Eladó Mr. Bean legendás Jaguarja

2025.10.26.
Rowan Atkinsont világszerte leginkább Mr. Bean szerepéről ismerik, de ő nemcsak komikus szerepeiről híres, hanem arról is, hogy szenvedélyes autógyűjtő, és elismert szakértője is a ritka autóknak. Garázsában olyan ritkaságok sorakoznak, mint a McLaren F1, a Rolls-Royce Phantom Drophead, az Aston Martin V8 Vantage Zagato, vagy épp a Bentley Mulsanne Birkin Edition. A brit színész most azonban egy különleges darabtól készül megválni. Az eladásra kínált jármű nem más, mint egy 1963-as Jaguar E-Type Series I, amely szerepelt Atkinson oldalán a Netflixen futó Man vs Bee (Ember a méh ellen) című vígjátéksorozatban. A forgatáskor a sportautó némi sérülést szenvedett, de Atkinson a vásárlás után teljesen restauráltatta, egyetlen kivétellel: a bal hátsó sárvédőn meghagyta azt a lyukat, amelyet ő maga okozott, ezzel is megőrizve a jármű filmes múltját. Az autó Opalescent Grey színben pompázik, belső tere pedig fekete bőrrel van kárpitozva. A jármű jobbkormányos, új sportüléseket és sport kipufogórendszert kapott. Mindössze 12 mérföldet (kb. 19 km) futott, ami szinte gyári állapotot jelent. A motorháztető alatt egy 3,8 literes, soros hathengeres motor dolgozik, 265 lóerővel, amelyet négysebességes kézi váltó egészít ki. A sportautó hét másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára, végsebessége pedig 240 km/óra. Az autót az Iconic Auctioneers aukciós ház kínálja eladásra november közepén, és a várakozások szerint több százezer dolláros áron kelhet el. A Jaguar E-Type nemcsak technikailag ritkaság, hanem filmes relikvia is, így gyűjtők és rajongók számára egyaránt különleges darab.
Címkék: 

Egy autó, aminek az elejét csak távcsővel láthatod

2025.10.25.
A PONTIAC GRAND PRIX izomautót 1969-1972-ig gyártották és a különböző változatokból több mint százezer darab készült. Tudatosan  növelték a motortér hosszát 190 centire, ezzel is sugallva a lenyűgöző teljesítményt.  A tágas beltér hátsó utasa a hátsó ülésen akár fekve is élvezhette a jármű lágy  siklását. Az alábbi árra érzékelteti a gépkocsi impozáns méreteit. PONTIAC ÉS A FIAT 500 A motorháztető alatt 265-től 390 lóerőig terjedő motorok dübörögtek. A közel  két tonnás monstrummal 200 felett lehetett száguldani. Ennyi vasból az olaszok  négy Fiatot gyártottak! A kézi, négysebességes váltó mellett automata Hydra-Mkatic  váltót is lehetett választani.   PONTIAC GRAND PRIX JELLEGRAJZ A típus fogyasztói ára 3.800 dollártól indult. A használt gépkocsik jelenleg  20.000-40.000 dollárért vehetők az állapottól függően. Extraként az alábbi opciókat álltak rendelkezésre: Kondenzátoros gyújtás 104-115 dollár, tempomat 63 dollár, elektromos óra 16 dollár, légkondicionáló 421 dollár, első tárcsafékek 105 dollár, bőr kárpitozás 199 dollár, szervokormány 105 dollár, bal oldali elektromosan állítható kagylóülés (69 dollár, ajtóélvédők 6 dollár, nyomógombos rádió AM/FM 151 dollár, páramentesítő a hátsó ablakon 41 dollár, színezett üveg 43 dollár, motortér világítás 7 dollár. Bevallom, nem kedvenceim az amerikai, hivalkodó izomautók, mégis a PONTIAC  GRAND PRIX lágy, harmonikus, letisztult vonalvezetése nekem is tetszik. Az ábrák a szerző rajzai.  

Lámpafényes biciklizés Keszthelyen

2025.10.25.
Fotó: police.hu Ősszel már rövidülnek a nappalok, és az időjárás miatt is egyre többet kell korlátozott látási viszonyok között közlekedni. Ezért különösen fontos, hogy a biciklisek jól láthatók legyenek. A Keszthelyi Rendőrkapitányság munkatársai október 24-én kora este a már hagyományos lámpafényes kerékpározásra invitálták a lakosságot a városban. A rendezvény célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a biztonságos közlekedésre és hangsúlyozzák a láthatóság fontosságát. Ezért minden biciklisnek működő világítóberendezéssel kellett megjelennie. Sokan még a ruhájukat is fényvisszaverő elemekkel szerelték fel. A kerékpáros-felvonuláson rengeteg felnőtt és gyerek vett részt, és az egyenruhásokkal közösen mutattak példát. Kérjük, fogadja meg jó tanácsainkat: • a biciklit éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani; • a kerékpárosnak lakott területen kívül láthatósági mellényt kell viselnie; • a biciklit fel kell szerelni két, egymástól függetlenül működtethető fékszerkezettel, csengővel, előre fehér vagy kadmiumsárga, hátra piros fényt adó lámpával, elöl egy fehér, hátul egy vagy két piros fényvisszaverővel és legalább az első keréken, borostyánsárga oldalsó fényvisszaverővel; • lehetőség szerint mindenki helyezzen el fényvisszaverő elemeket a ruháin is!  

Már tesztelik a legnagyobb elektromos Skodát

2025.10.25.
A hétüléses SUV a 2022-ben bemutatott Vision 7S tanulmányautó sorozatgyártású változata lesz, és várhatóan 2026-ban debütál. A modell a Skoda új formanyelvét, a „Modern Solid” dizájnt követi, amely letisztult, mégis karakteres megjelenést kölcsönöz az autónak. A sűrű álcázás ellenére jól kivehető a Carscoops portálon megjelent fényképeken a márka új Tech-Deck orrkialakítása: a hagyományos hűtőrács helyét egy sötét panel vette át, amelyet vízszintes LED-csíkok díszítenek. A fényszórók és a hátsó lámpák T-alakú kialakítást kaptak, míg az első lökhárítóba egy széles légbeömlőt integráltak, függőleges lamellákkal. A karosszéria arányai és részletei alapján egyértelmű, hogy a Skoda ezzel a modellel a Kia EV9 és a Hyundai Ioniq 9 közvetlen riválisát kívánja megalkotni. A hátsó részen egy méretes tetőspoiler és egy viszonylag kis hátsó szélvédő hívja fel magára a figyelmet, míg a kilincsek a karosszériába simulnak, ami nemcsak esztétikai, hanem aerodinamikai szempontból is előnyös. A tetőn egy hatalmas panorámatető is helyet kapott, amely tovább növeli a belső tér tágasságérzetét. Bár a belső térbe egyelőre nem sikerült bepillantani, a Vision 7S tanulmány alapján már most sokat tudhatunk arról, hogy mire számíthatunk. A koncepcióautó egy teljesen elektromos, hétüléses jármű, amely a Skoda új korszakát hivatott megtestesíteni. A tanulmányautó egy 89 kWh-s akkumulátorral volt ellátva, amely a WLTP szabvány szerint több mint 600 kilométeres hatótávolságot biztosít. Ez a teljesítmény a sorozatgyártású változat esetében is irányadó lehet, különösen, ha a Skoda meg kívánja tartani a versenyképességét a prémium elektromos SUV-ok piacán. Az utastér kialakítása a családokat és a praktikumot helyezi előtérbe. A hétüléses elrendezés mellett a Vision 7S belső tere interaktív felületekkel és okos világítási megoldásokkal volt ellátva. A második sorban ülők jobb láthatóságát is figyelembe vették, és a B-oszlop hiánya, valamint a nagy ajtók jelentősen megkönnyítik a ki- és beszállást. A Skoda nemcsak egy új modellt, hanem egy új korszakot is bevezet: a Vision 7S tanulmány alapján készülő sorozatgyártású, s jövőre érkező SUV minden jel szerint komoly szereplője lesz a nagy méretű elektromos családi autók piacának.
Címkék: 

Milliárdos tőkebevonással terjeszkedne az európai piacon az EV.analytica magyar startup

2025.10.25.
A három autóipari múlttal rendelkező szakember - Németh András, Papp Zoltán és Simon Gergely - által 2024-ben alapított cég képviselte Magyarországot az október 17-én San Franciscóban tartott, 100 versenyző részvételével zajló startup világbajnokság döntőjén, ahol a cég bemutatta saját fejlesztésű, azóta már a Google és az Apple áruházakban is elérhető EV.app elnevezésű applikációját. Elmondta, hogy a versenyen pozitív visszajelzést kaptak a zsűritől, ami megerősítette őket abban, hogy jó irányba tartanak, annak ellenére, hogy a korai fázis miatt cégük még nem tudott bevételt felmutatni. A budapesti székhelyű strartup EV.app alkalmazásának felületén szolgáltatófüggetlen módon elérhető minden ismert elektromosautó-töltőállomás, hálózatukat folyamatosan bővítve igyekeznek lefedni a teljes töltési láncot. Az egyedi algoritmus - az autó típusa és az autós vezetési szokásai alapján - megtalálja és ajánlja a felhasználónak az optimális töltőpontot, az alkalmazásban töltés indítható, lebonyolítható a fizetés, és céges számlát is képes kiállítani. A cégtulajdonos elmondta, hogy Európában jelenleg 750 ezer, az év végére 1 millió töltőt vezérelnek majd, Európában 252 szolgáltató van jelen az applikációban. A vállalkozásnál azzal számolnak, hogy az EV.app felhasználóinak száma jövőre 60 ezerre emelkedhet. Az EV.app használata a töltőpont-üzemeltetőknek ingyenes, jutalékmentes platformot biztosít. A felhasználók az appból indított töltésekért 3 százalék kényelmi díjat fizetnek. Papp Zoltán hangsúlyozta, hogy a töltőajánló algoritmusuk szolgáltatófüggetlen, az üzemeltetők nem fizethetnek azért, hogy előrébb kerüljenek a rangsorban. Az ajánlást mindig a minőség és a felhasználói élmény határozza meg. Az EV.analytica ezen felül olyan fejlesztéseken is dolgozik, mint például akkumulátor-élettartam előrejelzés, hálózati energiatárolás, valamint biztosítói és flottakezelői együttműködések. A tengerentúli verseny ideje alatt tárgyalásokat folytattak a Szilícium-völgyben működő amerikai kockázati tőketársaság, a Plug and Play Tech Center képviselőivel és az ex-Tesla alapítók által gründolt, amerikai luxus elektromosjármű-gyártó cégnél, a Lucid Motors-nál a közös együttműködés lehetőségeiről és esetleges partnerségi megállapodásról. Papp Zoltán arról is beszámolt, a San Franciscó-i versenyen kapták a hírt, hogy a Hyundai startup pályázatának másodi körébe is beválogatták a társaságukat. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a dél-koreai gyártó jövő májusban, pilot projekt keretében tervezi, hogy egyes járműveibe beépíti az EV.analytica szoftverét. Hozzátette: a jövőben szeretnének "járművek képernyőire költözni" vagyis a töltőajánló algoritmust licencként értékesíteni az autógyártóknak, és most ennek technológiai feltétlein dolgoznak A befektetői háttérre kitérve elmondta: a vállalat az első befektetési körét tavaly decemberben zárta. A Széchenyi Egyetem innovációs leányvállalata, az Uni Inno Zrt. 100 millió forinttal, a Lunar Program Zrt 40 millió forinttal és a Septem Lute Kft. 10 millió forinttal szállt be a vállalkozásba 20 százalékos részesedés fejében. Ebből a forrásból fejlesztették ki és dobták piacra az EV.app alkalmazást. Véleménye szerint a startup világbajnokság döntőjében való részvétel is szerepet játszhatott abban, hogy a napokban érkezett befektetői ajánlat a második körös, 200 millió forintra tervezett tőkebevonásra, amelyreaz idén november végén kerül sor. A befolyó pénzekből folytatnák a szolgáltatás skálázását Európában, elsősorban a német, osztrák és svájci piacokon. Ezzel megalapozhatnák és megerősítenék a vállalkozás bevételi oldalát, ami szükséges lépés a következő nagyobb volumenű, 3-5 millió dolláros forrásbevonásra 2026 utolsó negyedévében. Itt olyan befektetők jöhetnek szóba, akik már nem csak a mobilitásban, hanem az energetikában gondokodnak - fejtette ki. Szólt arról is, hogy elbírálás alatt van egy 200 millió forintos kutatási-fejlesztési pályázat, aminek eredménye év végéig várható. MTI

Megveszi az Ivecót a Tata

2025.10.25.
A Tata Motors 3,8 milliárd euró értékű ajánlatot tett az olasz Iveco-csoport felvásárlására, kivéve annak védelmi részlegét, annak érdekében, hogy a haszongépjárművek területén egy diverzifikált globális centrumot hozzon létre. Az ügylet nagyobbnak ígérkezik, mint a Jaguar Land Rover felvásárlása. Az ajánlat, amelyet az Iveco igazgatótanácsa egyhangúlag támogatott, és amelyet a legnagyobb részvényes, az Exor is elfogad, a csoport kereskedelmi tevékenységét részvényenként 16,09 dollárra értékeli. A védelmi üzletág sorsa még kérdéses, amelyet vagy 2026. március 31-ig eladnak, vagy felszámolnak, ha nem sikerül vevőt találni rá. A felvásárlás csak a szétválasztás után folytatódik, a hatósági engedély és a finanszírozás már biztosítva van. A tranzakció várhatóan 2026 második negyedévére fejeződik be. Kiegészítő földrajzi területek, aszimmetrikus előnyök A lépés kevésbé racionalizálásról, mint inkább stratégiai bővítésről szól. Nincs átfedés sem földrajzi, sem termékvonalak tekintetében: a Tata haszongépjármű üzletága az indiai szubkontinensen és a feltörekvő piacokon van jelen, míg az Iveco Európában és Amerikában erős. Együttesen körülbelül évi 540 ezer jármű értékesítésével és 25,1 milliárd dolláros bevétellel számolnak, amelynek mintegy 50 százaléka Európában, 35 százaléka Indiában és 15 százaléka Amerikában várható majd. A vállalatok közösen Afrikában és Délkelet-Ázsiában kívánják kiterjeszteni hatókörüket. Az ajánlattevő, a TML CV Holdings, támogatni fogja az Iveco stratégiáját és márkaidentitását, megtartva a torinói központot és az igazgatótanácsot. "Büszkén jelentjük be ezt a stratégiailag jelentős kombinációt, amely két olyan vállalatot hoz össze, amelyeknek közös elképzelésük van a fenntartható mobilitásról" - mondta Suzanne Heywood, az Iveco Group elnöke. Ahelyett, hogy egységes irányítási kultúrát erőltetnének, a partnerek megállapodtak abban, hogy legalább két évig elkerülik az üzembezárásokat, és fenntartják a munkavállalói jogokat és juttatásokat. Az ígéret nem pusztán a piaci részesedésre, hanem az ipari folyamatosságra vonatkozik. Ipari logika egy széttöredezett globális gazdaságban A felvásárlás a globális OEM-gyártók ipari stratégiájának szélesebb körű váltását tükrözi. A szabályozási blokkok közötti feszültségek növekedésével és az ellátási láncok lokalizálódásával az autóipari csoportok a rugalmasságot keresik. A Tata és az Iveco fúziója a földrajzi szigetelés és a termékdiverzitás kereséséről árulkodik. A Tata növeli az európai ipari kapacitást, míg az Iveco stabilan megveti a lábát Ázsiában és Indiában. Egyik félnek sem kell lerombolnia azt, amit a másik felépített. "A Tata Motorsszal való egyesüléssel új lehetőségeket szabadítunk fel, hogy tovább erősítsük ipari képességeinket, felgyorsítsuk az innovációt a kibocsátásmentes közlekedés területén, és kiterjesszük hatókörünket a kulcsfontosságú globális piacokon" - mondta Olof Persson, az Iveco Group vezérigazgatója. "Ez a kombináció lehetővé teszi számunkra, hogy szélesebb és fejlettebb termékportfólióval jobban kiszolgáljuk ügyfeleinket, és hosszú távú értéket teremtsünk minden érdekelt fél számára." Girish Wagh, a Tata Motors ügyvezető igazgatója a tranzakció stratégiai szélességét ismételte meg: "Ez a kombináció stratégiai előrelépést jelent azon törekvésünkben, hogy egy jövőbe mutató haszongépjármű-ökoszisztémát építsünk ki... Egy rugalmas és agilis vállalatot alakítunk ki, amely képes vezetni az átalakuló változások idején". A mobilitásra és a modularitásra épülő autógyártás jövője Az ügylet középpontjában a moduláris mobilitási platformokba, az alternatív hajtásláncokba és a szélesebb eszközalapon történő tőkeköltség-racionalizálásba vetett hit áll. Ez a kombináció nagyobb működési tőkeáttételt kínál, ami potenciálisan kiegyenlíti a haszongépjármű-ágazatot kísérő ciklikus ingadozásokat. Ezen túlmenően a Tata hozzáférését erősíti az FPT Industrialhoz, az Iveco hajtáslánc-ágazatához, amivel mindkét vállalat megkettőzi a nulla kibocsátással kapcsolatos innovációit. Az autógyártók arra is számítanak, hogy az átfedő beszállítói ökoszisztémák előnyeit élvezhetik, ami lehetővé teszi a szélesebb volumenű beszerzést, a közös építészeti stratégiákat és a lokalizációt ott, ahol a szabályozás ezt megköveteli. Az ellátási láncok és a gyártási méretarányok tekintetében az összehangolás hosszabb távú gyártási előnyöket eredményezhet az energia, a logisztika és a digitális integráció terén. Az Exor, az Agnelli család befektetési ága, amely az Iveco részvényeinek 27 százalékát és szavazati jogainak 43 százalékát birtokolja, visszavonhatatlan kötelezettségvállalást tett az ügylet támogatására és részvényei felajánlására.      
Címkék: 

Nemzetközi szárazkolbász verseny díjazottjai

2025.10.25.
Különdíjak: 1. Autós Nagykoalíció felajánlása, Wellness utalvány a pécsi Hotel Arkadia-ban 2 fő és 2 gyermek részére Kapja: Péli István, Békéscsaba Átadja: Knezsik István  2. Autós Nagykoalíció felajánlása, Wellness utalvány a pécsi Hotel Arkadia-ban 2 fő és 2 gyermek részére Kapja: Susán József, Újkígyós Átadja: Knezsik István 3. Autós Nagykoalíció felajánlása, Wellness utalvány a pécsi Hotel Arkadia-ban 2 fő és 2 gyermek részére Kapja: Ifj.Juhász György, Békéscsaba Átadja: Knezsik István 4. Jászbél Bt. felajánlása, 100.000 Ft értékű bélutalvány Kapja: Szikes Mihályné, Békéscsaba Átadja: Farkas Szilvia a Jászbél Bt. ügyvezetője 5. Jászbél Bt. felajánlása, Ajándékkosár Kapja: Id.Juhász Ádám, Békéscsaba Átadja: Farkas Szilvia a Jászbél Bt.  ügyvezetője 6. Gyulahús Kft. felajánlása, Gyulahús termékek ajándékcsomag Kapja: Túri János, Békéscsaba Átadja: Szalai Tamás, a Gyulahús Kft. marketing vezető 7. Túri Húsbolt felajánlása, 50.000 Ft értékű ajándékutalvány Kapja: Such Zoltán András, Békéscsaba Átadja: Tímár András, Hokama Yusey Knezsik István az Autós Nagykoalíció elnöke Fődíjak: III. díj: 2025. évi Bronzérmes szárazkolbászkészítő díj + az Autós Nagykoalíció felajánlása, 100.000 Ft + Wellness utalvány a pécsi Hotel Arkadia-ban 2 fő és 2 gyermek részére Kapja: Ifj. Ancsin János Marcell, Békéscsaba Átadja: Herczeg Tamás, Knezsik István, Dr.Borka Sándor, Hokama Yusey, Prohászka Béla II. díj: 2025. évi Ezüstérmes szárazkolbászkészítő díj + az Autós Nagykoalíció felajánlása, 200.000 Ft + Wellness utalvány a pécsi Hotel Arkadia-ban 2 fő és 2 gyermek részére Kapja: Balázs Mihály Tamás, Mezőberény Átadja: Herczeg Tamás, Knezsik István, Dr.Borka Sándor, Tímár András, Prohászka Béla I. díj: 2025. évi Aranyérmes szárazkolbászkészítő díj + az Autós Nagykoalíció felajánlása, 300.000 Ft + Wellness utalvány a pécsi Hotel Arkadia-ban 2 fő és 2 gyermek részére Kapja: Pallér Sándor, Újkígyós Átadja: Herczeg Tamás, Knezsik István, Dr.Borka Sándor, Uhljár Erik, Prohászka Béla  

Idén 70 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban szakértők szerint

2025.10.25.
Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója szerint a piaci folyamatok arra utalnak, hogy a gépjárművek üzembentartóinak nem kell díjemelkedésre számítaniuk, az újonnan megkötött online szerződések éves átlagos díja a személygépkocsik esetében az idei kampányban is 33 ezer forint körül alakul majd. A díjak várhatóan az infláció mértékét sem követik, ami a biztosítók közötti verseny élénkülését mutatja. Különösen a fővároson kívüli autósok esetében még arra is van esély, hogy az átlagdíjak kis mértékben csökkennek - tájékoztatta az MTI-t. A független biztosításközvetítő vezetője jelezte: január 1-jével jellemzően a 2010 előtt vásárolt gépjárművek üzembentartói cserélhetik le szerződésüket. A többi autós a jármű vásárlásának évfordulóján tud szerződést váltani, és ezeknek a szerződéseknek az átlagdíja jóval magasabb, az Insura előző negyedéves adatai szerint 55 ezer forint körül mozog. A 66 százalékos különbség oka elsősorban az érintett autók speciális összetétele: a 15 év feletti autók mintegy 95 százaléka a legkedvezőbb díjú B10 fokozattal rendelkezik, a teljes állománynak viszont csak alig harmada tartozik ebbe a körbe. A biztosítók többsége a bonus-malus rendszer alkalmazásán túl idén is károkozói pótdíjat számít fel azoknak az autósoknak, akik három vagy öt éven belül kárt okoztak. Mivel ezek szorzója biztosítótól függően másfél-kétszeres is lehet, ez a pótdíj általában jelentős díjemelkedést eredményez. Fontos, hogy az ügyfél a kalkuláció során a megfelelő káradatokat tüntesse fel, különben a kiválasztott biztosító a kártörténeti adatbázis ismeretében a kalkuláltnál jóval magasabb díjról küld számlát - hívta fel a figyelmet a szakember. Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke az MTI-nek jelezte, hogy a novemberi kgfb-kampány a hazai gépjárműállomány 13-15 százalékát érinti, és az előző évek tapasztalatai alapján a tulajdonosok 8-10 százaléka él majd a biztosításváltás lehetőségével. A szakember ismertette: a kötelező biztosítással foglalkozó 12 biztosító idén is legkésőbb november 2-ig hirdetheti ki év végi tarifáit. Az érintett ügyfelek ezután tudják összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal, amelyet november 11-ig kell megkapniuk postai úton, vagy e-kommunikációs szerződés esetén e-mailben. A meglévő szerződés felmondására legkésőbb december 1-jén éjfélig van lehetőség. Az új biztosítás kiválasztásának határideje december 31-e, de a FBAMSZ elnöke szerint célszerű az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést a meglévő szerződés felmondásával egyidejűleg megkötni. Az autósok 2010 előtt egységesen január 1-jei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári év kezdőnapja, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van biztosítót váltani, így 2010 óta évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya. MTI  
Címkék: 

Ha ma éjjel utazik, ezt feltétlenül olvassa el

2025.10.25.
Visszaszámlálás indul A Budapesti Közlekedési Központ közleménye alapján néhány vonalon - jellemzően a ritkábban közlekedő járatoknál - egy-két indulás időpontja változik, ugyanakkor a téli és a nyári időszámítás szerint is közlekedik hajnali kettő és három óra között a legtöbb éjszakai járat, jellemzően azok, amelyek óránként, fél óránként, vagy még sűrűbben indulnak. A Mávinform tájékoztatása szerint az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat menetrendjét érinti, valamint pár helyközi Volán-járat közlekedése módosul Érd és Kiskunhalas térségében. Az óraátállításban érintett a Budapest-Győr-Hegyeshalom-vonalon egy, Budapest-Esztergom vonatkozásban kettő, a Budapest-Székesfehérvár-vonalon kettő, Budapest-Vác-Szob vonatkozásban három, a Budapest-Veresegyház-Vácrátót-Vác-vonalon egy, míg Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonatkozásban négy vonat. Szintén módosul a Budapest-Újszász-Szolnok-vonalon kettő, Budapest-Lajosmizse és Kaposvár-Siófok vonatkozásban egy-egy szerelvény menetrendje. A Szeged és Hódmezővásárhely között járó TramTrain vasútvillamos esetében két vonat menetrendjében lesz változás. Az óraátállítás Magyarország területén öt nemzetközi vonatot érint: a Bécs és Bukarest között közlekedő Dacia EuroCity, a Bukarest és Bécs között járó Dacia EuroCity, a Csapról és közvetlen kocsikkal Kijevből érkező Hortobágy EuroCity (EC 140), a Kijevből érkező Transcarpathia gyorsvonat, illetve a Kijevbe induló Transcarpathia gyorsvonat érintett. Változások lesznek a helyi és helyközi buszközlekedésben is. Öt helyközi járat érintett Érd-Bem tér, Kelenföld vasútállomás-Érd, Kunszentmiklós-Népliget, Kiskunhalas-Népliget és Cibakháza-Szolnok viszonylatban, ezenfelül Szeged és Dunaújváros helyi buszközlekedésében lesznek változások. Részletes információk a https://www.mavcsoport.hu/mavinform oldalon találhatók. MTI  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója