Ausztria: Elkészült a gyorsforgalmi út a magyar határig

2019.07.27.
Lezárásukhoz közelednek a Rőtfalva/Rattersdorf melletti útszakasz meghosszabbításának munkálatai. A magyar oldalon azonban még épp, hogy elkezdődödött az osztrák útszakaszhoz csatlakozó úttest kiépítése. Grafika: orf.at „Még csak néhány hete volt, hogy Magyarországon az alapkőletételnél jártunk. Sikerült megegyezni a magyar féllel, hogy a magyar útszakasz is csatlakozzon rá a burgenlandi gyorsforgalmi útra, így megszűnhet majd a jelenlegi hézag." nyilatkozta Heinrich Dorner (SPÖ) tartományi tanácsos. Burgenlandi oldalon abban reménykednek, hogy a közlekedési infrastruktúra fejlesztésével új cégek, üzemek választják telephelyüknek a környéket. A magyarországi útszakasz várhatóan a 2021-es év közepére készül el - írja az osztrák közszolgálati televízió honlapja.
Címkék: 

Meghalt a legendás egykori Rába-vezér felesége

2019.07.27.
Horváth Edéné a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár egykori legendás vezérigazgatójának, Horváth Edének a felesége volt, akinek férjét már életében vörös bárónak hívták. Vali néni a Horváth Ede Emlékalapítvány másfél évtizeddel ezelőtti megszervezésével az egykori, Győri Magyar Vagon- és Gépgyár gazdaságtörténeti tradícióinak bemutatását, s a győri egyetem gépész hallgatóinak motiválását tekintette meghatározó feladatának. A Horváth Ede Emlékalapítvány kuratóriuma az autóipari gyártási szakterületen tanuló győri egyetemisták és a Lukács Sándor Szakközépiskola tanulóinak első alkalommal 2007-ben hirdette meg ösztöndíjpályázatát. Az emlékalapítvány névadója, Horváth Ede iparos családban született, édesapja autószerelő mester volt. Horváth Ede a Vagongyárba került inasnak. Miután a szakmát elsajátította, egy éven belül megkapta a segédlevelet. Neve először a Sztahanov-mozgalom keretén belül vált országosan ismertté. 1949-ben az autógyár műszaki vezetője, majd 1951-ben, 27 évesen a Szerszámgépgyár igazgatója lett. 1962-ben kinevezték a Vagongyár vezérigazgatójának, e posztot 1989-es nyugdíjazásáig töltötte be. A Vagongyárba történt kinevezése után radikális szerkezet-átalakítást hajtott végre, szigorú minőségi követelményrendszert vezetett be. A Vagongyár fénykorában 20.000 ember napi foglalkoztatottságát biztosította. A Vagongyár eredményeiből Győr városa is részesült, számos kulturális, egészségügyi, kommunális és sportlétesítmény felépülése köszönhető a gyár támogatásának. 1950-ben Kossuth-díjat, 1980-ban Állami Díjat kapott. Győr városa 1986. január 15-én díszpolgárává választotta. Horváth Edéné, Vali néni gazdaságtörténeti hagyományápoló tevékenysége, ösztöndíj-alapító, a hallgatókat minőségi tanulmányokra ösztönző tevékenysége Győr történetének maradandó értéke. Vali néni emlékét kegyelettel megőrizzük! Nyugodjon békében! – olvasható a Széchenyi István Egyetem által kiadott méltatásban.  

Utolsó szezonjára készül a TS050-es erőgép

2019.07.26.
Már a versenygép Le Mans-i bemutatkozása is majdnem diadalt hozott – egészen az utolsó előtti körben fellépő, példátlan műszaki probléma fellépéséig. Le Mans története során a TS050 HYBRID-del Kamui Kobayashi érte el a legjobb köridőt 2017-ben (megszerezve ezzel a pole pozíciót), idén pedig Mike Conway állította fel az új rekordot. A 2018-2019-es WEC idény során a TS050 HYBRID lett az első Toyota, aminek sikerült győznie Le Mans-ban, majd a következő évben megismételte a kettős győzelmet, megkoronázva az évet, amelyben a Toyota GAZOO Racing a csapatok és a pilóták mezőnyében egyaránt világbajnoki címet szerzett. A következő idényre módosították a Toyota pályaverseny-történelmének legsikeresebb autóját, ezt az 1000 lóerős, összkerékhajtású hibridet, megújult aerodinamikai megoldásokat és a mechanikai alkatrészek fokozott megbízhatóságát szolgáló finomításokat alkalmazva. A 7. rajtszámú TS050 HYBRID-del továbbra is Mike Conway, Kamui Kobayashi és José María López áll majd rajthoz, míg a világbajnoki címvédő Sébastien Buemihez és Kazuki Nakajimahoz a korábbi Le Mans-győztes és WEC-világbajnok, Brendon Hartley csatlakozik majd a 8. rajtszámú autóban. A TS050 HYBRID búcsútúrája a négyórás Silverstone futammal indul, ami az első a négy kontinensen sorra kerülő nyolc futam közül. A 2020. június 13-14-i idényzáró Le Mans előtt a pilóták összesen 66 órát teljesítenek majd olyan történelmi versenypályákon, mint a Sebring, a Spa-Francorchamps és a Fuji Speedway. A FIA Hosszútávú Világbajnokság 2019-2020-es versenynaptára: Szeptember 1. 4 órás Silverstone futam Október 6. 6 órás Fuji futam November 10. 4 órás Shanghai futam December 14. 8 órás Bahrain futam Február 1. 6 órás Sao Paulo futam Március 20, 1000 mérföldes Sebring futam Május 2. 6 órás Spa-Francorchamps futam Június 13-14. 24 órás Le Mans futam

Gondolatjel – dízelmotoros és villanyautók széndioxid-mérlege

2019.07.26.
A két tudós a Mercedes C 220 d és a Tesla Model 3 gázolaj-, illetve áramfogyasztását és annak környezeti hatását hasonlította össze, Németország 2018-as árammixe alapján. Megállapították, hogy az elektromotor használatához kapcsolódó CO2-kibocsátás a legjobb esetben is körülbelül egytizedével nagyobb a dízelénél, a legkedvezőtlenebben viszont akár a negyedével. Meglehetősen mellbevágó kijelentés… Hogyan jöhet ki ez, ha a villanyautó köztudottan „emissziómentes”? Úgy, hogy egy korrekt mérleghez nemcsak a jármű helyi emisszióját kell figyelembe venni, hanem mindent, az energiahordozó megtermelésével, elosztásával és felhasználásával együtt. Mérések azt mutatják, hogy akármennyire forszírozza a politika a villanyautózást, illetve az ezzel kapcsolatos jelentős beruházásokat, és tűzte ki célul, hogy 2030-ig 40 százalékkal csökkenjen a közlekedés összesített emissziója, eddig korántsem a várt mértékű az előrelépés. Csak látszateredményt hozhat az emissziós limitek drasztikus csökkentése (személyautók CO2-kibocsátásának 130 g/km-ről 2030-ig 59 g/km-re), hiszen ez 2,2 literes fogyasztásnak felelne meg, ami műszakilag elképzelhetetlen. Persze mégis „teljesítik”, úgy hogy trükköznek a fiktív flottafogyasztással – többek között ezért érdekük a márkáknak villanyautókat eladni. Nézzük akkor a reális helyzetet, az említett két, korszerű, a technika legmagasabb szintjét képviselő autótípus példáján. Megjegyzendő, hogy ehhez a túlhaladott NEFZ menetciklus adatait kellett felhasználni, mert az új WLTP ciklus szerint eddig csak a Mercedes hozta nyilvánosságra autója fogyasztását, a Tesla még nem. Tudni kell, hogy az NEFZ a városi közlekedést veszi súlyozottan figyelembe, ezáltal a villanyautónak kedvez. Kis sebességekkel a Tesla akkuja 500 kilométer hatótávot tesz lehetővé, míg a Mercedes, akár autópálya-tempóban, közel kétszer ennyit. A Mercedes szabványos körülmények között mért fogyasztása 4,5 l/100 km, CO2-je 117 g/km, amihez hozzájön az olajkút és a benzinkút között keletkező 21 százaléknyi többlet, tehát végül 141 g/km jön ki. Száz kilométerre a Tesla 15 kWh elektromos energiát vesz fel a töltőoszlopról. Töltés, kisütés, a motor és a segédberendezések működése közben ennek harmada veszendőbe megy, nem jut el a kerekekig. Ez azonban már benne van a fenti adatban, akárcsak a visszanyert fékezési energia, amit viszont ellensúlyoz, hogy ilyen autóban villannyal kell fűteni és hűteni az utasteret. Be lehetne viszont számítani a töltőoszlop transzformátorának és egyenirányítójának 5-10 százalékra tehető veszteségét, de ezt most elhanyagoljuk. Nem tehetünk viszont így a lítiumion-akku gyártása és visszaforgatása közben keletkező széndioxiddal, amely egy kWh akkukapacitásra vetítve 145 és 195 kilogramm közé tehető, azaz a Tesla 75 kWh kapacitású akkuja esetében 10 875 - 14 625 kilóra jön ki. Tíz éves élettartammal és évi 15 ezer kilométerrel számolva 73 és 98 gramm CO2 számítható kilométerenként. És mennyi széndioxid kibocsátásával jár az elektromos energia megtermelése? A német energiamixet alapul véve 83 g/km adódik a Teslára. Az összeg tehát 156-181 gramm. Végeredményként a villanyautó a legkedvezőbb esetben 11 százalékkal több emissziót okoz a dízelnél, a legrosszabban viszont 28-cal, több mint egynegyedével többet. Ez pedig már csak romolhat, mert a Zöldek nyomására Németország 2022-ig leállítja atomerőműveit, de nem tudja ilyen mértékben felfuttatni a szél- és napenergia kihasználását. Mindebből egyértelműen következik, hogy a modern villanyautók az elkövetkező időszakban nemigen lesznek képesek az elvárt mértékben hozzájárulni a széndioxid-emisszió csökkentéséhez, sőt akár növelhetik is. Elhibázottnak tűnnek az olyan klímacélok, amelyek zéró emisszióval számítják be az elektromos járműveket. Az is fals érvelés, hogy működtessük a villanyautókat „zöld”, azaz nap-, szél, vízerőművekből nyert árammal, mert ekkor azt az áramot elvonnánk más fogyasztóktól, amelyek a közlekedésnél több káros anyagot bocsáthatnak ki. Ráadásul mindez a nagyon klímatudatos, modern technikájú és gazdaságú Németországra vonatkozik. Ha azonban globálisan nézzük a kérdést, nem feledkezhetünk el arról, hogy az Európában megtakarított olajat más országokban használják fel, ahol sokkal korszerűtlenebb járművek közlekednek. Gondoljunk csak Kínára, Indiára, Afrikára, Amerikának az Egyesült Államoktól délre fekvő részére… Természetesen sem az említett cikk szerzői, sem ezek a sorok nem becsülik le a villanyautót, mint a városi közlekedés nagyszerű, helyi emisszió nélküli járművét. Helyeseljük az ilyen személyautók, áruterítő teherkocsik és autóbuszok terjedését, de mesterségesen erőltetett, politikai hátszéllel segített, sokba kerülő és bizonytalan hatású terjesztését már aggodalommal figyeljük. Jobb lenne ennek tempóját tudósokra, műszaki emberekre, cégvezetőkre és feltehetően, vagy legalábbis remélhetően józanul gondolkodó autóvásárlókra bízni, akik helyes döntését jó irányban befolyásolhatja, ha minden tényezőt figyelembe vesznek, nemcsak a hangzatos reklámokat és szólamokat.
Címkék: 

Kifutottak az első vezető nélküli autók Moszkva közútjaira

2019.07.26.
Az orosz hátterű Yandex multinacionális informatikai vállalat az internettel kapcsolatos termékekre és szolgáltatásokra specializálódott. Ez a cég működteti Oroszország legnagyobb keresőmotorját, melynek piaci részesedése 65 százalékos. Napi 150 millió kereséssel és 50,5 millió látogatójával a negyedik legnagyobb keresőmotor a világon. A Yandex.ru weboldalt a legnépszerűbb weboldalnak választották Oroszországban. A moszkvai tesztüzemben résztvevő Yandex-autók a negyedik szintű autonómiával rendelkeznek. Vagyis ezek a járművek már önállóan közlekedhetnek emberi felügyelet nélkül. Azonban csak olyan, korlátozott területeken, ahol az autó biztosan elegendő információt kap ahhoz, hogy önálló döntéseket hozzon. Jelenleg öt ilyen autó közlekedik az orosz főváros útjain, ám több tíz gépkocsi áll készenlétben, engedélyre várva. Az útvonal kiválasztása a mindenkori tesztüzem jellegétől függ. A tesztekre kormányrendelet adott lehetőséget. A Yandex azt tervezi, hogy az év végéig több mint 100, vezető nélküli autót helyez üzembe Moszkvában, illetve több olyan tartományban, ahol adottak a jogi és technikai feltételek. A tesztüzemmel párhuzamosan a Yandex bejelentette, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak az orosz kormánnyal a vezető nélküli autók forgalomba helyezésének megkönnyítése érdekében. „A kísérletek jelenlegi szakaszában nagyon fontos, hogy minél több autó kerüljön ki a valós forgalomba, mert a technológiai fejlesztést csak ezen tapasztalatok birtokában tudjuk felgyorsítani” – írja a Yandex közleménye. A vezető nélküli járműveket az orosz főváros négy konkrét zónájában tervezik tesztelni. Ezek között van a moszkvai körgyűrű és a városközpont. A Yandex szerint a most zajló tesztüzem eredményei választ adnak arra a kérdésre is, miként lehet gazdaságosan üzemeltetni tömeges méretekben az autonóm technológiát. A vezető nélküli autókat Moszkva és Kazany mellett hamarosan további tíz oroszországi régióban kezdik hamarosan élesben tesztelni. Köztük van egyebek között Szentpétervár, Vlagyimir, Nyizsnyij Novgorod és Szamara. Szintén tervezik, hogy a kísérletet kiterjesztik a Moszkva-Helsinki útvonalra is. Maxim Akimov orosz miniszterelnök-helyettes közölte: a következő három évben mintegy 100, csúcstechnológiával ellátott autonóm járművet tesztelnek majd az orosz fővárosban. A tapasztalatok függvényében várhatóan 2022 márciusától már a normál forgalomban is közlekedhetnek majd vezető nélküli autók az orosz közutakon.

Jubileumi Mustang 450 lóerővel

2019.07.26.
A 450 lóerős Ford Mustang 5.0 V8 modellre épülő új Mustang55 egyedi külső stíluselemeket kapott: a különleges emblémák mellett motorháztetőt és az autó oldalát látványos sávozás díszíti, és a vevők egyedi hátsó légterelőt is rendelhetnek, az utastér pedig csúcskivitelben készül. – A Mustang azon kevés autók közé tartozik, amelyeket már több mint fél évszázada gyártanak, és nagyon úgy tűnik, hogy a vásárlók érdeklődése nem lankad a világ legkelendőbb sportkupéja iránt – fogalmazott Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. – Az új Mustang55 maga a sűrített Mustang-élmény, hiszen lenyűgöző teljesítménye és látványos formavilága mellett olyan fejlett komfortnövelő technológiákat kínál, mint a FordPass Connect beépített modem vagy a B&O hangrendszer. Az eredeti Mustang 55 évvel ezelőtt, egészen pontosan 1964. április 17-én mutatkozott be, és 2018-ban már sorozatban negyedik alkalommal nyerte el a világ legnagyobb darabszámban értékesített sportkupéjának címét. Az új Ford Mustang55 5.0 V8 és a továbbfejlesztett Mustang 2.3 EcoBoost modellek augusztustól rendelhetők meg a márkakereskedésekben. Az IHS Markit adatai szerint Mustang a 2018-as évben is megőrizte (immár zsinórban negyedszer) a világ legkelendőbb sportkupéja címét. 2019 első félévében a Ford 5500 Mustangot értékesített Európában, vagyis 5 százalékkal többet, mint a tavalyi év azonos időszakában. 2015 óta világszerte több mint 500.000 darab hatodik generációs Mustang kelt el, és ebből több mint 48.000 talált gazdára Európában.

Közúti razzia Vasban: még helikoptert is bevetettek a rendőrök

2019.07.26.
A jelentős számú tranzitforgalmat lebonyolító M86-os számú autóút Vas megyei szakaszán ellenőriztek a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei 2019. július 25-én. A közlekedésbiztonságot hátrányosan befolyásoló, mozgásban elkövetett jogsértések minél szélesebb körű feltárása érdekében az akció helikopteres szemlével egészült ki. A négy órán át tartó ellenőrzés alatt húsz közlekedési jogsértést regisztráltak a járőrök. Ebből tizenkilenc esetben az előzési szabályok megsértése, egy alkalommal pedig a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt intézkedtek a gépjárművezetőkkel szemben.

Nyolc év, ötezer kilométer

2019.07.26.
Mosóczi László azt mondta, a magyar "figyelemre méltó, nagy teljesítményű útfelújítás" alapja három pillérre épül. Az egyik a 2016-ban indult hazai forrású Komplex Útfelújítási Program, amelynek keretösszegét a kormány csütörtökön 16,4 milliárd forinttal növelte, ezzel a végösszeg mintegy 191 milliárd forintra nőtt - idézte fel.A második a hazai és uniós forrású Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP), amelyben a megyei önkormányzatok bevonásával jelölik ki a felújításra szoruló útszakaszokat. A harmadik pedig a Magyar Falu Program, amely keretében a kormány 2020-ban 50 milliárd forintot fordít útfelújításra – ismertette. Kitért arra is, az utak üzemeltetése 2015-ben "gyenge lábakon állt", mert a közútkezelők nem kapták meg a közútfenntartáshoz szükséges eszközöket. Jelenleg azonban a 90 milliárd forintos keretből Magyarország 31 ezer kilométer hosszú úthálózatának üzemeltetése biztonságosan, a lakosság elvárásainak és a gazdasági szereplők igényeinek megfelelően biztosítható - emelte ki az államtitkár. MTI

Vettel volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

2019.07.26.
A négyszeres vb-győztest csapattársa, a monacói Charles Leclerc követte. A harmadik helyen az ötszörös világbajnok és a jelenlegi vb-sorozat pontversenyében is élen álló Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője végzett. Az edzést az első húsz perc után rövid időre félbe kellett szakítani, amikor Kevin Magnussen (Haas) autója leállt. A dán az elvontatást és gyors szerelést követően folytatta a gyakorlást, melynek vége felé a finn Valtteri Bottas (Mercedes) elfékezte magát, majd korrigálás után a kavicságyból tért vissza a pályára.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója