Bemutatkozott az autó, amivel a Porsche jövőre visszatér Le Mans-ba

2022.07.14.
A Porsche az amerikai Penske Motorsport csapatot bízta meg azzal, hogy 2023-tól kezdve az új Porsche 963-assal a világ leghíresebb Hosszútávú versenyein, így Le Mans-ban és Daytonában is győzelmeket szerezzen. 2023-tól a hibrid LMDh-prototípusok közül kettő-kettő ugyanis az FIA Endurance World Championship (WEC) és az amerikai IMSA WeatherTech SportsCar Championship versenyein párhuzamosan fog indulni. Június 24-én, pénteken az angliai Goodwoodban, a Festival of Speeden mutatkozott be a Porsche új versenyautója, amely tipikus Porsche Motorsport-színekben pompázik: fehérben, pirosban és feketében. A Porsche Penske Motorsport két helyszínen készül a két bajnokságra: a mannheimi (Németország) részleg felelős az FIA Endurance Világbajnokságért, az IMSA WeatherTech SportsCar Championship járművei pedig Mooresville-ben (Észak-Karolina, USA) készülnek. A németországi Baden-Württembergben található WEC létesítmény, az egykori Porsche Centre-ben is zajlik a munka, a három, csúcstechnológiával felszerelt központ közötti adatcsere szinte valós időben történik.   „A 2022-es év első felében megtett 7889 tesztkilométernek köszönhetően nagyon jó úton haladunk, de van még tennivaló a következő szezon kezdete előtt” – vázolta a helyzetet Thomas Laudenbach, a Porsche Motorsport alelnöke. „Az új 963-asnak folytatnia kell az olyan legendás modellek örökségét, mint a 917, a 935, a 956, a 962 és a 919 Hybrid. Biztos vagyok benne, hogy jó helyzetben leszünk a technológiát illetően, és kialakítottuk a megfelelő csapatstruktúrákat is, hogy legyen esélyünk a győzelemre a számos gyártó és különböző koncepciók közötti izgalmas versenyben.” A Porsche 963 hivatalos bemutatkozása a tervek szerint 2023 januárjában, az Egyesült Államokban, a Daytonai 24 órás versenyen lesz. Mindeközben az FIA WEC megnyitotta a kaput a tesztelések előtt az idei világbajnoki futamok keretében, ezért már idén ősszel már elképzelhető, hogy tartanak egy főpróbát a szezonzáró Bahreini futamon, de ezt csak a további tesztek alakulásától függően fogják eldönteni. A 680 lóerős versenygépek pilótafülkéiben tapasztalt és bajnoki címet nyert prototípus-pilóták alkotnak majd párokat a Porsche gyári pilótacsapatának bevált embereivel, de a párosok összetételét még nem döntötték el. A már bejelentett versenyzők között olyan nagy nevek vannak, mint a francia Kévin Estre, a dán Michael Christensen, a háromszoros Le Mans-győztes (Audival) német André Lotterer, a belga Laurens Vanthoor, az ausztrál Matt Campbell, a francia Mathieu Jaminet, valamint az amerikai Dane Cameron és a brazil Felipe Nasr. A kezdeti fejlesztési szakaszban a francia Frédéric Makowiecki játszotta a kulcsszerepet: a januári weissachi teszt során ő hajtotta bele az első métereket a Porsche 963-asba, és a szimulátorban is ő tette meg az első köröket vele. Az LMDh előírásoknak megfelelően a Porsche 963 egy LMP2 kategóriás alvázra épül. Ezt az új fejlesztésű padlólemezt egy kanadai cég, a Multimatic szállítja. A Bosch, a Williams Advanced Engineering és az Xtrac a szabványos hibrid alkatrészekért és a váltóért felel. Maga a hajtáslánc egy 4,6 literes, V8-as biturbó motorra épül, amelynek blokkja az utcai hipersportautóból, a 918 Spyderből származik, de az eredete még az RS Spyder 3,4 literes V8-asáig nyúlik vissza. Azzal a versenyautóval, amivel a Porsche és a Team Penske számos győzelmet aratott 2005 és 2008 között az American Le Mans Series LMP2 osztályában. Az új Porsche 963 dizájnja az 1980-as évek klasszikus prototípusait, a 956-ost és 962-est idézi, de a hátul található, folyamatos LED csík már a legújabb generációs (992) 911-esre utal. Egy másik hagyomány is tovább él: az új Porsche 963 már az első évétől kezdve ügyfélautóként a vásárlók rendelkezésére áll, így kettőnél több autót is láthatunk majd a futamokon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kékszalag - Elrajtolt a mezőny Balatonfüredről

2022.07.14.
A verseny honlapján közölték: a Kékszalagra 28 hajóosztály delegált csapatokat, 16 katamaránnal is neveztek a regattára. Egy-egy hajó legénysége átlagosan ötfős, a legtöbben, 17-en a Raffica fedélzetén, 16-an pedig a Principessán versenyeznek. A Kékszalagra 11 külföldi csapat is nevezett, 16 hajó női kormányossal indul, közülük kettőn csak hölgyekből áll a legénység. A verseny honlapján azt is közölték: 92 ifjúsági és nyolc serdülő korú vitorlázó is lesz a hajókon.  Az Országos Meteorológiai Szolgálat Siófoki Obszervatóriumának előrejelzése szerint a Balaton keleti medencéjében csütörtökön 20-25 km/órás délnyugati szél fúj, ami a vízközépen a legerősebb. A várakozások szerint a keleti medencében tovább élénkül a szél, akár 35 km/óráig, és az élénk délnyugati szél a középső medence keleti részén délután is fennmarad és folyamatosan mérséklődve az esti órákig kitart. Péntek reggelre hidegfront érkezik, a szél északnyugatira fordul, és 35-40 km/órásra élénkül, sőt erősebb, 45-55 km/órás lökések is várhatók. A szél napközben északira, helyenként északkeletire fordul és kissé mérséklődik, az érkező front mögött pedig zápor és zivatar is kialakulhat. A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár, a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével haladnak, és Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre. Tavaly a versenyre nevezett 556 hajóból 343 teljesítette a távot, közülük leggyorsabban a Vándor Róbert vezette RSM legénysége (11 óra 42 perc 12 másodperc), akik így két egymást követő évben is megnyerték a Kékszalagot. A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, magyar fejlesztésű katamarán tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Tömeges korrupció a műszaki vizsgán: vádemelés ötven ember ellen

2022.07.14.
A KNYF az MTI-hez eljuttatott közleményében ismertette a vádirat lényegét. A vádhatóság szerint a Pest Megyei Kormányhivatal közlekedési hatósági feladatokat ellátó vizsgaállomásán kormánytisztviselőként dolgozó négy vizsgabiztos és két pénztáros a járművek műszaki vizsgáztatása, a vizsgaszervezés és egyéb adminisztratív feladataik ellátásakor - beosztásukat felhasználva, a 2003-as nyitás után rövid idővel - korrupciós rendszert alakítottak ki, hogy jogtalanul rendszeres jövedelemhez jussanak. A járművek közúti közlekedéssel kapcsolatos hatósági eljárásaiban meghatalmazottként rendszeresen eljáró ügyintézők - az eljárásokkal érintett járművek számához igazodóan - jogtalan előnyként különböző összegeket fizettek a vizsgabiztosoknak. Ezért gyors és gördülékeny ügyintézést, a hatósági eljárások időpontjainak folyamatos biztosítását, illetve a vizsga alatti kisebb javítások engedélyezését tették lehetővé. A műszaki vizsgáztatást támogató informatikai rendszer 2009. július 13-ai elindításától csaknem tíz éven keresztül az ügyintézők 55 154 olyan eljárást kezdeményeztek, amely során vesztegetési pénzt adtak a vizsgáztatásért. A tarifa előre meghatározott volt, a kezdeti kétezer forintos összeg eljárásonként ötezerre, majd tízezerre emelkedett. A pénztárosok és a vizsgabiztosok munkáját egy másik ember is segítette. A vesztegetési pénzeket a vizsgaállomás különböző - kamerával nem megfigyelt - részein vették át az ügyintézőktől, a műszak végén összegyűjtötték, majd a vizsgabiztosokkal maguk között szétosztották. A vizsgabiztosokat 2019 júliusában fogták el a hatóságok - ismertették. Az ügyészség közleményében külön felhívta a figyelmet, hogy "a hivatalos személynek hivatalos eljárásával kapcsolatban adott minden ajándék és pénz bűncselekményt valósít meg". További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Két és félszer gyorsabban tépett a megengedettnél

2022.07.14.
A kisbéri rendőrök ismét sebességellenőrzést hajtottak végre. Ezúttal 2022. július 13–án, 8 óra időtartamban mértek az egyenruhások, amely során összesen 21 sebességtúllépést rögzítettek   Az egyik járművezető lakott területen belül 50 km/h helyett 120 km/h-val közlekedett Császár belterületén. A 120 km/h-val száguldozó járművezető ellen az egyenruhások közigazgatási eljárást kezdeményeztek. A sofőr 200.000 forint bírságra és 8 büntetőpontra számíthat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      

A Volkswagen szakított az orosz partnerrel, ennyi végkielégítést fizet

2022.07.14.
A Volkswagen felmondja együttműködését az orosz Gaz autógyártóval. A Nyizsnyij Novgorodban működő cégek közösen gyártottak autókat. A Volkswagen befejezi a CKD gyártását Nyizsnyij Novgorodban A VW-csoport kivonja a termelést a Volga-parti Nyizsnyij Novgorodban lévő orosz összeszerelő üzemben, és végkielégítést ajánl az alkalmazottaknak, ha felmondanak. Ennek hátterében az áll, hogy az autókat korábban a Gaz autógyártó céggel közösen gyártották – amelynek társtulajdonosa Oleg Deripaska, aki az ukrajnai háborúval kapcsolatban a nyugati szankciós listákon szerepel. Kezdetben ideiglenes felmentés volt a további működésre, amelyet nemrégiben nem hosszabbítottak meg, mint  elhangzott Wolfsburgban. A Kommerszant orosz napilap korábban már beszámolt a legújabb fejleményekről. Volkswagen-gyár Kalugában.  "A szerződésüket június 17-ig felmondó alkalmazottaknak hathavi fizetést ígértek. A június 29-ig felmondóknak ötöt" - írta a lap. A VW csoport szóvivője délután megerősítette, hogy összesen mintegy 200 dolgozó érintett. Nyizsnyij Novgorodban a wolfsburgi cég korábban úgynevezett CKD-gyártásban vett részt. Ez nem egy teljes konstrukció – helyette kész alkatrészcsoportokat és rendszereket szállítanak és szerelnek be az autókba. Elhangzott, hogy a meglévő bérgyártásban a cég saját kollégáira már nincs rálátsa. A partnerségnek vége. Kalugáról még nincs döntés A Gaz csoporthoz tartozik a Nyizsnyij Novgorodban található gyár, ahol az év elejéig a VW alapmárkájának és leányvállalatának, a Skodának a modelljeit szerelték össze. A szovjet időkben ez a Volga limuzinokról volt ismert. Május 25-én léptek életbe a Gaz elleni amerikai szankciók. A VW-nek saját üzeme van Kalugában, Moszkvától 150 kilométerre délnyugatra. A termelés március 3-a óta leállt, ennek oka a nyugati büntetőintézkedések miatti alkatrészproblémák. A Volkswagen-csoport egyelőre nem hozott döntést az orosz piacról való esetleges végleges kivonulásról. Az orosz autóipar súlyos válságon megy keresztül. Gyakorlatilag minden gyártónak le kellett állítania a gyártást alkatrészhiány miatt. Még a hazai Avtovaz autógyártó is leállította a gyártást hónapokra. Miután szerdán újraindultak a szerelősorok, csütörtökön újabb, legalább egy hétre szóló szünetet kellett bejelentenie a cégnek. Az új autók eladása Oroszországban több mint 80 százalékkal zuhant a háború kezdete óta – írja a német honlap. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Globális tárlatvezetés és magyar múzeumi panoráma

2022.07.13.
Lowman múzeum, a hollandiai Hágában            Globálisan félezer közlekedési témájú múzeum működik, minden második Európában található, száz az USA-ban, a maradékon osztozik a világ. Nem is kell messzire utazni ahhoz, hogy itthon is autó- és motorcsodákban gyönyörködhessünk. Igaz, a városligeti Közlekedési Múzeumot lebontották, de amíg felépül az új, addig is rendeznek kiállításokat a végleges helyén. Pontosabban annak egyik csarnokában, ahol egykor mozdonyokat javítottak. Az időszakos tárlatokon meg lehet ismerni a magyar közlekedés legendás és kevésbé legendás darabjait, többek között farmotoros Ikarust, Árpád vasúti szerelvényt, Rába Special teherkocsit és több tömegautót, melyek már kikoptak a magyar utakról. Köztük olyan különlegességek, mint a Tanú című filmben szereplő fekete ZIM. Helyszín az egykori Északi Járműjavító, Budapest, Kőbányán, az 1-es és 28-as villamosvonalak találkozásánál. A T-Ford modell mögött a Kocs községből származó kocsi szekér áll a Millenáros kiállításán A millenniumi földalatti felhagyott Deák téri alagútszakaszában kapott helyet a Földalatti Vasút Múzeum, a Tatai úton található a Magyar Vasúttörténeti Park, mely Közép-Európa egyik legnagyobb interaktív vasúti tematikájú kollekciója, fűtőházzal, fordítóval, sok mozdonnyal, vasúti kocsival. Ganz József kisautója az Álmok Álmodói tárlaton A budapesti Millenárison 2023. január végéig látogatható az Álmok Álmodói 20 – Világraszóló magyarok, világformáló találmányok című kiállítás, mely hatszáz magyar találmányt mutat be hatezer négyzetméteren. Igazi ritkaság a Ganz József tervei alapján készült népautó, a 1934-es vajszínű Standard Superior, és a járműtörténet fontos fejezetét jelképező 1915-ös Ford T-modell: Galamb József elsőként ehhez tervezett bolygóműves sebességváltót és levehető hengerfejű motort. A HÉV szentendrei végállomásán látogatható egy szerény, de különleges darabokból álló vasúti kiállítás. Budapesthez közeli helyszín a ferihegyi repülőtér Aeroparkja, ahol nem csak légi, hanem közúti járművek is láthatók: ritka tűzoltókocsik és buszok. Kaali Múzeum         Fotó: Boros Jenő A gyönyörű észak-balatoni part izgalmas helyszíne a dörgicsei autógyűjtemény, melyet Kaáli Géza professzor alapított. Kicsit tovább kell utazni a keszthelyi hintómúzeum meglátogatására, és még messzebb a nagycenki Kisvasúti Skanzenbe, vagy keletebbre, a Cifra-istállóban berendezett Parádi Kocsimúzeumba. A Komárom megyei Kocs községben található Kocsi Múzeum a magyar járműtörténet fontos állomása a klasszikus kocsival is rendelkező kollekciójával és bognárműhelyével. Zárt tetős Formula versenygép a salzburgi reptérexpón     Fotó: Boros Jenő Egy határátlépéssel, a szomszédos Ausztriában tizennégy járműtörténeti gyűjteményt lehet meglátogatni, a bécsi Arsenal Muzeumban parkol a szarajevói merényletről híres Graf & Stift autó, melyben Ferenc Ferdinándot lelőtték. Olykor egy kereskedelmi célú szalon és repülőtér is igazi autós Kánaán. Például a salzburgi Pappas Mercedes kereskedése, mely az újdonságok mellett pazar veterán kollekcióval várja a betérőket. Salzburg repülőterének egyik futurista hangárjában áll a Red Bull kollekciója: repülőgépek és különleges autók, többek között az egyetlen példányban készült kabintetős Forma 1-es versenyautó. Stuttgart, Mercedes múzem Az ausztriai Gmünd településen található gazdaság varázslatos padlása, csűrje, istállója, amelyekben alumíniumból és fából készült Porsche áll. Magyar nyelvű prospektus ismerteti a múzeumi kollekciót: 1944 és 1950 között Prof. Dr. Ing. h. c. Ferdinand Porsche alkotóhelye volt a karintiai Gmünd városka, ahol az első Porsche névre keresztelt autót, a 356-os típust gyártották. Háromszáz szerelő további 44 kupét és 8 kabriót gyártott, aztán a márka visszaköltözött Németországba. A Helmut Pfeifhoher műgyűjtő által 1982-ben megnyitott (Budapesttől 600 kilométerre fekvő) magánmúzeum egész évben, minden nap látogatható. Aki pedig még patinásabb történelmi emlékre vágyik, annak érdemes elkocsikázni a falu határáig, ahol a háború elől Ausztriába menekített Porsche gyárnak otthont adó fabarakkok állnak eredeti állapotukban. Természetesen ez messze elmarad a Zuffenhausen-i Porsche múzeum komplexum kollekciójától. A stuttgarti Porsche Múzeum       Fotó: Boros Jneő A négyhengeres motort jelképező BMW központi épületének és a müncheni Olimpiai stadionnak köszönhetően kilométerekről felismerhető a márka múzeuma, melynek minden terme történelemóra, mert a kiállított autóhoz illően mutatja be a korszakot a 600-as Isettától, a Coupé 700-ason át az M1-esig. Andy Warhol 1979-ben huszonhárom perc alatt kreálta, majd festékes ujjával szignálta. a 24 órás Le Mans verseny M1-esének karosszériáját. A BMW múzeumban elég a kiállított tárgy elé állni, máris fénybe borul a tizenkét-hengeres motor és megszólal az M Power hang. Ott parkol az 1972-es müncheni olimpia maratoni futásának felvezető villanyautója és a BMW világrekorder motorja, mellyel 1937-ben Ernst Henne 279,5 km/órás sebességgel száguldott. A tucatnyi James Bond jármű mellett láthatók BMW repülőgép-hajtóművei, a Mille Miglia és Forma 1-es versenyek győztesei. A legfelső szint áhítatos csendjében a BMW tulajdonú Rolls-Royce márka királyi darabjai pihennek. Wolfsburg, Autostadt, az első KdF/VW autó       Fotó: Boros Jenő A németországi Wolfsburg Autostadtjában újautó-átadó központot épített a VW, mely a komplexumban bemutatja a közel száz márkából álló páratlan gyűjteményt: a sorozatgyártású DKW, Horch, NSU, Trabant autókat és egyedi tanulmánymodelleket. Van itt étterem, hotel, viezn lebegő uszoda, és persze a cégcsoporthoz tartozó Audi, Bentley, Bugatti, Lamborghini, Seat, Skoda, VW pavilonok. Mercedes kollekció   Fotó: Boros Jenő Stuttgart-Untertürkheimben építészeti szempontból is látványos a 16,5 ezer négyzetméteres Mercedes múzeum, ahol kétszáz autó, motor, busz, villamos, repülő, légballon, csónak, valamint 1500 járművel kapcsolatos tárgy van kiállítva. Egymás mellett parkol Lady Diana bordó SL 500-as kupéja és a golyóálló üvegezésű hófehér pápamobil terepjáró, de része a gyűjtemények Hirohito japán és II. Vilmos német császár, valamint több kancellár autója is. Igazi csemege a Škoda múzeum Mlada Boleslavban és a Wartburg gyűjtemény Eisenachban. Mlada Boleslav, Skoda kollekció         Fotó: Boros Jenő Bezárt textilüzemből varázsolt autómúzeumot Svájcban a glattfeldeni Riverside Hotel tulajdonosa: a folyosókon mobil szobrok tucatjait lehet gombnyomásra működtetni, a toalett előtt előtt hatvanas éveket idéző Forma 1-es Maserati versenyautó parkol. A hétszáz négyzetméteres földszinti csarnokban húsz igazi különlegesség parkol, többek között az 1954-es, műanyag karosszériás és tolóajtós Kaiser Darrin sportkocsi és Elvis Presley első autója, az 1955-ös halványzöld Cadillac Fleetwood. Igazi szépség az 1939-es Alfa Romeo 6C Cabriolet. Történelmi szempontból érdekes az 1940-es fekete Fiat 2800-as, melyben Mussolinit elfogták, majd kivégezték. Beaulieu, UK Nemzeti Motor Múzeum Európában 250, Németországban félszáz autó- és motormúzeum közül lehet választani: a legtöbbel, szám szerint nyolcvannal és a legnagyobbal is a britek büszkélkedhetnek: a Beaulieu-ban található Nemzeti Motor Múzeumot Lord Montague alapította 1952-ben. A tömegmodellek mellett luxus-márkák, sebességi rekordautók, sportkocsik, háborús gépek is részei a négyszáz darabból álló autó- és motorkollekciónak. Olaszországban huszonhat, Franciaországban harmincnégy gyűjtemény közül lehet válogatni. Maranallóban a Ferrari Múzeum melletti gyár is látogatható. Az 1960-ban alapított torinói Museo dell'Automobile kétszáz autóból álló kollekcióban parkol a Leonardo da Vinci 1478-ban megálmodott és napjainkban megépített önjárója, valamint Margherita olasz királynő Italája, Mussolini Fiatja meg Mercedese és olyan klasszikus népautók sorozata, mint a Fiat Topolino, az 1955-ben bemutatott 600-as és a legendás 500-as. Nicolas Josef Cugnot gőzhajtású autmobilja a Biscaretti tárlaton Az Új Diadalív árnyékában, a párizsi Défense negyedben található a Nemzeti Autómúzeum, az elzászi Müllhouseban pedig az ötszáz autóból álló Schuumf gyűjteményt érdemes meglátogatni. Innen néhány kilométerre található a Peugeot gyári múzeuma, ahol autók mellett a márka indulásakor domináló háztartási darálókat és kerékpárokat is meg lehet csodálni. A III. Rainier által alapított monacói gyűjteményt Albert herceg örökölte: a kétszáz autó között százévesnél öregebb Berliet, De Dion Bouton, Panhard & Levasor és még több megszűnt márka modellje is megtalálható. Nagoya: szerelősor részlet a Toyota múzeumban      Fotó: Boros Jenő Japánban a legnagyobb gyűjtemények gyári működtetésűek, ezeken titkos prototípusokat, és a sorozatban soha nem gyártott modelleket is kiállítanak. A Toyota komplett gyártószalaggal illusztrálja az autóipart. A Honda Motegiben működő kiállító központjában humanoid robotok szolgálják fel az italt a látogatóknak, itt látható a világ első széria motorkerékpáros légzsákja és több legendás sportgép. A Mazda múzeumban a márka bemutatása teherszállító triciklivel kezdődik és persze felsorakoztatták a teljes Wankel motoros kollekciót. Dearborn, USA: bezúzástól megmentett elnöki autók      Fotó: Boros Jjenő A márkakollekciók közül is kiemelkedik a Dearborn-i Ford múzeum, mely több mint autótörténelmi kiállítás, mert az életmód és ipari kultúra fejlődésén keresztül mutatja be a világot. Van itt ötvenes években megálmodott alumínium ház, filmekből ismert lakókocsiutánfutó, valamint tipikus amerikai büfés kocsi, motoros szán, hómaró mozdony, és persze elnöki limuzinok tucatja. Ezek azért is különlegesek, mert szolgálati útjuk végén többségüket bezúzták. USA: Jeep a Chrysler múzeumban    Fotó: Boros Jenő További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!          

Ricciardo cáfolja a távozásáról szóló pletykákat

2022.07.13.
A 33 éves pilóta szerdán a 7,2 millió követővel rendelkező Instagram-oldalán reagált az F1-es jövőjét érintő találgatásokra. "Szeretném, ha tőlem hallanátok, hogy nem hagyom el a sportágat, 2023 végéig elköteleztem magam a McLarennél. Elismerem, hogy nem mindig könnyű, de miért is lenne az? Fáradhatatlanul dolgozom a csapattal együtt azon, hogy rendbe tegyük az autónkat és visszatérjünk vele az élmezőnybe, ahová tartozik" - írta Ricciardo, aki tavaly megnyerte az Olasz Nagydíjat Monzában, az a siker pedig az első McLaren-futamgyőzelem volt 2012 óta. Ricciardo mögött ráadásul azon a versenyen csapattársa, a brit Lando Norris ért célba másodikként. A nyolcszoros futamgyőztes Ricciardónál a McLarennél hosszú évekre szóló szerződéssel rendelkező Norris jobban teljesít, tavaly hatodik lett az összetettben 160 ponttal, míg az ausztrál nyolcadikként zárt 115-tel. A mostani idény eddigi 11 viadalán Norris 64 pontot szerzett, Ricciardo csak 17-et. A rutinos ausztrál versenyző helyére többen is pályáznak, például honfitársa, a tavaly Forma-2-es bajnok, jelenleg az Alpine teszt- és tartalékversenyzőjeként dolgozó Oscar Piastri. Az idei Forma-1-es szezon a jövő hétvégén sorra kerülő Francia Nagydíjjal folytatódik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

5 EU-s ország késleltetné a belsőégésű motorok tiltását

2022.07.13.
Bulgária, Olaszország, Portugália, Románia és Szlovákia. Ez az öt ország szólalt fel a hagyományos belsőégésű motorok 2035-ös teljes kitiltása ellen. Demográfiailag és gazdaságilag nagyon különböző országokról beszélünk, így még azt sem állíthatjuk, hogy egy bizonyos réteg ellenzi a fosszilis üzemanyagok komplett tiltását az Európai Unióban. Mi több, ez az öt ország felvetett egy alternatív javaslatot. Csökkentsék 90%-kal a károsanyag kibocsátást 2035-re az 1990-es szinthez képest. Illetve legyen öt évvel később, tehát 2040-ben a 100%-os visszaszorítása a belsőégésű motoroknak. Valamivel még megengedőbbek lennének a könnyű haszonjárművekkel: azoknak csak 80%-ban kéne csökkenteniük a károsanyag-kibocsátásukat 2035-re, ugyanakkor a 2040-ben bevezetendő teljes tiltás rájuk is vonatkozna. A javaslatot benyújtó öt tagállam kiemelte továbbá, hogy érdemes lenne lépcsőzetesen, átállási időszakokat meghagyva bevezetni a belsőégésű motorokra vonatkozó szigorításokat. Egy bulgár képviselő továbbá azt nyilatkozta a Reutersnek, hogy a klíma rendelkezéseknek figyelembe kellene venniük a különböző országok gazdasági helyzetét és populációját. Egyébként éppen a hetekben döntött róla az Európai Bizottság, hogy továbbra is fenntartja azon terveit, hogy 2035-re 100%-ban vissza kell szorítani a károsanyag-kibocsátást, ugyanakkor hivatalos törvény még nem született a döntésről. Noha ez bármikor megtörténhet idén. Sajnos az Európai Bizottság különösen szigorúan jár el az autóiparral szemben ebben a kérdésben. Számításaik szerint egy új autó átlagos élettartama 15 év, és 2050 uniós szintén szeretnék elérni a nettó karbonsemlegességet, ezért is tiltanák meg már 2035-től a belsőégésű motoros autók értékesítését. Arról nem szólnak a számításaik, hogy mi a helyzet a régebbi autókkal, amik silány karbantartás esetén akár még nagyobb veszélyt jelenthetnek az EU terveire nézve. Egyébként nem csak az említett 5 ország elégedetlen az Európai Unió döntésével. A német pénzügyminiszter például múlthéten szólalt fel a törvény ellen, ugyanakkor meglepő módon saját országának autógyártói sem álltak ki mellette. Például a Mercedes-Benz és a Volkswagen is támogatja a tilalmat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Tömegbaleset az M7-esen, több kilométeres a torlódás Baracskánál Budapest felé

2022.07.13.
Az autók a váli-völgyi pihenő előtt ütköztek, egy sávon araszolva halad a forgalom. Aki teheti, a 42-es, Kápolnásnyék-Velence csomópontnál hajtson le a pályáról, és a 7-es főúton kerüljön, visszatérni Martonvásárnál lehet az autópályára. Az ellenkező, Balaton felé vezető oldalon a nézelődők miatt alakult ki torlódás - írta az Útinform. A katasztrófavédelem honlapján azt közölte: a székesfehérvári hivatásos tűzoltók, mentők és egy mentőhelikopter érkezett a helyszínre. A karambolozó autók egy része a leállósávban, a többi a forgalmi sávban áll. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az üzemanyagpiac aktuális helyzete hazánkban (2. rész)

2022.07.13.
A kiskereskedelem szereplőit mennyire viselte meg a hatósági árazás? November 15.-e óta eltelt időszak túl hosszú volt ahhoz, hogy a kiskereskedelem szereplői probléma nélkül átvészeljék. Tényadatként kell kezelni, hogy folyamatosan csökken a töltőállomások száma. Számos olyan, - elsősorban vidéki kiskút van-, akik e működési feltételeket már nem tudták kigazdálkodni, és a bezárás mellett döntöttek. Ha nincsenek további lépések, akkor ezek a kútbezárások folytatódhatnak, amivel a kiszolgáló kapacitások csökkennek, így együtt már látható, tapasztalható kellemetlenséget okozhatnak a fogyasztóknál. Ami viszont már jelenleg is sajnos megfigyelhető, hogy azt az üzemanyag kiszolgálási, illetve szerviz színvonalat, amelyet megszokhatott a magyar fogyasztó az elmúlt húsz évben, abban érezhető változások lesznek: a töltőállomások számának csökkenésében, a mennyiségi korlátokban, a kutak nyitvatartási idejének csökkenésében, vagy a kevesebb alkalmazott foglakoztatásában. A fogyasztás mértékének csökkentéséhez akár németországi mintára (ami még ott is csak elképzelés), hazánkban is bevezethetnék a vasárnapi vezetési tilalmat? Vagy egy ilyen (átgondolatlan) fordulatra azért hazánkban nem kell számítani? Azt a politikusok tudják megválaszolni, hogy milyen lépések bevezetését fontolhatják meg. Alapvetően amióta hazánk is tagja a nemzetközi energiaügynökségnek, nálunk is érvényes a csatlakozási alapdokumentum, ami részletszabályokat is tartalmaz, de alapvetően ellátási válsághelyzetre íródott. Amíg nincs válsághelyzet, addig korlátozó intézkedéseket,- amiknek szabályai pontosan ismeretek-, nem gondolom, hogy Magyarországon is be kellene vezetni. Én őszintén remélem, hogy a fogyasztás valamelyest normalizálódik, így a kisebb mennyiségi korlátozásokkal szinten tudjuk tartani az ellátást. Egyelőre  nincs bennem félsz, hogy egy ilyen gondolat felmerülne itthon, vagy ennek bevezetésére a közeljövőben szükség lenne. A korábban taglalt kisebb mennyiségi korlátozásokkal tudjuk biztosítani az ellátást, és a hozzáférést. Így -remélhetőleg- további korlátozásokra nem lesz szükség az előttünk álló hónapokban. A százhalombattai finomítóban történt esetről is ejtsünk pár szót A MÁSZ főtitkára sem tud sokkal többet erről, mint ami a sajtóban megjelent. Mindenki várja a  részletesebb információkat, de egyelőre komolyabb következményekről nincs hír. Néhány napos teljesítmény, vagy üzemanyaggyártási kapacitásban teljesítmény visszaestést követően változatlan szinten folytatódik majd a finomítói feldolgozás. Ahogy korábban is, most is fontos megjegyezni, hogy az Ad Blue hiányhoz hasonló pánikvásárlás állhat a hátterében annak, ha hirtelen a valós, indokoltnál nagyobb üzemanyagigény jelentkezik a lakosság részéről, amit ilyen rövid idő alatt nem tudnak pótolni a töltőállomások. Így én is, és Ottó is azt tudjuk tanácsolni az olvasóinknak, hogy szükséges igényeiknél felesleges a többletüzemanyag betárazása. Mert ezzel csak a napi ellátást nehezítik vagy lehetetlenítik el. Igaz, hogy a nyári utazási időszaban egyébként is megnövekszik a lakossági igény az üzemanyag iránt, azonban a jelenlegi piacikörnyezetben is képesek ezt kiszolgálni a töltőállomások, így a jelenlegi korlátozások mellett is elérhetők lesznek mind a hatósági áras, mind a szabadáras prémium üzemanyagok. Az interjú elkészülte után történt változás A Mol százhalombattai finomítója újra teljes kapacitásával működik és orosz kőolajat használva teljes kapacitással dolgozik, a termelés leállása esetén stratégiai tartalékban 45 napra elegendő benzin és dízel üzemanyag és körülbelül ugyanekkora mennyiségű kőolaj áll rendelkezésére az országnak - ismertette a Mol-elnök-vezérigazgató. Változott az egyszerre tankolható üzemanyag mennyisége, illetve a kannába történő tankolás esetén piaci árat alkalmaznak a töltőállomások. A MOL-töltőállomásain a jelenleg érvényes szabályok a következők: normál kútoszlopon a járművekbe maximum 50 litert lehet tankolni (az eddigi 100 liter helyett). A limitet aszerint határoztuk meg, hogy mi az a mennyiség, ami a lakossági felhasználók számára elegendő, a jellemző átlagos tankolást meghaladja. A MOL célja az, hogy a kormányrendelet betartása mellett minden vásárlónak biztosítsa a kiszolgálását és a töltőállomások zavartalan működését. Abban az esetben, ha a fogyasztó magyar forgalmi engedéllyel rendelkező autóba tankol, úgy hatósági árat fizet. Amennyiben benzinkannába tankol, akkor piaci árat kell fizetnie. Ezért arra kérjük a vásárlókat, hogy amennyiben gépjárművük benzintankja mellett külső edényzetbe is tankolnak, azt a benzintankba történő tankolástól elkülönítve, a tankolás vételárának rendezését követően szíveskedjenek megtenni. Ha a gépjármű üzemanyag tartályába, illetve a kannába történő tankolásra egyszerre, egy tranzakció keretében kerülne sor, úgy a tankolás teljes mennyiségére a töltőállomáson feltüntetett piaci árat kellene fizetni. Grád Ottó tájékoztatott, hogy mennyiségi limitet ma már valamennyi MÁSZ tagvállalat alkalmaz. Alapvetően 50 liter per vásárló a korlát, de van, ahol ennél kevesebb az egy töltéssel megvásárolható üzemanyag mennyiség. forras: mol.hu További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója