Tömegszerencsétlenséget okozott, gyerekeket is szállító busznak ütközött

2021.01.06.
Tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan vétség okozása miatt folytatott büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 42 éves monorierdői nővel szemben. A gyanúsított 2019. június 12-én 16 óra 50 perckor, a 37-es számú főútvonal 19. kilométerénél, a Szerencs és Miskolc közötti útszakaszon közlekedett autójával, és két utasával. A nő hirtelen áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan nekiütközött egy vele szemben közlekedő szlovák felségjelzésű busznak, amiben gyerekek is utaztak. A balesetben összesen tizennégyen sérültek meg. Az autó vezetője, illetve a másik járműben ülők közül két fiatalkorú és egy férfi súlyosan, míg további nyolc fiatalkorú szlovák állampolgár és a személygépkocsiban utazó két utas könnyebben sérült meg. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A kínai FAW kezébe kerülhet az olasz Iveco

2021.01.06.
A CNH szóvivőjének szerdai bejelentése szerint a cég héten hivatalba lépett új vezetése a tavaly szeptemberben megszakadt tárgyalások folytatásáról döntött a kínai haszongépjármű gyártó konszernnel. A FAW az Iveco piaci tőkeértékét valamivel 3 milliárd euró felett beállító átvételi ajánlatot tett tavaly, amit a CNH alacsonynak ítélt, így a további egyeztetések akkor abba is maradtak. - Semmilyen véglegesnek mondható megállapodás nem jött még létre sem az együttműködés természetéről, sem annak terjedelméről - hangsúlyozta a mostani bejelentésben a CNH szóvivője. Hírügynökségi értesülések szerint a FAW feljavította vételi ajánlatát a tavalyihoz képest és többségi tulajdon megszerzésére törekszik az Iveco haszongépjármű gyártó üzletében, beleértve a teherautókat és az autóbuszokat is. Az FTP motorgyártó részlegben pedig kisebbségi résztulajdont kíván szerezni. A CNH a FAW vállalattal megszakadt egyeztetéseket követően tárgyalásokat folytatott a kínai Shandong Heavy Industry Group ipari konglomerátummal is, ami az értesülések szerint az Iveco piaci tőkeértékét 3,5 milliárd euróra tévő ajánlattal élt. A FAW mostani ajánlata valószínűleg meghaladja ezt az összeget. Az Iveco mindettől függetlenül önvezető haszongépjármű technológiafejlesztési együttműködést folytat a kínai Plus start-up céggel, ami a FAW haszongépjármű gyártó részlegével, a Jiefang vállalattal is szoros kapcsolatokat ápol. A személygépkocsik kínai gyártásában a Volkswagen és a Toyota Motor cégekkel együttműködő FAW nem kommentálta az értesülést hírügynökségi kérésre, és nem adott választ a Shandong Heavy Industry vállalat sem. Az Iveco a legkisebb haszongépjármű gyártó az európai "nagyok" sorában. A cég megvásárlásával azonban a kínai vállalat megvethetné a lábát a Volkswagen, a Daimler és a Volvo haszongépjárművei által uralt európai piacon. A CNH Milánóban jegyzett részvénye a tárgyalások újrakezdésének az ismeretében közel öt százalékkal erősödött a kora délelőtti órákban.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Volkswagen: nehezen jut fejlesztési forrásokhoz a hagyományos autóipar

2021.01.06.
Diess a Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban rámutatott, hogy cége piaci tőkeértéke a hagyományos autóipar szubjektív megítélését tükrözi, ami komoly hátrányt jelent számukra a fejlesztéshez szükséges források tőkepiaci előteremtésében. Elmondta, hogy 2018-as hivatalba lépésekor nem számolt a tőkepiac és a tőzsde részéről ilyen hátrányos megítéléssel az ágazattal szemben.   Diess az interjúban kiemelte, hogy miközben a világ legnagyobb autóipari vállalata, a Volkswagen konszern német konkurenseivel, a Daimler és a BMW vállalatokkal együtt nem igazán tekinthető a tőzsdei befektetők kedvenceinek, az autóipar olyan újdonsült szereplői, mint például az elektromos mobilitás úttörője, az amerikai Tesla nagyságrendekkel kisebb forgalom mellett is utcahosszal megelőzik őket piaci tőkeértékben. Ez pedig nagyon is megnehezíti a hagyományos autóipari vállalatok számára a fejlesztéshez szükséges források bevonását a tőkepiacról. A Tesla piaci tőkeértéke a részvény árfolyamának példa nélkül álló emelkedése után mostanra megközelítette a 700 milliárd dollárt, 570 milliárd eurót.   A Volkswagen 79 milliárd eurós, a Daimler 61 milliárd eurós, és a BMW 46 milliárd eurós, együttesen 186 milliárd eurós piaci tőkeértéke pedig csak a harmada a Tesla piaci tőkeértékének. Ehhez képest a Tesla tavaly 500 ezer autót adott el, míg a német autógyártók ennek a sokszorosát. Az éves eladási számok még nem állnak rendelkezésre, de a Volkswagen januártól novemberig 8,3 millió járművet értékesített, a Daimler és a BMW éves értékesítési volumene pedig úgy 2,5 millió autó szokott lenni.   - Minden igyekezetünk ellenére is valójában nehezebb helyzetben vagyunk mint 2018-ban voltunk, amikor átvettem a cég irányítását - mondta Diess. A vezérigazgató már hivatali idejének a kezdetén a Volkswagen piaci tőkeértékének a növelését tűzte ki egyik céljának. Ennek érdekében kezdte meg a hozzáadottérték-termelés súlypontjának az áthelyezését a szoftver- és fejlett technológiai fejlesztésekre annak érdekében, hogy az Apple, az Amazon és a Google példáját követve mint "fejlett technológiai konszern" a tőzsdei befektetők egyik kedvencévé tegye a céget. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Arattak a Peugeot haszonjárművek a brit szaksajtóban

2021.01.06.
A brit What Car? magazin, amely 1978 óta szavazza meg minden évben az aktuális személyautó-piaci kínálat legjobb darabjait, idén először ugyanis a haszonjárművekre is kiterjesztette nagy presztízsű díját. Öt szegmensben (kompakt, kis, közepes és nagy áruszállítók, valamint elektromos áruszállítók) hirdettek abszolút győztest, ezen kívül különdíjakkal jutalmazva az egy-egy részterületen kiemelkedő képességeket mutató modelleket.   A Peugeot Partner magabiztosan győzött saját méretosztályában, a kompakt áruszállítók között. A modern, moduláris EMP2 padlólemez lehetővé tette, - emelték ki a magazin szerkesztői -, hogy a tervezők két, markánsan eltérő személyiséget ötvözzenek a járműben, amely így a személyautókra jellemző vezetői környezetet figyelemre méltó hasznos teherbírással (650-1000 kg) és raktér-kapacitással (3,3-3,8 m3) ötvözi.    A hosszú távon is kényelmes futómű és a takarékos erőforrások szintén hozzájárultak a győzelemhez, a pontot az i-re viszont egyedülálló specialitásával tette fel a Partner: a tervezők sikeresen adaptálták a többszörösen díjnyertes i-Cockpit kezelőfelületet a furgon arányaihoz és igényeihez.    Az eredetileg a Peugeot személyautóihoz kifejlesztett i-Cockpit vezetői környezetnek köszönhetően a Partner egyedül, társmodelljeit is megelőzve állhatott fel a dobogó csúcsára. A közepes és nagy áruszállítók mezőnyében ellenben a Partner nagyobb fivérei a velük közös műszaki alapokon nyugvó modellekkel együtt örülhettek a sikernek.    A Peugeot Partnerhez hasonlóan kétféle tengelytávval elérhető, de kettő helyett három választható karosszériahosszt kínáló Peugeot Expert és a 2019 közepén teljes körűen megújult, modern vezetőtámogató technológiákkal és új felszereltségi csomagokkal még kompetensebbé tett Peugeot Boxer (ikertípusaikkal karöltve) a közepes és nagyméretű áruszállítók legpraktikusabbjának bizonyultak.    Az előbbi 960-1469 kg hasznos teherbírása verhetetlennek bizonyult a szegmensben, és bár a magasított tető opciójának hiánya miatt a felhasználóknak be kell érniük 4,6-6,1 m3 raktér-kapacitással, a szakértők szerint ezért bőven kárpótolnak az olyan praktikus részletek, mint a fülkét elválasztó fal különösen hosszú tárgyak szállítását lehetővé tevő átadónyílása – ugyan ehhez hasonlót sokan kínálnak a piacon, ám egyik megoldás sem ennyire átgondolt, ennyire jól kihasználható.    A praktikus használatot segíti az áttekinthető kezelőfelület, a komfortos ülések és az olyan, személyautókból ismert technológiák elérhetősége, mint a head-up display. Az Expert egyelőere nem kapta meg a Partner (illetve a Peugeot személyautó-kínálatának tagjai) által sikerrel alkalmazott i-Cockpit vezetői környezetet, ám így is célszerűbbnek bizonyult versenytársainál.   Ami a Peugeot Boxert illeti, a Peugeot klasszikus modellje klasszikus értékekkel emelkedett a szegmens élére. Négy különböző karosszériahossza, 8-17 köbméteres raktere és 1440- 2060 kg hasznos terhelhetősége a kínálat legcélszerűbben kihasználható tagjává teszi.    Nem véletlenül olyan népszerű a típus a lakóautó-építők vagy egyéb, speciális felépítményeket készítő vállalkozások körében. Ráadásul a Boxer a Peugeot aktuális haszonjármű-kínálatában elsőként kapott tisztán elektromos hajtásláncot; mára az Expert és a Partner is beállt mellé a sorba, így a márka különösen színes palettával várja azokat, akik a kedvező üzemeltetési költségek vagy az emissziómentes (ezáltal behajtási korlátozásoktól mentes) közlekedés lehetősége miatt választanának villanyfurgont.   Hogy mennyire fontos az áruszállító szegmensben is a villamosítás, azt jól szemlélteti egy másik brit kiadvány, a Parkers Év Új Autója díja, ahol három szegmensben is versenyt hirdettek villanyautók számára.    A Peugeot e-Expert és ikertípusai minden versenytársánál nagyobb elektromos hatótávolságot (akár 330 km a WLTP norma szerint) és kedvezőbb teherbírást (akár 1275 kg) kínál, amihez kedvező vételár és elismerésre méltó vontatási alkalmasság (akár 1000 kg) társul, így a zsűrinek nem kellett sokáig keresgélnie a piac legkiválóbb elektromos haszonjárművét.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A rezsióradíj, avagy mi kerül ebben ennyibe?! (8. rész) – Lengéscsillapító-vizsgáló próbapad

2021.01.06.
Közlekedésbiztonsági szempontból a lengéscsillapítók állapotának ellenőrzése az egyik legfontosabb diagnosztikai eljárás, mivel a lengéskényelmen kívül ezek felelnek a talperő stabilitásért. A legelterjedtebb mérési eljárás a dinamikus talperő-ingadozás mérése (EUSAMA), amely a keréktalppont és az útfelület, valamint keréktámasz között ébredő erő változása alapján minősíti a lengéscsillapítót. A talperő stabilitás biztosítása egyet jelent a nagyobb értékű függőleges kerékelmozdulásoknál fellépő talpponti terhelésingadozás csökkentésével. A legkisebb talperő érték mellett a keréklengés során a kerék a karosszéria felé halad. Közúton ez a legveszélyesebb pillanat, hiszen ilyenkor egy oldalerő könnyen eltéríti a járművet, és tapadás hiányában nagy mértékben megnő a fékút is. A hatástalan lengéscsillapítók következményei közé tartozik még a kifejthető vonóerő csökkenése, valamint a gumiabroncsok fokozott és egyenetlen kopása.     Eszközzel mérendő érték, műszaki jellemző Az alkalmazott mérőeszköz legnagyobb megengedett hibája* erőingadozás érzékelő berendezés:       amplitúdó érzékelő berendezés: maradó talperő a statikus terhelés százalékában     gerjesztett lengési amplitúdó 0-100 mm ±3% (100%-ra vonatkozóan)     ±3%                               A lengéscsillapító-vizsgaló próbapad egyszeri vételárán felül, gondoskodni kell annak félévenkénti kalibrálásáról, illetve az időközönkénti karbantartásáról, mely magába foglalja a csapágyak állapotának ellenőrzését, esetleges cseréjét, illetve a görgőbevonat frissítését, speciális bevonattal, ami minimalizálja a későbbi karbantartási költségeket.     Előfordulhat azonban, hogy a karbantartás ellenére meghibásodik a vizsgáló szerkezet, így gondoskodni kell az alkatrész utánpótlásról és javíttatni kell. A mechanikus alkatrészek felülvizsgálatán kívül az üzemeltetési költségek közé tartoznak a berendezéshez kapcsolódó szoftverfrissítések, valamint a vezérlés karbantartása is. Korábbi cikkeink a témában: https://autoszektor.hu/hu/content/rezsioradij-avagy-mi-kerul-ebben-ennyibe-7-resz-fekeromero-berendezes https://autoszektor.hu/hu/content/rezsioradij-avagy-mi-kerul-ebben-ennyibe-6-resz-diagnosztikai-tevekenysegek-dologi https://autoszektor.hu/hu/content/rezsioradij-avagy-mi-kerul-ebben-ennyibe-5-resz-jarmu-apolasi-tevekenysegek-dologi https://autoszektor.hu/hu/content/rezsioradij-avagy-mi-kerul-ebben-ennyibe-4-resz-muhely-szakmai-iranyitasa-tovabbkepzesek https://autoszektor.hu/hu/content/rezsioradij-avagy-mi-kerul-ebben-ennyibe-3-resz-hany-szemelyt-es-milyen-vegzettseggel-kell https://autoszektor.hu/hu/content/rezsioradij-avagy-mi-kerul-ebben-ennyibe-2-resz-ki-dolgozhat-muhelyekben https://autoszektor.hu/hu/content/rezsioradij-avagy-mi-kerul-ebben-ennyibe-1-resz-miki-az-gepjarmu-fenntarto   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

100 új autóból 54 elektromos volt tavaly Norvégiában - a VW adta el a legtöbbet

2021.01.06.
A tavaly értékesített új járművek 54,3 százaléka volt akkumulátoros elektromos autó (BEV) az egy évvel korábbi 42,4 százalék után. 2018-ban a teljesen elektromos autók piaci részesedése 31,2 százalék, 2013-ben 5,5 százalék, egy évtizede pedig még csak 1 százalék volt Norvégiában. Tavaly a Volkswagen adta el a legtöbb elektromos autót Norvégiában, a második helyre szorítva vissza a Tesla céget.   A skandináv országban a tervek szerint 2025-re megszűnik a fosszilis üzemanyag-meghajtású új autók értékesítése. Norvégiában az elektromos autók számos adó- és díjkedvezményt élveznek, mentesülnek például az autópályadíj és a parkolási díj megfizetése alól.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nagyberuházással nyit az indiai piacon a Fiat Chrysler

2021.01.06.
A beruházással helyben gyártott és összeszerelt modellek Jeep márkanév alatti bevezetését alapozzák meg az indiai piacra. Indiában készül majd a konszern egy középkategóriás SUV modellje három üléssorral. A Jeep Wrangler és Jeep Grand Cherokee modelleket helyben szerelik majd össze, valamint az indiai piac számára mutatják majd be a Jeep Compass egy teljesen új verzióját. Az FCA jelenleg az indiai autópiacnak alig egy százalékát tudhatja magáénak. Egyes modellek indiai gyártásával és összeszerelésével a konszern növelni tudja majd helyi beszerzéseit és javíthatja méretgazdaságossági mutatóit, így költségei csökkentésével élénkíteni fogja eladásait. - Indiai beruházásunk több területen is versenyelőnyhöz juttat bennünket - jelentette ki Partha Datta, az FCA India ügyvezető igazgatója, hangsúlyozva, hogy határozott céljuk a belföldi beszállítói részarány növelése járműveik gyártásában. Az FCA az indiai Tata Motors autógyárral közös nyugat-indiai üzemében fogja gyártani és összeszerelni saját SUV modelljeit. A három üléssoros SUV modell a Ford Endeavour és a Toyota Fortuner modelljeinek támaszt majd közvetlen konkurenciát. Az FCA mostani bejelentésével 700 millió dollárra emelkedik a konszern indiai befektetéseinek az összege, amiből 150 millió dollárt egy globális hatáskörű technológiai fejlesztési központ létesítésére fordítottak. Az utóbbi néhány évben nagyobb összegű beruházással lépett be az indiai piacra egyebek között a dél-koreai Kia Motors és a kínai SAIC Motor Corp. A japán Honda Motor Co viszont értékesítési nehézségek miatt bezárta két helyi üzemének egyikét, a General Motors pedig beszüntette exportra szánt modelljeinek a gyártását Indiában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Al-Attijah ismét szakaszt nyert, Peterhansel vezet a Dakar-ralin

2021.01.06.
A világ legnehezebbnek tartott terepralis viadalának negyedik versenynapján 630 kilométert kellett megtennie a mezőnynek, ebből 403 kilométer volt a mért szakasz. A címvédő Carlos Sainz, Lucas Cruz (Mini) spanyol duó navigációs probléma miatt rengeteg időt veszített, csak 21. lett, az összetettben pedig több mint 30 perc hátránnyal negyedik. A szakaszt al-Attijah csaknem két és fél perces előnnyel nyerte, és bár az összetettben a 13-szoros győztes, kedden harmadik Stéphane Peterhansel az élen maradt, előnye csupán öt perc a Toyotával versenyző katari riválisa előtt. A motorosoknál a kétszeres bajnok Toby Price volt a leggyorsabb a keddi szakaszon, az összetettben viszont az amerikai Skyler Howes vette át a vezetést. A Szalay Balázs, Bunkoczi László magyar duó a 41. helyen ért célba kedden, az Opel Dakar Team párosa az összetett utolsó, 58. helyéről várja a folytatást. A kamionosoknál induló Fazekas Károly, Horn Albert Péter, Csákány Péter trió (Scania) kedden 16. lett, összetettben pedig a 14. pozícióban áll. A francia navigátorral és szerelővel közösen versenyző Darázsi Zsolt (MAN) a harmadik szakaszt a 32. helyen zárta, így a kamionos mezőny 34. pozíciójából folytatja a viadalt szerdán. A mezőny 13 szakaszon összesen 7658 kilométert tesz meg a jövő pénteki, dzsiddai befutóig. A Dakar-ralit 1979-ben rendezték meg először, Párizs és a névadó szenegáli főváros között, utána viszont Európán és Afrikán kívül is több ország adott otthont a versenynek, többször volt már Dél-Amerika a helyszín, a tavalyi viadalt pedig a mostani házigazda, Szaúd-Arábia bonyolította le. Eredmények, 3. szakasz, Vadi ad-Davaszir - Vadi ad-Davaszir, 630 km (403 km gyorsasági): autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota) 3:17:39 óra 2. Henk Lategan, Brett Cummings (dél-afrikai, Toyota) 2:27 perc hátrány 2. Stéphane Peterhansel, Edouard Boulanger (francia, Mini) 4:05 p h. ...41. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Dakar Team) 1:22:14 óra h. Az összetett állása: 1. Peterhansel, Boulanger 10:39:02 óra 2. al-Attijah, Baumel 5:09 perc hátrány 3. Mathieu Serradori, Fabian Lurquin (belga, francia, Century) 26:21 p h. ...58. Szalay, Bunkoczi 23:24:34 óra h. Motorosok: 1. Toby Price (ausztrál, KTM) 3:33:23 óra 2. Kevin Benavides (argentin, Honda) 1:16 perc hátrány 3. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 2:36 p h. Az összetett állása: 1. Skyler Howes (amerikai, KTM) 12:04:48 óra 2. Benavides 33 másodperc hátrány 3. Xavier de Soultrait (francia, Husqvarna) 1:28 perc h. Szerdán a Vadi ad-Davaszirból Rijádba vezető, 813 kilométeres út vár a versenyzőkre, a mért szakasz 337 kilométer lesz.   
Címkék: 

Három autó ütközött, teljes zár az 52-es főúton

2021.01.06.
Három személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött az 52-es számú főút 5-ös kilométerének közelében 2021. január 6-án 7 óra 40 perc körül. Az elsődleges információk szerint a balesetben egy személy megsérült.   A helyszínelés idejére a rendőrök 7 óra 53 perctől teljes szélességében lezárták a főutat. Kérjük az érintett útszakaszon közlekedők türelmét. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

55 migránst zsúfolt be a kamion zárt rakterében az M5-ös autópályán

2021.01.06.
A Pest megyei rendőrök - a Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztálya információi alapján - 2021. január 6-án 0 óra 20 perc körül az M5 autópályán, az Inárcsi pihenőnél megállítottak egy magyar honosságú kisteherautót. A járművet egy 52 éves magyar állampolgárságú férfi vezette, aki a teherautó rakterében ötvenöt illegális migránst szállított, akik szír állampolgárnak vallották magukat.   Fotó: police.hu   A külföldi utasok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a járművezetővel együtt elfogták őket. A sofőrrel szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a migránsokat pedig a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.   Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója