Már az osztrák forgalomfigyelő kamerák képei is elérhetők az Útinform weboldalán

2023.04.12.
A Magyar Közúthoz tartozó Útinform szolgálat weboldalán a webkamerákat tartalmazó térképi rétegén az osztrák zászlóval színezett kamerára kattintva mostantól bárki elérheti az aktuális osztrák forgalmi helyzetet mutató kameraképeket is. A magyar-osztrák nemzetközi együttműködés a CROCODILE (Cooperation of Road Operators for Consistent and Dynamic Information Level) projekt keretében jöhetett létre, melynek célja a közép-kelet-európai közlekedési folyosók mentén a térség tagállamainak (hazánk mellett Ausztria, Csehország, Szlovénia, Horvátország, Olaszország és Ciprus) részvételével harmonizált és összehangolt intelligens közúti közlekedési alkalmazások megvalósítása. A társaság keresi a többi érintett tagországgal is az együttműködési lehetőséget, ezzel is biztosítva a minél szélesebb körű közúti tájékoztatást. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tavaly szeptember óta főként a településeket összekötő, illetve azokon átmenő országos fő- és mellékutak üzemeltetési, valamint fenntartási feladatait látja el. A hazai gyorsforgalmi úthálózat nagy része, 291 kilométert leszámítva öt további koncessziós társaság kezelésében van. Ezért hasznos újítás, hogy a www.utinform.hu weboldalon mostantól a balesetek és korlátozások adatlapján az esemény helyét jelölő ikonra kattintva az útüzemeltetőről is elérhető információ. Az egyes autópályák üzemeltetőit jelölő térkép a Magyar Közút Nonprofit Zrt. weboldalán a következő linken tekinthető meg: https://internet.kozut.hu/2022/08/25/egy-het-mulva-mar-uj-koncesszios-tarsasag-vegzi-1237-kilometernyi-autopalya-uzemelteteset/.    

Magyar mérnökök értek el sikereket Chilében

2023.04.12.
A bányatársaság egy többezer járműből, leginkább pickupokból álló flottával rendelkezik. A balesetek növekedésének hátterében az állt, hogy a munkavállalók nem tartották be a biztonságos közlekedés szabályait sem a bánya területén, sem annak közelében. A balesetek számának visszaszorításáért a bányatársaság telematikai partnere az Inventure Automotive-hoz fordult azzal az igénnyel, hogy első lépésben a Toyota Hilux pickupok-ból kinyerhető adatok alapján fény derüljön arra, hogy megvalósul-e a gépjárművezetők részéről valamilyen gondatlanság, vagy „nemtörődömség”. Az Inventure Automotive a korábbi együttműködés révén már a balesetek számának elharapózásáéig is képes volt számos sztenderd adatot kinyerni, mint a fogyasztás, a fordulatszám, a megtett kilométer és az üzemanyagszint. Ezekből az adatokból is már lehet következtetéseket levonni a „járművezető viselkedésre”, de inkább a működés optimalizását segítik elő. Más járműveken még kinyerhetők adatok a tengelyterheléssel, a menetstabilizáló rendszerrel (ESP), vagy a blokkolásgátló (ABS) rendszerrel kapcsolatban az Inventure gyártófüggetlen, kontaktusmentes CAN-busz olvasási és feldolgozási megoldásaival. „Ezek az adatok nagyon fontos információval szolgálhatnak egy üzemeltető számára és elviekben már elegendőek lennének ahhoz, hogy kialakuljon egy biztonságosabb vezetési stílus, de ennek ellenére, nem csökkent a balesetek száma érdemben. Így szükségessé vált további értékek ellenőrzése és kinyerése” – hangsúlyozta Nagy Zsolt, az Inventure Automotive Zrt. igazgatója. A feladat nem volt kicsi, hiszen új paramétereket kellett találni. Az Inventure Automotive mérnökei az ADAS (Advanced Driver-Assistence System) fejlett vezetéstámogató rendszerben keresték a megoldást. Az új típusú járműadatok feltárása azonban két nagyobb problémába ütközött. „Hiába volt meg a pick-upok adatfeltárása, kiderült, hogy a dél-amerikai piacra gyártott járművek CAN-busz hálózata eltért az európaiakétól. A távolság miatt és a mielőbbi gyors megoldás érdekében mérnökeink távsegítség révén határozták meg a kinti technikusoknak, hogyan és honnan nyerhetik ki az ADAS adatokat. Hasonlóan, mint egy távműtétnél, ahol a sebész többezer kilométer távolságból irányítja a műtétet végző robotkarokat.” – árulta el Nagy Zsolt. A balesetek csökkentéséhez három fontos területről sikerült adatokat feltárni. Egyik a sávelhagyásra figyelmeztető asszisztens, a másik a vészfékasszisztens, a harmadik pedig az adaptív sebességtartó automatika. „A bányatársasággal együttműködő telematikai cégnek innentől kezdve egyszerűbbé vált a munkája, mert a kibővített elemzésekkel sokkal könnyebben ki tudták szűrni azokat a sofőröket, akik nem törekednek a biztonságos vezetésre. Számukra képzéseket biztosítottak, amelynek eredményeként sikerült hathatósan csökkenteni a balesetek számát” – mondta el az Inventure Automotive Zrt. igazgatója. A magyar cég sikerét jól tükrözi, hogy azóta már egy másik pick-up típusra is kapott felkérést az ADAS paraméterek kinyerésére. Az Inventure Automotive-ról A magyar tulajdonú Inventure Automotive 20 éves múlttal és jelentős tapasztalattal rendelkezik a járműinformatikában. A cég jelenleg több mint 85 országban értékesíti termékeit és szolgáltatásait továbbá a világon azon kevesek közé tartozik, akik járműgyártó független kontaktus mentes CAN-busz olvasási és feldolgozási megoldásokat kínálnak. Termékei a világ 5 kontinensén vannak jelen, megoldásait már világszerte sok százezer járműben alkalmazzák ügyfeleik megelégedéssel elsősorban az EU-ban, az Egyesült Királyságban, Mexikóban, Kanadában, az USA-ban, és Dél-Amerikában. Az Inventure Automotive központja Budapesten működik.

Oroszországban a gyorstöltők száma gyorsabban nő, mint az eladott elektromos autók száma

2023.04.12.
A töltőállomások hálózatának gyors bővülése a kormány támogatásának tudható be. A kabinet 2022-ben indított a töltőállomások telepítését támogató programot, és támogatja az elektromos járművek vásárlását is. Az intézkedések a 2021-ben elfogadott elektromos járműfejlesztési koncepció részét képezték. Előírták, hogy 2030-ra az elektromos autóknak a járműpark 15 százalékát kell kitenniük. A töltőállomásokat létesítő befektetők költségeik hatvan százalékát kitevő állami támogatásra számíthatnak, de a szubvenció nem haladhatja meg az 1,86 millió rubelt (8,6 mFt). Az állam a töltőállomás elektromos hálózathoz való csatlakoztatásának költségeinek harminc százalékát is kompenzálja, itt a határ 900 ezer rubelig (4,2 mFt) terjed. Oroszországban jelenleg mintegy 7,5 ezer töltőállomás van - beleértve az otthoni töltőket –, és közülük 1,2 ezer gyorstöltő. A lap megállapítja, hogy a gyorstöltők száma gyorsabban nő, mint az értékesített elektromos autók száma. Az Avtostat elemző intézet szerint az oroszországi elektromos autópark összesen 20 700 járművet számlál. Az otthoni töltőkkel is számolva egy töltőre körülbelül autó jut. Kínában ez az arány tíz autó/állomás.

Szörnyű részletek derültek ki a balesetről, amely során három fiatal meghalt

2023.04.12.
A rendőrség közölte: a Volkswagen Golfban négy 19 és 22 év közötti személy utazott. A Pluska beszámolója szerint egy testvérpár, a 22 éves Emma és a 20 éves Erik két barátjával hazafelé tartott, amikor a jármű eddig ismeretlen körülmények között egy oszlopnak ütközött. Az adott szakaszon 50 km/óra a maximális megengedett sebesség, az autó viszont vélhetően gyorsabban haladt, ugyanis az ütközés következtében szó szerint két részre szakadt, majd a tetejére borulva az árokban végezte. Fotó: Facebook/ Szlovák Rendőrség Egyelőre nem tisztázott, hogy ki ült a volán mögött. A rendőrség tájékoztatása szerint az eset során három személy, köztük Emma és Erik is életét vesztette a helyszínen. Egy 19 éves nőt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A Pluska úgy tudja, a testvérpár kistestvérükkel és édesanyjukkal élt együtt Liptószentmiklóson. A baleset szemtanúja volt egy 25 éves férfi, aki a közeli mezőgazdasági szövetkezetben dolgozott, amikor meghallotta a hatalmas csattanást. Egy percig sem tétlenkedett, átmászta a kétméteres kerítést, és a helyszínre sietett. „Testek voltak mindenütt. Egy a kerítésnél, a kertnél. Lélegzett, de nagyon nehezen, csak hörgött. Egy az úton hevert, valószínűleg már halott volt. Egy az autóban volt, elöl” – írta körül a látottakat a szemtanú. A 19 éves nőt ő húzta ki a roncsból, pont akkor, amikor elkezdett füstölni. Azt hitte, már nem él, be volt törve a homloka és nagyon vérzett. Ekkor a sérült egy pillanatra magához tért, azt kérdezte, mi történt, és elkezdett két nevet ismételgetni. A szemtanú ebből kifolyólag azt hitte, hogy hárman voltak a kocsiban. A negyedik személyt, egy fiatal nőt a mentők szabadították ki, ő az autó hátsó részében volt. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, jelenleg bővebb információkkal nem szolgálhat.

Gondolatjel - Konnektoros hibrid csal(ód)ás

2023.04.11.
Bevezető megjegyzés: a Gondolatjel rovat nem konkrét márkákat ekéz, hanem jelenségekre hívja fel a figyelmet, hogy olvasói érzelemmentesen juthassanak önálló gondolatokra és saját véleményre. Mivel e cikkben gyári adatok, illetve egzakt mérési eredmények botrányos különbözőségéről van szó, borítsa jótékony homály a gyártókat. Annál is inkább, mert vélhetően komoly, becsületes cégek nem inkorrektek, hanem vélhetően életidegen, de szabványosított mérési eljárás okozott galibát. Valószínűleg hasonló lenne az eredmény, ha valamennyi konnektoros hibridet alávetnék ugyanilyen tesztelésnek, akár rosszabbul teljesítők lehetnének közöttük. Jöhetnek a konkrétumok! Az elektromobilitással foglalkozó müncheni EFAHRER szaklap leleplező cikke PHEV (plug in hybrid elecric vehicle – konnektoros hibrid villanyautó) járműtípusok valós emissziójáról akár egy kezdődő szemléletváltás jele lehet. Önmagában érdekes, hogy a Transport & Environment környezetvédő szervezet megbízásából a Grazi Műszaki Egyetem belevágott egy sok munkát, költséget igénylő, precíz méréssorozatba – ehhez komoly aggályok voltak szükségesek nemcsak a közvéleményben, hanem műszaki, tudományos körökben is. A vizsgálat híre és szakirodalmi visszhangja eljut a törvényi szabályozó hatóságokhoz, igény jelenik meg méltatlan kedvezmények visszavonására, ami végső soron komolyan befolyásolhatja autók gyártását és kereskedelmét. Az egyetemi munkacsoport egy német prémiummárka és két francia gyártó kapós PHEV típusainak tényleges CO2-kibocsátását mérte meg városi és ingázó forgalomban – az ilyen gépkocsik elsődleges felhasználási területén. Hiszen a zöldpropaganda és a gyártók kommunikációja (marketing és reklám) környezetbarátnak állítja be a hibrideket, a kizárólag dugattyús motorral hajtottakhoz képest. A Transport & Environment már két éve felhívta a figyelmet, hogy a kettős hajtóművű gépkocsik, amellett, hogy gyártásuk, nyersanyag-kitermelésük fokozottan megterheli bolygónkat, jelentősen több széndioxidot bocsátanak a légkörbe a hivatalos adatoknál. A nem szabványos, hanem a gyakorlati autóhasználati szokásoknak megfelelő teszt egy ingázó ember közlekedését modellezte, 55 kilométeres távon. Feketén-fehéren kiderült, hogy a német konnektoros hibrid, ha teletöltött akkuval indult útjára, nem néhány százalékkal, hanem háromszor több (!) üvegházhatású gázt bocsát ki. A franciák jobban szerepeltek, de még mindig aligha elfogadhatóan túllépték a vásárló tudomására hozott értéket: 20, illetve 70 százalékkal. Az eltérés egyik oka az elektromos hajtómű (akku, motor, vezérlés) súlya, amely ballasztként növeli meg a belsőégésű motor terhelését és fogyasztását, illetve emisszióját. Annál is inkább, mert a tesztből kiderült, hogy városi forgalomban az egyik gall jármű tisztán elektromos hatótávja csak 53 százaléka volt a beígértnek, a német 74-et ért el, a három közül egyedül a másik francia teljesített száz százalékot. Eddig a lesújtó eredmények, most nézzük a következményeket. Németországban tízből hét konnektoros hibridet cégautóként állítanak forgalomba, és a szóban forgó prémiummárka terméke a harmadik legkedveltebb modell. A részidőben elektromosan működő cégautók népszerűségének fő oka jelentős adózási előnyük, és néhány egyéb kedvezmény. Az otthona és munkahelye között járó embert többnyire nem izgatja a légszennyezés; ha ilyen kocsit tolt alá a vállalat, akkor ezt kell használni (Melyik a legjobb autó? A cégautó!). És netán feltöltögeti garázsában, saját villanyszámlája terhére az akkumulátort? Talán néhány lelkiismeretes egyén igen, de a túlnyomó többség nem. A kocsik lemerült akkuval jönnek ki a garázsból, és vezérlésük a belsőégésű motorral hajtott generátor áramával iparkodik feltölteni. Mondani sem kell, hogy ilyenkor jóval nagyobb a fogyasztás és a kipufogás, mintha nem lenne elektromos hajtómű a fedélzeten. Ez a legkevésbé hatékony módja az akkutöltésnek, illetve a PHEV-jármű közlekedésének. Nem csoda, hogy ilyen üzemmódban a hivatalos adat öt-hétszeresét püfögik a légkörbe a megvizsgált kocsik. Nem öt-hét százalékkal többet, hanem ötször-hétszer annyit! Az egzakt teszteredmények birtokában a T & E megismételte felszólítását a német szövetségi kormányhoz, hogy szüntessék meg a konnektoros hibridek privilégiumait a cégautók adózásában. Szerintük a következő két évben 1,2 milliárd eurónyi adópénzről van szó. Szóvivőjük rámutatott, hogy ideális ingázó járműnek kikiáltott autótípusok nem felelnek meg a hirdetett képességeknek, és a törvényhozás nem a tényleges emissziónak megfelelően értékeli ezeket. A német környezetvédő szervezet nem marad egyedül véleményével, csatlakozik hozzá az angol „Which?” csoport is. Végső soron úgy tűnik, hogy valakik kikiáltották nagyszerű városi járműnek a konnektoros hibridet, és ezen az alapon adtak kedvezményeket a gazdasági és közlekedési szabályalkotók. Már megint ideológiai téveszmék alapján hoztak döntéseket. Valójában a tisztán elektromos gépkocsi járul hozzá a levegőminőség javításához – mármint ha nem „piszkos elektromos energiával” töltik akkuját, mint az atomerőműveit bolond fejjel leállító, és a régi szénerőműveket újra beindító Németországban. Sőt, még kis fogyasztású benzines és dízelmotoros autók is jobbak lehetnek hálózatról nem rendszeresen töltött hibrideknél. Emlékezzünk vissza, mekkora botrány tört ki, mikor amerikai fogyasztóvédők rájöttek, hogy tömegesen eladott dízelautók emissziója jelentősen nagyobb a hivatalosan bevallottnál. Megrázkódott a piac, fejek hullottak le igazgatói szinten. Megkérdőjeleződött autógyártók becsületessége, megbízhatósága. Most is olyan helyzet alakult ki, mikor tiszta vizet kell önteni a pohárba, még ha komoly átstrukturálással járna is.  

Kínában közel tíz százalékkal nőttek az autóeladások márciusban

2023.04.11.
Az autóipar márciusban 2,45 millió személygépkocsit és haszongépjárművet szállított le a kereskedőknek Kínában, 9,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Alternatív hajtású (New Energy Vehicle, NEV) járműből 653 ezret értékesítettek, 34,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ebből 618 ezer személygépkocsi volt, 34,1 százalékos éves növekedéssel. A NEV kategória tartalmazza egyebek között a teljesen elektromos (Battery Electric Vehicle, BEV) hajtású autókat is. Ebben a kategóriában 456 ezer személygépkocsit értékesítettek Kínában, 22,1 százalékkal többet, mint 2022 márciusában. A hibrid-elektromos személygépkocsik értékesítése 85,4 százalékkal nőtt 162 ezerre. A kiskereskedelmi forgalom jóval visszafogottabb volt márciusban a kereskedőknek kiszállított mennyiségnél: a kínai személygépkocsi kereskedők szakmai képviseleti szervezete, a PCA (Passenger Car Association) múlt heti jelentése alapján márciusban 1,6 millió személygépkocsit értékesítettek, nagyjából az egy évvel korábbival megegyező mennyiséget. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Fél évszázada van velünk a Volkswagen legenda, a Passat

2023.04.11.
A Passat a Volkswagen nagyszabású termékoffenzíváját vezette be 1973-ban, technológiájával is új korszakot nyitva. Az új modellcsalád formavilágát az olasz Giorgetto Giugiaro alkotta, akinek EA 272 („Entwicklungsauftrag” – „Fejlesztési megbízás”) jelű eredeti tervét az utolsó pillanatban még költség okokból leállították. Giugiaro azonban az Audi 80 B1 műszaki alapjaira – harmonikus ferdehátú far-, illetve némileg átdolgozott orrkialakítással – végül egy racionálisabb modellt is kifejlesztett, s az „Ős-Passat” mind a mai napig igazi dizájnikonnak számít. Az egy évvel később érkező Scirocco I és Golf I szintén a Giugiaro munkájaként született járműcsalád tagja. A Volkswagen Passat négy- és kétajtós ferdehátú modellként mutatkozott be 1973-ban, majd 1974 januárjában Passat Variant kombiváltozata is megérkezett. „Mindig megújul” – e mottóval méltatja a Volkswagen a jubileumi modellcsaládot. A Passat életre szóló autó volt és ma is az. A sokoldalúságáért már a kezdetektől elismert sorozat nyolc generáción keresztül fejlesztette tovább előnyös tulajdonságait. Olyan autó, amellyel a Volkswagen évtizedeken át újra és újra merész megoldásokat valósított meg, s amely generációról generációra a jövőbe is magával viszi jól bevált erényeit. Egy első generációs és több egyéb különleges Passat modell is megtekinthető lesz idén április 12 és 16. között Essenben, a Techno Classica oldtimer-kiállításon. A Volkswagen standja teljes egészében a Passatra épül, melyen a sorozat öt kiállított példánya idézi fel a korai Passat történetének főbb állomásait. Passat B1 LS 1973-ból – Új hajtásrendszer, új formavilág – 1973. május 14-én vette kezdetét az új Passat modell sorozatgyártása. A családi ferdehátú kisméretű csomagtérfedéllel és utastér-kapcsolat nélküli csomagtartóval érkezett a piacra, a tetőig nyúló és a hátsó szélvédőt is magában foglaló csomagtérajtóval készülő változat 1975 januárra vált sorozatgyártásra éretté. Essenben azonban egy egészen különleges modellt mutat be a Volkswagen Classic: a család legrégebbi tagját. A Volkswagen AutoMuseum Alapítvány gyűjteményéből származó, 1973-as Passat B1 LS a 2-es alvázszámot kapta – s ezzel a világ legrégebbi Passatja. Passat B1 L Variant 1974-ből – Erénye a térkínálat – a wolfsburgi márka 1974 januárjában egészítette ki a sorozatot a rendkívül praktikus és megnyerő formájú Passat Variant kombival. A már a kezdetektől nagysikerű családi kombi több generációján keresztül is hódította a szíveket. A Volkswagen Classic járműparkjából érkezett, 1974-es, atlaszfehér Passat B1 L Variant már számos rendezvényen igazolta, hogy 40 kW (55 LE) teljesítménnyel is magával ragadhat a vezetés klasszikus élménye. Passat B2 CL Formel E 1983-ból – Modern technológia és gazdaságosság – 1980 októberében mutatkozott be a Passat B2. A Passat második generációja lényegesen nagyobb volt kecses B1 elődjénél, így első pillantásra szinte alig tűnt Passatnak. Kezdetben ferdehátú és ötajtós Variant változatban készült a Passat II, amely 55 kilowattos (75 LE), 1,6 literes motorral eleinte Formel E változatában is szerepelt a kínálatban. A Volkswagen Formel E olyan fejlesztések előfutárának számított, mint például a későbbi automatikus motorleállítási és -indítási rendszerek (Start-Stop System). A Gyémántezüst metál Passat B2 CL Formula E a Volkswagen Classic gyűjteményének tagja és kerek születésnapot is ünnepelhet Essenben: először 1983. április 5-én helyezték forgalomba, azaz idén 40 éves. Passat B3 Variant GT G60 syncro 1991-ből – Dinamika és sportosság – a Passat számos modellváltozatban, többször is bizonyította sportos képességeit, mégpedig mindig egyéni stílusban, feltűnés nélkül. A Passat harmadik generációja 1988-ban jelent meg a piacon, egyaránt teljes egészében új fejlesztésű formavilággal, kialakítással, technikával és beltérrel, kizárólag négyajtós limuzinként, valamint kombiváltozatban. A GT felszereltségi szint a sportos Passatot jelentette, áhított csúcsmodellként pedig 1989-től az 1,8 liter összlökettérfogatú, 118 kW (160 LE) teljesítményű és Syncro összkerékhajtással szerelt Passat G60 szerepelt a választékban. Az 1991-es Passat B3 Variant GT G60 syncro a Volkswagen Classic flottájából érkezett, és már többször is bizonyította, hogy még mindig megdobogtatja a rajongók szívét. Volkswagen AutoMuseum Alapítvány: Passat B2 Electronic 1983-ból – Idén a Volkswagen AutoMuseum Alapítvány is képviselteti magát a Volkswagen standján, és a Passat kerek évfordulója alkalmából ők is egy egészen egyedülálló járművet állítanak ki: az 1983-as Passat B2 Electronic különlegességet. E tanulmány a Passat összkerékhajtású és turbófeltöltésű lifestyle-változatát formálta meg 1983-ban, olyan kiterjedt mikroelektronikai felszereltséggel, mint például a navigációs rendszer, az infotainment-berendezés, illetve számos elektromos szabályzás – a jövő víziója, amely minden bizonnyal nagy rajongótáborral büszkélkedhetett volna. Jó szomszédság a 3-as pavilonban – A Volkswagen Classic 2019-ben képviseltette magát legutóbb a Techno Classica kiállításon. Idén a „Szenvedély összeköt” mottó jegyében először jelennek meg Essenben közös standon a Volkswagen Csoporthoz tartozó márkák: a Volkswagen Classic, a Volkswagen Haszonjárművek Oldtimer, az Audi Tradition, a ŠKODA, az Autostadt, az AutoMuseum Alapítvány és a Volkswagen Classic Parts egyaránt a 3-as pavilonban kereshető fel. A Techno Classica kiállítást április 12. és 16. között az esseni kiállítási központban rendezik, ahol – tíz pavilon, a Grugahalle és négy szabadterület összesen mintegy 120 ezer négyzetméterén – több mint 30 ország nagyjából 1250 kiállítója képviselteti magát. Emellett több mint 200 oldtimer-klub és számos alkatrészkereskedő is várja az előreláthatólag mintegy 200 ezer látogatót, s körülbelül 2700 eladásra kínált veteránautó is megtekinthető. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az orosz Távol-Keleten jobbkormányos újgenerációs Nissan Serenákat dobtak piacra

2023.04.11.
A gazeta.ru adott hírt arról, hogy a vlagyivosztoki és habarovszki márkakereskedők weboldalain megjelentek a hirdetések, amelyek kétmillió rubeltől (9,2 millió Ft) kínálják az új jobbos Serenákat. Ez a modell tavaly novemberben debütált, a Serenák családjának hatodik generációs kisbuszának hossza 4,69 métert, tengelytávja 2,87 méter. Széltében valamivel több mint 1,69 méter, a magassága pedig 1,87 méter. A generációváltás után az autó 5 mm-rel hosszabb és 5 mm-rel magasabb lett. A tengelyek közötti távolság 10 mm-rel nőtt.  A Nissan Serena kétliteres, 150 lóerős, turbófeltöltős benzinmotorja variátorral vagy e-Power hibriddel párosítható. A kisbusznak három üléssora van, nyolc személyre tervezték, de a hátsó háromszemélyes „kanapé” helyett két különálló üléssel is rendelhető. Az elérhető opciók listáján, elektromosan állítható és fűthető külső tükrök, parkolást elősegítő kamerák, multicool, klímaberendezés, adaptív tempomat, fejlett multimédia és könnyűfém keréktárcsák szerepelnek. Időközben kiderült, hogy Oroszországban már 5,8 millió rubelért (kb 27 millió Ft) meg lehet rendelni a nagy kínai terepjáró, a Tank 500-at, anélkül, hogy meg kellene várni a hivatalos értékesítés kezdetét. Ezt a lehetőséget a "szürke" autókereskedők kínálják az oroszoknak. A kormány 2022 első felében engedélyezte a szankciós termékek párhuzamos importját, vagyis gyártójuk engedélye nélküli behozatalát az országba. A szürke import engedélyeztetése fellendítette a korlátozásiok miatt padlóra került autóimportot.

Már 75 éves a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút

2023.04.11.
Kiemelte, három évvel ezelőtt felújították a hűvösvölgyi végállomást és környezetét, tavaly júniusban felavatták a megújult hűvösvölgyi tábort, a csillebérci állomáson felújították az épületet, a biztosítóberendezést. A felújításokhoz a költségeket a MÁV saját forrásából biztosította, és a jövőben is azon lesznek, hogy az állomások is megújulhassanak, és még jobban visszaadhassák a kisvasút egyedi, varázslatos hangulatát. Ismertette, a járványhelyzet miatt bevezetett forgalomszünetelés előtti években átlagosan 300 ezren utaztak a kisvasúton évente, 2022-ben ismét visszatért a Gyermekvasút népszerűsége, sikeres rendezvényeken a napi látogatószám elérheti a 8-10 ezret. Mosóczi László szólt arról is, hogy a kisvasútnak fontos műszaki értéke is van, több járműtörténeti ritkaság található az állományban. Példaként említette, hogy a Gyermekvasút két működő gőzmozdonnyal is büszkélkedhet. A MÁV-Start vezérigazgatója szerint a 75 éves Gyermekvasút nemcsak a főváros, hanem a vasúttársaság büszkesége is, és a gyermekvasutasok közreműködésével működő kisvasút nemzetközi hírnévre is szert tett. Mosóczi László elmondta, az előző tanévben, tavaly júniusban 200 gyermekvasutast avattak, az Úttörővasút-Gyermekvasút történetében már 15-16 ezren vették fel a szolgálatot az elmúlt 75 évben. Az ünnepségen délelőtt induló személyvonatot Kerekes József Jászai Mari díjas színművész, hajdani úttörővasutas indította. A Gyermekvasút építését 75 éve, 1948. április 11-én kezdték meg, ebből az alkalomból az első szakasz indulóállomásán, a Széchenyi-hegyen rendezett keddi ünnepségen emléktáblát avattak az állomásépület főbejáratánál, és alkalmi kiállítást rendeztek a vasút emléktárgyaiból. A budapesti Úttörővasút első, 3 kilométeres szakaszát 1948. április 11-én kezdték el építeni a Széchenyi-hegyen a Hegyhát út és Golfpálya út találkozásánál. Az első vonalrészen megépült Széchenyi-hegy végállomás, Normafa megállóhely, Csillebérc (Úttörőváros) és Virágvölgy (Előre) állomás, a vonatforgalom 1948. július 31-én indult meg. Az építkezés további két szakasszal folytatódott, a teljes vonalat 1950. augusztus 20-án adták át Hűvösvölgyben.

Hamarosan ciki lesz a bőr és a króm

2023.04.11.
Az új környezettudatos generációk a bőrben nem exkluzivitást hanem óriási ökológiai lábnyomot és meggyilkolt állatok szenvedését látják. A Z generáció számára a króm pedig nem csak óriási felesleges energiafelhasználással járó eljárás, de egyfajta értelmezhetetlen hülyeség is. Természetesen a jövő vásárlói sem fognak és akarnak lemondani arról, hogy gépjármű használatukkal legyen az bérlés vagy tulajdonlás, üzenjenek magukról, személyiségükről és értékrendjükről a világnak. A világ egyik legnagyobb autóipari csoportja a Stellantis már be is jelentette, hogy érkeznek a vegán autók, aminek lényege nem csupán a bőrmentesség, de az is, hogy az egész gyártási folyamat során kerüljék az állathasználatot. Szintén ide vonatkozó hír, hogy egy új, az idei évtől hatályos német rendelkezés értelmében az autógyártók beszállítóinak is igazolniuk kell, hogy termelésük során mind a legszigorúbb környezetvédelmi szabályokat, mind pedig a gyermekmunka és a kizsákmányolás szigorú tilalmát minden vonatkozásban betiltják.  A változás tehát valahogy úgy összefoglalható, hogy az autóban mint tartós fogyasztási termékben megjelenik egy etikai vonatkozás. Úgy tűnik trendi lesz olyan autót vásárolni amely miatt nem öltek állatokat, nem irtottak ki erdőket, nem szennyeztek el folyókat és a hozzá szükséges alkatrészeket nem kiskorú, ázsiai és afrikai kisgyerekek készítették rabszolga munkában.    Képre kattintva galéria nyílik! De ez még nem minden hiszen az sem véletlen, hogy már több mint egy éve bejelentették a leghíresebb és legkedveltebb európai autógyártó, a Volkswagen főhadiszállásán Wolfsburgban, a vállalati kantin teljes mértékben vegán lett, míg az említett Stellantis olaszországi gyáraiban "Menu di piu" néven növényi alapú étkezést választhatnak kedvezményesen a dolgozók. Vagyis arra is elkezdtek figyelni az ökológiai tudatosságot komolyan vevő gyártók, hogy lehetőség szerint ne csak gyártási folyamataik, alapanyagaik, de dolgozóik is egyre környezettudatosabbá váljanak. Az új luxus, a jövő trendi üzenete tehát az emberekkel és a környezettel szembeni etikus autó lesz? Reméljük igen. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy a prémium vásárlók jövő generációi le akarnának mondani arról, hogy exklusive és prémium hatású járműveket vásároljanak. Csak ez talán króm helyett programozott led fények, bőr helyett jól szellőző növényi alapú, egészséges ülések és új márka image üzenetek fejezik majd ki. Sokaknak mindez ijesztő, mert úgy érzik le kell mondaniuk szeretett értékeikről. De jól látható, hogy akik igazán elkötelezetten ragaszkodnak a hagyományokhoz, veterán klubokban, oldtimer és youngtimer találkozókon fejezhetik ki elkötelezettségüket a múlt értékei iránt. Azt pedig, hogy a bőr és a króm által szimbolizált autó immáron a múlt, bizonyosra vehető, hiszen abban a mennyiségben amelyben a mai globalizált világban járművek készülnek egészen bizonyosan fenntarthatatlan lenne ezeknek az anyagoknak a használata. De természetesen más változások is bekövetkezhetnek. Nem régiben a Citroen egyik vezetője beszélt arról, hogy a villanyautók kora elhozhatja az SUV korszakának alkonyát. Amikor előtérbe kerül a hatékonyság és a hatótáv nem lesz fenntartható, hogy mindenki az egykori jeepek méretével és magasságával vetekedő járművekkel közlekedjen csak azért mert ez kényelmesebb és divatos. Sokan attól tartanak, hogy a túlzott környezettudatosság és etikusság Európát versenyhátrányba hozza majd a világ többi részével ahol úgymond magasról tesznek mindenre. Meggyőződésem szerint ez tévedés és mélységes lenézése az Európán kívüli embereknek. Hiszen az ázsiai, afrikai és dél-amerikai társadalmakban a miénkhez hasonló értékrend változások zajlanak, legfeljebb más formában és más ütemben. A kínai kutya és macska hús fesztiválok ellen nem csak mi európaiak tiltakozunk, de rengeteg nagyszerű kínai állatvédő aktivista is és egyáltalán nem biztos, hogy Európát nem körözik le  gyors reagálásukkal a kínai gyártók, akik felismerik, hogy egyre nagyobb az igény a vegán autókra. Az európai autóipar tehát nem hibázik azzal ha jó fejjé, környezettudatossá, és etikussá válik. Sőt, ez az egyetlen esélye arra,  hogy legyen jövője. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója