A Toyota hibrid modelljeinek eladásai átlépték a 9 milliós darabszámot

2016.05.22.
A Toyota számára kiemelt jelentőséggel bír, hogy hozzájáruljon az automobilitás környezeti hatásainak mérsékléséhez. Abból kiindulva, hogy a környezetbarát gépkocsik kizárólag akkor érhetnek el jelentős pozitív hatást, ha azokat széles körben használják a fogyasztók, a Toyota világszerte a hybrid technológia tömegpiaci népszerűsítését tűzte zászlajára. A Toyota 2015-ben hybrid modellel bővítette a népszerű Sienta buszlimuzin kínálatát, valamint megkezdte az ikonikus hibrid modell, a Prius legújabb, negyedik generációjának értékesítését. Ami az egyéb piacokat illeti, a Toyota Kínában helyi gyártású hybrid hajtáslánccal dobta piacra a Corolla és a Levin modelleket, valamint folyamatosan gyarapodó hybrid kínálatát a RAV4 hybrid kiadásával bővítette. 2016. április végén a Toyota nem kevesebb mint 33 hybrid, valamint egy plug-in hybrid (PHV) modellt forgalmazott a világ több mint 90 országában és térségében A Toyota tavaly októberben meghirdette a Toyota Environmental Challenge 2050 (Toyota Környezetvédelmi Kihívás 2050) elnevezésű programját, amelynek keretében a legváltozatosabb célkitűzések megvalósításával igyekeznek az autóipar, illetve az automobil által a globális környezet épségére gyakorolt káros hatásokat a lehető legteljesebb mértékben kiküszöbölni, valamint hozzájárulni egy fenntartható társadalom kialakításához. A feladatok teljesítése érdekében a Toyota tovább bővíti hybrid modelljeinek kínálatát, és 2020-ra évi másfél millió, illetve összesen 15 millió darab hybrid gépkocsi eladásával tervezi támogatni környezetünk védelmét. A Toyota számításai szerint április 30-ig bezárólag a Toyota hybrid gépjárművek - az általuk kiváltott, hasonló méretű és menetteljesítményű, de hagyományos hajtásláncú modellekhez képest - mintegy 67 millió tonnával kevesebbet bocsátottak ki a globális felmelegedés egyik kiváltó okaként számon tartott szén-dioxidból. A Toyota becslése szerint hybrid járművei az évek során mintegy 25 millió kiloliterrel (ezer literrel) kevesebb benzint fogyasztottak, mint amennyire az azonos kategóriájú, benzinüzemű gépkocsiknak szüksége lett volna. A Toyota 1997 augusztusában vezette be a Coaster Hybrid EV modellt, majd még ugyanazon év decemberében forgalomba hozta a világ első sorozatgyártású hybrid személygépkocsiját - a Priust. A Toyota hybrid járművei azóta is rendkívül kedvező fogadtatásnak örvendenek szerte a világon. A környezetbarát gépkocsik fejlesztéséhez szükséges komponens technológiák összességét felölelő, a legkülönfélébb üzemanyag-kombinációk felhasználását lehetővé tevő hybrid technológiákat a Toyota a XXI. század alapvető környezetvédelmi technológiái közé sorolja. A Toyota teljes termékpalettájára vonatkozóan továbbra a teljesítmény növelésére, a költségek csökkentésére, és a modellkínálat szélesítésére törekszik, valamint termékkínálatának bővítése révén igyekszik az ügyfelek igényeinek mind inkább megfelelő típusokkal bővíteni termékpalettáját.

Tóbiás és Balambér – A nagy gyermeknapi kaland

2016.05.21.
Gyermeknapi programok 2016-ban Kistesómmal, Balambérral egyik kedvenc helyünk a Városliget, ahol gyereknapon mindig megtelik élettel a nagy zöld rét. Idén szombaton és vasárnap is, egész nap sok-sok program vár ránk! Csak hogy néhányat említsünk közülük: Gubás Gabi, az Aranyszamár Színház, a Réparetekmogyoró Társulat, Malek Andrea, a Madách Musical Táncművészeti iskola, a MintaPinty, a Budapesti Operettszínház művészei és László Attila biztosan fellép, sőt, még artisták is lesznek! A Városligeti Gyermeknap fellépőiről és a részletes programokról ITT találsz további infókat. Izgalmas, ugye? Balambér izgatottan várja a gyermeknapot Ám ez csak egy a sok lehetőség közül, ugyanis Gyermeknap lesz idén május 28-29-én a Millenárison is, ahol több mint 100 játék közül választhatunk! A színpadon fellép – csak, hogy néhányat említsünk – Halász Judit, Gryllus Vilmos, Kovácsovics Fruzsina és a Kolompos zenekar is, valamint lesz bábszínházi előadás és sokféle sportbemutató is. A részletes programot ITT találod. Töltsd mókával és kacagással a gyermeknapot Te is! Ha pedig ez még mind nem elég, a Bikás Parkban is lesz sok-sok színes program május 29-én! A színpadon gyerekkoncertek és sztárfellépők várnak rád, lesznek kézműves foglalkozások és kreatív játékok, valamint ügyességi versenyek és a kihagyhatatlan ugrálóvárak! A részleteket ITT találod. Játékos programok a Bikás parkban május 29-én Persze Édesanyának arra is van terve, ha esős idő lenne hétvégén, amikor nem lehet a szabadban felhőtlenül élvezni a programokat. Ha így alakul, akkor sem ücsörgünk majd otthon, hanem irány a Planetárium! Május 28-án rendhagyó programokkal vár a csillagvizsgáló, ahol a sokszínű vetítések mellett egy különleges zenés előadással is készülnek a szervezők! A különböző vetítésekről ITT találsz részletes infót. Rendhagyó vetítések a csillagvizsgáló gyerkőcöknek a Planetáriumban Gyermeknapon természetesen velünk is találkozhatsz: május 29­én Csepelen, a Cirmos és Puli sétányok közötti park kézilabda pályáján, a KRESZ parkban találsz ránk, ahol mesés játékokkal ismerheted meg a biztonságos közlekedés alapjait. Balambérral Csepelre viszünk játékokat a gyerekeknek Neked melyik program tetszik legjobban? Melyik a kedvenc gyermeknapi mókád? Reméljük, hogy találtál kedvedre valót! Vidám és kacagással teli gyermeknapot kívánunk neked! Tóbiás és Balambér Naponta friss játékokért és hírekért lájkoljátok a Tóbiás és Balambér Facebook oldalt! Hetente friss írásainkat kövessétek itt, az Autószektoron!

Meghalt egy motoros, egy másik súlyosan megsérült Zalában

2016.05.21.
Sznopek Veronika elmondta: a két motoros egyelőre tisztázatlan okból ütközött neki a szalagkorlátnak a 760-as út Zalacsány és Felsőpáhok közötti útszakaszán. Az egyik sérült életéért a mentők küzdöttek, de a helyszínen belehalt sérüléseibe, a másik motorost pedig életveszélyes állapotban, mentőhelikopter vitte kórházba. A 760-as utat a zalaköszvényesi és a szentgyörgyvári kereszteződés között lezárták. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján azt közölte: az egyik motoros az ütközést követően átzuhant a szalagkorláton, a keszthelyi tűzoltók emelték ki a mélyből.
Címkék: 

Francia reptereken tesztelik a légiutas-nyilvántartást

2016.05.21.
Az utasok által a légitársaságoknak a repülőút lefoglalásakor, majd a járatra történő becsekkoláskor megadott összes adatot - koordinátákat, poggyászinformációkat, repülési útvonalakat, fizetőeszköz-információkat - tartalmazó PNR-rendszer célja, hogy kiszűrje az utasokra nézve potenciális veszélyforrásként számon tartott személyeket. A belügyi tárca tisztségviselője a Le Figaro című francia napilap információit megerősítve azt mondta, első alkalommal a legforgalmasabb légikikötőnek számító Roissy-ra és a harmadik legforgalmasabbnak tartott nizzai repülőtérre korlátozódik a próba. Hozzátette, céljuk, hogy 2016 végére az ország egész területére kiterjesszék az adatnyilvántartó rendszert és létrehozzanak egy teljesen működőképes hálózatot. A belügyi tárca elképzelése szerint így fokozatosan összekapcsolnák a francia repülőtereken megjelenő légitársaságokat. A Le Figaro értesülései szerint a május végén lezajló teszt a légi forgalom mintegy negyven százalékát érinti, és az Air France, a Delta Airlines, az Air Transat, az Etihad, az Emirates, egy marokkói és egy további európai légitársaság vesz benne részt. Néhány héttel korábban az európai uniós országok belügyminisztereinek tanácsa elfogadta a légi utasok adatainak kezeléséről szóló európai irányelvet, amelynek célja a terrorizmus és más súlyos bűncselekmények könnyebb megelőzése. A direktívát, amely arra kötelezi a légitársaságokat, hogy az uniós országok hatóságai számára adatokat szolgáltassanak az EU-ba beutazó és az onnan kiutazó utasokról, az egyes tagországoknak két éven belül kell átültetniük a belső jogba.

Turistabusz és vonat ütközött össze Svájcban

2016.05.21.
- Összeütközött egy gyorsvonat és egy turistabusz Svájcban. A balesetben 17 ember megsérült - közölte a svájci rendőrség szombaton. A baleset még péntek este nyolc óra körül történt Interlaken város egyik vasúti átjárójában. A busz megpróbált áthajtani a vasúti síneken, de az érkező InterCity elkapta a hátsó részét. A német államvasutak által üzemeltetett gyorsvonat utasai közül senki nem sérült meg, a buszon ülők közül viszont 17 embert kellett könnyebb sérülések miatt a térség különböző kórházaiba szállítani. Azt egyelőre nem közölték, hogy milyen nemzetiségű turistákat ért baleset. A vasúti közlekedést fel kellett függeszteni. A rendőrség vizsgálatot indított a baleset körülményeinek és okainak kiderítésére.
Címkék: 

Beszállítók: lendületben a győri Melecs EWS

2016.05.21.
Tóvizi Szilveszter elmondta, a fejlesztést az új projektek miatt kellett megvalósítani, a csarnokban például LED-es hátsó lámpákat gyártanak autókhoz. - A a győri telep portfóliója folyamatosan bővül a 2010-es alapítás óta. Először csak háztartási gépekhez készítettek elektronikai eszközöket, majd 2013-tól kezdődött az autóipari beszállítás, a fénytechnikai termékek, aztán a tachográfok gyártásával – mondta. Bernhard Pulferer, az anyacég egyik tulajdonosa, alelnöke hozzátette: a csarnokbővítéssel a foglalkoztatottak létszáma is emelkedni fog két éven belül, mintegy 150 fővel. Jelenleg a győri fióktelepen mintegy 370-en dolgoznak. A képre kattintva videó indul Elmondta azt is, hogy a bérgyártó cégcsoportnak az ausztriai Siegendorfban, Linzben, Bécsben, Lenzingben, valamint a cseh Tepliceben és a kínai Wuxiban van még telephelye. Ez utóbbi nyárra fog elkészülni, és kizárólag a kínai, illetve az ázsiai piacra termel majd. A győri üzem évente 15 millió elektronikai terméket állít elő, ami a mostani fejlesztés hatására legalább 30 százalékkal nő – mondta Tóvizi Szilveszter az MTI-nek. Arra is kitért, hogy a magyar cég a kezdetektől fogva nyereséges, az induláskor közel 30 millió euró értékű gyártást könyvelhetett el, amit napjainkra megduplázott. Az osztrák székhelyű vállalatcsoport 2009-ben a Kínába települő Siemens menedzsment egy részének a kiválásával jött létre. A Melecs már az alapítás évében mintegy 100 millió eurós (31,5 milliárd forint) forgalmat bonyolított le, és a bevételeik azóta is emelkednek.

Varga Mihály a logisztikai ágazat fontosságáról

2016.05.21.
– Varga Mihály a tárca és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. által szervezett közúti áru- és személyszállítási állásbörze megnyitóján emlékeztetett: egy tavaly ősszel elindult programban a kormány ötmilliárd forintot fordít arra, hogy hatezren ingyenesen szerezhessenek C, D vagy E típusú gépjárművezetői jogosítványt. Azt mondta: a program tapasztalatai rendkívül kedvezőek, így jó esélyt látnak arra, hogy folytassák, kiegészítsék a kezdeményezést – A kormány azért támogatja a hivatásos gépjárművezető-képzést, mert rugalmasabbá teszi a gazdaságot, sokan könnyebben találnak álláslehetőséget, és az ágazat szereplői is könnyebben jutnak munkaerőhöz – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter. Ismertetése szerint az áruszállítási teljesítmény 2012 óta folyamatosan emelkedik, és a magyar vállalkozások nemzetközi fuvarozási teljesítménye az elmúlt tíz évben több mint két és félszeresére nőtt. – Az országban csaknem 12 ezer fuvarozási vállalkozás működik több mint 63 ezer járművel. A közúti közlekedési szolgáltatási szektor foglalkoztatja a magyarországi munkavállalók 3,5 százalékát – mondta, hozzátéve: a kormány úgy gondolja, hogy a szektorban van munkaerő-tartalék. Az ágazat 500 milliárd forintos adóbefizetésével az államháztartás bevételeinek 5 százalékát biztosítja, ez az arány a balti országoknál 10-12 százalék, ami mutatja a lehetőségeket. Varga Mihály ismertette: az elmúlt években elindított képzési programok ebben az ágazatban mintegy háromezer ember munkához jutását segítették. Az említett programban – nehézgépjármű- és autóbusz-vezetői képzésekkel – a logisztikai ágazat több területe juthat munkaerőhöz. A tárcavezető szavai szerint amikor a járműipar túl nagy szerepet tölt be a gazdasági növekedésben, és keresik azokat a területeket, ahol van mód a növekedésre, akkor a logisztikai ágazatra, a védelmi iparra, a gyógyszergyártásra, az élelmiszeriparra kell nagyobb hangsúlyt helyezni a következő években. Wáberer György miniszterelnöki megbízott elmondta: a bérek évről évre, dinamikusan nőnek, ezért úgy gondolja, "néhány éven belül a gépkocsivezetőink el fogják érni a nyugati gépkocsivezetői bérek szintjét", és ezzel meg fog szűnni az ágazatban meglévő munkaerőhiány. Közölte: a programban részt vevők közül ezer jelentkezőnek már biztos munkahelye van, ezt fél év alatt érte el a szakma. Az állásbörzén és szakmai napon 42 munkáltató és mintegy 500 munkavállaló vesz részt.

A világ első négyturbós dízele a 7-es BMW-ben

2016.05.21.
A vadonatúj BMW 7-es sorozatot forradalmi járműtechnológiai innovációk rendkívül széles palettája emeli ki a luxuslimuzinok szegmenséből: a bajor gyártó zászlóshajójában tartotta világpremierjét a CarbonCore karosszériaváz-felépítés, a három BMW iPerformance modell BMW eDrive hajtáslánc-technológiája, a BMW Gesztusvezérlés és a távirányítású parkolás is, az autóipari újdonságok listája most pedig egy újabb nóvummal bővül. A BMW 750d xDrive és a BMW 750Ld xDrive modell-párosban (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,7 – 5,9 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 149 – 154 gramm / km) mutatkozik be elsőként a világ legerősebb hathengeres dízelmotorja, amely már az alapfelszereltség részeként BMW xDrive intelligens összkerékhajtással érkezik meg a piacra, 294 kW / 400 lóerő maximális teljesítménnyel és 760 Nm csúcsnyomatékkal. A 3.0 liter hengerűrtartalmú hathengeres dízelmotor vadonatúj fejlesztéseinek műszaki alapját a BMW Group legkorszerűbb motorcsaládjának BMW TwinPower Turbo technológiája adta, amely immáron négy, eltérő fordulatszám-tartományokban és megosztott terhelés szerint működtetett turbófeltöltővel, valamint az eddigi legprecízebb, 2500 bar maximális nyomású Common Rail közvetlen üzemanyag-befecskendező rendszerrel dolgozik együtt. A technológiai innováció jelentős mértékű javulást eredményezett az eddig is kimagasló teljesítmény-leadást, vonóerőt és hatékonyságot produkáló előd erőforrás esetében: a vadonatúj BMW 750d xDrive 4,6 másodperc alatt (a BMW 750Ld xDrive modell 4,7 másodperc alatt) gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre, amely 0,3 másodperccel múlja felül a forradalmian új erőforrás elődjének hasonló értékét. A minden korábbinál dinamikusabb menetteljesítmény elsősorban a vadonatúj fejlesztésű többlépcsős turbófeltöltés érdeme, amely szerint a korábbi három helyett immáron négy turbófeltöltő dolgozik össze. Ezen autóipari innováció az alacsonyabb fordulatszám-tartományban is minden korábbinál gyorsabban felépülő turbónyomást és már alapjárattól rendelkezésre álló, letaglózóan intenzív gázreakciót garantál. A világ legsportosabb karakterisztikájú hathengeres dízelmotorjának legújabb generációja percenkénti 4400 főtengely-fordulatnál 294 kW / 400 lóerő maximális teljesítményt küld a BMW 750d xDrive és a BMW 750Ld xDrive modell-páros négy kerekére, az erőforrás még tovább optimalizált teljesítmény-leadása azonban leginkább az alacsonyabb fordulatszám-tartományban jelentkező gyorsabb és intenzívebb forgatónyomatékban kerül előtérbe: percenkénti 1 000 főtengely-fordulatnál a technológia már 450 Nm nyomatékot rak a gázpedál alá, a hajtáslánc 760 Nm csúcsnyomatéka pedig a percenkénti 2000 és 3000 főtengely-fordulat között mindvégig a sofőr rendelkezésére áll. A vadonatúj dízelmotor bőséges és hosszan tartó teljesítmény-leadása a nyolcsebességes Steptronic automataváltó tökéletes együttműködésének köszönhetően már a legalacsonyabb fordulatszám-tartományban is azonnali, lélegzetelállító gázreakciót kínál, a négy turbófeltöltő megosztott terhelésével pedig az erő még a magasabb fordulatszám-tartományban sem fogy el. A BMW 750d xDrive és a BMW 750Ld xDrive modellek végsebességét az elektronika 250 km/óránál korlátozza. A BMW valaha kínált legerősebb dízelmotorja mindeközben a teljesítmény és az üzemanyag-fogyasztás olyan páratlan egyensúlyát garantálja, amely még a prémium szintű erőforrások szegmensében is egyedülálló: a 14 kW / 19 lóerő teljesítmény-növekedést és a 20 Nm forgatónyomaték-többletet (amely hozzávetőlegesen 5 százalékos fejlődésnek felel meg) 11 százalékkal alacsonyabb átlagos üzemanyag-fogyasztás és emisszió kíséri a BMW 5-ös sorozatban, a BMW X5 és BMW X6 modellekben, valamint a BMW 7-es sorozat előző generációjában dolgozó 381 lóerős, 740 Nm csúcs forgatónyomatékú háromturbós dízelmotorhoz képest. A vadonatúj BMW 750d xDrive és BMW 750Ld xDrive modell-páros az EU-ciklus hivatalos tesztkörén 100 kilométerre vetített 5,7 – 5,9 liter átlagos üzemanyag-fogyasztást és kilométerenkénti 149 – 154 gramm kombinált károsanyag-kibocsátást produkált (az értékek a gumiabroncs-méretektől is függnek). A világ legerősebb hathengeres dízelmotorjának kimagasló hatékonyságát és teljesítmény-karakterisztikáját főként a most először alkalmazott negyedik turbófeltöltő, mindenekelőtt azonban a tökéletes összhangban együttműködő turbófeltöltési szisztéma határozza meg: akárcsak az előd erőforrás esetében, úgy a folyamatos teljesítmény-többletet ezúttal is többlépcsős turbófeltöltés garantálja. A magasnyomású turbófeltöltést két kompakt méretű, egyazon házba szerelt, változó turbinageometriájú feltöltő biztosítja, miközben az alacsonyabb nyomású, nagyobb turbófeltöltőt ezúttal két kisebb – és mint ilyen, gyorsabb reakcióra képes – egység váltotta fel. Az egyes turbófeltöltők működését és összehangolt munkáját, a magasnyomású rendszer terelőlapjainak állását, a feltöltési intenzitás folyamatosságát biztosító terelőlapok mozgását, a kipufogó fojtószelepét, a megkerülő szelep működését és az intercoolert a legmodernebb digitális dízelmotor-vezérlő elektronika (DDE – Digital Diesel Electronics) koordinálja, az éppen aktuális vezetési szituáció és a gázadás mértéke szerint. A két alacsonyabb nyomású és az egyik magasnyomású turbófeltöltő szinte folyamatosan dolgozik, padlógázas álló rajtos gyorsuláskor azonban a rendszer egy csappantyús elv szerint működő megkerülő szisztémával kizárja a két alacsonyabb nyomású egységet: a kívánt turbónyomás a magasnyomású turbófeltöltőnek köszönhetően így még gyorsabban felépül, majd percenkénti 2500 főtengely-fordulat körül a második magasnyomású egység is becsatlakozik a töltésbe. A vadonatúj dízelmotor hatékonyságának fokozása és optimális üzemi hőmérsékletének fenntartása érdekében a rendszer még az előd erőforrásénál is nagyobb kapacitású, közvetett töltőlevegő-hűtőt, az alacsony nyomású turbófeltöltők pedig kiegészítő hűtőrendszert kaptak. Ez utóbbi egy különálló, a motor központi hűtőrendszerétől független, alacsony hőmérsékletű hűtőkör, amely hőcserélőket és elektromos vezérlésű hűtővíz-szivattyút tartalmaz. A vadonatúj BMW 750d xDrive és BMW 750Ld xDrive modell-páros 2016 júliusában érkezik meg a piacra.

Új gyárat épít Kínában a Volkswagen

2016.05.21.
Az évi 300 ezer autó előállítására képes gyár létrehozására 3 milliárd dollárnak megfelelő jüant fordítanak - jelentette be a Volkswagen cég kínai képviselője. A Volkswagen konszern már jó húsz éve folytat együttműködést a kínai állami FAW Group Corporation autógyártó vállalattal. A FAW-Volkswagen négy kínai városban gyárt autókat. A tiencsini gyár megépülésével a FAW-Volkswagen gyártókapacitása évi 3 millió autóra nő 2020-ra.
Címkék: 

Egyiptomi gép – füstöt jelzett az ACARS rendszer

2016.05.21.
Az adatok szerint a füstöt a pilótafülkéhez közeli mosdóból jelezte egy érzékelő percekkel azelőtt, hogy a repülőgép eltűnt a földi radarokról. Az ACARS (Vircsaft Communications Addressing and Reporting System) a repülés alatt folyamatosan küld adatokat a földi légi irányításnak a gép rendszereinek működéséről, illetve esetleges meghibásodásáról. Az egyiptomi repülőről hibaüzenet érkezett a pilótafülke ablakának jégtelenítő berendezéséről, és egy másik füstjelző is működésbe lépett. Szakértők szerint mindezek arra utalhatnak, hogy műszaki hiba okozhatta a Franciaországba gyártott Airbus-A320-as típusú utasszállító repülőgép katasztrófáját. Bár pénteken az egyiptomi haditengerészet megtalálta a repülő néhány roncsdarabját, emberi testrészeket és néhány poggyászt a Földközi-tengerben 290 kilométerre északra Alexandria városától, ezek még nem elegendőek ahhoz, hogy ki lehessen deríteni, mi okozta a tragédiát. A gép feketedobozait még keresik: az egyiptomi haditengerészet mintegy 13 ezer négyzetkilométeres területet fésül át tüzetesen, de ha nincs eredmény, akkor kiterjesztheti a keresést. Seríf Fathi egyiptomi légi közlekedési miniszter korábban úgy fogalmazott, hogy semmilyen lehetőséget nem zárnak ki, terrortámadásét sem, és utóbbinak nagyobb a valószínűsége, mint hogy műszaki hiba okozta a katasztrófát. Két nappal a tragédia után még egyetlen terrorszervezet sem jelentkezett elkövetőként, és az utaslistán a nyomozók nem találtak terroristagyanús, vagy terrorszervezettel valószínűsíthetően kapcsolatban álló személyt.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója