Az idén kétszer annyit késtek az európai légijáratok, mint tavaly

2018.07.18.
Az európai áramlásszervező Eurocontroltól kapott adatok alapján az IATA azt írta, az első félévben 47 ezer percet késtek a járatok, ami 133 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában mért szint. A késéseket többnyire a légtér túlzsúfoltsága, illetve a kevés légiforgalmi irányító miatti kapacitáshiány okozza, miközben az irányítók sztrájkjai és az időjárási körülmények is növelték a késéseket. Repülők a kégtérben a Planes Live aplikáción Az IATA ezért arra szólította fel a kormányokat és a légiforgalmi irányító szolgálatokat, hogy fektessenek több pénzt a képzésbe és változtassanak a munkaszervezésen, hogy mindig megfelelő számú irányító dolgozzon. Emellett kérték, hogy a szolgálatok minél hamarabb vezessék be az Egységes európai égbolt (SES) koncepciót, amely jelentősen javítja Európa légterének kihasználtságát. A koncepció lényege, hogy megszüntetné a nemzetállamok saját légiforgalmi irányító szolgálatait és helyettük irányító központokat hoznának létre, ahonnan több ország légterét egyszerre felügyelnék. A késések azonban az IATA korábbi közlése szerint nemcsak a légtér, hanem a repülőterek kapacitáshiánya miatt is kialakulhatnak. A szervezet júniusi, Sydney-ben tartott éves közgyűlésén Rafael Schvartzman, európai légiközlekedésért felelős alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában van a világ kapacitáshiányos repülőtereinek fele, mert a légitársaságok az igényekre reagálva folyamatosan fejlesztették járathálózatukat, új útvonalakat nyitottak, de sem a repülőterek, sem a légiforgalmi irányító szolgálatok nem követték a forgalom fejlődését beruházásokkal. MTI
Címkék: 

A Suzuki megtartja a Jimny karakteres megjelenését az új generáció számára

2018.07.18.
A Suzuki által kiadott képek alapján a vállalat megtartja ugyanazt a szögletes dizájnt, amely a Jimny-t jellemezi az 1970-es első modell óta. Forrás: gearjunkie.com A Suzuki semmilyen részletet nem közölt az európai modell bevezetésének ütemezéséről, de sajtóinformációk szerint a Jimny-t ősszel, a Párizsi Autószalonon tervezik bemutatni és az értékesítést pedig azután kezdenék meg. A Jimny-nek - amelyet 1998-ban mutattak be - jelenleg több országban is le van állítva az értékesítése. A Suzuki tavaly körübelül 14 500 darabot értékesített Európában a JATO Dynamics adatai szerint. A gyártó 48 év alatt, összesen 2,85 millió Jimny-t értékesített világszerte. Forrás: gearjunkie.com A jelenlegi modellt az európai piacra Japánban gyártják. Egyelőre az új modell gyártásáról a Suzuki nem adott ki információkat. Az új Jimny műszakilag hasonlítani fog az előző modellhez, amelyet inkább terepre terveztek, mint közútra. A modell kapcsolható négykerék-meghajtású rendszerrel és alacsony-tartományú sebességváltóval lesz felszerelve. A Suzuki egyelőre még nem adott ki információt arról, hogy milyen motorral lesz elérhető az új modell. Forrás: autonews.com

Túl van a csúcson a használt autó import?

2018.07.18.
Idén is bővült a hazai használtautó értékesítés hazánkban, január eleje és június vége között összesen 374.266 használt gépkocsi talált új gazdára. A Datahouse gyorsjelentése alapján ez 13,6 százalékos növekedést jelent 2017 első hat hónapjához képest, ami azt is jelzi, hogy a növekedés íve valamelyest csökkent, tavaly ekkor még 25,4 százalék volt a gyarapodás. A külföldről behozott autók piaca is csökkent, már csak 7,7 százalékkal nőtt a terület, így összesen 79.103 gépkocsit helyeztek forgalomba hazánkban az első hat hónap során. Érdekesség, hogy májusban és júniusban 1 százalék körüli növekményt mutatott az import, ami azt jelenti, hogy ebben a két hónapban stagnált a piac teljesítménye. A legrosszabb hónapnak idén a március számított, akkor 4,7 százalékkal kevesebb kocsit helyeztek forgalomba, mint 2017-ben. A behozott autók 60 százaléka 10 évnél idősebb volt. Mindkét területen a alsó-középkategóriás típusokat favorizálták a vásárlók. A hazai autócseréknél a népszerűségi listát félév után az Opel vezeti a Suzuki és a Volkswagen előtt, míg az importnál a Volkswagen, Opel, Ford hármas áll az élen. "Sok tényező befolyásolja a használt autó piacot, ilyen a forint-euró árfolyam, vagy például az év elején bevezetett, külföldről érkező kocsikra vonatkozó, kötelező eredetiségvizsgálat. Előbbi egy nehezítő tényező, utóbbi viszont a piac tisztulását segíti elő, ami a vásárlók, és a megbízható, szabályosan játszó kereskedők számára is kedvező" - elemezte röviden az elmúlt időszakot Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója. "A statisztikák és a piaci viszonyok alapján az import esetében éppen ezért nem igazán várható további növekedés a tavalyi évhez képest, a hazai piacon azonban töretlenül, ám valamivel visszafogottabb lendülettel emelkedhet tovább az adás-vételek száma" - tette hozzá.    

E-papír alapú menetrend Bécsben

2018.07.18.
Összesen tizenhárom busz-, villamos- valamint helyi vasútvonal menetrendjét, a környék térképét valamint valós idejű járatinformációkat mutat az a tíz e-papíralapú utastájékoztató tábla, amelyet két éve tesztel a bécsi közlekedési vállalat. Mivel az e-könyv-olvasókhoz hasonlóan működő készülékek jól vizsgáztak, a Wiener Linien további tíz busz- és villamosmegállóban váltja ki elektronikus menetrenddel a hagyományos verziót. Fotó: orf.at Az e-papíralapú utastájékoztató táblák főként a látásproblémákkal küzdő utasoknak jelentenek nagy segítséget, mivel sokkal kontrasztosabbak, nagyobb rajtuk a betűméret, ráadásul az újabbakon felolvasás-funkció is van. A hagyományos menetrendeket leváltó e-könyv-olvasókat az Osztrák Vakok és Gyengénlátók Szövetségével közösen fejlesztették ki. A második bővítési hullámban kikerülő e-menetrendek Floridsdorfban és Brigittenauban könnyítik meg az utasok életét.

Befejezte TDI V-motorjai vizsgálatát az Audi

2018.07.18.
„Számomra feltétlenül ügyfeleink állnak a középpontban” – hangsúlyozta Abraham Schot, az AUDI AG igazgatótanácsának ideiglenes elnöke, egyben az igazgatótanács az értékesítés és a marketing területeiért felelős tagja. Jelentős előrelépést értünk el műszaki vizsgálatunk során, s széleskörű, minden részletre kiterjedő munkánk eredményeképpen végül rendelkezésre állnak a szükséges adatok. Szándékunk mindenképpen ez, hiszen a dízel témakör kapcsán sok ügyfelünket bizonytalanítottuk el, illetve okoztunk számukra csalódást.” A széleskörű vizsgálat tárgyát a V6-os és V8-as TDI-motorok képezték, amelyeket az Audi közép- és felsőkategóriájú modelljeibe építenek. Összesen mintegy hatmillió, 2008 óta készült, Euro 5 és Euro 6 minősítésű gépkocsiról van szó, amelyeket Európában és más piacokon (az Amerikai Egyesült Államok és Kanada kivételével) szállítottak ki. Ennek során a 2 evo és a 3-as generációhoz tartozó, 2014 közepe óta megjelent vagy csupán az új WLTP-szabvány (Worldwide Harmonized Light Vehicles Test Procedure) alkalmazásának kezdetétől, azaz 2018. szeptember 1-jétől érkező összes erőforrást megvizsgálták a szakértők. „A vizsgálatok a várakozásoknál komplexebbek lettek” – foglalta össze Bernd Martens, az Audi igazgatótanácsának a beszerzés területéért felelős tagja, aki a dízel témakört feldolgozó belső munkacsoportot vezeti: „Minden egyes dízelaggregát esetében a szoftverkódok mélyére kellett hatolnunk, hogy a menetprofil-határtartományokat is áttekinthessük. Komoly erőfeszítésekről van szó, amit az új Audi modelleken végzett alapfeladataik mellett teljesítettek fejlesztőink. A széleskörű elemzés során több mint 750 ezer oldalnyi dokumentációt vizsgáltak át motorfejlesztésünk munkatársai.” A KBA eddig hét kötelező szoftverfrissítést rendelt el a vállalat számára a dízel témakör kapcsán, amelyek világszerte mintegy 240 ezer gépkocsit érintenek. A 2017 augusztusi dízel-csúcstalálkozó megállapodásának megfelelően 370 ezer TDI V-motorral szerelt autó számára az Audi a valós közúti károsanyag-kibocsátás javítását szolgáló önkéntes szoftverfrissítést kínál Németországban. A visszahívási program az Audi ügyfelei számára továbbra is költségmentes, és sem az üzemanyag-fogyasztásra, szén-dioxid-kibocsátásra, motorteljesítményre, maximális forgatónyomatékra és zajszintre, sem pedig a motor, illetve a kipufogógáz-utánkezelő rendszer tartósságára nem fejt ki negatív hatást. Az Amerikai Egyesült Államokat és Kanadát nem érintik az Audi belső vizsgálatának ma bemutatott eredményei, a vállalat ugyanis Észak-Amerikában már egy lépéssel előrébb jár: az ott forgalmazott motorgenerációkra ötből négy esetben már rendelkezésre áll az illetékes hatóságoktól a megfelelő intézkedésekre vonatkozó jóváhagyás, amelyeket az érintett autók mintegy kétharmadán már el is végeztek.      
Címkék: 

Honda CR-V egy varázslatos világhódító

2018.07.18.
Már akkor a világ kedvenc SUV-ja volt, amikor még nem is nagyon tudatosult a vásárlókban, hogy létezik egy sport utiliti vehicle jármű kategória. Már akkor imádták Japántól Amerikáig, Európától Indonéziáig amikor még csak szárnyait bontogatta a globális autógyártás. A Honda CR-V megelőzte korát, de úgy, hogy amikor a korszellem beérte akkor is sikeres tudott maradni. Nagy dolog ez mert például kisebb testvére az első generációs HRV szintén megelőzte korát jövőbe mutató megoldásaival és különleges designjával, viszont a CR-V-vel ellentétben nem tudta megvalósítani a nagytestvéréhez hasonló globális és tartós piaci sikert.  Képre kattintva galéria nyílik! Egy 1995 óta napjainkig és szinte minden kontinensen ennyire sikeres autó esetén nyílván felvetődik a kérdés, mi lehet a titka. Talán az a generációról generációra öröklődő elegáns külső, az a decens elegancia ami első ránézésre világossá teszi, hogy egy prémium termékről van szó, mégsem hivalkodó, még sem rongyrázó. A Honda CR-V mellett közben kibontakozott egy szinte áttekinthetetlenül sokféle márkából és modellből álló "városi terepjáróból" álló kínálat. A CR-V mégis megmaradt egy önmagában értéket sugalló, bizonyos szempontból versenytársak nélküli autóipari entitásnak. Honda kereskedők is gyakran elmondják, hogy aki CR-V-t vásárol az tudatosan, célirányosan ezért a modellért jön és nem úgy jut el a Hondához, hogy az bármiféle SUV összehasonlításban kedvező műszaki, vagy egyéb paraméterekkel rendelkezik.  Egy szélsőségessé vált piacon őrizte meg modellgenerációkon keresztül decens minőségét, önálló arculatát a CR-V. És az idő és az ötödik generációs világsiker azért üzletileg is visszaigazolta ezt a végtelenül szimpatikus koncepciót. Luxus SUV-ik, low cost SUV-ik jönnek és mennek a CR-V presztizsét azonban egyetlen típus sem volt képes erodálni. Egyetlen dologban most mégis némileg lépéshátrányba került a CR-V. A környezettudatos korszellem mindenképpen megkívánna - esetleg a diesel helyett - egy minőségi hybrid hajtásláncot. A Hondának - amely a Toyota mellett a hybrid hajtás egyik úttörője - van is ilyenje, és az első hivatalos sajtóközlemények szerint az idei év végére, vagy legkésőbb a jövő év elejére Európában is megjelenik a hatodik generációs CR-V hybrid hajtáslánccal. Ha így lesz az 1995 óta töretlen sikertörténet garantálva prolongálva. 

Innovációs együttműködésekről tárgyalt a Waberer's az Egyesült Államokban

2018.07.18.
A logisztikai cég szerdai közleménye szerint a Tesla fremonti központjában elektromos kamionok bevezetéséről tárgyaltak. A Waberer's vezetői Európából elsőként próbálták ki az elektromos járműveket gyártó amerikai vállalat kamionját. A vezető innovációs vállalatokkal folytatott megbeszélések részeként a Paccar cégcsoporttal a fejlesztés alatt álló elektromos és önvezető járművekről tárgyalt. A vállalat a Daf tehergépkocsik beszállítójaként a Waberer's fontos partnere - tették hozzá. Az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó Amazon két vezetőjével az európai szállítmányozásról és az innovációk felhasználási lehetőségeiről egyeztettek, de - mint írták - az okos raktározásról, az önvezető járművekről és az automatizált rendszerekről is beszélhettek. A közlemény idézi a Waberer's vezérigazgatóját, aki hangsúlyozta, hogy az elektromos és önvezető kamionok csökkenthetik a közúti árufuvarozás környezeti hatásait és olcsóbbá tehetik a szállítást. Lajkó Ferenc nagy lehetőségeket lát a logisztikai infrastruktúra fejlesztéseiben is, hiszen annak digitális elemeit már most is hatékonyan alkalmazzák. A Waberer's minden lehetőséget megragad, hogy részt vehessen partnerei kutatási, fejlesztési és innovációs programjaiban - közölte a cég vezetője a közleményben. MTI

Nagy teljesítményű hibrid sportmodelleket építhet a Lexus

2018.07.18.
A Goodwoodi Sebességfesztiválon különösen erős portfolióval részt vevő Lexus nemcsak az ikonikus F sportszéria két tagját – a ma már legendás LFA szupersportkocsit, valamint az RC F kupét – vonultatta fel, hanem az utóbbi alapjaira épülő két versenyautóját, a márkaszériában versenyző RC F Cup kivitelt, valamint a két kontinens GT-szériájában is komoly sikereket elérő RC F GT3-at is elhozta. Ezeknél is nagyobb jelentőséggel bírt azonban, hogy a rendezvényen most először Szava Josihiro, a Lexus International elnöke is részt vett, hogy a márka jövőbeli terveiről beszélgessen az Autocar és az AutoEXPRESS jelen lévő újságíróival. „Filozófiánk, hogy a mozgás szabadságát nyújtsuk ügyfeleinknek, ezért minden fronton fejlesztenünk kell technológiáinkat. Tisztában vagyunk azzal, milyen fontos az elektromos meghajtás, de azt is látjuk, hogy a tisztán elektromos járművek nem alkalmasak minden igény kielégítésére” – nyilatkozta a brit Autocar folyóiratnak az autóipari szakember. „A villanyautók hosszú töltési ideje, az akkumulátorok öregedésével járó kapacitásvesztés, valamint azok újrahasznosítása sokkal összetettebb problémákat vetnek fel, mint amire a hangzatos kommunikációk következtetni engednek. Aki csak az elektromos autókra koncentrál, az nem képes megadni a választ a vásárlók közép- és hosszú távú kérdéseire.” Szava-szan szerint kizárólag teljes portfolióval, egy magát komolyan vevő autógyártó csak a benzines, a hibrid, a plug-in hibrid, valamint az akkumulátoros és üzemanyagcellás elektromos hajtásláncok kombinációjával nyújthatnak igazi megoldást a vásárlóknak. Ezt a filozófiát pedig a márka sportmodelljeire is kiterjesztené a Lexus első számú embere: az F széria tagjai akár nagy teljesítményű hibrid hajtásláncokat is kaphatnak. „Az F sorozat létfontosságú a számunkra, fejlesztése során a saját utunkat kell, hogy járjuk” – idézi a cégvezető gondolatait az Auto Express. „Egy lehetséges opció egy teljesen önálló F GT modell, amely egy izmos benzinmotort kombinálhatna villanymotorral, egyedi vezetési élményt nyújtva. Fontosak a benzines V8-as és ikerturbós motorok, de a jövőre kell terveznünk.” „Átmeneti időszakban vagyunk. Az emberek most divatosnak tartják a villanyautókat, de vajon mi lesz három-öt év múlva? Az emberek szeretik a belsőégésű motorok hangját és dinamizmusát. Az élmények terén tehát nem támaszkodhatunk egyetlen kizárólagos megoldásra.” Nem véletlenül említ ikerturbós V8-as motorokat Szava-szan: az elmúlt évben egyre többször merült fel egy négyliteres turbómotor koncepciója, amely a soron következő sportmodellt, az LC F szuperkupét hajtotta volna. A legnevesebb európai és tengerentúli nemzetközi autós szaklapok is hajlamosak voltak készpénznek tekinteni az akár 600 lóerős teljesítményű nyolchengeres erőforrás érkezését, noha a Lexus hivatalosan soha nem erősítette meg az értesülést – talán éppen azért nem, mert a hibrid sport-hajtáslánc bevezetése közelebb van, mint gondolnánk. A másik kérdés, hogy a Lexus elnöke által említett GT modell az LC lesz-e, vagy egy még exkluzívabb, egyelőre nem ismert modell. A gyártó a közelmúltban két új, eddig nem használt típusnevet (LQ és LM) is szabadalmaztatott, a palettabővítés tehát szinte biztos. Mivel pedig szabadidőjárművel bőven el van látva a márka (a legfrissebb és legkisebb UX-től az NX és RX crossovereken és az Európában hivatalosan nem forgalmazott GX és LX prémium terepjárókon át az LF-1 luxus-szabadidőjármű hamarosan érkező szériaváltozatáig), a szedánok piacát pedig lefedi a jelenlegi kínálat, a kupé az egyetlen fennmaradó szegmens, ahol a Lexus logikusan terjeszkedni tud, mégpedig felfelé, az LF-1 szintjére. Fotók: Lexus, lexusenthusiast.com, Holiday Auto (render fotók)
Címkék: 

Elektromos töltőállomásokat avattak Sopronban

2018.07.18.
Évről évre gyarapodik Magyarországon is az elektromos hajtású járműveket használók köre, amelyhez az energiaszektorban fontos szerepet betöltő MVM Partner Zrt. töltő-infrastruktúra hálózat fejlesztése is hozzájárul. Az energetikai társaság az elsők között, 2012-ben kezdte meg tevékenységét a szegmensben. Részben saját beruházásként, részben üzleti partnereivel együttműködésben, már több, mint 70 töltőállomást (összesen 125 töltőpontot) telepített le Magyarország területén. Sopronban az egyik töltő a GYSEV pályaudvar előtt, a Bartók Béla utcában épült ki, de az elektromos autóval rendelkező gépjármű tulajdonosok már a Jereván lakótelepen, a Kodály téri parkolóban is tölthetik autójukat. A töltés idejére, de maximum három órán át az érintett parkolókat ingyenesen lehet igénybe venni, sőt egyelőre az önkormányzat ingyenesen biztosítja a töltéshez használt villamos energiát, ezzel is ösztönözve a lakosságot arra, hogy elektromos gépjárműveket vásároljanak, mondta el Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város Polgármestere.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója