Ízelítőt adott első villanyautójából a Subaru

2021.09.16.
Az alsó-középkategóriás SUV a Toyota bZ4X szériaváltozatának testvérmodellje lesz, és már 2022 közepén a piacra kerül – áll a Subaru sajtóközleményében. A Solterra név a latin Nap és Föld szavak házasításából született, amivel a japán gyártó a környezettel való harmonikus együttélés fontosságát hangsúlyozza. A Forester-méretű szabadidő-autó a Toyotával közösen fejlesztett e-Subaru Global (e-TNGA Toyota nyelven) platformra épül, a rugalmasan alakítható padlólemez alkalmas különböző hosszúságú, akkumulátor-kapacitású, első, hátsó, és összkerék-meghajtású villanyautók számára is, mivel moduláris rendszerű, és mindkét tengelyén tud villanymotorokat hordozni. Már lehet tudni, hogy a Toyota nem kevesebb, mint hat elektromos hajtású modellt fog rá építeni, de a Subaru sem fog megállni egynél. A Subaru nemrég jelentette be, hogy a tervei szerint 2030-ig legalább minden negyedik eladott autójában hibrid vagy tisztán elektromos hajtáslánc dolgozik majd. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Több napig tartó razziát indított ma hajnalban a rendőrség

2021.09.16.
A vezetés közben mobilozók felderítésére egyhetes közlekedésbiztonsági akciót tart a rendőrség csütörtöktől - közölte internetes oldalán az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A közleményben azt írták, az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) szeptember 16. és 22. között "Focus on the road" elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozik. Magyarország egész területén elsősorban a vezetéskor kézben tartott mobiltelefon használatát ellenőrzik majd, de nagy hangsúlyt kap az ellenőrzés során a járművezetők figyelmét elvonó egyéb tevékenységek kiszűrése is. A magyar rendőrség a ROADPOL Safety Days (ROADPOL Közlekedésbiztonsági Napok) baleset-megelőzési programjához jövő héten kedden közúti ellenőrzéssel, baleset-megelőzési előadásokkal, és gyermekeknek is szóló foglalkozásokkal csatlakozik. Az európai program kitűzött célja, hogy ne történjen halálos baleset a közutakon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Sokkoló fotók - betonelem nyársalta fel az autót az M6-oson

2021.09.16.
Közúti balesetről érkezett bejelentés 2021. május 12-én 14 óra 42 perckor. A bejelentés szerint egy személygépkocsi egy betonelemnek ütközött az M6-os autópályán, a 167-es kilométerszelvény közelében, Bátaszék térségében. (Fotók - police.hu) A helyszínen a kiérkező rendőrök megállapították, hogy egy autó vezetője közlekedett az autópályán Budapest irányába, amikor eddig ismeretlen okból az A jelű alagút előtt a pályatesteket elválasztó betonelemnek ütközött. A balesetben a jármű vezetője és utasa is megsérült. Az eset kapcsán a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán folytattak nyomozást  a 41 éves sofőrrel szemben, közúti baleset gondatlan okozása vétség megalapozott gyanúja miatt, őt gyanúsítottként hallgatták ki.  A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!        
Címkék: 

ZalaZONE, ahol fő a biztonság

2021.09.15.
Rohamtempóban fejlődnek az önvezető járművek, ám teljes autonómiájukra még várni kell néhány évtizedet, hiszen a közel kétmilliárdos globális autópark cseréje nem megy egyik napról a másikra. Ráadásul nem csak az autókat kell intelligensre cserélni, hanem az infrastruktúrát is, miközben az emberi tényezőt sem szabad kihagyni, hiszen még sokáig tekergethetjük a kormányt vegyes forgalomban. A ZalaZONE főépülete                        Fotó: Boros Jenő Többszintes jogsi Sokaknak van jogosítványa, de többségük nem érti a fizikát, a járműdinamikát, ráadásul nincs megfelelő gyakorlata, ami különösen akkor veszélyes, ha 200-300 lóerős, vagy annál is nagyobb teljesítményű autót vezet kezdőként, B-kategóriás jogsival. Nem véletlenül vetődött fel, hogy a motorkerékpárokhoz hasonlóan a személyautóknál is teljesítménykategóriákra terjesztenék ki a vizsgát, ez azonban még távoli cél, hiszen ehhez meg kell teremteni a képzési és vizsgafeltételeket. Méghozzá minél gyorsabban, mert az autók teljesítménye, mérete és tömege folyamatosan nő, miközben ijesztőek a globális adatok. Egyre több a vezetőtámogató rendszer az autókban     Nullához közelíteni Évente 1,3 millióan halnak meg közlekedési balesetben, a globális veszteség a GDP 3 százaléka.  Európai uniós cél, hogy 2030-ra megfeleződjön, 2050-re pedig nullára csökkenjen a halálos áldozatok száma. Magyarországon a közlekedési balesetben elhunytak száma évente 500 fő, ami stagnáló szám és jelentős előrelépés ahhoz képest, hogy az 1990-es években meghaladta a 2500 főt, vagyis ötszörös volt. A közlekedési balesetek 93 százaléka emberi hibára vezethető vissza, az okok között szerepel az ittasság, az elsőbbségadás és az övhasználat mellőzése. Márpedig napjaink autóinak legnagyobb értéke a biztonság, ami akár a jármű árának harmadát jelenti, szóval ennyit dob ki az ablakon az, aki nem megfelelően használja autóját, például nem kapcsolja be a biztonsági övet. Kiállítási kampány       Fotó: Boros Jenő A közlekedésbiztonság meghatározó tényezői: Ember:  Alkalmasság, Oktatás, Szemléletformálás, Szankciók Infrastruktúra: Úthálózat, Információs rendszer, Kommunikációs infrastruktúra Technológia: Passzív biztonság, Aktív biztonság Társadalmi kérdés Az emberi alkalmasságon belül figyelembe kell venni az életkori sajátosságokat: a fiataloknak limitált jogosítvánnyal kellene kezdeni a közúti közlekedést, az idősebbeknél pedig vizsgálatokon ellenőrizni képességeiket. Az oktatás részeként be kellene vezetni a kétlépcsős jogosítványt, és kötelezővé tenni a vezetési tréningeket az arra alkalmas helyeken: Hungaroring, Driving Camp, ZalaZONE, hajdúnánási motoGP pálya. Fontos a szemléletformálás, melynek részei az általános figyelemfelkeltő kampányok, az influencer kampány, az FIA kampány, a Pofátlanítás, az OBBPoint, a NUSZ Közlekedj biztonságosan, mindezek a HUMDA koordinálásával. Tesztpálya a ZalaZONE komplexumban                   Fotó: Boros Jenő V2X A biztonság fontos faktora az úthálózat fejlesztése, a tranzitforgalom lakott területen kívüli elvezetése autópályákkal, elkerülő szakaszokkal, valamint a kerékpárosforgalom elkülönítése. A kritikus szakaszok felszámolása körforgalmakkal, gyalogátkelőhelyek megvilágításával. A technológiai fejlesztések részeként a V2X által működtetett C-ITS G5 hálózat arányának növelése a járműállományon belül, vagyis az egymással és környezetükkel is kommunikáló autók és más közlekedési résztvevők számának növelése. Az útügyi előírások részeként speciális útfelületek, aszfaltkeverékek alkalmazása, ezzel egy időben a fehér aszfalt kivezetése. Egymással kommunikáló járművek Takarékosabb is Az önvezetés mellett szól a belsőégésűek takarékosabb és tisztább működése, valamint az egyre terjedőbb villanyautók lokálisan zéró károsanyag-kibocsátása. Társadalmi okok, demográfia változások, többek között az egyre magasabb átlagkor is indokolja az önvezetés elterjedését, hiszen ezzel támogatható az idősebb, bizonytalanabb, a már nem teljesen egészséges emberek biztonságos közlekedése. Támogató funkciók Az önvezetés kulcs az emberi tévedések csökkentésére, az egyre sűrűbb közlekedési folyamatok irányítására, a kényelmes és időtakarékos utazáshoz. Ezek egy része már napjainkban is része az új autóknak, mert az EU-ban már kötelezőek a sávtartó és gyalogoselütést megelőző rendszerek, amik a megfelelő árú technológiákkal érhetők el. Dr. Hamar Zoltán                                Forrás: ZalaZONE Hosszú még az út A ZalaZONE konferenciatermében tartott előadásán Dr. Hamar Zoltán, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. cégvezetője, a zalaegerszegi járműipari tesztpályát üzemeltető cég ügyvezetője azt is elmondta, hogy rengeteg munka vár még a fejlesztőkre, azok meggyorsításának egyik feltétele az ilyen világszínvonalú tesztpálya létrehozása, működtetése és folyamatos bővítése. Sok még a feladat, mert most még csak kettes szintű asszisztált vezetésről beszélhetünk, a szakemberek előrejelzései szerint tíz-ötven év múlva engedhetjük el majd hosszabban a kormányt, amit később száműzhetünk is az autókból, amivel tágasabb és kényelmesebb lesz az utastér, de ami nem kevésbé fontos, hogy biztonságosabb az utazás. Autopilot? Még nem a csúcs... Az már látszik, hogy egyre erősebb a társadalmi igény a kényelem és biztonság iránt, ezt jelzi az automata sebességváltók népszerűségének rohamos növekedése az európai piacon, ahol már egyre több új autóban van vezetőtámogató sávtartó, adaptív tempomat és automata vészfékrendszer, vagy parkoló automata, amik az első lépcsőt jelentik az önvezetés felé. De ne legyenek illúzióink, még az agyonsztárolt Tesla autopilot rendszere is csak kettes szintet jelent az ötös skálán. Szintek A harmadik szint technikailag már rendelkezésre áll, ezzel automatikusan képes egyes manőverekre a jármű, így annak mozgását nem kell folyamatosan kontrollálnia a vezetőnek. Az ilyen üzemmód leginkább autópályákon használható, ahol nincsenek szintbeli kereszteződések, és ellentéte irányú forgalom. A négyes szintű autó már képes a legtöbb közlekedési szituáció megoldására, ennek bevezetése 5-10 év múlva reális, a teljes önvezetésre legkorábban egy évtizedet, de lehet, hogy még legalább félévszázadot is várni kell. Autonómia az autósportban A pályán folyó fejlesztési munkával kapcsolatban felmerült, hogy az önvezető járművek és az autósport miként közeledhetne egymáshoz. Ahogy Szujó Zoltán a HUMDA szakértő moderátora is felvetette, léteznek már Roborace autók, de még csat tesztüzemmódban száguldoztak a pályán, ahogy a BME Formula Racing Team autonóm versenyautója, mely az egyre népesebb Formula Student sorozat vezető nélküli mezőnyében is indul. Hamar Zoltán, Bucsi Attila, Michelisz Norbert, Bartal Tamás és Bári Dávid  Fotó: Boros Jenő Emberi küzdelem A WTCR bajnok Michelisz Norbert szerint alapvetően más a cél az utcai közlekedésben és a versenypályán, viszont az önvezető technológia megoldás lehet az egyre kevesebb a szabadidő bővítésére: Évente 70 ezer kilométert utazok, és az így eltöltött idő egy részét jobban ki lehetne használni mesterséges intelligencia által vezérelt járművel. A versenypályán egyelőre nem szívesen adnám át az irányítást, remélem van még egy pár évem a nyugdíjig, mert ma még hús-vér szereplőket akar látni a közönség is az autósportban, melyben még sokáig gladiátorként küzdenek majd a pilóták. Michelisz Norbert és Bartal Tamás                          Fotó: Boros Jenő    Személyes példa Egyetértett a WTCR bajnokkal az ugyancsak családapa Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) vezérigazgatója, aki szerint a robotautózás elérésig is fontos a személyes példamutatás, a közlekedési morál és a biztonság javítása, hogy minden gyermekre, felnőttre, minden közlekedőre úgy vigyázzunk, mintha családtagunk lenne, és ne csak szavakban legyünk udvariasak az utakon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ötezer forintot fizet, aki nem gyűjtőhelyen rakja le a MOL Bubi kerékpárt

2021.09.15.
Az elszállítási díj bevezetésének nem a bírságolás a célja, hanem a helytelen használat megelőzése. Ezért a jövőben, ha a valaki nem a hivatalosan kijelölt gyűjtőállomáson zárja le a bérlést, akkor figyelmeztető üzenetet és e-mailt kap. Az elszállítási díjat percalapú használatként fogja levonni a rendszer a felhasználó regisztrált bankkártyájáról a napi elszámoláskor. A parkolási funkciót használva természetesen továbbra is le lehet tenni rövid időre a kerékpárt gyűjtőállomáson kívül is, tehát útközben van lehetőség beszaladni egy közeli üzletbe, miközben a kerékpár a bolt előtt parkol - jelezték. Számos észrevétel érkezett a társasághoz amiatt, hogy egyes állomásokon nincs elegendő kerékpár. A társaság próbál minél többet tenni azért, hogy kiszolgálja a megnövekedett igényeket, ehhez azonban az is szükséges, hogy a közlekedők mindig a kijelölt gyűjtőállomásokon rakják le a bicikliket - írták. A közlemény szerint még idén bővülhet a Mol Bubi-kerékpárflotta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A halálba száguldott a 68 éves motoros

2021.09.15.
Motorjával közlekedett egy férfi 2021. szeptember 15-én 15 óra 20 perc körül  a 3104. számú úton Gödöllő térségében. A jelenlegi adatok szerint a 68 éves férfi az egyik kanyarban megcsúszott, lesodródott az útról és egy útmenti oszlopnak ütközött. A kiérkező mentősök sokáig küzdöttek a férfi életéért, de már nem sikerült megmenteni, a helyszínen belehalt sérüléseibe. A rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a baleset helyszínelését. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Akció indul a vezetés közben mobilozók kiszűrésére

2021.09.15.
A szerdán megjelent közleményben azt írták, az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) szeptember 16. és 22. között "Focus on the road" elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amelyhez a magyar rendőrség is csatlakozik. Magyarország egész területén elsősorban a vezetéskor kézben tartott mobiltelefon használatát ellenőrzik majd, de nagy hangsúlyt kap az ellenőrzés során a járművezetők figyelmét elvonó egyéb tevékenységek kiszűrése is. A magyar rendőrség a ROADPOL Safety Days (ROADPOL Közlekedésbiztonsági Napok) baleset-megelőzési programjához jövő héten kedden közúti ellenőrzéssel, baleset-megelőzési előadásokkal, és gyermekeknek is szóló foglalkozásokkal csatlakozik. Az európai program kitűzött célja, hogy ne történjen halálos baleset a közutakon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Orosz Hazafiak érkeztek a szerb katonai rendőrséghez

2021.09.15.
A szerb katonai rendőrség flottáját új orosz UAZ "Patriot" (Hazafi) terepjárókkal egészítették ki. A Rend Őrzője elnevezésű Nemzetközi Katonai Játékok során ezeket az autókat használják fő szállítóeszközként - írja a TASZSZ orosz hírügynökség. A különleges felszereltségű, fekete-fehér színű terepjárók a „Katonai Rendőrség” feliratot viselik. A testület emblémáját az ajtókon és a motorháztetőn helyezték el. Tavaly a szerb védelmi minisztérium több mint 60 ilyen orosz SUV -t vásárolt. Az négykerék-hajtású UAZ Patriot 2,7 literes, 150 LE teljesítményű benzinmotorral van felszerelve, ami 5 sebességes kézi vagy hatfokozatú automata sebességváltóhoz kapcsolódik. Az autók ára 964 000 rubelnél (Kb. 4 millió forintnál) kezdődik. Nem ez az első alkalom, hogy külföldi rendfenntartó erőkhöz kerül az UAZ "Pickup". Idén nyáron az iráni rendőrség számára vásároltak flottát belőle, igaz, az autókat csak az ország egyik városában, Chehbeharban használják. Az autók különleges rendőrségi felszereléseket kaptak. A modell speciális kialakítását a helyi Soroush Diesel cég végezte, amely UAZ forgalmazója Iránban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Jövőre is a MotoGP utánpótlás-sorozatában versenyez Görbe Soma

2021.09.15.
A 16 éves versenyző - aki a 27 fős mezőny egyetlen magyar indulója volt az idén - az MTI-nek kedden elmondta, a múlt hétvégén, Aragónban rendezett szezonzáró futamok után közölték vele, hogy elégedettek voltak az elvégzett munkájával és jövőre is számítanak rá a mezőny tagjaként. A Red Bull Rookies Cupban a Moto3-as versenymotorokhoz nagyon hasonló technológiájú KTM versenygépekkel indulnak a tehetséges motorosok. - Úgy érzem, hogy vezetéstechnikai szempontból sokat sikerült fejlődnöm ebben az évben, és azt is megtanultam, hogy mi a helyes mentalitás, hozzáállás a versenyhétvégéken - nyilatkozta Görbe Soma, aki az idén az összetett pontverseny 20. helyén végzett, a következő idényben pedig az első 10 között akar zárni. "A mostani szezonra az volt a célkitűzés, hogy a lehető legtöbbször pontot tudjak szerezni, vagy a pontszerző helyek közvetlen közelében motorozzak. Örülök, hogy ez sikerült" - mondta a magyar versenyző. Hozzátette, a legjobb élménye ebben az évben az volt, amikor fel tudta venni a ritmust és a tempót az élmezőnnyel, illetve pontszerző pozíciókban ért célba. Az idény csúcspontjának azt tartja, amikor az elmúlt hétvégén meghívást kapott a sorozatba a következő esztendőre. Görbe Soma szerint a gyorsasági motorozásban hasonló lépcsőfokokat kell végigjárni a versenyzőknek, mint a formula autózásban, így a Red Bull Rookies Cup után a következő szintet a Moto3-as világbajnokság jelenti. Magyarország a tervek szerint 2023-tól a hajdúnánás közelében tervezett versenypályán világbajnoki futamokat rendez majd. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A legendás Peugeot 604, elnöki örömök négykeréken

2021.09.15.
A boldogság titka, mondják a bölcsek, hogy tudjunk lemondani arról, ami soha nem lehet a miénk. Eddig rendben is van, tehetné hozzá Pásztor Tamás, de azért tartsuk nyitva a szemünket, hogy azonnal léphessünk, ha megtörténik az elképzelhetetlen. - Az 504-es napi használatban volt, és ezt szó szerint tessék érteni: mindig tele volt szerszámokkal, nem volt benne semmi ünnepélyes. A 604-es viszont maga volt a megtestesült csoda. V6-os benzinmotor, motoros ablakok, bordó fényezés, plüss kárpitozású, kényeztetően puha, hatalmas ülések. Franciaországban nagyvállalatok vezetői, ügyvédek, orvosok, sztárfocisták, politikusok, elnökök  jártak 604-essel. Még arrafelé is fényűzőnek számított az autó, hát még Magyarországon. Imádtuk. Aztán egy nagytakarítás során apám felhajtotta a padlószőnyeget, és kiderült, hogy a műanyag alkatrészekbe más azonosítók voltak belenyomva, mint ami a papírokban szerepelt. Az autó jó pár évvel öregebb volt, mint ami a forgalmiban állt, így apám visszaadta a kocsit az eladónak. Alig pár hónapig volt nálunk a kocsi, de mély benyomást tett rám - emlékszik vissza. A Peugeot 604 valóban igazi presztízsmodellnek számított a maga korában. A legfelső társadalmi réteg autója volt, ennek megfelelő műszaki tartalommal: elöl-hátul független felfüggesztéssel, nagyteljesítményű, hathengeres motorokkal. A drága nagyautók sorsa azonban a francia limuzint sem kerülte el: második gazdájuk jellemzően a presztízst még nagyra értékelte, de költeni már nem költött az autóra, a harmadik, negyedik tulajdonos számára pedig már nem jelentett többet egy tágas, strapabíró járműnél, amíg végül a korrózió fel nem falta az egykor büszke szedánt. Pásztor Tamás tehát, mély benyomás ide vagy oda, beletörődött, hogy egész Európát bejárhatja, akkor sem fog találni egy megmenthető állapotú példányt. Nyugat-Európában nem is, egy hazai használtautó-kereskedő oldalon azonban három éve felbukkant egy hirdetés. - A veterán műhelyt vezető kollégám vette észre. Azt mondta, elment megnézni Csillaghegyre. Átfényezték ugyan, de nagyon megkímélt példányról volt szó, alig 124 ezer kilométerrel, és főleg jelentős rozsda nélkül – idézi fel a találkozást megelőző pillanatokat Pásztor Tamás. Alaposan szemügyre véve az autót azonban kiderült, hogy a történet túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Egy gyűjtőé volt a kocsi, de sem ő, sem a szerelője nem értett hozzá, csak toldozta-foldozta az öreg Peugeot-t. A tulajdonos végül megelégelte a pénznyelő botladozásokat, és túladott rajta. Bónuszként egy bontott 604-est is adott hozzá, alkatrésznek. A Peugeot 504 Coupé, amely ekkor már régóta várta, hogy újjászülethessen, egyik pillanatról a másikra ismét a háttérbe szorult. Amint hazaértek a 604-essel, megpróbálták beindítani – persze sikertelenül. Mivel a karosszériát sem lakatolni, sem fényezni nem kellett, és jelentős hiányokat sem kellett pótolni, hozzáfogtak a mechanika rendbe tételéhez. - Leengedtük a komplett motort, a hajtást, a hátsó és az első futóművet, aztán leemeltük a karosszériát – mint a gyárban az összeszerelés, csak itt fordítva. Szimeringeket cseréltünk a motoron beállítottuk a szelepeket. Kapott új vízpumpát és vízcsövet. Felújítottuk a hűtőt és a futóművet, újak lettek a szilentek és a lengéscsillapítók, a fékcsövek, a féktárcsák és a betétek. Elemeire kellett szedni a differenciálművet, mert megsínylette a korábbi kontár próbálkozásokat. Ha már úgyis kiszereltük, az automata sebességváltót is felújítottuk – sorolja a végtelen történet fejezeteit Pásztor Tamás. Ezek után a Peugeot 604 kiérdemelte az OT-s rendszámot. Amint elkészült, Tamás belevetette magát az élménybe: az első nyáron a család nyolcezer kilométert utazott az impozáns limuzinnal. Egy veterán autónál azonban ez rengeteg, így nagyon gyorsan elhasználódik a gondosan felújított mechanika. Bármennyire szerette volna, Tamás tudatosan korlátozta a 604-essel töltött órák számát: szó szerint beosztást készítettek, hogy mikor melyik autóval járhatnak. A választás kényszere nem okozott lelki törést Tamásban, úgy közelíti meg a kérdést, mintha egy szülőt kérdeznénk gyermekeiről. „Nincs kedvenc autóm. Mindegyiknek megvan a maga egyedi stílusa, mindegyik más emlékeket idéz, más időbe visz vissza.” Egyvalamiben mégis különleges a 604-es: bár felújítása két-három hónapon át a műhely minden erőforrását lekötötte, egy negyedéven át hajnaltól késő estig csak ezzel foglalkoztak, a vételáron felül viszonylag keveset kellett rákölteniük. - Másfél millió forint körül állt meg a munka, rendkívül szerencsésnek mondhatom magam – emlékeztet Tamás a felújítás költségei és az autó piaci értéke közötti, korábban már emlegetett összefüggésekre – pontosabban össze-nem-függésekre. De vajon ez azt jelenti, hogy nyereséggel tudna túladni a 604-esen? A kérdés fel sem merül benne. „A veterán találkozókon sokan jönnek oda hozzám beszélgetni az autókról. Időnként vételi ajánlatot is kapok, főleg a Peugeot 404-es kupéra, de nem eladó, egyik sem eladó. Miért is volnának?” És hogy vajon mi olyan különleges abban a bizonyos 404-es kupéban, a korábban bemutatott 404 Berline testvérében? Ezt később áruljuk el… További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója