Nullázza logisztikájának károsanyag-kibocsátását az Audi

2023.04.13.
Ezeknek a problémáknak a tűzoltása mindennapos próbatétel az autógyártók logisztikai- és ellátásilánc-szakemberei számára, de a problémák nem terelhetik el a figyelmet a fenntarthatósági célok eléréséről. Az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport (IPCC) végső figyelmeztetést adott ki, hogy ha nem tesznek azonnal lépéseket, az üvegházhatású gázok növekvő kibocsátása a világot a visszafordíthatatlan károk szélére sodorja. A németországi Bonnban megrendezett idei Automotive Logistics and Supply Chain Europe konferencia nyitóelőadásában Dieter Braun, az Audi ellátási láncért felelős vezetője felvázolta az autógyártó négypontos stratégiáját, amellyel a 2021-ben aláírt párizsi éghajlatvédelmi megállapodásban vállalt kötelezettségeit kívánja teljesíteni. Az autógyártó célja, hogy 2025-ig 30 százalékkal csökkentse járművei életciklusából származó szén-dioxid-kibocsátását, ami az első jelentős lépés a szén-dioxid-semlegesség megvalósításához vezető - ma még végtelennek tűnő - hosszú úton. A célok elérését szolgáló intézkedések a következők: az alumínium átfogóbb és fenntarthatóbb, zárt körfolyamatú újrahasznosítása az alacsony kibocsátású akkumulátorgyártás mellett; a gyártási létesítmények kevésbé szennyezővé tételére irányuló rendelkezések, többek között napelemes tetőfedés és szennyvíz-visszanyerés alkalmazásával; 2026-tól kizárólag akkumulátoros elektromos járművek (BEV) gyártása; valamint az elhasználódott akkumulátoros elektromos járművek újrahasznosítása. Braun szerint a stratégiát a lehető leghamarabb meg kell valósítani, mivel az autóipar globálisan a szén-dioxid-kibocsátás 10 százalékáért felelős, és az Audi anyavállalata, a VW csoport becslések szerint önmagában 1 százalékért felelős. A VW-csoport 2022-ben 4,56 millió járművet értékesített világszerte. Míg a közlekedési kibocsátások jelenleg a jármű teljes életciklusa során okozott teljes szennyezésnek mindössze 2 százalékát teszik ki, Braun szerint ez az arány a BEV-ek eladásának növekedésével növekedni fog. Az akkumulátorlánccal kapcsolatos terhek jelentős százalékban járulnak hozzá a szén-dioxid-kibocsátáshoz. Ide tartozik az alapanyagok bányászata, finomítása és szállítása, valamint az akkumulátorcellák gyártása. "Még mindig sok belső égésű motorral hajtott autót gyártunk, de ha ezt BEV-ekre cseréljük, akkor a logisztikai műveletek maradnak" - mondta Braun. "Ezért kell most arra koncentrálnunk, hogy megoldást találjunk arra, hogy ez is szén-dioxid-mentessé váljon." Első lépésként az akkumulátoroknak a gyártóüzemekbe történő szállításánál kell csökkenteni az emissziót. Braun elmondta, a prizmatikus lítium akkumulátorok vasúti szállításával a Samsung SDI budapesti gyárából a belgiumi Brüsszel melletti összeszerelő üzemébe évente 3800 tonna szén-dioxidot takarítanak meg. Az Audi az alkatrészek csomagolásához használt műanyag mennyiségének csökkentésén is dolgozik, és Braun szerint máris évi 500 tonnával csökkentette azt. Három az egyhez A dicséretes megtakarítások mellett azonban a kész járművek szállítása jelenleg háromszor annyi károsanyag-kibocsátást okoz, mint a bejövő szállítás. Braun szerint a jelenlegi 3-1 arányú egyenletet a kimenő és a bejövő szállítások között meg kell változtatni, ami nem könnyű feladat, mivel a BEV-ek lényegesen nehezebbek, mint a belső égésű járművek, és egyre nagyobbak, ami azt jelenti, hogy egy szállítási eszközre kevesebb és nehezebb jármű jut. Az SP Global szerint a BEV-vásárlások is inkább a nagyobb C és D szegmensben jellemzőek, a kisebb belépőszintű, villanyautók iránt nincs akkora kereslet. Az Audi, anyavállalatához hasonlóan, a vasút nagyobb mértékű használatát szorgalmazza a járművek szállításában - erre szép példa az Audi Hungaria Győrben. Ám ennek a vasútnak megújuló energiával kellene működnie, amit Németországban egyelőre csak a DB Cargo állami vasúttársaság kínál. A logisztikai vezető elmondta, hogy az Audi már 2017-ben elérte a szén-dioxid-semleges státuszt a németországi szállításoknál a DB Cargo Ecoplus szolgáltatásával, amely megújuló forrásokból nyeri a vontatást. A német vasúti hálózat zavarai (közlekedési sztrájk) azonban arra kényszerítik a be- és kiutazó szállítmányokat, hogy ideiglenesen a közútra térjenek vissza. Braun szerint ez arra késztette az Audi logisztikai csapatát, hogy rugalmasabban tervezzen, és jobban együttműködjön a partnerekkel, hogy mérsékelje a fennakadásokat és a környezetvédelmi céljait érintő kockázatokat. "Még világos stratégiával sem fogunk egyedül boldogulni" - mondta Braun. "Ez stratégiai partnerségeket jelent a logisztikai szolgáltatókkal, a német vasúttal, az üzemanyaggyártó cégekkel a bioenergia kínálata érdekében. Rugalmasnak kell lenni, világos célokkal kell rendelkezni, amelyeket szükség esetén esetleg felül kell vizsgálni és módosítani kell, de az irányt nem szabad elfelejteni. A jogszabályok segítenek, de a legfontosabb, hogy a minden évben változó jogszabályok egyértelműek legyenek".

Indiában és Dél-Amerikában forgalmazott Citroen kapott rangos díjat, mutatjuk, melyik modellről van szó

2023.04.13.
„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a »2023 World Urban Car« díjat a C3 kapta. A modell kereskedelmi sikere mellett ez is a márka Indiában, Ázsiában és Dél-Amerikában folytatott növekedési stratégiájának a helyességét igazolja. A Citroën C3 egy háromfős modellcsalád első tagjaként az erőteljes, modern stílust magas szintű kényelemmel és az érintett piacok elvárásainak megfelelő online szolgáltatásokkal és technológiai megoldásokkal ötvözi” – nyilatkozta Thierry Koskas, a Citroën vezérigazgatója. A B kategóriás ötajtós C3 a modern megjelenésével, karakteres stílusával és gazdag személyre szabási lehetőségeivel vívott ki elismerést magának. Egyedi kialakításával – melynek legfontosabb ismérvei a megemelt hasmagasság, a tekintélyes motorháztető és a magas vezetési helyzet – határozottan kiemelkedik a szegmensből. Ami a kényelmet illeti, a tervezők semmit sem bíztak a véletlenre: a Citroën modellekre hagyományosan jellemző komfortszint mellett külön kiemelendő a modellt a piac élvonalába emelő helykínálat és a mindennapi életet megkönnyítő olyan intelligens megoldások, mint a 10” XXL kijelzőre csatlakoztatható okostelefon. Az autózás egyszerűbbé tétele érdekében bizonyos régiókban innovatív szolgáltatási ajánlatok és akár az online vásárlást is magában foglaló digitális ügyintézési lehetőségek kerülnek bevezetésre. Az új C3-mal új fejezet nyílik a Citroën számára. Az újonnan létrehozott modellek hűek a márka szellemiségéhez, ugyanakkor a helyi munkatársak részvételével úgy tervezik és fejlesztik őket, hogy minél inkább megfeleljenek az egyes piacok speciális igényeinek. Az új C3 India és Dél-Amerika társadalmi és kulturális adottságainak és sajátos igényeinek ismeretében, a két régió részvételével és céljaira készült. Ez a stratégia üzleti szempontból meghozta a gyümölcsét, és jelentős hatással volt a Citroën növekedésére az érintett két régióban. Indiában, ahol most indul útjára a márka, különösen fontos szerepet játszik a C3. Ez az első olyan modell, amelyet helyben és kifejezetten a helyi viszonyokra terveztek. A 2022 nyarán történt bevezetés óta közel 7000 példányban eladott modellnek köszönhetően 2022-ben a márka közel 880%-kal növelte az eladásait. A modell sikerét az elektromos változat rendkívül kedvező fogadtatása is jól mutatja: az Indiában gyártott ë-C3-ra leadott első rendelések kimondottan ígéretesen alakulnak. Dél-Amerikában a 2022. október óta forgalmazott C3 eddig több mint 14 000 példányban kelt el. A brazil piacon ezzel a szegmens hatodik legnépszerűbb modelljévé lépett elő. Brazíliában 1%-os piaci visszaesés mellett a Citroën 2022-ben 37%-os növekedést produkált. A C3 tovább erősíti ezt a dinamikát azzal, hogy új ügyfeleket vonz, és ezáltal új lendületet ad egy olyan márkának, amely már régóta jelen van a piacon. A C3 említett két régióban aratott sikere a Citroën növekedésének fontos motorja, és egyben annak a stratégiának a helyességét is igazolja, amely a márka globális eladási mutatóinak a növelésére és az Európától való függőség csökkentésére helyezi a hangsúlyt. 2022-ben Indiában és az ázsiai, illetve csendes-óceáni térségben közel 57%-kal, Dél-Amerikában pedig 21,2%-kal nőtt az eladások száma. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Videón a hajsza! – filmbe illő rendőrségi üldözés

2023.04.13.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei 2023. április 7-én 15 óra körül egy személygépkocsit akartak ellenőrizni Csepelen, a Szent Imre téren. A járművet korábban is többször megállították már, az abban utazókkal szemben kábítószerfogyasztás miatt kellett intézkedniük. A volánnál ezúttal egy általuk ismeretlen férfit láttak, aki a megállásra felszólító rendőri jelzéseket figyelmen kívül hagyva elhajtott. A járőrautó kéklámpa és sziréna használatával követte, miközben hangosbeszélőn is többször megállásra szólították fel. A Renault, nyomában a járőrautóval a Vermes – Táncsics – Árpád- Zsák Hugó – Duna utca útvonalon próbált egérutat nyerni, de a rendőrök végig a nyomában voltak. A menekülő útját az Ady Endre úton zárta el egy szemből érkező másik járőrautó. A videó itt látható. Az autós ekkor kiugrott a járműből, és gyalog próbált kereket oldani, de a rendőrök gyorsabbnak bizonyultak, és öt méteren belül elfogták. Mivel a menekülő megálláskor nem húzta be kocsijának kézifékjét, az autó nekigurult a mögötte álló rendőrségi járműnek A férfi kocsijának átvizsgálásakor az is kiderült, hogy miért volt ilyen sürgős a dolga: az utastérben drogfogyasztáshoz használt pipa, üres fólia darabok, és egy kábítószergyanús sodort cigaretta volt. A 24 éves R. Jánost mintavételre állították elő, a kocsiból lefoglalt anyagokat szakértői vizsgálat alá vetik. Mivel a férfi először testvére adataival próbálta magát igazolni, XXI. Kerületi Rendőrkapitányság nem csak kábítószer birtoklása vétség, hanem közokirat-hamisítás bűntett gyanúja miatt is eljárást indított. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Sűrű reggel az utakon: útfelújítások és dugók lassítják a közlekedést

2023.04.13.
Élénk a forgalom a Budapest környéki utakon. Telítettek a sávok: az M3-as autópálya bevezető szakaszán, az M0-s autóúti csomóponttól befelé sokan haladnak a 10-es főúton, a solymári körforgalomtól, a 11-es főúton, Leányfalu és Budakalász között a 31-es főúton Maglódtól az 51-es főúton Dunaharasztitól a főváros irányába. Fontosabb forgalomkorlátozások: Munkavégzés miatt torlódik a forgalom főleg a reggeli és a délutáni időszakban a 49-es főúton, a Szamosbecs határában lévő hídon, az 50-es km-nél, továbbá a 83-as főúton, Győrszemerétől északra, a 61-es km-nél is. Mindkét helyen jelzőlámpa irányítja a forgalmat. A 8-as főúton, Veszprémnél, az új Budapesti úti csomópont déli oldalát péntekig lezárták, ott sem lehajtani, sem felhajtani nem lehet. Kerülni az almádi és litéri csomópontokon át lehetséges. Jelentős forgalomtereléssel járó munka kezdődik április 28-án pénteken, a magyar-szlovák határszakaszon, a Vámosszabadi (Medve) híd szlovákiai oldalán. A 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek nem hajthatnak át a hídon, nekik kijelölt terelőúton kell kerülniük a 13-főúti monostori határhíd felé. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Az olasz stílus kedvelőinek itt az igazi családbarát autó!

2023.04.13.
Akiknek kisgyermekeik vannak, jól tudják, hogy az utazásokat a legapróbb részletekig meg kell tervezni és a leggondosabb szervezés ellenére is akadnak olyan faktorok, amire nem lehet felkészülni. Az olasz márka ezért előállt egy olyan modellel, amelyet kifejezetten a kisgyermekes családok igényeihez terveztek. A crossover számos olyan megoldást tartalmaz, amely egyszerűsíti az életet és növeli a praktikumot az utazások során. Külsőleg a Tonale nem újult meg a szériaváltozatokhoz képest, de a fedélzeten érdekes újdonságokat találunk, melyek a mind kényelmesebb utazást szolgálják. A csomagtartóban egy kihúzható polc található a baba pelenkázásához. Mivel a gyerekek hajlamosak összekoszolni az első ülések háttámláját, az Alfa Romeo védőpaneleket tett oda, zsebes tárolókat, amikben poharat, rajzeszközöket, újságokat tarthatunk. A fejtámláknál tablettartó is található. A hátsó üléssor közepén egy hat literes űrtartalmú dobozt helyeztek el, mely alkalmas akár papírhulladék, akár játékok tárolására. A gyerekek szemmel tartásához babafigyelő, azaz kamera is van, amely lehetővé teszi, hogy az első ülésen ülő szülő okostelefon segítségével ellenőrizze, mi történik hátul. A stílusérzékeny családok tökéletes autója. Most azonban ez még csak egyedi példány. Koncept. Egyelőre nem dobják piacra, de nem kizárt, hogy a praktikus extrák egy része átkerül a szériaautókba. Forrás: hdmotori.it Képek: motor1.com

Bejött a milliárdos taxija, nem véletlenül tarol

2023.04.12.
A taxit a németek találták fel, az amerikaik tették tömegcikké, a britek csináltak belőle klasszikust, a kínaiak pedig globális üzletet. Autó, ami meghatározó szereplőja a nagyvárosnak, többek között Londonnak. Taxi, ami nagyot változott, a brit klasszikus legújabb generációja nem volt éppen „szerelem első látásra”, mert sokan őse megcsúfolásának tartották, de aztán annyira megszerették, hogy már tízezernél többet rendeltek belőle. Pedig nem sokon múlt, hogy megél akár egyetlen darabot is, agonizáló gyártójának kínai milliárdos dobott mentőövet, így a London Taxi ma is él és virul. Már nem csattog, nem pöfög, mert traktorhangú dízeljét csendes hajtásra cserélték. Ezért is szeretik a városban, ahol elődjéhez hasonlóan az LEVC is meghatározója az angol főváros utcaképének. Meg azért, hogy jól manőverezhető, megforduláskor ritkán kell tolatnia, nem tarja fel a forgalmas, igaz, a 7,5 méteres fordulókör kötelező a taxiengedélyhez.  A London Electric Vehicle Company 2018-ban kezdett elektromos hibridautók gyártásába, idén már a tízezrediket ünnepelte. Öt év alatt ez nem nagy teljesítmény, hiszen évente gyárt ennyit a nem éppen tömegmodelljeiről ismert Ferrari, de azt el kell ismerni, hogy ez egy speciális szegmens. Megmentője, Li Shufu Kína tizedik leggazdagabb embere, övé az egyik nem állami tulajdonú - autógyártó konglomerátum, a Geely. Az Év üzletemberének is megválasztották Li Shufut, akinek vagyona és kollekciója folyamatosan gazdagodik: a kínai Geely márkán kívül cégcsoportjához tartozik a Volvo Cars, a Polestar, a Proton, a Lotus, a London Taxi, valamint a svéd-kínai Lynk & Co márka. Megszerezte a repülőautókat fejlesztő és gyártó amerikai Terrafugia céget és jelentős részesedést birtokol a svéd Volvo Truck & Bus társaságban, mely Svédország legnyereségesebb vállalkozása. Az AB Volvo része egyébként a Renault Truck, az amerikai Mack és UD. Miközben Li Shufu gazdag, életrajza szegényes: 1963-ban született a kínai Taizhou városában, majd a Jan San Egyetemen szerzett mérnöki diplomát, több cég felépítésével egy időben elnökként virágoztatta fel a Zhejiang Geely Holding Group Co. Ltd, szakmai elismertségét jelzi, hogy tagja a tekintélyes Kínai Népi Politikai Konzultációs Testületnek. A húszmilliárd dollárnyi vagyonnal rendelkező Li Shufu így nyilatkozott a Forbes Asia magazinnak: Kisgyerekként nem kaptam játékot, mert szegények voltunk, ezért homokból építettem autót, de arról még álmodni sem mertem, hogy egyszer igazi gépkocsikat gyártok. Megvalósult az álma, egyik cége most ünnepelte tízezredik autóját, méghozzá egy igen szűk műfajban: az elektromos taxikat és furgonokat gyártó LEVC az első TX modellt 2018 januárjában vette át egy rutinos taxis. A megújult londoni bérkocsiból 2022-ben 2508-at rendszámoztak, a londoni taxiflotta negyven százalékát adja az LEVC TX. A többi exportra ment. A TX elektromos hatótávolsága 125 kilométer, amit a Volvo 1.5-ös benzinmotorja generátorként üzemelve 536 kilométerre képes növelni. A hatezer aktív londoni TX mellett az LEVC igazi zöld faktor, mert a hat év alatt megtett 534 millió mérföldön több millió tonna károsanyaggal kevesebbet kapott London. Az utasszállító TX, és a transzporter VN5 furgon LEVC is az LG Chem 31 kilowattórás akkumulátorával és a Siemens 148 lóerős villanymotorjával készül Coventryben. A London Taxi Társaság 320 millió fontos beruházással szerszámozta fel a gyárat, 2015-ben indult az új generációs black-cab tervezése a cégcsoport barcelonai központjában, együttműködve a kétszáz fős Egyesült Királyságbéli formatervező és mérnökcsapattal. A járműben wifi hozzáférés és mobiltelefon töltését biztosító USB port is az utasok rendelkezésére áll. Már a világ minden országába exportálják és a széria taxikon kívül készülnek különlegesen extra változatok is, egyedi megrendelésre minden igényt kielégítenek, hála a LEVC (London Electric Vehicle Company) és a Clive Sutton Ltd. tavalyi megállapodásának, melynek keretében ultraluxus változatok készülnek. A Sutton VIP Class Taxi a magánrepülőgépekhez hasonló funkciókat és kiviteleket kínál számos konfigurációban, kettőtől hat hátsó utasüléssel, 20"-os utastéri képernyővel, valódi fa ajtóborításokkal, mobil WiFi routerrel, hi-fi audiorendszerrel, hátsó ülésfűtéssel, pohártartókkal, italhűtővel. A klasszikus black cab fekete színű volt, mert ez volt a legolcsóbb festék, de napjainkban ez már nem elég és sokan örömmel fizetnek felárat valami egyediért, elegánsabbért: a VIP-taxi kéttónusú külső fényezéssel rendelhető, jellemzően alul az ikonikus fekete, felső részén pedig Grigio Silverstone színben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A nap két lúzere: lopott autóval, ittasan, kocsiban hagyott kulccsal

2023.04.12.
Jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság egy 44 éves taktaszadai férfival szemben. A gyanúsított gyalogosan hazafelé tartott Legyesbényéről 2023. április 11-én, majd 12 óra körül beült egy nyitva hagyott parkoló tehergépkocsiba, amiben benne hagyták az indítókulcsot. A férfi taktaszada felé vette az irányt, hogy mihamarabb hazaérjen. Fotó: police.hu A rendőrök – a lakossági bejelentést követően – 12 óra 32 perckor Taktaszadán ellenőrzés alá vonták a tehergépkocsit és annak vezetőjét. Az intézkedés során a sofőr elismerte, hogy a járművet nemsokkal korábban kötötte el Legyesbényéről. A férfivel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, továbbá világossá vált az is, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel. A Szerencsi Rendőrkapitányság a férfit előállította a rendőrségre és őrizetbe vette, továbbá a rendőrök visszaadták jogos tulajdonosának a járművet.

Pazar lesz az idei Genfi Autószalon - mi mégis sírva nevetünk

2023.04.12.
A Genfi Nemzetközi Autószalont először 1905-ben rendezték meg.  Azóta több mint száz éven át adott lehetőséget a gyártóknak, hogy évi rendszerességgel bemutassák új modelljeiket és felvonultassák a legkorszerűbb technológiákat. A svájci show évente több százezer látogatót vonzott. Egészen 2020-ig, amikor a koronavírus járvány a rendezést nem tette lehetővé. Aztán jött a pandémia okozta pénzügyi válság és az újranyitásra csak nem került sor.  2019, ekkor még nem sejtettük, hogy ez lesz talán az utolsó Genfi Szalon Bár tavaly voltak olyan kósza hírek, hogy 2023-ban ismét lesz kiállítás, csak éppen a megszokottól eltérő rövidebb időtartamban, de aztán jött a hivatalos közlemény, hogy erről a magas színvonalú rendezvényről lemondhat az autós közönség. Lemondhat, de – és itt jön a svédcsavar – csak Európában. A népszerű Szalont ugyanis megtartják, hát hol másutt, mint a hiperautók sebességével fejlődő Közel-Keleten. Fotó: dohanews.co Az időpont is megvan: 2023. október 5. és 14. között rendezik az öreg kontinens egykori legreprezentatívabb kiállítását Katar fővárosában, Dohában. Tehát a világ egyik leggazdagabb nemzetével kötött közös vállalkozás keretében ismét nekivágnak egy olyan rendezvénynek, amelyet nem is annyira kiállításnak, mint inkább az autóipari kiválóság igazi fesztiváljának szánnak, a világ egy olyan részén, amelyet pusztán pazarnak nevezni már-már becsmérlő lenne. Fotó: whatson.ae Katar epicentrumában a látogatók és a kiállítók a luxus, a sport, az egzotikus és a klasszikus autók példátlan bemutatójára számíthatnak. A helyszín a Dohai Kiállítási és Kongresszusi Központ 29 000 négyzetméteres területe lesz és a város több más pontján is felejthetetlen és kiemelkedő autós élményeket kínálnak a rajongóknak. A rendezvényre úgy készülnek, hogy ez egy élvonalbeli show legyen, amely a globális autóipar legnagyobb szereplőit egy igazán magával ragadó térben hozza össze. Fotó: qncc.qa A bemutatók mellett lesz városi menetparádé, amelynek során a legérdekesebb modellek a Corniche partján vonulnak fel, a hét kilométer hosszú, gyönyörű sétányon, a dohai öbölben. Fotó: qatartourism.org A közeli Sealine-sivatag a világ azon kevés helyeinek egyike, ahol a dűnék találkoznak a tengerrel: egyedülálló helyszín ez a terepjárók tesztelésére, amire szintén lesz lehetőség. Fotó: wgoqatar.com És hogy az izgalmakat még tovább fokozzák, az emírségben gondoltak egy nagyot és a show-t összekapcsolták a Forma-1-es Katari Nagydíjjal. Az október 8-ai futamot a Lusail International Circuit pályán rendezik, amit erre az alkalomra teljesen felújítanak. Fotó: promoracing.it A versenypályára 120 ezer szurkolót, a kiállításra pedig 200 ezer érdeklődő (és költésre kész…) látogatót várnak. Fotó: expedia.it A genfi Palaexpóra való visszatérést 2024-re tervezik, aztán biennálé-szerűen megint Kataré lesz a főszerep. Forrás: genevamotorshow.com További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Már lehet jelentkezni a HUMDA kunmadarasi motoros vezetéstechnikai tréningjére

2023.04.12.
Ahhoz, hogy kevesebb motoros baleset történjen a közutakon, empátiára és együttműködésre van szükség, de a magabiztos tudás és a motorkerékpár alapos ismerete is elengedhetetlen ahhoz, hogy mindenki biztonságban hazaérjen a nap végén. A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. motoros közlekedésbiztonsági napja azt a célt szolgálja, hogy a résztvevők zárt pályán tudjanak gyakorolni. Fotó: HUMDA Többféle gyakorlati tréningen és egy elméleti előadáson vehetnek részt a regisztrálók a motoros közlekedésbiztonsági napon. Az eseményen instruktorok segítségével a szlalomozást, a vészfékezést, valamint az akadályok és vészhelyzetek elkerülését gyakorolhatják a jelenlévők. A sűrű forgalomban történő előrehaladással, a kanyarívekkel és a kanyarkombinációkkal is foglalkoznak majd a motorosok. Az elméleti előadásokon a közúti elsősegélynyújtásáról, az ittas vezetés hatásairól és a motorkerékpáros balesetek tapasztalatairól is szó esik. A kevesebb rutinnal rendelkezőknek is sikerélményt nyújthatnak a reggeltől késő délutánig tartó motoros közlekedésbiztonsági nap. A rendezvénysorozat szállítmányozási partnere a Kombi-Express Kft. logisztikai vállalat. A kunmadarasi repülőtéren megtartandó képzésen érvényes műszaki engedéllyel rendelkező motorkerékpárral indulhatnak azok, akiknek megvan a megfelelő jogosítványuk. A képzésen való részvétel feltétele a 10 000 forintos regisztrációs díj megfizetése. Jelentkezni április 19. szerda 14:00-ig lehet humdamotosafety.hu oldalon. A befolyt összegből magyarországi gyermekeknek szervez közlekedésbiztonsági rendezvényeket a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány tulajdonában álló Ügynökség.
Címkék: 

Euro 7-es kibocsátási norma: az autógyártó országok újratárgyalásokat követelnek

2023.04.12.
  A bajor, Baden-Württemberg és Alsószász tartományok jelentős hátrányoktól tart a német autóipar számára az Euro 7-es kibocsátási norma bevezetése miatt. A bajor, a baden-württembergi és az alsó-szászországi autós tartományok szerint a német kormánynak nem szabad elfogadnia az EU Bizottság Euro 7-es kibocsátási normára vonatkozó terveit. A három állam jelentős hátrányoktól tart a német autóipar számára a végrehajtás esetén. "Meglehetősen kétségesnek tűnik számunkra, hogy a normák további szigorítása az egyéb diffúz kibocsátási források miatt egyáltalán a levegőminőség további jelentős javulásához vezet-e" - olvasható a három tartományi miniszterelnök Olaf Scholz (SPD) kancellárnak írt levelében, amely a Deutsche Presse-Agentur birtokába került. A társadalmi előnyöknek és a gazdasági költségeknek ésszerű arányban kell állniuk egymással. "Az új kibocsátási szabványnak és a kapcsolódó vizsgálati feltételeknek műszakilag és gazdaságilag is megvalósíthatónak kell lenniük. Emellett megfelelő végrehajtási határidőkre van szükség, amelyek figyelembe veszik az autógyártók fejlesztési ciklusait is" - folytatódik Markus Söder (CSU), Winfried Kretschmann (Zöldek) és Stephan Weil (SPD) háromoldalas levele. Közúti közlekedés: a légszennyezés legnagyobb forrása Novemberben az EU Bizottsága előterjesztette az EU-ban a szigorúbb kibocsátási normákra vonatkozó javaslatait. A Bizottság szerint a közúti közlekedés a városok légszennyezésének legnagyobb forrása. Becslések szerint a közúti közlekedésből származó részecske- és nitrogén-oxid-szennyezés 2018-ban mintegy 70 000 idő előtti halálesetet okozott az uniós tagállamokban és az Egyesült Királyságban. Az Euro 7 a személygépkocsik nitrogén-oxid-kibocsátását 2035-re várhatóan 35 százalékkal, a buszokét és teherautókét pedig több mint 50 százalékkal csökkenti. Az Európai Parlamentnek és az uniós tagállamoknak azonban még jóvá kell hagyniuk a javaslatokat. A tárgyalások jelenleg is folynak. A következő lépésben az uniós tagállamoknak és a Parlamentnek meg kell állapodniuk, mielőtt az új szabályok hatályba léphetnek. Elméletileg a Bizottság javaslata még változhat. Az autógyártók és beszállítóik már "elindultak a nulla kibocsátású hajtásrendszerek felé vezető visszafordíthatatlan úton" - folytatódik a jelentés. Ezért Baden-Württemberg, Bajorország és Alsó-Szászország úgy véli, hogy az új kipufogógáz-kibocsátási szabvány nem vezethet ahhoz, hogy "túlzott erőforrásokat fordítanak egy olyan technológia optimalizálására, amely 2035-től valószínűleg már nem lesz engedélyezett az EU-ban". A vállalatok versenyképessége és az éghajlatvédelem érdekében az iparág pénzügyi forrásait sokkal sürgősebben kellene az új, éghajlatbarát hajtásrendszerekbe áramoltatni. A tartományok támogatást kapnak az FD-től A szövetségi államok a Bundestag FDP-frakciójától támogatást kaptak: "Az EU Bizottsága által előírt határértékek és mérési módszerek a nagyvárosi területekhez igazodnak, és nem alkalmasak a mobilitás biztosítására a vidéki területeken. A belső égésű autók betiltása ráadásul a hátsó ajtón keresztül több ezer munkahely idő előtti megszűnését jelentené Németországban" - mondta Judith Skudelny, a parlamenti képviselőcsoport környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi szóvivője. Az autókkal szemben támasztott környezetvédelmi követelmények már most is nagyon magasak, mondta, és a városok levegője egyre tisztább. A miniszterelnökök levelükben különösen az új szabvány említett végrehajtási határidejét - 2025 júliusát a személygépkocsik és a könnyű haszongépjárművek, illetve 2027 júliusát a nehéz haszongépjárművek esetében - kifogásolták. Ezek "technológiailag túl ambiciózusak". Emellett fennáll a "reális veszély", hogy a járművek jogilag biztonságos nyilvántartásba vétele nem lehetséges, és a nyilvántartó hatóságoknál torlódás alakul ki. Az autóipari államok szempontjából a szövetségi kormánynak meg kell akadályoznia, hogy az uniós szintű tárgyalások során a munkahelyekre, a hozzáadott értékre és a versenyképességre ne legyenek negatív következmények. A három autógyártó tartomány, Baden-Württemberg, Bajorország és Alsó-Szászország számára, "ahol jóval több mint egymillió ember él az autóból", sok forog kockán. Hazánk autóipari kitettségének függvényében ránk is érvényesek és megfontolandók a cikkben megjelent gondolatok.   Cs.A.-Ő.P. Cikkünk megírását az InterCars támogatta.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója