Ha így megy tovább, nem lesz kevesebb kamion az utakon – elbukott az árufuvarozás zöldítésének uniós programja

2023.11.05.
Az uniós klímacélok eléréséhez kulcskérdés az árufuvarozás zöldítése, hiszen a szállítmányozási ágazat felel a széndioxid-kibocsátás mintegy 20 százalékáért. Ennek is az egyik legfontosabb eleme a fuvarozási módváltás, azaz, az áruk szállításának nagymértékű átterelése közútról vasútra, vagy vízre. Az Európai Számvevőszék intermodális fuvarozásról készített, nemrégiben publikált jelentéséből azonban kiderült, hogy az Európai Bizottság vonatkozó céljai, miszerint 2030-ra a nagy távolságú – 300 km feletti – közúti fuvarok csaknem egyharmadát kellene vasúton, vagy vízen szállítani, már azok kitűzésekor (2011, 2020) sem voltak reálisak, sőt a helyzet még rosszabb, mint volt egy évtizeddel ezelőtt. Fotó: Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége A vasúti árufuvarozás 2010 és 2019 között mindössze 8 százalékkal nőtt, míg 2019 és 2022 között csaknem tíz százalékkal csökkent Európában. A belvízi fuvarozás is jelentősen csökkent ezen időszak alatt, a közúti fuvarozás azonban mind az árutonnát, mind a tonna kilométert tekintve számottevően élénkült. Hazánkban valamivel jobb a helyzet „Magyarország az elmúlt négy évben átlag fölött teljesítette az Unió célkitűzését, a helyzet azonban itt sem rózsás, de a romlás mértéke mérsékeltebb, mint az európai átlag. A 30 százalékos átterelés azonban a jelenlegi ütemben így sem valósítható meg 2030-ra” – hangsúlyozta Fülöp Zsolt. Hazánkban az elmúlt négy évben a vasúti árufuvarozás árutonna (-1,46 százalék) teljesítménye csökkent, a tonna kilométer (+7,41 százalék) tekintetében azonban számottevő növekedés volt – nagyobb távolságra kevesebb árut fuvarozott a vasút. A közúti árufuvarozás teljesítménye ugyanezen időszak alatt nőtt az árutonna (+0,87 százalék) és a tonna kilométer (+0,64 százalék) tekintetében is. Eközben a magyar belvízi fuvarozás a legnagyobb vesztese az elmúlt négy évnek: az árutonna (-8,57 százalék) teljesítménye csökkent, a tonna kilométer (+0,37 százalék) esetében pedig stagnált. Az intermodális fuvarozás ugyanakkor folyamatosan és dinamikusan a fejlődött. Csak 2021-2022-ben lehet szerény növekedésről beszélni (teljes mennyiség +1,67 százalék, konténeres forgalom +1,31 százalék, félpótkocsik forgalma -0,60 százalék.) Egyedül a félpótkocsis forgalom csökkent kis mértékben a magas vasúti vontatási költségek miatt. Az MLSZKSZ elnöke szerint az Európai Számvevőszék vizsgálata is alátámasztja, hogy a célkitűzést új szakpolitikai beavatkozás nélkül nem lehet teljesíteni. Az uniós tagországok több mint kétharmada komoly logisztikai és árufuvarozási kihívások előtt áll, amelyeket maguktól nem tudnak megoldani, ezért egységes és kötelező érvényű szabályokra van szükség. Szigorú szabályokra van szükség Az európai árufuvarozási ágazat már régóta várja az Európai Uniótól a szakmai javaslatokat, amelyek kiterjednek olyan lényeges kérdésekre, mint a kombinált szállításról szóló irányelv és a közúti haszongépjárművek tömegeiről és méreteiről szóló irányelv felülvizsgálata. A szándék megvalósításához ugyanis több lényeges alapelem is hiányzik, amelyek nélkül a megadott határidőre, az elképzelt átterelési mértéket nem lehet megvalósítani, de még a közelébe sem lehet érni. „A legfőbb probléma az, hogy az eddigi uniós ajánlások nagyon megengedőek, gyengék voltak, ezért senki sem vette ezeket komolyan. Olyan uniós intézkedésekre lenne szükség, amelyek mindenkire kiterjednek, kötelezőek és közelebb hozzák az intézkedéseket az operatív működéshez, valamint számonkérhetőek, és konkrét fejlesztési, magvalósítási terveket várnak el a tagországoktól. A klímacél eléréséhez nélkülözhetetlen, hogy növeljük az intermodális fejlesztéseket és a fuvarozási módváltás dinamikáját” – mondta Fülöp Zsolt. Az MLSZKSZ felpörgetné az intermodális fuvarozást A magyarországi és az uniós intermodális fuvarozási piac fejlődési boom előtt áll. Jelenleg a közúti fuvarozás a gyors, pontos, személyre szabott, kiszámítható megoldásaival toronymagasan a többi fuvarozási ágazat fölé emelkedik, még olyan területeken is, mint a nemzetközi fuvarozás, ahol nem egyértelmű a dominanciája. Közelíteni kellene a vasúti fuvarozás 25 km/h-s átlagsebességét a közúti 60 km/h-s átlagsebességhez. Az MLSZKSZ javaslata szerint az intermodális fuvarozás jelentős növekedéséhez olyan uniós szintű koncepció szükséges, amely négy fő beavatkozási területen tudná segíteni az intermodális fuvarozást: az infrastruktúra, az eszközök, a szabályozás és az ösztönzők fejlesztésében. A célok elérése érdekében jelentős vasúti beruházásokra van szükség legalább a TEN-T hálózatok terén, mert jelenleg nem megfelelő az infrastruktúra, még a vasúthálózat karbantartására sincs elégendő pénz nagyon sok EU országban, a felújításra pedig szinte semmi. Biztosítani kell a terminálok vasúti megközelíthetőségét, az infrastruktúra kiépítését, a TEN-T műszaki követelmények megteremtését. Emellett támogatni kellene az eszközbeszerzést is, mert jelen-leg szinte lehetetlen terminálkapacitás-növelő beruházáshoz támogatást szerezni. „Az intermodális forgalom fejlődésében nagy áttörést jelentene, ha létrejönne egy olyan motivációs rendszer, amivel rá lehetne bírni a közúti fuvarozó cégeket, hogy vegyék igénybe a vasúti fuvarozást” – mondta Fülöp Zsolt. Ezen a területen több párhuzamos kezdeményezés is fut, amely azt mutatja, hogy mások is érzik a területben rejlő, még kiaknázatlan lehetőségeket. A szövetség piaci szereplők bevonásával összegyűjtötte azokat a területi elemeket az Európai Bizottság részére, amelyekkel kapcsolatban gyorsan, uniós szintű megállapodásra kell jutnia a tagországoknak. A javaslatcsomagban szerepel többek között a kereskedői vasutak együttműködési készségének fejlesztése, az árajánlatadások felgyorsítása, a határátmenetek és a fuvarfeladatok végrehajtásának lerövidítése, a vészhelyzeti reakcióképesség újragondolása, a működési szabályozók egyszerűsítése és a dolgozók piaci szemléletének fejlesztése is.

Magyar focista tragikus halála Ausztriában: nem sokkal előtte még gólt lőtt

2023.11.05.
Szörnyű baleset történt szombaton az A1-es Nyugati Autópályán (Westautobahn) . Hajnali 2 óra 10 perc körül egy teherautó nekiütközött egy 26 éves Grieskirchen városrészből érkező személygépkocsinak. Az autót vezető magyar állampolgárságú focista kirepült a járműből, kórházba szállították, de nem élte túl a balesetet. A forgalommal szemben haladó autó miatt halt meg? Szinte ezzel egy időben érkezett bejelentés egy rossz irányba haladó sofőrről a közelben. Feltehetőleg az autópályán a forgalommal szemben haladó autó miatt lassíthatott, majd állhatott meg a magyar férfi. Az osztrák rendőrség tanúk jelentkezését várja az ügy pontos tisztázása érdekében: Autobahnpolizei Haid, telefonszám 059133 4133-200 - írja az osztrák portál. A Heute cikke. Képernyőfotó Az áldozat nem élte túl a balesetet. A „ligaportal.at” értesülései szerint a 26 éves játékos az ASKÖ Donau Linz jól ismert regionális ligás labdarúgója, Varga Márkó. A védekező játékos közvetlenül előtte szerzett gólt az SPG St. Florian/Niederneukirchen elleni 6-0-ra megnyert mérkőzésen. Most az ASKÖ Facebook oldalát gyászszalag díszíti. "Nem tudom, mit mondjak, a helyzet nagyon nehéz mindannyiunk számára. Nem tudjuk elhinni" - mondja Kurt Baumgartner sportmenedzser a Ligaportalnak. Az ASKÖ Facebook oldalát gyászszalag díszíti. Fotó: Facebook Márkó nagyon jól érezte magát a klubnál, „igazán rendes fickó” volt, és természetesen jó futballista. "Amikor ma reggel megkaptuk ezt a hírt, mindannyian le voltunk döbbenve. A szomorúság elképzelhetetlen. Most már teljes mértékben a család mögött vagyunk, és a lehető legjobban támogatjuk őket." Márkó egy 4 éves kisfiút hagyott maga után - írja a Heute.

Éjjeli dráma Hamburgban, lövések a repülőtéren

2023.11.04.
Egy fegyveres férfi autójával áttörte a biztonsági kaput a hamburgi repülőtéren, és lövéseket adott le. A kocsiban két gyerek tartózkodik. Az osztrák portál cikke. Képernyőfotó. Nehéz jelenetek a hamburgi repülőtéren! A "Hamburger Morgenpost" jelentése szerint egy fegyveres férfi autójával áttörte az északi kapu biztonsági sorompóját, és az aszfaltra hajtott. Ott a férfi két lövést adott le a levegőbe. A rendőrség ezt megerősítette. A férfi  két gyermek apja, és vele ülnek az autóban. Nem sokkal korábban a feleség állítólag segélyhívást kezdeményezett, és bejelentette, hogy elrabolta a gyerekeket, és a repülőtérre tart. Ezután a rendőrök nagy csoportja körbevette az autót. Közben leállították a repülést, és bezárták a terminálokat. A „Bild” értesülései szerint több tüzet is okozott a repülőtér területén A helyzet zavaros, erős rendőri erők vannak a helyszínen, nagy kötelékkel. További információk egyelőre nem ismertek, az akció még tart.  

Brazil Nagydíj - Verstappen nyerte a sprintfutamot

2023.11.04.
A 26 éves holland pilóta mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője zárt másodikként, a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez pedig harmadikként. Fotó: Max Verstappen hivatalos oldala. A sorozatban harmadik vb-címét már korábban bebiztosító Verstappen a rajt után azonnal megelőzte a pole pozícióból startoló Norrist, majd a leintésig magabiztosan őrizte vezető helyét és simán diadalmaskodott. Hátrébb viszont számos előzést láthatott a közönség, a rövidtávú verseny ugyanis látványos küzdelmet hozott, és többen is komoly csatákba keveredtek a pontszerzést jelentő első nyolc helyen. A brazíliai verseny az idei naptár hatodik, egyben utolsó sprintfutamos hétvégéje, de a lebonyolítás az év elején a csapatokkal történt egyeztetést követően módosult. Az új rendszerben szombaton délelőtt külön időmérő edzést tartanak, amely a délutáni rövid viadal rajtsorrendjét határozza meg. A sprintfutamon az első nyolc helyezett szerez világbajnoki pontokat, a győztes 8, a második 7, a harmadik 6, a negyedik 5, az ötödik 4, a hatodik 3, a hetedik 2, a nyolcadik pedig 1 pontot. A 71 körös Brazil Nagydíj vasárnap - közép-európai idő szerint - 18 órakor kezdődik, azon Verstappen rajtol majd a pole pozícióból. Végeredmény, Brazil Nagydíj, sprintfutam (24 kör, 103,416 km, a pontszerzők):      1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 30:07.209 perc 2. Lando Norris (brit, McLaren) 4.287 másodperc hátrány 3. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 13.617 mp h. 4. George Russell (brit, Mercedes) 25.879 mp h. 5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 28.560 mp h. 6. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 29.210 mp h. 7. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 34.726 mp h. 8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 35.106 mp h. MTI

Ilyen volt a balkáni protokollflotta

2023.11.04.
Ami biztos, hogy a harmincöt éve át regnáló Todor Zsivkov idején megtapasztalhatták a népek, hogy milyen élvezni a pártfőtitkár közlekedését, ami totális zárást jelentett. Csajkából volt a legtöbb Fotó: Boros Jenő Hosszú volt a Bolgár Kommunista Párt és Bulgária elnökének uralma, az 1954-től 1989-ig tartó korszak autóflottája hasonlított a többi szocialista országéhoz. A ZIM, ZISz, GAZ modellek, vagyis a sztálini idők robusztus limuzinjait az 1960-as években a Gorkij autógyár Csajkái váltották. A protokoll flottákat kísérő biztonságiak Pobjedákat és Volgákat használtak. Volgák és Pobjedák domináltak a pártflottában     Fotó: Boros Jenő A könnyedebb formavilágú Sirályok mellett akadtak még színes modellek a bolgár protokollflottában, ám az egzotikusokat ritkán és inkább csak különleges alkalmakkor vetették be. Például az egykori gerillavezér, majd kubai államfő bulgáriai látogatásakor, 1972-ben a szófiai utcákon többezren köszöntötték a nyitott Cadillacből integető Fidel Catsrot és Todor Zsivkovot, a konvojt GAZ 24-es Volgák kísérték. Ugyanebből a nyitott Cadillac Series 62-esből integetett a világ első űrhajósa, a szovjet Jurij Gagarin is. A CUM áruház és a Balkán hotel között magasodott a BKP központi bizottságának szovjet stílusú épülete, ami megfelelő hátteret szolgált a kivezényelt tömegek között elvonuló konvojoknak. Itt üdvözölték a világ első űrhajósát, Jurij Gagarint, 1978-ban Moammer al Kadhafi líbiai vezetőt, majd a legendás Mercedes-Benz 600 Pullman Landauletben 1984. június 15-én Kim Ir Szent, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Nagy Vezérét, aki szokás szerint nem repülővel, hanem vonattal érkezett. ZIL a rangosabb vendégeknek   1988. június 30-án Mercedesben vonult az űrhajós trió, a bolgár Alekszandr Alekszandrov, a szovjet Anatolij Jakovlevics Szolovjov repülésvezető és Viktor Petrovics Szavinyih fedélzeti mérnök. A Német Demokratikus Köztársaság (NDK) Államtanácsának elnöke Walter Ulbricht és Willy Stoff miniszterelnök 1967-es bulgáriai látogatásakor ZIL 110-essel utazott, a delegáció többi tagja GAZ 13-as Csajkával érkezett a Bojána-i rezidenciára. Ez legalább annyira védett volt, mint az autókat szervizelő Nemzeti Biztonsági Szolgálat (SZNB) központi műhelye. Barokkangyal Mercedes árverésen        Forrás: Bonhams Innen került Bonhams-aukcióra a legelegánsabb protokoll modell, a német kancellár után Adenauer-Limousine-ként emlegetett 1958 Mercedes-Benz 300d, amit királyok, elnökök, diktátorok használtak. A barokkos karosszéria orrában a 300 SL versenyautótól származó 3 literes, 6 hengeres, benzinmotor 115 lóerőnyi teljesítménye 3 fokozatú automata sebességváltón át hajtotta a hátsó kerekeket. A legendás Beecker autórádióval felszerelt jármű hitelességét az aukción dokumentumok is bizonyították az alvázszámot (189.010-A8500918) és motorszámot (189.981-8500204), a 2105. márciusi listán a kikiáltási ára 65-.75 ezer euró volt. 1958-as Mercedes műszerfal        Forrás: Bonhams Az autóról annyit lehet még tudni, hogy a vasfüggöny lehullása után, 1989-ben a szovjet titkosszolgálat moszkvai raktárában őrizték, majd egy orosz gyűjtőhöz került, aki korábban a KGB-nél szolgált. 2014-ben műfaj elismert német szakértője, a nürnbergi Günther Jelinek részlegesen restaurálta. A rezsimváltás után alaposan megváltozott a bolgár állami gépjárműpark, napjainkban a klasszikus csillagos márka mellett a konkurensek is labdába rúgnak: a páncélozott elnöki Mercedes-Benz S600, BMW 5 Series és BMW 7 Series mellett Toyota Land Cruiser is szolgál. Akadt olyan bolgár miniszterelnök, aki gyakran ült a volán mögé, ilyenkor a hátsó ülésre küldte sofőrét, miközben egy másik biztonsági embert ültette maga mellé. A felvezető autók között van Audi, BMW, Ford, Mercedes, Toyota. A köztársasági elnök és a miniszterelnök hivatalos utakra és prominens külföldi vendégek utaztatásakor páncélozott Mercedes S600 Guardot használ. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Mesterséges intelligencia segítségével tökéletesítené autóit a Peugeot

2023.11.04.
Az elmúlt néhány évtizedben robbanásszerű fejlődésen ment át az autóipar. Ma hajlamosak vagyunk guruló számítógépként beszélni a modern járművekről, és ezt új fejleményként emlegetni, pedig az elektronikus agyak és az azokat összekötő CAN-buszhálózatok már az ezredfordulón elkezdték átvenni az egyes rendszerek irányítását. Az akkori célok és lehetőségek azonban egészen mások voltak, mint a maiak. Az online kapcsolódás, a fedélzeti infotainment funkciók, a részben vagy teljesen önvezető járműrendszerek, a mind fejlettebb elektromos hajtásláncok – hogy a ma még nem is létező szolgáltatásokat ne is említsük – mind több adattal dolgoznak. „Ráadásul ezt a növekvő mennyiségű információt egyre több társrendszerrel kell nem csak megosztaniuk, hanem közösen és kölcsönösen feldolgozniuk és értelmezniük. Egyre szorosabb szimbiózisban léteznek tehát az egyes funkciókat kiszolgáló számítógépek, amelyekből egy-egy autóban ötven, de akár százhúsz is működhet” -, árulja el Steve Rober, a Peugeot és társvállalatai által létrehozott Stellantis autóipari konszern elektronikai és félvezető rendszerekért felelős vezetője. Rober úr és munkatársai ezzel szemben úgy vélik, a decentralizált vezérlő rendszerek (azaz pont az az architektúra, amely annak idején életre hívta a CAN-buszrendszereket) helyett egyetlen nagyteljesítményű központi számítógépre kellene bízni a modern autók fedélzeti rendszereinek a vezérlését. Ennek számos oka van, a megbízhatóságtól kezdve a költségekig, a tömegoptimalizációtól a helykihasználásig. A legfontosabb azonban a maximális teljesítmény iránti igény. Hogy biológiai hasonlattal éljünk: míg a mai autók elektronikus hálózata a legjobb esetben is dúcigdegrendszerre emlékeztet, eljött az ideje, hogy fejlett központi idegrendszert kapjanak. Ebben az evolúciós folyamatban kapóra jön, hogy az új generációs (akkumulátoros elektromos) járművek eleve vadonatúj architektúrára épülnek, és olyan nagyfeszültségű elektromos hálózattal rendelkeznek, amely elősegíti a nagyteljesítményű számítógépek, illetve a nagy sávszélességű kommunikációs csatornák üzemeltetését. „Jelenleg szinte kizárólag edge eszközökből áll a járművek vezérlő hálózata, mi azonban arra törekszünk, hogy ezek számát jelentősen csökkentve egy központi, nagyteljesítményű számítógéppel, és szükség szerinti (csekély) számú zónavezérlő egységgel váltsuk ki ezeket.” – avat be a tervekbe a szakember. A modern autókban hatalmas mennyiségű, igen összetett adat keletkezik, amelyek közül minden egyes funkciónak más és más információmorzsára van szüksége – gondoljunk csak a járművekbe beépített kamerákba, radarokba, ultrahangos szenzorokra, amelyek a manőverezést, az ütközések elkerülését és az önvezető funkciókat egyaránt ellátják adatokkal, ám mindegyik szolgáltatásnak más és más típusú információra van szüksége. Arról nem is beszélve, hogy a különböző alrendszerek szinte kivétel nélkül összeköttetésben állnak egymással, kölcsönösen hatással vannak egymás működésére, döntéseire. A hatalmas mennyiségű nyers adatot tehát először villámgyors kapcsolaton keresztül el kell juttatni a nagyteljesítményű központi számítógéphez, amely leválogatja és értelmezi a beérkező adatokat, majd dönt azok összehangolt felhasználásáról. Ez az a pont, ahol megkerülhetetlenné válik a mesterséges intelligencia, amely az információ rendszerezési módszerének a kidolgozásában éppúgy hatalmas segítséget jelenthet a fejlesztő mérnököknek, mint magának a központi idegrendszernek a feladatoptimalizált megtervezésében, és természetesen az egész technológia működtetésében. „Léteznek olyan helyzetek, amikor az adatokat a szenzorhoz közel kell értelmezni; ez is olyasvalami, aminek az eldöntésében segítségünkre lehet a technológia.” – teszi hozzá a szakember. Ezek a tervek megmagyarázzák, a Peugeot és társvállalatai miért határoztak úgy egy évvel ezelőtt, hogy megvásárolják a magyar fejlesztők által létrehozott és üzemeltetett aiMotive start-up vállalatot, amely többek között olyan, 2. szintű önvezető rendszereket épített (hardvert és szoftvert egyaránt), amelyek a későbbiekben egyszerűen és hatékonyan tehetők alkalmassá 3. vagy akár 4. szintű önvezető feladatok ellátására. Ez önmagában jelentős dolog: a meglévő architektúrákkal ugyanis nem oldható meg egyszerűen – és főleg nem elegánsan –, hogy egy rendszer ma egy adott protokoll szerint működjön, holnap pedig egy másikat szolgáljon ki. Ezért aztán tiszta lappal kezdték a fejlesztést, amelynek során párhuzamosan dolgoznak a központi agyon, a hálózaton, a szenzorokon, valamint az ezeket összehangoló mesterséges intelligencián. „Azt gondolná az ember, hogy egy ilyen rendszer kiépítéséhez és működtetéséhez hatalmas adattároló kapacitásra van szükség.” – enged bepillantást a fejlesztés során felmerülő dilemmákba Rober úr. „Ez azonban nem feltétlenül van így. Az önvezető rendszer adatrögzítő funkciója értelemszerűen rengeteg információt fogad és rendszerez. Ehhez valóban extra memóriára van szükség, azonban az adatokat csak addig kell a jármű fedélzetén tárolnunk, amíg fel nem töltődnek a felhőbe.” Ez pedig olyasvalami, ami a mobil adatátviteli technológia gyors fejlődésével egyre kevésbé jelent problémát. Már csak az a kérdés, hogy mindez mikorra kerülhet az ügyfelek által megvásárolható, biztonságosan és megbízhatóan  használható autókba. A vadonatúj STLA architektúrát, amely a harmadik generációs Peugeot 3008 piacra lépésével kézzel fogható valósággá válik, már eleve ezeknek a rendszereknek a szem előtt tartásával fejlesztették ki. Ezzel együtt sem lesz gyors az átállás, Steve Rober azonban bizakodó: véleménye szerint „néhány éven belül” mindannyian megtapasztalhatjuk a fejlesztések eredményeit. Ezt az optimista meglátást gyakorlatilag tényszerűvé tette a Peugeot-t és társmárkáit tömörítő Stellantis-csoport október végi bejelentése. A konszern ugyanis további 20 milliárd forintnak megfelelő befektetéssel támogatja az aiMotive Informatikai Kft. kutatási és fejlesztési tevékenységeit, az aiMotive technológiái pedig Heiko Schilling, az autógyártó szoftver- és mesterségesintelligencia-fejlesztési alelnöke szerint már 2026-ra megjelenhetnek a Peugeot és a többi márka típusaiban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A Hyundai gyárat tervez Szaúd-Arábiában

2023.11.04.
A Hyundai és a szaúd-arábiai szuverén befektetési alap menedzserei a szerződés aláírása után. Fotó: Hyundai A VW versenytársa, a Hyundai és a szaúd-arábiai állami befektetési alap, a Public Investment Fund PIF együttműködik egy autógyár felépítésében a sivatagi államban. A PIF 70, a Hyundai pedig 30 százalékot birtokol a vegyes vállalatban – jelentette be Dél-Korea iparági vezetője. A projekt beruházásai várhatóan meghaladják az 500 millió dollárt (körülbelül 471,8 millió eurót). Kisebb testvérével, a Kiával együtt a Hyundai a világ tíz legnagyobb autógyártója közé tartozik. A Hyundai Motor és a PIF közötti megállapodást Yoon Suk Yeol dél-koreai elnök állami látogatása során írták alá Rijádban. A Hyundaival való együttműködés része a PIF azon terveinek, hogy felgyorsítsa Szaúd-Arábia „autóipari ökoszisztémája” növekedését – mondta Yazeed Al-Humied, az alap képviselője. Az építkezés a tervek szerint jövőre kezdődik. Az új gyár 2026-tól évi 50 000 autót gyárt majd. A tervek szerint mind a belsőégésű, mind a villanymotoros autók legördülnek majd a futószalagról. A Hyundai emellett "stratégiai technológiai partnerként is támogatja az új gyártóüzem fejlesztését". A helyszínről és az ott összeszerelt modellekről nem közöltek részleteket.

Brazil Nagydíj – Lando Norris rajtol az élről a sprintfutamon

2023.11.04.
A 23 éves pilóta mellől a sorozatban harmadik világbajnoki címét már korábban bebiztosító Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője startol, míg a harmadik rajtkocka a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérezé lett. A 24 körös sprintfutam 19.30-kor kezdődik Sao Paulóban.     A sprintfutam rajtsorrendje:     ----------------------------     1. sor: Lando Norris (brit, McLaren) Max Verstappen (holland, Red Bull)     2. sor: Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) George Russell (brit, Mercedes)     3. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)     4. sor: Charles Leclerc (monacói, Ferrari) Daniel Ricciardo (ausztrál, Alpha Tauri)     5. sor: Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)     6. sor: Kevin Magnussen (dán, Haas) Nico Hülkenberg (német, Haas)     7. sor: Pierre Gasly (francia, Alpine) Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)     8. sor: Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) Esteban Ocon (francia, Alpine)     9. sor: Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)     10. sor: Alexander Albon (thaiföldi, Williams) Logan Sargeant (amerikai, Williams)     A további program:     később: sprintfutam 19.30     vasárnap: futam 18.00   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Rosszul sorolt be a személyautó, amivel nagy galibát okozott az M0-son - videó

2023.11.04.
A felvételek alapján az látszik, hogy egy személyautós viszonylag rossz ritmusban sorolt be egy kisteherautó elé, aki fékezett, emiatt a mögötte lévő két kamionnak is a fékre kellett lépnie, ők azonban összeütköztek, ráadásul az első kamion sofőrje nem volt bekötve, így meg is sérült.         A bejegyzés megtekintése az Instagramon                       Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés   A kisteherautó ugyan megnézte, hogy mi történt, de elhajtott a helyszínről, ekkor a balesettől néhány méterre dolgozó, szalagkorlátot javító csapat sietett a balesetben résztvevők segítségére. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Tíz változatban érkezik a Lego-stílusú moduláris autó

2023.11.04.
Az igény szerint átalakítható, moduláris platformon működő elektromos autó, az XBUS EV Lego-stílusban érkezik 2025-ben. Az ígéretek szerint 600 km-t képes megtenni 30 kWh-s akkumulátortöltéssel. Összesen 10 karosszériaváltozat és két alváz opció áll rendelkezésre: SUV-hoz és városi autóhoz. A vezető a kormányt balról jobbra is mozgathatja, sőt középre is állíthatja. Ez azért lesz lehetséges, mert a kormánykerék és a pedálok nincsenek mechanikusan összekapcsolva. A német startupok 90%-a megbukik az első három évben. Az ElectricBrands, a hihetetlenül fantáziadús XBUS elektromos autó gyártói büszkén állítják, hogy ők nem tartozik közéjük. Emellett annak ellenére is kitartanak, hogy 2020-ban bejelentett projekt, a moduláris egyterű bemutatkozása kétszer is késést szenvedett az eredeti határidőhöz képest. A ElectricBrands cég technikailag hat éve működik, tehát már túllépte a hároméves, kritikus küszöböt. De ami még fontosabb, Max Brandt vezérigazgató határozottan kitart amellett, hogy az apró furgon 2024 végén vagy 2025 elején piacra kerül, miután egy tavaly novemberi kereskedői rendezvényen bemutatták. Az ElectricBrands azóta néhány változtatást hajtott végre az apró, 3640 mm-es XBUS-on. Többségük a modularitás növelését célozza. A kisteherautó különlegessége 10 moduláris és cserélhető karosszéria, amelynek segítségével személyszállító furgonból kisteherautóvá, kabrióvá vagy miniatűr lakóautóvá alakítható át. Az összkerékhajtáson túl minden változat elérhető lesz terepabroncsokkal és megnövelt hasmagassággal is. Ha pedig a szabványos 10 kWh-s akkumulátor 200 km-es elektromos hatótávja nem elegendő, a vásárlók 30 kWh-s csomagra válthatnak, amely lenyűgöző, 600 km-re növeli a hatótávot. Ilyen távolságok megtétele ilyen apró akkumulátorral alkímiának tűnik, de ez leginkább a mindössze 600 kg-os saját tömegnek köszönhető. A teljes teljesítmény mindössze 75 LE, a nyomaték pedig 1000 Nm. Az ElectricBrands tájékoztatása szerint a gyártás előtti projekt fejlesztése is befejeződött. A cég vezérigazgatója, Max Brandt kijelentette: „A jármű fejlesztése befejeződött. Az összes rendszer és a dizájnt finomhangolása a végéhez közeledik. Az egyes modulok cserélhetők, a főtest kialakítását elválasztottuk a felépítmények kialakításától. Ez lehetővé tette a termelési lánc optimalizálását, valamint az azt követő gyártási idők és költségek jelentős csökkentését. Ennek köszönhetően az autó árát a nehéz körülmények ellenére is fenntarthatjuk, vagy csak kis mértékben emeljük.” Az autó sorozatgyártása az idei év végén vagy a jövő év elején kezdődhet a szerződéses gyártó, a holland VDL Nedcar borni gyárában. Az ElectricBrands 2023 elején jelentette be, hogy könnyű elektromos járműveit – az XBUS-t és az Evettát – a holland VDL Nedcar autógyár fogja gyártani. Az XBUS gyártását eredetileg 2022 nyarán kezdték volna meg a németországi Itzehoe-ban található ElectricBrands üzemben, de ez a terv kútba esett, és a teljes menetrendet módosítaniuk kellett. Az újdonság alapára 16 ezer euró körül lehet.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója