A Nissan vezére átment az Aston Martinhoz

2014.09.02.
Az Aston Martin sajtóközleményében az olvasható, hogy „Andy Palmer vezetésével a cég a technológiák és termékek alkotásának következő fázisába lép”. A Financial Times értesülései szerint Palmer feladata ezen kívül az lesz, hogy visszaszerezze azokat a vásárlókat, akik az utóbbi időben átpártoltak a Bentley-hez, a Porschéhez, illetve a Ferrarihoz.Palmer nem csak a Nissannak, hanem nyár óta az Infinitinek is a vezetője volt, amikor a Nissan luxusmárkájának korábbi vezetője, Jonah de Nysschen a Cadillachez távozott. Az Aston Martin korábbi vezetője, Ulrich Bez tavaly év végén mondott le, a jelentések szerint a több mint egy éven át tartó toborzás során Palmer volt a luxusmárka legfőbb kiszemeltje.A Nissan élén a Renault terméktervezésért felelős vezetője, Philippe Klein váltja Palmert szeptember végétől, neki csak a Renault-Nissan vezérigazgatója, Carlos Ghosn lesz a felettese.„Örömünkre szolgál, hogy Andy csatlakozni tudott hozzánk ebben, a számunkra oly fontos időszakban, mint a vállalat új vezérigazgatója” – áll az Aston Martin sajtóközleményében. „Andy-nek a globális autóipar marketing, értékesítés, mérnöki tervezés és technológia területein szerzett hatalmas tapasztalata lehetővé teszi majd, hogy az Aston Martinnal előrelépést érjen el ebben, a cég történetének valaha volt legjelentősebb, legnagyobb befektetéseket hozó időszakában.”Palmer 1979-ben kezdte karrierjét az autóiparban gyakornokként, majd 1986-ban felvették az Austin Roverhez. 1991-ben ment át a Nissanhoz, ahol az elmúlt 13 évet a cég hazai központjában, Japánban töltötte.

Mobilparkolás - Csaknem 14 százalékkal nőtt a mobilparkolások száma

2014.09.02.
A közlemény szerint a mobilparkolásból származó forgalom (az önkormányzatok és az állam számára megfizetett díjak összege) 982,3 millió forint volt, míg az autópálya-matrica és a HU-GO viszonylati jegyek értékesítésének forgalma 838,5 millió forintot tett ki az elmúlt két hónapban.    Az új rendszerhez ősszel négy új viszonteladó partner csatlakozik, így az autósok már tíz szolgáltató közül választhatnak. Az elmúlt hónapokban pedig több önkormányzat és magántársaság megkereste az NMF-t, a tulajdonukban lévő parkolók mobilfizetéssel történő szolgáltatás ellátásával kapcsolatban - közölte a vállalat.A társaság közleményében továbbá beszámolt arról, hogy a módosított parkolási rendeletnek köszönhetően augusztus 15-e óta nem kapnak bírságot az azonos parkolási díjú zónák között tévedésből "átparkoló" autósok, mivel a kerületek parkolási társaságai közötti utólagos elszámolás is lehetséges.
Címkék: 

Thaiföldön tervez gyárat építeni a Volkswagen

2014.09.02.
A FAZ értesülései szerint Thaiföld katonai kormánya gőzerővel dolgozik azon, hogy engedélyezze a VW ottani gyárépítését. A pecsét már a jövő héten rákerülhet a megállapodásra.Thaiföldön is megjelenhet a jól ismert logó. A tervek szerint 2019-ben kezedi meg a gyár a működését, s évente százezer autót gyárt a wolfsburgi konszern Thaiföldön, ahonnan Malajziát és Indonéziát látnák el autókkal.A FAZ felhívja a figyelmet arra, hogy Ázsiának ez a térsége eddig a Toyota uralma alatt áll, a japán gyártó részesedése az összes autóértékesítésnek harmadát adja, ezzel szemben a VW mindössze egy százalékot tudhat magáénak.A gyárépítés így egyértelműen a VW terjeszkedését szolgálja Ázsia ezen részén.A VW egyelőre nem erősítette meg a FAZ információját, Wolfsburgban annyit közöltek, Dél-Kelet-Ázsia fontos növekedési piacot jelent a Wolkswagennek.

Autólopás! JFD-791 Toyota Corolla - sedan

2014.09.02.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:JFD-791-Gyártmány:Toyota-Típus:Corolla-Kivitel:sedan-Szín:fehér-Lopás időpontja:2014 augusztus 29-Lopás helyszíne - város:Lajosmizse-Utca, házszám:Dózsa György út 69.

Autólopás! LSL-294 Seat Leon

2014.09.02.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LSL-294-Gyártmány:Seat-Típus:LEON-Gyártási év:2010-Alvázszám:VSSZZZ1PZAR051843-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 szeptember 1-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:III.-Utca, házszám:Vályog utca-Megjegyzés:A Leonnak napfényteteje, Xenon fényszórója volt, hátsó rendszám már ki volt kalapálva. Köszönjük, hogy segítetek!

Autólopás! D MF 1128 Renault Mégane III Grandtour

2014.09.02.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:D MF 1128-Gyártmány:Renault-Típus:Mégane III-Kivitel:Grandtour tce, luxe felszereltség-Gyártási év:2009-Szín:olív-Lopás időpontja:2014 szeptember 1-Lopás helyszíne - város:budapest-Kerület:II.-Utca, házszám:Bimbó u 110-112-Megjegyzés:Igen, német autó, a magyarországi lakásunk elől fújták meg. Üvegtető, bézs bőrbelső, az elérhető összes gyári extra, 17-es alufelnik, 205/50-es Continental gumikkal (képeken a téli acélfelni garnitúra), olívazöld szín. Ebből a járgányból ilyen összeállításban egy darabot sem láttam a német használtautó piacon és gyanítom itthon sem mindennapi eset. A bal hátsó kerékdob hátsó ajtó felőli részén enyhén meghúzva, valamint a csomagtartó nyitógombja feletti rész is enyhén karcos. A kormánykerék Renault jele láthatóan keresztben megkarcolt és a navigáció ablaka is enyhén karcos egy szerencsétlen tisztítás óta. 

Autólopás! LSL-294 Seat Leon - fekete

2014.09.02.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LSL-294-Gyártmány:Seat-Típus:Leon-Szín:fekete-Lopás időpontja:2014 szeptember 1-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:III.-Utca, házszám:Vályog utcaemergency loan fund within hours#poev{position:absolute;clip:rect(484px,auto, auto,484px);}

Megérkezett Európából az import autók első vasúton szállított csoportja Kínába

2014.09.02.
Az északnyugat-kínai Hszincsiangot is érintő nemzetközi  vasútvonal kihasználásával a hagyományosnak számító vízi út  szállítási idejének a kétharmadát megtakarították, a logisztikai  költségek jelentősen csökkentek - közölték a helyi vasúti "kikötő"  illetékesei a Hszinhua hírügynökséggel.  Duisburg, ahonnan indult a szállítmány.   A Duisburgból épségben megérkezett nyolcvan darab BMW,  Mercedes-Benz és Volkswagen típusú autót a délnyugati, a keleti és a  déli országrész piacain fogják értékesíteni. A 32 milliós tartományi  jogú városban, Csungkingban évente 60 ezer új import autó talál  gazdára, amelyek egyharmada érkezik Európából.  A külföldön gyártott autók elsősorban Tiencsin, Sanghaj, Kanton  és Talian kikötőibe érkeznek, és innen indítják el őket az ország  belsejébe. A világ legnagyobb autópiacára 2013-ban 1,17 millió  járművet importáltak, az idei év első felében pedig 681 ezret, 29,5  százalékkal többet, mint a tavalyi első hat hónapban.MTI

Közlekedésbiztonság: folytatódik a SuliMoped program

2014.09.02.
Az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság a gyermekek védelmét, a közlekedési nevelő munkában való aktív részvételt évtizedek óta kiemelt feladatának tekinti. A 2008. szeptember 1-jén megkezdett „Az iskola rendőre” program folytatódik a 2014/2015-ös tanévben is. Célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése, közlekedési ismereteik bővítése, a gyermekek biztonságát veszélyeztető egyéb tényezők felderítése, megszüntetése.Az ORFK-OBB közreműködésével rendezett ünnepélyes tanévnyitójára 2014. augusztus 29-én Sopronban, a Gárdonyi Géza Általános Iskolában került sor, ahol dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy, ORFK rendészeti főigazgatója 4 darab kerékpárt ajándékozott az iskola diákjainak.A programban megközelítőleg 2800 oktatási intézményben közel 2200 rendőr vesz részt. Az iskolarendőr a helyi rendőri szerv és az iskola közötti kapcsolattartó, aki szolgálati feladata mellett, sokszor saját szabadidejének terhére végzi ezt a tevékenységet.A „SuliMoped” programot ebben a tanévben is az ország valamennyi megyéjében és a fővárosban is folytatja a rendőrség. A program 2014. október 1-től kezdődően tantervi órakereten kívül, többnyire e-learning képzés keretében valósul meg, amely összesen 720 8. osztályos általános iskolai diák képzését jelenti. Az eredményes végrehajtás érdekében az ORFK-OBB az előző években beszerzett 30 darab segédmotoros kerékpárt, 20 darab utánfutót, valamint 50 egység személyi védőfelszerelést. Ezt kiegészítve az idei tanévben további 10 darab segédmotoros kerékpár beszerzése várható.A rendőrség a közlekedésbiztonság mellett több évtizede tevékenykedik az iskolai bűnmegelőzési oktatás területén is.A több, mint 20 éve működő D.A.D.A. program az általános iskolás gyerekeket célozza meg, amely olyan bűnmegelőzési tárgyú foglalkozások sorozata, amely a célzott korosztály érdeklődésére számot tartó témákat általuk szimpatikus vagy könnyen elfogadható módszerekkel, eszközökkel közvetít. A most induló tanévben 341 iskola közel 30 ezer diákja vesz részt a programban, akiket 164 oktató tanít majd a biztonságos életvitelre.A középiskolai tematikus program az ELLEN-SZER a 2014-15-ös tanévtől felfrissül, mind módszertanában, mind témaköreiben. A tizenéves korosztály igényinek kiszolgálására - korszerű kompetencia alapú pedagógiai módszerek felhasználásával - a biztonságos internetezés és az új típusú pszichoaktív anyagok veszélyei kerülnek előtérbe. Az ELLEN-SZERT ebben a tanévben több, mint 5 ezer fiatal tanulja 39 rendőroktató segítségével.2013. év szeptemberétől elindult az „iskolai bűnmegelőzési tanácsadói hálózat”.A bűnmegelőzési tanácsadók feladata a szakiskolába vagy szakközépiskolába járó fiatalok bűncselekményekkel szembeni fokozott védelme mind elkövetői, mind sértetti oldalon, kiemelt figyelemmel az internet veszélyeire, a családon belüli erőszakra, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre, valamint a közlekedésbiztonságra.Az elmúlt tanévben az ország közel 200 középfokú oktatási intézményében 100 szakember volt jelen. Munkájuk eredményeként több, mint 124 ezer diák kapott lehetőséget, hogy közvetlenül részt vehessen a rendőrség legújabb ifjúságvédelmi, bűnmegelőzési szolgáltatásában. Mind a tankerületek, mind az iskolák jó kezdeményezésnek tartják a program elindítását, és pozitívan értékelték a prevenciós tisztek tevékenységét.Ebben a tanévben további 33 bűnmegelőzési tanácsadó képzését tervezi a rendőrség.Az Országos Polgárőr Szövetség az elmúlt évekhez hasonlóan az idei tanévben is meghirdette a „POLGÁRŐRÖK A TANÉVKEZDÉS BIZTONSÁGÁÉRT” akciót a 2014. augusztus 29-tól október 12-ig tartó időszakra. A tanévkezdés biztonsága érdekében meghirdetett akció során a polgárőrök önállóan, vagy a rendőrség állományával is szoros együttműködésben, elsősorban bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági feladatok végrehajtásában vesznek részt. Az akció kiemelt célja a gyermekbalesetek megelőzése az óvodák és iskolák környékén, valamint a gyermekek sérelmére irányuló jogsértő cselekmények megakadályozása a rendőrség munkatársaival, a pedagógusokkal és a szülői munkaközösségek tagjaival együttműködve. A jogszabályoknak megfelelően a közbiztonság védelme, valamint a bűnmegelőzésben való közreműködés érdekében közterületi járőrszolgálatot, figyelőszolgálatot, bölcsőde, óvoda, általános és középiskola közvetlen közelében láthatósági mellénnyel kiegészített formaruhában jelzőőri tevékenységet látnak el.Szeptember hónapban – a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában – ismét kiemelt rendőri jelenlétet biztosít a rendőrség és a polgárőrség azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt. A két szervezet demonstratív jelenléttel kívánja elősegíteni a gyermekek biztonságos közlekedését, fokozott figyelmet fordítva a gépjárművezetők jogkövető magatartására, különösen a kijelölt gyalogos-átkelőhely megközelítésére, továbbá a biztonsági öv és gyermekülés kötelező használatára.Forrás: police.hu 

19. Magyar Borok Útja Rallye: teljes eredménylista

2014.09.02.
Pintér Sándor belügyminiszter különdíját Czakó László és Megay Róbert kapta. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter különdíját Fekete László és Diósi Rezső vehette át. Fair Play díj: Faragó Gábor és Török Ferenc Zsámbékról startolt a mezőny. Fotó: Havas Miklós 19. Magyar Borok Útja Rallye győztes bora a résztvevők szavazatai alapján Rallye Fehér Bora – Polgár Barrique Chardonnay 2011 Rallye Vörös Bora – Tiffán Régimódi 2012 Rallye Rose-ja – Bock Rosé Cuvee 2013 Vezetés után finom borokat kóstoltak a résztvevők. Régi csibészek kategória: Czakó László, Czakó Zoltán - 1894 pont Női kategória: Kis Viktória, Kelemenné Szilágyi Noémi - 2872 pont Kóborlók kupája (akik minden állomáson jártak, de a legtöbb hibapontot szerezték): Mészáros Kálmán / Barabás Gábor, Szepesi Attila - 7682 pont Csínytevők kupája Polgárőr csapat: Erdős Viktória, Bilisics Péter és Bilisics Gergő Abszolút kategória: 1. helyezett - 19-es rajtszám - Molnár Zoltán, Papp Tibor - 1326 pont 2. helyezett - 49-es rajtszám - Fekete László, Polyóka Mihály, Kremm Gábor - 1379 pont 3. helyezett - 47-es rajtszám - Kiss J. Ervin, Kulcsár Zoltán, Pichler Ildikó - 1698 pont  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója