Többet repültünk, mint egy éve

2016.02.19.
A hálózatos légitársaságok közül a legnagyobb mértékben az International Airlines Group (IAG) növelte forgalmát, a British Airways, az Iberia és az Aer Lingus anyavállalata 8,2 százalékkal 6,3 millióra emelte forgalmát, a járatok kihasználtsága pedig 2,2 százalékponttal 78,7 százalékra javult. A legjobb teljesítményt a cégcsoporton belül értékesített utaskilométerben mérve a spanyol Iberia érte el. A francia-holland Air France KLM 2,4 százalékkal szállított több utast januárban a 2015. januári szinthez képest, járataikon 5,8 millióan utaztak, a gépek töltöttségi mutatója 85,2 százalék volt, 2,9 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. Utasforgalom alapján még mindig a Lufthansa-csoport a legnagyobb a hagyományos légicégek között, januárban 7 millió utasa volt, 2 százalékkal több, mint egy évvel korábban, a járatok kihasználtsága 75,6 százalék volt, csakúgy, mint egy évvel ezelőtt. A csoporton belül az Austrian Airlines érte el a legnagyobb, 1,6 százalékos növekedést. A diszkontok közül az ír Ryanair 25 százalékkal 7,48 millióra növelte utasai számát az év első hónapjában, a társaság Boeing 737-800-asainak átlagos töltöttsége 5 százalékponttal 88 százalékra javult. Az angol easyJetet 4,2 millióan választották, 6,3 százalékkal többen, mint tavaly januárban, a cég Airbusainak átlagos töltöttsége 0,1 százalékponttal 85 százalékra csökkent. A magyar kötődésű Wizz Air légitársaság januárban 1,5 millió utast fuvarozott az egy évvel korábbi 1,2 millióval szemben. A társaság 1,9 százalékponttal 83,5 százalékra javította a járatok átlagos kihasználtságát.

Újra csökkent az az olajár

2016.02.19.
Az elmúlt napokban emelkedett a kőolaj ára arra a bejelentésre, hogy a világ két legnagyobb olajtermelője, Szaúd-Arábia és Oroszország, valamint Katar és Venezuela megállapodott: befagyasztják az olajtermelést januári szinten, ha más országok is csatlakoznak a kezdeményezéshez. Irán jelezte, hogy támogat minden lépést a kőolaj árának emelésére. Elemzők szerint azonban korántsem biztos, hogy globálisan valamennyi fontos olajtermelő csatlakozik a kedden Dohában megszületett megállapodáshoz. A tárgyalások elhúzódhatnak, az olajár emiatt ismét csökkenhet. Az olajár péntek hajnali gyengülését azonban még nem ez okozta, hanem az, hogy csütörtöki bejelentés szerint 2,1 millió hordóval 504,1 millió hordóra bővült az amerikai kereskedelmi olajtartalék. Még soha nem fordult elő, hogy az évnek ebben a szakaszában ilyen magas legyen a kereskedelmi olajtartalék szintje. Röviddel 06.45 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 23 cent (0,67 százalék) csökkenéssel 34,05 dolláron állt.
Címkék: 

Elkészült a BMW M2 MotoGP Safety Car

2016.02.19.
- Világszerte több millió motorsport-rajongó számolja a MotoGP™ 2016-os szezonnyitójáig hátralévő napokat. A világ legjobb kétkerekű pilótái idén is tizennyolc hajmeresztő futamon szállnak szembe egymással, a világ minden kétséget kizáróan legkeményebb motorkerékpár-versenysorozatában – mondta Frank van Meel, a BMW M divízió elnöke a vadonatúj biztonsági autó nemzetközi bemutatkozása kapcsán. A BMW M divízió a MotoGP™ 2016-os versenyszezonjától a BMW M2 Coupé műszaki alapjaira épített vadonatúj biztonsági autót helyezi az elsőszámú biztonsági autóként szolgálatot teljesítő BMW M4 MotoGP Safety Car helyére. Elsőszámú biztonsági autóként a március 20-i szezonnyitó futamtól kezdve a BMW M2 MotoGP Safety Car gondoskodik a világ leggyorsabb motorkerékpár-pilótáinak fordulónkénti felvezetéséről és a versenysorozat biztonságáról. A Detroitban január 11-24. között megrendezett 2016-os Észak-Amerikai Nemzetközi Autószalonon debütáló BMW M2 Coupé (átlagos üzemanyag-fogyasztás az M duplakuplungos automataváltóval: 7,9 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 185 gramm / km) a génjeibe kódolt motorsport-karakterisztikának köszönhetően biztosítja a BMW M2 MotoGP Safety Car tökéletes műszaki alapjait, miközben az extrém sportos menetteljesítményről a vadonatúj fejlesztésű, M TwinPower Turbo technológiával dolgozó soros hathengeres benzinmotor gondoskodik. A 3.0 liter hengerűrtartalomból percenkénti 6 500 főtengely-fordulatnál 272 kW / 370 lóerő maximális teljesítményt, a percenkénti 1 400 és 5 560 közötti főtengelyfordulat-tartományban pedig 465 Nm csúcsnyomatékot varázsoltak elő a mérnökök. A nagyteljesítményű sportoló versenyautós agilitását és kirobbanó dinamizmusát az intelligens könnyűszerkezetes járműépítés koncepciója, az alacsony súlypont és a minimálisra csökkentett rugózatlan tömeg együttese garantálja.
Címkék: 

Leleplezték a V90- Volvót

2016.02.18.
A Volvo Cars megkérdőjelezhetetlen tapasztalattal rendelkezik a kombik építése terén. A Volvo Duett bevezetésével, több mint 60 évvel ezelőtt útjára indult hagyományokra építve az új V90 új mércét állít a prémium kombi kategóriában az esztétikum, az anyaghasználat és a kidolgozás terén, miközben maradéktalanul teljesíti a valódi kombikkal szemben támasztott hagyományos, praktikus elvárásokat. „Igazán erős pozícióval rendelkezünk a kombi szegmensben.” – mondta Håkan Samuelsson, a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója. „Sokak szemében mi vagyunk a leghitelesebb kombi márka, és bár a Volvo manapság többről szól, mint a kombikról, büszkén folytatjuk ezeket a nemes hagyományokat a V90-nel.” A vadonatúj V90 a Volvo 90-es csúcsmodell-szériájának harmadikként bemutatott tagja, amely társaihoz hasonlóan a vállalat különleges, teljesen moduláris SPA átméretezhető padlólemezére épül. Az SPA platform vadonatúj lehetőségek egész tárházát nyitotta meg a Volvo előtt a gépjárművek tervezése, építése és felszerelése terén. „A modern prémium kombi műfaja a fényűző, kényeztető utazási élményt a jellegzetes sziluett mögött rejlő, tradicionális praktikummal társítja. Az új Volvo modellek kifinomult belső környezete ezúttal kimagaslóan tágas csomagtérrel párosul. Az eredmény: minden körülmények között optimális funkcionalitás, legyen szó online kapcsolódási szolgáltatásokról, tárolási megoldásokról, vagy csomagszállításról.” – mondta Thomas Ingenlath, a Volvo Cars formatervezésért felelős alelnöke. Az új V90 olyan élvonalbeli technológiákat vonultat fel, mint a Pilot Assist fél-autonóm mobilitási rendszer, a piacon jelenleg elérhető legfejlettebb biztonsági csomag (többek között a nagytestű állatok felismerésére alkalmas érzékelő rendszerrel, és az útról lefutó autó utasait védelmező megoldással), valamint a kategóriaelső online kapcsolódási funkciók, az okostelefon-integrációtól az Apple CarPlay szolgáltatásig. A Volvo Cars emellett fáradhatatlanul tökéletesítette az új modell menetdinamikai jellemzőit, így az merőben újszerű, kifinomult vezethetőséget kínál, élményszámba menő irányíthatósággal és kiszámítható viselkedéssel. „A V90 több mint versenyképes ajánlat. A PowerPulse technológia határozott teljesítmény-többlettel ruházza fel dízelmotorunkat, míg a T8 Twin Engine hálózatról tölthető benzin-elektromos hibrid hajtáslánc mintegy 410 lóerőt és nagyjából 50 kilométernyi, tisztán elektromos hatótávolságot kínál.” – mondta Dr. Peter Mertens, a Volvo Cars kutatásért és fejlesztésért felelős alelnöke.  

Hivatalosan is elkelt az utolsó 2016-os ülés is!

2016.02.18.
Amint arra számítani lehetett, a múlt évet a tabella utolsó helyén záró alakulat Rio Haryantót választotta. A csapat azt már korábban bejelentette, hogy Pascal Wehrlein lesz az egyik versenyzőjük idén, a másik üres ülésükre azonban három jelölt is pályázott – Will Stevens és Alexander Rossi azonban végül lemaradt a lehetőségről. „Örömmel jelentjük be, hogy Rio lesz 2016-ban a másik versenyzőnk. Rio először hatévesen ült gokartba, azóta versenyez. Állhatatos versenyző a pályán és azon kívül is, a GP2-es csatái során meggyőzött minket” – méltatta új szerzeményüket a csapat tulajdonosa, Stephen Fitzpatrick. „Rio hatalmas támogatást élvez Indonéziában, ami jó a csapat és az egész F1 számára. Szerették volna őt a rajtrácson látni, és biztosra vesszük, hogy láthatnak pár izgalmas csatát a szezon során.” A 23 esztendős Haryanto 2008 óta versenyez együléses kategóriákban. Az előző éveket a GP2-ben töltötte, ahol tavaly három versenyt is nyert, s a bajnoki tabella negyedik helyén zárt. Korábban már három Forma–1-es tesztet is teljesített – legutóbb múlt év végén Abu-Dzabiban. Most már biztos: a következő gyakorlására a jövő héten Barcelonában kerül sor – mégpedig az új MRT05-ös autóban! „A Manor Racing rendkívül izgalmas és ambiciózus tervekkel rendelkezik. Remek csomagot raktak össze, és már alig várom, hogy az autójukba ülhessek” – nyilatkozta Haryanto. „Melborune óriási élmény lesz számomra, szeretnék köszönetet mondani a hazámnak, a támogatóimnak, a szurkolóimnak és mindenkinek, aki velem volt a pályafutásom kezdete óta. 2016 esélyt kínál számomra ahhoz, hogy viszonozzam ezt a bizalmat, valamint, hogy képviseljem Ázsiát az F1-ben.” Haryanto Jolyon Palmer és Pascal Wehrlein mellett a harmadik újonc lesz az idei rajtrácson. Bár az FIA új szuperlicenc-rendszerében nem rendelkezik a versenyzési engedélyhez szükséges 40 ponttal, miután korábban már több ízben is vezetett F1-es autót, mégis megkapja az F1-es jogosítványt. A Manor szerződtetésével a hírek szerint több mint 10 millió angol fontos támogatáshoz jut, ráadásul új piacot is hódíthat meg a Távol-Keleten.   (Manor, telesport.hu)  

Vörös sivatag

2016.02.18.
A Deserto Rosso olasz kifejezés, annyit tesz, Vörös Sivatag, s utal mind az arab homok bíborszínére, mind pedig a Ferrari vörösére, mely a gyorsaság szerelmeseit hozza lázba immár évtizedek óta az egész világon. A forgatás helyszíne a Liwa Oázisban, itt találhatóak a világ legmagasabb homokdűnéi. Maga a film napkeltétől napnyugtáig tart, s két California T modell navigálja a nézőt a Lakatlan Vidéken keresztül, amit a helyiek Rub’ al Khali-ként ismernek. A videó fenséges eleganciát áraszt, emellett a sportosságot, innovációt és azt az exkluzivitást is megjeleníti, mely minden egyes California modell sajátja már az 1950-es évektől kezdve. Rengeteg szépség és elegancia lakozik a sivatagi környezet sokféleségében, természetes otthonra lelt benne a csodás California T modell. (miferfiak.hu)  

Hivatalosan is bemutatták a Red Bull versenyautó optikai dizájnját

2016.02.18.
Miután megszakadt az istálló és a névadó szponzor, az Infiniti együttműködése (a cég a Renault gyári csapatának partnereként folytatja), sejthető volt, hogy a bikások magukhoz képest sokat változtatnak majd a versenygépük fényezésén. Az új dizájnt, valamint a csapattagok öltözékét és a pilóták felszerelését egy nagyszabású médiaesemény keretén belül mutatták be, amelyet új támogatójukkal, a Pumával közösen rendeztek meg. Amint az az első képeken is látható, 2016-ban nem csupán az autó festése, hanem a csapat elnevezése és logója is változik, amely módosításokat szintén a főszponzor távozása miatt kellett végrehajtani. Renault-erőforrásaik egy másik kiemelt partner, a TAG Heuer nevét viselik majd – ami azonban nem jelenti azt, hogy az energiaital-gyárosok elvileg ne kapnának ugyanolyan hajtóegységeket, mint a gyári csapat. A színpadra állított modell ugyan egy korábbi autó volt, de az eddigiekhez képest észrevehetően megváltozott festéssel. Sötétkék, matt felület, sárgább fej feletti légbeömlő és egy óriási piros Red Bull-felirat a távozó Infiniti helyén az oldaldobozokon – a néhány órával korábban kiszivárgott kémfotó valódinak bizonyult. A gárda versenyzőpárosa, Daniel Ricciardo és Danyiil Kvjat szintén fellépett, akárcsak a csapatvezető, Christian Horner. Rajtuk már az új, sötétkék, bikamintás overall volt. „A fényezést illetően úgy döntöttünk, hogy idén egy kicsit innovatívabb és agresszívabb utánérzést szeretnénk elérni” – nyilatkozott Horner az új dizájn kapcsán. Ricciardo hasonló véleményen volt, bár mint pilótát, kétségkívül jobban érdekelte az, hogy vajon az új kinézet új sikereket is hoz-e majd a korábban többszörös világelső brit alakulat konyhájára. „Az új festés jól néz ki, az autó lenyűgözően néz ki. Nyilván minket, versenyzőket azért jobban érdekel az, hogy hogyan teljesít majd a pályán, de egészen addig, amíg a kinézet jó, addig ez is egy fontos elem. Szerintem jól néz ki, a ruházatunk is klassz – egy kicsit még mindig megvan ez az egész álcaruhás kinézetünk, ami nagyon eredeti. Remélhetőleg jó eredményeket hoz majd 2016-ban” – értékelt a versenyző. Miután a Renault két héttel ezelőtt csupán egy ideiglenes (a téli teszteken használatos) fényezést tárt a szemünk elé, így a londoni bemutatóval gyakorlatilag a Red Bull lett az idei első olyan csapat, amely fényt derített rá, hogy milyen színekben is pompázik majd a melbourne-i rajtrácson. Magáról az új autóról, az RB12-es kódjelű modellről február 22-én, a téli tesztek nyitónapjának reggelén rántják majd le a leplet.   (Forrás: Red Bull, telesport.hu)    

Jó évet zárt a Ford is 2015-ben

2016.02.18.
2012 óta ez volt a Ford legjobb januári eredménye az összesített jármű- és személygépkocsi-értékesítés tekintetében: a vállalat 20 hagyományos európai piacán összesen 96.900 jármű talált gazdára. Ez majdnem 10 százalékos növekedést jelent a 2015 januári eredményhez képest, és mintegy 3 százalékponttal múlja felül az iparág növekedési átlagát. A Ford piaci részesedése 0,2 százalékponttal 7,9 százalékra nőtt. 50 európai piacán a Ford összesen 105.200 darab járművet értékesített, vagyis 9 százalékkal többet, mint 2015 januárjában (az iparági növekedés átlaga mindössze 3 százalék volt), s ennek köszönhetően a Ford részesedése az 50 európai piacon 0,4 százalékponttal 7,6 százalékra nőtt. „Az európai autópiac lendületes rajttal indult, és a Ford ki tudta használni ezt a lendületet – ami nagyrészt az SUV-modelljeink, haszongépjárműveink és nagy teljesítményű autóink iránti erős keresletnek volt köszönhető,” nyilatkozta Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. „Fontos kiemelni, hogy mi ezt kiskereskedelmi értékesítések révén értük el, míg sok más iparági szereplő saját regisztrációkkal és bérbeadásokkal javította statisztikáit. Prognózis:  a Ford Európa 7 új vagy felfrissített modellt mutat be 2016-ban, köztük az új Kuga és Edge SUV-modelleket, a Focus RS nagy teljesítményű ferdehátút, új hajtásláncot és technológiákat vezet be a Transit és a Transit Custom kínálatában, és megkezdi a felfrissített Ranger pickup forgalmazását  

Csökkent az OMV forgalma és romlott az eredménye tavaly

2016.02.18.
Az osztrák OMV olaj- és gázipari konszern 2015 negyedik negyedévében 5,043 milliárd euró, az egy évvel korábbi 7,683 milliárd eurónál 34 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevételt ért el. A 2015-ös évben árbevétele 22,527 milliárd euró volt, 37 százalékkal alacsonyabbat az előző évinél.  A nyersanyagiparban használatos, a beszerzési költségek nettó változását is figyelembe vevő CCS (Current Cost of Supplies) eredményszámítás alapján az OMV a tavalyi negyedik negyedévben 187 millió euró EBIT eredményt ért el a 2014 negyedik negyedévi 545 millió euróval szemben.  A részvényesekre jutó nettó nyeresége pedig 48 százalékkal 180 millió euróra csökkent 348 millió euróról, az egy részvényre jutó nyereség 55 centre csökkent 1,07 euróról. A 2015-ös éves CCS EBIT eredménye az előző éviről 38 százalékkal 1,390 milliárd euróra csökkent, a nettó nyereség pedig 1,148 milliárd euró lett a 2014-es 1,132 milliárd euró után, az egy részvényre jutó nyereség 3,52 euró 3,47 euró után. Az OMV vezetése részvényenként 1,00 euró, az előző két évinél 20 százalékkal alacsonyabb osztalék fizetésére tesz javaslatot a közgyűlésnek. A 2015-ös évben az olaj ára 50 százalékkal csökkent - mutatott rá Rainer Seele, az OMV vezérigazgatója. Elmondta, hogy a kitermelési (upstream) üzletágban jelentősen lecsökkent nyereségességet a konszern erősen integrált üzleti modelljének köszönhetően közel ellentételezni tudta a 93 százalékos kapacitáskihasználtsággal dolgozó feldolgozóipari (downstream) üzletág magasabb nyereségessége.  Az OMV a negyedik negyedévben napi átlagban 309 ezer hordó olaj-egyenértékben termelt ki szénhidrogént, 3 százalékkal kisebb mennyiséget a 2014 negyedik negyedévinél. A líbiai és a jemeni kitermelés kiesését a norvégiai termelés 32 százalékos és az új-zélandi termelés 19 százalékos növekedése ellentételezte. A tavalyi egész éves átlag napi 303 ezer hordó olaj-egyenérték volt, 2 százalékkal alacsonyabb a 2014-esnél. A tavalyi év végén az OMV 1,028 milliárd hordó-egyenérték kitermelhető olaj-és gázkészlettel rendelkezett. Az OMV tavaly 28 százalékkal 2,769 milliárd euróra csökkentette beruházásait az idén pedig 2,4 milliárd eurót tervez beruházásokra fordítani. A tavaly bevezetett költségcsökkentési program 200 millió megtakarítást hozott a 2014-eshez képest, 2017-ig pedig további 100 milliót fog hozni a 2015-öshöz képest.  Az OMV 2016-os terveiben 40 dolláros Brent olajárral számol. A finomítók nyereségessége az európai kapacitástöbblet miatt az idén csökken majd valamelyest a 2015-öshöz képest, csakúgy, mint az olajvegyipari üzletágé. Rainer Seele közölte, hogy az OMV új stratégiájában a cash-flow fenntartására, a költségek csökkentésére összpontosít, illetve a kitermelési üzletágban a jövedelmezőségi szempontokat a mennyiségi megfontolások elé helyezi. Az OMV fokozni kívánja emellett a feldolgozóipari üzletágának versenyképességét és a módosuló piaci követelményeknek megfelelően szerkezetátalakítást hajt végre a földgáz-üzletágban.   (MTI)

A Mercedes extrém Sprinterre

2016.02.18.
A Sprinter Extreme Concept tulajdonképpen a fehérgallérosok számára készült Brabus Business Lounge ellentétje, a kék gallérosok végső munkaeszköze. Hatalmas plató, krómozott kipufogó tornyok, a G osztály által ihletett beadlock kerekek révén az Extreme-ben szinte már nem is ismerjük fel az egykori Sprintert. A túlméretes országúti rombolót már-már Unimognak is nézhetnénk, a 6 méteres hosszával ugyanakkor kicsit hosszabb is, mint az Unimog 5023, ugyanakkor annál 95 centiméterrel alacsonyabb, így „mindössze” csak 241 centiméter magas. A Mercedes az Extreme megalkotásánál a 3500 Sprinter Cab karosszériát választotta, valamint igénybe vette a Mercedes modelljeire specializálódott tunningcég, a RENNtech segítségét is. A végeredmény pedig a sok apró részletnek, így a megemelt futóműnek, az off-road abroncsoknak, a tetőcsomagtartó lámpasornak, a csörlőnek és a látványos ködlámpáknak is köszönhetően igazán robusztus lett. Az átalakításoknál azonban többről volt szó, mint egy kis optikai tunningról, hiszen például az új hátsó sárvédőkre sem design okokból volt szükség, hanem sokkal inkább az új hátsó futómű helyigénye miatt kellett ahhoz is hozzányúlniuk a mérnököknek.    A Stuttgartiak pedig mindenben a legjobbat választották, így a 2355 kilogramm teherbírású jobbra-balra és hátrafelé is billenthető acél-alumínium plató Scattolini-tól érkezik (ScattoMaax Tipper Bed). A jelentős terhelhetőség mellett az Extreme 3400 kilogrammot vontathat, miközben a jármű stabilitásáról a terhelést is figyelembe vevő ESP rendszer gondoskodik. Nem valószínű, hogy az Extreme sok finomsága gyári csomagban elérhető lesz a mezei Sprinterekhez, ha azonban arra gondolunk, hogy a Mercedes egy pick-up fejlesztésébe is belekezdett kitudja egyszer talán még az Extreme is gyártásba kerülhet.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója