Robotizált raktár a Skodánál

2018.11.15.
Michael Oeljeklaus, ŠKODA AUTO Termelési és Logisztikai Igazgatóságának tagja szerint: "Tavaly jelentősen javítani tudtuk Kvasiny üzemünkben a termelési logisztikai folyamatokat. Most a fő üzemünkben is új szintre emeljük a folyamatok hatékonyságát egy új automata kisalkatrész-raktárral. Mladá Boleslavi raktár jelentősen nagyobb, és a legmodernebb technológiával optimálisan készíti fel az üzemet a gépkocsigyártás jövőbeni igényeire az Industry 4.0 alapelveivel összhangban. " Michael OeljeklausJiříCee-vel, a BrandLogistics vezetőjével és MilošKovář-ral a KOVO Union MB képviselővel hivatalosan is megnyitotta az új automata kisalkatrész-raktárat (ASPW). A raktár 2018 júliusától működik. A ŠKODA AUTO közel 8 millió eurót fektetett be a kisalkatrész-raktár építésébe. Az ASPW szigorúan alkalmazza az Industry 4.0 alapelveket. A kisalkatrészek betárolása és kiemelése a megfelelő polcokról most automatikusan zajlik. Innen a szükséges sorrendben a megfelelő pillanatban szállítják a gyárba. Ez azt jelenti, hogy pontosan abban a sorrendben érkeznek meg, amelyben szükség van rájuk a felszerelésnél. Az automatizálás lehetővé teszi a pontosabb munkavégzést, a logisztikai folyamatok gyorsítását és a hibaarány további minimalizálását. A robotok helyettesítik az alkalmazottakat a fizikailag nehéz munkáknál. Az alkalmazottak felszabadult idejükben olyan feladatokat végezhetnek, mint a címkék beolvasása vagy a kistárolók (SLC) mozgatása a bejövő és kimenő áruk területén. Mladá Boleslav 2.000 m2 területet lefedő új ASPW-je sok helyet kínál 71.000 kistároló (SLC) számára. Óránként akár 580 ilyen kis műanyag rekesz tárolható a 14 méter magas polcokon. Ugyanazon számú SLC-k kezelhetők a komissiózás, azaz a kimenő termékek esetében is. Két robot tárolja, és két másik robot veszi ki az alkatrészeket, és küldi szét a megfelelő pillanatban a gyártásnak. 2017 júliusában a ŠKODA Kvasiny-i üzemében hasonló kisalkatrész-raktárat nyitott, amely 45 ezer tároló részére biztosít helyet. 2018 júniusában a ŠKODA Kvasiny raktára az ELA európai logisztikai díjátadóján megkapta a szakértői közönségdíjat. A Mladá Boleslav-i automata kisalkatrész-raktár üzembe helyezésével a ŠKODA AUTO tovább halad a termelés digitalizálásának útján- amely a 2025-ös stratégia kulcsfontosságú pillére.

Opel Combo: Rokonszenves munkatárs

2018.11.14.
Az Opel Combo már 1987 óta szolgálja a kereskedőket, iparosokat és fuvarozókat. Az első nemzedék a Kadetten alapult, a következő kettő a Corsán, a negyedik a Fiattal közös vállalkozás eredménye volt. A most következő ötödiket az európai könnyű haszonjármű-üzletágban vezető PSA csoport teljesen új platformjára fejlesztették. A megújult Combo sokféle változatban áll rendelkezésre, lesz köztük 4,40 méteres rövid, illetve 4,75 méteres hosszú kivitel, és tágas, duplafülkés öt személynek. Akár 4,4 köbméteres raktere felülmúlja legtöbb vetélytársáét a szegmensben, teherbírása eléri az egy tonnát, és akár 3440 milliméter hosszú tárgyakat (szőnyegguriga, létra) lehet belepakolni. A raktérpadló a hátsó kerekek között is elég széles, még a rövid variánsban is elfér két euró-paletta. Hosszú tárgyakat, például faléceket pedig az opcionális, felnyitható „zsiráftetőn” lejtősen kidugva vihet magával. Nagy előny a hátsó ajtónál mindössze 557 milliméter magas rakodóperem. A padlóban hat, illetve opcióként az oldalfalakon további négy rögzítő gyűrű tartja fixen a rakományt. Ha többen utaznának, a duplafülkés új Combo a megoldás. Öten ülhetnek be, míg munkaeszközeik a válaszfal mögött utaznak. A maximális rugalmasság érdekében a második üléssort helytakarékosan össze lehet hajtani, és a válaszfalat előretolni az első ülések mögé. Extra-hosszú tárgyak szállításához ajtó van a válaszfalban. Kívánságra beépített Surround Rear Vision-Kamera (tolatókamera) javítja a kilátást a tetőig pakolt járműből, vagy zárt furgonból. Az utasoldali tükörben elrejtett másik kamera a holtteret szünteti meg azon a térfélen. Felszerelhető a Combo a szintén új, érzékelős oldalvédelemmel is, amely kis sebességnél figyelmeztet, ha akadályt (oszlop, fal stb.) súrolna a kocsi oldala. Akinek sárban, homokon vagy hóban is boldogulni kell, megrendelheti a fronthajtásos Combóhoz az adaptív IntelliGrip kipörgésgátlót, illetve a speciális „építkezési” csomagot, amelynek tartalma 30 milliméterrel nagyobb szabad magasság, első-hátsó stabilizátor és nagyobb kerékméret és variálható rugózás. Persze nem hiányoznak a modern, navigációs berendezéssel kiegészített, Apple CarPlay- és Android Auto-kompatibilis infotainment-rendszerek sem. Értékes újdonság az úgynevezett túlterhelésjelző. Érzékelőkkel méri a tengelyek terhelését, és ha az meghaladja a megengedett 80 százalékát, fehér LED villan fel, a súlyhatár túllépésekor pedig narancsszínű, felkiáltójellel kiegészítve. Az Opel új szállítóeszközének kipróbálására Budaörs és Bajna között nyújtottak lehetőséget a Gerecse lankás dombjainak jól aszfaltozott útjai, változatos kanyarjai. Már a beüléskor észrevenni, hogy milyen komfortos a Combo, nyoma sincs más kis furgonokban tapasztalható helyszűkének. Jó a berendezés minőségi hatása, ha nem nézünk hátra, csakugyan személyautóba képzelhetjük magunkat. A vezetőhely, az információs rendszer minden normális igényt kielégít. A rövid tengelytávú járművet 250 kilogrammos műterheléssel bocsátották rendelkezésünkre, ahogy illik. Az 1,5 literes, 150 lóerős dízelmotor parádésan vitte a jó nagy bódét, ami nem is csoda, hiszen áruszállítási célra, főképp városi környezetben fele ennyi is elég lenne. Így viszont megfelelő teljesítménytartalékunk van egy-egy előzésre, súlyosabb rakomány szállítására, vagy a hegyvidék útjaira. A motor széles fordulatszám-sávban húz erősen, a hatfokozatú, precízen működő sebességváltó legfelső gangjára legfeljebb autópályán van szükség, a fordulatszám ejtésére. Nem is jön rosszul, mert halk ugyan a fülke, de egy mély brummfrekvencia azért észrevehetően jelen van. Ezt inkább elnyomtam egy kis zenével a pazar rádióból. A futómű és hatására a menettulajdonságok elismerésemet váltották ki, nagyon jól fekszik az autó, kerekei pontosan követik az útfelszínt, nagyobb huppanókon sem üt fel a rugózás, stabilan, jó érzéssel lehet venni a kanyarokat. Csak az tűnt fel enyhe negatívumként, hogy kicsit túl erős a kormánymű egyenesbe állítási hajlama, szereti a középállást, ami nem könnyíti meg az iránytartás mikromozdulatait. De ez igazán csak nüánsznyi dolog, amit bőven ellensúlyoz, hogy nagy függőleges felülete ellenére mennyire nem érzékeny a Combo az oldalszélre. Összbenyomásként azt mondhatom, hogy ha fuvarozással kellene eltöltenem napi nyolc vagy több órát az Opel Combo vezetőülésében, sokszor ki-be ugrálva, az idő szorításában címekre igyekezve, akkor elégedett lennék a sorsommal. Különösen, ha az én zsebemre mennének az üzemköltségek, és bejönne az ígért csekély fogyasztás, illetve szervizigény. Ilyesmiről majd egy alaposabb teszt után számolhatok be, amit örömmel várok. Fotók: Karlovitz Kristóf

Kétszámjegyű árbevétel-növekedés a Rábánál

2018.11.14.
A nemzetközi pénzügyi és számviteli szabályok (IFRS) szerint készült kimutatás alapján a cégcsoport árbevétele januártól szeptember végéig 34,69 milliárd, a harmadik negyedévben 10,21 milliárd forint volt. Az első háromnegyedéves, 2,62 milliárdos EBITDA 2,7 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, a harmadik negyedév 563 milliós értéke pedig gyakorlatilag megegyezik az egy évvel korábbival. Az év első kilenc hónapjára kimutatott 7,37 milliárdos bruttó eredmény 11,5 százalékkal, a harmadik negyedéves 2,03 milliárd pedig 18,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A januártól szeptember végéig elkönyvelt 1,09 milliárdos üzemi eredmény fél százalékkal magasabb a tavalyinál, a harmadik negyedév 51 milliója viszont 45 százalékos romlást jelez. Az első háromnegyedév nettó pénzügyi eredménye mínusz 94-ről mínusz 140 millió forintra romlott, míg a harmadik negyedévé mínusz 49 millióból plusz 14 millióba fordult. A Rába árbevételére kedvező hatást gyakorolt az év első háromnegyed évében a fontos piacain tapasztalható keresleti aktivitás. A kulcsszegmensnek számító Európában, de ugyanígy Észak-Amerikában is jelentősen bővült a nehéz tehergépjárművek piaca; élénkült a globális mezőgazdasági járműpiac, valamint az orosz szegmensek is jól teljesítettek - közölte a társaság. A közleményben hangsúlyozzák: a vállalat készpénztermelési hatékonyságára jellemző, hogy az árbevételhez mért hatékonysági szintjét sikerült az iparági átlag közelében tartania a jelentősen megugró alapanyagárak ellenére. A nyereséges és hatékony működés eredményeként az előző év azonos időszakához képest 6,1 százalékkal növekedett a saját tőke mértéke - ismertették. - Meghatározó piacaink örvendetes aktivitása mellett az alapanyagok áremelkedése folyamatos, naprakész alkalmazkodókészséget kíván meg társaságunktól. Stabil pénzügyi helyzetben, részben idén, részben jövőre lezáruló technológiafejlesztési beruházási programunk eredményeképp gyártási kapacitásunk, rugalmasságunk emelkedik - idézi a közlemény Pintér Istvánt, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóját. A társaság vezetője szerint mindez megteremti a további növekedés és a versenyképesség javításának feltételeit. Így magasabb színvonalon, nagyobb volumenben tudnak megfelelni nemzetközi vevőik növekvő elvárásainak a hosszabb távú, stratégiai együttműködésekben és az egyedi üzletekben egyaránt - emelte ki.

A BMW készül a brit kilépésre

2018.11.14.
Forrás: autonews.com "Intézkedéseket tettünk a légi szállítási útvonalak biztosítására is" - mondta Harald Krueger vezérigazgató, válaszolva egy olyan kérdésre, amely az autógyártó készenléti terveiről szól, hogy segítsen biztosítani a komponensek zökkenőmentes ellátásának biztosítását, miközben a politikusok vitatják a brit kilépést. A BMW azt reméli, hogy Nagy-Britannia továbbra is az egységes piac részét képezi majd, de az autógyártó felkészül egy esetleges "kemény" Brexitre ", mondta Krueger. A BMW jelenleg a legtöbb Mini gépjárműjét egy oxfordi, dél-angliai üzemben építik, de nagymértékben támaszkodik a BMW német üzemei ​​által importált alkatrészekre. Az Oxford a BMW Group által gyártott 378.486 Mini, 60 százalékát tette ki a tavalyi évben. Forrás: autonews.com

IATA: a kapacitáshiány a legnagyobb kihívás a légiközlekedésben

2018.11.14.
Ennek elkerülésére összehangolt lépéseket szorgalmaznak. Alexandre de Juniac, a montreáli székhelyű, légitársaságokat tömörítő szervezet Madridban tartott konferenciáján azt mondta, 2037-re az európai utasforgalom 1,9 milliárdra nőhet, ez 50 százalékkal magasabb a 2018-ra vártnál. Ekkora forgalom kiszolgálásához azonnali lépések kellenek véleménye szerint: módosítani kell a résidők kiosztásának rendszerét, át kell alakítani a légiforgalmi irányítást, és a repülőtereknek a már bejelentett fejlesztéseken túl még több beruházást kell végrehajtaniuk. Hangsúlyozta: idén a nyári menetrendi időszakban az előző évhez képest jelentősen nőtt a késések száma, és a probléma várhatóan a 2019-es nyári időszakban is fennáll majd. A gépek biztosan nem fognak kevesebbet késni, mint idén, de romolhat is a helyzet - mondta. A járatonkénti, átlagos 12 perces késés az előrejelzések szerint 20 percre nő 2040-re. A légiforgalmi irányításról azt mondta, az IATA és a légitársaságok továbbra is az unió Single European Sky tervét támogatják, amellyel csökkenteni lehet az irányító központok számát. Mivel ezt a tervet a nemzetállamok egy része elutasítja, Alexandre de Juniac elmondása szerint arra kérték a kormányokat, hogy nemzeti légiforgalmi stratégiát dolgozzanak ki, amelyben rendezik a légtérgazdálkodás kérdését is. Az IATA vezetője úgy vélte, módosítani kell utasok kártérítését szabályozó 261-es uniós irányelvet is, annak tartalmaznia kell az utasok mellett a légitársaságok érdekeit is. Henrik Hololei, az Európai Bizottság Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatóságának vezetője szerint minden szereplőnek együtt kell dolgoznia a kapacitáshiány enyhítésén, mert a versenyképesség csökkenése az utasszám növekedését is veszélyezteti. Hozzátette: Európában felerősödött a protekcionizmus, amely jelentős mértékben visszafoghatja a forgalom bővülését. Az IATA előrejelzése szerint a folyamat erősödése 20 év alatt 400 millióval kevesebb utast jelenthet.

Új Toyotát kap a kaliforniai tűzvész hőse

2018.11.14.
Négy napja történt, hogy a kaliforniai tűzvész által gyakorlatilag elpusztult Paradise városban élő egészségügyi ápoló, Allyn Pierce egy képet posztolt az Instagramra a megégett pickupjáról, egy Toyota Tundráról (az idehaza is népszerű Hilux amerikai testvérmodellje), hálás üzenetben mondva köszönetet az tűzben erősen megrongálódott, de így is számos életet megmentő autónak. A New York Times újságírója, Jack Nickas felfigyelt a posztra, és ütős Twitter-bejegyzést írt arról, hogy Pierce a lángokkal körülzárt úton ragadt, miközben megpróbálta elhagyni a várost, de aztán úgy döntött, hogy visszafordul, és segít azoknak, akik nem tudnak elmenekülni. - Íme egy újabb hős Paradise-ból; egy újabb lenyűgöző történet a városból, amit porig perzselt Kalifornia eddigi legsúlyosabb tűzvésze. Hősünk neve Allyn Pierce. Ő az az ápoló, aki pickupjával átgázolt a lángtengeren – szól Nickas Twitter bejegyzése, amire a jelek szerint a Toyota amerikai kollégái is felfigyeltek. Az posztot követően ugyanis a Toyota azonnal ingyen felajánlott Pierce-nek egy új pickupot. Persze ez a gesztus csupán apróság a pusztulás és a tragédia egészéhez képest, de két fontos dolgot mégis elárul a márkáról: odafigyel a jó dolgokra, és gyorsan cselekszik. Egy autógyár természetesen nem cserélheti ki mindig minden ember autóját, de Pierce története annyira inspiráló és motiváló, hogy a társadalmi felelősségvállalás számos területén világszerte aktív márka mindenképpen ki akarta fejezni nagyra becsülését. Ezek után érdemes elolvasni a kommenteket Pierce Instagram-bejegyzése alatt, és máris kiderül, hogyan érintette mindez az embereket…márkaimázs építésből jeles. A Toyota amerikai leányvállalata nem kommunikálta aktívan a jótékony megmozdulást, ám a sajtó megkeresésére az alábbi közleménnyel válaszolt: „Minden részvétünk a Kaliforniában pusztító tűzvész áldozataié. Rendkívüli hálával gondolunk a vészhelyzeti szolgálatok munkatársaira, akik fáradhatatlanul dolgoznak a tűz megfékezésén és az emberek biztonságba helyezésén. Különösen hálásak vagyunk egy bizonyos hősnek, Allyn Pierce-nek, aki a saját életét kockáztatva és saját Toyota Tundráját feláldozva helyezett biztonságba másokat. A Toyotát annyira meghatotta Mr. Pierce önzetlen cselekedete, hogy örömmel ajánlottunk fel neki egy vadonatúj Tundra pickupot!”  

MÁV: már több mint félmillió jegyet vásároltak a Vonatinfóval

2018.11.14.
A közlemény szerint az elektronikus jegyváltás népszerűsége - a gyorsaság és a kényelem mellett - a 10 százalékos kedvezménynek is köszönhető: csaknem 750 millió forintot takarítottak meg az utasok az alkalmazás használatával, ugyanakkor a MÁV-START bevételei is emelkedtek. Az interneten egyébként október végéig már 7,6 millió jegyet vásároltak az utasok, s ez 100 százalékos növekedés 2017 hasonló időszakához képest; ma már 10-ből 9 esetben ezt választják az utasok. Mint írták, az Eurobarometer által, az unió 26 tagországában végzett legfrissebb vasúti felmérésből kiderült, hogy a vasúti személyszállítási szolgáltatást igénybe vevő magyar válaszadók 93 százaléka elégedett a jegyvásárlási szolgáltatásokkal, míg az EU-s átlag 84 százalék. Magyarország a jegyvásárlás egyszerűségét tekintve negyedik a rangsorban, amihez a MÁV-START jegyértékesítési rendszerének fejlesztése is hozzájárult - tették hozzá.

A világ legnagyobb autókereskedői

2018.11.14.
Európában az első hely nem tartogat meglepetéseket. A Magyarországon is aktív Emil Frey toronymagasan vezeti az európai toplistát. A svájci hálózat 2017-ben szerény 11,1 milliárd eurós forgalmat bonyolított, több, mint 345.000 új autót értékesített, ha a használt kocsikat is hozzá számoljuk, akkor a svájciak szalonjaiból tavaly több mint fél millió autó gördült ki. A svájciak elképesztő mérete egyébként – nyilván alapvetően óriási mivoltuk mellett – annak köszönhető, hogy az utóbbi években aktívan vásároltak fel más, egyébként szintén hatalmas európai kereskedőhálózatokat. Az Emil Frey méretét jól érzékelteti, ha megnézzük a toplista többi részét: A második helyezett az Európában csak néhány helyen működő, amerikai Penske Automotive Group, ami használt autókkal együtt értékesített körülbelül 230.000 járművet. A top 10 egyébként 5 Egyesült Királyságbeli, 1 norvég, 1 belga és az Emil Frey mellett még egy svájci hálózatból áll. A tizedik helyet valamivel több, mint 3 milliárd eurós forgalommal és összesen közel 91.000 eladott autóval érte el a norvég Moller csoport. Azt gondolnánk, hogy az európai kereskedők dominálnak, de ha a globális piacot tekintjük, még az Emil Frey sem rúghat labdába az igazi nagyágyúk között. Na vajon hol vannak a legnagyobb kereskedői hálózatok? Hát persze, hogy Kínában. Tekintsünk el most a politikai viszonyoktól és a Hong Kong-ban székhellyel rendelkező Jardine Matheson csoportot is vegyük a kínai kalapba. A csoport az Emil Frey forgalmának dupláját bonyolította, közel 24 milliárd eurós forgalommal stabilan vezeti a globális toplistát, ugyanakkor eladott autók számában csak második. A kínai China Grad Auto felfoghatatlan, több mint 1,1 millió darab autót adott el 2017-ben. A globális top ötvenben egyébként dominálnak a kínaiak, több mint 40 csoport képviselteti magát a listán, de  az amerikaiak is megelőzik az európaiakat. A kínai dominancia egyébként az ICDP előjelzései szerint erősödni fog és várhatóan még lejjebb taszítják az amerikai és európai kereskedőket. A kínai hálózatok egyébként jelentősen különböznek az amerikai és európai társaiktól. Az Egyesült Államok hálózatai elsősorban nagyra nőtt családi vállalkozások, Európában pedig részben családi, részben a gyártókkal szorosan összefonódott hálózatok uralkodnak, Kínában viszont gyakran egy-egy több szektorban tevékeny multinacionális vállalat részeként működnek. Érdekesség, hogy az óriási darabszámok és hatalmas forgalom nem feltétlenül eredményez magas profitot. Persze szó sincs veszteségről, de arányaiban a kisebb hálózatok gyakran jelentősen magasabb profitrátát tudnak elérni, mint az óriások. Az ICDP kutatói kiváncsiak voltak, hogy más, szintén franchize alapon működő üzletágakhoz képest mennyire jövedelmező az autókereskedelem. Az Egyesült Államok adatai alapján közel sem akkora, mint gondolnánk. A kereskedők átlagosan 1,5%-os profitrátával dolgoznak, így jobban megéri például benzinkutat üzemeltetni, éttermet nyitni (5-10% profit), de a szálladabiznisz is igéretesebb, mint egy kereskedés nyitása. Persze azért nem kell sajnálni a kereskedőket, a nagy forgalom biztosítja, hogy az a másfél százalék is egészen szép összeg legyen.  

Érkezik az új BMW M340i xDrive limuzin

2018.11.14.
Magasabb fokozatba kapcsol az új BMW 3-as limuzin 2019 tavaszára előirányzott piaci premierje: a nagyteljesítményű sportautókat építő BMW M GmbH az új sportlimuzin extrém menetdinamikával felvértezett modellváltozatáról is lerántja a leplet. A BMW M340i xDrive limuzin (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 7,5 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 172 gramm / km) szívét egy vadonatúj fejlesztésű, 275 kW / 374 lóerő maximális teljesítményre képes soros hathengeres benzinmotor adja, amely a BMW M-specifikus futómű-technológiával és a BMW xDrive intelligens összkerékhajtással együttműködve a prémium középkategóriában egyedülálló, kivételes menetdinamikai tulajdonságokkal ruházza fel a modellt. Az újdonság rendkívül sportos karakterét típus-specifikus karosszériajegyek és a vezetés élményét hirdető felszereltségi opciók nyomatékosítják. Az új BMW M340i xDrive limuzin világpremierjének a nagyközönség előtt november 30. - december 9. között nyitva álló Los Angeles-i Autószalon ad otthont, amelyet követően az első példányok 2019 júliusában érkeznek meg az utakra. Gyorsulás, kanyarsebesség, agilitás, kormányzási precizitás, fékerő – az új BMW M340i xDrive limuzin minden tekintetben új menetdinamikai mércét állít fel kategóriájában. Mindezt az új BMW 3-as limuzin sportos vezetési élményre hangolt járműkoncepciójának következetes kiaknázása váltja valóra, az alacsony súlypont, az optimalizált saját tömeg, az első és a hátsó tengely közötti tökéletes terhelés-elosztás, valamint a karosszéria és a futómű-rögzítési megoldások átfogó merevítése mentén. Sőt mi több, a tervezőmérnökök az újdonság futómű-technológiáját és aerodinamikáját is a továbbfejlesztett soros hathengeres benzinmotor megnövelt teljesítménye szerint dolgozták át. Az új BMW M340i xDrive limuzin alapfelszereltségének a BMW M sport futómű, a változó áttételű sport kormánymű, a BMW M sport differenciálmű, a BMW M sport fékrendszer és az eltérő méretű gumiabroncsokkal szerelt, 18” méretű BMW M könnyűfém keréktárcsák is részei. Az új BMW M340i xDrive limuzin motorházteteje alá kifejlesztett erőforrás új szintre emeli a BMW soros hathengeres motorjait jellemző teljesítmény-karakterisztikát, rendszerreakciót, intenzitást, sima járáskultúrát és hatékonyságot. A 3.0 liter hengerűrtartalmú erőforrás forgattyúháza és hengerfeje alumíniumból készült, a tervezőmérnökök pedig még tovább fejlesztették a kettős megfúvású (TwinScroll) alapelv szerint működő turbófeltöltési technológiát. A turbófeltöltő és a kompakt méretű, acélból készült kipufogócsonk egybeépítésével intenzív gázadáskor minden korábbinál gyorsabban épül fel a töltőnyomás, mialatt a turbólyuk mintegy 25 százalékkal csökken. A technológiai újításnak köszönhetően a turbófeltöltő nem csupán intenzívebb rendszerreakciót, de magasabb fordulatszám-tartományig kitartó töltőnyomást is garantál, az elektromosan vezérelt megkerülőszelep kifinomult működése pedig nagymértékben hozzájárul az újdonság kiváló emissziós értékeihez. Az üzemanyagot magas pontosságú üzemanyag-befecskendező rendszer juttatja az égéstérbe, immáron 350 bar maximális befecskendezési nyomással. A BMW M TwinPower Turbo technológia legkorszerűbb nemzedéke VALVETRONIC változó szelepvezérléssel és dupla-VANOS változó vezérműtengely-állítással dolgozik. Az átfogó fejlesztésen átesett hajtáslánc-technológia és a megannyi, részletekbe menően újragondolt alkatrész együttesen 35 kW / 48 lóerő és 50 Nm többlettel ruházza fel a hathengeres benzinmotort a BMW 3-as sorozat előző modellgenerációjába beépített legerősebb szívhez képest, az újdonság maximális teljesítménye így 275 kW / 374 lóerő, amely 500 Nm csúcs forgatónyomatékkal párosul. A jelentős fejlődés az új BMW M340i xDrive limuzin gyorsulási kvalitásaiban is megmutatkozik: a modell 4,4 másodperc alatt sprintel fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre, amely 0,5 másodperccel gyorsabb, mint a BMW 3-as sorozat előző modellgenerációjának etalonjaként bemutatott csúcsmodell megegyező értéke. A bajor prémiumgyártó az új BMW M340i xDrive limuzint már az alapfelszereltség részeként a nyolcfokozatú Steptronic sport automataváltó legújabb verziójával szereli fel, amelyet többek között optimalizált hidraulikus vezérlőrendszer és kivételesen gyors váltási sebesség jellemez. Az alacsonyabb fokozatok esetében alkalmazott rövidebb áttételek javítják az autó gyorsulását, a Launch Control elnevezésű rajtprogram pedig így maximális menetdinamikával képes kihúzni a modellt álló helyzetből. A kormánykerék mögé épített váltófülekkel a vezetés minden pillanatában aktiválható a manuális sebességváltás. Az új BMW M340i xDrive limuzinba épített BMW xDrive intelligens összkerékhajtás a másodperc törtrésze alatt képes változtatni az erőforrásból érkező teljesítmény és forgatónyomaték tengelyek közötti elosztásán, amelyet 0-100 százalék közötti arányban változtathat az első és a hátsó tengely között. A tervezőmérnökök a maximális tapadást, agilitást és menetstabilitást garantáló BMW xDrive intelligens összkerékhajtást a hátsókerék-meghajtás preferenciái szerint építették be a modellbe, amelyet a bajor prémiumgyártó ügyfele főként a vezetési élménykapcsolóról (Driving Experience Control) aktiválható SPORT és SPORT+ vezetési üzemmódokban érhet tetten. A célzottan hátsó kerekekre továbbított motorerő jelentős mértékben fokozza az újdonság kanyarodás közben átélhető agilitását. Az új BMW 3-as limuzin futómű-technológiájának megtervezésekor alkalmazott járműépítési koncepció kiváló műszaki alapot biztosít a sportos vezethetőséghez. Az első tengely kettős ágyazású és a hátsó tengely ötkaros, minimalizált saját tömegű, minden korábbinál merevebb lengőkarjai nem csupán az új BMW M340i xDrive limuzin kanyarsebességét, de kormányzási precizitását is fokozzák, ahogyan a szélesebb nyomtávok és a kerekek nagyobb dőlésszöge is. Az autó hasmagasságát 10 milliméterrel csökkentő, alapfelszereltségként kínált BMW M sport futóművet BMW M-specifikus elasztokinematikai hangolással és a vadonatúj, rugóút-szinkronizált aktív lengéscsillapítókkal építették be a modellbe. Az elektromosan vezérelt lengéscsillapítókkal dolgozó adaptív BMW M futómű az opcionális extrafelszereltség része.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója