Visszatérhet a smart fortwo – ha találnak partnert

2024.04.12.
Biztos sokaknak feltűnt, hogy a mostani smartok már nem olyanok, amilyennek megszoktuk őket. A Mercedes-Benz kifejezetten mikroautókra specializálódott almárkájának kínálatában mindössze két modell van: a teljesen elektromos kis crossover #1, és a valamivel nagyobb, kupé farú #3. Mikroautót viszont keresve sem találhatunk, ez pedig annak tudható be, hogy a smart márkát ma már félig a Geely birtokolja, és a két új modelljük is a Geely saját SEA padlólemezére épül Kínában. Most mégis úgy tűnik, hogy újra szeretnének egy apró városi autót a kínálatukba, ugyanis partnert keresnek egy kétajtós fortwo fejlesztésére és építésére. Az utolsó igazi smart fortwo még március 28-án hagyta el a gyártósort Hambachban, Franciaországban, azonban ezt a gyártósort mára átvette a brit Ineos. Dirk Adelmann, a smart Europe vezérigazgatója viszont elmondta, hogy #2 néven szeretnének egy fortwo utódot a kínálatba. „Két hónapja elkezdtünk dolgozni egy új, dedikált padlólemezen egy jövőbeli smart kétüléses városi autóhoz, de partnerekre van szükségünk, hogy az üzleti terv működőképes legyen.” – tette hozzá Adelmann. A CEO elmondása szerint már kerestek egy olyan padlólemezt, ami könnyedén lerövidíthető lenne a magas biztonsági sztenderdek betartása mellett, de nem találtak ilyet. Az új padlólemezt, amin elkezdtek dolgozni, Electric Compact Architecture-nek (ECA) fogják nevezni, ha valóban megvalósul és sikerült hozzá partnereket találniuk. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Podcast - Ne akarj a Közút Instagram oldalára kerülni!

2024.04.11.
  A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel.   A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is.            

Ingyenes programok az egész családnak a HUMDA Zöld Életre Valók roadshow-n Veszprémben a Rally Hungary alatt

2024.04.11.
Veszprémben a Rally Hungary verseny szervízparkjaiban, illetve a Veszprém Aréna előtt péntektől vasárnapig várják a szervezők az érdeklődőket óvodás kortól egészen az idős korosztályig. A HUMDA Zöld Életre Valók országos e-mobilitási és technológiai roadshow küldetése az ismeretterjesztés a hidrogén-technológiáról, az energiatárolásról és az elektromos járművekről, azok előnyeiről, működéséről, illetve környezeti vonatkozásairól. – Veszprém példát mutat a fenntarthatóság területén, elsők között voltunk a magyarországi nagyvárosok között, akik klímastratégiát fogalmaztak meg. Mindezt nem egyedül, hanem a Pannon Egyetem együttműködésével valósítottuk meg. A közösségi közlekedés megújítása és zöldebbé tétele, elektromos buszok beszerzése után nagymértékben nőtt az azt használók száma városunkban – hangsúlyozta Porga Gyula, Veszprém polgármestere a szakmai workshopon elhangzott köszöntőjében. – A következő évtized nemcsak a digitalizációról, de a zöld átállásról is szól majd. Az idén 75 éves Pannon Egyetem ebben élen jár, a zöld átállás alapvetéseivel az alapítás óta foglalkozunk, a fenntarthatóság és körforgásos gazdaság központi intézményévé kívánunk válni. Nem csupán idehaza, de Közép-Európában is meghatározó eredményeket érhetünk majd el – mondta Dr. Birkner Zoltán, a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, az Energia21 alapító tagja. – A jövőben a fenntartható mobilitásra és a zöld átállásra kell koncentrálnunk. A zöld energia tárolása, az akkumulátorok biztonságos és maximális kihasználása alapvető kérdés lesz. Megfelelő tesztelés mellett lehet az akkumulátorokra úgy tekinteni, mint megbízható, tiszta és hatékony zöldtechnológiára – emelte ki Dr. Weltsch Zoltán egyetemi docens a ZalaZONE Akkumulátor Kompetencia Központ képviseletében. – A Pannon Egyetemen szaktól függetlenül minden hallgató választhat fenntarthatósággal kapcsolatos tanegységeket, ez unikális a hazai felsőoktatásban. Víztechnológia és hulladékgazdálkodás területén is nemzetközi szintű kutatásokban vesz részt az Egyetem, miközben a saját működését is a fenntarthatóság jegyében szervezi – hangsúlyozta Dr. Kurdi Róbert általános kancellárhelyettes. – A kor modern technológiájával kifejlesztett elektromos buszok mutatják, hogy a kínai fejlesztéseket komolyan kell venni. Nagy a verseny a területen, ezért cégünk a zöld innovációkban élenjáró kínai vállalatokkal működik együtt. Ugyanakkor a hazai tervezésű buszokat, a hazai mérnöki munkát előtérbe helyezve, a biztonságot elsődleges feladatként kezelve végezzük munkánkat – fűzte hozzá Fehér Roland, az Ikarus Zrt. vezérigazgatója. – Beszélgethetünk globális megoldásokról és várhatjuk a zöldebb jövőt, de hogy mi változik valójában, az rajtunk múlik! Most érkeztünk el oda, hogy megvizsgálhassuk mi a jó nekünk magyaroknak és Európának is. Fontos, hogy a zöld átállásnak meg tudjuk határozni a helyi értékrendjét itt Veszprémben is, és tartós sikerré tegyük a zöld átallást hazánkban. Ezt a célt szolgálja a HUMDA Zöld Életre Valók roadshow-ja is – mutatott rá Weingartner Balázs, a HUMDA igazgatósági elnöke. A roadshow-n a technológiai bemutatók mellett az érdeklődők többek között gokartszlalomban tehetik próbára tudásukat. A HUMDA közkedvelt Road Safety közlekedésbiztonsági programjának a tudatos közlekedővé formálás a célja. Ezek mellett az egész családot elektromos busz és e-autó kiállítás is várja, valamint e-rollereket is ki lehet próbálni Veszprémben. Egy VR-szemüvegen számos, a zöld mobilitáshoz kapcsolódó virtuális „kiállítást” lehet megnézni, az energiatárolási megoldások iránt érdeklődők pedig egy interaktív falon találhatnak meg minden lényeges információt a korszerű technológiákról. A roadshow-hoz kapcsolódó programok péntektől vasárnap tartanak nyitva. Az országjárás következő helyszíneiről és az időpontokról a roadshow honlapján, a zoldeletrevalok.hu oldalon, valamint a HUMDA felületein lehet tájékozódni.  

A magyar határ közelében, Burgenlandban megduplázódott a kerékpárlopások száma

2024.04.11.
Összesen pontosan 482 kerékpárlopás történt 2023-ban. Ez 49 százalékos növekedés 2022-hez képest a VCÖ mobilitási szervezet szerint. A legtöbb lopás a Neusiedl am See ( Nezsider) kerületben történt. Az orf.at cikke. Képernyőfotó. Ausztria-szerte 18 566 kerékpárt loptak el, ami tíz százalékos növekedés az előző évhez képest. Burgenlandon belül a Fertő kerületben volt a legtöbb kerékpárlopás tavaly, 251, megelőzve az Eisenstadt (Kismarton) környékét (58). A legkevesebb kerékpárlopás a Güssing kerületben volt (11). A VCÖ hangsúlyozza, hogy a biztonságosabb kerékpárparkolók a szabadidős létesítményeknél, a bevásárlóutcáknál és a vasútállomásokon a lopások megelőzésének fontos eszközei. Fontos, hogy a kerékpárt mindig le kell zárni és jó kerékpár zárat kell használni. Jegyezze fel a kerékpár vázszámát is, hogy a visszaszerzett kerékpárt könnyebben át lehessen adni a jogos tulajdonosnak. A jó minőségű vagy újabb kerékpárokhoz kerékpárlopás biztosítást ajánl Ausztriában a VCÖ.  

Rajtra kész a Focus ST Azura Edition: megérkezett a Ford egyik legsikeresebb sportautója

2024.04.11.
Az új modell a nagy teljesítményű, mégis praktikus autók mintapéldája: ez a gép arra született, hogy a vezetés megszállottjai a pályán vérbeli versenyautóként, a mindennapokban pedig gazdagon felszerelt, komfortos családi járműként használhassák. Fotók: Ford A Magyarországon már előrendelhető Focus ST Azura Edition olyan fejlett megoldásokat kínál, amelyekkel méltán rászolgál a Sports Technologies (ST) névre: A Ford Performance által tökéletesített, állítható felfüggesztéssel a sportos autózás rajongói mindig a pálya adottságaihoz finomhangolhatják a menetdinamikát A könnyűfém keréktárcsák flow-form eljárással készülnek; ezt a technológiát használják a repülőgép-alkatrészek gyártásához is A Brembo első fékek hosszan tartó terhelés mellett is komoly és egyenletes fékerőt biztosítanak A Ford 280 lóerős 2, 3, 2,3 literes EcoBoost motorja 5,7 másodperc alatt gyorsítja az autót álló helyzetből 100 km/órás sebességre, 420 Nm 2, 3 forgatónyomatéka pedig minden sebességfokozatban erőteljes gyorsulást kínál A Focus ST Azura Edition tulajdonosai teljes kényelemben autózhatnak el a versenypályára, ahol az autó sportos teljesítményét és irányíthatóságát maximálisan élvezhetik. Ennek érdekében a tervezők felhasználták a Focus ST-család legnépszerűbb opciós csomagjait, alapfelszereltségként építve be azokat megoldásokat, amelyekkel az autósok még a fagyos téli reggeleken is gyorsan indulhatnak útnak, kényelmesen utazhatnak az autópályákon, és prémium audiorendszeren élvezhetik kedvenc lejátszási listáikat. Az egyedi Azura Blue karosszériafényezés, a fekete elemek, illetve a kárpitok jellegzetes Motion Blue árnyalatú öltései kifejezetten exkluzív megjelenéssel ruházzák fel az autót. “Az új Focus ST Azura Edition a Ford Performance tudásának legjavát nyújtja, méghozzá remekül kihasználható, praktikus kialakítással,” mondta el Stefan Muenzinger, a Ford Performance európai igazgatója. “A Sport Technologies név mindig is arra utalt, hogy az autósnak nem kell kompromisszumot kötnie a sokoldalúság terén, mégis tökéletesen kiélvezheti egy pályanap minden izgalmát.” Magabiztosan uralható A Focus ST Azura Edition állítható felfüggesztését a Ford Performance fejlesztő mérnökei csiszolták tökéletesre, amit Európa-szerte (többek közt a németországi Nürburgring Nordschleife versenypályán is) átfogó teszteknek vetették alá. A versenysport-specialista KW Automotive által gyártott, állítható futóműrendszer rozsdamentes acélburkolatú lengéscsillapítóival a rugók ki- és berugózása egyaránt állítható. A standard Focus ST-hez képest a felfüggesztés elöl és hátul is 10 mm-rel alacsonyabb, ami tovább javítja az egyensúlyt és irányíthatóságot, de a vezető további 20 mm-rel is leültetheti a felfüggesztést. A rugók feszességét megnövelték, így azok több mint 50 százalékkal merevebbek a Focus ST standard rugóinál. A berugózás mértéke (vagyis a felfelé irányuló mozgás, amikor a kerék elpattan egy útegyenetlenségen) 12 fokozatban, a visszarugózás mértéke pedig (amikor a kerék az elpattanás után visszatér az útfelületre) 16 fokozatban állítható, vagyis a Focus ST Azura Edition vezetői még finomabban hangolhatják az autó kanyarodás közbeni viselkedését. A Focus ST Azura Edition vásárlói egy olyan műszaki leírást is kapnak, amelyben megtalálják a különféle úttípusokhoz (például a Nordschleife versenypályához) ajánlott futómű-beállításokat, így az autók szerelmesei mindig a lehető legtökéletesebb vezetési élményre számíthatnak. Az 19 colos könnyűfém keréktárcsák a karosszéria mindegyik sarkánál 10 százalékkal csökkentik a rugózatlan tömeget. A flow-form gyártási eljárás tömöríti az alumíniumot, ezért a kerék szilárd és ütésálló marad, miközben kevesebb anyag kell hozzá. A kisebb tömegnek köszönhetően gyorsabbak a függőleges mozgások, vagyis közúton és versenypályán egyaránt javul a Pirelli P Zero Corsa abroncsok útfogása, ezért az autó optimális teljesítménnyel gyorsíthat, fékezhet és kanyarodhat. A kizárólag ötajtós ferdehátú karosszériával kapható, hatfokozatú manuális sebességváltóval szerelt Focus ST Azura Edition 1szíve egy 2,3 literes EcoBoost motor, amely a kis tehetetlenségű, twin-scroll turbótöltőnek köszönhetően 280 LE 2, 3 teljesítményt ad le 5500 percenkénti fordulatszámnál, 420 Nm-es forgatónyomatéka 2, 3 pedig már 3000 percenkénti fordulattól rendelkezésre áll. Ezzel az erőforrással az autó álló helyzetből 5,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, és a végsebessége 250 km/óra. Útra kész Attól, hogy valaki a sportos vezetés szerelmese, még nem kell lemondania a mindennapos autózás komfortjáról. A Focus ST Azura Edition esetében már az alapfelszereltségében megtalálhatók azok az opciós tételek – köztük a kifinomult vezetéstámogató rendszerek is –, amelyeket eddig a leggyakrabban választottak a Focus ST-vásárlók. A Vezetőtámogató csomag része a táblafelismerő rendszerrel kiegészített adaptív sebességtartó automatika 4; a sávközép-tartó technológia, amely jelentősen tehermentesíti a vezetőt az autópályán; illetve a holttérfigyelő3 rendszer, ami segítséget nyújt sávváltás közben. A Focus ST Azura Edition utasai a tíz hangszóróval és egy mélynyomóval felszerelt, 675 wattos B&O prémium hangrendszeren élvezhetik kedvenc zenéiket, a vezető kényelmét pedig az ugyancsak alapáras Téli csomag szolgálja, amely a kormányfűtés mellett Quickclear fűthető szélvédőt is kínál, hogy a jeges-havas üvegfelület a lehető leghamarabb átlátható legyen. A Focus ST Azura Edition mindegyik példányát Azura Blue színűre fényezik (ez kizárólag ehhez a modellváltozathoz jár a Focus ST kínálatában), amit feketére festett könnyűfém keréktárcsák, tetőlemez, hátsó légterelő és diffúzor, illetve külső tükörburkolat egészít ki, sőt az ST emblémák kerete is ilyen színű. Az utastérben Motion Blue árnyalatú öltések díszítik a Ford Performance üléseket, a kormánykereket, a váltókar szoknyáját, a középkonzol térdtámaszait és a szőnyegeket. A Focus ST Azura Edition a legújabb modell a jól ismert, sikeres Focus ST kínálatában. 1 A Ford Focus ST Azura Edition EcoBoost homologizált CO2-kibocsátása 185-189 g/km (WLTP), homologizált üzemanyag-fogyasztása pedig 8,1-8,3 l/100 km (WLTP). A Ford Focus ST EcoBoost homologizált CO2-kibocsátása 182-189 g/km (WLTP), homologizált üzemanyag-fogyasztása pedig 7,9-8,3 l/100 km (WLTP). A hivatalos, homologizált üzemanyag/energiafogyasztási, CO₂-kibocsátási és az elektromos üzemmódban megtehető hatótávolság WLTP mérés szerinti adatait az Európai Unió 715/2007/EC számú szabványa által előírt technikai kívánalmak és műszaki adatok alapján, illetve a legfrissebb 2017/1151 EU direktíva alapján regisztrálták. Az alkalmazott, szabványos tesztelési eljárások lehetővé teszik a különböző járműfajták és gyártmányok összehasonlítását. 2 A teljesítmény és a forgatónyomaték értékeit az ECE R85-00 előírásai alapján tesztelték. 3 A teljesítmény és a forgatónyomaték egymástól független értékek, és csúcsértékük nem egyidőben jelentkezik. 4 A vezetéstámogató technológiák kiegészítő feladatot látnak el, és nem helyettesítik a vezető figyelmét, döntését és irányítását, és a biztonságos autózást.    

Vezettük: Mini Countryman C

2024.04.11.
Az új, immár csakis Németországban (Lipcsében) gyártott Mini Countryman 4433 milliméter hosszú, 1843 milliméter széles és 1656 milliméter magas, tengelyek közötti távolsága 2692 milliméter, légellenállási együtthatója 0,26. A Mini Countryman harmadik nemzedéke tovább nőtt, elődjéhez képest 18 centivel lett hosszabb. A hátsó ülések 13 centiméteres távban csúsztathatók előre és hátra, így választhatunk nagyobb lábteret vagy nagyobb csomagteret. A három részre osztott háttámla egyenként állítható és hat állásban, akár 12 fokig dönthető. Lehajtott hátsó ülésekkel az alapesetben 450 liter térfogatú csomagtér 1450 literig bővíthető, ezáltal még a terjedelmes tárgyak is könnyedén elférnek benne. Új formanyelv öltözteti, utasterének kényelmét és prémium hangulatát innovatív anyaghasználat fokozza. A széleskörű személyre szabhatóságról négyféle felszereltségi szint gondoskodik. A bemutatón természetesen a leggazdagabban felstafírungozott változatot vezettük elképesztően egyedi és elegáns belsővel, valamint olyan technológiai arzenállal, amely már nem is autókra, hanem inkább számítástechnikai és szórakoztatóipari eszközökre jellemző. Csak egy példa: a hallgatott zeneszám közben akár scratch-elni is lehet a kör alakú, 240 milliméter átmérőjű Oled kijelzőt tapogatva, a saját telefonunkat konzolként használó, hálózatba kötött, többszereplős videojátékról nem is beszélve. Ilyenkor az autó egy játékterem, a megfelelő fény- és hanghatásokkal. Töltés közben nem rossz ezzel elütni az időt, de nekünk ezúttal nem kellett kábelekkel bajlódni és elektromos töltőt keresni, a tesztautót háromhengeres, 1,5 literes benzinmotor hajtotta, kellő vehemenciával. A márka a C és az S típusjelölések segítségével különbözteti meg a Countryman benzinüzemű modellváltozatainak teljesítményszintjeit. Az összesen 170 lóerő (125 kW) maximális teljesítményre képes, villanymotorral támogatott benzinmotor (csúcsnyomatéka 280 Nm) 8,3 másodperc alatt gyorsítja fel a modellt álló helyzetből 100 kilométer/órás tempóra, végsebessége pedig 212 kilométer/óra. A lágy hibrid technológia részben tárolja a lassulások során felszabaduló energiát, hogy majd a kigyorsítások közben azt felhasználva 14 kW többlet-teljesítménnyel támogassa az amúgy csak 115 kilowattos belsőégésű erőforrást. A karosszéria 202 milliméteres szabad hasmagassága és a dinamikus futómű-technológia még járatlan utakon is magabiztos menetdinamikát diktál, de a rossz, kátyús magyar utakon azért csak óvatosan repesszünk a 20 hüvelykes felniken. Jó hír, hogy a kocsi elérhető 17-18-19 hüvelykes kerekekkel, de akár 21-essel is vagánykodhatunk. A legnagyobb Mini belépő változatának alapára 13,49 millió forint. Kép és szöveg: Biró Csongor/Mini Van 300 lóerős John Cooper Works változat is    

Ez lehet a Toyota legsokoldalúbb modellje

2024.04.11.
Ha négy évvel ezelőtt jött volna el a modellváltás ideje, komoly dilemmában lett volna a Toyota 4Runner fejlesztőcsapata: vajon ragaszkodjanak az öt generáción át hibátlanul bevált, robusztus konstrukcióhoz, vagy hallgassanak a modern idők szavára, és a kényelem érdekében kössenek kompromisszumokat. Mindenki szerencséjére ez nem így történt: időközben ugyanis a Toyota kifejlesztette és bevezette a TNGA-F platformot, amely a hagyományos létravázak masszív terhelhetőségét a legmodernebb kényelmi és biztonsági szolgáltatásokkal ötvözi. Nem csak a terepképességeket garantáló, különösen merev alvázat örökölte meg elődeitől a 4Runner, hanem főbb stílusjegyeit is – ez az időtlenség még tovább erősíti a modell kultikus szerepét a piacon. A szögletes vonalvezetés önmagában még kevés volna: olyan, historizáló részletek teremtenek kapcsolatot a régmúlt generációival, mint a C-oszlop mögötti oldalablak, amely magasra húzódva beleharap a tetőkeretbe, vagy a már korábban leleplezett, motorosan lehúzható hátsó szélvédő. Más téren persze inkább elszakadtak az elődöktől a tervezők: ilyen a rugózási komfort, amely a kiemelkedően igényes futóműnek – elöl kettős keresztlengőkarokat, hátul többlengőkaros felfüggesztést alkalmaztak – és az említett, új generációs alváznak köszönhetően még az opciós harmadik üléssoron is élvezhető. A technológiai élményekről sem kell lemondani: 7 vagy 12,3 colos digitális műszeregység, 8 vagy 14 colos központi érintőképernyő, vezeték nélküli okostelefon-integráció, számos USB-C töltő aljzat áll rendelkezésre. A nyitásra és motorindításra akár az okostelefon is elegendő lehet; a digitális kulcsot másokkal is megoszthatjuk. Szintén fontos a biztonsági és vezetőtámogató funkciók kibővített köre: a szokásos ütközéselkerülő, balesetmegelőző funkciók mellett például a jármű mostantól képes a sávkövetésre, ha pedig a vezető rosszul lesz, automatikusan megáll. Szintén a TNGA-F platform hozománya az erős, mégis takarékos full hibrid hajtáslánc: a 2,4 literes, 282 lóerős, soros négyhengeres turbómotor és a nyolcfokozatú automata sebességváltóba integrált, 48 lóerős villanymotor együtt 330 LE csúcsteljesítményt és 630 Nm maximális forgatónyomatékot eredményeznek. Ugyanez az i-Force benzinmotor önmagában, hibrid komponens nélkül is elérhető az alapkivitelű, illetve közepesen felszerelt modellváltozatokhoz (a nyomatéki csúcs ez esetben 430 Nm.) Aki viszont vontatni szeretne, az jobban teszi, ha az i-Force MAX hibridet választja: ez ugyanis kiviteltől függően akár 2,670 kilogrammot húzhat maga mögött. A 4Runner hátsókerékhajtással, valamint kétféle (kapcsolható vagy állandó) összkerékhajtással is megrendelhető. Az előbbinél részlegesen önzáró differenciálmű segít kikecmeregni a nehéz helyzetekből, a 4WD kiviteleken a sperrdifi tudását felező, valamint aktív kipörgésgátló egészíti ki. A csúcskiviteleken elektronikusan zárható hátsó differenciálmű is rendelhető, illetve a hibrid hajtáslánchoz társítható központi differenciálmű is. Ezt a kiemelkedő terepalkalmasságot most először akár oldható kanyarstabilizátorral is fokozhatják az ügyfelek, akik kiviteltől függően 32 fokos első és 24 fokos hátsó terepszöggel számolhatnak. A talaj jellegéhez (homok, sár, földút) igazodó terepüzemmódok mellett újdonság az offroad tempomatként is emlegetett kúszó üzemmód, amelynél a vezetőnek csak a kormányzásra kell ügyelnie, de rendelkezésre áll egy terepfigyelő kamerarendszer is. Ezekre a komoly offroados műszaki alapokra épül a vadonatúj Trailhunter kivitel, amelyet gyárilag terepkalandozásra (overlanding) fejlesztettek. A műfajban etalonnak számító alkatrészeket alkalmaztak: ARB Old Man Emu külső kiegyenlítő tartályos lengéscsillapítók, egyedi fejlesztésű tetőcsomagtartó, 33 colos Toyo Open Country terepabroncsok, megnövelt (elöl 51, hátul 38 mm) szabad hasmagasság, robusztus küszöb- és fenékvédő elemek, valamint a hibrid hajtáslánchoz társuló, magasra felhúzott szívórendszer (sznorkel) segítenek leküzdeni minden akadályt. Táborveréskor hasznos az 51 centiméteres LED-sor, a 2,4 kW-os váltóáramú konnektorok, valamint az előre bekábelezett biankó kapcsolók, amelyekről csörlőt vagy egyéb utólagos kiegészítőt vezérelhetünk.   Fotó: Toyota

Háromezernél több elektromos jármű beszerzéséhez kértek már támogatást a cégek

2024.04.11.
A tárca felidézte: a február elején indult pályázat 30 milliárd forintos keretösszegből biztosít vissza nem térítendő támogatást tisztán elektromos személyautó, kisteherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. Az akkumulátor kapacitásának függvényében járművenként 2,8-4 millió forint forrás nyerhető el a REPowerEU terv finanszírozásával a vállalati flották környezetkímélő bővítéséhez, cseréjéhez.     A beérkezett kérelmek alapján a cégek közel 2300 elektromos személyautó és több mint 700 kisteherautó megvételét tervezik összesen 11,6 milliárd forint támogatással. A legnépszerűbb márkák a BYD, a Tesla és a Volvo.     A minisztérium közölte: márciusban megszülettek az első támogatói döntések. A zöldenergia-hasznosítást ösztönző kiírásra 2025 március végéig lehet pályázni. Előkészületben van a flottaszolgáltatók elektromos járműbeszerzéseit segítő hitelprogram is.     A pályázati lehetőségnek köszönhetően februárban és márciusban is csúcsot döntött a zöld rendszámmal forgalomba helyezett járművek száma Magyarországon. A világoszöld hatósági jelzéssel felszerelt teljes állomány közel háromezerrel (2920) gyarapodott a tavasz első hónapjában. Hasonlóképpen mindeddig példátlan mértékű volt a márciusi növekedés a tisztán elektromos kategóriában, első alkalommal lépve át a havi kétezres szintet (2108) - emelte ki az EM.     Az elektromos járművek levegőszennyezés nélkül használhatók, csendesebbek a belső égésű motorral hajtottaknál, üzemeltetőiknek működési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg. Az uniós tagállamok közül Magyarországon nőtt a harmadik legnagyobbat a megújulók részaránya a közlekedésben 2021-ről 2022-re. A zöldenergia online konzultáció válaszadói az elektromobilitás további térnyerésének támogatása mellett is letehetik a garast - fogalmazott az EM. MTI

Veszprémben kezdődik a Peugeot Kupa hetedik szezonja!

2024.04.11.
A tavalyi rekordszámú nevezés után 2024-ben sem panaszkodnak a szervezők, sok új páros mellett állandó és visszatérő szereplők is leadták már az első verseny előtt a nevezésüket a Peugeot Kupába. A recept ismert: a megbízható és kategóriájában is a legjobb Peugeot 208 Rally4-es versenyautókkal szerepelnek a HUMDA Országos Rallybajnokság futamain az indulók. Azon túl, hogy kategóriájukban és a 2WD kupában is értékelésre kerülnek, a Peugeot Kupában is gyűjtik a pontokat és a dobogósok futamonként pénzdíjakkal térhetnek haza egy-egy futamról. Extra motivációt ad a bajnoki cím mellé járó Európa-bajnoki futam finanszírozása is. Murvás versennyel, ráadásul egyből másfeles szorzójú futammal kezdődik az évad. A magyar értékelésű 30.Veszprém Rally egyben az ERC bajnokság része is V.Rally Hungary néven. Ez tökéletes lehetőség összehasonlítani az eredményeket a kontinensviadal szereplőivel. Bertalan Márton Paizs Róberttel az oldalán megnyerte tavaly a Peugeot Kupát. Kihasználva a fődíjat, az egy Európa-bajnoki futamon való szereplés lehetőségét idén előrébb lép a páros és a kontinens viadalban próbálják ki magukat. „Nagyon élveztük a tavalyi szezont, hasznos lépcsőfok volt a karrierem tekintetében. Köszönöm mindenkinek, aki ezt az egészet megszervezte, lebonyolította! Az idei évet a tanulásnak szánjuk, négy ERC futamon szeretnénk elindulni, ennek lesz az első állomása a Rally Hungary. Végül a Kupába nem neveztünk idén.” Viszló Csaba is az ERC mezőnyébe nevezett Fuchs Gáborral. „Nagy reményekkel indultam a szezonnak, de az utolsó pillanatban kiugrott mellőlem a navigátorom. Köszönöm Fuxynak, hogy besegít az első versenyen. Sokat készültem a veszprémi futamra, belsőket néztem. Kemény, nehéz verseny lesz. Ugyan kevesebben vagyunk idén a Kupában, de most is erős a mezőny, remélem jó csatákat fogunk vívni!” Berta László megfázva várja a szezonnyitót. Császár Lászlóval szintén megmérettetnek az ERC mezőnyében is. „Egy hete beteg vagyok, de bízom benne, hogy ez elmúlik a futam idejére. Ezeknek, az intenzívebb fizikai felkészülésre szánt napoknak hiánya majd a 27 kilométeres gyorsasági szakasz végén biztos érződni fog, de mindent megteszünk azért, hogy jól szerepeljünk. A pályák nagy részét ismerjük. Szeretnénk idén egy hellyel előrébb végezni az év végén (másodikak lettek…), ezt szem előtt tartva fogunk egész szezonban versenyezni! Nem lesz könnyű, de ezért is szeretjük ezt!” Határ Attiláék talán a legkisebb büdzséből próbálják megoldani a szereplést, de a salgótarjáni versenyző már tavaly is nagyon jól érezte magát a Kupában, idén is mindent megtett azért, hogy indulhassanak. „Az első három versenyen biztosan ott leszünk. Bízunk benne, ha lesznek eredmények, akkor össze tudjuk rakni a továbbiakra is az anyagi hátteret. Biró Attila ül idén mellettem, még nem mentünk együtt, de nagyon lelkes és biztos vagyok benne, hogy hamar össze fogunk tudni szokni.  Murván nincs sok tapasztalatom, nincsenek nagy reményeim ezen a futamon. Nem szoktam ilyet mondani, de ezen a másfeles szorzós versenyen a túlélésre és a beosztásra fogunk figyelni. Minden egyes itt megszerzett pont sokat fog számítani az év végi elszámolásban. Megpróbáljuk jól érezni magunkat és azért versenyezni megyünk, na!” Hibján József Szollár Csabával visszatér újra a Kupába. „Még a szívómotoros Peugeot 208 R2-vel mentünk utoljára a Peugeot Kupában. Bízom benne, hogy ’hazaérünk’. Várjuk nagyon a szezont! Motiváltak vagyunk, jó érzés lesz, hogy a beírókban egy hétszeres bajnok, ifjabb Tóth János vár majd minket a tanácsaival! Tisztában vagyunk vele, hogy nem nekünk lett kitalálva ez a Kupasorozat, hanem főként a fiataloknak, de itt vagyunk, csináljuk és bízunk benne, hogy nagyon sok jó élményt fog adni, ahogy adott korábban is. Ezért is jöttünk ’vissza’! Veszprémben végig szeretnénk érni, ismerkedni a kocsival, és majdnem 200 versenykilométerrel gazdagodni.” Kerék Balázs Váradi Zoltánnak Peugeot Kupa újoncként szerepelnek idén. „48 éves koromra idetaláltam.” - kezdi nevetve a rutinos versenyző. „A teljes szezon a terveinkben szerepel. Zseniális dolognak tartom, hogy tényleg egyforma autókkal tudunk egymás között is versenyezni. Ráadásul a kategória legjobb autójával tehetjük ezt! Még talán sosem tudtam olyan versenyautóval menni, ami ennyire megbízható. Van egy kis extra izgalmunk, a verseny rajta előtti napra ígérték a vadonatúj autónk forgalmiját, bízom benne, hogy minden rendben lesz. Szeretnénk a magyar mezőnyben gyorsokat nyerni, és ha nem lesz gondunk, abból kikerekedhet akár egy jó eredmény is.” Zagyva Dorkának édesapja navigál a szezonnyitón. „Teszteltünk már és nagyon jól éreztük magunkat. Fel vagyunk pörögve, készülünk és bízom benne, hogy Apától sokat tanulva fogom tudni befejezni a versenyt. Ha a saját tempómban, defekt nélkül, az eredeti kormányszöggel be tudunk érni a célba, az már önmagában jó dolog lesz. Ha esetleg ebben lesz pár biztató részeredmény, azt sikernek fogjuk elkönyvelni.” Czékmány Norbert és Takács Gábor nyerte tavaly az ORB2-es bajnokságot egy Peugeot 208 R2-es versenyautóval. A hatalmas kupák mellé egy nagy lehetőséget is megnyert a páros, aminek eredményeként idén őket is láthatjuk a Peugeot Kupában. „A HUMDA, az MNASZ, a PIRELLI és a legfőképpen Peugeot magyarországi forgalmazójának hála, két futam költségét nyertük a bajnoki cím mellé! Ez egy hatalmas motiváció volt nekünk egész évben és ezúton is szeretném megköszönni ezt a szenzációs lehetőséget mindenkinek! A két futam mellé még másik három költségvetését kell nekünk összerakni, hogy itt lehessünk a Kupában. Ezen dolgoztunk és úgy néz ki, ez össze is jön. Egy futamot kell mínuszolnunk és fájó szívvel, de a szezonnyitót kell most elengednünk. A többin ott leszünk!! Pontosabban most is, hiszen szeretnénk minél hamarabb beilleszkedni ebbe a nagyon jó közösségbe, ami a Peugeot Kupát jellemzi, úgyhogy ott leszünk, szurkolunk a többieknek!” A 30.Veszprém Rally április 12-14. között kerül megrendezésre. A Veszprém ARÉNA ad otthont a versenyközpontnak, a mellette található parkolóban most is könnyű lesz megtalálni a Peugeot Kupa összekapcsolt sátrait. Mindenkit szeretettel várnak a Kupasorozat résztvevői!  

A Volánbusz pályázati támogatással szerezhet be 20 új elektromos autóbuszt

2024.04.11.
Részletezték, hogy a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. a közösségi közlekedés megújítását és a károsanyag-kibocsátás csökkentését célzó Zöld Busz Program keretében egyedi támogatási kérelem benyújtását tette lehetővé a Volánbusz számára környezetkímélő, károsanyagkibocsátás-mentes, elektromos meghajtású járművek beszerzésére, és a kapcsolódó töltő-infrastruktúra kiépítésére 25 ezer lakos alatti városok helyi közlekedésében. Fotó: Volánbusz     Ismertették, hogy a támogatási kérelem pozitív elbírálása esetén Balatonfüreden 3, Hajdúszoboszlón 1, Komáromban 2, Komlón 6, Tatán 5, Várpalotán pedig 3 darab elektromos meghajtású, kéttengelyes, szóló, alacsony padlós, helyi kivitelű jármű állhat forgalomba hamarosan.     A kerekesszékes utas szállítására is alkalmas, háromajtós, fűtő- és hűtőberendezéssel rendelkező, utastájékoztató, kamera- és utasszámláló rendszerrel felszerelt autóbuszok hatótávolsága legalább 300 kilométer lesz - tették hozzá a közleményben.     A járművek üzemanyag-ellátását az MVM Mobiliti Kft. és a Volánbusz közös vállalata, a Mobiliti Volánbusz Kft. által telepített nagy teljesítményű töltőberendezések fogják biztosítani a települések műszaki telephelyén vagy buszállomásán - tájékoztatott a Volánbusz.     A közlemény szerint a több mint 4,6 milliárd forint értékű fejlesztés során az autóbuszok beszerzése 100 százalékos, a töltő-infrastruktúra kiépítése 80 százalékos támogatással valósulhat meg.     Most csütörtökön az autóbusz-beszerzésre vonatkozó, a benyújtandó támogatási kérelem pozitív elbírálásától függően feltételes közbeszerzés ajánlattételi felhívása jelent meg. A szerződéskötést - a beszerzéshez szükséges források rendelkezésre állása esetén - a közlekedési vállalat 2024 nyarára tervezi annak érdekében, hogy a járművek a lehető leghamarabb az utasok szolgálatába állhassanak - olvasható a közleményben.     Hangsúlyozták, a projekt megvalósulása esetén a Volánbusz 20 százalékkal bővítheti elektromos flottáját. A HUMDA által koordinált Zöld Busz Program keretében a társaság eddig összesen 100 elektromos autóbuszt állított forgalomba a főváros vonzáskörzetében, valamint Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Győr, Eger, Szolnok és Szeged helyi közlekedésében.     A közlemény szerint a Volánbusz elektromos buszokból álló flottája - a dízelüzemű járművek kiváltásával - jelenleg évente mintegy 5500 tonna szén-dioxidtól mentesíti az érintett települések levegőjét, ami 2000 személygépkocsi éves kibocsátásának felel meg.     Az újabb 20 darab e-busz forgalomba állítása további több mint 1000 tonna szén-dioxiddal alacsonyabb környezetterhelést jelent majd, és emellett korszerűbb, kényelmesebb, csendesebb, valóban 21. századi színvonalú szolgáltatást biztosít a hat város lakosai, utasai számára - közölte a Volánbusz.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója