Raliautót készített a Golfból a Prodrive

2014.11.05.
A hetedik generációs Golfon alapuló raliautó nem felel meg egész pontosan az FIA WRC szabálykönyvének, de annak a szellemében készült. Rengeteg alkatrész megegyezik azzal, amit a WRC autókban találunk, és a bukócső is megfelel az FIA előírásainak. Azonban a kínai szabályok engedékenyebbek valamivel, ezért a Golfba 1,6-os helyett 2,0 literes turbómotort építettek be, és a szűkítő is 35 mm-es 33 mm helyett.Kevesebb mint hat hónap elég volt a Prodrive-nak a kocsi kifejlesztéséhez, mivel évekkel ezelőtt a cég kidolgozott egy sémát, ami alapján szinte minden autóból könnyen raliautót faraghatnak. „Betápláltuk az olyan adatokat, mint a méretek, a tömegközéppont, a minimum tömeg, a kulcsfontosságú alkatrészek, mint a motor és a váltó helyzete, és így építettük meg a Golfot” – nyilatkozta John Gow, a Prodrive Motorsport menedzsere. „Aztán megvizsgáltuk az összes alkatrészt és az autó minden részletét, hogy lássuk, hol javíthatnánk rajtuk. Az alkatrészek körülbelül 80 százaléka új fejlesztésű, a többi megegyezik a WRC autókban használtakkal. Mindent, amit tudunk a raliról, beleépítettünk ebbe a Golfba, valószínűleg ez a valaha készített legjobb raliautónk” – tette hozzá Gow.A motoron kívül a teljes hajtáslánc, az összkerékhajtás, a hátsó differenciálmű, az Xtrac szekvenciális váltó és az AP fékrendszer is ugyanaz, mint amiket a WRC-kben használnak a gyári csapatok. Az aerodinamikát, így a hatalmas hátsó szárnyat is a házon belüli szélcsatornában fejlesztette a Prodrive. A karosszériaelemek nagyrészt megegyeznek az utcai Golfok acél elemeivel, de a sárvédők és a lökhárítók strapabíró szénszálas műanyagból készülnek. Minden sarkokban MacPherson rendszerű futóműveket kapott a Golf, Prodrive-Öhlins gátlókkal, sok alkatrész közös az első és a hátsó futóműben, hogy kevesebb cserealkatrészre legyen szükség.Minimális átalakításokkal Európában és Észak-Amerikában is versenyeztetni lehetne a rali Golfot, de a Prodrive szerint a ralikrossz világbajnokságon  (GRC) is el lehetne indítani. Az autó első versenye most hétvégi Longyou Rally lesz Kínában, a volán mögött a tapasztalt ausztrál WRC-pilóta, Chris Atkinson ül majd. 

Hamarosan elkezdődik a téli üzem az M5-ös autópályán

2014.11.05.
Az AKA Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. és az M5 Autópálya Üzemeltető társasága, az AWAY ITE Zrt. téli üzemeltetésre felkészített karbantartó flottával és rendszeres útellenőri szolgálattal biztosítja a balesetmentes közlekedés feltételeit.Az autópálya kezelő hagyományos téli gépszemléjén Taskovics Attila, az A-WAY ITE Zrt. üzemeltetési igazgatója tartott előadást a téli üzemeltetésre való felkészülésről. Az Országos Mentőszolgálat munkatársa előadást tartott az elsősegélynyújtás alapjairól. Ezt követően bemutatták a készenlétben álló többfunkciós gépparkot is.A 156,6 km hosszú autópálya szakasz üzemeltetését három üzemmérnökség – az újhartyáni, a kiskunfélegyházi és a balástyai – és speciálisan a télre felkészített gépjárművek segítségével látják el. A síkosságmentesítést, valamint a hó eltakarítását kilenc saját gépjármű, továbbá hat többfunkciós, sózásra és ekézésre is alkalmas Unimog, három rakodó- és szükség szerint további bérelt gépjárművek bevonásával oldják meg.A forgalombiztonság növelése érdekében térfigyelő kamerarendszer került üzembe helyezésre, mely a csomópontokban folyamatos forgalomfigyelést tesz lehetővé. Emellett rendszeresen végeznek útellenőrzést a teljes úthálózaton, napközben kétóránként, 22 és 6 óra között pedig négyóránként vizsgálják az autópálya állapotát.Az autópálya mentén található meteorológiai állomások 5 percenként automatikusan továbbítják az aktuális időjárás adatokat, az Országos Meteorológiai Szolgálat műholdfelvétellel kombinált felhőképes adatai pedig akár 15 perces frissítéssel is lekérhetők. Mindezek mellett egy jegesedés-előrejelző rendszer is rendelkezésre áll a téli időszakban, de az utazók biztonságát a két kilométerenként elhelyezett segélykérő telefonok is biztosítják.Indulás előtt ellenőrizzék az Utinform és az AKA Zrt. honlapján található interaktív térkép útinformációit, utazás közben pedig ügyeljenek a követési távolság és a közlekedési szabályok betartására.

Nagyobb nyereségre számít a Toyota

2014.11.05.
A Toyota szerdai negyedéves jelentése szerint a japán jen árfolyamának gyengülése az amerikai dollárral szemben eddig 135 milliárd jennel növelte a vállalat nyereségét, mert a külföldi eladásai után nagyobb bevételt tudott elkönyvelni. A vállalat nettó profitja 2000 jen lehet a folyamatban levő pénzügyi évben a korábban remélt 1780 milliárd jen helyett. A gyártó pénzügyi előrejelzéseiben eddigi 101 jenes dollárárfolyammal kalkulált, ezt 104 jenre emelték most.A Toyota nagyon konzervatív előrejelzést ad, mert a dollár pillanatnyi árfolyama 114 jen fölött van. A 2014. júliusi-szeptemberi harmadik negyedévben - a vállalat pénzügyi évének második negyedévében - a Toyota nettó nyeresége 539 milliárd jen volt 23 százalékos éves növekedés után, bevétele 6555 milliárd jen 4,3 százalékos növekedés után.A Toyotánál költségcsökkentő lépéseket is végrehajtottak a negyedévben. A gyártó jelentése szerint áprilistól szeptemberig 1,03 millió járművet adtak el Japánban, 1,39 milliót az észak-amerikai piacon, 0,41 milliót Európában, 0,75 milliót Ázsia Japánon kívüli részében és 0,88 milliót a világ többi régiójában. A folyamatban levő pénzügyi évben a Toyota 9,05 millió jármű eladását tervezi a korábbi 9,10 millió helyett.

Elkészült a Volvo kisebbik terepkombija

2014.11.05.
A 90-es évek második felében a Volvo volt ez első európai prémiumgyártó, aki elkezdett terepjárós kiegészítőkkel ellátott kombikat gyártani, aztán sokat követték a példát. A svédek most bemutatott kisebbik terepkombiját azért nem XC60-nek hívják, mert ezt az elnevezést az autógyártó már felhasználta a magas építésű szabadidő-autójához. Így az a fura eset állt elő, hogy a kisebbik terepkombit V60 Cross Country-nak, a nagyobbat pedig XC70-esnek hívják, holott azonos koncepció szerint készített autókról van szó.A V60 Cross Country a többihez hasonlóan megemelt futóművet kap, a hasmagasságot 65 mm-re növelték meg, hogy könnyű terepen is elboldoguljon az autó. A 18 vagy 19 colos felnikre magas oldalfalú gumikat húznak, hogy a padkák és az éles kövek se tegyenek kárt bennük, és, hogy javuljon a kocsi rugózási komfortja. Természetesen a karosszérián megjelentek az XC70-ről ismert fényezetlen műanyag elemek, amelyek a karcolásoktól védenek, és némi terepjárós ízt is adnak a családi kombi megjelenésének. Elöl és hátul is polírozott alumínium lemezek védik a V60 Cross Country alját az esetleges sérülésektől.Először Észak-Amerikába szállítanak majd a kocsiból, ahol vélhetően a 2,5 literes, 250 lóerős öthengeres turbómotor lesz a legnépszerűbb erőforrás. Ehhez a változathoz széria az összkerékhajtás és az automataváltó is. Európába 2015 elején érkezik az autó, az új kétliteres Drive-E motorcsalád benzines és dízel tagjaival, és alapáron kézi váltóval. Az olcsóbb változatokban csak az első kerekek lesznek hajtottak, a régebbi, öthengeres D4 dízelhez azonban szintén jár majd az összkerékhajtás. 

Öt dögös Transit a SEMA kiállításon

2014.11.05.
– A Ford Transit áru- és személyszállítókat úgy terveztük, hogy a vásárlók könnyen saját igényeikhez formálhassák járműveiket – avat be Yaroslav Hetman, a Ford Transit, a Transit Connect és az E-sorozat márkamenedzsere. „Izgatottan várjuk, hogy az átépítők mit hoztak ki ezekből a haszonjárművekből. Amit itt láthatunk, az csupán bevezetése annak az egyedi építésű haszonjármű-reneszánsznak, aminek éppen a vadonatúj Ford Transit lehet majd az éllovasa.”A SEMA kiállításon november 4-7. között látható egyedi építésű Transit járművek:Vegas Off-Road Experience TransitA nevadai South Bolder Cityben működő Vegas Off-Road Experience egy vérbeli kalandjárművet alkotott azok számára, akik mindig szerettek volna kipróbálni egy sivatagi terepjáró verseny-teherautót. A VORE csapata nagy szakértelemmel bír az off-road haszonjárművek építésében, így a vadonatúj Transitot igazi terepjáróvá formálták át – méghozzá olyanná, ami luxuskörülményeket biztosít utasainak. A jövőben ez az off-road kerekekkel felszerelt Transit szállítja majd a vendégeket a VORE rendezvényein.– A Transit rengeteg átalakítási lehetőséget rejteget, ezért sokkal többet tudtunk kihozni belőle, mint egy átlagos haszonjárműből – árulja el Mike Self, a Vegas Off-Road Experience marketing-igazgatója. „Remekül tudjuk majd használni arra, hogy tökéletes kényelemben autózzunk ki látogatóinkkal a kiállításainkra.”A VORE Transit off-road és prémium kiegészítői: egyedi LED kabinvilágítás, öt darab lapos LED-képernyő, 60 colos LED képernyőfal, nagyképernyős TV a külső kivetítésekhez, videojáték-állomás, érintőképernyős tablet-vezérlés, LED fényoszlopok, Xenon fényszórók, szélesített kerékjáratok, off-road kerekek.Designed Travel TransitA minnesotai Waldoch Crafts a hosszú távú utazásokra szakosodott: a cég a kaliforniai 3dCarbon and Air Design vállalattal közösen egy hosszú tengelytávú, közepes tetőmagasságú Transitot választott ki, hogy tömör hikoripadlóval és négy hátradönthető, fűthető-hűthető, elektromos lábtámasszal kiegészített masszázsüléssel szerelje fel.– A Transit hosszabb padlólemeze a képzeletünknek is tágasabb teret nyitott – meséli Ernie Brunnell, a 3dCarbon and Air Design értékesítési alelnöke. „A Transit szinte szabad kezet adott nekünk, így sokkal több technikát építhettünk bele, mint egy átlagos átalakítás során.A Designed Travel Transit legfontosabb jellemzői: az első lökhárítóval egybeépített légterelők és ködfényszórók, oldalsó és hátsó légterelő szoknyák integrált vonóhorog-borítással, 20 colos kerekek, a hátsó üléssor egy dönthető kanapé, tablet vezérlőrendszer, 4K ultramagas felbontású 50 colos TV, LED kabinvilágítás, külső kamerarendszer 360 fokos látószöggel.Formula DRIFT TransitEz a Formula DRIFT Transit több mint tanulmány: ez egy valódi jármű, amit a 2015-ös versenysorozatban használnak majd. A kaliforniai Long Beach-en működő Formula DRIFT vállalat fogott egy közepes tetőmagasságú, rövid tengelytávolságú Transitot, és igazi pályabiztonsági és kiszolgáló járművet faragott belőle. A Formula DRIFT futamain hatalmas teljesítményű autók száguldanak több mint 150 km/órás sebességgel, ezért itt előfordulhatnak balesetek, ez az átépített Transit az elsők közt érkezhet a helyszínre a tűzoltáshoz és a pálya biztosításához szükséges eszközökkel. Az egyedi belső térrel, TV-vel, LED-világítással, különleges Clarion szórakoztató rendszerrel felszerelt Transit igazán különleges látványt nyújt majd a versenypályán.– A versenypályán dolgozó járműveknek számtalan igényt kell kielégíteniük, de a Transit számára ez nem jelent gondot – ígéri John Pangilinan, a Formula DRIFT PR-igazgatója. „Az extra tetőmagasságnak köszönhetően rengeteg extra hely jut a felszereléseinknek, így még a Kawasaki Mule is befér a raktérbe.”A Formula DRIFT Transit legfontosabb jellemzői: az autó rakterében a Kawasaki Mule pályabiztonsági jármű is elszállítható a futamokra, tárolórekeszek a tűzoltó készülékek, a szerszámok, valamint a pálya tisztítására szolgáló eszközök számára, munkaállomás, állványok a tűzálló ruhák és sisakok tárolásához, az ajtóra rögzített lapos képernyő, nagy teljesítményű szívórendszer, kipufogórendszer és futómű.Business Class TransitEz a formás, tetőtől talpig fekete Transit a michigani Detroit Custom Coach munkája, és arra készült, hogy teljes kényelemben szállítsa VIP-vendégeit üzleti tárgyalásokra vagy éjszakai városi kiruccanásokra. A hosszú tengelytávolságú, magas tetejű Transitban akár nyolcan is utazhatnak, s az autó a prémium kényelmi szolgáltatások széles skáláját kínálja – egyebek mellett még egy koktélkeverő pult is helyet kapott benne.– Azt szerettük volna bemutatni, milyen lehetőségek állnak a Ford előtt, ha beszáll a VIP-személyszállítási üzletágba – magyarázza Chris Ramos, a Detroit Custom Coach tulajdonosa. „Határozottan az a benyomásunk, hogy az új Ford Transit minden más járművet a háttérbe szorít majd a kategóriájában.”A Business Class Transit prémium kényelmi felszerelései: az utasok kilépését megkönnyítő, kihajló lépcső, famintás padlóburkolat, laptop dokkoló, koktélpult pohártartókkal, dönthető és fűthető masszázsülések, színváltó LED-világítás, lapos képernyős TV-k, beépített iPad kezelőszervek, Wi-Fi, motoros működtetésű árnyékolók.Galpin Auto Sports Transit SkylinerA kaliforniai Van Nuys-ban működő Galpin Auto Sports és a Ford közös munkájával megalkotott Transit Skyliner a prémium nagylimuzinok hangulatát árasztja. Az egyedi építésű jármű érzékletesen mutatja be, hogyan formálható át úgy egy Ford Transit, hogy egyaránt megfeleljen a limuzinszolgálatok legmagasabb szintű elvárásainak, valamint az iránytaxikat működtető vállalatok vagy akár a kisvállalkozók igényeinek is. A Skyliner utasterében egyedi kialakítású „trón” ülések láthatók, amelyeknek beállításait okostelefonnal vagy táblagéppel lehet vezérelni.– Nagy megtiszteltetés volt számunkra a Forddal közösen dolgozni a személyszállítás jövőképén – fogalmaz Beau Boeckmann, a Galpin Auto Sports elnöke. „Cégünk már a ’60-as és ’70-es években nagy hírnevet szerzett a haszonjárművek átépítésével, ma pedig kifejezetten hi-tech megrendeléseken dolgozunk, így a Forddal együttműködve egy hihetetlenül modern, ultra-prémium autó sikerült életre hívnunk.”A Galpin Auto Sports Transit Skyliner prémium jellemzői: 52 colos leengedhető moziképernyő, focal Utopia 7.2 surround hangrendszer, egyedi hangszórókkal, műholdas TV, kaleidescape média szerver, beépített bár. 

Emelkedett az üzemanyagok ára

2014.11.05.
Az emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 385-386 forintra, a gázolajé 404-405 forintra nőtt. A benzin literenkénti átlagára több éve nem volt 390 forint alatt, legutóbb 2011 szeptemberében kellett 385-389 forintot fizetni az üzemanyagért. A Mol legutóbb múlt pénteken változtatott az árakon, akkor a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 2 forinttal emelte, a 95-ös benzin ára nem változott.A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.
Címkék: 

Alonso váltja Buttont a McLarennél

2014.11.05.
A BBC honlapjának keddi beszámolója szerint a kétszeres világbajnok már szinte mindenben megállapodott az angol csapat illetékeseivel, és kettő plusz egy évre szóló szerződést ír majd alá hamarosan. A 33 éves Alonso a 2007-es idényt töltötte a brit csapatnál. A honlap értésülései szerint Alonso érkezésével Jenson Buttonnak kell majd távoznia.A spanyol pilóta 2005-ben és 2006-ban még a Renault-val nyert két vb-címet. A Ferrarihoz 2009 végén szerződött, s az olaszoknál eltöltött öt idénye alatt háromszor végzett az összetett második helyén. A McLarennel 2007-ben a harmadik volt. 

Gyorsulási rekordot állított föl egy svájci villanyautó

2014.11.05.
– A Grimsel nevű versenyautó 30 méternél rövidebb úton, 1,785 másodperc alatt gyorsult fel 0-ról 100 kilométeres óránkénti sebességre – olvasható a zürichi Műszaki Egyetem (ETH) hétfői közleményében. A járművet az ETH és a Luzerni Műszaki Egyetem hallgatói fejlesztették.A karbonszálas autó súlya mintegy 168 kilogramm, teljesítménye körülbelül 200 lóerő. Az egyetem adatai szerint a korábbi rekord 2,134 másodperc volt.

Renault Shop

2014.11.04.
Galéria képek: 

Mesél a szakértő – Olcsó hús…

2014.11.04.
Sokadszor derül ki, hogy egy tüzetesebb átvizsgálás sok mindent elárul egy autó történetéről, például a korábbi karosszériajavítások minőségéről. A múltkor a nagy, német kombi vizsgálatakor is került, hogy nem csak a burkolati elemek voltak átfújva, mert korábbi gazdája túl közel ment a sövényhez, hanem még az igen masszív küszöböt is komoly javításnak kellett alávetni, hogy kinézzen valahogyan.Aztán volt arról is szó, hogy egy hiányzó típustáblára felfigyelve kiderült, hogy a B-oszlopig hatoló, jelentős sérülést szerzett korábban az autó.Na és akkor? Jól néz ki, nem is látszik rajta semmi!Valóban jól mutatnak ezek a javítások egy darabig, aztán később derül csak ki, hogy milyen hátrányokat okoz, ha a javítás nem volt szakszerű. Az egyik ilyen jelenség az idő előtti átrozsdásodás. Elég hozzá egy elégtelen felülettisztás a fényezés előtt, vagy egy levegős (buborékos) hegesztési varrat és máris felüti a fejét a rettegett korrózió.Ez a sárvédő hamarosan ledobja a festéket magárólA szakszerűtlen fényezés, vagy a fényezés előkészítésében ejtet hibák később festéklepattogzódással, vagy szintén rozsdásodással bosszulják meg magukat. A lakkréteg is igen fontos eleme a fényezésnek, hiszen magát a festék- (szín)réteget a lakk óvja a kosztól, portól, nedvességtől, sőt, még a kisebb mechanikai hatásoktól is. Egy nem megfelelően felvitt lakkréteg lepereg, akár a vakolat.Ezt az elemet "kissé" szakszerűtlenül fújhattákKözelről még durvább a látvány, miliméterről miliméterre jön le a lakkrétegHa a felhasznált alkatrész nem gyári kivitelű, akkor az előbbieken túl nem fog megfelelni a merevséggel szemben támasztott követelményeknek sem.  Joggal merül fel a kérdés, hogy miért nem, hiszen láthatóan ugyanolyan elemről van szó? Ez nem igaz! Egy karosszériaelem – legyen az burkolati, vagy szerkezeti elem – adott minőségű és méretű anyagból készül. A befoglaló méreteken kívül nagyon fontos még a lemezvastagság is. Olyan egyszerűen nincsen, hogy a gyár által használt alapanyagot minden tekintetben másolni tudja egy utólagos gyártással foglalkozó üzem.Persze ez nyilvánvalóan nem is érdeke, hiszen azonos minőségben másik gyártó is csak azonos áron tudná kínálni a portékáját, akkor pedig odaveszne a piaci előnye.A "Ford" tajvani üzemeMondjuk nem árulnak zsákba macskát, felírtak rá mindentA múlt hónapban került a kezeim közé egy négyajtós Focus. 6 éves múlt, mindössze 142 ezer kilométer volt benne, és nem tűnt egy lehasznált darabnak. Elsőre. A már jól ismert rétegmérésnél egyértelművé vált, hogy a baloldal minden elemét fényezték már korábban, az értékek 220 és 300 mikrométer között alakultak. A jobb hátsó sárvédőhöz érve újra gyári értékeket tapasztaltam, majd a jobb első sárvédőnél már 100 mikron alatt volt a mért értékek átlaga. Egy gyári fényezésű elemnél ez nem fordulhat elő. Ez az érték inkább a takart részeken, oszlopok belső felén, küszöbökön mérhetők.<100; cserélt elemEz a rövid szöveg került a szemlelapra, nem is foglalkoztam a továbbiakban ezzel, míg fel nem tűnt, hogy a motorház fedél és a sárvédő közötti hézag nem egyenletes. Ekkor jobban szemügyre vettem a sárvédőt. A motorház fedelet felnyitva megkaptam a választ a gyanúmra. Jól látható helyen, nagy, nyomtatott betűkkel ezt olvastam:MADE IN TAIWANA beütés minősége legalább jó...Vagyis egyből tudtam, hogy a Ford gyár, alkatrész présüzemet nyitott Tajvanban.  Vicces mi? Tréfát félretéve, nyilvánvalóvá vált, hogy azért nem stimmelnek a hézagok, azért vannak méretbeli különbségek, mert másolatról, ha úgy tetszik, hamisítványról van szó.Az olcsó húsból főzött fekete levesTegyük fel, hogy a jövőbeli tulajdonosnak nem adják meg az elsőbbséget, és összetörik a kocsi jobb eleje, beleértve a sárvédőt is. A vétkes fél kötelező biztosítása elvileg betakarja az egészet, gond nem lehet. Az új tulaj a jó gazda gondosságával márkaszervizben, gyári elemmel javíttatja a kocsit, de a biztosító nem ért egyet a számla végösszegével, hiszen a káron szerzés tilos, márpedig itt egy olcsó elem lett drágára cserélve. Nincs mit tenni, az új tulaj mélyen a zsebébe nyúl, és amit megspórolt korábban a vámon, azt most elveszítni a réven.Mi van még?Persze ez az úgy nevezett „worst case scenario”, vagyis a legrosszabb eset alapul vétele, de ha ez nem következik be, a korábban felsorolt lehetőségek idővel valószínűleg beköszönnek majd. Mi ebből a tanulság? Autóvásárláskor ki kell szűrni az ilyen és hasonló hibákat is, hogy ne később okozzanak fejfájást. Egy burkolati-, vagy héjelem persze nem sok vizet zavar a karosszéria merevségében, de pl. egy alváznyúlványt, ne adj Isten oszlopot cserélnek ki hitvány minőségben, az egy későbbi karambolban akár emberéletekről is dönthet. Nem is beszélve napjaink korszerű karosszéria elemeiről, amelyek már egy darabon belül is változtatják vastagságukat, merevségüket.Ön észrevenné?Ha nem, akkor keressen fel vásárlás előtt szakembert, aki nem ötévente néz egy autót, hanem egy nap néz ötöt…Végszóként megjegyzem, hogy az elemet semmilyen további vizsgálatnak nem vetettem alá, akár az is előfordulhat, hogy hozza a gyári értékeket. Sőt, muszáj hozzátenni, hogy a Ford valóban üzemeltet gyárat Tajvanban, és még Focus-t is gyártanak ott. De egyrészt csak az ST modelleket exportálják, a mezei Focus-t saját piacukra gyártják. Mint a vizsgáalt kocsi alvázszámából is kerül, ez az autó Németországban készült, ráadásul a bal első sárvédőjén egyáltalán nem szerepelt hasonló jelölés. Minden esetre tekintsük ezt a cikket inkább figyelemfelhívó írásnak, mintsem az ázsiai járműipari beszállítók kritikájának.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója