Egy hónap alatt több mint 37 ezerszer utaztak a közbringákkal

2020.04.16.
A közlemény szerint a fővárosi közösségi közlekedés hagyományos járművein az utasszám körülbelül a tizedére esett vissza, de sokan választják alternatívaként, illetve a "hagyományos" közösségi közlekedés kiegészítéseként a biciklizést. A 100 forintos MOL Bubi és az online regisztráció bevezetése óta a közbringarendszer majdnem 4500 új ügyfelet tudhat magáénak. Március 16. óta több mint 37 ezer alkalommal vették fel a 157 fővárosi gyűjtőállomáson a 2071 bringa valamelyikét - tették hozzá. (kép: molbubi.hu) Az elmúlt évek azonos időszakát tekintve az utazások száma a tavalyi és a tavalyelőtti adatokat is mintegy húsz százalékkal felülmúlja. Írtak arról is, hogy a járványveszély idején különösen ajánlott az aktív közlekedési módok használata, hiszen a mozgás hozzájárul a szív- és érrendszeri betegségek kialakulási kockázatának csökkentéséhez, az immunrendszer erősítéséhez és a mentális egészség megőrzéséhez. A járványveszély idején a bringákat és a gyűjtőállomásokat is a szokásosnál sűrűbben fertőtlenítik, hozzátéve: érdemes a kezet is fertőtleníteni utazás előtt-után, és kesztyűt használni.(MTI)

A jövőbe igyekszik belepillantani a Toyota

2020.04.16.
 Toyota kutatóintézete, a Toyota Research Institute (TRI) olyan új kezdeményezést indított útjára, amellyel a döntéshozatalban részt vevő emberi viselkedést és belső tudati folyamatokat igyekeznek feltárni. A gépi támogatású megismerés (Machine Assisted Cognition, MAC) néven futó projekt keretében olyan mesterséges intelligenciájú eszközöket igyekeznek létrehozni, amelyek képesek megérteni és előre jelezni az emberi döntéshozatalban szerepet játszó viselkedési sémákat. Habár a Toyota Research Institute legújabb kutatási témája teljesen elvontnak hangzik, a projekt végső célja nagyon is kézzel fogható: hatékonyabbá, eredményesebbé kívánják tenni az emberi munkavégzést, az autók tervezésétől kezdve az értékesítésen át a használatig. „Olyan rendszert szeretnénk létrehozni, amelyben az emberek és a gépek egymást támogatva jobb döntéseket képesek hozni, nagyobb pontossággal tudják előre megjósolni, felbecsülni a jövőbeli eseményeket, műszaki vagy piaci trendeket, üzleti döntéseket – és mindezt minden eddiginél gyorsabban és hatékonyabban” – magyarázta el a MAC program küldetését Eric Krotkov, a TRI tudományos igazgatója. Az emberi agy rejtelmeit kutató, feltérképező program keretében olyan átméretezhető rendszert igyekeznek létrehozni, amely a rendelkezésre álló adatmennyiséghez, illetve az érintett személyek számához igazodva a lehető leghatékonyabban tudja segíteni az emberi döntésfolyamatot. A legváltozatosabb tudományos területeken aktív TRI kutatóintézet egy nemzetközi fuvarmegosztó szervezet egykori adattudományi igazgatóját kérte fel a MAC program vezetésére. Franziska Bell olyan területeken számít elismert szaktekintélynek, mint a tudományos alapú előrejelzés, az anomália-észlelés, valamint a párbeszéd folytatására alkalmas mesterséges intelligencia fejlesztése. Vezetése alatt a MAC tudományos és technológiai partnerekkel karöltve dolgozó stábja első körben általánosan, széles körben alkalmazható megoldásokat igyekszik kifejleszteni. Ezt a későbbiekben kifejezetten a Toyota különleges igényei köré szabott funkciók követhetik, az értékesítéstől a terméktervezésen át a kutatási és fejlesztési tevékenységekig. Emellett arra is számítanak, hogy a MAC projekt eredményei elősegíthetik az emberi társadalom működési mechanizmusainak megértését.

Többéletű akkumulátorok

2020.04.16.
A teljes Európára kiterjedő megállapodás értelmében az SNAM gyűjti be és dolgozza fel a hibrid és a tisztán elektromos üzemű Hondák telepeit, hogy megújuló energiaforrásból származó áramot tárolhassanak bennük, vagy, amennyiben ez már technikailag nem megoldható, alkatrészenként forgassák vissza őket. A Honda és az SNAM 2013 óta dolgozik együtt azon, hogy biztosítsa az elhasználódott akkumulátorok nyomon követését, valamint uniós szabványoknak megfelelő kezelését. A szorosabb együttműködés keretein belül az SNAM munkatársai összegyűjtik a lítium-ion és a nikkel-metál-hidrid (NiMH) telepeket 22 európai ország Honda-márkakereskedőitől, illetve kijelölt hulladékkezelőitől (Authorised Treatment Facilities, ATF), és az is a francia cégre hárul, hogy eldöntse, újra felhasználás vagy visszaforgatás vár-e az adott energiatárolóra. Tom Gardner, a Honda Motor Europe alelnöke elmondta: „Ahogy a Honda hibrid és tisztán elektromos üzemű autói iránt nő a kereslet, úgy nő az igény az akkumulátorok környezetbarát kezelésre is. A piacon fellehető fejlesztések lehetővé teszik, hogy ezek a telepek energiatárolóként vagy elemeikre bontva, új akkumulátorok nyersanyagforrásaként második életet kezdjenek.” Összhangban a Honda törekvéseivel, az akkumulátorok begyűjtése biztonságos, alacsony károsanyag-kibocsátású járművekkel történik, az SNAM pedig minden telep esetében ellenőrzi, hogy használható lesz-e újfent energiatárolóként. Ha igen, felújítják, és ismét alkalmassá teszik magáncélú vagy ipari alkalmazásra. Amennyiben a cellák megsérültek, az egység nem kezdhet ilyen formán új életet, alternatív megoldásként – különleges, vízalapú hidrometallurgiai eljárásokkal – alkotóelemeire bontják (pl. kobaltra, lítiumra). Ennek a megoldásnak köszönhetően új akkumulátorok, színpigmentek és vakolóanyag-adalékok készülhetnek az elhasználódott telepekből, sőt a bennük fellelhető réz, műanyag és egyéb fém újra piacra dobható és felhasználható. A márkakereskedők az SNAM erre a célra fejlesztett webes felületén adhatnak számot készleteikről, egyszersmind begyűjtési igényüket is itt jelezhetik. A kijelölt, központi gyűjtőpontokról 15 munkanapon belül elszállítják a leselejtezett akkumulátorokat, így a kereskedőknek nem szükséges a tárolással bajlódniuk. A megállapodás kizárólag hibrid és elektromos üzemű autók hajtásért felelős telepeire vonatkozik, belső égésű motorok indítóakkumulátoraira nem. Az SNAM támogatja a Honda környezettudatos tevékenységét, így a jövőben is garantált a használt akkumulátorok hatékony, természetbarát feldolgozása.

ŠKODA - Mindenfajta terepre és igényekre

2020.04.16.
A ŠKODA első összkerékhajtású modellje, az OCTAVIA COMBI 4×4 1999-es piaci bevezetésétől 2019 végéig a ŠKODA AUTO több mint egymillió 4×4 hajtásrendszerrel rendelkező  gépkocsiját szállította ki ügyfeleinek, s OCTAVIA, SUPERB, KAROQ és KODIAQ sorozataiban egyedül 2019 folyamán összesen több mint 157 ezer összkerékhajtású járművet állított elő világszerte. A KODIAQ családból a megrendelők mintegy 60 százaléka választja a 4×4-változatot, ez az arány a ŠKODA minden más modellsorozatát felülmúlja. Az összkerékhajtás már rég nem csupán a műutaktól távol, sóderes, sáros vagy havas talajon bizonyul előnyösnek. A ŠKODA korszerű 4×4-hajtástechnikája száraz aszfalton is magasfokú biztonságról gondoskodik, a vonóerőátadási képességek, a menetstabilitás és a menetdinamika szempontjából ugyanis sok esetben előnyös, ha nem csak az autó első, hanem hátsó tengelye is hajtott. Ez azt jelenti, hogy normál üzemi körülmények között az első kerekeket hajtja a rendszer, ám tapadásvesztés veszélyét érzékelve az ötödik generációs, elektronikus szabályzású, többlamellás hidraulikus tengelykapcsoló segítségével a forgatónyomaték egy részét a másodperc tört része alatt automatikusan a hátsó kerekekre irányítja – továbbra is biztonságos mozgásban tartva a járművet. A forgatónyomaték ezzel a vezető beavatkozása nélkül is mindenkor oda irányul, ahol éppen szükség van rá. Az ügyfelek nagyra értékelik a ŠKODA 4×4-kompetenciáját A ŠKODA következetesen bővítette összkerékhajtású modelljeinek választékát az elmúlt évek során, így a 4×4-változatok is nagyban hozzájárulnak a márka sikeréhez. Egyre több modell kapható opcionális négykerék-meghajtással, sok pedig már alapkivitelében is két hajtott tengelyt kínál. A KAROQ és KODIAQ SUV-modellek is kaphatók összkerékhajtással, akárcsak különféle változatok az OCTAVIA harmadik generációjából és a SUPERB családból. Jól érzékelteti, amint a ŠKODA 4×4-kompetenciája egyre népszerűbbé válik az ügyfelek körében, az a hármas győzelem, amelyet az Auto Bild Allrad német szakmai magazin „A 2019-es Év Összkerékhajtású Autói” („All-wheel-drive Cars of 2019”) olvasói szavazásán aratott a márka. A SUPERB már tizedik alkalommal nyerte el a tekintélyes díjat, ezúttal az „Összkerékhajtású személyautók 40 ezer euróig” kategória legjobb importmodelljeként. Az OCTAVIA SCOUT ötödször végzett a dobogó legfelső fokán az „Összkerékhajtású crossover-modellek” kategóriájának import-győzteseként, míg a KODIAQ a „Terepjárók és SUV-modellek 35 ezer euróig” mezőnyének importmodelljei körében szerezte meg az első helyet. A ŠKODA még a harmincas évek végén folytatta első kísérleteit a több tengelyt hajtó erőátviteli rendszerekkel. Tudjon meg többet is a márka 4×4-történetről a ŠKODA Storyboard oldalán!  

Harmadával nőtt a luxuskocsik értékesítése Oroszországban

2020.04.16.
A Mercedes-Benz az eladások 46 százalékos részesedésével továbbra is a piacvezető. A márkát egyetlen modell képviseli a szegmensebn: a Mercedes-Benz Maybach S-Class. A 46 százalék ezúttal 46 értékesített darabot is jelent az adott időszakban. A Bentley áll a második helyen a rangsorban, 23 értékesített járművel. A Rolls-Royce került még fel a dobogóra: 15 eladott autóval a harmadik helyre futott be. A luxusszegmens további helyeit a Lamborghini (9 db), a Maserati (6 db)  és Aston Martin (1 db) foglalta el 2020 februárjában Oroszországban.

Több száz Boeing repülőgép megrendelését mondták vissza

2020.04.16.
A chicagói székhelyű gyártó közleményében arról számolt be, hogy idén az első negyedévben 356 repülőgép megrendelését mondták vissza az ügyfelek, új megrendelés pedig mindössze 49 kereskedelmi repülőgépre érkezett. Az év első három hónapjában a társaságtól ötven repülőgépet vettek át, ennyit korábban egyetlen hónap alatt készítettek el. (a kép illusztráció) A rendelés lemondásokban leginkább a keskenytörzsű 737-es típus érintett, a jelenleg repülési tilalom alatt álló gép rendelésállománya a negyedév alatt 332 darabbal csökkent. A társaság rendelésállománya ezzel 5049 darabra csökkent. A Boeing április elején a koronavírus-járvány miatt teljesen leállította a kereskedelmi repülőgépek gyártását. Seattle környékén a 737-esek összeszerelése a repülési tilalom miatt már január óta áll, a többi típus gyártását az everetti csarnokban március 25-én állították le, végül április elején a dél-karolinai összeszerelő sor állt le. Az újraindulás dátumát a Boeing egyelőre nem jelentette be.(mti)

A Lexus Szibériában

2020.04.16.
Szibéria kőkeményre fagyott vizei általában nem számítanak a Lexusok természetes környezetének, ám most mégis lenyűgöző vezetési élményhez biztosítottak helyszínt két nagyon különböző modell: az RX hibrid hajtású luxus-SUV és a V8-as LC kupé irányíthatóságának tesztjéhez. Az izgalmas akció a világ legmélyebb édesvizű taván, a Bajkál-tavon zajlott, ami 1,5 méter vastagon befagyott a mínusz 60 Celsius fokot is elérő hidegben. Amikor a jég ilyen vastagra és keményre hízik, Oroszország közúti közlekedési hatósága szabályos útvonalakat jelöl ki rajta. Egy ilyen remek próbához remek sofőr is kell, ezért a Lexus leszerződtette Nyikita Sikovot, Oroszország egyik híres drift-bajnokát, aki eddig kétszer szerzett második helyezést az Orosz Drift versenysorozatban, egyszer a Formula Drift Oroszország versenysorozatban, és megnyerte az Auto Exotics Kupát. De bármilyen tapasztalt pilóta is, ő is most vezetett életében először egy Lexust a jégen, ami igencsak másféle élmény, mint amihez a versenypályán már hozzászokott. A világ első “luxus crossovereként” az RX komoly múltra tekinthet vissza, de ez az extrém teszt még a stílusos SUV történetében is új mérföldkőnek számít. Sikov utólag bevallotta: mielőtt a volánhoz ült, voltak kétségei, hogyan teljesít majd a jégen az elektronikus vezérlésű E-Four összkerékhajtási rendszer. “Kezdetben szkeptikus voltam. Mivel alapbeállításban az RX elsőkerékhajtású, és a hátsó tengelyhez csak akkor jut vonóerő, amikor a szenzorok azt érzékelik, hogy a hátsó kerekek elkezdenek kipörögni vagy megcsúszni. De amikor a jégre értem, azt tapasztaltam, hogy a hátsó tengely nagyon gyorsan bekapcsolódik a hajtásba, úgyhogy a géppel magabiztos erőcsúsztatásokat is meg lehetett csinálni.” – meséli. Igazából Sikov már az első kerekek tapadását kihasználva is hihetetlenül látványos manővereket hajtott végre az autóval. Miközben 100 km/órás tempóban, egyenes vonalban autózott, a kerekek több mint 180 km/órás sebességgel pörögtek. 464 lóerős, V8-as motorjával az LC egészen más világ, és Sikovot már azelőtt lenyűgözte az autó, hogy a jégre hajtott volna vele. “Először volt alkalmam kipróbálni ezt a grand tourert, és elképesztő volt. A táborunkba vezető aszfaltúton ráéreztem, mennyire kényelmes a hosszú utakon, ugyanakkor milyen villámgyors, remekül uralható, és hogy milyen tökéletesen beállítható benne a vezető üléshelyzete. Amikor az ember a jégen autózik, azonnal érzi, hogy hátsókerékhajtású gépben ül. Tekintve az autó tömegét és azt, hogy normál gumikat használtunk, nem a gyorsulás volt a legfontosabb, hanem hogy jó vezetési technikával ráérezzünk az LC határaira.”- magyarázza Sikov. Sikovot lelkesítette a lehetőség, hogy a luxuskupéval a Bajkál jegén csapathatja, amelynek felszínét ráadásul itt-ott porhó borította. “A tapadás remek volt, majdnem olyan, mintha aszfalton autóztam volna. Volt alkalmam kitapasztalni az autó igazi karakterét, amikor a gumik már 280 km/órával pörögtek. A hátsó kerekek gyönyörű hózuhatagokat vertek fel, ami pont úgy nézett ki, mint driftelés közben a füstfelhők a versenypályán.” – fogalmaz lelkesen a driftbajnok. A befagyott természetes tavakon történő örömautózás szigorú biztonsági intézkedések közt folyt. Kifogástalan állapotú biztonsági övek, kikapcsolt audiorendszer, reteszelt ajtózárak – és a szakemberek mindvégig gondosan ellenőrizték a jég állapotát, repedések és egyéb jelek után kutatva. Miközben Sikov vezetett, az autók összes elektronikus irányító és stabilitásvezérlő rendszerét kikapcsolták, hogy a teljesítmény tisztán a jármű képességeit és a pilóta tudását tükrözze.  Szibéria egyébként már önmagában is egyfajta minőségi tesztet jelentett az RX és az LC számára. Az RX 450h bebizonyította, hogy a hibrid elektromos hajtáslánc kifogástalan működésében a kétszámjegyű mínuszok sem jelentenek akadályt, és az E-Four elektromos összkerékhajtás is remekül vizsgázott a rossz minőségű, jeges utakon. Az LC olyan autó, amit inkább egy széljárta tengerparti országúton képzelne el az ember. Kipróbálásához mégis tökéletes helyszín volt egy befagyott tó tükre, hiszen itt a vezető tényleg szabadjára engedheti a gép hihetetlen teljesítményét – anélkül, hogy veszélybe sodorná az autót vagy másokat. Az eseményen készült fotók kellemes ízelítőt adnak a különleges helyszínről, és arról, hogyan bizonyították a Lexusok kimagasló megbízhatóságukat.

Az előírtnál is tisztábbak a Peugeot dízelei

2020.04.16.
A 2021 januárjától kötelező érvényű RDE2 norma nagyságrendekkel csökkenti a belső égésű motorok működése során keletkező nitrogénoxidok (NOx) kibocsátásának megengedett mértékét. A Peugeot ügyfeleinek azonban nincs miért aggódniuk: a francia autógyártó érintett típusai már most megfelelnek az előírásoknak. A JATO Dynamics legfrissebb jelentése szerint 2019-ben sorban harmadszor emelkedett az Európában újonnan forgalomba helyezett személygépkocsik átlagos, súlyozott CO2-kibocsátása, párhuzamosan azzal, hogy az eladásokban tovább csökkent a dízelmotorok részaránya. Ez nem véletlen egybeesés: ma már nyilvánvaló, hogy fejlett dízelmotor-technológia nélkül az autóipar nem képes olyan mértékben csökkenti a járművek széndioxid-emisszióját, amit az egészségügyi, környezetvédelmi és nem utolsósorban jogi elvárások megkövetelnének. A Peugeot ezért amellett, hogy gyors ütemben fejleszti részben vagy teljesen elektromos hajtáslánc-technológiáját (2023-ra a márka minden típuscsaládja elérhető lesz alternatív hajtású kivitelben), hagyományos dízel-kompetenciáját sem adta fel. Sőt: a gyártó kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy a dízel erőforrások nitrogénoxid-kibocsátásának radikális csökkentésével ne csak a törvényi előírásoknak feleljen meg, hanem akár azokon túlmutató mértékben rendkívül tiszta üzemű járművekkel járuljon hozzá Európa fenntartható fejlődéséhez. Ami a dízelmotorok tisztaságát illeti, Európában egészen a közelmúltig csak laboratóriumi mérésekkel ellenőrizték a dízelmotorok NOx-emisszióját. Amikor azonban kiderült, hogy ezek a legkevésbé sem tükrözik a valós értékeket (az előírásoknak papíron megfelelő motorok kibocsátása a mindennapi használat során elérhette a határérték akár tízszeresét!), kidolgozták az RDE (Real Driving Emissions, azaz valós használat során jelentkező károsanyag-kibocsátás) tesztprotokollt. Itt egy gondosan összeállított, a tipikus használati körülményeket meglehetős pontossággal szimuláló útvonalon, változó terheléssel halad végig a vizsgált jármű. A kipufogógázokat hordozható berendezés elemzi, kimutatva az abban előforduló környezet- és egészségkárosító anyagokat. Az előírt értékek az RDE teszten is ugyanazok, mint a korábbi, laboratóriumi vizsgálat során, ám a jogszabályok türelmi időt engedélyeztek azok betartásához. Jelenleg az előírt 80 mg/km emissziós határérték 2,1-szeresét, azaz 168 mg/km-t fogadják el az RDE mérések során, 2021 januárjától azonban a türelmi szorzó 1,43-ra csökken. A típusbizonyítvány megszerzéséhez – egy adott modell csak ennek a dokumentumnak a megszerzése után kerülhet forgalomba – így az autók RDE-teszten mért nitrogén-oxid kibocsátása nem haladhatja meg a 114,4 mg/km értéket (ami a szigorúbb tesztfeltételek miatt így is sokszorta kedvezőbb, mint a korábban „megfelelőnek” minősített autók tényleges NOx-emissziója). Habár a jogszabályok szerint a Peugeot-nak még további majdnem egy év állt volna rendelkezésére, hogy dízel üzemű autóit az új (RDE2-ként ismert) normához igazítsa, a francia autógyártó kínálatában már most megtalálhatók a jövőre hatályba lépő korlátozást teljesítő, különösen tiszta üzemű dízelmotorok.  

Jól szerepelt a KIA a Világ Év Autója választáson

2020.04.16.
Az e-Soul Európa számos országában elérhető. A zsűri véleménye szerint ma a világ legjobb városi autója, hiszen tisztán elektromos hajtása révén teljesen emisszió mentes, és hatótávja is különösen hosszú. Kompakt karosszériája nem csak látványos, de kellően tágas és praktikus kialakítású is, tökéletesen az európai utakra tervezve.    Az e-Soul akkumulátoros-villanymotoros hajtáslánca az európai piacokon kétféle (64, vagy 39.2 kWh-s) akkumulátor-csomaggal választható; a nagyobbal (WLTP szabvány szerinti vegyes) hatótávja eléri a 452 kilométert, amivel vetélytársai többségét is lekőrözi – így nem csak a városi közlekedésben lehet kiváló partner. Hatótávnövelő technikák egész sora (köztük a regeneratív fékezés) segíti a vezetőt az egy töltéssel megtehető táv lehető leghosszabbra nyújtásában.       Emilio Herrera, a Kia Motors Europe ügyvezetője elmondta: “Az e-Soul a Kia kulcsfontosságú modellje Európában, hiszen a tisztán elektromos hajtást látványos megjelenéssel kombinálja. Az előző Soul-sorozat elektromos verziója modellciklusa során évről-évre jobban szerepelt a piacon, sőt, utolsó évében, európai eladási számai meghaladták a belsőégésű motorral hajtott változatokét. A Soul legújabb sorozata immár kizárólag elektromos hajtással kapható Európában. Büszkék vagyunk arra, hogy az e-Soul lett a legjobb városi autó egy olyan világban, ahol különösen fontos a környezetbarát közlekedés.    A Kia Telluride, amely elsősorban Észak-Amerikának készül, de a világ számos más piacán is kapható, a Világ Év Autója verseny idei fődíjasa lett; a szakújságírókból álló zsűri főleg praktikuma és formai megoldásai miatt ítélte neki a díjat. A Telluride 2019-es bemutatása óta már több mint 70 elismerést gyűjtött be, köztűk az “Észak-Amerika Legjobb Családi Autója” címet, és a MotorTrend magazin “Az Év Szabadidő-autója”díját is.      A Telluride a határozott külső formákat minőségi (akár nyolcülésesként is elérhető) utastérrel kombinálja. Technológiai töltete is komoly, hiszen a vezetéstámogató rendszerek teljes arzenálja mellett akár összkerékhajtással is megrendelhető, mellyel tökéletes választás a családi és távoli kalandokhoz.    “A Kia minden munkatársa boldog, hogy a márka két díjat is begyűjtött a Világ Év Autója zsűrijétől,” mondta Thomas Schemera, a Kia Motors alelnöke. “A Világ Év Autója a piac egyik legkomolyabb megmérettetése, így díjaink is ékesen bizonyítják, hogy az e-Soul és a Telluride is kiváló autó. Ugyanakkor szakembereinknek, kollégáinknak is szól e két elismerés, bizonyítva, hogy minőségi, praktikus és élvezetesen vezethető autókat alkottak.”    A Világ Év Autója díjait 24 ország 86 elismert autós újságírójából álló független zsűri ítéli oda minden évben

Holnaptól ismét olcsóbb lesz az üzemanyag

2020.04.16.
Péntektől a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára is csökken a hazai töltőállomásokon. A 95-ös benzin ára 5 forinttal kerül majd kevesebbe, a gázolaj átlagára bruttó 6 forinttal változik. ( a kép illusztráció) Az átlagárak az alábbiak szerint alakulnak a kutakon:  95-ös benzin: 285 Ft/liter Gázolaj: 329 Ft/liter  (holtankoljak.hu)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója