Nem Kolumbuszék, hanem a hallatlanul vagány, vállalkozó kedvű vikingek jutottak el a fehér emberek közül elsőként Amerikába. Nyitott sárkányhajóikkal rendszeresen szelték át a zord északi Atlanti-óceánt, belakták Izlandot és tovább nyomulva felfedezték magunknak Grönlandot is (Zöld-földnek nevezték el). Telepeket létesítettek, meghonosították szokásos életmódjukat. Füves lejtőkön szarvasmarhát, lovat tartottak, európaiasan öltözködtek. Az őshonos, évezredek óta ott élő és nagyszerűen boldoguló inuitokat (eszkimókat) mélységesen lenézték, szóba se álltak velük, nemhogy tanultak volna tőlük. Nem tudták, nem is tudhatták, hogy éppen egy kedvező időjárási ablakban érkeztek a Föld legnagyobb szigetére, amikor kedvezett a klíma, dús füvet legelhettek állataik, és kaszálni lehetett télire. Később zordabbra fordultak a viszonyok, életmodelljük fenntarthatatlanná vált. Ám makacsul kitartottak mellette, a Skandináviából bizonyos rendszerességgel érkező hajósoktól nem praktikus dolgokat kértek, hanem például harangot templomukhoz. Átvéve a helyiek fókavadászati, halászati módszereit, jégkunyhó-építését, állatbőrökből készült ruházatát, velük együtt virulhatnának mindmáig, de ez szóba se jöhetett, már csak néhány rom és skanzenszerűen újjáépített falucska emlékeztet rájuk. Tipikus kudarctörténet… Mi talán okosabban, intelligensebben viselkedünk? Nem! Senki se gondolt rá, hogy kedvező helyzetben futott fel technikai civilizációnk, és nem tarthat így örökké, vagy ha mégis eszébe jutott valakinek, halk hangja elveszett a modern gazdaság dübörgésében. Ahogy a vikingek szarvasmarhái lekopasztották a legelőket, autóink évtizedek alatt elfogyasztották az elmúlt földtörténeti korokban keletkezett olajkincs nagyobbik felét – csak jelentéktelen mértékben térnek el a különböző becslések, de senki se beszél további évszázadokról. Jó, át lehet állni elektromos mobilitásra, de akkor lítiumból, rézből, ritka földfémekből fogyunk ki, és kérdéses az energetikai aspektus is. Egyszerűen túl sok gépjárművet gyártottunk és használunk az egész földkerekségen, az állomány egy jelentős része kedvtelési-, fényűzési-igényeket elégít ki, de megátalkodottan ragaszkodunk hozzájuk, mint a vikingek marháikhoz. Nekik egyszerűen csak balszerencséjük volt a hőmérséklet csökkenésével, a flóra megváltozásával, nem tehettek róla. Mi viszont a benzin- és dízelmotoros gépkocsik százmillióinak kipufogógázával erőteljesen hozzájárultunk és hozzájárulunk az éghajlatváltozáshoz, a légkör felmelegedéséhez, amely időjárási szélsőségeket okoz, mint az idei, katasztrofális aszály, vagy éppen ellenkezőleg özönvíz szerűen pusztító esőket. Vészes tempóban olvadnak gleccsereink, apadnak el folyóink, amelyek vize helyenként már mennyiségében sem elegendő és túl meleg is atomerőművek hűtésére. Nem mondhatjuk, hogy pechünk van, magunknak idéztük elő a klímaválságot. Párhuzamot vonhatunk a grönlandi telepesek harangrendelése és prémiumautók, luxuskocsik vásárlása között. Ők keresztény hagyományukhoz ragaszkodtak, amely nem készített fel reális fenyegetések kivédésére, mi pedig a fogyasztói társadalom hedonista önmegvalósításához, amely megköveteli mindennek megvásárlását, amit gyárt az ipar, és elénk tol a marketing, a reklám, s megkívánunk. A Bibliából csak a „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön!” parancsot hajtjuk végre, nyolcmilliárdan vagyunk, és szinte mindenki szeretne a szükségesnél nagyobb teljesítményű, jobban kistafírozott, drágább kocsival járni. A tenger halaiban műanyag-mikroszennyezés mutatható ki, a madárfajok ijesztő tempóban fogynak, és szinte minden állat megsínyli életfeltételeinek megváltozását. Amit a grönlandi vikingek tettek kis léptékben, globálisan ismételjük meg. Pedig vannak jó példák, amelyeket éppúgy elutasítunk, mint a vikingek az inuitokét. Amazóniában őslakos indián törzsek képesek kordában tartani szaporodásukat, hogy megéljenek a helyi erőforrásokból, és meg is élnek. De micsoda felháborító, nevetséges gondolat, hogy kerekes járművet, lőfegyvert nem ismerő vademberekről vegyünk mintát! Van kevésbé extrém társaság is, a fejlett Egyesült Államokban, a mindmáig lovas kocsin járó, a technika áldásait elutasító, házaikat kalákában építő amish-csoport. Egészségesek, jó kedélyűek, kevesen hagyják el közösségüket. Persze nem kellene, és nem is lehetne egy az egyben átvenni furcsaságaikat, csak jó lenne elgondolkozni egy kicsit, hogy valóban szükségünk van-e mindenre, amit használunk, azon az áron, hogy az emberiség jövőjét éljük fel. A fenntarthatóság záloga nem a benzines helyébe lépő villanyautó, nem is túlméretezett házaink fűtésének lejjebb állítása néhány fokkal, hanem valamennyire elfordulni a grönlandi viking modelltől az amish-életstílus felé. Persze nem vagyok annyira naiv, hogy bíznék ezen utópiában, mi igenis grönlandi vikingek vagyunk, öntudatosan menetelünk egy olyan megrázkódtatás felé, amely után csak nyomai maradnak pazarló civilizációnknak.