Hivatalosan is elkelt az utolsó 2016-os ülés is!

2016.02.18.
Amint arra számítani lehetett, a múlt évet a tabella utolsó helyén záró alakulat Rio Haryantót választotta. A csapat azt már korábban bejelentette, hogy Pascal Wehrlein lesz az egyik versenyzőjük idén, a másik üres ülésükre azonban három jelölt is pályázott – Will Stevens és Alexander Rossi azonban végül lemaradt a lehetőségről. „Örömmel jelentjük be, hogy Rio lesz 2016-ban a másik versenyzőnk. Rio először hatévesen ült gokartba, azóta versenyez. Állhatatos versenyző a pályán és azon kívül is, a GP2-es csatái során meggyőzött minket” – méltatta új szerzeményüket a csapat tulajdonosa, Stephen Fitzpatrick. „Rio hatalmas támogatást élvez Indonéziában, ami jó a csapat és az egész F1 számára. Szerették volna őt a rajtrácson látni, és biztosra vesszük, hogy láthatnak pár izgalmas csatát a szezon során.” A 23 esztendős Haryanto 2008 óta versenyez együléses kategóriákban. Az előző éveket a GP2-ben töltötte, ahol tavaly három versenyt is nyert, s a bajnoki tabella negyedik helyén zárt. Korábban már három Forma–1-es tesztet is teljesített – legutóbb múlt év végén Abu-Dzabiban. Most már biztos: a következő gyakorlására a jövő héten Barcelonában kerül sor – mégpedig az új MRT05-ös autóban! „A Manor Racing rendkívül izgalmas és ambiciózus tervekkel rendelkezik. Remek csomagot raktak össze, és már alig várom, hogy az autójukba ülhessek” – nyilatkozta Haryanto. „Melborune óriási élmény lesz számomra, szeretnék köszönetet mondani a hazámnak, a támogatóimnak, a szurkolóimnak és mindenkinek, aki velem volt a pályafutásom kezdete óta. 2016 esélyt kínál számomra ahhoz, hogy viszonozzam ezt a bizalmat, valamint, hogy képviseljem Ázsiát az F1-ben.” Haryanto Jolyon Palmer és Pascal Wehrlein mellett a harmadik újonc lesz az idei rajtrácson. Bár az FIA új szuperlicenc-rendszerében nem rendelkezik a versenyzési engedélyhez szükséges 40 ponttal, miután korábban már több ízben is vezetett F1-es autót, mégis megkapja az F1-es jogosítványt. A Manor szerződtetésével a hírek szerint több mint 10 millió angol fontos támogatáshoz jut, ráadásul új piacot is hódíthat meg a Távol-Keleten.   (Manor, telesport.hu)  

Vörös sivatag

2016.02.18.
A Deserto Rosso olasz kifejezés, annyit tesz, Vörös Sivatag, s utal mind az arab homok bíborszínére, mind pedig a Ferrari vörösére, mely a gyorsaság szerelmeseit hozza lázba immár évtizedek óta az egész világon. A forgatás helyszíne a Liwa Oázisban, itt találhatóak a világ legmagasabb homokdűnéi. Maga a film napkeltétől napnyugtáig tart, s két California T modell navigálja a nézőt a Lakatlan Vidéken keresztül, amit a helyiek Rub’ al Khali-ként ismernek. A videó fenséges eleganciát áraszt, emellett a sportosságot, innovációt és azt az exkluzivitást is megjeleníti, mely minden egyes California modell sajátja már az 1950-es évektől kezdve. Rengeteg szépség és elegancia lakozik a sivatagi környezet sokféleségében, természetes otthonra lelt benne a csodás California T modell. (miferfiak.hu)  

Hivatalosan is bemutatták a Red Bull versenyautó optikai dizájnját

2016.02.18.
Miután megszakadt az istálló és a névadó szponzor, az Infiniti együttműködése (a cég a Renault gyári csapatának partnereként folytatja), sejthető volt, hogy a bikások magukhoz képest sokat változtatnak majd a versenygépük fényezésén. Az új dizájnt, valamint a csapattagok öltözékét és a pilóták felszerelését egy nagyszabású médiaesemény keretén belül mutatták be, amelyet új támogatójukkal, a Pumával közösen rendeztek meg. Amint az az első képeken is látható, 2016-ban nem csupán az autó festése, hanem a csapat elnevezése és logója is változik, amely módosításokat szintén a főszponzor távozása miatt kellett végrehajtani. Renault-erőforrásaik egy másik kiemelt partner, a TAG Heuer nevét viselik majd – ami azonban nem jelenti azt, hogy az energiaital-gyárosok elvileg ne kapnának ugyanolyan hajtóegységeket, mint a gyári csapat. A színpadra állított modell ugyan egy korábbi autó volt, de az eddigiekhez képest észrevehetően megváltozott festéssel. Sötétkék, matt felület, sárgább fej feletti légbeömlő és egy óriási piros Red Bull-felirat a távozó Infiniti helyén az oldaldobozokon – a néhány órával korábban kiszivárgott kémfotó valódinak bizonyult. A gárda versenyzőpárosa, Daniel Ricciardo és Danyiil Kvjat szintén fellépett, akárcsak a csapatvezető, Christian Horner. Rajtuk már az új, sötétkék, bikamintás overall volt. „A fényezést illetően úgy döntöttünk, hogy idén egy kicsit innovatívabb és agresszívabb utánérzést szeretnénk elérni” – nyilatkozott Horner az új dizájn kapcsán. Ricciardo hasonló véleményen volt, bár mint pilótát, kétségkívül jobban érdekelte az, hogy vajon az új kinézet új sikereket is hoz-e majd a korábban többszörös világelső brit alakulat konyhájára. „Az új festés jól néz ki, az autó lenyűgözően néz ki. Nyilván minket, versenyzőket azért jobban érdekel az, hogy hogyan teljesít majd a pályán, de egészen addig, amíg a kinézet jó, addig ez is egy fontos elem. Szerintem jól néz ki, a ruházatunk is klassz – egy kicsit még mindig megvan ez az egész álcaruhás kinézetünk, ami nagyon eredeti. Remélhetőleg jó eredményeket hoz majd 2016-ban” – értékelt a versenyző. Miután a Renault két héttel ezelőtt csupán egy ideiglenes (a téli teszteken használatos) fényezést tárt a szemünk elé, így a londoni bemutatóval gyakorlatilag a Red Bull lett az idei első olyan csapat, amely fényt derített rá, hogy milyen színekben is pompázik majd a melbourne-i rajtrácson. Magáról az új autóról, az RB12-es kódjelű modellről február 22-én, a téli tesztek nyitónapjának reggelén rántják majd le a leplet.   (Forrás: Red Bull, telesport.hu)    

Jó évet zárt a Ford is 2015-ben

2016.02.18.
2012 óta ez volt a Ford legjobb januári eredménye az összesített jármű- és személygépkocsi-értékesítés tekintetében: a vállalat 20 hagyományos európai piacán összesen 96.900 jármű talált gazdára. Ez majdnem 10 százalékos növekedést jelent a 2015 januári eredményhez képest, és mintegy 3 százalékponttal múlja felül az iparág növekedési átlagát. A Ford piaci részesedése 0,2 százalékponttal 7,9 százalékra nőtt. 50 európai piacán a Ford összesen 105.200 darab járművet értékesített, vagyis 9 százalékkal többet, mint 2015 januárjában (az iparági növekedés átlaga mindössze 3 százalék volt), s ennek köszönhetően a Ford részesedése az 50 európai piacon 0,4 százalékponttal 7,6 százalékra nőtt. „Az európai autópiac lendületes rajttal indult, és a Ford ki tudta használni ezt a lendületet – ami nagyrészt az SUV-modelljeink, haszongépjárműveink és nagy teljesítményű autóink iránti erős keresletnek volt köszönhető,” nyilatkozta Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. „Fontos kiemelni, hogy mi ezt kiskereskedelmi értékesítések révén értük el, míg sok más iparági szereplő saját regisztrációkkal és bérbeadásokkal javította statisztikáit. Prognózis:  a Ford Európa 7 új vagy felfrissített modellt mutat be 2016-ban, köztük az új Kuga és Edge SUV-modelleket, a Focus RS nagy teljesítményű ferdehátút, új hajtásláncot és technológiákat vezet be a Transit és a Transit Custom kínálatában, és megkezdi a felfrissített Ranger pickup forgalmazását  

Csökkent az OMV forgalma és romlott az eredménye tavaly

2016.02.18.
Az osztrák OMV olaj- és gázipari konszern 2015 negyedik negyedévében 5,043 milliárd euró, az egy évvel korábbi 7,683 milliárd eurónál 34 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevételt ért el. A 2015-ös évben árbevétele 22,527 milliárd euró volt, 37 százalékkal alacsonyabbat az előző évinél.  A nyersanyagiparban használatos, a beszerzési költségek nettó változását is figyelembe vevő CCS (Current Cost of Supplies) eredményszámítás alapján az OMV a tavalyi negyedik negyedévben 187 millió euró EBIT eredményt ért el a 2014 negyedik negyedévi 545 millió euróval szemben.  A részvényesekre jutó nettó nyeresége pedig 48 százalékkal 180 millió euróra csökkent 348 millió euróról, az egy részvényre jutó nyereség 55 centre csökkent 1,07 euróról. A 2015-ös éves CCS EBIT eredménye az előző éviről 38 százalékkal 1,390 milliárd euróra csökkent, a nettó nyereség pedig 1,148 milliárd euró lett a 2014-es 1,132 milliárd euró után, az egy részvényre jutó nyereség 3,52 euró 3,47 euró után. Az OMV vezetése részvényenként 1,00 euró, az előző két évinél 20 százalékkal alacsonyabb osztalék fizetésére tesz javaslatot a közgyűlésnek. A 2015-ös évben az olaj ára 50 százalékkal csökkent - mutatott rá Rainer Seele, az OMV vezérigazgatója. Elmondta, hogy a kitermelési (upstream) üzletágban jelentősen lecsökkent nyereségességet a konszern erősen integrált üzleti modelljének köszönhetően közel ellentételezni tudta a 93 százalékos kapacitáskihasználtsággal dolgozó feldolgozóipari (downstream) üzletág magasabb nyereségessége.  Az OMV a negyedik negyedévben napi átlagban 309 ezer hordó olaj-egyenértékben termelt ki szénhidrogént, 3 százalékkal kisebb mennyiséget a 2014 negyedik negyedévinél. A líbiai és a jemeni kitermelés kiesését a norvégiai termelés 32 százalékos és az új-zélandi termelés 19 százalékos növekedése ellentételezte. A tavalyi egész éves átlag napi 303 ezer hordó olaj-egyenérték volt, 2 százalékkal alacsonyabb a 2014-esnél. A tavalyi év végén az OMV 1,028 milliárd hordó-egyenérték kitermelhető olaj-és gázkészlettel rendelkezett. Az OMV tavaly 28 százalékkal 2,769 milliárd euróra csökkentette beruházásait az idén pedig 2,4 milliárd eurót tervez beruházásokra fordítani. A tavaly bevezetett költségcsökkentési program 200 millió megtakarítást hozott a 2014-eshez képest, 2017-ig pedig további 100 milliót fog hozni a 2015-öshöz képest.  Az OMV 2016-os terveiben 40 dolláros Brent olajárral számol. A finomítók nyereségessége az európai kapacitástöbblet miatt az idén csökken majd valamelyest a 2015-öshöz képest, csakúgy, mint az olajvegyipari üzletágé. Rainer Seele közölte, hogy az OMV új stratégiájában a cash-flow fenntartására, a költségek csökkentésére összpontosít, illetve a kitermelési üzletágban a jövedelmezőségi szempontokat a mennyiségi megfontolások elé helyezi. Az OMV fokozni kívánja emellett a feldolgozóipari üzletágának versenyképességét és a módosuló piaci követelményeknek megfelelően szerkezetátalakítást hajt végre a földgáz-üzletágban.   (MTI)

A Mercedes extrém Sprinterre

2016.02.18.
A Sprinter Extreme Concept tulajdonképpen a fehérgallérosok számára készült Brabus Business Lounge ellentétje, a kék gallérosok végső munkaeszköze. Hatalmas plató, krómozott kipufogó tornyok, a G osztály által ihletett beadlock kerekek révén az Extreme-ben szinte már nem is ismerjük fel az egykori Sprintert. A túlméretes országúti rombolót már-már Unimognak is nézhetnénk, a 6 méteres hosszával ugyanakkor kicsit hosszabb is, mint az Unimog 5023, ugyanakkor annál 95 centiméterrel alacsonyabb, így „mindössze” csak 241 centiméter magas. A Mercedes az Extreme megalkotásánál a 3500 Sprinter Cab karosszériát választotta, valamint igénybe vette a Mercedes modelljeire specializálódott tunningcég, a RENNtech segítségét is. A végeredmény pedig a sok apró részletnek, így a megemelt futóműnek, az off-road abroncsoknak, a tetőcsomagtartó lámpasornak, a csörlőnek és a látványos ködlámpáknak is köszönhetően igazán robusztus lett. Az átalakításoknál azonban többről volt szó, mint egy kis optikai tunningról, hiszen például az új hátsó sárvédőkre sem design okokból volt szükség, hanem sokkal inkább az új hátsó futómű helyigénye miatt kellett ahhoz is hozzányúlniuk a mérnököknek.    A Stuttgartiak pedig mindenben a legjobbat választották, így a 2355 kilogramm teherbírású jobbra-balra és hátrafelé is billenthető acél-alumínium plató Scattolini-tól érkezik (ScattoMaax Tipper Bed). A jelentős terhelhetőség mellett az Extreme 3400 kilogrammot vontathat, miközben a jármű stabilitásáról a terhelést is figyelembe vevő ESP rendszer gondoskodik. Nem valószínű, hogy az Extreme sok finomsága gyári csomagban elérhető lesz a mezei Sprinterekhez, ha azonban arra gondolunk, hogy a Mercedes egy pick-up fejlesztésébe is belekezdett kitudja egyszer talán még az Extreme is gyártásba kerülhet.  

Putyin is figyelemmel kíséri a Silk Way Rally-t

2016.02.18.
Az orosz államfõ, Vlagyimir Putyin Tatárföldön tett látogatása során meglátogatta a Kamaz központját is, ahol többek között gratulált a dolgozóknak és a veteránoknak ahhoz, hogy negyven év telt el azóta, hogy az elsõ Kamaz-kamiont bemutatták. Az elnöki vizit során a Kamaz-master csapat tagjaival is találkozott az államfõ, és a csapatfõnök Vlagyimir Csagint (aki maga is letette a névjegyét a sivatagi versenyeken és pilótaként is legendává vált) a Silk Way Rally elõkészületeirõl kérdezte, amely júliusban Moszkvából rajtol és Pekingben ér célba. Csagin elmondta, hogy zajlik a munka, és hogy a verseny iránt hatalmas az érdeklõdés a világ minden tájáról. Bemutatta Putyinnak a verseny új logóját és arculatát, a tervezett útvonalat és beszélt arról, hogy milyen nagy tám ogatást kap a projekt Kínától és Kazahsztántól. A verseny fõ együttmûködõ partnere a PJSC Gazprom lesz. Az orosz miniszterelnök pozitívan értékelte az elõkészületeket, és sok sikert kívánt a Silk Way Rally lebonyolításához. 

Volkswagen Golf: 25 éve érkezik a zwickaui gyártósorról

2016.02.18.
Egy 1991-ben kiadott sajtóközleményben ez szerepelt: „A járművek a Volkswagen által szállított alkatrészekkel készülnek. A napi gyártási mennyiség 1991 közepére el kell, hogy érje a 150 darabot, 1991 végéig pedig egészen 350 darabra kell, hogy emelkedjen.” Napjainkban munkanaponként akár 1 150 Golf modell is készülhet. „A Golf minden idők legnagyobb darabszámban gyártott Volkswagen modellje. Az a tény, hogy ez a modell már negyed százada a zwickaui járműgyárunkban készül, jól mutatja a gyártási helyszínbe vetett bizalmunkat, ugyanakkor remekül igazolja az elkötelezett csapatmunka eredményességét.” – nyilatkozta Prof. Dr. Siegfried Fiebig, a Volkswagen Sachsen GmbH. műszaki és logisztikai igazgatója, a vezetőség szóvivője. Jens Rothe, a Volkswagen Sachsen GmbH központi üzemi tanácsának elnöke így kommentálta a jubileumot: „A zwickaui gyár számára a Golf egy kiemelkedő fontossággal bíró modell. 2013 májusában a Golf Variant gyártásindításával a szászországi üzem első alkalommal kapott felelősségteljes megbízást egy sorozatgyártású modell vezető gyártóhelyszíneként. Azóta ez a modell fontos kiegészítő pillérré nőtte ki magát. Ez esetben az ügyfelek hűsége a legnagyobb elismerés, amely kolléganőink és kollégáink munkáját méltatja.” Napjainkban Golf, Golf Variant, Passat Variant modellek illetve a Phaeton és a Bentley Continental modellek karosszériája készül a szászországi üzemben.

Értékesítési rekorddal kezdte az új évet az Audi

2016.02.18.
Az amerikai kontinensre a négykarikás márka 16 000 gépkocsit szállított, 2,5 százalékkal többet, mint az előző év ugyanezen időszakában. A legdinamikusabb fejlődés Mexikóban tapasztalható, ahol az eladott 1 178 autóval 9,8 százalékos növekedést ért el. A komoly tél ellenére, ami az utóbbi hónapokban erőteljesen rányomta bélyegét az Egyesült Államok piacára, az Audi of Amerika ismét megdöntötte az előző évi rekordját: 2,7 százalékkal, 11 850 darabra növelte az eladott kocsik számát. Az új Audi Q7 januárban érkezett meg az USA autókereskedéseibe, és ma már a világ összes régiójában jelen van. A 2 336 megvásárolt autónak köszönhetően e nagyméretű SUV-ok piaci részesedése 165,5 százalékkal nőtt. Az új Audi R8-at, az Audi sportautók zászlóshajóját, már nagyon várták az Egyesült Államokban. A múlt hétvégén az ötvenedik Super Bowl szünetében ez a szuperautó volt „A parancsnok” című reklámfilm hőse. Az R8 tavasztól lesz kapható az USA-ban. Európában a legújabb R8-as generáció eladásai megduplázódtak januárban. Az Audi sportmodellek tovább folytatják a korábbi év sikersorozatát: 2015-ben a gyártó több mint 17 000 RS és R modellt adott el világszerte, ami 13%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Európában az Audi Q7-nek a júniusi bemutató óta havonta sikerült megdupláznia az eredményeit. Januárban a régiós eladások megháromszorozódtak, vagyis 3 150 darabra nőttek. A SUV-okon felül az Audi A5 is a növekedés motorjának bizonyult: 3 350 autó talált gazdára, vagyis 15,3 százalékkal többen vehették kézbe az új Audi A5-ösük kulcsait, mint az előző év hasonló hónapjában. Az összes modell tekintetében az ingolstadti gyár 6,5 százalékkal, 59 900 autóra növelte európai eladásait. Különösen Spanyolország (4 255 autó –, +21,2 %) és Németország (21 833 autó –, +10,2 %) produkált kiemelkedő, kétszámjegyű növekedést. A többi nagy európai piacon is egyre kelendőbbek az Audi modelljei. Kínában is jól indította az évet az Audi. A cég 6,2 százalékkal, 54 402-re növelte az eladott autói számát. Az Audi Q5-nek nagy része volt ebben a sikerben. Az eladott 11 670 autóval e középkategóriás SUV-ok kereslete a kínai piacon 33,4%-kal nőtt.  Audi AG értékesítése Január hónapban   2016 2015 Változás Világszinten 143,150 137,702 +4.0% Európa 59,900 56,261 +6.5% -         Németország 21,833 19,804 +10.2% -         Egyesült Királyság 11,946 11,653 +2.5% -         Franciaország 4,225 4,098 +3.1% -         Olaszország 4,255 3,872 +9.9% -         Spanyolország 4,255 3,511 +21.2% USA 11,850 11,541 +2.7% Mexikó 1,178 1,073 +9.8% Brazília 1,384 1,331 +4.0% Kína (Hong Kong is) 54,402 51,247 +6.2%      

Sikeres évet zárt a Nissan a magyar elektromosautó-piacon.

2016.02.18.
Az ország legnépszerűbb elektromos járműve a globálisan piacvezető Nissan LEAF volt, 73 eladással. A gyártó elektromos kishaszongépjárműve az e-NV200 is jól teljesített: 12 eladással kategóriájában az első, az összes 100%-ban elektromos jármű között pedig a harmadik helyen végzett. 2016-tól a Nissan az EV-k hazai piaci teljesítményének további javulását várja. A LEAF új, 30kWh-s változatának beveztésével a Nissan ismét forradalmasítja az e-mobilitást az elektromos autók teljesítményének, praktikumának és pozitív megítélésének magasabb szintre emelésével. Az akár 250 km-es hatótávolságot kínáló új modell megalkuvások nélküli megoldást kínál a mindennapi közlekedésre. A Nissan büszke rá, hogy európai villámtöltő adományozó programja révén Budapest mellett az ország olyan stratégiai vidéki pontjain kerültek már átadásra töltőpontok, mint Siófok, Zalaegerszeg, Szolnok, Debrecen vagy Győr. További optimizmusra ad okot, hogy 2016 áprilisától kezdődően a Gablini Budaörs és a Hiezl Baja után további 10 hazai Nissan kereskedés csatlakozik az EV-hálózathoz: Budapesten a Duna Autó, Hovány, Gablini M3 és Gablini Zugló, Győrben az Iniciál, Tatabányán a Császár, Kecskeméten és Debrecenben a Hovány, Miskolcon a Balogh, Pécsett pedig a Ste-Ba. Az elektromosautó-értékesítés és -szerviz megindulásával együtt pedig a 10 telephelyen természetesen villámtöltő-pontok is kialakításra kerülnek; a töltőinfrastruktúra további bővülése pedig újabb lökést adhat az e-mobilitás elterjedésének.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója