autóiparunk termelési értéke pedig tíz esztendő alatt 3,5-szeresére növekedett, és a tízezer milliárd forintos üvegplafon áttörése után tavaly már 13.600 milliárd forintnyi termelési értéket tudott előállítani" - tudatta. Emellett arra is kitért, hogy 2023-ban egy másik mérföldkövet is sikerült elérni, ugyanis az egy év alatt legyártott autók száma meghaladta a félmilliót. És a jelenleg zajló autógyártó beruházások, tehát a Mercedes, a BMW és a BYD gyárépítései pedig oda vezetnek, hogy Magyarország kettő év múlva azon öt európai országhoz fog csatlakozni, amelyek éves szinten egymillió autót tudnak gyártani. És mindez nem lenne lehetséges egy rendkívül fejlett, sokszínű és magas technológiai színvonalat képviselő beszállítói hátország nélkül" - összegzett. Michael Zink, a Robert Bosch Automotive Steering Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a 37 ezer négyzetméteres, többfunkciós épület része a maklári gyártóbázison 2021 óta megvalósult beruházássorozatnak, amely az építkezés mellett gyártósorok telepítését és üzemi berendezések beszerzését foglalta magában. Jelezte: az új csarnokba szervezik a személyautókba és haszongépjárművekbe szánt kormányrendszerek teljes bejövő és kimenő logisztikai folyamatait, az alkatrészek tárolását és kiszerelését, a csomagolóanyagok tárolását és mosását, valamint a logisztikát kiszolgáló további tevékenységeket. Emellett itt kap helyet a kis darabszámú termékek gyártása is. Pajtók Gábor, a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett: a Stuttgartban 1886-ban alapított anyavállalat termékei 1898 óta vannak jelen Magyarországon és a magyarorrszági Bosch-csoport 8 önálló gyára közül 3 Heves vármegyében működik. A Bosch emellett jelenleg az ország egyik legnagyobb külföldi ipari foglalkoztatója, 18 ezernél több munkavállalónak biztosít megélhetést. A cég közleménye szerint a magyarországi Bosch csoport a 2023-as pénzügyi évben 2207 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Korábbi tájékoztatásuk szerint ez közel annyi volt, mint 2022-ben. Az anyacég, a Robert Bosch GmbH tavaly az előző évhez képest 3,8 százalékkal, 91,6 milliárd euróra növelte árbevételét, az 5,3 százalékos árbevétel-arányos üzemi eredmény 1 százalékponttal lett magasabb az előző évesnél. A Bosch világszerte mintegy 429 000 munkatársat foglalkoztat. A cégcsoport tevékenysége négy üzleti területhez: a mobilitáshoz, az ipari technikához, a fogyasztási cikkekhez, valamint az energia- és épülettechnikához köthető. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Teljes lendülettel épül a debreceni BMW-autógyár, a tervek változatlanok

2024.12.07.
Hans-Peter Kemser azt írta, nem csökkentették a kapacitást, és nincs változtatás a tervezett modellek gyártásával kapcsolatban sem. Az előszériás gyártás folyamatban van, és a sorozatgyártás jövőre indul, a terveknek megfelelően. Megkezdték az előszériás járművek gyártását Debrecenben azzal a céllal, hogy 2025 végén elindítsák a Neue Klasse teljesen elektromos hajtású X modell (SAV modell) sorozatgyártását - jelezték. Az eredeti terveknek megfelelően a müncheni üzem eközben a Neue Klasse szedán gyártására készül - tette hozzá a gyárigazgató. Hans-Peter Kemser közölte: szintén az eredeti tervek szerint a debreceni üzemet teljes kapacitáskihasználtság mellett évi 150 ezer darabos maximális kapacitásra tervezték. Mint minden új modell vagy új üzem beindításakor, a gyártási kapacitást fokozatosan növelik. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2018. július 31-én jelentette be Budapesten, hogy a BMW - csaknem egymilliárd eurós beruházással - évi 150 ezer autó előállítására alkalmas gyárat épít Debrecenben, ezer új munkahelyet teremtve. Az üzem alapkövét 2022. június 1-jén tették le. A BMW Group Debrecenben 400 hektárnyi területen egy teljes értékű autógyár építését kezdte el présüzemmel, karosszériaépítő részleggel, fényezőműhellyel és összeszerelő csarnokkal. Ezt követően nem sokkal, novemberben jelentették be, hogy a BMW egy akkumulátor-összeszerelő üzemet is létrehoz épülő debreceni gyárában, a projekt összértéke így eléri a 800 milliárd forintot. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Autó helyett ürülék képeket kapott egy új-zélandi pár

2024.12.07.
Egészen abszurd történetet közölt a New Zealand Harald, amiben egy új-zélandi pár autót nem, de kakifotókat viszont kaptak. Van egy ugyanis egy kereskedő, akit Chris Schwartznak neveznek, és nem rég alapított egy céget iSeeCars Ltd. néven. Rajtuk keresztül vásárolt egy hibrid Nissan Skyline (igen, náluk még fut a széria) szedánt a pár, amelyik végül sosem tudta átvenni autóját. A kereskedő arra hivatkozott, hogy mechanikai problémák miatt nem tudják leszállítani az autót, ugyanakkor háromszori próbálkozásra sem tudta a pár visszaszerezni a befizetett 8900 dollárjukat, azaz 3,5 millió forintjukat. Egy hónappal később a pár bíróságra vitte az ügyet, ahol a bíró is megállapította, hogy a kereskedő zsebre tette az autóért kifizetett összeget. Schwartz, a kereskedő, azt írta a felette álló Autofleet Capitalnak, hogy visszautalta a pénzt a párnak, a valóságban viszont zsebre tette, amit az Autofleet visszautalt neki. Noha a bíró a pár javára döntött, Schwartz azzal fenyegetőzött, hogy likvidálja cégét, ami szintén azt jelentené, hogy a párt nem fizetik ki. Aztán kaptak egy bizalomgerjesztő emailt: „Csatolva küldöm a teljes összeg visszautalásáról szóló bizonylatot.” Megnyitották az email csatolmányát, és két emberi ürülékkel találták szembe magukat. Az egyiket egy SUV hátsó üléssorára helyezte el a költő, míg a másik fotó pedig egy vécécsésze alján csücsülő, illetve a fedél aljára fröccsent kakát ábrázolt. Mint kiderült, nem ez az első alkalom, hogy a kereskedő ilyen undorító módszerekhez folyamodott és valami beidegződése lehet az ürülékével. Korábban állítólag egy pizzás dobozban éktelenkedő kakiról küldött fotót egy másik ügyfelének. Akkor azt állította, hogy egy dolgozója szórakozott a telefonjával. Talán nem véletlen, hogy az a cége is csödbe ment csakhamar. Ugyanakkor a történet vége mégiscsak az, hogy a pár azóta se látta a pénzét, és autójuk sincs. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Verstappen belassult, Leclerc-et csúnya büntetéssel hátráltatják

2024.12.06.
A 25 éves pilóta mögött csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri zárta másodikként a gyakorlást, míg harmadikként Nico Hülkenberg, a Haas német versenyzője végzett. A negyedik világbajnoki címét alig két hete bebiztosító holland Max Verstappen csak 17. lett a Red Bull-lal, míg a tíz rajthelyes büntetéssel sújtott Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája hatodikként zárt. A Mercedesnél pályafutása utolsó F1-es hétvégéjét teljesítő, hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton ötödik lett. A hétvége programja a szombaton 11.30-kor kezdődő harmadik szabadedzéssel folytatódik. Eredmények, 2. szabadedzés (élcsoport): 1. Lando Norris (brit, McLaren) 1:23.517 perc 2. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:23.751 3. Nico Hülkenberg (német, Haas) 1:23.979 4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:24.099 5. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:24.119 6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:24.201   1. szabadedzés: 1. Leclerc 1:24.321 perc 2. Norris 1:24.542 3. Hamilton 1:24.806 4. George Russell (brit, Mercedes) 1:25.165 5. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1:25.333 6. Hülkenberg 1:25.373   A további program: szombat: 3. szabadedzés 11.30 időmérő edzés 15.00 vasárnap: futam 14.00 MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Nem kötelező olvasmány, pedig életmentő

2024.12.06.
Tényleg érdemes az autóban tartani, mert pillanatok alatt megtalálni benne a keresett információkat. Márpedig elkel a gyors segítség, ha például a műszerfalon kigyullad egy hibajelző, melyet könnyen értelmezni lehet a kisokossal. De akkor is hasznos, ha hóláncot kell felrakni. Ráadásul nem tanító bácsis/akadémikus stílusban adja elő a tudást, hanem tömören fogalmazva, érthető ábrákkal illusztrálva. Szövegek és ábrák jól összehangolt műve ez, megfelelő terjedelemben, méretben, mert a füzet pont akkora, hogy belefér az autó gyári mappájába, ami amúgy is mindig a műszerfali tárolóban, a kesztyűtartóban van. Ráadásul a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. és a M1RA autóverseny-csapat közlekedésbiztonsági nyomtatott kisokosát januárban követi az elektronikusan elérhető és díjmentesen letölthető változat. A portál jelenleg is folyamatosan szolgál hasznos információkkal, közlekedésbiztonsági tanácsokkal, tájékoztat a forgalmi helyzetekről, balesetekről, útjavításokról, terelésekről. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. és a M1RA autóverseny csapat közös rendezvényén, egy elektromos gokart pályán tartották legújabb közlekedésbiztonsági kiadványuk premierjét. Többszörös bajnokok: Bucsi Attila és Michelsiz Norbert, a tanítvány és mestere Michelisz Norbert háromszoros túraautó-világkupa győztes versenyző, a M1RA alapítója és Marczin Bence, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. kommunikációs igazgatója mutatta be a biztonságos közlekedéshez szükséges alapinformációkat tartalmazó közös kiadványt. „Útra készen – A legfontosabb tudnivalók az autódról, közérthetően” címmel. Michelisz Norbert nem csak hivatalból híve a biztonságos közlekedésnek, hanem családapaként is maximális biztonságra törekedve vezet. Gyerekei nem izgulnak mögötte, nyugodtan ülnek az autóban, mert Norbiban már nem buzog benne a versenyszellem a közúton, türelmes, nagyon megengedő, régóta nem szól be, nem csinál agresszív manővereket. Igaz, már a versenypályákon is akkora a rutinja, hogy nem stresszel, magabiztosan vezet, ennek is köszönhető harmadik bajnoki címe is. A korrektség a ringeken is fontos, ezért volt élmény versenyeznie Ausztráliában, ahol nem csak a pályák kitűnőek, de a mezőny is korrekt: mindenki fair, hagynak egymásnak helyet, nincs veszélyes leszorítás, felesleges és kockázatos adok-kapok, ettől jók és mégis izgalmasak a futamok. Ahogy a versenypályán, úgy a közúton is mindig bekapcsolja a biztonsági övet és gyermekei is megbízható ülésekben szállítja. Marczin Bence a NÚSZ kommunikációs igazgatója a bemutatón kiemelte, hogy Michelisz Norbert állandó partnere közlekedésbiztonsági programjaiknak, hiszen mindketten érzik a társadalmi felelősség fontosságát. Marczin Bence kommunikációs igazgató      Kis füzet, nagy segítség az átlag autósoknak, erről szól az új kiadvány, mely közös munka a M1RA csapattal. A kampány jegyében született több videó biztonsági tanácsokkal. Az idei #közlekedjbiztonságosan kampány része volt a máriapócsi RabócsiRing vezetéstechnikai tanpálya, ahol az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), a Hungarian Police Rallye Team (HPRT) és a többszörös nemzetközi autósport bajnokcsapat, a M1RA képviselői újságírókkal közösen tesztelték, hogyan működik, hogyan védi meg a járműben ülőket a bekapcsolt biztonsági öv borulás, ütközés esetén. A szimulátoros bemutatón kiderült, hogyan kell biztonságosan bekötni magunkat, hogyan reagáljunk, mire figyeljünk ha éppen borul a jármű, és ha megállt az autó, akkor hogyan kell - pontosabban hogyan lehet - a legkönnyebben kiszállni a felborult járműből. A résztvevők azt is megtapasztalhatták, hogy egy ütközés esetén hogyan lép működésbe, fogja meg őket és tartja az ülésben a jól bekötött biztonsági öv. Bekötetlenül ilyen egy kisebb ütközés is A NÚSZ Zrt. felelősen gondolkodó állami szervezetként immár hatodik éve kampányol aktívan a közlekedésbiztonság erősítése, a hazai közlekedési kultúra javítása érdekében. Az elsősorban a fiatal és középkorú korosztály elérését célzó #közlekedjbiztonságosan kampányt immár negyedik alkalommal indította útjára a társaság 2024-ben. Fotók: Boros Jenő További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Repkedtek a csillagok a rommá tört Volvo körül

2024.12.06.
„Minden esetben úgy tervezzük autóinkat, hogy ne csak a szabványos laboratóriumi mérések során, de a valós életben is a lehető legbiztonságosabbak legyenek. A most elért eredmény ezzel együtt is megnyugtatóan igazolja az EX30 kiemelkedő biztonsági adottságait.” – mondta Åsa Haglund, a Volvo biztonsági központjának vezetője. „Az EX30 megalkotásával új szintre emeltük a városi járműbiztonságot: olyan kompakt szabadidőjárművet alkottunk, amely ugyanolyan hatékonyan gondoskodik saját utasainak védelméről, mint a forgalmas városi utcákon közlekedő többiek biztonságáról." A Volvo legkisebb szabadidőjárműveként az EX30 pont olyan biztonságos, mint azt bármely Volvo gépkocsitól elvárnánk. A Volvo Cars tényleges balesetek elemzéséből származó, több mint ötven év alatt összegyűjtött, egyedülálló tudását és kutatási tapasztalatait felhasználva megalkotott EX30 tervezése során elsődleges szempont volt, hogy a jármű ütközés esetén maximális mértékben óvja vezetőjét és utasait a sérülésektől. Ezt a célt szolgálják a Volvo Cars modern passzív utasvédelmi rendszerei, valamint az a szerkezeti kialakítás, amely maradéktalanul teljesíti rendkívül szigorú, házon belüli biztonsági követelményeinket. Saját elvárásaink gyakran meghaladják a hatósági előírásokat; megalkotásukkal olyan különböző valós helyzetekre készítjük fel járműveinket, amelyek nem ritkán jóval összetettebbek, mint amiket a szabványos tesztek képesek lemodellezni. A legmagasabb színvonalú passzív biztonsági teljesítménye mellett a Volvo EX30 egy sor fejlett aktív biztonsági funkcióval segít elkerülni az ütközéseket és egyéb forgalmi kockázatokat, illetve mérsékelni azok következményeit. Alapfelszerelés például az a fejlett vezető éberség-felügyeleti rendszer, amely a sofőr segítségére siet, ha azt nincs a helyzet magaslatán. Városi forgalomban az EX30 kereszteződést figyelő automatikus fékrendszere segít elkerülni az útkereszteződésekben bekövetkező baleseteket, vagy enyhíteni azok súlyosságát. Amennyiben váratlanul egy másik autó halad át előttünk keresztben, az automatikus vészfékező rendszer megállítja az EX30-ast. Az EX30 ajtónyitásra figyelmeztetés funkcióval is rendelkezik. A rendszer vizuális és hangjelzéssel figyelmezteti az utasokat, ha olyankor nyitnák ki az ajtót, amikor például egy kerékpáros készül elhaladni az autó mellett. Ezek a rányitásos balesetek jelentik az egyik legnagyobb kockázatot a forgalomban közlekedő kerékpárosok számára, az ajtónyitásra figyelmeztető funkció azonban segíthet ezek megelőzésében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A hír megerősítve: feltámasztják a Toyota Celicát

2024.12.06.
Korábban fel-fel röppentek ilyen pletykák, de most Nakadzsima Hiroki, a Toyota műszaki igazgatója erősítette meg, hogy a vállalat valóban dolgozik a Celica új generációján. A tavalyi év végén Toyoda Akio, a vállalat akkori elnöke utalt arra, hogy újraélesztenék a sportautót. Ezúttal egy japán rali alkalmával a Best Car japán szaklap újságírója újra rákérdezett erre Toyodánál, de ő átirányította a kérdést Nakadzsimához, aki azt felelte: „Megcsináljuk a Celicát!” Majd megjegyezte: nem biztos abban, hogy helyénvaló nyilvános fórumon erről beszélni. Olybá tűnik, hogy a vállalat egyelőre nem akarja nagydobra verni ebbéli terveit, de Nakadzsima elszólta magát. A Toyota erről hivatalos közleményében nem tájékoztatott, és azt ezt firtató kérdésre sem reagált, de egyes szaklapok kész tényként kezelik, hogy a Celica-projekt sínen van. A Toyota egy új, kétliteres, 407 lóerős, négyhengeres benzines turbómotort fejleszt, s feltehetően ez kerül majd az újgenerációs Celicába is. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a Toyotának esze ágában sincs a modellpaletta teljes villamosítása, és nem hagy fel a tisztán benzinmotoros autók gyártásával sem. A Celicát harminchat éven át, 1970-től egészen 2006-ig gyártotta a Toyota. A sportautó hét generációt élt meg, többfajta négyhengeres motorral gyártották, kabrió, liftback és kupé kivitelben, ralliautó is volt, de körkörös versenyeken is remekelt.  
Címkék: 

Csúcson a légiközlekedés: kilőtt a utasok száma

2024.12.06.
Fotó: Lufthansa Az uniós hivatal közlése szerint az adatok azt mutatják, hogy 2023-ban valamennyi uniós országban nőtt a légi közlekedésben szállított utasok száma 2022-höz képest. A légiutasok számának legnagyobb növekedését Málta (+33,3 százalék), Szlovénia (+30,9 százalék) és Csehország (+29,4 százalék) jelentette, míg a legalacsonyabb növekedést Észtország (+7,9 százalék), Görögország (+9,6 százalék) és Litvániában (+12,3 százalék). Az EU-n belüli teljes légi árufuvarozás és a postai küldemények szállítása 2023-ban 5,2 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A belföldi (-4,1 százalék), az EU-n belüli (-5 százalék) és az unión kívüli (-5,3 százalék) szállítás mutatói mind csökkentek tavaly. A tagországok között a légi árufuvarozás és a postai küldemények szállítása a legnagyobb mértékben Szlovákiában (-38,6 százalék), Észtországban (-22,6 százalék) és Luxemburgban (-18 százalék) csökkent. A legnagyobb növekedést Spanyolországban (+17,9 százalék), Máltán (+17,6 százalék) és Finnországban (+9 százalék) regisztrálták. Tavaly az Európai Unióban található öt legnagyobb repülőtér mindegyike jelentős utasforgalom-növekedésről számolt be. A párizsi Charles de Gaulle repülőtér 67,4 millió (+17,3 százalék), az amszterdami Schiphol 61,9 millió (+17,9 százalék), a madridi Barajas 60,1 millió (+20,4 százalék), a frankfurti légikikötő 59,3 millió (+21,5 százalék), míg a barcelonai El Prat repülőtér 49,8 millió (+20,6 százalék) utast szolgált ki. Az EU-ban Roma-Fiumicino volt a hatodik legforgalmasabb repülőtér tavaly 40,3 millió utassal, de a legnagyobb növekedést mégis ez a légikikötő könyvelhette el (+38,2 százalék) - hívták fel a figyelmet. Az EU 10 legnagyobb repülőre közül az utasforgalom legkisebb, +10,6 százalékos növekedését az előző év adataihoz képest a párizsi Orly repülőtéren regisztrálták 2023-ban - derült ki az Eurostat jelentéséből. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Teljesen elektromos szedánt mutatott be a Nissan, Kínával közösen gyártják majd

2024.12.06.
Az autóipar egy érdekes év végső heteiben jár. Rengeteg visszaesés volt 2023-hoz képest, az elektromos autók piaca visszaesett, az SUV-őrület kissé talán csökkenni látszik és ezzel egyidőben újra felerősödtek a hangok, amelyek benzines családi autókat akarnak. A kínai gyártók megerősödtek és egyre nagyobb konkurenciát jelentenek az európai és észak-amerikai piacon is. Az autógyártók közül sokan nehéz évet zárnak. Ilyen a Nissan is, az egyik legnagyobb japán márka, amelynek viszont a 2024-es év nem volt kedvező. A gyártó nemrég jelentette be, hogy 9000 munkahelyet lesz kénytelen megszüntetni a válságos helyzet csillapításának reményében. Emellett régi partnerének, a Mitsubishinek adja részvényei egy részét, amely döntés szintén felszabadít némi erőforrást. Ebben a helyzetben azonban továbbra is szükség van fejlesztésekre és új modellekre. A Nissan be is mutatta új autóját, az N7-est, amely a fenti tényezők hatásának terméke, ugyanis ez egy elektromos szedán, kínai koprodukcióban. Első ránézésre egy hatalmas, amerikai, vagy akár lassan európai piacos szedán rengeteg bel- és csomagtérrel és íves vonalakkal, azaz egy hamisítatlan családi autó a kétezres évek elejéről, modern külsővel. Azonban van egy kis probléma, ugyanis a modellt csak Kínában lehet majd kapni. A Nissannal partner Dongfeng megkötése volt, hogy a modell csak belpiacon legyen elérhető és a fejlesztés is 50:50 arányban történt a két cég között. Őszintén, ha nem Nissan embléma lenne a kocsi elején, könnyen gondoltam volna, hogy egy újabb kínai márka modelljéről van szó - ami félig igaz is. A Nissan N7 Ha valakinek ismerős lenne az N7 kinézete, az amiatt lehet, mert a modell az áprilisban bemutatott Epoch koncepcióautóra épül, ami a modern elvárások mindegyikét igyekszik kielégíteni. Osztott elülső fényszórók, a modell teljes széltében végigfutó hátsó fényszóró, megvilágított márkajelzés, kéttónusú felnik, íves tetővonal. A fényszórók LED-ek és az elülső lámpák érdekes, bumerángalakot kaptak. Ez lenne a Nissan első teljesen elektromos szedánja, azonban a kínai piacon már 2018-ban debütált egy másik EV szedán, a Sylphy Zero Emission, ami valójában csak egy szalon kivitelű Leaf. Az N7 azonban nem ennek a modellnek az utódja, a kivitelen és az elektromos hajtáson kívül nem kapcsolódnak egymáshoz. Az N7 egy nagyméretű, családi autó. Hogy mennyire nagy? 4930 milliméteres hosszával és 1895 milliméteres szélességével majdnem akkora, mint egy Volkswagen ID.7-es. A magassága persze nem SUV-mértékű, az N7 1487 mm magas, tengelytávja pedig 2915 mm, azaz rövidebb, mint a VW-é. A beltérről egyelőre nem sokat lehet tudni, a Nissan erősen titkolózik, de a látványképek alapján egy átlagos családi autó kényelmére lehet számítani. A szoftveres és technológiai specifikációk azonban sajnos nem megmondhatók, annyit árult el a gyártó, hogy egy "Navigate on Autopilot" is helyet kap a modellben, valamint a Qualcomm Snapdragon 8295 rendszere lesz elérhető az érintőképernyőn. Az elektromos platform helyi fejlesztésű. Az N7 2025 első felétől lesz elérhető Kínában és a "The Arc" fantázianevű tervezet része, amelynek keretében a Dongfeng Nissan több hibrid és EV-modellt is debütál Kínában. A terv egyébként 30 modellt takar, amelyek része Európában és az Egyesült Államokban is megjelenik majd. Többek között átmatricázott Renault 5-ös és egy pickup is lesz majd a tervben, de a modellek többsége nem meglepő módon SUV és crossover lesz. Képek forrása: Nissan

Gyári garanciás tuningkipufogó, 280 lóerős méregzsákhoz

2024.12.06.
A német Toyota márkakereskedések hivatalos opcióként építik be, azaz az összes többi Toyota-tartozékhoz hasonló garanciális feltételekkel kínálják azt a nemesacél kipufogórendszert, amelyet az új generációs Toyota GR Yarishoz fejlesztett ki a brit Milltek. A rendszer titka az a komponens, amely a benzin koromrészecske-szűrő fojtó hatását kompenzálva élénkebb, tüzesebb hangzást biztosít. Ezzel együtt a teljesítmény is nő, bár ennek mértékéről nem nyilatkozik a Milltek. Az európai uniós típusbizonyítvánnyal rendelkező rendszerre élettartam-garanciát vállal gyártója. A 76 mm-es csövekből összeállított rendszer az eredeti illesztési pontokra csatlakoztatható, így beépítése nem igényel jelentős beavatkozást. Az optimális hangzásról rezonátor gondoskodik, a rendszert 115 mm átmérőjű, ferdén vágott végcsövek zárják le, amelyek különböző kivitelben érhetők el, a fekete kerámia bevonattal kezdve az égetett titánon át a karbon kompozitig. A Nürburgringen fejlesztett rendszer mellett két, kifejezetten versenypályára szánt kipufogót is kínál a GR Yarishoz a Milltek – ez nem felesleges nagyzási hóbort, hiszen a modellfrissítés során sokkal inkább kidomborították a modell motorsport-jellemzőit, a korábbi hot hatch helyett egy vérbeli közúti versenyautót kapnak az ügyfelek. A Milltek régi partnere a Toyotának. Az elsők között kínáltak tuning kipufogórendszert a GR Suprához, de a GT86 / GR86 modellcsaládhoz is fejlesztettek szebb hangú rendszert. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója