Mumifikálódott holttest a jacht fedélzetén - sokkoló fotó!

2016.03.01.
Halászok vették észre a tengeren hánykolódó jachtot. Mivel életet nem tapasztaltak rajt, értesítették a parti őrséget. A rendőrségi átvizsgálás során Manfred B. holtteste került elő. Feltehetőleg a tengeri sós levegő mumifikálta a testet. A sokkoló fotót a Bild című német  lap közölte a Philippino News nyomán. A Bild cikke a sokkoló fotóval. A férfi a rádión feküdt, amiből azt a következtetést vonták le, feltehetőleg segítséget akart kérni, közben azonban rosszul lett és meghalt. Manfred B. szenvedélyes vitorlázó hírében állt. 2008-ban felesége társaságában Szingapúrtól Durbanig ( Dél-Afrika) áthajózták az egyenlítőt. A feleség, Claudia 2010-ben 53 évesen halt meg, a Bild szerint ugyanolyan rejtélyes körülmények között, mint most Manfred B. Vajon a szíve mondta fel a szolgálatot vagy bűnözők áldozata lett-e Manfred B.? teszi fel a kérdést a legnagyobb példányszámú német napilap. Válasz egyelőre nincs a kérdésre.    

A dollár sújtja a Magnát

2016.03.01.
  A nettó bevétel 6,4 százalékkal 483 millió dollárra csökkent, ami 1,19 dollárt jelent részvényenként. A bevétel 8,57 milliárd dollárt tett ki (2,5 százalékos csökkenés, mintegy 222 millió dollár). Ha a dollár erősödés hatásait levonjuk, hat százalékkal nőttek a Magna autóipari beszállító bevételei és eladásai az utolsó negyedben.   A Magna legnagyobb ügyfelei között találjuk a General Motorst, a Volkswagen-csoportot, a BMW-t és Fordot is, de az alkatrészek mellett önálló jármű-összeszerelést is végez, gondoljunk csak a közeli Grazra, ahol Mercedest, Minit, korábban pedig Peugeot-ot is gyártottak. Az aurorai (Ontario) központú vállalat közleményben tudatta, hogy európai autógyártása 7 százalékkal, az észak-amerikai összeszerelése 4 százalékkal nőtt a 2015-ös év utolsó három hónapjában.    Az erős dollár ugyanakkor mintegy 770 millió dollárral csökkentette a bevételt, ami így az USA-n kívülről érkező eredmény felét elvitte. A tavalyi utolsó negyedévben a dollár 11,7 százalékkal volt erősebb az egy évvel korábbi adathoz képest. 2015 teljes egészére vetítve a Magna nettó nyeresége 22 millió dollárral 1,95 milliárdra nőtt 2014-hez hasonlítva. Az éves bevétel az említett okok miatt 3,35 milliárd dollárral csappant meg, de így is 32,13 milliárd dollárt tett ki. Ha a dollár hatását nem számítjuk, háromszázalékos emelkedésről számolhat be a Magna 2015-ben.  A vállalat nem rejtette véka alá, hogy 2016-ra komoly növekedésre számít, a tervezett bevételét 34,6 és 36,3 milliárd dollár közé várja. A kanadaiak Észak-Amerikában 18 millió személy- és kishaszonjármű értékesítésével, Európában pedig 21 millióval számolnak. 

Idén is új autót építenek az egyetemisták

2016.02.29.
Az Art­_01 és az Art_02 után rövidesen elkezdik megépíteni az Art_03 névre keresztelt autót – mondta el az egyetemen tartott rendezvényen Kolossváry Tamás csapatvezető. Megtudtuk azt is, az idei év nagy újdonsága lesz, hogy a győri autóba győri motor kerül. A járműfejlesztők mellett ugyanis az egyetemnek motorfejlesztő csapata is van, a SZEngine. Ez volt az első autó, az ART_01 Az autó túl van a teljes áttervezésen. A fejlesztés eredményeként az Arrabona Racing Team még jobb, még erősebb, még szebb, vagyis még versenyképesebb autót ígér. A gyártás februárban elkezdődik, júniusra elkészül, hogy maradjon idő a tesztelésekre. A csapatnak csak egyetemisták lehetnek a tagjai. Akik diplomáznak, kénytelen búcsút inteni. A vérveszteség így évről-évre jelentkezik, a távozókat újakkal kell pótolni. A csapatvezető úgy fogalmazott, az érzékeny veszteség ellenére 19 lelkes újonccal bővült a társaság, jelenleg 38-an vannak. Ez pedig a második, az ART_02 Távlati gondolkodásukat jól jelzi, hogy már gondolkodnak a negyedik és ötödik generációs autón is, mi több, felmerült egy elektromos hajtással rendelkező autó megépítése is. Ez azonban még a jövő zenéje – fogalmazott Kolossváry Tamás. Az Art autók a Formula Student versenyeken mindig a legjobb magyar csapatként végeztek, amikor elindultak. Az idén pedig egy újabb sikerről tudnak beszámolni. Egyedüli magyar egyetemként indulhatnak a legrangosabb Formula Student németországi versenyén, amelyet Hockenheimben rendeznek meg. Az 55 helyre 150 csapat jelentkezett. Mérnökverseny keretében döntöttek a kvalifikációról, s ezen az Arrabona Racing Team olyan jól szerepelt, hogy megkapta az indulás jogát. Természetesen indulnak a magyar versenyen is, amelyet minden évben a Győr-Gönyűi Nemzetközi Kikötő alkalmi versenypályáján rendeznek meg. Idén jön a harmadik, az ART_03, de ezt még titok fedi. A csapat szerénységét jól jelzi, hogy a hockenheimi indulást Hanula Barna mondta el az újságírónak, aki az Audi Hungaria Járműmérnöki Tanszékcsoport vezetője, s Bugatti Veyron 1001 lőerős motorjának kifejlesztője. A csapat önmagáról Csapatunk felépítése alapvetően két részre osztható. Egyrészről az autót meg kell tervezni, legyártani, összeszerelni, majd tesztelni és a versenyre felkészíteni. Ez azonban nem működhetne a másik alappillér, a menedzsment részleg munkája nélkül, akik a pénzügyi háttér biztosításával, és egyéb háttérfeladatokkal foglalkoznak. Jelenleg két sikeres szezonon vagyunk túl, tavaly kettő, idén nyáron pedig három versenyen vehettünk részt. A kitartó munka eredményeként büszkén viselhetjük az első magyar Formula Student győztes, illetve már második éve a legjobb magyar FS csapatnak járó címet. A csapat a versenyautóikról Az ART_03 váza, amelynek súlyát tovább csökkentették. A versenyautóink tervezésénél alapvető filozófiánk, hogy az autó egyszerű, könnyen szerelhető és megbízható legyen, ügyelve arra, hogy az autó tömegét a lehető legalacsonyabban tartsuk. A funkcionalitás és a letisztult design szintén fontos szerepet játszik a tervezésnél. Emellett próbálunk minnél több területen új, különleges anyagokkal (alumínium, magnézium, titán és kompozitok) és innovatív technikákkal dolgozni (3D nyomtatás). A FS-ről A Formula Student egy nemzetközi mérnökverseny, amelynek célja egy olyan formula autó tervezése, kivitelezése és képzeletbeli piacra dobása, amelyet egyetemi hallgatók építenek. A csapatok nemzetközi versenyek keretében mérkőznek meg egymással.  Ilyen lesz az ART_03 kormányműve, egyelőre még csak számítógépen.  

Baleset miatt lezárták az M5-ös autópályát Röszkénél

2016.02.29.
Az ütközéstől összeroncsolódott és teljesen kiégett osztrák rendszámú autóban egy szerb állampolgár utazott, a baleset után mintegy 80 méterrel távolabb megállt magyar rendszámú gépkocsit egy magyar-román kettős állampolgár vezette. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint az osztrák rendszámú személyautó hátulról ütközött neki a magyar rendszámú személyautónak. Fotó: delmagyar.hu - Segesvári Csaba A baleset következtében az osztrák jármű kigyulladt, a tüzet a katasztrófavédelem munkatársai fékezték meg. Szenti Szabolcs közlése szerint nem sérült meg senki, de az autópályát a helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárták.

Elindult a magyar szervezésű nemzetközi autósportos tehetségkutató

2016.02.29.
A szervezők hétfői tájékoztatása szerint az érdeklődők országszerte hét helyszínen - hat gokartpálya és egy szimulátorközpont -, valamint online versenyeznek azért, hogy bejussanak a március 20-án és 21-én, Pozsonyban és a Slovakiaringen sorra kerülő döntőbe. A selejtező március 13-ig tart, s addig az időpontig még bárki nevezhet, aki április 1-ig betölti a 14. életévét és még nem múlt el 25 éves. A fináléba jutott 25 versenyző névsorát március 14-én hozzák nyilvánosságra a szervezők. A győztes versenyzőülést kap a FIA Swift Cup Europe elnevezésű sorozatban, amelyben az idén hat hétvégén 17 futamot rendeznek Magyarországon, valamint Ausztriában és Szlovákiában, többek között a túraautó-világbajnokság (WTCC) és a kamion Európa-bajnokság betétversenyeként. Az érdeklődők további információkat találnak a tehetségkutatóról a http://swiftcupeurope.com/racestar-2016/ weboldalon.

Genf - az Opel Astra lett az év autója

2016.02.29.
A döntés utolsó körében az Opel Astra riválisa a Jaguar XE, a BMW 7-es sorozatának szedánja, az Audi A4, a Mazda MX5, a Skoda Suberb és a Volvo XC90 SUV volt. Az idei Év Autójának ötajtós és Sports Tourer változata teljesen új, könnyűszerkezetű jármű architektúrára épül. Teljesítményét a Szentgotthárdon gyártott, legújabb generációs benzin- és dízelmotorok adják. Az 1964-ben alapított európai Év Autója díjat az ideivel együtt már ötször nyerte el az Opel. Az Opel Kadett E volt az első rüsselsheimi díjazott, 1985-ben. Két évvel később az Omega A, 2009-ben az Insignia, 2012-ben az Ampera győzött. Tavaly a Volkswagen Passat limuzin nyerte el az év autója címet. A 86. Genfi Autószalon a szűken vett szakma számára keddtől, a nagyközönség számára szombattól látogatható március 13-áig. A világ egyik legnevesebb autós seregszemléjén az idén 30 országból mintegy 200 kiállító vesz részt több mint 120 újdonságával. A közönségnapokon 650-700 ezer látogatóra számítanak a rendezők.

Krím - Áramhiány miatt leálltak a trolibuszok, ismét nincs közvilágítás

2016.02.29.
Hétfőn a helyi vezetés utasította a félsziget trolibuszait üzemeltető vállalatot, hogy átmenetileg állítsa le a villanyárammal működő tömegközlekedési eszközöket, és megint lekapcsolták a közvilágítást. Először azután kényszerült a krími vezetés szigorú áramtakarékossági intézkedéseket bevezetni, hogy tavaly novemberben szabotőrök a dél-ukrajnai Herszon megyében megrongálták a félszigetre vezető vezetékeket. Közben decemberben le is járt a Krím és Kijev közötti megállapodás az áramszállításról, új szerződés pedig nem jött létre a felek között. Épp ellenkezőleg, januárban Kijev úgy döntött, hogy hivatalossá teszi a krími tatár és más civil aktivisták által ősszel kezdeményezett kereskedelmi blokádot, és megtiltotta mindenféle áru - így a villamos energia - szállítását ukrán területekről az elcsatolt félszigetre. A hiányzó energia pótlására Moszkva hordozható generátorokat küldött a félszigetre, majd úgynevezett energiahidat kezdett kiépíteni, amely a dél-oroszországi Krasznodari területről tenger alatti vezetékeken juttat áramot a Krímbe. A szimferopoli vezetés az újabb szigorú takarékossági döntést azzal indokolta, hogy "jelenleg előkészületi munkálatok folynak az energiahíd harmadik vezetékének üzembe helyezésére". Figyelmeztették a lakosságot, hogy emiatt áramkimaradások a lakásaikban is előfordulhatnak. Moszkva szerint a folyamatosan épülő energiahíd biztosítani fogja a félsziget függetlenségét az ukrán energiaszolgáltatótól. Kijevi hírek szerint viszont az energiahíd jelenleg nem bírja a terhelést. Ráadásul Lenur Iszljamov, a Krímet blokád alatt tartó civilek koordinátora azt állította, hogy az energiahíd valójában nem is létezik.

Emelkedik a benzin ára

2016.02.29.
Az emeléssel a benzin átlagára 301-302 forintra nő, a gázolaj ára 300-301 forint marad. Legutóbb múlt szerdán változtak az árak, akkor a gázolaj átlagára bruttó 4 forinttal emelkedett, a benzin ára nem változott. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. 

BKK: márciusban több menetrendi változás is életbe lép a  fővárosban

2016.02.29.
Több vonalon új idénymenetrendet vezetnek be, valamint óraátállítás is lesz. Március 5-e (szombat) áthelyezett munkanap, ekkor a pihenőnappá nyilvánított március 14-ét (hétfőt) kell ledolgozni. Ezen a napon a tanítási szünetek idején érvényes pénteki munkanapi menetrend érvényes. Március 15-e, az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulója, majd a 27-én és 28-án tartandó húsvét ünnepe miatt is változásra kell számítani a tömegközlekedésben: március 14-én (hétfőn) a szombati, 15-én (kedden) a vasárnapi és ünnepnapi, 24-én (csütörtökön), 25-én (pénteken) és 29-én (kedden) pedig a tanítási szünetek alatt érvényes menetrend szerint közlekednek a fővárosi járművek. A BKK hozzátette: március 15-én a fővárosban több, útlezárásokkal is járó rendezvényt tartanak. Emiatt számos járat útvonala változik majd, erről a BKK hamarosan részletes tájékoztatást ad. Március 6-tól (vasárnaptól) a budai Várba közlekedő 16-os, 16A, valamint 116-os buszok hétvégén sűrűbben közlekednek, mint a téli időszakban. Az új menetrend várhatóan október végéig marad érvényben. Március 12-én (szombaton) több vonalon is új, sűrűbb követést biztosító tavaszi-őszi menetrendet vezetnek be: a D11-es, a D12-es és a D13-as hajó, a 2-es villamos, a fogaskerekű (60-as), valamint a 22A és a 26-os busz vonalán - írták. Hozzátették: jobb járatcsatlakozást biztosító menetrend-módosítás lép életbe a március 1-jére (keddre) virradó éjszaka a 901-es és a 960-as busz, továbbá 1-jén az 1-es villamos és a csatlakozó 103-as busz, a 85-ös busz, a 194-es busz, valamint a 196-os és a 196A busz vonalán. E járatok új menetrendjét hamarosan elérhetővé teszik a BKK honlapján. A közleményben arra is felhívták a figyelmet, hogy a március 27-ére (vasárnapra) virradó éjszaka tér át az ország a téli időszámításról a nyárira: hajnali 2-kor 3-ra kell előreállítani az órákat. Emiatt kimaradnak az éjszakai járatok hajnali 2 és 3 óra közötti indulásai, valamint további változások is lesznek egyes éjszakai járatok menetrendjében, amiről a BKK hamarosan részletes tájékoztatást ad. Március 20-án (vasárnap) - élve a törvény adta lehetőséggel - nyitva tart több főváros környéki hipermarket, ezért a BKK buszjáratokkal biztosítja a megközelíthetőségüket. Az Auchan Törökbálinthoz a 140B, az Auchan Maglódhoz a 162-es, az Auchan Fóthoz pedig 224-es busszal lehet eljutni - olvasható a közleményben. 

Új ügyvezető a DHL Express élén

2016.02.29.
A DHL Expresshez 2009-ben csatlakozott mint a vállalat kereskedelmi és marketing osztályának igazgatója, vezetésével a DHL Express Magyarország a régió egyik dinamikusan növekvő vállalata lett a légi expressz szolgáltatások terén. Elődje, John Lucas 2010 októbere óta vezette a vállalatot, ő a Dél-afrikai Köztársaságban a DHL Express johannesburgi központjának ügyvezetőjeként folytatja munkáját. A DHL a nemzetközi expressz szállítmányozás, a tengeri, légi, közúti és vasúti szállítás, a szerződéses logisztika és a nemzetközi csomagküldés területén kínál szolgáltatásokat ügyfeleinek. Globális hálózata több mint 220 országot és régiót fed le, 325 ezer munkatársat foglalkoztat. A DHL a Deutsche Post DHL vállalatcsoport tagja. A csoport 2014-ben több mint 56 milliárd eurós forgalmat bonyolított le. 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója