Vissza a gyökerekhez: leleplezték a vadonatúj Toyota Land Cruisert

2023.08.02.
A Toyota a mai napon leleplezte a sokak által várva várt vadonatúj Land Cruisert, egy olyan modellt, amely közvetlenül azokra a hagyományos értékekre épít, amelyek immár több mint 70 éve az erő és a megbízhatóság szinonimájává tették a Land Cruiser nevet. A legendás Land Cruiser DNS-t új technológiákkal kombinálták, hogy magasabb szintű teljesítményt nyújtsanak mind terepen, mind a közúti használat során. Az eredmény pedig tovább erősíti majd a Land Cruiser nemzetközi hírnevét, hiszen egy olyan autó született meg, amely megbízhatóan és biztonságosan juttatja el úticéljához, és onnan a legnehezebb körülmények között is visszahozza. A Toyota októberben nyitja meg az új Land Cruiser előzetes értékesítését az európai vásárlók számára, az első járművek szállítása 2024 első felében várható. Büszke örökség A Land Cruiser 72 éve született, 1951. augusztus 1-jén, „Toyota BJ” néven. Nem sokkal ezután bizonyította erejét és képességeit azzal, hogy az első járművé vált, amely sikeresen feljutott a Fuji-hegy lejtőin lévő hatodik állomásig. A Toyota küldetése a Land Cruiserrel azóta is az, hogy olyan járművet biztosítson a vásárlóknak, amely még a legzordabb környezetben is biztonságosan elviszi őket úticéljukhoz. Az ügyfelek különböző tapasztalatai szerte a világon felbecsülhetetlennek bizonyultak a Land Cruiser alapvető erősségeinek, a megbízhatóság, a tartósság és a terepképességek fejlesztésében. Talán nem meglepő, hogy tartós világhírneve a Toyota egyik legkelendőbb modelljévé tette, 11,3 millió (2023 júniusától az összesített és éves értékesítési mennyiségek a Lexus LX és Lexus GX modelleket is magukban foglalják) darabos  eladással, több mint 170 országban és régióban. Alapvető fejlődés az új GA-F platform segítségével Az új Land Cruiser megőrzi klasszikus, robusztus alvázas konstrukcióját, és követi a nagyobb Land Cruiser 300-at (nem kapható Nyugat-Európában) a Toyota GA-F platformjának átvételével, amely kulcsszerepet játszik a terepképességek jelentős javításában. Ugyanakkor az új modell könnyen manőverezhető és kényelmesebb a hagyományos közúti használatsorán, hűen a Toyota azon elkötelezettségéhez, hogy ez a modell egy praktikus, az ügyfelek napi igényeihez szabott jármű legyen. Az új váz 50 százalékkal merevebb, a karosszéria és az alváz kombinált merevsége pedig 30 százalékkal nagyobb. Ezek a jelentős fejlődések hozzájárulnak a jobb reakciókészséghez, kezelhetőséghez és menetkényelemhez. A felfüggesztés alapteljesítménye is javult, különösen azért, hogy biztosítsák az azonos tengelyen lévő kerekek magasságkülönbségének növelését– ez kulcsfontosságú tényező a terepképességeket tekintve. Új elektromos szervokormány Ez az első Land Cruiser, amely elektromos szervokormányt (EPS) használ. Ez csökkenti az egyenetlen felületen való haladáskor előforduló kormányütés mértékét, és simább, közvetlenebb kormányzást, valamint könnyebb manőverezhetőséget biztosít minden sebességtartományban. Az EPS használatával az új Land Cruiser a Toyota Safety Sense aktív biztonsági és vezetőtámogató csomag részeként sáv- és nyomtartó rendszerrel is elérhető. Szétkapcsolható első stabilizátor rudak – a Toyota kínálatában először Az új Land Cruiser még jobb terepképességeket tesz lehetővé az új, szétkapcsolható első stabilizátor rudakkal. A technológia – SDM (Stabiliser with Disconnection Mechanism) – elsőként mutatkozik be a Toyota kínálatában, és lehetővé teszi a vezető számára, hogy a műszerfalon lévő kapcsoló segítségével módosítsa a stabilizátor rudak (stabilizátor) állapotát. Ez a rugalmasság jobb vezethetőséget tesz lehetővé egyenetlen utakon, emellett pedig fokozott kényelmet és könnyebb kezelhetőséget közúti vezetés közben. A Multi-Terrain Monitor és a Multi-Terrain Select frissítései további támogatást nyújtanak a terepes használat során. A nagyfelbontású kamera és kijelző segítségével a Multi-Terrain Monitor tiszta rálátást biztosít a vezetőnek a közvetlenül a jármű körüli és alatti területre, míg a Multi-Terrain Select rendszer automatikusan igazítja a jármű beállításait a különböző terepviszonyokhoz. Új hajtásláncok A hajtáslánc tükrözi a Toyota azon törekvését, hogy a tervezés során odafigyeljenek arra, hogy támogassák az emberek életmódját és megélhetését, valamint továbbvigyék a modell régóta fennálló hírnevét a megbízhatóság, valamint az közúton és terepen való tartósság terén. Nyugat-Európában az új Land Cruiser 2,8 literes turbódízellel kerül bemutatásra, amelyet az üzemanyag-hatékonyság és a teljesítmény erős egyensúlyára terveztek. 204 LE/150 kW maximális teljesítménnyel rendelkezik, és egy új, nyolcfokozatú Direct Shift automata sebességváltó kapcsolódik hozzá, így akár 3500 kilogrammos teher vontatására is alkalmas. 2025 elejétől elérhető lesz egy elektrifikált hajtáslánc, amely az erőteljes és hatékony dízelmotort 48 voltos lágy hibrid technológiával ötvözi.  Formák: a hagyomány és a modernitás ötvözete A hagyományokat a modernséggel ötvözték, hogy egy időtlen megjelenést hozzanak létre, amely kifejezi a jármű halhatatlanságát, és a zord körülményekkel szembeni ellenállóságát. A stílus azt a funkcionális szépséget is megragadja, amely a legjobb munkaeszközökben található. A marcona, strapabíró megjelenés az új Land Cruiser „vissza az gyökerekhez” koncepcióját fejezi ki, ugyanakkor rendkívül praktikus is a forma funkciót követ megközelítéssel. A terepképességeket a rövidebb túlnyúlások, a szögletes sarkok és a szűkebbre húzott alsó rész segítik, a karosszériaelemeket pedig úgy tervezték, hogy sérülés esetén könnyen cserélhetők legyenek. Profilból a külső kialakítás klasszikus Land Cruiser sziluettet mutat, erős vízszintes vonalakkal. Teljes hossza 4920 mm, szélessége 1980 mm és magassága 1870 mm – a tengelytáv 2850 mm.  A belső tér öt- vagy hétüléses konfigurációban érhető el, a kialakítása pedig egy autentikus terepjáró erejét és funkcionalitását idézi. Erről olyan részletek is tanúskodnak, mint a vízszintesen rendezett műszerfal és a könnyű kezelhetőséget biztosító kapcsolók – amelyek még akkor is könnyebbséget jelentenek, ha nehéz terepen haladunk. A vezető körkilátása prioritást kapott, amelyet az alacsonyra húzott, vízszintes műszerfal és a mélyebb oldalablakok beépítését lehetővé tevő, alacsonyabb övvonal segít. Fejlett biztonsági rendszerek Az új Land Cruiser a legújabb Toyota Safety Sense rendszer előnyeit élvezi a Toyota T-Mate fejlett biztonsági funkciók és technológiák átfogó csomagjának részeként, amely csökkenti a vezetőre háruló terheket. Land Cruiser First Edition A vadonatúj Land Cruiser Európában egy speciális First Edition modellel mutatkozik be, amely kizárólag azon vásárlók számára lesz elérhető, akik már az értékesítés megkezdése előtti előfoglalási időszakban – amely idén októberben kezdődik – élnek a lehetőséggel, hogy előrendeljék az autót. Ez a limitált példányszámú változat – mintegy 3000 példányt gyártanak majd Európának – a Land Cruiser örökségét hangsúlyozza különleges stílusjegyekkel és racionális terepkiegészítőkkel. Az egyedi részletek közé tartoznak a klasszikus kerek fényszórók és a két különböző kéttónusú külső fényezés: Sand és Smoky Blue. A további részleteket az előfoglalási időszak közeledtével pontosítjuk.

Nyolc generációnyi 5-ös BMW

2023.08.02.
Tavaly annyira el volt foglalva a BMW, hogy megünnepelje az M-részleg 50-dik évfordulóját, hogy elsiklottunk egy, a publikum számára talán még fontosabb tény felett: 1972-ben nem csak az M-részleget alapították meg, hanem bemutatkozott az első 5-ös BMW is. Most, hogy befutott a nyolcadik generáció, itt az idő, hogy megadjuk a méltó tiszteletet a bajorok egyik legsikeresebb modellcsaládjának, és végignézzük, hogy miként jutottunk el a G60-ig. BMW E12 (1972-1981) A 60-as években nehéz időszakon ment keresztül a BMW, de a Neue Klasse szedánok egyrészt megmentették a bajorokat a csődtől, másrészt megalapozták azt a sportos identitást, ami a mai napig meghatározza a BMW autóit. 1972-ben, a Frankfurti Autószalonon leplezték le, hogy Paul Bracq mit gondolt akkoriban a sportosságról. Befutott az E12 modellcsalád, akár hathengeres motorokkal, cápaorral, hokiütővel, finom sziluettel, és 5-ös volt a BMW első M-es szedánja is. BMW E28 (1981-1988) Inkább tűnt erős modellfrissítésnek, mint új generációnak az E28, mégis ez a széria hozta meg a világhírnevet az 5-ös sorozatnak. Komolyabban vehető, de nem kevésbé sportos, mint elődje, ráadásul már ABS-szel, több lengőkaros első futóművel és digitális fedélzeti számítógéppel is felszerelték. A hetes szériából lecsúszott a 215 lovas, 3,5 literes sorhat, de megérkeztek a kisebb üzemanyagfogyasztásra optimalizált 525e/528e változatok is. A legnagyobb figyelmet nyilván az M1 motorját megkapó, 282 lóerős M5 kapta. BMW E34 (1988-1996) Még szokni kell a gondolatot, hogy az E34 első példányai már masszívan oldtimer korba értek, és mostanra gyűjteménybe illő klasszikussá nőtte ki magát a széria. Masszív változásokon esett át a széria. Nem is csoda, hogy kétszer annyi E34 fogyott, mint E28. Most először volt kapható kombi változatban a BMW felsőkategóriás modellcsaládja, de már rendelhető volt összkerékkel is. Motorkínálata nagyrészt sorhatos motorokból állt, aztán megérkezett a híres M60-as V8 is. Változó szelepvezérlés, menetstabilizátor, és egy rakás modern technológia mutatkozott be ezzel a szériával. BMW E39 (1996-2003) Méretben és hozzáállásban is komoly ugrás az E39 széria, amiről nekem már örökre A szállító fekete szedánja fog beugrani először. Másodszor pedig a Tolvajtempó szintén fekete rendőrautója. Chris Bangle nevét mindenki az E60-hoz köti, pedig már az elődjét is ő alkotta – mi több, ő rajzolta először a motorháztetőre a veséket. Dobták az öntött vas blokkokat és az új alumínium blokkok vették át a helyüket, ráadásul egyre nagyobb szerepet kaptak a dízelek is a kínálatban. Talán minden idők legvadabb M-es verizóját köszönhetjük ennek a generációnak, a híres S62-es, 5,0 literes V8-cal, ami 394 lóerőt adott le papíron, miközben kívülről nehezen állapított meg avatlan szem, hogy mivel van dolga. BMW E60 (2003-2010) Nagy felháborodást keltett a külsejével – akárcsak a BMW mai modelljei – idővel mégis beérett az E60 stílusa. A műszerfalon most először kapott helyet infotainment kijelző, a középkonzolon pedig iDrive tekerő, ami még az E65-ös 7-es szériában debütált jóval komplikáltabb formában. Ez már a downsize korszaka, sorra jöttek az új turbómotorok, egyre kisebb köbcentivel, de nem kevésbé rugalmas mozgással. Itt már korántsem volt visszafogott az M-es verizó: orrában a Williamsszel együtt átdolgozott V10 dolgozott, ami ördögi 500 lóerőt adott le, egy kevésbé jó hírű szekvenciális váltó megoldáson keresztül. BMW F10 (2010-2017) Sokkal visszafogottabbnak ígérkezett az F10 széria, ami már sokkal inkább a kényelemre és a luxusra koncentrált, de azért nem voltak restek egy akár 375 lóerős turbódízelt is a motortérbe passzírozni. Ekkor mutatkozott be a rövid életű 5-ös GT is, ami inkább a beltér méreteire koncentrált, mintsem a finom külsőre. A legtöbb versenytársnál előbb kapott hibrid verziót az 5-ös széria, az F10 időszakában futott be ugyanis az ActiveHybrid kivitel, ami egy sorhatos benzinmotort és egy villanymotort kombinált. BMW G30 (2017-2023) Számomra minden idők legszebb és legfinomabb 5-öse egyelőre a G30-as széria, ami könnyebb, nagyobb, mégis izmosabb, komolyabban vehetőbb lett, mint az elődje, köszönhetően a többnyire alumínium CLAR padlólemeznek. Volt itt minden: az M550d-ben négy turbó, a csúcsváltozat M5 CS-ben akár 626 lóerő, és akár kétféle plug-in hybrid hajtáslánc. Méreteinek köszönhetően már rendelhető volt összkerékkormányzással, de volt az opciós listán lézerfényszóró is. Az utazás még sosem volt ennyire kényelmes korábban. BMW G60 (2024) Most pedig befutott az új széria, amit érthető okokból nagy érdeklődés övez, hiszen minden porcikájával jelzi az igények és a fókusz elmozdulását. Formatervén látszik, hogy már eleve számoltak az elektromos változattal, ráadásul kevésbé volt fontos ez európai ízlés, mint eddig. A BMW egyik utolsó bástyája is ledőlni látszik az autós klasszikus értékeinek világában – még tarts ki 3-as! Persze még maradnak a hagyományos hajtásláncokból is, de jól látszik a BMW elmozdulása minimum a konnektoros hibridek, de inkább a teljes villanyos elköteleződés felé. Azt majd az éles tesztek eldöntik, hogy sikerül-e felérnie elődjeihez. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Egy év alatt közel 50 százalékkal nőtt az elektromos autók száma

2023.08.02.
A szövetség adatai szerint a belföldi utazást megkönnyíti, hogy folyamatosan nő a töltőállomások száma: a legtöbb az autópályák és a főutak mentén található, illetve a Balaton térségében: 2022 végén az országban 2147 töltőállomás volt, 14 százalékkal több mint egy évvel azelőtt. Az infrastruktúra bővítését a szövetség szerint az is indokolja, hogy egy év alatt 47,4 százalékkal nőtt az elektromos autók száma.      Illusztráció. Forrás: SEAT A tájékoztatás szerint 2022-ben minden rekordot megdöntött a zöldrendszámos autók átadása Magyarországon, köztük is a tisztán elektromos autók eladása nőtt a legnagyobb mértékben, és az év végén már 34 754 közlekedett az utakon. A legfrissebb adatok szerint idén június végén 41 386 tisztán elektromos autó járta az utakat Magyarországon, míg a zöld rendszámos autók száma meghaladta a 74 ezret. A hosszabb útra utazóknak a Jövő Mobilitása Szövetség több tanácsot is ad, mivel például a nagy sebesség miatt a városi használatban megszokottnál akár 30 százalékkal is kisebb utat lehet megtenni egy elektromos autóval, márkától és típustól függetlenül. A hatótávolságot befolyásolja a csomagok száma és a klímahasználat is: a hűtés például 20 százalékkal is csökkentheti a hatótávot. Egy másik tanács szerint érdemes tájékozódni a töltőkről, hol található villám- vagy ultragyors töltő, illetve egyenáramú berendezés, mivel egy jobb töltő kiválasztásával sok időt meg lehet spórolni. Egy villámtöltővel 20-50 perc is elég a "tankolásra", igaz, ezek csak 5-10 százalékot tesznek ki az összes töltőt figyelembe véve. Példaként a szövetség megemlíti, hogy ha például Győrből Gyulára igyekszik a család egy 50 kWh körüli autóval, akkor a 339 kilométeres út megtételéhez egy alkalommal - autótípustól függően - jó eséllyel meg kell majd állniuk egy villámtöltőnél útközben. A közlemény idézi Kárpáti Andrást, a Jövő Mobilitása Szövetség elnökét, aki azt ajánlja, hogy a villámtöltők keresésére jó kiindulási pont a plugshare.com oldal. Elmondta, a villanyautósok információs közösségi oldala nagyon hasznos segítséget nyújt az úton lévőknek: ezen az oldalon ugyan töltést indítani nem lehet, de naprakész információkkal szolgálnak az autósok egymásnak a felületen, így ellenőrizni lehet, hogy üzemkész-e a töltő, használták-e azt a megelőző néhány napban. Magyarországon a Mobiliti applikációja az egyik legelterjedtebb, amelyben jól lehet keresni, valamint több más szolgáltató berendezéseit is lehet látni, hasonlóan az drivE.ON applikációhoz - írták. Felhívták a figyelmet arra is, hogy egy-egy szolgáltató appjában a többi szolgáltató töltőivel kapcsolatos információk nem mindig naprakészek. A foglaltságot általában lehet ellenőrizni a töltőkön, illetve bizonyos szolgáltatók előzetes helyfoglalást is lehetővé tesznek. A töltés indításához applikációnként előzetes regisztráció és a bankkártya adatok megadása szükséges. Közölték, utazáskor érdemes folyamatosan kontrollálni, hogy a hatótáv és a megteendő távolság milyen mértékben változik: alapszabályként azt ajánlják, hogy 20 százalék alá ne essen a töltöttség, és 80 százaléknál jobban ne töltsék fel az autókat, de az sem probléma ha egyszer-egyszer 100 százalékra töltik az akkumulátorokat. A Jövő Mobilitása Szövetség szerint minél északabbra utazik valaki elektromos járművével, annál sűrűbb a töltőállomások hálózata: Norvégia és Hollandia jár az élen, ugyanis ezek az országok célul tűzték ki, hogy két töltőállomás között 120 kilométernél nem lehet nagyobb a távolság. A déli országokban már nem ilyen kedvező a helyzet, ott mindig érdemes figyelni a hatótávra és a következő töltési lehetőségre - áll a közleményben. MTI

Egyedülálló együttműködés: igazi tehetségek az idei Audi Development Campen

2023.08.02.
Az Audi Development Camp keretében július 2. – 29. között a diákok számára az Audi Hungaria, a Széchenyi István Egyetem és olyan partnervállalatok, mint azAUDI AG, a VOLKSWAGEN AG, az AVL, a dSPACE, az ETAS és a Gamax Laboratory Solutions közötti szoros szakmai együttműködés biztosította a felkészülést, ezáltal átfogó technikai/technológiai ismereteket kaptak a szervező és a partnerszervezetek mentoraitól. A nyári képzés célja, hogy motivált, szorgalmas és kihívást kereső diákokat tanítson arra, hogyan hozhatják ki a legtöbbet karrierjükből. Fotó: Audi Hungaria Ebben az évben összesen 22 ország (köztük Brazília, Kanada, Jemen és Vietnám) 31 tehetséges hallgatója vett részt a programban, melynek során csapatokban dolgoztak aktuális iparági projekteken: egy Audi járművel kapcsolatos Hardware-in-the-Loop és Software-in-the-Loop szimulációkat és motoralkalmazási feladatokat végeztek el. Az Audi Development Camp alatt alkalmazott innovatív módszertan és projektalapú oktatás mellett további programok várták a hallgatókat, a képzés résztvevői többek között az Audi Hungaria győri gyártótelephelyét is meglátogatták, ahol közelebbi betekintést nyerhettek a vállalat tevékenységébe. Az Audi Development Camp győztes projektjeit bemutató csapatok Formula Student Symposium és East  jegyekben és tapasztalatokban részesülnek, valamint a képzés jó alapot biztosít nekik ahhoz, hogy gyakornokként vagy akár munkatársként karriert építsenek az Audi Hungaria Járműfejlesztési és Hatáslánc fejlesztési részlegén, valamint a kapcsolódó területeken. Ezen felül a legkiemelkedőbb tehetségeket a „Most Talented Student”, azaz a legtehetségesebb diák címmel tüntették ki. Az Audi Hungaria személyügyi stratégiája a jövőbe tekint: a vállalat számos képzést indít és támogat, így a jövőben nem csak a munkaerőpiacra támaszkodhat, hanem aktívan hozzájárul a jövő generáció képzéséhez. Ezen felül a vállalat a Széchenyi István Egyetemmel közös több éves sikeres együttműködésének eredményeként 2015-ben alapította a győri egyetemmel karöltve az Audi Hungaria Járműmérnöki Kart, majd 2019-ben megalakult az Audi Hungaria Külső Tanszék, amelynek a vállalat területén található Kísérleti Motorgyártó Központ (MAC) ad otthont. Az Audi Hungaria folyamatosan lépést tart a munkaerőpiac változásaival, és nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a jövő generációja hosszútávú karrierlehetőséget és biztos munkahelyet találjon a vállalatnál. A tavalyi évben az Audi Hungaria vehette át a Magyarország Legvonzóbb Munkahelye díjat az autóipari gyártó kategóriában. A díj alapjául szolgáló online felmérés a 16 és 26 év közötti munkavállalók munkahely-választási preferenciáit tükrözi.

Meghaladta a világjárvány előtti szintet a romániai repülőterek utasforgalma

2023.08.02.
A forgalom több mint felét a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtér bonyolította le, ahol 6 millió 791 ezer utas fordult meg, túlnyomó többségük (93 százalék) külföldi, míg 454 ezer utas belföldi járatokat vett igénybe.      A román légitársaság honlapja. Képernyőfotó. A második legforgalmasabb repülőtér a kolozsvári volt az első fél évben 1 millió 148 ezer utassal, majd Jászvásár (1 millió utas) és Temesvár (620 ezer utas) következik a sorban. A romániai repülőtereket elsősorban külföldi utak lebonyolítására használták az utasok: ezek aránya többnyire nem - vagy csak kevéssel - haladta meg a tíz százalékot, egyetlen kivétellel: a temesvári repülőteret az utasok csaknem egynegyede belföldi utazásra vette igénybe. Románia 17 nemzetközi repülőtere közül tíz az erdélyi, bánsági és partiumi országrészben működik, ám ezek együttesen az utasforgalom kevesebb mint negyedét (23 százalék) bonyolítják le. A romániai repülőtereken több mint 110 ezer le- és felszállást bonyolítottak le, és mintegy 18 ezer tonna árut mozgattak az első fél évben. MTI

Kétszázzal menekült, rendőrautónak is nekihajtott

2023.08.02.
A közlemény szerint - amely nem említi, hogy hol történt az eset - a szolgálatban lévő rendőrök közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak, ennek során hang- és fényjelzésekkel próbáltak megállítani egy férfit, aki ezeket figyelmen kívül hagyva, esetenként óránkénti 200 kilométeres sebességgel hajtott. A menekülő férfi előzés közben nekiütközött az egyik szolgálati járműnek, amely a leállósávba sodródott. Ezt követően az elkövető a másik rendőrautóval került egy vonalba, amelynek szintén nekikormányozta a gépkocsiját. A rendőr, hogy elkerülje az ütközést, vészfékezett, így az üldözött sofőr az autójával a beton sávelválasztónak hajtott, ennek következtében a jármű bal első kereke kiszakadt. A leállósávban az egyik rendőrkocsi a férfi autója mellett megállt, és a rendőr a szolgálati fegyvert elővéve felszólította a férfit, hogy szálljon ki a járművéből. Ő ennek nem tett eleget, így kihúzták az autójából. A gyanúsított ekkor sem mutatott együttműködést, azt kiabálta a rendőröknek, hogy "megdöglenek" - írták. Az ügyészség kiemelte, hogy a férfi járművezetés eltiltás hatálya alatt vezette autóját. Az ügyészség a férfit őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntette, közúti veszélyeztetés bűntette, rongálás és eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntette miatt - áll a közleményben.

EX30, EX90: nálunk is bemutatkoztak a Volvo új villanyosai

2023.08.02.
Szerző: Heimer György Még nem kezdődött el a sorozatgyártás, de nemzetközi hírverésének részeként a Volvo minap Budapesten is bemutatta elektromos autóinak két vadonatúj darabját. A mintegy 4,2 méter hosszú és az 1,8 méter széles „kis Volvo”, az EX30, valamint nagy testvére, a több mint 5 méteres, 1,9 méter széles EX90 abban megegyezik, hogy mindkettő tisztán elektromos (bev – battery electric vehicle) és minden korábbit meghaladóan zsúfolásig fel van töltve digitális tudással. Ahogy a svéd márka fogalmazza: a legkorszerűbb érzékelési és számítástechnikai technológia használatával virtuális biztonsági pajzsot vontak a vezető és az utasok köré. A két jármű abban is azonos, hogy a dizájn szegletes, dobozformájúak, kidolgozásuk volvósan prémiumos, van bennük egy sor dizájn-geg, a pixeles led-világítástól a keretnélküli külső visszapillantó tükrökön és a panorámás üvegtetőn át az újrafelhasznált, természetes anyagokból készült utastéri kárpitokig. Belül a kifinomult stílus skandináv ízlés szerint minimalista, több rivális márkához hasonlóan a sofőr előtt eltűntek a hagyományos műszerfali szerelvények, órák, gombok, helyettük középen a méretes, 12,3 collos központi érintőkijelző egységről lehet leolvasni, működtetni a kezelőszervek többségét. Itt is tarol a „connectivity”: e Volvók is összekapcsolhatóak a mobiltelefonnal, digitális kulcsként elő sem kell venni, a kocsihoz közeledve, attól távolodva nyitnak, zárnak az ajtók, indításukhoz nem kell slusszkulcs. Mindkét új e-Volvo sorozat három felszereltségi szinten különböző teljesítményt kínál. A nagy Volvo EX90 esetében az egymotoros változat 205 kW (279 LE), csúcsnyomatéka 490 Nm, hatótávolsága WLTP ciklus szerint 580 kilométer. A kétmotoros Performance csúcsmodell még inkább izompacsirta: teljesítménye 380 kW (517 LE,) a nyomaték 910 Nm, ám a végsebesség minden változat esetében – a kisebb E30-nál is – 180 km/órában korlátozott. A Volvo mindig is híres volt arról, hogy gyártmányai a legbiztonságosabbak közé tartoznak. Most a radarok, kamerák és az ultrahangos érzékelők arzenáljával új szintre emelte a kocsiban ülők és a körülöttük közlekedők (baleset) védelmét. Ezt illusztrálja az EX90 rendszere. A kocsi tetejébe épített lidar (light detection and ranging), vagyis a lézer alapú távvezérlés, 8 kamerával, 5 radarral és 16 ultrahangos érzékelővel együtt 360 fokos valós idejű képet biztosít, s az úton maga előtt 250 méterig a sötétben is ellát az ütközések megelőzésére. Belső térérzékelőivel kombinálva az autó képes megérteni a vezető állapotát – olvasható a cég ismertetőjében, s megjegyzi, hogy ez a számítógépes platform gépi tanulásra (AI) is fel van készítve. Ez utóbbi azt jelenti, hogy azok segítenek az újabb intelligens funkciók kifejlesztéséhez, és azokkal – ahogy már ma is – a szerviz felkeresése nélkül, az éteren át (ota – over the air) frissítéssel feljavítják a forgalomban lévő autókat. A számtalan digitális (biztonsági) szolgáltatás közül újszerű, hogy az utastéri radarrendszer érzékeli bent üllőket. Így például azt, hogy a feledékeny autósok nem hagyták-e kocsijukban gyermeküket vagy háziállataikat. Ha az netán megesik, az ajtókat kiszállás után nem lehet bezárni és az autó klímarendszere a malőr orvoslásáig (az akkumulátor lemerüléséig) üzemben marad. Az új Volvóknak már van forintára. Az EX30, amely rendelhető 14,490 milliónál startol. Az EX90 alapára 32,790 millió forint, de a csúcsverzió extrák nélküli ára már felszalad 42,490 millió forintra. A hazai Volvo képviselet tájékoztatása szerint a kisebbik modell a jövő év első negyedében, az EX90 pedig várhatóan jövő nyáron, a hazai utakon is megjelenik.
Címkék: 

Ezüstérmes lett a Jaguar TCS Racing a 2023-as ABB FIA Formula E konstruktőri világbajnokságon

2023.08.02.
Sam Bird a világbajnokság nyolcadik helyezettje lett. Három különleges együtt töltött év után a londoni finálé volt Sam Bird utolsó közös fellépése a csapattal. Sam 2020-ban csatlakozott a Jaguar TCS Racing csapathoz, amelynek mindvégig meghatározó tagja volt. Hét dobogós helyezést, két futamgyőzelmet és lenyűgöző 215 pontot szerzett. Sam igazi veteránnak számít a bokszutcában: idén vett részt századik Formula E versenyén. Fotó: Jaguar A legutolsó futam előtt a Jaguar TCS Racing és az Envision Racing azonos pontszámmal álltak a mezőny élén. Mitch Evans a rajtrács első sorából indulhatott, Sam Bird a hatodik helyről rajtolt. Az esős futam első hat körében a biztonsági autó mögött haladt a mezőny, majd biztonsági megfontolásokból előkerült a piros zászló. A versenyt aztán ismét megszakították, míg végre megkapták a zöld zászlót, másfél órával a rajt eredetileg kitűzött időpontja után. A repülőrajtot követően Nick Cassidy és Mitch Evans elhúzott a mezőnytől, hogy kettőjük párbajában dőljön el a konstruktőri bajnoki cím sorsa. 30, rendkívül nehéz körülmények között megtett kör után Nick Cassidy, az Envision pilótája mindössze 4,9 másodperces előnnyel megszerezte a győzelmet Mitch előtt. Sam Bird eközben gazdaságosan, hibák nélkül vezetett, és a hetedik helyen ért célba az ExCeL pályán. A Nick Cassidy és Sébastien Buemi által megszerzett 29, illetve 7 pont együtt azt jelentették, hogy a Jaguar ügyfélcsapata, az Envision Racing 304 ponttal megszerezte a 2023-as ABB FIA Formula E konstruktőri világbajnoki címet. A 2023-as évadban eddigi egyik legütőképesebb formáját mutatta a Jaguar TCS Racing csapata: minden eddiginél több pontot, dobogós helyezést, pole pozíciót és futamgyőzelmet szereztek meg. James Barclay, a Jaguar TCS Racing csapatfőnöke: „Az új Gen 3 korszak fantasztikus versenyévadot hozott a Formula E-be. A bajnoki cím sorsa az évad legutolsó versenyén dőlt el, méghozzá a Jaguar gyári és ügyfélcsapata között – ez egyértelműen jelzi a Jaguar I-TYPE 6 versenyautó kiemelkedő teljesítményét. Az pedig, hogy a döntőre pont Londonban került sor, még különlegesebbé tette a küzdelmet. Természetesen csalódott vagyok, hogy nem mi nyertük el a konstruktőri világbajnoki címet, ugyanakkor rendkívüli büszkeséggel tölt el mindaz, amit csapatként és gyártóként idén elértünk. Kivételes eredmény, hogy az Envision Racing jóvoltából a Jaguar kettős győzelmet aratott a konstruktőri világbajnokságban. Ezúton gratulálok az Envision Racing minden tagjának bajnoki címükhöz. Emellett hatalmas köszönettel tartozunk Samnek. Fantasztikus három évet töltöttünk együtt, sokat hozzá tett a csapat által elért sikerekhez. Samre azon legendás pilóták sorában fog emlékezni az utókor, akik a Jaguar színeiben versenyeztek. Tudom, hogy ez őt ugyanolyan büszkeséggel tölti el, mint bennünket. Sam rendkívül tehetséges autóversenyző, megtiszteltetés volt vele együtt dolgozni. Tudom, hogy a jövőben nagy sikerek várnak rá. Végezetül hadd mondjak köszönetet munkatársainknak és partnereinknek, valamint szurkolóinknak világszerte. Nélkülük mindez nem lett volna lehetséges. Nekik köszönhetően tudunk egyre jobb teljesítményt nyújtani a versenypályán és azon kívül is. Nélkülözhetetlen alkotóelemei sikereinknek.” Mitch Evans, a Jaguar TCS Racing 9. rajtszámú pilótája: „Összességében pozitívan ítélem meg az évet. Négy győzelem, három pole pozíció, hét dobogós helyezés – mi ez, ha nem hatalmas teljesítmény? Az évad mélypontján 80 ponttal voltam lemaradva. Az, hogy ezt sikerült ledolgoznom, és végül hajszálon múlt a konstruktőri bajnoki cím sorsa, mindenképpen pozitív. Személyes teljesítményemre is büszke vagyok, az azonban, amit a csapat mutatott, egész egyszerűen hihetetlen. Nem tudok elég hálával gondolni rájuk. A Jaguar TCS Racing csapat minden tagja körömszakadtáig küzdött a győzelemért, a pálya mellett éppúgy, mint a gyárban. Végezetül köszönöm szurkolóinknak és partnereinknek, hogy egész évben támogattak bennünket.” Sam Bird, a Jaguar TCS Racing 10. rajtszámú pilótája: „Ma minden erőnkkel küzdöttünk, és megtettük, ami tőlünk telt. Sajnos azonban a hétvége elején túlságosan nagy hátránnyal indítottunk. Gratulálok az Envision csapatnak konstruktőri világbajnoki címükhöz. Összességében meglehetősen csalódást keltő szezont tudhatok magam mögött. Az évad elején sok lehetőséget engedtem elveszni. De nézzük a pozitívumokat: az autó gyors volt, négyszer álltam a dobogón, csaknem száz pontot gyűjtöttem össze, és a végső elszámolásban a nyolcadik helyen végeztem, számos nagy nevet megelőzve. Keserédes érzés most búcsúzni a csapattól. Az elmúlt évek bővelkedtek jó és rossz pillanatokban. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy mindenért köszönetet mondjak a csapatnak. Most pedig előre tekintek, a jövőben rám váró kihívásokra.” Az ABB FIA Formula E világbajnokság következő évada 2024. január 13-án, Mexikóvárosban rajtol.  

Szakértői top tippek: így teheti még hatékonyabbá autóflottája menedzselését

2023.08.02.
Akár néhány járműből, akár több száz autóból álló flottát működtet egy vállalat, számos napi teendő merül fel a fenntartással kapcsolatban, amely időközönként kiegészül a flotta megújításához kapcsolódó beszerzési feladatokkal. Ide tartozik például a rendszeres kötelező szervizeken és gumicseréken való megjelenés, az autópálya-matricák, üzemanyagkártyák intézése, a kárbejelentések vagy csere esetén a régi autó leadásához és az új felvételéhez kapcsolódó adminisztráció. Van, ahol külön erre a célra kijelölt flottamenedzser végzi a munkát, míg – főleg kisebb cégeknél – a HR-es, back office kollégák vagy a titkárnők hatáskörébe delegálják a feladatokat, akik tapasztalat és idő hiányában rengeteg nehézséggel találkozhatnak. Az ALD | LeasePlan most olyan hasznos tanácsokat oszt meg, amelyek alkalmazásával számottevően növelhető a flottamenedzsment hatékonysága. A személyesség varázsa Fotó:  ALD | LeasePlan „A flották üzemeltetése 0-24 órás rendelkezésre állást kíván, egy esetleges baleset vagy károkozás kapcsán ugyanis azonnal reagálni kell, ami egyben sok szervezést, illetve az érintettekkel való egyeztetéseket is jelent. A nonstop hívható assistance segélyszolgálat természetesen rengeteget tud segíteni, de ők egyrészt kötelező protokollt követnek az ügyintézések során, másrészt vannak olyan fontos kérdések, amelyekre nem tudják az első egyeztetés pillanatában a választ, mivel a szerződéses feltételek megismerése időbe telik. Ilyen például a csereautó költségének fedezése, amely szerződéstől függően lehet a lízingcég, a lízingelő vagy a márkapartner kötelezettsége. Persze minden eset más, és a gépjárműhasználók tájékozottságán, rátermettségén is sok múlik, de fontos arra felkészülni, hogy alkalomadtán hétvégén vagy az éjszaka közepén kell elsőként megnyugtatni a sofőrt, majd intézkedni és célirányosan átadni számára a szükséges információkat” – mondja Dufek András, LeasePlan Hungária kiszervezett flottamenedzsere. Az ilyen helyzetekre az ALD | LeasePlan szakemberei két fontos tanácsot fogalmaznak meg: Legyen egy kijelölt személy, akit az autóhasználók kereshetnek: Főként stresszhelyzetben könnyíti meg jelentősen a kommunikációt, ha cégen belül a kollégák egy állandó, ismerős „archoz” fordulhatnak. Ilyenkor a közvetlen kapcsolat, a megnyugtató hang és szavak segítenek túljutni a dolog nehezén, így pedig a szakszerű ügyintézés is könnyebbé válik. Hasonlóan működik ez, mint a céges informatikai problémák kezelése: nem mindegy, hogy a munkavégzést akadályozó, sürgős elhárítást igénylő üggyel csupán a jól ismert informatikust kell felhívni, vagy hibajegyet kell nyitni a külföldi központ felé. Ismerjük jól a szerződést: Legyünk tisztában a lízingcéggel kötött szerződés minden részletével. Természetesen az ügyfélszolgálat, illetve a kijelölt account manager is tud támogatást nyújtani, ám ez mindenképpen időbe telik. Ha ismerjük, hogy mire terjed ki a megállapodás, milyen szolgáltatásokat és felelősségeket foglal magában, az kevés gyakorlattal is sokat segít a váratlanul adódó problémák gyors megoldásában. A felkészültség már fél siker Az autópark fenntartása során sok különféle, gyakran ismétlődő adminisztrációs feladat merül fel az évi kétszeri gumicserétől kezdve a karbantartásokon és a biztosításokkal kapcsolatos teendőkön át a parkolások vagy a káresetek intézéséig. Ezért is fontos, hogy az egyes területekre vonatkozó alapvető információkkal kapcsolatban a flottamenedzser tájékozott legyen. „Sűrűn kapunk olyan kérdéseket például, hogy a szerződés milyen biztosításokat foglal magában, ezek meg vannak-e kötve, milyen időszakra érvényes az üzemanyagkártya, mikor esedékes az éves szerviz időpontja és melyik szervizbe kell menni. A minél hatékonyabb együttműködés érdekében a legfontosabb információkat – a jellemző kérdéskörök alapján csoportosítva – egyszerűsített útmutatók formájában is át szoktuk adni, illetve rendszeresen küldünk emlékeztetőket a közelgő fontos időpontokról. Érdemes ezeket alaposan átolvasni, illetve megőrizni, mert mind a flottamenedzserek, mind az autóhasználók gépjárművekkel kapcsolatos teendőit megkönnyítik” – teszi hozzá Mandjik Benjámin, a LeasePlan Hungária Key Account Managere. Figyelem, figyelem! Habár a flottakezeléssel megbízott munkatársak feladatköre sokrétű, az ALD | LeasePlan szerint az alábbi területekre összpontosítva a hatékony üzemeltetés probléma nélkül megvalósítható: Kötelező időpontok: Tartsuk be az előírt szervizintervallumokat, és tudatosítsuk ennek jelentőségét a sofőrökben is. Céges autó használatakor többen hajlamosak félvállról venni a jármű jó állapotban tartását, és akár a műszerfal hibajelzéseit is figyelmen kívül hagyni, a kötelező ellenőrzések, gumicserék vagy épp a műszaki vizsga elhanyagolása azonban súlyos károkhoz is vezethet. Ilyen esetben a javíttatás a lízingelőre hárulhat, ami akár már négy-öt autó esetén is milliós nagyságrendű plusz kiadást jelenthet a cégnek. Fontos telefonszámok: Az Assistance szolgálat és a Driver Center / Driver Desk elérhetőségeit jó, ha a flottamenedzserek és az autóhasználók is megjegyzik. Utóbbi a gépjármű üzemeltetéséhez kapcsolódó szerződött szolgáltatások támogatását biztosítja az átadástól az autó leadásáig. Ezek a fontos telefonszámok egyébként az autókban elhelyezett matricákon is megtalálhatók. MyLeasePlan platform: Az online portál, illetve mobilalkalmazás amellett, hogy segíti a flottamenedzserek adminisztrációs munkáját, a járművezetők számára is segítséget nyújt minden, autóval kapcsolatos szolgáltatás és karbantartás igényléséhez. A felhasználók mindössze néhány kattintással felvételi és leadási időpontot foglalhatnak a javításokra és karbantartásokra, bejelenthetik a károkat és baleseteket, időpontot foglalhatnak gumicserére, frissíthetik a kilométeróra állását stb. Az önkiszolgáló funkciók tehermentesítenek az ügyintézésektől, minimálisra csökkentik a papírmunkát és időt takarítanak meg minden érintett számára. Hiánytalan leadás: A futamidő végén visszavett járműveket a lízingcég partnerei kívül és belül is alaposan átvizsgálják, ezért az extra költségek elkerülése érdekében fontos, hogy a lízingelő a jármű korának és a futott kilométereknek megfelelő elvárható állapotban szolgáltassa vissza az autót, illetve azzal együtt az összes kapott tartozékot. Ez utóbbiak közé tartozik többek között a kulcs és annak másolatai, az eredeti dokumentumok, minden eltávolítható kiegészítő felszerelés (pl. hátsó napellenző) vagy a biztonsági felszerelések (pl. elakadásjelző, emelő, elsősegélydoboz). Alaposan ellenőrizzünk, hogy nem maradtak-e személyes tárgyak az autóban vagy nem hiányzik-e levehető tartozék (pl. kalaptartó). Ha mégis, a felszólításnak eleget téve mihamarabb pótoljuk a hiányt. Biztosítsuk továbbá a jármű tisztaságát a leadás napján, ellenkező esetben a lízingbe adó visszautasíthatja az elszállítást. Profi segítség Érdemes már a flotta kialakításakor szorosan együttműködni a lízingcéggel, ami az alapoktól segít optimalizálni a flotta összetételét és a flottakezelést. „Arra biztatjuk ügyfeleinket, hogy már az autóhasználati szabályzat kialakításába is vonjanak be bennünket így ugyanis támogatni tudjuk őket a mobilitási igényekhez, a lehetőségekhez és a költségkerethez legjobban illeszkedő, elérhető modellek kiválasztásában. A kereskedőkkel való partnerkapcsolatunknak köszönhetően a legtöbb esetben a hivatalosnál jóval kedvezőbb árakat és konstrukciókat is tudunk biztosítani, továbbá előzetes kalkulációkkal könnyítjük meg a döntési folyamatot. Emellett javasoljuk, hogy az autók átadásánál legyen jelen a flottamenedzsmenttel megbízott személy, mivel ekkor nemcsak a járművek leszállítása történik meg, hanem a flottaüzemeltetéssel kapcsolatos sok fontos és hasznos információt is átadunk” – tanácsolja Gyimes Csaba, a LeasePlan kiszervezett flottamenedzsere. Az ALD Automotive | LeasePlan prémium szolgáltatásként igény szerint helyszíni flottamenedzsert is tud delegálni az ügyfelekhez, aki a lízingbe vevő cég telephelyén áll a gépjárműhasználók rendelkezésre teljes mértékben belefolyva a vállalat mindennapi munkavégzésébe. A flottakezelési szolgáltatás kiszervezésével a lízingelő biztosítani tudja a flottaüzemeltetéshez szükséges szakképzett és tapasztalt munkaerőt anélkül, hogy további feladatot róna a munkavállalókra, így a segítség gyakorlatilag karnyújtásnyira kerül tőlük. A megoldásra az elsősorban felsővezetőket magukba foglaló kiemelt autóhasználók esetében kifejezetten szükség lehet, hiszen beosztásukból és elfoglaltságaikból adódóan a gyors és hatékony ügyintézés számukra kulcskérdés. Az ALD Automotive | LeasePlan jelenleg közel 10 munkavállalót alkalmaz kiszervezett flottamenedzserként, amivel számos különféle szektorban tevékenykedő ügyfél mobilitását segíti.  
Címkék: 

50 ezer forint felett a kötelező biztosítások átlagdíja

2023.08.02.
Bár a két számjegyű inflációnál visszafogottabban, de emelkedett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagos díja az idei első félévben: a 9 százalékos növekedés eredményeként meghaladta az 50 ezer forintos szintet– derült ki a Netrisk kgfb-indexéből. Az idei első félévben több mint 51 ezer forintra rúgott az átlagos díj, szemben a múlt év azonos időszakára vonatkozó közel 47 ezer forinttal. Az első félévben 3 százalékkal, 245 ezer fölé nőtt a megkötött kgfb-szerződések száma. Biztosítások, átlagok, márkák A friss adatokból látható, hogy a magyarországi autóállományon belül legnagyobb részesedéssel rendelkező autómárkák közül a Suzukik átlagos kgfb-díja 8 százalékkal 38 ezer forint fölé emelkedett. A Daciák esetében szintén 8 százalékkal nőttek a díjak, így közel 42 ezer forinttal zárták az első félévet. Az Opeleknél 5 százalékos drágulással 47 ezer forint fölé emelkedtek az éves átlagdíjak, a Toyotáknál 11 százalékos növekedés eredményeként több mint 47 ezer forintról van szó. Bár a Volkswageneknél visszafogottan, éves szinten 5 százalékkal nőtt az átlagos összeg, de ez majdnem 53 ezer forintot jelent. A Renault és a Ford autóira 6-6 százalékkal magasabb áron lehetett az idei első félévben kgfb-szerződést kötni, így 53 ezer és 54 ezer forint fölé került az átlagdíj. Casco bajnokok A cascobiztosítások iránt továbbra is visszafogott a kereslet, ezt jelzi, hogy a megkötött szerződések száma 1 százalékkal alig több mint 15 ezerre nőtt egy év alatt. Ez leginkább az elöregedett magyarországi autóparkkal magyarázható, azaz, hogy a személyautók átlagéletkora magas, meghaladja a 15 évet, az idősebb autókra pedig sok esetben nem lehet vagy az autó értékéhez mérten nem biztos, hogy érdemes cascót kötni.  Illetve az átlagos cascodíj a kgfb-hez képest jóval nagyobb mértékben, 15 százalékkal közel 139 ezer forintra ugrott. A legolcsóbban a Daciákra és a Suzukikra lehet cascót kötni, előbbieknél 75 ezer forint alatt maradt az átlagdíj, utóbbiaknál pedig nem éri el a 91 ezer forintot. A 100 ezer forint alatti ligában vannak még az Opelek, amelyek cascója átlagban 95 ezer forint. Ennél a három márkánál 13-15 százalékkal nőttek a cascodíjak. „A kgfb- és cascodíjak emelkedésében több tényező is szerepet játszik. Az autók drágulása, a szervizdíjak emelkedése, a munkabérek emelkedése egyaránt felfelé húzza az árakat. Ezért fontos, hogy az autósok szétnézzenek a biztosítók ajánlatai között, az eltérő árazási politika miatt ugyanarra az autóra jelentős eltérések lehetnek a kötelezős és cascós ajánlatok között” - mondta Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója. A szakember azt is elmondta, hogy bár a cascobiztosítások drágának tűnhetnek, ám sok autónál annak értékéhez képest alacsony összegről van szó. Márpedig a teljes védelemhez elengedhetetlen a casco, amely többek között az elemi károkból vagy saját hibából eredő karambolokból adódó sérülések javítására is fedezetet nyújt.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója