A Lexus ügyfelei a leghűségesebbek

2019.07.25.
A J. D. Power idén először állította össze autómárka ügyfélhűség rangsorát. A prémium márkák között a Lexus az első helyen végzett, a Toyota pedig ezüstérmes lett a tömegpiaci szereplők körében. Az autópiaci elemzések több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakértőjeként a J. D. Power világszerte etalonnak számít, ha az autók kezdeti minőségét, középtávú megbízhatóságát, esetleg a kereskedések által nyújtott szolgáltatások minőségét kell rangsorolni. A szervezet idén először vizsgálta meg az ügyfélhűség mértékét – egyelőre hazai piacán, az Egyesült Államokban. Később pedig a szokásos nemzetközi piacokon, így Nagy-Britanniában és Németországban is összeállítják azoknak az autómárkáknak a rangsorát, amelyek vásárlói a legnagyobb arányban maradnak hűségesek eredetileg választott gyártójukhoz. „Az ügyfélhűség alighanem minden más mérőszámnál fontosabb a gyártók számára, hiszen rendkívül sok szempontnak kell stimmelnie ahhoz, hogy egy vásárló ne csak visszatérjen a márkához, de másoknak – rokonainak, ismerőseinek – is tiszta szívből ajánlani tudja azt” – értékelte az ügyfélhűség jelentőségét Tyson Jominy, a J. D. Power adatelemzésekért felelős alelnöke. „Ha egy márka képes érzelmi alapú kapcsolatot teremteni ügyfeleivel – akár a járművek tartalmán, képességein vagy presztízsén keresztül –, az ügyfelek sokkal nagyobb eséllyel fognak visszatérni, és ismét tőlük vásárolni.” Az ügyfelek által kinyilvánított szándék helyett a J. D. Power elemzői a tényleges hűséget mérték: azt vizsgálták, hogy 2018 júniusa és 2019 májusa között az Egyesült Államokban beszámíttatott használt autókat (azok évjáratától függetlenül) milyen százalékban cserélték azonos márkájú új gépkocsira tulajdonosaik. Ennek alapján a J. D. Power fennállásának első autóipari ügyfélhűség felmérését (Automotive Brand Loyalty Study[1]) a prémium márkák körében a Lexus nyerte meg 47,6 százalékos visszatérési aránnyal. Ez az eredmény több mint három százalékponttal meghaladta a második helyezett márkát (44,2%), és több mint kétszer kedvezőbb a felmérésben leggyengébben szereplő luxusmárka eredményénél (20,6%). Ami a tömegpiaci márkák teljesítményét illeti, ott a Toyota (59,5%) végzett a második helyen, mindössze két százalékponttal lemaradva a Toyotánál számottevően kevesebb (680 135 vs 2 128 201 db) autót értékesítő Subaru (61,5%) mögött. Megdöbbentő, hogy a Toyota ügyfelei több mint négyszer nagyobb arányban térnek vissza márkájukhoz, mint a tömegpiac leggyengébb szereplőjének (14,3%) vásárlói. Szintén érdekes megfigyelés, hogy a legjobb tíz tömegpiaci szereplő között nincs európai autógyártó. A Lexus és a Toyota nem először végeznek az ügyfélhűség-felmérések élén. Az Egyesült Államok első számú használtautó-értékesítő vállalkozása, a Fortune 500-as listáján szereplő, 1993-as alapítása óta több mint nyolcmillió használtautót értékesítő CarMax tavaly nyáron közzétett felmérése szerint vásárlóik körében a Lexus ügyfelei a leghűségesebbek; a Toyota itt is ezüstérmes volt a tömegpiaci márkák között. Az Edmunds.com szintén tavalyi felmérésén pedig a Lexus, illetve a Toyota végzett az első helyen a két piaci szegmensben.    
Címkék: 

Fej fej mellett a Honda NSX és az NSX GT3 EVO

2019.07.25.
Az IGTC márciusi Laguna Secában rendezett futamát követően az Acura összemérte a szériagyártású NSX és a 2019-es NSX GT3 EVO tudását. A pályán végrehajtott tesztek során az IMSA GT ismert versenyzője, Trent Hindman ült a volánnál, remekül demonstrálva, hogy a két modell mennyire más irányból közelíti meg a teljesítmény kérdését. Sebességre tervezve A GT szabályai szerint versenygép megjelenésének nagyjából azonosnak kell lennie az alapot adó utcai autóéval, de azért megfigyelhetők különbségek a felhasznált anyagokat illetően, hiszen a közúti modell javarészt alumíniumból és kompozitból, az optimalizált légáramlású GT3 EVO pedig szénszálból épül fel. Mindenesetre az alapok 80 százaléka azonos, ami jól mutatja, hogy az utcai NSX fejlesztésekor is szempont volt, hogy kimagasló teljesítményt nyújtson versenypályán. Két erőforrás meséje Ha mélyrehatóbban szemléljük a duót, két különböző hajtásláncot figyelhetünk meg. A közúti NSX-ben 3,5 literes, dupla turbós V6-os dolgozik, méghozzá a világ egyetlen kilencfokozatú DCT váltójával társítva, ezt fejeli meg a három villanymotort felsorakoztató, összkerekes Sport Hybrid SH-AWD® rendszer, amivel 581 LE-re nő a csúcsteljesítmény és 646 Nm-re a legnagyobb forgatónyomaték. Ezzel szemben az NSX GT3 EVO-ból hiányoznak az elektromos motorok és csupán a hátsó kerekek hajtottak. Mivel a belső égésű motor az utcai kivitelben is rendkívül fejlett, csupán apró módosításokat végeztek rajta, a végeredmény: 557 LE és 644 Nm. Bár a közúti kivitel a menetbiztonsági és kényelmi felszerelések okán valamicskét nehezebb versenyzésre szánt társánál, az elektromos motoroknak köszönhetően álló helyzetből gyorsulva 1,43 másodperccel hamarabb éri el a 100 km/órát. Ráadásul a többi hibrid szupersportkocsival ellentétben a villanymotorok nemcsak a nyomatékgörbét teszik egyenletesebbé, hanem az úttartást is fokozzák, ugyanis az autó orrában elhelyezett Twin Motor Unit (TMU) egység egymástól függetlenül hajtja az első kerekeket, és pozitív, valamint negatív forgatónyomatékot is képes leadni. Így aztán az NSX messze kimagaslik kategóriájából. Ez az egyetlen modell, amelynél az elektromotorok minden menettulajdonságon javítanak, beleértve a gyorsítást, fékezést és kanyarodást is. Kérjük, tekintse meg a rövidfilmet ezen a linken: https://www.youtube.com/watch?v=tJkR2tIODko Szériagyártású Honda NSX és Honda NSX GT3 EVO – főbb műszaki adatok Műszaki adatok Honda NSX 2019 NSX GT3 Evo Indulóár 143 950 GBP 465 000 EUR [1] Erőforrás 3,5 literes, 75 fokos hengerszögű, dupla turbós° V6-os ß Erőátvitel Kilencfokozatú DCT Hatfokozatú, szekvenciális Villanymotorok 3 - Hajtáslánc SH-AWD® Hátsókerékhajtás Rendszer csúcsteljesítménye (LE)/forgatónyomatéka (Nm) 581/646 557/644 Gyorsulási 0-100 km/h kb. 2,92 s kb. 4,35 s Karosszériaszerkezet Alumínium és egyéb ultramodern anyagok ß Versenykész bukókeret - TIG-hegesztéssel, 25 CrMo ötvözetből Külső karosszériaelemek Alumínium és kompozit Szénszál Fékrendszer Brembo acéltárcsák Elöl: 368 mm/hátul: 361 mm Opciósan: Brembo karbon-kerámia Elöl: 381 mm/hátul: 361 mm Brembo acéltárcsák Elöl: 390 mm/hátul: 355 mm Kerekek Kovácsolt alumínium Elöl: 19”x8,5”/hátul: 20”x11” Középcsavaros, kovácsolt alumínium Elöl: 18”x12”/hátul: 28”x13” Abroncsok Continental Sport Contact 6 Elöl: 245/35 R19/hátul: 305/30 R20 Opciósan: Pirelli Trofeo R Versenysorozatonként változó Elöl: 315/46 R18/hátul: 325/48 R18 Tengelytáv 2630 mm ß Hosszúság 4470 mm 4612 mm Szélesség 2217 mm (tükrökkel) 2040 mm (tükrök nélkül) Első nyomtáv 1655 mm 1715 mm Hátsó nyomtáv 1618 mm 1687 mm Tömeg 1759 kg 1240 kg  

Ilyen közlekedési táblából csak egy van Magyarországon

2019.07.25.
Tudtad, hogy vállalatunk nagy figyelmet fordít az élővilág védelmére? Külön említésre méltó a kacsák helyzete, hiszen ők egyfajta prioritást élveznek a gyár területén belül. Hogy miért? A képen lévő feliratot elolvasva megtudhatod. Nálunk beindult az élet, nagy a jövés-menés, ezzel a fotóval kívánunk mindenkinek eredményes hétkezdést! - írták közössi oldalukon a hétfőn. Íme a tábla:
Címkék: 

Életveszélyben: tűzforró autóban aludt a gyermek

2019.07.25.
Eszméletét vesztett, teljesen kiszáradt gyereket szállítottak a mentők hétfőn Ausztriában egy gyermekklinika intenzív osztályára – írja az OE24.at hírportál. A három év körüli gyermek nagyszüleinél volt. Ebéd után a gyerek kiment az udvarra, s beült a kulccsal le nem zárt autóba, amelyben elaludt. Mire a nagyszülők rátaláltak, eszméletlen volt, teljesen kiszáradt a tűzforró autóban. Fél, talán egy órán át lehetett a gyermek az autóban – nyilatkozta az osztrák rendőrség illetékese a portálnak. Az eset Steiermark ( Stájerország) tartományban történt, Riegersburg településen. A kiszáradás életveszélyes állapotot idéz elő, különösen gyermekeknél következik be gyorsan a sóháztartás felbomlása - írja az osztrák lap.
Címkék: 

Ricciardo szerint rizikós lett volna a Red Bull-nál maradni

2019.07.24.
"Ez volt életem legnagyobb döntése, nagyobb, mint amikor Európába költöztem. A Red Bull-nál nem éreztem azt, hogy eleget tudunk fejlődni, szerintem rizikós lett volna ott maradni.” – fejtette ki véleményét a hétszeres futamgyőztes versenyző. Ricciardo kikéri magának, hogy csak a hatalmas fizetése miatt igazolt át a francia csapathoz, ugyanis azt mondja, világbajnok szeretne lenni a Renault volánja mögött. Egyelőre gyengélkedik a Renault, de bízzunk abban, hogy az ausztrál bizakodása nem csak a médiának szól, hanem alapja is van a pozitivitásnak.

A Mercedes megalkotta a világ legbiztonságosabb autóját – 2. rész

2019.07.24.
A cikk első része ezen a linken érhető el. A kommunikáció nagyon fontos a közlekedésben, elég csak arra gondolni, hogy a legtöbb gyalogos nem mer addig lelépni a zebrára, amíg nem néz a közeledő jármű vezetőjének a szemébe, hogy megbizonyosodjon arról, az autós meg fog állni. Természetesen ilyen kommunikációra az önvezető járművek esetében nincs mód, ezért a mérnökök új megoldásokat dolgoztak ki. Az ESF 2019 számos módon képes a környezetével kommunikálni, minden irányba, akkor is, ha áll. Például a hátsó szélvédőre képes jeleket, táblák képeit, üzeneteket, vagy akár kameraképet is vetíteni a csomagtartóba épített lézerprojektorral, így a mögötte jövő autóban is tudhatják, hogy miért állt meg, és nem próbálják megelőzni, amikor gyalogosokat enged át az úton.   Autópályán a dugókra, csúszós útra és egyéb veszélyekre is figyelmezteti az autó a hátsó szélvédőjén megjelenő ábrákkal, animációkkal a mögötte jövőket. Ha torlódásban el kell engedni egy mentőautót új sáv képzésével, akkor itt jelzi, hogy ezért húzódik a sáv jobb szélére.   De az első hűtőmaszk is képernyőként funkcionál, a gyalogosokat ezen megjelenő fényjelekkel bátorítja az autó, hogy megkezdhetik az átkelést az úttesten, a fény követi mozgásukat, így jelezve, hogy a robotpilóta tud róluk. Szándékosan választották a türkiz színt, mert a kísérletek azt mutatták, hogy nyugtató hatással van a gyalogosokra. Veszély esetén aktiválódnak az autó oldalába, az első lökhárítóba és a hátsó lámpák közé integrált elektro-lumineszcens fénycsövek. Ezek több színes rétegből tevődnek össze, amelyek között elektromos mező létesül, aminek hatására a rétegek közötti elektro-lumineszcens anyag világítani kezd. A feltűnő fény révén a Mercedes jobban látható lesz a többi közlekedő számára. A különleges fényforrások előnye, hogy még súlyos ütközés után is sokáig világítanak. Ha baleset történt, lerobbant autónak kell segíteni, vagy veszélyhelyzet adódik az úton, akkor egy kis guruló robot automatikusan előjön az autó aljából, és elakadásjelző háromszögként helyezkedik el a kocsi mögött, tehát a háromszög kihelyezésének veszélyes feladatát leveszi az utasok válláról. A megfelelő pozíció felvételében a beépített kamerák képére támaszkodik. Ezzel egyszerre az ESF 2019 tetejéből is kihajlik egy világító háromszög. Ha elmúlt a veszély, a robot visszatér az alvázban kialakított dobozába, ahol töltést is kap, és a felső háromszög is újra belesimul a tetőbe.   Autó így még nem védte a gyerek utasokat A Pre-Safe rendszert már 2002 óta használja sorozatgyártású autóiban a Mercedes. A működési elv az, hogy ha a kocsi balesetveszélyt érzékel, akkor már időben felkészíti magát az ütközésre, megfeszíti az öveket, biztonságos pozícióba állítja az üléseket, felhúzza az ablakot, stb. Az ESF 2019 számára kicsit továbbfejlesztették a Pre-Safe-et, amely már arra is képes, hogy a hátsó ülésen a speciális, elforgatható, hálózatba kapcsolt „okos gyerekülést” tartó öveket is előfeszítse balesetveszély esetén. Csak így lehet garantálni, hogy az ülés fixen a helyén maradjon az ütközés során is. Az akkumulátorral felszerelt gyerekülés oldalából védőelemek bújnak elő villámgyorsan, amelyek csökkenthetik a gyerekre ható erőhatásokat. Villogó ikonok segítik a szülőket a gyerekülés helyes behelyezésében, de az autó médiarendszerén is megtekinthető az erről szóló animáció.   A speciális, okos gyerekülés arra is képes, hogy monitorozza a gyerek életfunkcióit, mint például a pulzus, a légzés, a testhőmérséklet, a szívverés gyorsasága, vagy az éberség foka. Ha minden rendben, akkor az elöl ülő szülő egy mosolygó smiley szimbólumot láthat az első infotainment rendszer kijelzőjén, a távol lévő szülő pedig az okostelefonján. Ha nincs mozgásban az autó, akkor az első utasok élő kameraképen is figyelhetik, hogy épp mit csinál a gyerek. A fejlesztőmérnökök természetesen a felnőttekkel is törődtek a fejlesztés során. Például a napellenzőbe egy olyan világítási rendszert építettek, amely a nappali fényhez hasonlóan világítja be az utasteret. A természetes fényt szimuláló, nem vakító világítás csökkenti a vezető hajlamát a fáradásra sötétben vagy szürkületben, mivel a testének belső órája másképp működik a természeteshez hasonló fényben. Egy másik funkciója ennek a lámpának az ún. „vízesés fényhatás”, ami akkor is frissen tartja a sofőrt, ha a robotpilóta vezeti az autót.   De a külső lámpák sem hétköznapiak: a Digital Light nevű LED-es fényszóró egyedülálló fényerőt, vakításmentes, HD minőségű távfényt és több mint kétmillió pixeles felbontást biztosít. Ráadásul jeleket, szimbólumokat is képes az aszfaltra vetíteni, amivel a vezetőt tájékoztatja egy újabb módon. Építkezésnél, keskenyebb sávok esetén az autó szélességét mutatja két fénycsíkkal, úton sétáló gyalogos esetében pedig nyíllal hívja fel rá a vezető figyelmét. Valószínűleg már a következő S-osztályhoz rendelhető lesz a Digital Light, tavaly a Genfi Autószalonon ki is próbálhattam. Aktív biztonság Az ESF 2019 fejlett fékasszisztenst is kapott, amely a mai rendszereknél nagyobb védelmet biztosít nem csak az autó utasainak, hanem a közlekedés kevésbé védett szereplőinek is. A kocsi tetején lévő érzékelők feltérképezik a környezetet, és ha úgy vélik, hogy esély van arra, hogy a kanyarodó jármű elüsse az úton átkelő gyalogosokat vagy kerékpárosokat, akkor a sofőr hangos és villogó figyelmeztetésben részesül, és ha erre sem reagál, akkor az autó automatikusan lefékez időben. Ugyanez történik, ha jobbra kanyarodás közben egy kerékpáros a holttérben tartózkodik, és a vezető nem észleli, vagy, ha más járművek keresztezik az ESF 2019 pályáját kanyarodás közben.   A 360 fokos érzékelő-rendszer még akkor sem alszik, ha az autó parkol, vagy lassan manőverez: például az autó mögül kilépni szándékozó gyalogosokat beszéddel és fénnyel figyelmezteti arra, ha gázolásveszélyt érzékel az úton közlekedő egyéb járművek részéről. Parkolás közben is képes automatikus fékezésre a Mercedes, ha azt észleli, hogy esély van a közeli gyalogosokkal történő érintkezésre, akkor is, ha azok nem az autó előtt vagy mögött, hanem mellette tartózkodnak. Magától gyorsít, ha bajt érzékel Az egyik legizgalmasabb rendszer, a Pre Safe Impulse Restart a ráfutásos ütközések miatt fejlesztették ki: ha az álló autó úgy érzi, hogy a mögötte jövő jármű nem tud időben megállni, akkor közvetlenül a becsapódás előtt nagy erővel gyorsítani kezd, hogy csökkentse a sebességkülönbséget és nagyobb fékutat hagyjon a mögötte jövőnek. Természetesen ezt csak akkor teszi, ha megfelelő méretű hely áll rendelkezésre elöl.   A hibrid hajtás villanymotorjainak nagy nyomatéka révén 1 méter alatt képes az ESF 2019 0-ról 7 km/órára gyorsítani. A hirtelen gyorsulás azzal a további előnnyel is jár, hogy az utasok szinte belepréselődnek az ülésük háttámlájába, a fejük pedig felfekszik a fejtámlára, ami csökkenti az ostorcsapás-jellegű nyaksérülések kockázatát. A gyorsítást szinte azonnal egy erős fékezés követi, egészen álló helyzetig.

A CUPRA jövőképébe nyújt bepillantást az új elektromos koncepcióautó

2019.07.24.
Egy négyajtós crossover sziluettjét és egy SUV megjelenését ötvözve egy sportautó simulékonyságával a CUPRA egy exkluzív koncepcióban leplezi le jövőképét. Ez az első utcai CUPRA mely 100 százalékban elektromos meghajtást használ és hangsúlyos vonalai az elektromos szívéből nyernek bátorítást. A jármű külseje az egyediséget és a kifinomultságot ötvözi, így sportos arányokat és újfajta energiát hoz a szegmensbe. A jármű eleje az esztétika és a teljesítmény egyensúlya, minden nyílás a hatékonyságot növeli, hogy a jármű messzebre haladhasson, míg az alacsonyan fekvő, megvilágított CUPRA logó az elektromos személyiséget hangsúlyozza, ami vonzza a tekintetet. Az autó hátsó részén, miután nincs szükség kipufogórendszerre, a diffúzor funkcionális aerodinamikát biztosít, de emellett érzelmi teljesítmény-érzetet is teremt, mely érzést az elegáns, a teljes szélességben húzódó hátsó lámpa tovább emel, ráadásul optikailag növeli a jármű szélességét is, miközben magában foglalja a CUPRA logót. A CUPRA Concept világpremierjét az IAA Frankfurti Autószalonon tartják meg.
Címkék: 

Átadták az új M3 autópálya-csomópontot Mogyoródnál

2019.07.24.
Palkovics László a Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló új M3 autópálya-csomópont átadóünnepségén arról beszélt, hogy a kormány által tervezett közúti beruházásokat keretbe foglaló Útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forint, amelyből a magyar gazdaság megerősödésének köszönhetően a nagyobb részt, 1800 milliárd forintot a költségvetés fedez, a fennmaradó összeget adják az uniós támogatások. Hozzátette, hogy a 2016 és 2024 közötti időszak végére a közúthálózat mintegy 1000 kilométerrel bővül. A kormány stratégiai célja, hogy Magyarország bármely pontjáról 30 percen belül kényelmesen elérhető legyen egy négysávos útszakasz - jelezte a miniszter. Az M3-as autópálya most átadott új csomópontjáról elmondta, hogy az közel 5 milliárd forintból épült meg a Mogyoródot és Fótot a gyorsforgalmi hálózatba közvetlenül bekötő másfél kilométeres úttal együtt. A távlati térségi fejlesztési tervek szerint a csomópontból induló majdani összeköttetés a Hungaroringet délről, Kerepest északról elkerülve keresztezi a 3-as főutat, végül a kerepesi komplex pihenőhelynél éri el az M31-es autópályát. A miniszter hozzátette, hogy az új csomópontot használva kényelmesebben juthatnak el a Hungaroringre már a jövő heti Forma-1 Magyar Nagydíj résztvevői, nézői is. Az autóversenyek az egész világon a legnagyobb figyelem mellett lebonyolított sportesemények körébe tartoznak, jelentős turisztikai vonzerővel rendelkeznek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ezért az ágazat főbb szereplőivel együttműködve nemzeti autó-motorsport szakpolitikai stratégia megalkotását tervezi, melynek egyik célja, hogy a Hungaroring mellett az ország keleti részében is létesüljön egy szakági versenyek 21. századi színvonalú megrendezésére alkalmas létesítmény-együttes - jelentette be Palkovics.          A kivitelezés 21 hónapja alatt négy körforgalmi csomópont és az M3-as autópályát átívelő közúti híd is épült - ismertette Juhász Zoltán, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese. Hozzátette: a környezetvédelmi tudatosság jegyében több mint 46 ezer cserjét is elültettek.   Fotó: MTI/Máthé Zoltán  
Címkék: 

Kevesebb személyautó készült Csehországban

2019.07.24.
A három nagy csehországi autógyár közül a Skoda és a Hyundai kevesebb autót gyártottak, míg a Peugeut, Citroen és Toyota kiskocsikat gyártó TPCA többet. A Skoda Auto gyár, amely a csehországi személygépkocsi-gyártás majdnem kétharmadát adja, az első hat hónapban 470 ezer autót gyártott, 1,5 százalékkal kevesebbet, mint 2018 azonos időszakában. A dél-koreai Hyundai 160 ezer autó gyártott, ami 6,3 százalékos visszaesés. A Prágától keletre lévő Kolínban működő francia-japán TPCA 117 ezer autója viszont 5,9 százalékos növekedés. Az év első negyedében a termelés csökkenése 3,8 százalékos volt, ami azt jelenti, hogy a második negyedévben kissé megélénkült a termelés - mutatott rá az autóipari szövetség közleménye.  A Csehországban gyártott személygépkocsik 93 százaléka külföldi piacokon kel el, ezért a cseheket nagyon érzékenyen érinti a kereslet általános csökkenése az Európai Unió tagállamaiban - áll a közleményben. A csehországi eladások 7,9 százalékkal csökkentek. Az autóbuszgyártás 6,6 százalékkal, a motorkerékpárgyártás pedig 20 százalékkal emelkedett az első fél évben.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója