60 éves a Jaguar, amit még Enzo Ferrari is legszebb autónak tartott - 1. rész

2021.04.05.
A múlt század 60-as éveiről sokaknak nem csak a Holdraszállás, a kubai rakétaválság, a szexuális forradalom, Woodstock, a miniszoknya és a Beatles ugrik be elsőként, hanem a Jaguar legendás sportautója, az E-Type is. Még az olasz autók hívők is csak azt tudták felhozni a legszebb brit sportautóhagyományok szellemében készült típus ellen, hogy túl olcsó, ezért biztos sokat kell majd várni rá. Jól látszik, hogy a géptető csaknem a hossz felé kiteszi Való igaz, 1961-ben adókkal együtt mindössze 2256 fontot kértek az E-Type-ért, ami mai árfolyamon is csak 43 ezer fontnak, azaz 18,4 millió forintnak felel meg. Ezért a pénzért a Jaguar csodaszép karosszériát, modern technikát, és hasonló menetteljesítményeket kínált, mint a kétszer drágább Aston Martin DB4 vagy a háromszor drágább Ferrari 250 GT, vagyis kimagaslóan jó volt az ár-érték aránya. Egy korai prototípus A Jaguar alapítója, Sir William Lyons az 50-es évek végén adta ki azt a feladatot cége sikerekben fürdő, de éppen munka nélkül évődő versenyrészlegnek, hogy sportkocsit kell tervezniük, amely leválthatja a kissé elavult, bár csodaszép XK150-et, a II. világháború utáni korszak meghatározó sportkocsijának, az XK120-nak a leszármazottját. Először versenyautóban gondolkodtak, de hamar változtattak a terveken, és végül utcai autó lett az E-Type. Sir William Lyons a bemutatón Malcolm Sayer formatervező a repülőgépeknél szerzett aerodinamikai tapasztalatait is felhasználta a szivar alakú E-Type formájának megalkotásakor. Nem kellett a nulláról kezdenie a munkát, mivel kézenfekvő volt, hogy a háromszoros Le Mans-bajnok (1955,1956,1957) versenyautó, a D-Type lesz a kiindulási alap, persze az egzotikus anyagokat, az alumíniumot és magnéziumot az ár alacsonyan tartása miatt mellőzni kellett. Négy év fejlesztőmunka után – amely során a prototípusokat versenyeken indítva tesztelték – az 1961-es Genfi Autószalonon, március 15-én leplezték le az E-Type-ra keresztelt újdonságot, neve egyértelmű utalás volt a motorsportos gyökereire. Az opál fegyvermetál-szürke fényezésű, 9600HP rendszámú, 3,8 literes E-Type kupét maga Bob Berry, a Jaguar PR igazgatója vezette el Angliából Svájcba. Saját állítása szerint szinte végig padlógázzal ment, de a késői indulás (Angliában angol újságíróknak tartottak egy tesztvezetést) miatt így is csak percekkel a tesztvezetések megkezdése előtt ért oda a Genf Parc des Eaux Vives nevű parkjában megtartott szűk körű bemutatóra, amelyet egy nappal a nemzetközi autószalon előtt rendezett meg a Jaguar gazdag vevőjelöltek számára. Norman Davis és a legendás 77RW Annyian akarták ott kipróbálni az egyetlen rendelkezésre álló autót, és akkora szenzációt keltett, hogy Sir William Lyons sebtében úgy döntött, elküld még egy autót Angliából Svájcba, hogy a másnap nyíló autószalonon legyen egy vászontetős E-Type roadster is a standon. A főnök a legalkalmasabb személyt, Norman Davist, a gyári tesztpilótát bízta meg azzal a roppant nehéz feladattal, hogy Coventry-ből másnap reggelre érjen Genfbe, miután egész éjszaka megállás nélkül vezet. Davis egy angol versenyzöld színben pompázó, szintén 3,8 literes sorhatos motorral szerelt roadstert vitt a szalonra, a 77RW rendszámú autó azóta is a világ leghíresebb E-Type példánya. Letisztult vonalaival és hihetetlen arányaival azonnal a kiállítás legnagyobb sztárja lett, még Enzo Ferrari is annyira elképedt a láttán, hogy a legenda szerint csak ennyit tudott kinyögni: "a világ legszebb autója". Nem csoda, hogy azonnal hosszú várólisták alakultak ki, személyesen Sir Lyons válogatta ki a kor hírességei közül azokat, akik elsőként juthattak hozzá az autóhoz. Annyira ment a bolt, hogy amikor Az Angyal című filmsorozat készítői megkeresték a Jaguart, hogy adjanak E-Type-okat Roger Moore-nak a forgatáshoz, Sir Lyons elutasította őket, mert úgy érezte, nincs szüksége több reklámra. Képek: Jaguar A cikk hamarosan folytatódik a második résszel!   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Díjeső hullott a Hondára

2021.04.05.
A nemzetközi 50 fős, elismert szakembereket tömörítő zsűri teszteli és értékeli a benevezett tárgyakat, majd a tagok összegzik, illetve megvitatják tapasztalataikat a tervezésre és az innovációra vonatkozóan. Az elbírálás szempontjait minden évben felülvizsgálják, hogy tükrözzék a legújabb műszaki, társadalmi, gazdasági, valamint környezetvédelmi követelményeket. – Újabb sikeres évet tudhatunk magunk mögött, újdonságaink számos díjat zsebeltek be a nemzetközileg elismert Red Dot Design Awards terméktervezési kategóriájában – mondta el Toshinobu Minami, a  Honda R&D Co. Ltd. vezetője. – Mióta a Honda vállalat létrejött, arra törekszünk, hogy könnyebbé és élvezetesebbé tegyük vásárlóink mindennapjait, s azt hiszem, ez az elismerés egyértelműen bizonyítja, hogy jól végezzük a munkánkat. Innovatív hozzáállásunk természetesen a jövőben sem változik majd, továbbra is azon dolgozunk, hogy formabontó és szórakoztató fejlesztésekkel tegyük jobbá az emberek életét. A Jazz e:HEV és a Jazz Crosstar e:HEV piaci bevezetése újabb fontos lépés célunk megvalósításában, miszerint európai modelljeink 2022-ban már mind képesek lesznek elektromos üzemmódban is haladni. A modellpáros tervezését a Honda „Yoo no bi” gondolkodásmódja határozta meg. Ennek lényege, hogy felismerjük az olyan hétköznapi tárgyakban rejlő szépséget, melyek esztétikus, illetve ergonomikus mivoltukból fakadóan tökéletesen megfelelnek rendeltetésüknek, s az évek során tökélyre csiszolta őket az alkotó. Emellett a márka „ Az ember a gép előtt” („Man Maximum, Machine Minimum”) filozófiája is érvényre jutott, tehát az emberek a lehető legnagyobb, a szerkezeti egységek pedig a lehető legkisebb helyet kapták. Miként a Magic Seats Ülésrendszer is bizonyítja, a Jazz kidolgozásakor magas használati értékre és praktikus kialakításra  törekedtek a mérnökök, azon túlmenően persze, hogy egyszerű, letisztult és egyedi karosszériát rajzoltak az ultramodern hajtáslánc köré. A vadonatúj, szabadidő-autó jellegű Jazz Crosstar kifejezetten az aktív életvitel szerelmeseinek készül. Erőteljes kisugárzását egyebek mellett hangsúlyos hűtőrácsának, valamint fekete díszítőelemeinek, küszöbszpoilerének és tetősínjének köszönheti, továbbá sokat nyomnak a latban a Crosstar-specifikus alufelnik, melyekkel még stabilabbnak és robusztusabbnak látszik a modell. A 2020 őszén bemutatott, vadonatúj Honda Forza 750 a luxusrobogók alkotta Forza modellcsalád feje, páratlan kényelmével, lenyűgöző megjelenésével és sportos menetteljesítményeivel igazi ínyencfalatnak számít. Erről tanúskodik a nagy lábtér, a messze átlagon felüli időjárás-védelem, a nagy sebességnél is biztos úttartás és a – lendületes, letisztult formatervnek betudható – aerodinamikai hatékonyság is. Az alacsony üzemanyag-fogyasztású, ugyanakkor roppant nyomatékos, 745 cm3-es, sorkettes erőforrás hihetetlenül dinamikussá teszi a Honda prémium robogóját, és felszereltség terén is a legmagasabb színvonalat képviseli a modell, hiszen a kipörgésgátló (HSTC), a dupla kuplungos automatikus váltó (DCT), a minden elemében LED világítás és az okostelefonokkal kompatibilis, hangutasításokkal vezérelhető fedélzeti rendszer (Honda Smartphone Voice Control) is szériatartozék. A 790 mm magasra helyezett ülést felhajtva 21 literes, USB-C-aljzattal ellátott tárolórekesz tárul fel, amibe egy teljes értékű, zárt sisak is behelyezhető. Az idei siker nem az első, hiszen a Honda – kifejezetten szép, kompromisszumok nélkül használható – járművei már tavaly is lenyűgözték a Red Dot döntéshozóit: a Honda e-t a „Legjobbak legjobbjának” választották, míg a CBR1000RR-R Fireblade SP első Honda motorkerékpárként diadalmaskodott. Persze ez nem újdonság, a Honda termékei számos alkalommal nyertek. A Honda S2000  2001-ben, a Civic 2006-ban, az európai Accord Tourer 2008-ban bizonyult a legjobbnak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         
Címkék: 

Háromezer nyúl nem érte meg a húsvétot

2021.04.05.
Az előző évben csaknem 3000 mezei nyúl és vadnyúl elpusztult Burgenland útjain, 500-zal több, mint 2019-ben. A WWF természetvédelmi szervezet és a Verkehrsclub Österreich VCÖ ezt a sűrű úthálózatnak tulajdonítja, ami azt jelenti, hogy a mezei nyúl élőhelye folyamatosan csökken. Fotó: pixabay A mezei nyúl és a vadnyúl különösen aktív tavasszal - párzási időszak van.  Tavaly azonban körülbelül 3000 állat került kerekek alá Burgenlandban a párzásra hajlandó rokonok után kutatva - a WWF szakértői szerint azonban a be nem jelentett esetek száma lényegesen nagyobb.  Csak a kerületi igazgatás által ténylegesen kapott baleseti jelentéseket rögzítik statisztikailag. A barna mezei nyúl mintegy 20 négyzetkilométeres hatósugarát mintegy 60 kilométernyi út keresztezi, és a tendencia növekszik a VCÖ szerint.  A nagy és sűrű úthálózat pedig súlyosan korlátozza a szabadban élő állatok élőhelyét.  A szövetségi tartományok összehasonlításakor Alsó-Ausztriában ütik el a legtöbb nyulat, majd Felső-Ausztria és Burgenland következett. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         
Címkék: 

A Toyota vakcinaszállító hűtőkocsija a világon elsőként szerzett WHO-tanúsítványt

2021.04.05.
A Toyota Motor Corporation, a cégcsoport kereskedelmi specialistája, a Toyota Tsusho, valamint a luxemburgi B Medical Systems S.à r.l. közösen olyan, meghatározott hőmérsékleti tartományra temperálható raktérrel rendelkező áruszállító járművet fejlesztett, amely elnyerte az egészségügyi világszervezet, a WHO orvosi műszerekre és berendezésekre vonatkozó, előzetes tanúsítványát. A WHO most első ízben adott ki ilyen tanúsítványt vakcinaszállító gépkocsira. A védőoltások hatásos védelmet nyújtanak a fertőző betegségek ellen. A gyermekeknek szánt, kötelező védőoltásokat rendszerint 2-8 Celsius-fokon kell tárolni – és a nem megfelelő körülmények között tárolt vakcinát nem lehet felhasználni. A fejlődő országokban ez komoly problémát jelent: az Unicef és egyéb nemzetközi szervezetek által biztosított oltóanyagok mintegy 20 százaléka kárba vész a szállítás közben előforduló hőingadozások miatt, hiszen ezekben a térségekben rendszerint nem áll rendelkezésre olyan hűtött rakterű gépkocsi, amely megbirkózna a rossz minőségű – vagy helyenként egyáltalán nem létező – utakkal. A WHO becslése szerint ez mintegy 110 milliárd forintnak megfelelő kárt okoz, ennél is fontosabb azonban, hogy évente világszerte másfél millió gyermek veszíti el az életét olyan betegségekben, amelyeket egy egyszerű védőoltással meg lehetne előzni. A WHO ezért kidolgozott egy normarendszert, amellyel mérhető az egészségügyi berendezések teljesítménye, minősége és biztonsága. Ez a PQS előzetes tanúsítvány jelzi, hogy az érintett készülék alkalmas arra, hogy a különböző világszervezetek (például az ENSZ) ezeket beszerezze és rendeltetésszerűen használja. Számos fejlődő ország eleve nem rendelkezik saját egészségügyi minősítési rendszerrel; ilyen esetekben létfontosságú egy független, megbízható értékelési norma. A jelenlegi pandémiás helyzetben különösen fontos a vakcinák megbízható szállítása: a WHO PQS előzetes tanúsítványával ellátott járművek alkalmasak például a COVID-19 oltóanyagok fejlődő országokon belüli szállítására is. A Toyota vakcinaszállító járművének alapját a Toyota Land Cruiser 78 adja, a hűtő- és tárolórendszer fejlesztéséről és integrálásáról a B Medical Systems gondoskodott. Az általuk gyártott CF850 típusú hűtőgépben 400 vakcinacsomag fér el. A 396 literes hűtőteret saját akkumulátor táplálja, így az mintegy 16 órán keresztül képes önállóan működni. Ez az akkumulátor külső forrásból, illetve az autó fedélzetén, menet közben is feltölthető. A Toyota Tsusho szerepe a projektben, hogy afrikai üzleti kapcsolatait kiaknázva a megfelelő helyekre juttassa el a rendelkezésre álló járműveket. Fotók: Toyota További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                           

Rendőrök elől menekült a 30 éves autós, a halálba hajtott

2021.04.04.
Az eset szombaton történt Szlovákiában, Chynorany és Nedanovce (Partizánskei járás) községek között. A járőrök kora este gyorshajtáson érték a személykocsi vezetőjét, ezért meg akarták őt állítani. Fotó: Szlovák Rendőrség/Facebook/parameter.sk Miután a sofőr meglátta a rendőröket, gázt adott és megpróbált előlük meglépni. Egy kanyarban viszont elvesztette uralmát a jármű felett és lesodródott egy hídról. A kocsi kb. 8 métert zuhant és a tetejére borult. A 30 éves sofőr a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az csak az orvosi vizsgálatok során derül ki, hogy fogyasztott-e alkoholt vagy más tudatmódosító szert. Mint kiderült, a férfit korábban 2024-ig eltiltották motorgépjárművek vezetésétől. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         
Címkék: 

Bukott Metro után így támad fel a Motor Garage

2021.04.04.
Bukásra született a Mini Metro                      Forrás: BMC Nem egy Maestro Ha valakinek beugrik a Metro név, akkor inkább a fejéhez, mint a szívéhez kap, mert ritka szerencsétlen fazonú és minőségű autó volt. Nevéhez méltatlanra sikeredett a Maestro is, melynek Bulgária autóínséges korszakában, a burgaszi kikötőbe tervezett összeszerelő üzeme is megbukott. Nem vitte sokra a Montego sem. Mindez egy olyan brit márka műve, melynek közel évszázados történelmének második fele egyetlen modellel maradt emlékezetes, de a legendás MG B-t is sikerült a hetvenes években úgy átrajzolni, hogy elvesztette varázsát. A következő modellek pedig finoman szólva sem voltak megnyerőek. Az Motor Garage néven alapított cégnek eddig egyetlen M-kezdőbetűse lett sikeres, talán idén javul a statisztika, mert jön a Marvel, méghozzá elektromos hajtással. Örök klasszikus és értékes veterán az MGB    Forrás: LSF Belpiacosok és exportdarabok Az elmúlt évben felgyorsult az MG Motor offenzívája, és már nem csak Kínában, hanem első exportpiacaként az Egyesült Királyságban is, ahol még erős a márka nimbusza. Angliában több kereskedése működik, ezekben már megjelentek az újdonságok: a HS elektromos változata például tömegével szolgál taxiként. A Hectort, az Extendert és a Pilotot egyelőre csak a kínai piacon forgalmazzák, ahogy a Marvelt is, mely idén megjelenik az európai szalonokban is. Az SUV modellel egy időben jön az MG első EV kombija is. Idén érkezik a Marvel az európai piacra     Forrás: SAIC Jönnek a villamosok A hazai után az európai piacon is megjelenik a kínai SAIC konszern brit márkájának MG5 jelű kompakt kombija és a Marvel R SUV. Az Egyesült Királyságban folyamatosan jelen volt az MG, miközben az európai kontinens más országaiba csak két éve tért vissza. Kínálatában eddig benzines és plug-in hibrid modellek szerepeltek, idén két villanyautóval bővül a kínálata. Májusban kerül a szalonokba C-szegmensű Marvel R szabadidő-autó, októbertől pedig az első villanymotoros kombit, az MG5. A Marvel R legolcsóbb modelljét is három villanymotor hajtja, a 285 LE/665 Nm rendszerteljesítménnyel álló helyzetből 4,9 másodperc alatt gyorsul százra és akár 750 kilogrammos utánfutó vontatására is képes. A Marvel R WLTP-szabvány szerinti hatótávolsága több mint 400 km-t, fedélzeti töltője 11 kW teljesítményű és akkumulátora 2500 W teljesítménnyel képes külső elektromos berendezést táplálni. MG e-Motion                                     Forrás: SAIC Európai enteriőr A műszerfalon a két első ülés között terpeszkedik a divatosan hatalmas - 19,4 colos képátlójú - érintőképernyő. A villanyautó bőrkárpitos utastérben sem kell fagyoskodni, mert fűtése hőszivattyús. A Nagy-Britanniában már kapható villanymotoros kombi, az MG5 ősszel kerül a többi európai piacra. A kombi első kerekeit alapáron csak egyetlen - 184 LE/280 Nm teljesítményű - villanymotor hajtja és WLTP szerinti hatótávolsága 400 km. A fedélzeti töltő a kombiinál is 11 kW teljesítményű, és ennek a modellnek az akkumulátor pakkja is 2500 W teljesítménnyel képes áramot szolgáltatni külső berendezésekhez, akár egy családi házat is ellát árammal. Ellentétben a Marvellel, az MG5 csak 500 kilogrammot képes vontatni, viszont raktere 1400 literesre bővíthető. Szériafelszerelése a 75 kilogrammal terhelhető tetősín, melyet a reklamációk hatására módosítottak, így már biztonságosan szállíthat kerékpárokat. Az MG új koncepciója                                    Forrás: SAIC Cyberster Ápriis 21-én, Sanghajban mutatja be új stílusát jelző tanulmányautóját az MG. A kétüléses Cyberster radikális váltás a márka életében, erről Carl Gotham, a SAIC londoni dizájnigazgatója így nyilatkozott: A régi sportos géneket oltottuk új modellünkbe, mellyel nem csak egy nemes brit hagyományt támasztunk fel, de a márka jövőjét is megmutatjuk. Az elektromos Cyberster három másodperc alatt gyorsul százra és egy töltéssel 800 kilométeres útra és autonóm működésre képes. Cyberster tanulmánymodell                                    Forrás: SAIC Háttér Az 1924–1930-ig működő Morris Garages Limited neve 1930-ban M.G. Car Company Limitedre változott. 1952–1967 a tucatnyi brit márkát tömörítő és többször nevet változtató British Motor Corporation, 1968-tól British Motor Holdings, majd British Leyland, 1990-92 között Austin Rover tagja volt. Az MG márka tulajdonosa, a Rover egykor komoly kincstári beszállítója volt az angol kormánynak, közhivataloknak és a rendőrségnek, ám kiöregedett modellpalettája és rugalmatlan menedzsmentje miatt elvesztette fix megrendelőit és hazai vásárlóit is. A válsághelyzet megoldását külföldi befektetőtől remélték. 1994. január 29-én a BMW AG felvásárolta a Rover, MG, MINI és Land Rover márkákat egyesítő British Rover Group vállalatot. A MINI márka sikerese lett, de a többitől 1998-ban megvált a bajor autógyártó, mert ahogy mindkét oldal mérnökei fogalmaztak: a német és brit kultúra nem tudott összhangban működni. Az MG 2000-ig vergődött Rover Group keretében, 2006-ig volt az MG Rover Group tagja, majd 2006-tól 2011-ig a Nanjing Automobile Group tulajdona lett, az utolsó év nyarán mutatták be az MG alapokra épített és kínai piacra szánt Roewe modellt. Az MG jelenleg a kínai állami tulajdonú SAIC (Shanghai Automotive Industry Corporation) csoporthoz tartozik. Az MG londoni designstúdiója                                         Forrás: SAIC   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A nap karikatúrája: Érkezik a havazás

2021.04.04.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az átvert alkoholszonda mítosza

2021.04.04.
Az oroszországi közúti ellenőrzések során ugyanis az autósok tömegesen hivatkoztak arra, hogy csak üdítőitalokat fogyasztották vezetés előtt, ám ezeknek van olyan hatása a szervezetre, melyet az alkoholszonda úgy mutat ki, mintha tömény alkoholt fogyasztottak volna – írja az autonews.ru orosz autós szakportál. A kísérlethez a szervezők tehát kefirt, Coca-Colát és zéró jelzésű alkoholmentes sört vásároltak, valamint fermentált kvaszt, vagyis erjesztett gabonaitalt, ami Oroszországban nemzeti italnak számít. A mérést egy olyan szondával végezték, amely képes kimutatni a legalacsonyabb szintű etanol-tartalmat is a kilélegzett levegőben. A teszt megkezdése előtt az önkénteseket alkoholszondával tesztelték, megerősítve színtiszta józanságukat. Ezt követően a tesztalanyok mindegyike 300-500 millilitert ivott az ellenőrök által meghatározott italból, majd 15 perc elteltével alkoholtesztnek vetették alá őket. Az egész folyamatot közlekedési rendőrök felügyelték. Az eredmény egyértelmű volt. Valamennyi résztvevő meggyőződhetett arról, hogy a listán szereplő italok egyikének elfogyasztása után sem volt kimutatható a megengedettnél magasabb etanoltartalom a kísérleti alanyok leheletében. „Remélhetőleg a kísérlettel eloszlattuk az autósok körében terjedő alkoholszonda-mítoszokat, illetve, elejét vettük az ezzel kapcsolatos gyakori vitáknak” – mondta a rendőrség képviselője. Jelenleg Oroszországban a 0,16 mg/l a vér megengedett alkoholszintje vezetés közben. Mielőtt azonban a sofőrnek bele kellene fújnia az alkoholszondába, vagy vérvételre köteleznék, a közlekedési rendőrök először egy „tapasztalati kontrollt” végeznek, felmérik az autós viselkedését, reakcióit. Általában csak azokat szondáztatják, akiknél nyilvánvalóak a részegség jelei: a szájból áradó alkoholszag, a bizonytalan testtartás, beszédzavar. Az ittas vezetőt 30 ezer rubelre (kb. 120 ezer forintra) bírságolják, és másfél-két évre bevonják a jogosítványát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A hét karikatúrája: Megérkezett a nyúl

2021.04.04.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója