Lízingszövetség: Magyarországon az elektromos autók piaca 2013-hoz képest az ötszörösére nőtt

2018.03.09.
Ugyanakkor megjegyezte, hogy míg 2017-ben a személyautók száma Magyarországon elérte a 116 ezret, közülük csupán 795 volt elektromos autó.  Zs. Nagy István mindezt azzal magyarázta, hogy az elektromos autók hatótávolsága nem vethető össze a belső égésű motorokkal működő autókéval. Ezért is fontos tényező az elektromos autóknak szánt töltőhálózat kiépítése.  Elmondta, hogy tavaly az Európai Unióban eladott alternatív hajtással rendelkező autók - ezek közé sorolják többek között az elektromos mellett a hibrid meghajtású autókat is - csupán a 4,8 százalékát adták az új személygépjárműveknek, és a 4,8 százaléknak  mintegy fele volt tisztán elektromos meghajtású autó. Az előrejelzések szerint 2030-ban az alternatív hajtással rendelkező gépjárművek még mindig nem teszik ki a teljes gépjárműállomány 50 százalékát. (mti)

Érkezik a BMW i4

2018.03.09.
A 88. Genfi Nemzetközi Autószalon nyitónapján a BMW Group bejelentette, hogy 2017-ben kilométerenként abszolút 2 grammal, összességében kilométerenkénti 122 grammra csökkentette széleskörű modellpalettája átlagos károsanyag-kibocsátási értékét. A Münchenben székelő vállalatcsoport 1995 óta évről évre csökkenti teljes portfóliója átlagos emissziós értékét, amely az európai újautó-eladások tükrében, az elmúlt több mint 22 esztendőben összességében több mint 42 százalékkal javult. „Eme látványos fejlődés kiválóan alátámasztja az elektromos mobilitás térnyerésére építő vállalati stratégiánk globális sikerét. Egyre több hálózatról tölthető modellt mutatunk be, miközben a hagyományos, belsőégésű motorral szerelt gépkocsik hatékonyságán is gőzerővel dolgozunk” – nyilatkozta Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke. 2017-ben a BMW Group több mint 100 000 darab tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt gépkocsit értékesített világszerte. Tavaly a vállalatcsoport hálózatról tölthető modellpalettája iránt Európában több megrendelés érkezett, mint bármely másik autógyártó esetében, amellyel a BMW Group a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt gépkocsik teljes piacának 21 százalékát uralja. A hálózatról tölthető gépkocsik között a BMW Group több mint háromszor akkora piaci részesedést tudhat magáénak, mint a hagyományos hajtáslánccal szerelt modellek mezőnyében. „Hálózatról tölthető modellpalettánkat 2025-re nem kevesebb, mint huszonöt darab, részben vagy teljes egészében elektromos hajtáslánccal felszerelt gépkocsira bővítjük fel. A 2017-es Frankfurti Nemzetközi Autószalonon bemutattuk az elektromos mobilitás jövőképét előrevetítő BMW i Vision Dynamics tanulmányautót, amely hamarosan valósággá válik: a Münchenben készülő BMW i4 képében” – jelentette be Harald Krüger.

A Continental világszerte minden munkatársának jutalmat fizet

2018.03.09.
Magyarországon a munkatársak fejenként 571 euró, azaz 177.267 forint jutalomban részesülnek. Más vállalatoktól eltérően a Continental tudatosan 2004 óta nem szűkíti le egy bizonyos csoportra, vagy egy bizonyos országra a jogosultak körét. „2017 egy sikeres év volt a Continental vállalat számára. Amit elértünk az együtt értük el. Számunkra magától értetődő, hogy minden munkatársunk elismerésben részesül a teljesítményéért”, magyarázta Dr. Ariane Reinhart, személyzeti vezető. „Ezt az egymásért értékünk jelének is tekintjük – amely vállalati értéket nap mint nap aktívan megélünk” - tette hozzá. (a kép illusztráció) A nyereségrészesedési program alapjául a Continental Value Contribution, tehát a vállalat értékteremtése szolgál. Németországban a konszern kollektív szerződésének értelmében a munkatársak, ideértve a képzésben és duális képzésben résztvevőket is sikerdíjat kapnak a 2017-es év után. „Minden munkatársunk részt vállalt a Continental vállalat sikerében. Ha mindenki részesedik a vállalat sikeréből az nem csupán méltányos, hanem fontos és megbecsülést mutató jel a munkatársak számára. Arra motivál, hogy a jövőben is elősegítsék a Continental vállalat fejlődését”, mondta Frank Michael Hell, a vállalat üzemi tanácsának elnöke. A juttatási összegek számításának alapja országonként változik. Ennek során figyelembe vesszük a jogi, valamint a szerződéses szabályozásokat, valamint a gazdasági teljesítőképességet is. Mivel világszerte jelentősen megnőtt a jogosult munkatársak száma, így a kifizetés összege 2017-ben csak kissé haladja meg az előző éves szintet 528 EUR- t, 2015 után ez a legmagasabb munkavállalónkénti kifizetési összeg.

Az Audi, az Italdesign és az Airbus egy közös tanulmánya

2018.03.09.
Az ultra könnyű kétüléses utaskabin akár az autó modulhoz, akár a repülő modulhoz is hozzákapcsolható. Az Audi az akkumulátortechnológia és az automatizálás területén szerzett szakértelmével segíti a projekt megvalósulását. „A kreativitás elengedhetetlen, mikor új városi mobilitási koncepciókról és az emberek egyedi igényeiről van szó. Az Italdesign az innovatív technológiák és az extrém prototípusok kiapadhatatlan forrása. A „Pop.Up Next” egy merész vízió, amely hosszú távon megváltoztathatja a jövő városainak életét.” – nyilatkozta Dr. Bernd Martens, az Audi igazgatótanácsának a beszerzés területéért felelős tagja, az Italdesign elnöke. Az Italdesign jövőbe mutató járműkoncepciókat készít az Audi illetve világszerte számos ügyfél számára. Jörg Astalosch, az Italdesign vezérigazgatója szerint: „a jövő városi mobilitásának szabályait különböző szereplők határozzák meg. Büszkék vagyunk rá, hogy a repülőgépipar vezető vállalata, az Airbus és az Italdesign közösen kutatja a jövő mobilitásának megoldásait.” Astalosch úgy véli, a „Pop.Up Next” egy olyan rugalmas, igény alapú tanulmány, amely a városlakók számára megnyitja a mobilitás harmadik dimenzióját. Az Italdesign a városok, egyetemek és a témában érintett felek teljes hálózatát kihasználva törekszik arra, hogy növelje a jövő mobilitási megoldásainak elfogadottságát a városokban. A „Pop.Up” első változatának premierje éppen a Genfi Autószalonon volt látható egy évvel ezelőtt. A „Pop.Up Next” lényegesen könnyebb elődjénél, és a belső tér is átalakult a korábbi tanulmányhoz képest. További információk a „Pop.Up Next” koncepcióról a https://www.italdesign.it/geneva2018 oldalon érhetők el.

Csökkent a gázolaj ára

2018.03.09.
A csökkentéssel a gázolaj literenkénti átlagára 363 forintra mérséklődött. A gázolaj ára legutóbb szerdán csökkent 2 forinttal, a benzin átlagára változatlanul 358 forint maradt. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak az egyes töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. (mti)

Preventa főoldal 490

2018.03.08.

Preventa aloldal 490

2018.03.08.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója