Ostberg vezet az Ausztrál-ralin, Ogier lehet a világbajnok

2018.11.16.
Az Ausztrál-rali első napja után úgy tűnik, hogy Sébastien Ogier megszerezheti sorozatban hatodik világbajnoki címét, a francia sztár ugyanis több mint fél perccel vezet legfőbb riválisa, Thierry Neuville előtt. Egy szakasszal a vége előtt csak 10 másodperc választotta el őket, de aztán a belga bajba került. A Hyundai versenyzője a nap utolsó gyorsaságiján, a Sherwoodon ugyanis elfékezte magát egy szénabálákból kirakott sikán előtt, és lefullasztotta a Hyundai i20 WRC motorját. Azt a motort, amit a Hyundai eredetileg csak 2019-re szánt, de már most, az utolsó versenyen betette a bajnokaspiráns autójába, hogy növelje az esélyeit. Az 1,6-os turbómotor új hengerfejet kapott, amitől nőtt a teljesítménye és a nyomatéka is. Aztán Neuville még ugyanezen a pályán bal hátsó defektet is kapott egy hatalmas ugrató után,  a szakadt gumi teljesen lebontotta az autó sárvédőjét. Ogier és Neuville küszködött a nap elején, mivel első rajtolóként nekik kellett takarítania a poros pályákat a többiek előtt.  A saját bevallása szerint egész nap a határon autózó francia végül a hetedik, a belga pedig a tizedik helyen áll a nap végén, a győzelemre már kevés az esélyük, de őket nem is ez, csak a vb-cím érdekli. Amúgy a vb tabellán Ogier előnye csak 3 pont. Neuville pechje, hogy a szabályok miatt holnap másodikként kell majd rajtolnia, így ismét takaríthat majd. Az M-sport igazi csapatjátékot mutatott be: péntek délután Elfyn Evans és Teemu Suninen is direkt lelassított, hogy maga elé engedjék csapattársukat, Ogier-t, aki így jobb rajtpozíciót nyert szombatra (a második napon fordított sorrendben rajtolnak a versenyzők, vagyis a vezető páros rajtolhat utolsóként a gyorsaságikon). A pénteki nap meglepetése a Citroën csapat remek szereplése, amihez persze a kedvező rajtpozíció is hozzájárult. Az ezúttal Loeb nélkül felálló francia csapat foglalja el az első két helyet, Mads Ostberg vezet, a fékproblémákkal küzdő Craig Breen 6,8 másodperccel van tőle lemaradva. Jari-Matti Latvala csak 1,9 másodperccel áll Breen mögött, mögötte a legjobb Hyundai versenyzőként Hayden Paddon áll a negyedik helyen. A vb-címre még matematikai eséllyel rendelkező Ott Tänak az ötödik, az észt versenyző egyszer majdnem felborult, miután két kerékre állt a Toyotája egy kanyarban, aztán egy oszlop kissé lebontotta a Toyota bal hátulját, végül egy hatalmas pocsolyán történő átkelés közben elhagyta az első lökhárítóját, ami hátrányosan befolyásolta a Yaris WRC vezethetőségét. Az ötödik az az Esapekka Lappi, aki a nap elején még vezetett is, de aztán ugyanabban a vízátfolyásban, ami Tänakot is megviccelte, vizet szívott a Yarisának a motorja, és az erőforrása ettől lefulladt. Elfyn Evans és Teemu Suninen a nyolcadik és a kilencedik, a tizedik helyen álló Neuville hátránya már közel 82 másodperc Ostberghez képest. A nap egyetlen kiesője a verseny 2016-os győztese, Andreas Mikkelsen. A norvég felborult a Hyundai-jal, miután alig tudok kikerülni egy véletlenül a gyorsaságira keveredő óriási traktort. Rendkívül mérges volt a eset után, természetesen a szervezőket hibáztatta. Szombaton 133 km gyorsasági vár a mezőnyre, még bármi megtörténhet, a világbajnoki csata még korántsem dőlt el. Az állás a pénteki nap után: 1 Mads Ostberg, T.Eriksen Citroen Total Abu Dhabi WRT Citroen 53m37.4s 2 Craig Breen, S.Martin Citroen Total Abu Dhabi WRT Citroen 6.8s 3 Jari-Matti Latvala, M.Anttila Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 8.7s 4 Hayden Paddon, S.Marshall Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 12.5s 5 Ott Tanak, M.Jarveoja Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 16.9s 6 Esapekka Lappi, J.Ferm Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 28.3s 7 Sebastien Ogier, J.Ingrassia M-Sport Ford WRT Ford 38.2s 8 Elfyn Evans, D.Barritt M-Sport Ford WRT Ford 45.2s 9 Teemu Suninen, M.Markkula M-Sport Ford WRT Ford 47.2s 10 Thierry Neuville, N.Gilsoul Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 1m11.9s  

Hödlmayr Logistics Hungary: több mint autószállítás

2018.11.16.
A Hödlmayr Logistics Hungary Kft. ügyfelei széles palettáról válogathatnak: igénybe vehetik a vállalat szolgáltatásait gépjárművek raktározása (a maximális kapacitás 14.400 személygépkocsi), tisztítása és javítása, használt gépkocsik felújítása és különböző remarketing aktivitások területén, valamint azt a speciális know-how-t is, amellyel a jégeső okozta horpadásokat javítják. Jégeső okozta horpadások javítása fényezés nélkül Új gépjárműmosó „Kora ősszel néhány ügyfelünktől megbízást kaptunk arra, hogy több száz, a jégverésben könnyebben megsérült gépkocsijukat javítsuk ki. Alig négy hét leforgása alatt sikerült a megrendelést teljesíteni” – büszkélkedett Iván György ügyvezető. A Hödlmayr által alkalmazott technológia különlegessége, hogy úgy javítják ki a karosszérián keletkezett horpadásokat, hogy nincs szükség utólagos fényezésre. A sérült részeket vagy belülről nyomják ki, vagy pedig egy speciális szerszámmal kívülről meghúzva kipattintják.  Új autógyári szolgáltatás Ugyancsak új szolgáltatást végez a cég a győri Audi gyárban. Október eleje óta a Hödlmayr szakemberei már nemcsak az új autók vasúti vagy tehergépkocsin történő továbbításához szükséges átvételét intézik a gyártósor végén, hanem a tesztpályára történő eljuttatást is. Új gépjárműmosó A vállalatnál létesítés alatt van egy új gépjárműmosó sor. „A jövőben műszakonként kétszáz járművet tudunk professzionálisan – belül és kívül – megtisztítani. Kapacitásunk ezzel 250 százalékkal nő, s a beruházás teljes értéke több mint 170.000 euró” – hangsúlyozta Iván György.  

Audi: aranyos az ősz

2018.11.16.
„Best of the Best” díj Spanyolországban: az Audi e-tron „Az Év SUV modellje”  A Spainmedia kiadói csoport a tisztán elektromos Audi e-tron modellt tüntette ki „Az Év SUV modellje” címmel. Hatékony hajtásrendszere mellett a nagyméretű SUV modell prémium karaktere és minősége is meggyőző volt a kiadó számára. A Spainmedia gondozásában jelenik meg a tekintélyes „Robb Report” luxusmagazin spanyol kiadása, a „Best of the Best” díjakat pedig tizenkét kategóriában ítélik oda a termékek és szolgáltatások számára. Ezen belül megtalálhatók órák, borok, kozmetikumok és két autóipari kategória is, az SUV modellek és az új termékek csoportja. Az indulók mezőnye több mint 50 modellből állt. (2018. október) German Car Awards 2019: második helyezett az új Audi A6 Az új Audi A6 egy második hellyel gazdagodott a German Car Awards 2019 választáson. Az elismerésért 59 modell szállt harcba a 100 000 euró alatti alapárral rendelkező járművek versenyében, ők mindannyian az elmúlt egy évben mutatkoztak be a német piacon. Közülük ötöt tett próbára a 14 tagú zsűri a Paderborn melletti Bilster Berg versenypályán és közutakon. Az autóipari szakújságírók és szakértők összesen tizenkét szempontot összesítettek, ilyen volt például a vezetési élmény, a biztonság, a kényelem, az infotainment rendszerek, a formaterv és a minőség. Ismét bebizonyosodott, hogy az Audi A6 egy kiegyensúlyozott, sokoldalú tehetség a felsőkategóriában. (2018. november) „Best of Show”: az Audi 100 Coupé S a kínai „Nagy Fal” ralin Az idei év résztvevői több, mint 500 kilométert tettek meg a kínai „Nagy Fal” veterán ralin, amelyet a német Auto Bild magazin szervezett. Az Audi China színeiben három jármű állt rajthoz: egy Auto Union 1000SP, egy Audi 200 és egy Audi 100 Coupé S. Utóbbi nyerte a Yanqi Island Concours d’Elegance versenyén a „Best of Show” díjat. A ralin az Audi a második helyen zárta a csapatok versenyét. (2018. október) Audi R8: a CNET fogyasztói oldal elismerése az Egyesült Államokban A CNET fogyasztói portál a „Roadshow” kategóriában „A szerkesztő választása” díjjal jutalmazta az Audi R8 V10 RWS Coupé modellt (üzemanyag fogyasztás (vegyes) - l/100 km: 12,4; szén-dioxid-kibocsátás (vegyes) - g/km: 283). Az 540 lóerős nagyteljesítményű sportautó a lehetséges 10 pontból 9,1 pontot gyűjtött be, a két önálló, „Teljesítmény” és „Média” néven futó értékelésben pedig 9,5 ponttal díjazták a modellt. A zsűri véleménye alapján a hátsókerék-hajtás új szintre emeli az R8 kínálta vezetési élményt, így az Audi R8 V10 RWS egy páratlan és különleges modellváltozat a piacon. A CNET kiemelkedő minőségű termékeket tesztel és értékel, „A szerkesztő választása” elismeréssel pedig közülük is a legjobb termékeket emelik ki összesen húsz kategóriában. (2018. október) Arany és ezüst: „Q8 Unleashed” a Cannes-i Corporate Media & TV Awards díjátadón Az év legjobb webepizódjának járó Arany Delfin díjjal jutalmazták az Audit. A Cannes Corporate Media & TV Awards díjátadó zsűrije ítélte oda az elismerést a „Q8 Unleashed” címmel futó ötrészes mini-sorozatnak. A fiatal kaliforniai párról szóló film az Audi Q8 világpremierjéhez kapcsolódó kommunikációs kampány részeként készült. A Kropac Media GmbH. vállalattal közösen alkotott sorozat elsőként engedett bepillantást az új SUV modell világába. A „Legjobb integrált kommunikáció” kategóriájában a „Q8 Unleashed” kampány Ezüst elismerésben részesült. A vállalat belső csatornáin kívül a sorozat szintén látható volt a YouTube és az Amazon Prime Video felületein. (2018. szeptember) Az Audi kiemelkedő eredményeket ért el a digitális szolgáltatások terén: a Forrester tanulmány és az Auto Bild is elismerte a márka erőfeszítéseit Ugrás a digitális világba: a Forrester Research IT piackutató vállalat (Cambridge, Massachusetts állam) kiemelte az Audi márkát, mint „A legjobban teljesítő európai autóipari weboldal” működtetőjét. Az Audi digitális kínálata külön kiemelkedő a felhasználói élmény és a funkcionalitás szempontjából. A látogatók személyre szabott ajánlatokat kapnak, a döntésüket pedig kiemelkedő tartalmi megoldások segítik. Szintén első hellyel jutalmazták az Audi jármű konfigurátorát, amelyet egy, az Auto Bild magazin által augusztusban szervezett teszten díjaztak. Az elismerés egy újabb siker a márka számára. A magazin értékelése szerint különösen meggyőző volt a konfigurátor által kínált rengeteg hasznos információ, kiemelte továbbá a márka „kifogástalan internetes jelenlétét”. (2018. szeptember)
Címkék: 

Ismét növekedett a Porsche bevétele és operatív eredménye

2018.11.16.
„Elsősorban a Panamera és sportautó-ikonunk, a 911 iránt növekedett lényeges mértékben a kereslet“, mondta Oliver Blume, a Porsche AG igazgatótanácsának elnöke. „A sikeres szereplés mögött közel 32 ezer elkötelezett dolgozónk áll, ami rekordot jelent a vállalat történelmében. Új, tisztán elektromos Taycan sportautónk kapcsán 1.200 új munkahelyet hirdettünk meg, aminek a negyedét már be is töltötték. Most, hogy a felügyelőbizottság a Taycan Cross Turismo modellnek is zöld utat adott – amely második szériagyártású elektromos sportautónk lesz –, további 300 új munkahelyet fogunk kihirdetni“, folytatta Blume. Lutz Meschke, az igazgatótanács elnökhelyettese, valamint a Porsche pénzügyi és informatikai igazgatója szerint a harmadik negyedév eredménye elsősorban a különféle befolyásoló tényezőknek és a fokozott volumennek tulajdonítható. A nehézséget a kedvezőtlen devizaingadozások mellett az elektrifikációval kapcsolatos jelentős beruházások, valamint az új üzleti területek fejlesztése okozta. „Ez az eredmény hátszelet biztosít számunkra az év végi hajrában, ami fokozottan megpróbáltató lesz“, tette hozzá Meschke. „A különféle gazdasági és politikai labilitások mellett rengeteget kell dolgoznunk az új WLTP mérési ciklussal, a benzines részecskeszűrőkkel (ún. gpf), valamint a dízelmotorok helyettesítésével.“ A kipufogógáz-kibocsátással kapcsolatos új szabályozások Európában szeptember elsején léptek érvénybe. Az átállás miatt az új modellek bevezetése kicsit késik, átmenetileg pedig korlátozások várhatók a termékpalettán. Az európai kiszállítások tekintetében (66.551 autó) a Porsche a 2018-as év első kilenc hónapjában kimondottan nagy, 9 százalékos fejlődést könyvelt el. A globális eredményeket tekintve (196.562 kiszállított gépjármű) 6 százalék volt a növekedés az első három negyedévben. Németország rendkívül nagy, 13 százalékos fejlődést mutatott, ami 24.709 gépjárművet jelent, de a Porsche legnagyobb piacán, Kínában is négy százalékos növekedést ért el – ez 56.254 kiszállított autót jelent kilenc hónap alatt. Modellekre lebontva a Panamera sorozat mutatta a legnagyobb növekedést: szeptember végéig a négyajtós sportautó kiszállításai 60 százalékot emelkedtek 2017 hasonló időszakához képest. Európában az értékesített Panamerák több, mint 60 százaléka Plug-in-Hybrid hajtáslánccal volt ellátva. A 911 is nagyon szép, 19 százalékos fejlődést mutatott. Az abszolút darabszámok tekintetében változatlanul a Macan és a Cayenne sorozat bizonyult a legsikeresebbnek, 68.050, illetve 49.715-ös darabszámmal. Számításaink szerint a Porsche 2018-ban is rekordévet könyvelhet el. 2017-ben – ami a vállalat történelmének eddigi legerősebb éve volt – összesen 246.375 gépjárművet szállított ki ügyfeleinek a sportautógyártó. Az utolsó negyedév jelentős kihívásai ellenére a vállalat a 2018-as üzleti évre különböző befolyásoló hatások révén a bevétel növekedését várja a korábbi évvel összehasonlítva. A cél a tavalyinál is stabilabb működési hozam elérése. A stratégiai cél változatlan: a legalább 15 százalékos működési profit megtartása.
Címkék: 

Tekintetet vonzó különlegesség a ŠKODA Múzeumban

2018.11.16.
A ŠKODA 860 jól érzékelteti azon magas konstrukciós és műszaki színvonalat, amit a cseh gyártó már a háború előtt elért járműveivel. A soros nyolchengeres motorral szerelt személyautók igen népszerűek voltak a 20. század első felében, mindenekelőtt különösen nyugodt járásuk miatt. A ŠKODA 860 technikájával az 1907-es Laurin & Klement FF hagyományait folytatták a konstruktőrök, amely valószínűleg Közép-Európa első soros nyolchengeres motorral szerelt gépkocsija volt. A motor nemkívánatos lengéseinek kiegyenlítésére kilenc helyen csapágyazott főtengelyt, illetve Lanchester-lengéscsillapítót alkalmaztak. A 3880 köbcentiméteres négyütemű benzinmotor rugalmassága még napjainkban is meggyőző: a közel 5,5 méter hosszú gépkocsi lépésben haladva még a harmadik és a legmagasabb fokozatból is könnyedén gyorsít ki, végsebessége pedig 110 kilométer/óra. Ugyancsak példamutatónak számított abban az időben a vákuumos rásegítővel működő fékberendezés. A múzeumi ŠKODA 860 a modellsorozat egyetlen még meglévő Cabriolet példánya, amelyet a ŠKODA teljeskörűen restaurált az elmúlt két év során, mindvégig nagy hangsúlyt fektetve eredethűségére. A restaurátor szakemberek egyaránt felújították a fényezést, a tető- és az üléskárpitozást, emellett kisebb javításokat végeztek a fa- és a karosszériaszerkezeten. Mára új fényben ragyog a menetkész kiállítási darab, amit a Mladá Boleslav-i ŠKODA Múzeum állandó kiállításának részeként tekinthetnek meg a látogatók. A múzeumi ŠKODA 860 több, a harmincas években különösen innovatívnak számító felszereltségi megoldással is szolgált, például a műszerfali emelkedő-/lejtőérzékelő formájában. A korszerű sebességváltó-kapcsolási ajánlás elődjének tekinthető berendezés emelkedőn és lejtőn időben figyelmeztetett a vissza-, míg sík úton a felkapcsolásra. További igényes megoldásként a vezetőteret lesüllyeszthető üveglap választotta el a kényelmes utastértől, így biztosítva a szükséges diszkréciót. A nagy hagyományokra visszatekintő cseh márka modelljei már akkoriban is kitűntek bőséges térkínálatukkal, így akár három felnőtt is kényelmesen helyet foglalhatott a ŠKODA 860 kellemesen párnázott hátsó ülésén, a tágas lábtér pedig – például gyerekek vagy a kísérőszemélyzet számára – két felhajtható segédülésnek is helyet biztosít. A magas színvonalú menetkényelemhez a padlózatba épített elektromos fűtés, illetve a kar- és lábtámaszok éppúgy hozzájárultak, mint a szivargyújtó és az oldalablakok rolói. A ŠKODA 860 1929. október 23-án a Prágai Autószalon alkalmával tartotta premierjét, mégpedig a korszerű Mladá Boleslav-i gyárban már szerelőszalagon készülő, új személyautó-generáció akkori csúcsmodelljeként. Típusjelzése a hengerei számára és motorja teljesítményére utalt. Míg a ŠKODA 422 négyhengeres alapmodell 22 lóerőt (16 kW) teljesített, a nyolchengeres ŠKODA 860 3000-es percenkénti fordulatszámnál 60 lóerőt (44 kW) bocsátott vezetője rendelkezésére. Az autó robusztus létra-alvázra épült, a két merev tengely rugózásáról hosszú és széles laprugók és hidraulikus lengéscsillapítók gondoskodtak. A ŠKODA 860 karosszéria nélküli alváz-futómű-hajtásrendszer együttese 1460 kilogrammot, míg a teljes jármű mintegy két tonnát nyomott. 1931 nyaráig összesen 49 alváz készült, az utolsó kettőt 1933 tavaszán karosszálták. Igényes felszereltsége és meggyőző motorteljesítménye ellenére az igazán nagy siker elmaradt, amelynek hátterében egyebek mellett a világgazdasági válság állt. A Limousine alapára 125 ezer korona volt, a Cabriolet pedig 140 ezertől indult. A ŠKODA egy úgynevezett Faux Cabriolet – azaz „álkabrió” – változatot is kínált, amelynek rögzített teteje kívülről vászontető benyomását keltette. A tehetősebb ügyfelek erre specializálódott karosszériaépítőkkel – mint a prágai J. O. Jech vagy Vrchlabíban a Theodor Petera – készíttették el autójukat, utóbbi épp a ŠKODA AUTO mai gyára helyén működött. Az egyedi nyitott modell eredetileg bemutató célokat szolgált, s 1998 óta a ŠKODA Múzeum kiállítási anyagának darabja. Mára csupán igen kevés teljes ŠKODA 860 Limousine maradt meg, köztük azonban egy tűzoltó és egy Faux Cabriolet változat is található.
Címkék: 

Nagy Feró: Nekem az autó bizalmi kérdés

2018.11.16.
„Alig volt szabad napunk a turné ideje alatt, de ennek mi csak örülünk” – mesélte Nagy Feró. „Több mint 27.000 kilométert tettünk így meg. A hazai koncertek mellett megjártuk Erdélyt, Szerbiát, Szlovákiát, sőt, még Stuttgartot és Zürichet is. Ez utóbbiakat repülőgéppel is megközelíthettük volna, de mi inkább az autót választottuk helyette. Sokkal kényelmesebb, rugalmasabb volt, mind együtt lehettünk és sose kellett visszafognunk magunkat. A biztonságos utazáshoz a Duna Autó biztosított számunkra turnébuszokat a bérautó parkjából: egy személyszállítót az együttes tagjainak és egy kisteherautót a hangszerek és felszerelés szállítására. Ráadásul ezek az autók olyan menőn néztek ki, hogy voltak, akik nem is velem, hanem inkább a backstage-ben álló, felmatricázott buszokkal fotózkodtak” – tette hozzá nevetve a frontember. Feró olyannyira meg volt elégedve a Duna Autó szolgáltatásaival, hogy arca lett a „Nekünk az autó bizalmi kérdés” kampánynak is. „Nekem az autó bizalmi kérdés. A turné alatt ezekben a buszokban laktunk, ezért különösen fontos számunkra is, hogy szakértő kezekben legyenek. A Duna Autó a karbantartástól az autópálya-matrica vásárlásig mindent elvégzett helyettünk, nekünk csak tankolnunk és vezetnünk kellett. A balesetmentes, biztonságos célba érkezés így garantálva volt a technika részéről.”  Habár a turnénak vége, a munka így sem állt le a Beatricénél. Az elmúlt időszakban 6 új dalt alkottak, amelyek premierjét készítik elő, a nagyközönség pedig majd az együttes zenei csatornáján hallhatja őket. Emellett már készül az Arénás koncertfelvétel, az Újszínház pedig továbbra is játssza a Ricse, Ricse, Beatrice című musicalt, Nagy Feró közreműködésével.
Címkék: 

Magyar design a német autóiparban

2018.11.15.
A beszélgetés résztvevői olyan magyar kiválóságok voltak, akik vezető német autógyárakban szereztek szakmai tapasztalatot. Dániel Tünde az Audi AG designere, Varga Péter, Porsche AG exteriőr részlegét vezeti Stuttgartban, Siklósi Tamás Digital Surface designere. A beszélgetés negyedik résztvevője Scherer József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem emeritus professzora volt. Koós Pál köszöntő-bevezetőjében felidézte, hogy 15 alkalommal rendezik meg a Design Hetet, amelynek célja, hogy a formatervezést minél közelebb hozzák a hétköznapi emberekhez. Az idei rendezvény díszvendége Németország, így jött az ötlet, hogy olyan szakembereket hívjanak meg, akik német autógyárakban öregbítik a magyar designerek hírnevét. Tehetség, szorgalom, és némi szerencse – adta a siker receptjét Varga Péter, aki Zalaegerszegen érettségizett, Németországba járt egyetemre, s lett a Porsche magas beosztású vezető munkatársa. Húsz éve Németországban él, 2003 óta a stuttgarti központű sportautó gyártó alkalmazottja. Dániel Tündte 2011-ben szerzett diplomát a MOME-n, s kezdetben a Volkswagennél, majd 2015-től az Audinál dolgozik. Dániel Tünde Gyermekkoromban nem csak babáztam, hanem az autók is vonzottak, igazán azonban a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen fertőzödtem meg az autókkal, első lányként – árulta el magáról, s hozzá fűzte azt is, nagyon is a helyén van, élete végéig ezzel szeretne foglalkozni. Siklósi Tamás egy független cégnél dolgozik Németországban, amely nagyon sok autógyártóval kapcsolatban van. Három D-s modelleket készítek – árulta el munkájáról, s tudatta azt is, ezek alapján készítik el a gyártáshoz szükséges szerszámokat. Mi vagyunk azok, akik a designerek elképzeléseit megvalódsítható formába öntjük. Siklósi Tamás a rendezvény hallgatóival Beszélt arról is, hogy a német autóipar precízen és professzionálisan működik és szinte minden mozzanatot szétosztanak, ami a designerek szakosodához vezetett. Igazi csapatmunka egy autó megtervezése éppúgy, mint a legyártása. Magyarországon sokáig csak az Ikarus létezett, semmi más, hiába dédelgettünk járműformatervezési ötleteket – fogalmazott Scherer professzor, aki 2001-2002-ben kidobta az összes korábban összegyűjtött autós újságját, mert úgy gondolta, ez az álom végleg véget ért. A következő évben megjelent a Mercedes és a MOME-val együttműködési megállapodást kötött – fűzte hozzá. Telt ház a rendezvényen A beszélgetés során szóba kerültek az autóipar nagy változásai, mint az önvezető autók vagy éppen az elektromos autók. A designerek elmondták, óriási kihívás a legújabb ipari forradalom idején designernek lenni. Az autókban a tabletek térhódításával a kapcsolók és gombok teljesen eltűnnek, ami nagy kihívás a tervezőknek. De ez a helyzet a motorháztetővel vagy éppen a szellőzőrácsokkal, e-motor esetében mindkettő feleslegessé válik. Mit tanácsolnának a mai fiataloknak, akik designernek készülnek? -tette fel az újabb kérdést a moderátor. Varga Pétert a rendezvény után hallgatók faggatták. Varga Péter a tehetség mellett a szorgalmat és a szerencsét jelölte meg a siker receptjeként, s azt is, hogy fejlett kritikai érzékkel közelítsenek a dolgokhoz. Dáneil Tünde szerint mindenkinek végig kell járni a saját útját, sosem szabad feladni, a lehetőségeket keresni kell. A magyar designerek azért sikeresek a világban, mert bennünk van a tehetség mellett a túlélő mentalitás – fogalmazott. Váltófutás, csak egyedül futunk – szólt közbe Varga Péter. - Ez egy kemény világ, sikeresek lehetünk, de gyorsan el is tűnhetünk. Közös fotó a rendezvény után: Lenkei Balázs formatervező, Siklósi Tamás, Dániel Tünde, Scherer József, Varga Péter, Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke és Koós Pál. Scherer professzor azt emelte ki, hogy a magyaroknak komoly próbatétel felzárkózni a német precízitáshoz. Siklósi Tamás ezt egy példával is illusztrálta. Egyik főnöke, amikor megbontotta a kávéhoz a tejet, az üvegre mindig ráírta a megnyitás időpontját. Azt javasolta a népes fiatalokból álló hallgatóságnak, hogy az egyetem alatt mindenképpen találjanak egy gyakorlati helyet, ahová bejárnak, ahol olyan dolgokat sajátíthatnak el, amelyet az egyetemen sosem tanulhatnak meg. A designer mérnök vagy művész? – tette fel a hallgatóságból a kérdést valaki. Varga Péter szerint a designer profi művész, aki ismeri a határidőket. 50-50 százalékban művész és mérnök is – mondta. Scherer professzor szerint műszaki érdeklődés nélkül nem lehet valaki designer, szerinte az arány 30-70 százalék. Dániel Tünde úgy vélekedett, aq designernek művésznek kell lennie, aki ismeri a műszaki plattformokat. Papír és ceruza nélkül a digitalizáció világában sem boldogulunk, ma is úgyanúgy sikicceket, rajzokat készítünk, mint régen – árulta el.

Tovább zöldül a Scania

2018.11.15.
Egyszerre szükséges és lehetséges az átállás a fosszilis üzemanyagoktól mentes fuvarozásra – itt és most. A Scania magához ragadja a vezető szerepet azzal, hogy a fosszilis üzemanyagokhoz képest alternatív hajtású járművek legszélesebb választékát kínálja.  Mindazonáltal a Scania a gyakorlatban is alkalmazza azt, amiről prédikál. Saját rövid és hosszú távú fuvarozási tevékenységében már bemutatja az összes lehetőséget, amelyekkel azonnal több mint 95 százalékkal csökkenthető a szén-dioxid-kibocsátás.    Az ügyfelek tevékenységének leképezése; az üzemanyag-fogyasztás csökkentése    Ezeket a belső szállításokat a Scania házon belüli fuvarozója, a Scania Transport Laboratory végzi, amelyet 2008-ban alapítottak a Kutatás és Fejlesztés részleg kiterjesztéseként, hogy olyan közúti fuvarozási tapasztalatokat szerezhessenek, amelyek az ügyfelek valós üzemeltetési körülményeit tükrözik.      A fuvarozóvállalat minden nap 14 szerelvényt üzemeltet a svédországi Södertälje és a hollandiai Zwolle városában található gyárak között. Minden egyes jármű körülbelül 400 ezer kilométert fut évente. Ez a szokványos üzemeltetéssel járó futásteljesítmény háromszorosának számít, ezáltal a Scania gyorsan fel tudja mérni a termékek minőségét és teljesítőképességét.  Üzemeltetői tevékenysége során 2008 és 2018 között a Scania fokozatosan száz kilométerenként 23,9 literre szorította le az üzemanyag-fogyasztást egy sor hatékonyságfokozó megoldás bevezetésével. Kezdetben az optimális specifikáció állt a középpontban, amelyet a személyre szabott járművezető-képzési módszerek követtek.  A fuvarozási tevékenység elindításától fogva 80 kilométer/órára állították be a sebességet, amely már önmagában is tíz százalékkal csökkenti az üzemanyag-fogyasztást, olyan járulékos előnyök mellett, hogy csökkennek a javítási és karbantartási költségek, valamint a balesetek kockázata. Két évvel később hátsó terelőlapokat szereltek a pótkocsikra, majd bevezették az egy nyerges vontatóból és két pótkocsiból álló, összesen 32 méter hosszú szerelvényeket.    Közel felére csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást    A fuvarozóvállalat összesen 45 tehergépkocsit és távolsági buszt üzemeltet, amelyek közül 14 nyerges vontató, Svédország és Hollandia közötti hosszú távú fuvarozásra. A többi tehergépkocsi rövid távú fuvarozást végez, elsősorban Södertälje városában az üzemek között. Továbbá a fuvarozólaboratórium felelős öt dolgozószállító távolsági buszért is, amelyek Stockholm és Södertälje között közlekednek.  Kezdetben a fuvarfeladatokkal járó szén-dioxid-lábnyom tonnakilométerenként 65 gramm volt, amely 2018 októberére tonnakilométerenként 9,4 grammra csökkent. Ezt a fejlődést főként a kisebb üzemanyag-fogyasztással sikerült elérni, ám a helyi járatokon az etanol- és gázüzemű, illetve hibrid hajtású tehergépkocsik is hozzájárultak ehhez.      Stratégiai váltás HVO-ra    Idén a fuvarozólaboratórium egy olyan stratégiai döntést hozott, hogy kizárólag hidrogénezett növényi olajjal (HVO) üzemelteti járműveit, amely a gázolajnak egy Svédországban elérhető, közel nulla szén-dioxid-terhelésű alternatívája. A HVO jelenleg a laboratórium éves, körülbelül 1,6 millió literes üzemanyag-felhasználásának több mint 90 százalékát teszi ki.  „A Zwolle városába menő és onnan visszafelé jövő fuvarok során közel teljesen kiürülnek az üzemanyag-tartályok, holott a járművezetőink megfelelő továbbképzést kapnak, hogy a lehető legtakarékosabban vezessenek az 1500 kilométeres úton” – mondta Jan Björkund, a Scania Transport Laboratory ügyvezető igazgatója.  Mivel a laboratórium felbecsülhetetlenül értékes üzemeltetési adatokat szolgáltat a Scania K+F részlegének, fontos, hogy a legújabb járművek részt vegyenek ezeken a teszteken. Ezért a flotta immár egy cseppfolyósított biogázzal (LBG) üzemelő nyerges vontatót is tartalmaz a Scania legújabb generációs, sűrített biogázzal (CBG), etanollal és hibrid hajtással működő teherautói mellett.   

Csaknem felére mérsékelte profitvárakozását a Subaru

2018.11.15.
A japán autógyártó üzemi nyeresége az említett fél évre - tehát szeptemberig - 61 milliárd yen (542,7 millió dollár), szemben a korábban becsült 110 milliárd yennel. A cég tavaly októberben tárta fel, hogy az új autók végső tesztjét tanúsítással nem rendelkező alkalmazotti állomány végezte a belföldi piacra. A hiányos ellenőrzésekkel a cég megsértette a közlekedési minisztérium által előírt normákat, ugyanakkor azok 395 ezer jármű visszahívásához vezettek. Fordítás: Lehőcz Rudolf
Címkék: 

Frontálisan összeütközött két busz Bajorországban, 40 sérült

2018.11.15.
A Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint a sérültek között sok gyermek van. Öt sérült állapota súlyos.  Az ütközés után egy személyautó belerohant a buszroncsokba. A baleset oka egyelőre nem ismert, és azt sem tudni még, hogy iskolabuszok karamboloztak-e, vagy helyközi járatok, amelyeken sok iskolás utazott.      (kép: DPA) Legkevesebb négy ember beszorult a roncsok közé, őket a tűzoltók szabadították ki. A tűzoltóság mellett a mentők is nagy erőkkel vonultak a helyszínre, három mentőhelikopter is érkezett - jelentette a BR. (mti)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója