Rekordáron kelhet el a különleges LFA

2018.03.12.
A 2009-ben, a Tokiói Autókiállításon bemutatott Lexus LFA-t két évig gyártották csak és mindössze 500 darab készült a szupersportkocsiból, így már akkor tudható volt: kiváló hosszú távú befektetés lehet az autó. Az, hogy mennyire, csak mostanában derül ki. Egy luxemburgi luxuscikk-kereskedésben felbukkant egy gyakorlatilag újnak számító Lexus LFA. A szupersportautó az utolsó évjáratból, 2012-ből származik. Első tulajdonosa két év alatt mindössze 600 kilométert tett meg vele, majd eladta egy brit vevőnek, aki megtriplázta a futásteljesítményt. Az 1800 megtett kilométer a legcsekélyebb nyomot sem hagyta az autón, a 4,8 literes, 560 lóerős V10-es motor alkatrészei talán még össze sem koptak ennyi idő alatt. Az eredetileg 375 ezer dolláros (akkori árfolyamon 94 millió forintos) áron kínált autóért most nem kevesebb mint 525 ezer eurót, körülbelül 164 millió forintot kérnek.
Címkék: 

Autósok figyelem! Még nem érdemes lecserélni a téli gumit

2018.03.12.
Hétfőn a legmagasabb hőmérséklet 14-20 fok között várható, de nem lesz ilyen meleg az egész héten, sőt visszatér a télies időjárás. Csütörtökön, március 15-én több helyen akár mínusz 2 fok is lehet, vasárnap pedig a felhőátvonulásokból záporra, a hegyekben akár hózáporra is számítani lehet. Ekkor a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 3 és plusz 3, a legmagasabb hőmérséklet plusz 2-7 fok között valószínű - írta a meteorológiai szolgálat. Mindez azt jelent: egyelőre érdemes kivárni, és még fent hagyni az autókon a téli gumikat.

Bemutatkozik a BMW M4 DTM idei csapata

2018.03.12.
A 2018. május 5-i hétvégén elrajtol a Német Túraautó Bajnokság (DTM) idei versenyszezonja, amelynek tíz hétvégéjén az Augusto Farfus, Bruno Spengler, Joel Eriksson, Marco Wittman, Philipp Eng és Timo Glock alkotta csapat száll versenybe a sorozat pilóták, csapatok és gyártók közötti bajnoki címeiért. A módosított versenyszabályzat értelmében a versenyautók leszorítóereje és légellenállási együtthatója idéntől jelentős mértékben csökken, miközben a lemezek alatt dolgozó járműtechnológia változatlan marad. A BMW M GmbH legendás trikolor árnyalatát modern karosszéria-fényezések értelmezik újra. „Amikor először megláttam az idei versenyautóm fényezését, elállt a lélegzetem” – mondta Marco Wittmann. „Óriási megtiszteltetés, hogy a BMW M divízió klasszikus színeiben versenyezhetek, a világoskék, a sötétkék és a piros árnyalatok egysége számomra egyet jelent a ’80-as és ’90-es évek motorsport-sikereivel. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy idén egy újabb fejezettel gazdagítsam ezt a sikertörténetet a DTM-ben” – tette hozzá a sorozat kétszeres bajnoka. A 2018-as szezon kezdetére a Német Túraautó Bajnokság versenybírói egy igen lényeges ponton módosították a sorozat szabályrendszerét. A BMW Motorsport tervezőmérnökei ennek értelmében átfogó változtatásokat hajtottak végre a BMW M4 DTM versenyautók karosszériáján, hogy a nagyteljesítményű gépek leszorítóereje a 2017-es érték egyharmadával csökkenjen. A módosítások leginkább „a kevesebb néha több” mottóval jellemezhetők, a kisebb leszorítóerőnek és a minden korábbinál alacsonyabb légellenállásnak köszönhetően ugyanis a versenyautók még gyorsabbak lesznek, még nagyobb végsebességet érhetnek el, irányításuk pedig még inkább a pilóták kezébe kerül. Az első lökhárító két oldalán idéntől már nem kettő, csupán egy légterelő elem található, új az első koptató, a nagyméretű küszöbelem egyszerűbb és áramvonalasabb lett, illetve eltűntek a hátsó kerekek mögé illesztett légterelő lapok. A versenyautók hátsó kialakításán szinte semmi nem változott, a légellenállás csökkentése érdekében azonban néhány apró ponton módosítottak a mérnökök. A végeredmény egyszerű: a kisebb leszorítóerő és az alacsonyabb légellenállás nagyobb versenypályás tempó elérését teszi lehetővé. 2018-tól már csupán egy spirálrugó dolgozik az első kerekek mögött, a BMW M4 DTM versenyautó így fékezéskor még intenzívebb kontrollt igényel a pilótáktól. A kevesebb leszorítóerőnek és az alacsonyabb légellenállásnak hála, mostantól minden kanyar, ív és ráfordító előtt korábban kell fékezniük a pilótáknak, az íven tartáshoz így hosszabb kormánymozdulatra, nagyobb erőkifejtésre és több koncentrációra lesz szükség. „Izgatottan várom a 2018-as szezon rajtját. A kevesebb leszorítóerő több vezetési szabadságot kínál, amelynek köszönhetően még inkább kitolhatjuk a technika határait. Nem csupán nekünk, pilótáknak, de a mérnököknek is izgalmas lesz, hogy megtalálják a tökéletes beállításokat” – fogalmazott Bruno Spengler. Az idén a tervezőmérnökök nem nyúlhattak hozzá érdemben a DTM versenyautók erőforrásához és hajtásláncához, a BMW P66/1 kódszámú, 4,0 liter hengerűrtartalmú V8-as benzinmotor maximális teljesítménye továbbra is több mint 500 lóerő. A BMW V8-as benzinmotorja összeszerelve hozzávetőlegesen nyolcszáz különböző alkatrészből áll, a motortérben pedig egyidejűleg mintegy négyezer alkatrész dolgozik. Az erőforrás teljesítményét és forgatónyomatékát egy hatsebességes szekvenciális váltó továbbítja a hátsó tengely felé, a fokozatok között a pilóta a kormány mögötti pneumatikus váltófülekkel kapcsolgathat. A tizenegy áttétel lehetővé teszi, hogy a BMW versenymérnökei a motor jelleggörbéje és az adott versenypálya karakterisztikája szerint minden egyes járműbeállításnál újrahangolják a váltót. A BMW M4 DTM versenyautók 2,6 másodperc alatt gyorsulnak fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, végsebességük körülbelül 285 km/óra. A 2018-as Német Túraautó Bajnokság versenyhétvégéi: 2018. május 4-6.: Hockenheimring (Németország) 2018. május 18-20.: Lausitzring (Németország) 2018. június 1-3.: Hungaroring (Magyarország) 2018. június 22-24.: Norisring (Németország) 2018. július 13-15.: Circuit Park Zandvoort (Hollandia) 2018. augusztus 11-12.: Brands Hatch (Nagy-Britannia) 2018. augusztus 24-26.: Misano World Circuit Marco Simoncelli (Olaszország) 2018. szeptember 7-9.: Nürburgring (Németország) 2018. szeptember 21-23.: Red Bull Ring (Ausztria) 2018. október 12-14.: Hockenheimring (Németország)
Címkék: 

CH-R hybrid

2018.03.12.
Galéria képek: 

Auris hybrid 2018

2018.03.12.
Galéria képek: 

Yaris hybrid

2018.03.12.
Galéria képek: 

Óránként fogtak egy ittas vezetőt a rendőrök

2018.03.12.
Az elmúlt 48 órában a rendőrök 62 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. 4 halálos kimenetelű balesetben 4 személy életét vesztette, 23 közlekedési baleset súlyos és 45 könnyű sérüléssel végződött. Összeroncsolódott autó és kisbusz a 21-es főúton, Bátonyterenye közelében 2018. március 11-én, miután a két jármű összeütközött. A balesetben egy ember meghalt, hárman megsérültek. MTI Fotó: Komka Péter A szolgálatot ellátó állomány összesen 38 személyt állított elő ittas vezetés gyanúja miatt, azaz majd minden órára jutott egy olyan ember, aki alkoholos állapotban ült a volán mögé.

Loeb nem vallott szégyent, de Ogier nyerte a Mexikó-ralit

2018.03.12.
Sébastien Ogier karrierje egyik legszebb győzelmét aratta Mexikóban. Pénteken azzal kellett megküzdenie, hogy másodikként rajtolva takarítania kellett a pályákat, aztán a szombaton a mezőny közepéről rajtolva elképesztő időket autózott, és az ötödik helyről átvette a vezetést. Az is segítette a franciát, hogy a közvetlen vetélytársak mind gondokkal küszködtek, volt, aki vezetéstechnikai hibákat vétett, volt, akinek az autója nem bírta az extrém igénybevételt. Ugyanis az egész hétvégére jellemző volt, hogy szokatlanul magas hőmérsékleteket mértek, az autókban 50-60 fok is volt a gyorsaságikon, ami jó állóképességet követelt a pilótáktól. „Ez a győzelem egy fantasztikus módja annak, hogy megünnepelhettük a 10. jubileumunkat az FIA Rally Világbajnokságon. 2008-ban ugyanis épp itt, Mexikóban versenyeztünk először, és akkor is győztünk a junior kategóriában. Azóta is annyi remek dolog történt velünk itt – és a mai győzelem az egyik legjobb közülük. Ezen a hétvégén tényleg minden beleadtunk. Julien tökéletes munkát végzett és a csapat is nagyon erős volt. Szép dolog a győzelem, de még jobban örülök annak, hogy mennyit fejlődött a teljesítményünk tavaly óta, ami nagy pozitívum a szezon hátralévő részére nézve. Egész hétvégén a határon autóztam, büszkék lehetünk a teljesítményünkre, mert nem sok dolog van, amit jobban tudtam volna csinálni” – nyilatkozta Ogier a verseny után. Egy dolgot azért elrontott: az utolsó Power Stage-en megütötte a lassító kerítését, emiatt 10 másodperces büntetést kapott, így elbúcsúzhatott a második helyért járó 4 bónusz ponttól. Csapata, az M-Sport fellebbezett a döntés ellen. Kris Meeke-nek csak addig volt egy halovány esélye a győzelemre, amíg a vasárnapi első szakaszon az oldalára nem fektette a Citroënjét egy balos hajtűkanyarban. Egyszerűen túl nagy tempóval érkezett meg a macskaköves burkolatra, amely alig tapadt. Lecsúszott az árokba, és szerencséjére voltak a környéken nézők, akik visszaállították a kerekeire az autóját, de így is 45 másodpercébe került a kaland, és a hátsó szárnyát is elvesztette, ami miatt kisebb leszorítóerővel mehetett a két hátralévő gyorsaságin. Dani Sordo köszönte, és elfogadta az ajándékba kínált második helyet Meeke-től, és szép versenyzéssel állhatott fel a dobogó második fokára. Pénteken még a vezetés is az övé volt, de szombaton nem volt válasza Ogier tempójára, és egy defektet is összeszedett. Aztán vasárnap még egy defekt hátráltatta az utolsó gyorsaságin, de az előnye akkora volt Meeke előtt, hogy a második hely nem forgott veszélyben. Andreas Mikkelsen lett a negyedik annak ellenére, hogy egyetlen gyorsaságit sem nyert Mexikóban, és egész hétvégén elégedetlen volt a saját teljesítményével. Mögötte Sébastien Loeb lett az ötödik, a frissen visszatért kilencszeres világbajnok a győzelemre is esélyes volt addig, amíg defektet nem kapott szombaton. Ha ezt az időveszteséget levonjuk a teljes idejéből, akkor simán második lehetett volna. Thierry Neuville úgy érkezett Mexikóba, hogy nyert Svédországban és vezette a bajnokságot. Ezen a versenyen azonban szinte semmi sem jött össze neki, egész hétvégén elsőként kellett rajtolnia, ami miatt nem tudott jó időket autózni, és több kisebb hibát is elkövetett, így a hatodik helyen végzett. A WRC2 kategória éllovasa, Pontus Tidemand lett a hetedik az R5-ös Skoda Fabiával, megelőzve a legjobb toyotást, a nyolcadik helyen végző Jari-Matti Latvalát. A finn azért kerül hátra, mert pénteken generátorhiba miatt ki kellett állnia. Vasárnap viszont remekül vezetett, egy szakaszgyőzelem is összejött neki. Csapattársa Ott Tänak szombaton turbóhiba miatt állt ki, vasárnap azonban visszatért, és a Power Stage-et is megnyerte, így 5 ponttal távozhatott Mexikóból. A rali-világbajnokság április elején, Korzákában folytatódik a szezon első aszfaltos versenyén, ahol ismét ott lesz Sébastien Loeb az indulók között. Mexikó-rali, végeredmény: 1 Sebastien Ogier, J.Ingrassia M-Sport Ford WRT Ford 3h53m58.0s 2 Dani Sordo, C.del Barrio Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 1m13.6s 3 Kris Meeke, P.Nagle Citroen Total Abu Dhabi WRT Citroen 1m29.2s 4 Andreas Mikkelsen, A.Jager Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 1m48.4s 5 Sebastien Loeb, D.Elena Citroen Total Abu Dhabi WRT Citroen 2m34.6s 6 Thierry Neuville, N.Gilsoul Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 9m13.0s 7 Pontus Tidemand, J.Andersson Skoda Motorsport Skoda 10m34.7s 8 Jari-Matti Latvala, M.Anttila Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 15m47.1s 9 Gus Greensmith, C.Parry   Ford 17m19.3s 10 Pedro Heller, P.Olmos   Ford 24m28.1s 11 Esapekka Lappi, J.Ferm Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 31m07.8s 12 Teemu Suninen, M.Markkula M-Sport Ford WRT Ford 33m16.3s  

Halálos baleset történt a 21-es főúton Bátonyterenyénél

2018.03.11.
Dankóné Nagy Éva elmondta: a járművek eddig tisztázatlan körülmények között ütköztek össze a 21-es számú főúton 44-es kilométerszelvényében. A helyszínelés és a műszaki mentés teljes útlezárás mellett zajlik, a rendőrök Kisterenye városrész belterülete felé terelik a forgalmat - tette hozzá. Angyal Eszter, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta, hogy az autóban ketten utaztak, és mindketten beszorultak a járműbe. Őket feszítő-vágó berendezéssel kellett kimenteni, de egyikük olyan súlyosan sérült, hogy a helyszínen meghalt. A kisbuszban kilencen tartózkodtak, közülük egy ember sérült meg.

Gondolatjel – Az utat nézd!

2018.03.11.
Erős aggodalommal, sőt rémülettel tölt el az önvezető autó megjelenése és várható elterjedése. Bármilyen fejlett érzékelőket és mesterséges intelligenciát építenek bele, ezek nem érhetik el egy ember intellektusának színvonalát. Hiszen, mint tudjuk, nem a szemünkkel látunk, a fülünkkel hallunk, hanem az agyunkkal – az érzékszerveink csupán szenzorok, amelyek jeleit az elme dolgozza fel. Ezért élvezhetünk egy rossz minőségű, hiányos fotót, vagy zajos környezetben egy zeneművet. Tapasztalata alapján egy jó autóvezető észre vesz (milyen plasztikus kifejezés ez: észre vesz!) apróságokat is, amelyekre reagálva elkerülhet egy akár tragikus kimenetelű balesetet. Az autonóm jármű pedig csak annyira képes, amennyit beleprogramoztak az algoritmusába – és sohasem tudhatjuk meg, mire gondoltak a tervezői, illetve mi mindenre nem. „Tudja”, hogy vészfékezni kell, ha a parkoló kocsik közül kigurul egy labda, mert várhatóan szalad utána egy önfeledt gyerek is? Tudja, hogy a megállónál figyelni kell a busz előtt esetleg megjelenő árnyékra, mert óvatlanul átkelni akaró gyalogosra figyelmeztet? Bekalkulálja, hogy ha télen árnyékot vet a szalagkorlát az autópálya belső sávjának bal keréknyomára, akkor ott tovább megmarad a jég? Vannak kételyeim… Természetesen nem akarom visszaforgatni az idő kerekét, tudom, hogy van potenciál az önállóan közlekedő gépkocsiban, csak az nem tetszik, ha passzív rakománnyá fokozzák le az embert. Ha magától közlekedik a jármű, akkor utas lehet a vezetőből, nyugodtan babrálhatja az okostelefonját, és nagyon sokan tényleg ezt fogják tenni. Nem mindenki olyan, hogy még taxiban vagy autóbuszban is folyton figyel előre, mert megszokta. Egyébként megeshet, hogy még a „jobb egyesen” ülő, vezetni egyáltalán nem is tudó személy figyelmessége és ijedt felkiáltása menti meg a helyzetet. Hogyan lehetne kihasználni az autonóm autó előnyeit, ennek a veszélynek a kiküszöbölésével? A harci repülésből vehetünk példát. A modern vadászgépek és helikopterek a sisakba épített helyzetérzékelőkkel és a pilóta szemét figyelő optikai rendszerrel állandóan betáplálják a fedélzeti célzórendszer számítógépébe, hogy hová néz az ember. Ha pedig el kell indítani egy rakétát, elég csak megnyomnia a megfelelő gombot a botkormányon, hogy érvényesüljön az „ahová nézek, oda lövök” (look and shoot) elv, ami jelentősen meggyorsítja a csapásmérést.     Mielőtt teljesen elszakad a realitásoktól az álmodozás, vegyük tudomásul, hogy egy ilyen sisak többe kerülhetne magánál az autónál, és amúgy sem lenne hajlandó viselni senki. Ugyanakkor, ha például sok Opelt adnak el a jelzőtáblákat és sok egyebet figyelő frontkamerával, akkor talán megvalósítható lenne egy elfogadható költségű rendszer is, amelynek kis kamerája azt nézi, hogy van-e szemkontaktusa a vezetőülésben helyet foglaló személlyel, tehát hogy az utat nézi-e az illető. Beépítési helye lehetne például a műszeregység fölső árnyékolóján, vagy pedig, ahogy a Head Up Display a szélvédőre vetíti a sebességet és a navigációs jeleket, le lehetne tükrözni a sofőr szemének képét is egy műszerfal alatti kamerához. Ötletemet ezennel ingyen adom a járműfejlesztőknek, de egy üveg pezsgőt azért elvárok attól, aki elsőként megvalósítja. Képzeljük el, hogy van ilyen az autóban! Az utat, a forgalmat nézve vezetek, minden rendben van. Ám amint hosszú másodpercek óta bámulom a középkonzoli érintőképernyőt, mert azon aztán nem lehet tapintással megtalálni semmit, figyelmeztető gongütés szólal meg, vagy akár kedves női hang a hangszórókból: Az útra figyelj! Ha nem változik semmi, új figyelmeztetés jön, és az automata visszavesz a gázból, lassul az autó. Még mindig nincs reakció, mert a kedvenc zeneszámomat keresem megátalkodottan, vagy egyszerűen elaludtam, bekapcsol a vészvillogó és finoman lassulva megállunk. Mindez egyaránt működhet hagyományos vagy önvezető járműben is – az utóbbira gondolva megismétlem, hogy vezetni nem tudó egyén állandó figyelme is lehet életmentő, és a fékre ő is rá tud lépni! Eddig tartott a fantáziálás, most jön a gyakorlatban ingyen alkalmazható megoldás. „Beépítünk” saját kocsinkba egy virtuális, azaz csak a fantáziánkban létező tekintetfigyelő kamerát és jelzőgongot. Rászokunk, hogy valahányszor útitársnőnk vonzó idomain legeltetjük a szemünket, a most érkezett sms-t olvassuk az okostelefonon, az attraktív tájat csodáljuk, pénzköltési ötleteket próbálunk meríteni az útszéli óriásplakátokról, vagy hosszasan küszködünk a szendvics kicsomagolásával, a fejünkben megszólaljon a hang: Az utat nézd! Egy-egy pillanatra természetesen lehet másfelé fordulni, de hamarosan olyan helyzetbe kerülhetünk, mint a felhőkarcoló tetejéről lezuhant ember, aki minden emeleten bekiált: Még mindig semmi bajom! Igen, vannak veszélyei az önvezető gépkocsinak, de ezeket a veszélyeket kiküszöbölheti egy figyelmes ember a fedélzeten. A legveszélyesebb mégis egy hagyományos, nem önvezető autó, elkalandozott figyelmű sofőrrel. Inkább vadászpilótát játsszunk, mint kamikázét!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója