Örülhetnek az öreg autók tulajdonosai: idén nem nő a biorészarány a hazai üzemanyagokban

2021.01.02.
Emlékeztetnek arra, hogy jelenleg 6,1 százalék a benzin megújuló alapú bioetanol-aránya, amelyet a kormány - az uniós előírásoknak megfelelően - tavaly január elsejével határozott meg. Ezzel az addigi E5 után a termék elnevezése E10-re változott, jelezve, hogy ötről tíz százalékra nőtt a megújuló arány felső határa. Megjegyezték, hogy ez néhány régebbi autótípusnál már a motorhiba lehetőségét vetette fel. Grád Ottó, a legnagyobb hazai olajcégeket tömörítő Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára ugyanakkor a lappal azt közölte, hogy a bioetanol-arány múlt év eleji emelésére visszavezethető motorhiba ezidáig nem jutott a MÁSZ tudomására. Az összes üzemanyagra vonatkozó kötelező arány 8,2 százalékos mértéke szintén nem változik - ismertetik. A dízelek esetén a határérték 7 százalék marad. A kormányrendelet az úgynevezett fejlett bioösszetevők arányát ugyanakkor (a teljes közlekedési energiafogyasztásra vetítve) 2022-re 0,2, 2025-re egy, 2030-ra pedig 3,5 százalékban határozza meg. Az üzemanyagokon belüli első generációs bioösszetevők felső határát az Európai Unió 7 százalékban húzta meg, a második generációs anyagok aránya pedig 3 százalékot tehet ki. A kettő összege alapján az EU 2030-ra 10 százalékos megújuló részarányt tűzött ki célul. A MÁSZ főtitkára megerősítette, hogy a benzin és a gázolaj biorészaránya már csak fejlett, második generációs termékekkel emelhető.A fejlett összetevők kapcsán  már nem merül fel az autók meghibásodásának kérdése, mert azok belső szerkezete az úgynevezett hidrogénezés után lényegében megegyezik a kőolajalapúakéval. Igaz, bekeverésük a szabványos tulajdonságok megőrzése végett további műszaki lépéseket igényel a finomítóktól. Magyarországon ilyen, kereskedelmi célú feldolgozó egyelőre még nem üzemel. A rendelet ugyanakkor biztosítja, hogy az iparág 2021-ben felkészülhessen a fokozatos felfutásra - jelezte Grád Ottó. A fenntarthatósági átállás további irányait az olyan, új típusú üzemanyagok és hajtástípusok képviselik, mint például az elektromos, a hibrid, a metán vagy épp a hidrogén - írja a lap. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ittasan, jogosítvány nélkül menekült a rendőrök elől az öreg Opellel, nem is jutott messzire

2021.01.02.
A fehér Opel Astra igazoltatásra felszólított  vezetője január 1-jén.megpróbált elmenekülni az őt követő rendőrjárőrök elől, behajtott egy benzinkúthoz, ahol a szalagkorlátnak ütközött. Mint kiderült, a férfi ittasan, jogosítvány nélkül, eltiltás hatálya alatt vezetett. Elképesztő belegondolni, hogy a járműben egy gyermek is utazott. Szerencsére mindketten megúszták az ütközést, a férfit azonban a rendőrök őrizetbe vették. A képen az összeroncsolódott Astra látható egy benzinkútnál, az M1-es autópálya Budaörsi szakaszánál. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Halálos járműtípusok

2021.01.02.
A halálos közúti balesetek áldozatainak többsége autóban vagy autó által veszíti életét. Ezzel szemben a gyalogosok és a kerékpárosok ritkábban részesei olyan baleseteknek, amelyek más közlekedők halálát eredményezik. Megtett úttal arányosan a furgonok és a kisteherautók a legveszélyesebb járműtípusok, emellett a motorkerékpáron elszenvedett halálos közúti balesetek aránya a legnagyobb. Ha egy nyelvet beszélünk és együttműködünk, könnyen túléljük... (kép: Joakim Honkasalo, Usplash) David Davies, a PACTS ügyvezető igazgatója elmondta: „Ez az új stílusú jelentés a közúti veszélyek mellett jól mutatja a sebezhetőséget is. Kiemeli a különféle közlekedési módokhoz kapcsolódó általános kockázatokat, beleértve mások veszélyeztetését is. Reméljük, hogy az Egyesült Királyság Közlekedési Minisztériuma felhasználja ezt az újszerű módszertant és eredményeit a jövőben megjelenő kiadványaiban. Így nemcsak a szakértők, hanem a politikusok és a média is jobban megértheti a közlekedés veszélyeit, így könnyebben tálalhatók majd a közlekedésbiztonság növelésére irányuló intézkedések is.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!   nyitókép: etsc.eu

Teslával, éveken át - Milyen hosszú távon?

2021.01.01.
Megnéztünk néhány beszámolót olyanoktól, akik már több éve valamelyik Tesla modellt használják, nyilván elsősorban a Model S tulajdonosok voltak közöttük, hiszen a Model S volt a Tesla második modellje, a Model 3 és a Model X pedig még nincs a piacon elég ideje, hogy ilyen beszámolókat olvashassunk. Persze lehetne a Tesla Roadsterről is írni, de az áttörés a Model S volt, ami már levetkőzte a Roadster problémáiat. Abban többnyire egyetértés van a régóta ilyen autót használók között, hogy szeretik az autójukat. Persze ha nem szeretnék, lecserélnék, de mit is szeretnek benne? Egyrészt azt, hogy más, mint bármelyik másik autó. A Tesla kocsijai - már ami a menőségfaktort illeti - kissé hasonlítanak az Apple termékeire, talán elsősorban az Iphone gyártójának jó néhány évvel ezelőtti állapotához és akkori termékeihez. Mindenki tudta mi az és bár sokan leszólták, mindenki kiváncsi volt rá, egyszerűen azért, mert mindenhol erről volt szó. Szinte minden tulajdonos arról számolt be, hogy ha az embernek ilyen autója van, a kínos csöndek azonnal véget érnek, ha megemlítik, hogy Teslájuk van.  Bár rengeteg botrány volt és feltételezhetően lesz is a Tesla önvezető rendszere körül, amit korábban kissé félrevezető módon Autopilotnak, ma már Autosteernek neveznek, úgy tűnik, az amerikaiak vezetéstámogató rendszere tényleg jól működik. Természetesen ők is rettentő távol vannak a Level 4-es önvezetéstől, ami már tényleg azt jelenti, hogy többnyire hátra lehet dőlni, de a Level 3-at tökéletesen teljesítik, ami sok más, nagy múltú prémium autókat gyártó márka rendszereiről is csak félig-meddig mondható el. A  Persze közel sem tökéletes a Tesla Model S, ami elsősorban akkor tűnik fel a tulajdonosoknak, ha más, hasonló áron kínált, de hagyományos belső égésű motorral hajtott modellekkel hasonlították össze. Egy Tesla Model S bár hasonló összegért kapható, közel sem kínál olyan komfortérzetet, mint egy Mercedes-Benz E osztály, vagy egy Volvo S90.  Legyen bármennyire is futurisztikus a hatalmas képernyő középen, ha az embernek rendszeresen használnia kell, visszasírja a gombokat. Nem ideális, hogy olyan beállításokat, amikre más modellekben van 1-1 gomb, a Teslában a menü almenüjének almenüjében találunk, ami így elveszi a figyelmet a vezetésről. Nem beszélve arról, hogy a képernyő nem tökéletesen van elhelyezve, így ezekért a beállításokért előre kell dőlni, ami szintén nem túl jó ötlet vezetés közben. A beszámolók alapján a vásárlók nem voltak igazán elégedettek a a velük kapcsolatot tartó értékesítőkkel, az pedig kifejezetten meglepő, hogy a Nyugat-Európa számos országában szinte egyeduralkodó lízing alapú használat lejárta után nem vették fel velük a kapcsolatot, hogy egy újabb Tesla modellre cseréljék addigi autójukat.  Ami az autó karbantartását illeti, sokkal pozítivabb tapasztalatokkal találkoztunk. Az applikáció alapú időpontfoglalás gördülékeny és erre többnyire olyan javításoknál volt szükség, amiket garanciálisan elvégzett a gyártó, ezeken kívül konkrét szervíz gyarkolatilag nem szükséges. Ez egy hatalmas előnye az elektromos autóknak, nem csak a Tesla nem szorul különösebben szervizelésre.  Ami igazán meglepte a Tesla tulajdonosokat és sokaknak feltűnt, hogy a nagy, óriási múlttal és rengeteg tapasztalattal rendelkező gyártók nem tudtak egy jobb elektromos autót csinálni, mint a hozzájuk képest kisiskolás Tesla. Persze tény, hogy elektromos autók terén ugyanannyi, vagy inkább kevesebb tapasztalatuk van, de ezek is autók, természetes lenne, hogy egy 100 éves gyártó könnyebben áll át egy új technológiára és azonnal jobban fog teljesíteni.  Összességében a Tesla modellek tulajdonosainak beszámolói alapján azt látni, hogy bár vannak még gyermegbetegségek, egy Teslát használni más, de nem rosszabb, mint egy mindenki által jól ismert márka modelljével járni.    További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Itt a kőolajár-előrejelzés az idei évre

2021.01.01.
A Reuters által megkérdezett 39 elemző véleményének az átlaga szerint az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti átlagára 50,57 dollár lesz. Egy hónapja a szakértők alacsonyabb, 49,35 dolláros árral számoltak. Csütörtökön, december 31-én röviddel 13 óra után a Brent jegyzése 51 cent csökkenéssel, 51,12 dolláron állt. A másik vezető olajféleség, a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti átlagárát 2021-re 47,45 dollárra tették a szakértők, akik egy hónapja 46,40 dollárra számítottak. tegnap 13 órakor a WTI 45 cent csökkenéssel, 47,95 dolláron állt. A Brent és a WTI ára 2020-ban több mint 20 százalékkal csökkent. A Brent ára áprilisban 20 éves mélyponton, 15,98 dolláron állt, azóta a jegyzése több mint a háromszorosára nőtt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Durva baleset a 7-esen - mentők, tűzoltók a helyszínen

2021.01.01.
Villanyoszlopnak csapódott egy személyautó a 7-es főút 36-os kilométerénél, Baracskán. Az esethez riasztott martonvásári önkéntes tűzoltók áramtalanították a járművet. A mentők is a helyszínre érkeztek. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Éjszaka repülhetnek a postás drónok

2021.01.01.
Az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA – Federal Aviation Administration) hétfőn jelentette be, hogy hamarosan olyan új szabályozást vezet be, amely lehetővé teszi, hogy a pilóta nélküli légijárművek földről való azonosítása távoli technológiával, biztonsági aggályok nélkül megtörténhessen –adta hírül a Reuters.  A távoli azonosítást előíró szövetségi szabályok a januári kihirdetésük után hatvan nappal lépnek életbe. A gyártóknak a szabályok bevezetését követően másfél évük lesz arra, hogy távoli azonosításra alkalmassá tegyék drónjaikat, a drónszolgáltatók pedig további egy év haladékot kapnak. A drónok éjszakai és az emberek feje feletti reptetésével kapcsolatban is megszületett a szabályozás. Mindeddig kisméretű drón csak olyan emberek felett repülhetett el, akik részt vettek az adott drón reptetésében, és fedett épületben vagy nem mozgó járműben tartózkodtak. Steve Dickson, az FAA vezetője a Reutersnek úgy nyilatkozott: az új szabályozás lehetővé teszi, hogy a drónok még jobban a légiközlekedés részévé váljanak azzal, hogy választ ad a biztonsági és védelmi aggályokra. Dickson elmondta: a szabályok révén „egyre közelebb kerülünk ahhoz a naphoz, amikor már rendszeresebben láthatunk drónokkal végzett műveleteket, például csomagszállítást.” A távoli azonosítás minden negyedkilósnál nehezebb drón esetében kötelező lesz. Az új szabályok nem írják elő, hogy a drónok folyamatosan kapcsolódjanak az internethez a helyadataik továbbítása érdekében, azonosításukra rádiófrekvenciát kell használniuk. Ez lehetővé teszi, hogy olyan területeken is repülhessenek, ahol nincs vagy nem megfelelő az internet-lefedettség. A Pilóta Nélküli Járműrendszerekért Nemzetközi Egyesület (AUVSI – Association for Unmanned Vehicle Systems International) szerint a távoli azonosító úgy fog működni, mint egyfajta digitális rendszámtábla, amely jóval összetettebb műveletek elvégzését is biztosítja majd a drónoperátoroknak. Például az éjszakai reptetést is, amely érdekében a drónokat ütközést megakadályozó fényrendszerrel kell felszerelni. További előírás lesz, hogy a kisméretű drónok ne rendelkezzenek olyan fedetlen rotorokkal, amelyek kárt okozhatnak az emberben. Az Egyesült Államokban már több mint 1,7 millió drónt regisztráltak az FAA-nál és kétszázezernél is több hatósági engedéllyel rendelkező, bejegyzett drónpilóta van. 2019-ben először a UPS kapott kormányzati engedélyt drónflotta üzemeltetéséhez, majd a Google leányvállalata, az Alphabet’s Wing kapott jóváhagyást ahhoz, hogy drónnal légi szállítást végezzen. Idén augusztusban az Amazon szövetségi engedélyt kapott arra, hogy tesztelni kezdje drónflottájával csomagjai kiszállítását. A Walmart idén szeptemberben jelentette be, hogy egy próbaprojektet indít. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Késsel támadtak egy fővárosi buszsofőrre

2021.01.01.
Az elsődleges adatok szerint könnyű sérülést szenvedett az a buszsofőr,  akit 2020. december 31-én 12 óra körül szúrtak meg Budapest XV. kerületében, a 8E autóbusz végállomásánál. Az elkövető elmenekült. A segélyhívásra a rendőrök több egységgel érkeztek a helyszínre. A feltételezett tettest nyolc percen belül a közelben elfogták. A férfinél az elkövetéshez használt kést is megtalálták.  A Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 28 éves F. Lászlót közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.   ​ További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Elektromos töltőhelyek lesznek az autópályákon 50 kilométerenként

2021.01.01.
Az olasz képviselőház költségvetési bizottsága határozatban kötelezte az olaszországi autópálya üzemeltető koncessziós cégeket, hogy a kezelésük alatt álló úthálózatban legalább 50 kilométerenként létesítsenek töltőpontokat az elektromos meghajtású autók számára. A nagy teljesítményű töltőállomások telepítésének határideje 180 nap. A döntés fordulatot jelent az olasz elektromos stratégiában. A lépéssel ugyanis már a jelenlegi technikai fejlettségi szinten is garantálni lehet nagy távolságok biztonságos megtételét az akkumulátorral üzemelő autók tulajdonosai számára Olaszországon belül. Ha valamelyik autópálya-fenntartó cég a következő hat hónap alatt nem tesz eleget törvényi kötelezettségének, akkor bárki pályázhat fizetős elektromos töltőpontot létesítésére az adott úthálózaton belül. Ebben az esetben a koncesszió birtokosának 30 napon belül el kell bírálnia a beérkező pályázatokat, és ki kell jelölnie a leendő szolgáltatót, illetve a töltőállomás helyét. Van azért csavar a történetben. A töltőoszlopok felszerelésének kötelezettségét ugyanis már tartalmazta egy törvény, mely még 2016-ban született. Annak megfogalmazása azonban annyira általános volt, hogy a koncessziós cégek nem vették komolyan. A most született jogszabály már határidőket és szankciókat is tartalmaz.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója