Svájcban is az Emil Frey lesz a PSA importőre

2019.07.31.
Az Automobilwoche beszámolója alapján újabb nagy lépést tettek, ugyanis az Emil Frey fogja importálni a PSA csoport járműveit Svájba és Luxemburgba is. Persze nem arról van szó, hogy eddig ebben a két országban nem lehetett PSA kocsikat venni, de eddig a konszern maga látta el az importőri feladatokat, de az importőrséget eladta a kereskedőhálózatnak, akik ezután az értékesítés mellett teljes körűen kezelni fogják az Opel, Peugeot, Citroen és DS márkák forgalmazását. A négy márka együttesen már egészen jelentős erőt képvisel az egyébként komoly vásárlóerővel rendelkező Svájban. Tavaly 28.808 darab PSA csoportos autó talált gazdára, ami 9,6%-os piaci részesedést jelentett az országban.

ITM: 2020-tól nő a biológiai összetevők aránya az üzemanyagokban

2019.07.31.
Kaderják Péter az MTI tudósítása szerint közölte, hogy 2020. január 1-jétől a benzinbe és a dízel üzemanyagba keverendő, megújuló energiaforrásnak minősülő, biológiai eredetű összetevők kötelező, legkisebb összevont mértéke 6,4 százalékról 8,2 százalékra nő. A 95-ös benzin bioetanol-aránya legalább 6,1 százalék lesz a bioüzemanyagok és folyékony bioenergiahordozók fenntarthatósági követelményeit szabályozó kormányrendelet módosítása szerint - tette hozzá. A forgalmazók a használt sütőolajat és más hulladéknak számító anyagokat továbbra kétszeres energiatartalommal számolhatják el a bekeverési részarány összesítésekor. A változást követően a biokomponens-mentes, vagy az előírtnál alacsonyabb biokomponens-arányú benzin és gázolaj prémium üzemanyagként árusítható.      Kaderják Péter hangsúlyozta, hogy az intézkedéssel Magyarország csatlakozik a környezetbarát E10-es üzemanyagot használó államokhoz. Mindez - mint fogalmazott - bizonyítja a kormány elkötelezettségét a klímavédelem iránt, a kőolajigény mérséklésével pedig hozzájárul az ország energiafüggetlenségéhez, valamint az EU előírásának megfelelve a megújuló energiák legalább 10 százalékos felhasználási arányához a közlekedésben.  Várakozása szerint a változás kedvez a magyar gabona- és kukoricatermelőknek is, hiszen a bioetanol-gyártás az ő termékeiket hasznosítja.     Kérdésre válaszolva az államtitkár kifejtette, hogy az autók motorját a bioüzemanyagok felhasználása nem károsítja, Európa számos államában évek óta ezzel futnak a járművek, és a többi visegrádi állam is készül a bevezetésre. Az előzetes egyeztetések során kiderült azt is, hogy a változás nem zárja ki a Magyarországot ellátó finomítók egyikét sem - tette hozzá.

Baleset miatt jelentős késések a Budapest-Cegléd vasútvonalon

2019.07.31.
Üllő és Vecsés között egy fénysorompós vasúti átjáróban - amely a közúti forgalomnak piros jelzést adott - a Szegedről Budapest-Nyugati pályaudvarra tartó Paprika InterCity vonat személygépkocsival ütközött. A balesetben senki nem sérült meg. A hatóság a két állomás között mindkét vágányt lezárta, de azóta az egyik vágányon újraindulhatott a vonatforgalom. Ezzel együtt a Budapest-Cegléd vonalon jelentős, 30-60 perces késés várható - közölte Kavalecz Imre.

Öt év alatt átlagosan 70 százalékkal drágult a gépjárművek kötelező biztosítása

2019.07.31.
Lambert Gábor emlékeztetett: 5 évvel ezelőtt az Európai Unióban a második legalacsonyabb volt a magyarországi kgfb-díj, átlagosan mintegy 1700 forintba került a kötelező biztosítás, ami mára 2600 forintra nőtt.  Az üzletág veszteséget termelt a biztosítóknál, amelyet a szűk esztendőkben más területek nyereségéből pótoltak. Kiélezett verseny alakult ki, megjelent a piacon a versenytársaknál alacsonyabb díjjal több biztosító is, ám 2-3 év után csődöt jelentettek.  2003 óta 6 évben volt csak nyereséges az üzletág, a gazdasági növekedéssel párhuzamosan ugyanakkor elindult a normalizálódási folyamat a piacon, ennek köszönhetően most már a társaságok a díjbevételből nem csak fedezni tudják a költségeket és a károkat, de szolid nyereséget is elérnek. Egyre több gépkocsi jár az utakon -  5,3 milliót meghaladó gépjárműből 3,6 millió személygépkocsi -, ami növeli a díjbevételeket, a kgfb-vel fedezett évenkénti balesetek száma pedig mérséklődött. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor az egy balesetre jutó kárkifizetés folyamatosan emelkedik, hiszen nőnek a szervizdíjak - tette hozzá.

Önvezetés: hány tesztkilométertől megbízható a rendszer?

2019.07.31.
A résztvevők az első napon egyértelműen alkottak véleményt arról, hogy a mesterséges intelligencia az automatizált vezetés része lesz a jövőben, illetve bizonyos helyzetekben már az is manapság. Noha a mesterséges intelligencia kisegítő lehetőségként funkcionálhat, a szenzorok pontos működése lesz az adatgyűjtés elsődleges forrása és az automatizált vezetéstámogató funkciók alapja. A követelményektől föggően a szenzorok beállításai változhatnak. De nincsen ideális és egységes megoldás minden gyártó és beszállító számára: minden érzékelőnek vannak előnyei és hátrányai, amelyek ismétlődések által ellensúlyozottak. A kamerák nem képesek megfelően ellátni feladatukat például rossz időjárás esetén, míg a lézer scannerek egészen jól helytállnak a legtöbb helyzetben ehhez képest. S annak ellenére, hogy az ultrahangos érzékelők kis távolságban is hatékonyak, fő erősségeik inkább nagyobb távolságokban keresendők. Hatalmas adatmennyiséget kell feldolgozni A gigantikus mennyiségű generált adat feldolgozása jelenti a legtöbb gondot a mérnökök számára. Közérthetőbben, a releváns információk - mint például a gyalogosok, a biciklisek, az autók, a buszok vagy jelzőlámpák státuszainak -  feldolgozása körülbelül 3,5 percet vesz igénybe egy kép esetén a jelenlegi technológiával. Egy tipikus tréning szett, amely “betanítaná” az autót, 100 ezer képből áll, és ennek a feldolgozása több mint két évig tartana a maga 737 napjával. De ez egy eltúlzott becslés, mert a valóságban azért nem kell minden egyes képet feldolgozni. Ha a képek generálása mesterségesen zajlik egy szimulációs szoftver segítségével, sok idő takarítható meg. Ebben a vonatkozásban érdekes megjegyezni, hogy a szimuláción nyugvó adat minősége nem teljesen megfelelő, de a valós vezetésből származó információkkal ez jelentősen javítható: az 5%-ban valós és 95%-ban mesterséges adathalmaz már nagyon jó eredménnyel kecsegtet. A Cadillac új SuperCruise rendszere megverte a Tesla, a Volvo és a Nissan önvezető rendszereit egy Amerikában készített felmérésben 2019-ben. A generált és a valós adat kombinálása A szakértők nem értettek egyet abban, hogy pontosan hány tesztkilométerre van szüksége a rendszereknek ahhoz, hogy megbízhatóan funkcionáljanak. A találgatások 240 milliótól egészen több milliárdig terjednek. A hatalmas mennyiségű adat miatt a valós információgyűjtés 100 járművel, 240 millió kilométeren 25 évig tartana. Pillanatnyilag ennek a szimulációja 100 számítógéppel öt évet venne igénybe. Azonban felhőalapú megoldásokkal ez a 240 millió kilométer mindössze kettő hét alatt lemodellezhető lenne – s ez nagyon jelentős felgyorsítása a fejlesztési folyamatoknak, viszont komoly összegekbe kerül. Ráadásul, a hatalmas adatmennyiséget, amely a 1015-es peta nagyságrendbe tartozik, először is fel kellene tölteni a felhőbe, amely sok idő még a leggyorsabb megoldásokkal is. Nem figyelne a sofőr A másodlagos tevékenységek elvonnák a figyelmet a járművezetőtől. De ez csupán az egyik szempont, ami előkerült a konferencián ebben a témában. Mert a felhasználónak először is el kell fogadnia és aztán használnia az önvezető funkciókat. Hol a határ, túl sok vagy túl kevés beavatkozást kérünk a vezetőtől a részben önvezető funkciókkal? Ugyan még csak laborban szimulált eredmények alapján tudhatjuk, hogy a másodlagos vizuális tevékenységeket továbbra is ki kell zárnia a sofőrnek, vagyis figyelnie még mindig kell annyira, hogy mást érdemben ne csinálhasson vezetés közben. A további témákban a résztvevők a szenzor adatfúzióról, szituációelemzésre szolgáló algoritmusokról, a hálózatok biztonságáról, illetve a mesterséges intelligenciával szemben állított követelményekről értekeztek.

Deloitte-prognózis: egy évtizeden belül légi taxik közlekednek

2019.07.31.
Kialakulóban van egy olyan új járműtípus, amely forradalmasíthatja a városok közötti és a városokon belüli áru- és személyszállítást. Olyan elektromos vagy hibrid meghajtású, függőleges fel- és leszállásra képes járművekről van szó, amelyek a hagyományos helikoptereknél halkabban, gyorsabban és olcsóbban juttatják el a fuvart a célba. Ez az eVTOL pilóta nélküli légi jármű. Az eVTOL ma még nem teljesen kiforrott technológia. Megbízhatóan működő hajtóműveket, nagy pontosságú helymeghatározó rendszereket, fejlett érzékelési és balesetvédelmi megoldásokat kell megalkotniuk a fejlesztőknek. Kulcsfontosságú az energiagazdálkodási kérdések megválaszolása is. Ki kell építeni az eVTOL-ok működtetéséhez szükséges infrastruktúrát is. A fel- és leszállóhelyeken, a parkolókon, a töltő- és szervizállomásokon, vészhelyzeti leszállóhelyeken túl elkerülhetetlen a kommunikációs és irányítási hálózat, valamint egy egységes operációs rendszer létrehozása is. A legnagyobb feladatot a megnövekedett forgalmú légtér biztonságos és hatékony működtetése jelenti. Ki kell építeni a pilóta nélküli járművek forgalomirányítási rendszerét, amely képes együttműködni a meglévő légiforgalmi rendszerekkel is. Ehhez megbízható és biztonságosan működő kommunikációs hálózatra, kiszámítható és következetes navigációs rendszerre és állandó felügyeletre lesz szükség. A Deloitte egy 10 ezer fős fogyasztói felmérésben vizsgálta, hogyan vélekednek az emberek az eVTOL-okról. A válaszadók csaknem fele szerint a technológia remek megoldás a közlekedési dugók felszámolására, ám 80 százalékuk úgy véli, ezek az eszközök nem teljesen biztonságosak. Amennyiben sikerül legyőzni a nehézségeket, az eVTOL-ok három területen hozhatnak forradalmi változást. A hagyományos légi járműveknél, azaz a repülőgépeknél és helikoptereknél várhatóan jóval több személy- és áruszállításban részt vevő eVTOL repülhet majd, így a légteret meg kell osztani és külön-külön kell majd kezelni. Azt, hogy a két rendszer hogyan működjön egymás mellett, a kormányoknak és a helyi önkormányzatoknak kell meghatározniuk. A hatóságoknak kell majd eldönteniük, hogy a pilóta nélküli járművek milyen légi alkalmassági tanúsítvány birtokában és milyen követelmények teljesítése esetén közlekedhetnek majd. Ahogy az elektromos autók megjelenése is lépéskényszerbe hozta a hagyományos autógyártókat, a légi iparban is komoly változásokra lehet számítani. Miképpen a technológiai fejlesztések és a földrajzi helymeghatározás előnyeit ötvözve megjelentek az autó- és utazásmegosztó szolgáltatások és átformálták a városi közlekedés képét, az eVTOL-technológia is úgy változtatja majd meg a városok közti és a nagyvárosokon belüli légi forgalmat. A Deloitte úgy számol, hogy az új típusú légi eszközök piaca 2040-re elérheti a 17 milliárd dollárt.

Emelték a közlekedési bírságok összegét Horvátországban

2019.07.31.
A horvát belügyminisztérium (MUP) közleménye szerint az új törvénnyel növelni akarják az utak biztonságának és a vezetés kultúrájának szintjét. A rendelet a korábbinak háromszorosát, azaz 15-től 20 ezer kunáig (650 ezertől 900 ezer forintig) terjedő büntetést ír elő nyolc kiemelt közlekedésbiztonsági kockázatot jelentő cselekményre, úgy, mint az autópályán menetiránnyal szemben haladó közlekedés, lakott településen belül a megengedett sebesség túllépése, a tilos jelzésen való áthaladás, az ittas- vagy kábítószer hatása alatti vezetés, továbbá az alkoholos és kábítószeres vizsgálat megtagadása. Ugyancsak kiemelt bírságra számíthatnak azok, akinek jogosítványát felfüggesztették, vagy visszavonták, és ennek ellenére vezetői engedélyhez kötött járművet vezetnek. A rendőrség a bíróság döntéséig ideiglenesen le is foglalhatja a szabálysértő gépjárművét, amennyiben a sofőr előtte már kétszer követett el hasonló közlekedési kihágást. Ötszáz kunáról ezer kunára (21 ezer forintról 43 ezer forintra) nőtt a büntetés abban az esetben, ha nincs bekapcsolva a biztonsági öv, nincs gyerekülés a kocsiban, valamint vezetés közben telefonál valaki. Komolyabb szankciókra számíthatnak azok is, akik nem tartják be a vasúti átjárón való áthaladás szabályait, nem veszik figyelembe a hang- és fényjelzéseket. A baleset helyszínének elhagyását is súlyosabban büntetik. Amennyiben valaki megszökik az általa okozott baleset helyszínéről akár 20 ezer kunáig terjedő büntetést is fizethet, valamint meghatározott időre a jogosítványát is bevonhatják függetlenül attól, követett-e el korábban közlekedési szabálysértést.

Kiderül, mennyit ér a 007-es ügynök Aston Martinja

2019.07.31.
A Sotheby’s aukciós ház New York-i irodájában állították ki a James Bond-filmekben szereplő 1965-ös Aston Martin DB5-ös modelljét, melynek csomagtartóból felnyitható golyóálló pajzsa is van. Az autó egyike annak az összesen három példánynak, amelyet felszereltek a filmekben is látható különleges fegyverekkel. A kocsi egyetlen Bond-filmben sem bukkant fel, de megegyezik azzal, amit a 007-es ügynök a Goldfingerben (1964) és a Tűzgolyóban (1965) vezetett.   Az autót az Eon Productions stúdió bocsátotta árverésre, a Tűzgolyó amerikai promóciós rendezvényein használták annak idején. Tizenhárom módosítást hajtottak végre az autón, sárvédőibe 30-as kaliberű Browningokat szereltek, keréktárcsáiban gumilyukasztók bújnak meg, hátsó ablakát fel-le húzható golyóálló ernyő védi.

Elkészült a MÁV-Start Zrt. első húsz új generációs intercity kocsija

2019.07.31.
Homolya Róbert elmondta: augusztusban elkezdődhet további hetven, belföldi forgalomra tervezett IC+ összeszerelése, amihez a saját forrás mellett kormányzati költségtérítést is kap a vasúttársaság. Közölte, a több mint ötven százalékos hazai beszállítói aránnyal épülő új flotta nemcsak modern, dizájnos, hanem praktikus, kényelmes, ráadásul a kocsik egy része családbarát és akadálymentesített is lesz. A prémiumszolgáltatásra vagy csendre, nyugalomra vágyók igényeihez alkalmazkodó fülkék is lesznek az első osztályon – tette hozzá. Az IC+ kocsik számát évről évre növelve lehetőség lesz az IC-hálózat kiterjesztésére, így további területek vonhatók be a minőségi vasúti szolgáltatásba – mondta Homolya Róbert. A beruházások és a beszerzések akár évi ötven IC+ jármű gyártását is lehetővé teszik. Kiemelt cél, hogy a gyártásban a magyar beszállítók a lehető legnagyobb arányban vállalhassanak szerepet – hangsúlyozta. Kitért arra, hogy az IC+ kocsik gyártása jelentős munkahelyteremtő hatással bír: kétszázötven embernek biztosít munkát a MÁV-Starton belül és legalább ugyanennyinek a beszállítóknál. Az új IC+ kocsikkal a Keszthelyre közlekedő Balaton expresszvonatokon, a Záhonyból és Miskolcról a Balatonra; Budapestről Miskolcra, Békéscsabára Nyíregyházára tartó IC-szerelvényeken találkozhatnak az utasok. A MÁV-Start hosszú távon szeretné folytatni a sorozatgyártást, mivel legalább háromszáz új IC+ kocsira van szükségük a személyszállítási piac 2023-ban várható megnyitásáig – jegyezte meg. Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) a sajtótájékoztatón elmondta: a vasúti járműgyártásnak kiemelt szerepe van a szolnoki térségben, emberek ezreinek, generációk sorának élete kapcsolódott a vasúthoz, amely ismét felvirágzik a városban az IC gyártásnak köszönhetően. A MÁV Zrt. MTI-hez eljuttatott sajtóközleménye szerint a nemzetközi forgalomra szánt, légkondicionált kocsik közül tíz másodosztályú, tíz pedig akadálymentesített, többcélú teres, mindkét típus óránként 200 kilométeres sebességre alkalmas. A másodosztályú járművekre Szlovákia, Csehország, Ausztria, Németország, Szlovénia, Svájc, Lengyelország és Románia vasúttársaságai már megadták a nemzeti engedélyeket; a több célra felosztott belterű kocsik engedélyezése a típusvizsgálatok után történhet meg. A 20 IC+ bekerülési értéke 9,3 milliárd forint. A több célra felosztott belterű kocsikban 47 ülőhely van, és lesz 3 kerekesszékes számára kijelölt hely is. Az ülőhelyek foglaltságát elektronikus rendszer jelzi. Két családi szakasz található rajta, öt-öt üléssel és tárolóval a nagyobb csomagoknak, összecsukott babakocsiknak; az akadálymentesített mosdókban pelenkázó is lesz. A kerékpár szállítására nyolc helyet alakítanak ki. Érdekesség, hogy a kocsik levegős rendszeréből a gumiabroncsokat is felfújathatják a biciklisek, az elektromos kerékpárok, illetve a kerekesszékek töltésére alkalmas dugaszoló aljzatok is lesznek a járműveken.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója