50 helyett 131-gyel száguldott a motoros

2019.03.04.
Közúti ellenőrzést hajtottak végre a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei rendőrök március 3-án, Miskolc belterületén. A járőrök a Lorántffy Zsuzsa utcán 15 óra 33 perckor bemértek egy motorkerékpárral közlekedő férfit, aki a megengedett 50 km/h helyett 131-gyel ment. Az ellenőrzés alá vont motoros pénzbírságot, és 8 közúti közlekedési előéleti (büntetőpontot) kapott. A rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy tartsák be a megengedett sebességhatárokat, közlekedjenek biztonságosan és türelmesen!  

Holtverseny után a Jaguar i-Pace az Év Autója

2019.03.04.
Az érzelemek diadala a racionalizmus felett. Akár így is összegezhető az Év Autója választás eredménye, ahol a "hétköznapi" kocsinak ezúttal esélye sem volt. Így lett pontazonosság a Jaguar i-Pace és az Alpine A110 között, és a zsűritagok szavazatai az előbbit tették feljebb. A Jaguárról itt írtunk, az Alpine modell gyártásának indulását itt regisztráltuk.  Jaguar elektromos SUV-ja és az Alpine A110 sportkocsi egyaránt 250 ponttal zárt, a zsűritagoktól kapott több első hellyel az előbbi modell nyert. A Jaguar azzal győzött, hogy a 60 tagú zsűriből 18 szakújságíró tette az első helyre, míg az Alpine-t csak 16. Ilyen még soha nem volt a verseny történetében, a harmadik Kia Ceed - és az első hétköznapi autó - mindössze három ponttal maradt le az első helyről. A hézköznapiságról még annyit, hogy az egyik olvasott - de nem kifejezetten szakmai - portál is megszavaztatta előzetesen olvasóit, akik történetesen az utolsó két helyre tették a Jaguart és az Alpine-t. Ők a Ceedet hozták ki elsőnek, míg az ezüstöt egyetlen százalék különbséggel a kecskeméti Mercedes A-osztálynak adták.    

A BMW és a Daimler közösen fejleszti ki az önvezetés technológiáit

2019.03.04.
A BMW Group és a Daimler AG egyesíti az automatizált járművezetés technológiai újításainak kifejlesztésére fordított erőit. A két német prémiumgyártó első körben a vezetést támogató rendszerek, az autópályákon aktiválható vezetésautomatizálás és a különféle parkolási megoldások következő generációjának megvalósítására koncentrál, amelyeket a jövő mobilitásának zálogaként egy közösen aláírt egyetértési megállapodás is nyomatékosít. A BMW Group és a Daimler AG hosszú távú stratégia együttműködésként tekint az iránymutató partnerségre, amelynek célja, hogy a következő generációs technológiákat széles körben elérhetővé téve, már a következő évtized közepén sorozatgyártásba küldje. - Vállalati stratégiáink következő logikus lépése, hogy a járműtechnológia területén úttörőnek számító két gyártó iránymutató szaktudását egyesítsük. A BMW Groupnál valljuk, hogy egy rugalmasan előállítható, több modellosztályban is alkalmazható, nem kizárólagos platform kifejlesztésére épülő, hosszú távú együttműködés az automatizált járművezetés tömegtermelésének beindítása szempontjából döntő jelentőséggel bírhat. A két vállalat szaktudásának egyesítésével mindkettőnk innovációs erőssége nő, amely a technológia fejlődését is felgyorsítja – mondta Klaus Fröhlich, a BMW AG igazgatótanácsának járműfejlesztésért felelős tagja. - Az automatizált járművezetés megvalósítása napjaink egyik legforradalmibb kihívása, amelyen az egész Daimler Group nagyon keményen dolgozik – vette át a szót Ola Källenius, a Daimler AG igazgatótanácsának vállalati kutatásokért és a Mercedes-Benz gépkocsik fejlesztéséért felelős tagja. „Mint ahogyan eddig is, a Daimler-nél a biztonság az elsődleges szempont. Az exkluzív, kivételes technológiai megoldások helyett olyan megbízható, teljes körű rendszer kifejlesztését tartjuk szem előtt, amely érezhető hozzáadott értékkel fokozza ügyfeleink életminőségét. A legkiválóbb partnerekkel dolgozunk azon, hogy jelentős mértékben növeljük a járműtechnológia teljesítményét és mindezt biztonságos módon kínáljuk fel ügyfeleinknek”. A tervezett együttműködés számos egyértelmű előnyt tartogat a BMW Group és a Daimler AG számára: a partnerek szaktudásának egyesítésével és a több modellosztályban is alkalmazható járműszerkezeti megoldások kifejlesztésével a technológia jövőbeni generációinak megvalósulása felgyorsul, amelynek következtében az újítások hamarabb megjelennek az utakon, az innovációs átfedések pedig lerövidülnek. A gépkocsi utasainak és a forgalom többi résztvevőjének biztonsága mindkét gyártó stratégiájában abszolút elsődleges szempont, az iránymutató együttműködés kulcspontja éppen ezért a közösen kidolgozott rendszer megbízhatósága. A két német prémiummárka továbbra is gőzerővel dolgozik azon, hogy megőrizze iránymutató pozícióját a járműfejlesztés területén.  

Teljes pályás lezárás az M7-es autópályán

2019.03.04.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2019. március 4-én 12 óra 10 perckor az M7-es autópálya 102. kilométerszelvényben Budapest irányába – eddig tisztázatlan körülmények között – egy járműszerelvény és egy gépkocsi ütközött össze, az elsődleges információk szerint sérülés nem történt. Az egyik, balesettel érintett járműből az üzemanyag az úttestre folyt, ezért az érintett útszakaszt a rendőrök lezárták, a forgalmat a 90. és a 105. kilométerszelvénynél a 7-es számú főútra terelik.

Télen, két keréken?!

2019.03.04.
Mire számíthatsz? Brit tudósok legfrissebb kutatási eredményei is alátámasztották, hogy télen bizony hideg van.  Bármennyire is kézzelfoghatóak a globális felmelegedés kellemetlen környezeti hatásai, az idei télen is volt legalább két igen kemény hónap, sok-sok mínusszal, és havazással. Tehát az első, és legfontosabb dolog a hidegre való alapos felkészülés, ami kiterjed a motoros ruházatra, a robogó átalakítására, de ami a legfontosabb, a vezető mentális felkészítésére is. Mert a téli robogózás bizony nem való mindenkinek. Aki nyáron sem érzi magát biztonságban, fél az utakon, vagy azt érzi, hogy egy hirtelen kialakuló veszélyhelyzetet nem tud higgadtan, és a járművet biztonságosan manőverezve uralni, biztos, hogy télen tovább erősödnek majd félelmei. Emellett persze kell egyfajta elhivatottság is, szeretni kell a kétkerekűek világát, és szükség lesz néhány extra percre ahhoz, hogy teljes menetfelszerelésben tudjunk nekivágni utunknak, tehát ezt is be kell építeni a napi rutinba. Aztán persze ott vannak az autósok, akik közül sokan télen sem igazán foglalkoznak a robogósokkal, vagy motorosokkal, így a veszélyforrás továbbra is adott, de hatványozódik, hiszen a hideg, sokszor csúszós úttesten teljesen máshogy viselkedik a gumiabroncs, így az átlagosnál is nagyobb elővigyázatosságra van szükség. Biztonságban a téli üzemben is Megpróbálom fontossági sorrendben a szerintem leginkább szükséges kellékeket bemutatni, amik nagyban növelik komfortérzetünket a téli közlekedésben. Szerintem téli üzemben egy kétkerekű járműnél hatványozottan igaz, hogy a legfontosabb az út, és a robogó kapcsolata. Így nem volt kérdés, hogy az első beszerzendő tétel a téli szezonra felkészítésnél a téli gumiabroncs megvásárlása volt. Megmosolyogtató lehet, de több gumiabroncsgyártó is kínál kifejezetten téli használatra fejlesztett köpenyeket, amik mintázata a személyautóéhoz hasonló kialakítású, mélyebb árkokkal és lamellákkal. A beruházást utólag sem bántam meg, hiszen nemcsak a csúszós latyakos úton, hanem a hideg aszfalton is sokkal jobb tapadást lehet elérni egy lágyabb keverékű gumiabronccsal, tehát a magunk, és közlekedőpartnereink biztonsága érdekében ajánlott a beszerzése. A második legfontosabb dolog, hogy észrevegyenek bennünket. Ez a hamar sötétedő, de napközben is szürke időben szintén létfontosságú. Az már remélem senkinek sem újdonság, hogy segédmotorkerékpáron, és motorkerékpáron éjjel nappal kötelező a tompított fényszóró, amit télre fejleszthetünk egy emelt fényerejű izzó használatával. Én kadmiumsárga izzót használok, mert az egykoron népszerű, ma már kevés autóban látható izzó színe eltér a halogén izzók színétől, így jobban ellátja figyelemfelkeltő szerepét. Emellett a ruházat választásánál is törekedni kell a fényvisszaverő csíkkal ellátott darabok beszerzésére szintén a láthatóság, és a gyorsabb észlelhetőség érdekében.   Télen sem kötelező fagyoskodni A kötelező felszerelések után áttérhetünk arra a területre, ami a komfortérzetünket tudja fokozni a kellemetlen zimankóban. Örök igazság az is, hogy akit zavar a szél a motoron, az egyrészt nem igazi motoros, másrészt még sohasem motorozott jeges szélben. Ilyenkor nagyon gyorsan elhalványul a kezdeti lelkesedés, és tényleg inkább a jó meleg autóba vágyakozunk. Azonban minél jobban sikerül elterelni testünkről a hideget, annál tovább bírjuk nyeregben. Erre a legoptimálisabb egyköz a nagyjából minden robogóhoz beszerezhető univerzális, vagy az adott típushoz gyártott plexi. Ezt viszonylag egyszerűen lehet felépíteni a fejidom környékére, és a legtöbb ilyen szélvédő kialakításából adódóan nem csak a felsőtesttől, hanem akár a kézről is eltereli a szelet. Én hosszútávon még soha nem használtam ilyen kiegészítőt, de most már biztos vagyok benne, hogy nyáron is élvezem majd áldásos hatását, hiszen egy nyári zápor alkalmával a felső testre érkező esőt is nagyon hatékonyan tudja elhárítani. Egyetlen hátránya, hogy a kosz, illetve vízcseppek miatt szürkület után igen erősen megtörik rajta a fény, tehát zavarhatja a robogós látóterét. Persze ezen gyakoribb tisztítással tudunk segíteni, ennyit pedig bőven megér áldásos hatása.  Nagyon sokan esküsznek a különböző motoros öltakarókra, amik a lábakat, a combot melegítik, és használatukkal gyakorlatilag az egész testünkről el tudjuk terelni a hűvös levegőt. A belül szőrmés, kívül vízálló anyagból készült öltakaró nagyon praktikus, és hatékony eszköz, ami meghosszabbíthatja a motoros szezont, vagy akár a téli hidegek alkalmával is hatékony eszköz az átfázás ellen. Viszont ennek ellenére én továbbra is a jó minőségű thermo béléssel rendelkező motoros ruhára esküszöm, ami a beépített protektoroknak köszönhetően megadja a biztonságérzetet is, illetve a széllel és csapadékkal is felveszi a harcot. Nem feledkezhetünk meg egy meleg kesztyűről sem, de ebből is létezik robogók markolatához szerelhető kézvédő, ami belül prémes ezáltal meleg, kívülről pedig víz, és szélálló anyaggal ellátott. Ezt pedig még megfejelhetjük egy markolatfűtéssel. A könnyen beépíthető, és nem is túl drága extrára annyira rá lehet szokni, hogy már egy hűvös nyári reggel is megérezzük majd hiányát. A vesevédőt is alapkelléknek kell tekinteni, ha téli motorozásra adjunk a fejünket, ha lehet válasszunk ebből is thermo béléses kivitelt, és ne feledkezzünk meg az arcmaszkról sem.  Ha a jármű már készen áll, a vezetőnek is időt kell hagyni a téli vezetés elsajátítására. Tél van. Ilyenkor az autósok sem számítanak a motorosokra, tehát úgy közlekedjünk, mintha valami zombis filmből léptünk volna elő hű, kétkerekű csatalovunk nyergében. A buszmegállóban állók arckifejezése is valami ehhez hasonló megdöbbenést sejtet. Tőlem is sokan megkérdezték, hogy tényleg komolyan gondoltam e ezt a szerintük esztelen dolgot? Balgaság helyett inkább a praktikumra gondoltam. De persze tudom, hogy nagyon sokan még a megspórolható idő, pénz, és idegeskedés ellenére sem mernek kilépni a komfortzónájukból. És jól is teszik, hiszen ez nem nekik szól. De ha kísérleteznél, és feltölt a kétkeréken létezés annyira, hogy ebbe is belekóstolnál, akkor is fontos az alapos felkészülés, ami kiterjed a járműre és persze a vezetőre is. A szokásos sebesség felezése, a döntögetések, és agresszív kanyarvétel elfelejtése, és a kigyorsításoknál is a kisebb gázállás előnyben részesítése, és természetesen a fékezést is újra kell majd értelmezni. Talán jövőre, vagy az azt követő évben pedig lehet, hogy össze is gyűlik már annyi tapasztalat, hogy a reggeli indulás előtt elmúlik az egészséges félelem. Ami persze az elején természetes. Az én robogóm is rendkívüli szabadnapot kapott akkor, amikor napokon keresztül jeges, havas, hókásás volt az útburkolat. Ilyenkor mindenképpen mérlegelni kell, hogy egy esetleges esés hosszútávú következményei megérnek e ennyit. Viszont ebben a szezonban talán, ha két, vagy három ilyen hét volt, és ez kibírható. Mert a mínuszokkal szemben elég jól fel lehet venni a harcot, viszont a jeges, hókásás úton tényleg csak a tapasztalt, és gyakorlott motorosok tudnak biztonságban közlekedni. Fontos tisztázni, hogy a motorozáshoz, vagy robogózáshoz a 10 Celsius fok fölötti hőmérséklet az ideális. Tehát jó tisztában lenni, hogy bőven rejthet magában veszélyt a téli közlekedés. Viszont, ha tudatosan felkészülünk rá, és az útviszonyoknak megfelelően mindig elővigyázatosan, és megfontoltan közlekedünk, akkor télen is megspóroljuk a heti fél órát, háztól házig utazhatunk, megfejelve ingyen parkolással. Ha kisebb-nagyobb fenntartásokkal is, de én egyelőre nem bántam meg, hogy kipróbáltam.

Új SUV modellt mutat be márciusban a Tesla

2019.03.04.
A Model Y nevet viselő SUV modell tömege mintegy tíz százalékkal lesz nagyobb az alapul szolgáló Model 3 tömegénél, így hatótávja is némileg kisebb lesz. Az új SUV modell ára is tíz százalékkal haladja majd meg az alapjául szolgáló Model 3 limuzin adók, valamint elektromos autókra adott kedvezmények nélkül 35 ezer dolláros alapárát. A Model Y a Tesla második SUV modellje. Az első SUV a Model S limuzin platformjára épülő Model X volt. Elon Musk bejelentése szerint a Tesla a Model Y esetében már elkerüli a Model X szárnyszerűen felfelé nyíló ajtói által okozott gyártási problémákat. A Teslánál előkészületben van egy pick-up (platós furgon) modell piaci bevezetése is. Az észak-amerikai piacon nagy népszerűségnek örvendő járműkategóriába illeszkedő modelljét még az idén bemutatja a Tesla - jelentette be Elon Musk, hozzátéve: "az autó sokaknak talán túl futurisztikusnak tűnik majd, nekem azonban tetszik".  

Lopott autókat bontottak szét Pilisvörösváron

2019.03.04.
A 40 éves piliscsabai S. Zsolt és társa, a 44 éves pilisvörösvári P. Tamás egy garázsban akarta szétszedni, majd eladni annak az autónak az alkatrészeit, amelyet még 2018. június 22-én hajnalban lopott el egy ismeretlen személy Budapest XII. kerületéből. Ide kattintva videó indul. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály nyomozói néhány órán belül eljutottak a pilisvörösvári műhelyhez, ahol az orgazdák a jármű szétbontásán dolgoztak. Az elkövetők addigra már eltávolították az autó szélvédőjéről a regisztrációs matricát, illetve a szétszedett alkatrészekről a beazonosításra alkalmas jelzéseket. A rendszámtáblákat összehajtották és a garázsban lévő kazánba tették. A jármű teljes szétbontásának a rendőri intézkedés vetett véget. A nyomozók a két férfit elfogták, majd a kutatáskor olyan technikai eszközt találtak, ami az autó által sugárzott jeleket blokkolta, továbbá több mint 100 járműalkatrészt, autólopáshoz használt egyéb eszközöket, valamint egy olyan gépkocsit is lefoglaltak, amelyet Csehországban köröztek. A rendőrök megállapították, hogy a garázsban nem csak egy járművet bontottak szét, hanem legalább hét – korábban ellopott – autót. Az orgazdaság bűntett miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.  

A brit autógyártás 18,2 százalékkal csökkent

2019.03.04.
A brit autógyártók és -kereskedők szövetsége (SMMT) azt közölte, hogy a múlt hónapban 120 ezer 649 autó készült Nagy-Britanniában, ami 18,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az SMMT ezt elsősorban a Brexit miatt növekvő fogyasztói bizonytalanságra vezette vissza. A brit szakmai szövetség kimutatása szerint tavaly ötéves mélypontra, 1,52 millióra csökkent a Nagy-Britanniában gyártott autók száma, ami 9,1 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. Legutóbb 2013-ban állítottak elő ennél kevesebb személyautót a brit autógyárak. .
Címkék: 

Érkezik a Toyota GR Supra GT4 tanulmányautó - genfi premier

2019.03.04.
A Toyota március 5-én, a 2019-es Genfi Autószalonon rendezi meg az új GR Supra GT4 tanulmányautó világpremierjét. Ez a formai és műszaki tanulmány azt villantja fel, hogyan fejleszthető a nemrégiben bemutatott, ötödik generációs Supra sportkocsi-legenda egy vérbeli versenygéppé a nemzetközi GT4 futamokhoz, elérhető és megfizethető alternatívaként a privát versenyzők és a kisebb csapatok számára, ahogyan az már több sikeres Toyota-modell esetében (így például a GT86 esetében) is bevált. Az országúti használatra szánt Toyota GR Supra számos olyan értéket hordoz, amelyek ígéretes alapnak számíthatnak a GT4 futamok világában; ilyen például az autó tökéletes tömegelosztása, kétüléses kabinja, rendkívül merev és könnyű karosszériája, hátsókerékhajtása és kifejezetten alacsony súlypontja. A rövid tengelytávolság és a széles nyomtáv kombinációja éppen az ideális 1,55 arányt, vagyis az ‘arany középutat’ adja ki a remek menetstabilitáshoz és fordulékonysághoz. Mindezek értékes tulajdonságnak számítanak egy olyan versenysorozatban, ahol a szabályok teljesítmény-számításokat is tartalmaznak, hozzáigazítva az autó tömegét a motor teljesítményéhez. A TOYOTA GAZOO Racing által kifejlesztett tanulmányautón már első pillantásra látható, hogy alapjául a Supra szolgált. A tervezők megtartották az országúti változat mélyen ülő, erőteljes kiállását, de karosszériáját hosszabbra és alacsonyabbra formálták. Egy speciális kialakítású első diffúzor és egy hátsó légterelő szárny simítja ki a GR Supra GT4 körül a légáramlatokat, csökkentve a légellenállást és növelve a leszorító erőt. Mindkét elem természetes kender- és len-alapú kompozitból készül, mert ez környezettudatosabb megoldás a hagyományos karbonszálas szerkezetéknél. A Supra eredeti könnyűfém keréktárcsáit OZ 11 x 18 colos versenykerekekre cserélték a tervezők. A MacPherson első rugóstagot és a multilink hátsó futóművet megtartották, de mindezt versenyhangolású rugókkal, lengéscsillapítókkal és kanyarstabilizátorokkal egészítették ki. A versenypályákra jellemző sebességtartományokban is magabiztos lassításról nagy teljesítményű Brembo fékek gondoskodnak. A GR Supra GT4 tanulmányautó gépházában továbbra is az eredeti 3,0 literes, soros hathengeres, kettős megfúvású turbótöltővel erősített motor található, amelyhez automata sebességváltó kapcsolódik. A blokk teljesítményét egy motorsport-szintű vezérlőegység és egyedi kábelezés növeli. A gépészeti változások közt fontos még megemlíteni a motorsport-specifikációjú kihajtást és részlegesen önzáró differenciálművet is. A lecsupaszított utastérbe szilárd bukókeretet, FIA-szabványú tűzoltókészüléket és OMP versenyüléseket szereltek. A tanulmányautót motorsport-specifikus üzemanyag-tartály és gyorstankoló rendszer egészíti ki. A GT4 a világ egyik leggyorsabban növekvő motorsport-kategóriája, amely egyre több nemzeti és regionális futammal bővül Európában, Észak-Amerikában, Ázsiában és Óceániában. A 2006-ban alapított és a FIA által felügyelt futamsorozatot arra találták ki, hogy a profik és az amatőrök számára egyaránt megfizethető versenyzési lehetőségeket biztosítson, és lépcsőként szolgáljon a GT3 kategóriába való továbblépéshez. A TOYOTA GAZOO Racing kiértékeli majd a Supra GT4 tanulmányautó potenciális vásárlóinak reakcióit és érdeklődését, mielőtt döntés születne az autó további fejlesztéséről.

Ricciardo: Nem futamodtam meg Verstappen elől!

2019.03.04.
Néhány nap múlva mutatja be a Netflix azt az új 10 részes dokumentumfilm-sorozatot, melyet a Forma–1 2018-as szezonjában forgattak le. Számos kulisszák mögött játszódó eseményt is be fognak mutatni benne, és szó lesz benne többek között az előző év egyik legnagyobb meglepetését jelentő csapatváltásáról, Daniel Ricciardo Renault-hoz szerződéséről. A brit Telegraph már ismer pár részletet a filmből, melybe az is belekerült, hogyan reagált Christian Horner Ricciardo bejelentésére. A Red Bull csapatfőnöke megjegyzése nem feltétlenül hízelgő az ausztrálra nézve: „Szerintem elmenekül a harc elől” – utalt arra Horner, hogy szerinte a 2018-ban jobb teljesítményt nyújtó Max Verstappen volt Ricciardo távozásának elsődleges oka. Ricciardo pár hete elismerte, valóban volt köze a csapattársának is a döntéséhez, ám kicsit másképpen. Az Azeri Nagydíjon történt ütközésük után zokon vette, hogy miközben nyilvánvalóan az előtte megkérdőjelezhető módon cikázó Verstappent terhelte a nagyobb felelősség, a Red Bull mégis 50-50%-ban nevezte őket hibásnak, ami számára úgy jött le, hogy a hollandot védték. Hozzátette azonban, hogy nem ez volt végül a döntő tényező a csapatváltása szempontjából. A hétszeres futamgyőztest az ausztrál EFTM Horner filmben elhangzó megállapításával is szembesítette. „Először is: én értem, hogy az emberek miért akarják ezt gondolni vagy mondani, és biztosra veszem, hogy nem ő az egyetlen, aki ezen a véleményen van. Mindenkinek van véleménye, ez van. De nem, ez nem igaz. Én szeretem a jó csatákat” – cáfolt a mezőny egyik legnagyobb harcosa. Ez nem Max miatt volt, sokkal inkább miattam, és több oka volt. Az egyiket már sokat hangoztattam, és az embereknek meg kell érteniük: öt évig voltam a Red Bullnál, ők négy világbajnokságot nyertek, és én éppen ez után csatlakoztam hozzájuk. Az első év után öt évig vártam a bajnoki győzelemre, hátha megtörténik. Nem történt meg, és még csak soha nem is kerültem a közelébe. Ez nem keserűség, egyszerűen így történt” – nevezte meg a legfőbb okot. Hozzátette, nem Verstappen elől menekült, inkább az esetlegesen még bosszantóbbá váló helyzettől. Miután a Red Bull a Honda motorjára váltott, nem volt meggyőződve arról, hogy belátható időn belül javulhat a helyzete, és tovább várakozni már nem akart. „Túl nagy volt a veszélye annak, hogy ebben a közegben még frusztráltabbá válok, és nem akartam boldogtalan, megkeseredett emberré válni, aki csak azon agyal, mi lett volna, ha mondjuk 2013-ban érkezem a Red Bullhoz. Szóval ez nem Max miatt volt. De megértem, hogy az emberek miért gondolják így.”

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója