A Porsche Hungaria az idén várhatóan 35 ezer új személygépkocsit értékesít, ebből 23 ezret Magyarországon, 12 ezret pedig az Ukrajnát, Mecadóniát, Bulgáriát, Szerbiát, Albániát és Montenegrót is magában foglaló térségben – mondta el Eppel János. A Porsche Hungaria ezzel Magyarország legnagyobb járműimportőre és a térség legjelentősebb forgalmazója.Eppel JánosAz ügyvezető igazgató felidézte a 2008-ban kitört válságot, amely hetven százalékos visszaesést okozott a hazai újautó eladásokban. A márkakereskedők válság üzemmódra kapcsoltak, gazdasági-pénzügyi túlélésre rendezkedtek be, s közben a szolgáltatások színvonalából sem lehetett engedni – fogalmazott Eppel János.Négy évig tartott, amíg a fellendülés elkezdődött – jelentette ki az ügyvezető igazgató, érzékeltetve azt, hogy idén a teljes magyarországi új személygépkocsi eladások várhatóan húsz százalékkal, míg a kishaszonjárművek értékesítése negyven százalékkal haladja meg a tavalyi év számait. Személyautókból 75 ezer, kishaszonjárművekből pedig 18.500 darab eladása prognosztizálható. Megjegyezte: a Porsche Hungaria márkáit - Audit, Skodát, SEAT-ot és Volkswagent - forgalmazó, országos hálózat a válság miatt 30 százalékkal zsugorodott, jelenleg 81 jogi személy alkotja, amely 150 kerekedői és 175 szerviz szerződést jelent.Eppel János és Vérten Sándor kommunikációs igazgató az évértékelőn. -Sok emberi drámát éltek meg a leépítések miatt a márkakereskedők – utalt Eppel János arra, hogy sokszor nehéz döntések meghozatalára volt szükség.A sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy cég budaörsi alkatrészbázisa mintegy 100 millió euró értékben forgalmazott alkatrészeket az idén, ennek kétharmadát a régió szervizeinek szállította ki, egyharmadát belföldieknek. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a Porsche Hungaria Kft. árbevétele az idén 260-270 milliárd forint körül alakul.Eppel János bejelentette azt is, hogy az autós érdekképviseltekkel összefogva jövőre erőteljes lobbitevékenységet és kampányt terveznek az ágazatban jelenlévő feketegazdaság visszaszorítása, az autóforgalmazás és - javítás színvonala emelése érdekében. Javasolják egyebek között a hivatalos központi gépjármű kártörténet nyilvántartás bevezetését, a használtautó-importnál a számlaadási kötelezettség bevezetését, valamint a forgalomból kivonás szigorúbb szabályozását.Optimista a 2015-ös évet illetően is az ügyvezető igazgató. A Porsche Hungaria jövőre 25 ezer új autó eladásával számol Magyarországon, ez kétezerrel haladná meg az idei értékesítést.Hány győri Audi fogyott?Mátrabérci Sándor Audi márkaigazgatót arról kérdeztük az évértékelő után, 2014-ben hány Győrben készült Audit értékesítettek Magyarországon?A3 Limousine-ből 234-et adtak el, A3 Cabrio-ból 11-et, TT Coupéből pedig1 darabot - kaptuk a választ.