Az Alfa Romeo tárgyal Mick Schumacher tesztjéről

2019.02.27.
Idén két szezonközi tesztet rendeznek, az elsőt a Bahreini Nagydíj után, a másodikat a Spanyol Nagydíjat követően, és olasz források szerint Szahírban sort is keríthetnek a bemutatkozásra – a svájciakkal. A RaceFans az Alfa csapatfőnökét, Frédéric Vasseurt kérdezte arról, valós esély van-e az ifjabb Schumacher bevetésére, és a francia megerősítette, valóban szó van erről. - Egyelőre még nem tudjuk, de egyeztetünk erről. Napirenden van. Még korai lenne mit mondani, de ezen a héten fogunk tárgyalni a Ferrarival arról, milyen programot teljesíthetünk – fogalmazott. Végső döntés tehát még nem született, ám úgy tűnik, hónapokon belül sor kerülhet Mick első éles F1-es bevetésére, még ha csak egy teszten is. A licencpontok nem jelentenek akadályt, és Vasseur szerint az idei évet az F2-ben teljesítő német már kellően érett is a legerősebb géposztály autóinak kipróbálásához. Nem mellesleg ő az egyik legjobb jelöltjük is erre a szerepre – már csak a tavalyi F3-as bajnoki sikere miatt is. „Negyven licencpontja van. Nincs sok olyan fiú, akinek ennyi pontja van jelenleg. Eddig túl sok ilyenünk volt, de most az ellenkezője a helyzet. És az is tény, hogy a legtöbbjük szerződéssel rendelkezik, és vagy a Forma–E-ben, vagy a WEC-ben szerepel, melyek programja sokszor ütközik az F1-ével.” Mick Schumacher Alfa Romeó-s debütálása nem lenne meglepetés annak ismeretében, hogy a Ferrari már évek óta fiataljai ugródeszkájaként használja a csapatot. Tavaly Charles Leclerc mutatkozott be a svájciaknál, idén Antonio Giovinazzi kap lehetőséget, és ha egy nap Schumacher is az F1-es mezőny tagjává válna, az őt nevelő Ferrari vélhetően előbb neki is egy kisebb csapatnál adna lehetőséget. Antonio Giovinazzi az Alfa Romeóval (Fotó: XPB) Vasseur azonban figyelmeztetett: ilyen messzire még fölösleges tekinteni, Mick valóban egy lehetőség számukra, de most még csak rövid távon. „Egy újonctesztre mindenképpen. A többit még meglátjuk az újonctesztje után. Ha egyáltalán sor kerül rá. Lépésről lépésre kell haladnunk” – intett türelemre a francia. Mick Schumachernek addig is az első Forma–2-es szezonjára kell készülnie a Prema-csapattal. Az F2-es mezőny ezen a héten keddtől csütörtökig három napon át a spanyolországi Jerezben teljesíti kollektív tesztjét. Forrás: m4sport.hu  

Imádják a Honda motorjait és robogóit az angolok

2019.02.27.
A nagy európai motorpiacokon általában a motorkerékpárok között a BMW R 1200 GS a legnépszerűbb, míg a robogók között a Honda SH 125/1506300-as robogócsalád, vagy éppen a Piaggio, esetleg a Yamaha valamelyik modellje. Ehhez képest 2018-ban Angliában  a Honda PCX 125 volt a legnépszerűbb robogó, és ami még ennél is meglepőbb: az egyesült királyságbéli robogós toplista második helyezettje a Honda Vision, amely 50 és 110 köbcentis változatban elérhető. Az angolok "robogóízlése" a szakértők szerint azt tükrözi, hogy a legtöbben a kiváló minőséget, a nagyszerű ár-érték arányt és a takarékosságot tartják a legfontosabb szempontnak. A 125 és 150 köbcentis verzióban elérhető Honda PCX egyébként egész Ázsiában - és például Magyarországon is - rendkívül népszerű, hiszen tetszetős külseje, 2 liter alatti fogyasztása, "nagyrobogós" kényelme nyomán sokan lassan a nagy előd Honda Super Cub legendájához hasonlítják. A  motorkerékpárok között is dupla Honda győzelem született 2018-ban az Egyesült Királyság új motor eladási toplistáján. Az kevésbé meglepő, hogy a világsiker Africa Twin - amit általában csak a BMW 1200-as túra endurója szokott tudni megverni - Angliában messze a legnépszerűbb motorkerékpár. Az viszont meglepetés - és jellemző az angol piac józan bölcsességére - hogy az angol motorkerékpár eladási toplista második helyezettje a "konzervatív" Honda CB 125 F, amely a japán gyártó tetszetős, külsejű, takarékos, strapabíró naked (csupasz) motorja.  A CB 125 F egyébként még egy rekordot magáénak tudhat: Európában ez a modell a legnépszerűbb a hölgymotorosok körében, amiben szerepe lehet annak, hogy világszerte nagyszerű kezdőmotor hírében áll.  
Címkék: 

Négy kamion ütközött a 86-os úton, Kálócfánál

2019.02.27.
A baleset a főút 18-as kilométerénél, a Zalabaksa és Kálócfa közötti szakaszon történt. Az ütközés következtében két jármű kisebb mértékben, kettő komolyabban megrongálódott. A balesetben senki nem sérült meg. Az érintett szakaszon csak félpályás útlezárás mellett lehet közlekedni a helyszínelés és a mentés ideje alatt.

A Fiat Chrysler 4,5 milliárd dollárt fektet be michigani üzemeibe

2019.02.27.
A befektetések révén az amerikai autógyártó részben korszerűsíti üzemeit, ahol növeli az Egyesült Államokban egyre keresettebb SUV és terepjárók gyártását, valamint bővíti hibrid autóinak a kínálatát. A Fiat Chrysler eközben azt is bejelentette, hogy mintegy 1400 munkahelyet megszűntet illinoisi gyárában, ami azzal függ össze, hogy az ott készülő Jeep Cherokee iránt csökken a kereslet a világon.

Tűz Kairó főpályaudvarán - több mint húsz a halott, sok a sérült

2019.02.27.
Korábban tíz halottról szóltak a jelentések. Egy szemtanú beszámolója szerint hatalmas robbanás hallatszott, amikor egy vonat nekihajtott a vágány végén lévő ütközőbaknak. A szemtanú elszenesedett holttesteket látott mindenhol. Mint elmondta, a peronon állt, és saját szemével látta, hogy egy szerelvény nagy sebességgel belefutott az ütközőbakba. Az emberek menekülni kezdtek, és sokan amiatt haltak meg, hogy felrobbant a mozdony üzemanyagtartálya. A helyszínen sűrű, fekete füst gomolygott az ég felé. Mohammed Szaid, a kairói vasúti kórház igazgatója azt mondta, várhatóan növekedni fog a halálos áldozatok száma. Az al-Áhrám című helyi napilap azt írta, hogy a vonat balesetet szenvedett, és emiatt robbant fel az üzemanyagtartálya, ezt követően tűz keletkezett a pályaudvaron. Az újság szerint a tragédia részleteit még nem erősítették meg hivatalosan. A II. Ramszesz fáraóról elnevezett pályaudvar a megapolisz belvárosában található. A vasútállomás jelentős közlekedési csomópont, két metróvonal és több buszjárat is érinti.

Ingyenes lesz a prágai tömegközlekedés a szmogos napokon

2019.02.27.
Az ingyenesség minden tömegközlekedési eszközre vonatkozik, ugyanakkor a bérletesek nem kérhetnek visszatérítést a szmogos napokra, amikor amúgy is díjmentesen utazhatnának. Az intézkedés napi 5 millió koronára (62 millió forint) becsült költségét a városi költségvetés tartalékából fedezik. Az önkormányzat szerint a többletköltség előteremtésénél nagyobb gond, hogy a tömegközlekedési eszközök már így is kapacitásuk felső határán működnek. A szmogriadó hét fokozatának egyikét a Cseh Hidrometeorológiai Intézet mérései alapján rendelik el. Prágában évente átlagosan 5-7 szmogosnak minősített nap van, de ez lehet több, mert tavaly szigorítottak a légszennyezettségi határértékeken. Csehországban a főváros a második legszennyezettebb levegőjű település Ostrava után. Míg az észak-morvaországi városban főleg a gyáripar a felelős ezért, Prágában a szennyezés 80 százaléka a közlekedésből származik. A prágai önkormányzat emellett tervezi a fűtésben a szilárd tüzelőanyagok visszaszorítását is.

Két és félszeresére nőtt az Air France-KLM-csoport nyeresége

2019.02.27.
A kiadások viszont főként a kerozin magasabb ára és a bérköltség emelkedése miatt ennél nagyobb mértékben, 5,6 százalékkal nőttek, 22,2 milliárd euróra. Az üzemi eredmény 1,3 milliárd euró volt, szemben az egy évvel korábbi 16 millióval, amikor egy 1,9 milliárd eurós egyszeri kiadás lerontotta az eredményeket. Az adózás, valamint pénzügyi műveletek eredményei után a társaság adózott nyeresége 411 millió eurót tett ki, amely két és félszerese a 2017-es 163 millió eurónak. Üzemi szinten az Air France 266 millió euró, a KLM 1 milliárd 73 millió euró nyereséget termelt, de mindkét taglégitársaság eredménye romlott az előző évihez képest.

Növelte elektromos autó eladásait tavaly a Renault

2019.02.27.
A cég közleménye szerint a növekedés üteme az év második felében már meghaladta a hatvan százalékot. A Renault elektromos modellpalettájából a ZOE városi kisautó és a Kangoo Z.E. furgon a legsikeresebbek. A ZOE eladásai tavaly 26 százalékkal 40 ezerre, a Kangoo Z.E. eladásai 105 százalékkal 8747-re emelkedtek. A ZOE Európában 18,2 százalékos részesedésre tett szert tavaly a forgalomba helyezett elektromos autók körében, a Kangoo Z.E. pedig 40,9 százalékosra az elektromos furgonok körében. Európában 2018-ban összesen kétszázezer teljesen elektromos hajtású autót értékesítettek tavaly, 48 százalékkal többet a 2017-es 136 ezernél. A teljesen elektromos autók tavaly 1,3 százalékos piaci részesedésre tettek szert Európában.

Forma-1 - Lando Norrisé és a McLarené volt a legjobb köridő kedden

2019.02.27.
 A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel bő két tizedmásodperccel Norris mögött negyedik lett. Miután a címvédő brit Lewis Hamilton délelőtt körözött, a világbajnok Mercedes-istállót technikai probléma hátráltatta, délután a finn Valtteri Bottas mindössze egy kör után kiállni kényszerült, s végül motort kellett cserélni a W10 márkajelű modellben. A csapatok péntekig tesztelnek a Barcelonához közeli Circuit de Catalunyán, a szezon pedig március 17-én, Melbourne-ben, az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik.

Újra indul magyar motoros a világ egyik leghíresebb hosszú távú versenyén

2019.02.26.
A Forty Racing 29 éves versenyzőjének több mint 50 ellenféllel kell majd megküzdenie az 57 körös, 200 mérföldes (321,98 kilométer) versenyen, amelyen az elmúlt 82 év alatt csak egy magyar, a 2015-ben tragikus körülmények között elhunyt Bitter Sándor szerepelt eddig. Győrfi egy Yamahával áll majd rajthoz a Daytona 200-on ezzel a márkával 22-szer győztek. Korábban olyan legendás motorosok nyertek a 200 mérföldes száguldáson, mint a 15-szörös világbajnok olasz Giacomo Agostini, a háromszoros vb-győztes amerikai Wayne Rainey, és honfitársa, a szintén világbajnok Kevin Schwantz, vagy a 2017-ben elhunyt, 2006-os MotoGP-bajnok Nicky Hayden. "A felkészülést valójában már tavaly elkezdtem, de a teljes költségvetésnek is össze kellett állnia, és amíg ez nem történt meg, csak edzettem és reménykedtem" - mondta az MTI-nek Győrfi, akinek a legnagyobb kihívást az jelenti majd, hogy a verseny egy részén oválpályán - egyes részeken 31 fokos dőlésszögű aszfalton - kell motoroznia. "Erre sajnos nincs lehetőségem készülni, de így is biztos vagyok abban, hogy ez lesz a pályafutásom egyik csúcspontja, és igyekszem majd kiélvezni minden pillanatát." Győrfi hozzátette, a csapata készen áll, a szerelői pedig remek munkát végeztek a versenymotor felkészítése során, és bár nincs rajta eredménykényszer, magával szemben konkrét elvárást fogalmazott meg: "szeretnék a legjobb tíz között célba érni, ezért mindent meg fogok tenni, de biztosan rám fér majd egy kis szerencse is."

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója