Rendőrök elől menekült a tragaccsal Dunaújvárosban, nem fogja elhinni, hogyan próbálta lerázni őket - videó

2024.05.02.
A vádirat szerint a férfit a bíróság 2023 februárjában eltiltotta a közúti járművezetéstől, mivel korábban engedély nélkül vezetett. A férfi az ítéletet figyelmen kívül hagyta, és 2023 júniusától több alkalommal vezetett az eltiltás hatálya alatt. június 23-án a vádlott Dunaújvárosban közlekedett egy öreg Seattal, amikor őt a rendőrök ismét ellenőrzés alá akarták vonni. A férfi azért, hogy a rendőri ellenőrzés elől elmeneküljön, nagy sebességgel tovább hajtott, a rendőrségi autók megkülönböztető fény- és hangjelzését sem vette figyelembe.   A vádlott a menekülése során veszélyes manővereket, előzéseket hajtott végre, melynek során több kocsit fékezésre vagy az útról történő lehúzódásra kényszerített. A férfi menekülése közben többször átlépte a 100 km/h sebességet, és egy alkalommal a ruháját is levette, és azt a gépkocsi ablakán kidobta, hogy ezzel is akadályozza az őt üldöző rendőrautóból a kilátást. Haladása során a férfi menetiránnyal szemben hajtott be a körforgalomba és az úttorlaszként használt gépkocsit is nagy sebességgel kikerülte, majd egy ingatlan udvarán hagyta az autóját és a helyszínről elszaladt. A férfi a közel 10 km-es menekülése során csaknem minden közlekedési szabályt megsértett. A jelenleg szabadságvesztés büntetését töltő férfit az ügyészség közúti veszélyeztetéssel és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségével vádolja, vele szemben azt indítványozta, hogy a bíróság börtönbüntetésre ítélje és ismét tiltsa el a közúti járművezetéstől. A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Dunaújvárosi Járásbíróság dönt majd. A videón a vádlott menekülése látható a rendőrségi autó fedélzeti kamerájával rögzítve. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Magyarországra jön a Tesla Cybertruck

2024.05.02.
A Tesla bejelentette, hogy az elkövetkező hetekben bemutatja a Cybertruckot a kijelölt európai helyszíneken és rendezvényeken a Cybertuck Odyssey körútjának részeként. A Cybertruck e héttől július 7-ig 20 ország több mint 100 helyszínén lesz látható. A nagyközönség megismerheti a járművet, és többet tudhat meg egyedi specifikációiról, funkcióiról és mérnöki megoldásairól. Magyarországon a Cybertruck először a Tesla Store Budapest-Vaci utban mutatkozik be 2024. június 12. és 15. között. A Cybertuck-körút helyszínei és eseményei itt érhetők el. A Cybertruck szerkezeti burkolata ultrakemény 30X hidegen hengerelt rozsdamentes acélból készül. Ez segít megvédeni a horpadásoktól, az egyedi rozsdamentes acélból készült anyag pedig a hosszú távú korrózióval szemben is védelmet nyújt. A pickup Cyberbeast nevű, nagyteljesítményű változata mindössze 2,7 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra, nagy sebességnél is megőrizve a stabilitást. Az alapfelszereltség részét képező adaptív légrugós felfüggesztés ezredmásodpercenkénti állításokkal optimalizálja a menettulajdonságokat és a kezelhetőséget egyaránt. Az elektronikus vezérlésű kormányzással és a hátsó kormányzással a Cyberbeast sportos vezethetőséget, és a legtöbb szedánénál kisebb fordulókört biztosít.  A csomagtérben két 120 V-os csatlakozóaljzat és egy 240 V-os aljzat található. A Tesla Powershare technológiája most először teszi lehetővé a kétirányú energiaátvitelt, így a töltőporton keresztül bármilyen eszközt és más elektromos járműveket is tölthet, sőt, egy lakás áramellátását is biztosíthatja.  A Cybertruckot a Tesla texasi Giga Austin gyárában gyártják. 2023. december elején kezdődtek meg az átadások az ügyfeleknek. A gyártás felgyorsítása időbe fog telni, de a Tesla Észak-Amerikára, a kisteherautók legnagyobb mennyiségi piacára fog koncentrálni. A Cybertruck jelenleg nem érhető el Európában, és a Tesla nem tett közzé konkrét időpontot az Észak-Amerikán kívüli átadások megkezdésére.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Büntetőfékezett az M85-ösön, pedig a terhes felesége ült mellette - videó

2024.05.02.
A vádirat szerint a terhelt 2023 szeptemberében az M85-ös autóúton Győr felé vezette autóját, melyben vele együtt utazott felesége, két gyermeke és egy barátja is. Közlekedése során konfliktusba került az előtte haladó sértettel, aki állapotos feleségével együtt utazott Mazda5-ös autójukban. A vádlott végül az autóút dupla forgalmi sávjának megszűnése előtt megelőzte a sértettet, majd ott, ahol a forgalmi sávok egy sávra szűkülnek indokolatlanul és hirtelen állóra fékezte járművét, úgy, hogy a mögötte haladó sértett éppen csak meg tudott állni. A többi közlekedő csak az útpadkára lehúzódva tudott elmenni a két álló jármű mellett. A terhelt dühösen ki is szállt a járművéből, a sértett felé indult, aki nem mert kiszállni autójából. A terhelt még kiabált a jármű mellett és egyszer a gépkocsi tetejére is rácsapott, majd visszaült a saját autójába és elhajtott a helyszínről.   Magatartásával a vádlott saját családja testi épségét, valamint a sértett és állapotos felesége testi épségét is közvetlen veszélynek tette ki, valamint közösségellenes, erőszakos magatartása riadalmat keltett a sértettekben. Az ügyészség a terheltet közúti veszélyeztetés és garázdaság elkövetésével vádolja. Vele szemben a halmazati szabályok alapján akár négy és fél év szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy az elkövetőt a járásbíróság határozott időre tiltsa el a járművezetéstől. Az érdemi döntést az ügyben a Győri Járásbíróság fogja meghozni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A részegségért büntetnek akkor is, ha az ittas személy nem vezet járművet!

2024.05.02.
Az ittas vezetés súlyos bűncselekmény, amelynek pusztító következményei lehetnek. De a részegség akkor is lehet veszélyes, ha az, aki felöntött a garatra, nem vezet semmilyen járművet. Éppen ezért, büntetendő és bírságot lehet rá kiszabni. Vallják Olaszországban. A közúti törvénykezés szerint "alkoholos mérgezés állapotában lévő személynek tekintendő, akinek véralkohol szintje meghaladja a 0,8 grammot literenként". A várható bírság 532 Euró. A törvény nem határozza meg, hogy a részeg állapotban lévő személynek járművet kell vezetnie. Ennek az az oka, hogy a részeg veszélyt jelent önmagára és másokra, még akkor is, ha nem a kormánynál ül. A törvénynek ezt a fajta értelmezését foganatosították Comóban, ahol egy embert láttak az utcán tántorogni, mielőtt beült volna az autójába. A rendőr megállította és miután ellenőrizte, hogy a férfi véralkoholszintje meghaladta a megengedett határértéket, bírságot szabott ki rá. Bár ez az eljárás túlzottnak tűnhet, a törvény célja mindenki biztonságának a védelme. Az alkohol megváltoztatja a reflexeket és az ítélőképességet, tehát az ilyen típusú jogsértésekre vonatkozó szankciók súlyosak. Ha a részegséghez vezetés is „társul”, akkor a delikvens számíthat jogosítványának 3-6 hónapos időtartamra szóló felfüggesztésére is. Forrás: solomotori.it  

Mennyit ér egy autó?

2024.05.01.
Vannak nehezen forintosítható dolgok. A Közlekedéstudományi Intézet munkatársaként egyszer azt a leckét kaptam, hogy mennyit ér a szabadidő? Úgy fogtam meg, hogy valaki az utcán sétál, és látja, hogy emberek sorban állnak egy standnál. Megkérdezi: Mit lehet itt kapni? Mondják, hogy egy kiló banánt osztogatnak ingyen. Mennyi ideig kell várni? Negyedórát! Egy kisnyugdíjas azonnal beállna, hajléktalan még inkább. De egy jól kereső embernek többet ér egy negyedóra, mint egy kiló banán ára, továbbsiet. Ennek analógiájára értetlenkedve csodálkozhatunk, hogy ha csökken a benzinár, hosszú sorban állnak drága kocsik a töltőállomásnál. Akinek ilyen autóra telik, egyszerűen nem szabad elfecsérelni egy félórát néhány száz vagy ezer forintért.  Viszonyítási pontként próbáljuk belőni, hogy pénzben kifejezve mennyit ér egy emberélet. A ruandai polgárháborúban bunkóval ütötték agyon egymást a hutuk és a tuszik. Miért, mikor mindnek lógott Kalasnyikov a vállán? Mert egyetlen lőszer árát sem akarták elpazarolni valakinek megölésére. Lélekemelőbb példa, hogy ha egy barlangász szerencsétlenül jár egy balkáni barlang ezerméteres mélységében, akkor nemzetközi összefogással áll fel egy hatalmas mentőcsapat, köztük magyarok. Itt költség, idő, fáradság nem számít, ezt az életet nagyon magasra taksálták.  Két kitérő után térjünk rá az autókra. Elsőként idézem a Budapesti Műszaki Egyetem (akkor még így hívták) Járműgépész tanszékének híres oktatóját, Ternai Zoltánt: Nincs és nem is lehet akkorra különbség két autó között, mint, hogy van autód, vagy nincs autód!  Az Egyesült Államokban, ahol nagyon gyenge a közösségi közlekedés, de nagyok a távolságok, alig kerülheti el valaki, hogy autót tartson. Egy valamirevaló kocsi néhány tízezer dollárba kerül, de sokkal olcsóbban is lehet szert tenni egy öreg, de még használható járgányra. Ottani ismerősöm mesélte, hogy Lincoln Continental luxuskocsiját öt dollárért vitte el egy fekete polgár. Ez nagyjából kétezer forintnak felel meg. Némi ügyességgel, rábeszéléssel, talán ingyen is lehetne olyan négykerekűt elkunyerálni, amelyet csak fel kell tankolni, és menni lehet vele.  Kis hazánkban is van autókereskedelem irreálisan alacsony árszínvonalon. Egyszer már megírtam Gombász Robi történetét, most csak a lényegre török. Robi eladó farmotoros Skoda hirdetésére ment egy faluba. A kocsi kívül-belül jól nézett ki, elsőre indult, volt még profil a gumiján, és hátra volt még két év a műszaki vizsgáig. Mégis otthagyta, mert a „zsugori parasztok” makacsul kitartottak a 17 ezer forintos árnál, de Robi ennyit sohasem adna egy autóért.  Másik ismerősömnek az a nézete, hogy egyetlen kocsi sem ér többet 200 ezer forintnál, de ha nincs rajta vonóhorog, még annyit se…  Most bekukkantottam az egyik asználtautó weboldalra, mennyiért kínálják a legolcsóbb gépkocsikat. 12 ezret kérnek egy 23 éves Mazda 121-esért, előnyeként azt hozzák fel, hogy motor, váltó benne van. Több, mint kétszer annyit, 25 ezrest kellene kipengetni egy krisztusi korba érő (31 éves) Opel Corsáért, és ugyanennyit egy Fiat Puntóért, amelynek motorja, váltója jó, de okmányai nincsenek… Összesen 75 találat jött fel százezer forint alatt. Nyitott szemmel járva az országban, sokszor látni az út szélén vagy benzinkútnál álló autót, szélvédőjén papírral, vagy a tetején kartondobozzal, rajta Eladó felirat. Ezek sem túl drágák. Persze mindenki szeretne egy garázsban tartott, megkímélt járgányt kikapni, de nem mindegyik ilyen. Vidéki embernek, aki kénytelen városban dolgozni, de nem tudná megoldani vasúttal, volánbusszal, egyszerűen kényszer autót tartani. Nyilván csak olcsó, alkalmi vétel jöhet szóba, sokmilliós új kocsi nem fér bele. Na, most nézzünk körül egy kicsit a skála felső végén. Az újautók ára annyi, amennyi, de használtakért is kérnek, adnak irreális pénzeket. Különösen akkor, ha a járgány egy celebé volt, lehetőleg színésznőé, színészé. Ez megsokszorozhatja a kikiáltási árat, és még inkább az árverés eredményét. Különleges, egyedi járgányokért mesés összeget kellhet fizetni. Jó példa, hogy valaki körülbelül háromszázezer eurót (nagyjából 120 millió forintot) fizetett egy közel negyvenéves Peugeot 205-ösért. Az aukción értékesített modell azonban nem egy hétköznapi változat, hanem teljesen átépítették, spéci turbómotorja hátra került, utasterét bukócsővel látták el. Tehát a vevő abszolúte egyedi kocsit kapott, nem kell attól tartania, hogy szembe jön egy ugyanilyen. A középmezőnyt nézve, a kiskocsitól a luxusautókig, általános panasz, hogy pár év alatt csúnyán megdrágultak az új modellek. Ennek jó oka van, Európa leválása az olcsó orosz energiáról, a szankciós politika, a világkereskedelem nehézségei, a háború. Ugyanakkor mi magunk, autóvásárlók is hozzájárulunk az árak felszaladásához. Egyszerűen azzal, hogy nagyobb áldozatot hozva, sok mindenről lemondva megvesszük a drága kocsikat, elkényeztetve, elkényelmesítve az autógyártókat. Igaz, visszaesett az európai autópiac, de nem eléggé, a gyártók így is megtalálják számításukat, nem érdekük egyszerűbb, jutányosabb kocsikat forgalomba hozni. Mi magunk, a pénztárcánkkal szavazunk, az elemi igényeket jócskán felülmúló járgányokért. Ennyit már nem érnek meg, mégis kifizetjük…  

Modern és közvetlen lett a BMW Múzeum felújított előcsarnoka

2024.05.01.
Az újratervezett információs pult hátfalát díszítő élénk, dús növényzet azonnal megragadja a látogatók figyelmét és egy csapásra különleges hangulatban fogadja a BMW Múzeumba érkező vendégeket – mialatt a beltéri levegő minőségét is javítja. A pulttal szemben egy új, kényelmes fotelsziget található, amely a találkozásoknak és a gyors pihenőknek egyaránt tökéletes helyet biztosít. Az egyik leglátványosabb újdonság az északi bejáratnál kialakított interaktív, kinetikus padló: az innovatív megoldás a látogatók lépéseire villamos energiát termel, amely egy szemet gyönyörködtető fényinstallációt aktivál. Az online áruházat ugyancsak optimalizálták, amelyben a látogatók immár nem csupán a belépőjegyeiket vásárolhatják meg, de vezetett túrákat, születésnapi bulikat és hétvégi ajánlatokat is közvetlenül lefoglalhatnak, illetve megvásárolhatnak. Sőt mi több, a vendégek a bank- és hitelkártyák mellett már Apple Pay-jel és PayPal-lal is fizethetnek. Az előcsarnok újratervezésekor ökológiai és szociális szempontokat egyaránt figyelembe vettek. Az új kialakítás bővelkedik az újrahasznosítható anyagokban és a múzeum személyzetének is kellemesebb munkakörnyezetet teremt. A lobbiban üzemelő négy új automata tovább könnyíti a munkatársak napi munkáját, miközben az előcsarnok felújításakor a jobb megközelíthetőség is az egyik fő szempont volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Csak Kínában lehet majd megvenni a Honda legújabb elektromos autóit

2024.05.01.
A Honda bemutatott három új, teljesen elektromos hajtású modellt, amelyet még áprilisban, a Pekingben megrendezésre kerülő Auto China kiállításon tervez bemutatni, így nemsokára a nagyközönség is megcsodálhatja a Ye P7, Ye S7 és Ye GT modelleket. A csavar csak annyi, hogy egyikhez sem lehet majd hozzájutni Kína határain kívül. A teljesen új EV platformon alapuló P7 és S7 kétféle kivitelben lesz elérhető. Az első az egymotoros, hátsókerék-meghajtású változat, amely - a Honda szerint - "sportos és pontos kezelhetőséget" kínál majd. A másik egy kétmotoros, négykerék-meghajtású modell. A Honda ezúttal az erőt és a reszponzív kezelhetőséget tűzte ki célul, hogy "az autóvezető akarata szerinti vezetési élményt valósítsa meg". A Ye P7 és Ye S7 külső megjelenése hagyományos crossover SUV-ról árulkodik, és igazából az is. Állítólag a belső térben rengeteg hely, elegendő természetes megvilágítás, illetve egy AI-alapú digitális asszisztens is lesz. A trió harmadik tagja a Ye GT modell, amely alacsonyabb, szélesebb karosszériával rendelkezik. A Honda elmondása szerint a GT "dinamikus teljesítményét alaposan finomították, hogy a lehető legjobb vezetési élményt nyújtsa". A Honda szerint sportosan néz ki, és sportos kialakítás is jár hozzá: a vezetőnek "versenyző" stílusú pilótafülke, míg az utasnak a jelek szerint moziszerű kilátás nyílik majd az útra. A Honda szóvivői elmondták, hogy a P7 és az S7 az első a Ye sorozat hat tervezett modelljéből, amely az "maximálisan emberi, minimálisan gépi" emberközpontú tervezési megközelítést hivatott kínálni. Az akkumulátor méretével, teljesítményével és hatótávolságával kapcsolatos egyéb adatokat egyelőre nem hoztak nyilvánosságra. "Az új modellek a Dongfeng Honda és a GAC Honda közös "gyermekei", többek között ez is az egyik oka annak, hogy csak Kínában fogják értékesíteni. A crossoverek 2024 végén kerülnek a szalonokba, míg a GT szériaautók megjelenését jelenleg 2025 végére tervezik.

Oroszország csaknem megduplázta a személygépkocsi-gyártást az első negyedévben

2024.05.01.
Márciusban a személygépkocsik gyártása éves szinten 86,7 százalékkal, februárhoz képest pedig 9,4 százalékkal nőtt. Teherautóból 43 400 járművet gyártottak az első negyedévben, 29,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Márciusban a teherautó-gyártás 0,8 százalékkal nőtt tavaly márciushoz képest, ugyanakkor 0,4 százalékkal csökkent februárral összevetve. Fotó: AvtoVaz Az első negyedévben 35,1 százalékkal több, összesen 3800, 5 tonnánál nagyobb autóbuszt szereltek össze. Márciusban ezeknek a gyártása éves szinten 16,6 százalékkal, havi összevetésben 5,2 százalékkal bővült. Az 5 tonnánál kisebb autóbuszok gyártása az idei első három hónapban 19,3 százalékkal, 4600-ra emelkedett. Idén márciusában 27,9 százalékkal több ilyen buszt szereltek össze, mint tavaly márciusban, és 6,5 százalékkal többet, mint idén februárban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Aszfalton fordulatos a WRC igazán - beszámoló a Rally Croatia-ról

2024.05.01.
Minden április sűrű az autózás világában. Ilyenkor gurítják ki a hosszú téli szünet után először féltve őrzött autócsodáikat a tulajdonosok, ekkor tartják meg az első autós rendezvényeket, és ez az az időszak, amikor legtöbb bajnokság kezdetét veszi. Naná, hogy autós újságíróként és fotósként nekem is az április a legszínesebb hónap a naptáramban. Ugyanakkor rali szempontból még sosem volt ilyen sűrű. Egy hete még a veszprém környéki lőtereken néztem a Rally Európabajnokság murvás kezdőfutamát, most pedig a Zágráb környékén követhettük Rally Világbajnokság aszfaltos futamát. Hogy melyik a jobb? Rájöttem, hogy teljesen felesleges összehasonlítani őket. El is mondom miért. Korábban úgy gondoltam, hogy egy murvás futam sokkal látványosabb nézői és fotós szempontból is. Ahogy felverik a köveket, ahogy húzzák maguk után a porfelhőt, ahogy keresztben jönnek ki minden kanyarból az autók. Nem véletlen, hogy a WRC naptára is nagyrészt laza talajon zajlik. Ilyen szempontból is kuriózumnak számít a Rally Croatia, ami egy a mindössze három igazi aszfaltos futam közül, ugyanis Monte-Carlo ugye inkább jeges-aszfaltos. Az idei verseny pedig nagyszerűen példázta, hogy miért legalább tud legalább annyira élvezetes lenni, mint egy murvás futam. Az előzetes időjárás jelentésekből arra lehetett következtetni, hogy legalább egy napon, leginkább szombaton, eső várható. Ami értelemszerűen durván felkavarta volna az állóvizet. Pénteken rögtön a leghosszabb, közel 24 kilométeres gyorsaságival kezdték meg a horvát WRC futamot a srácok, majd elautóztak egészen Rijekáig, ahol egy tengerparti pihenőt is beiktattak a szervezők. Ez volt az első alkalom, hogy a tengerpartig autózott a mezőny, úgyhogy értelemszerűen délutánra már nyakig koszos versenyautók teljesítették a nap utolsó gyorsaságijait a Samobor-hegységben. És itt jön képbe, hogy miért jók az aszfaltos futamok. Mivel az első napon egyértelmű napsütés volt, az azonos felvétetelek, a jól tapadó pályák miatt a nap végére, nyolc gyorsasági után azonos idővel állt az élen Thierry Neuville és Elfyn Evans, de Sebastien Ogier is mindössze 6,6 másodpercre volt lemaradva. Ez azt jelenti, hogy egyik pilóta sem hibázott, ráadásul ilyen szoros állás egy murvás futamon szinte elképzelhetetlen. Még csak azt sem állítanám, hogy nézőként unalmasabb egy aszfaltos futam, csak a megfelelő helyre kell állni. Nagyot ment az interneten Nikolay Gryazin hatalmas keresztugrása, vagy azok a felvételek, ahol 200 km/h környékén száguldanak el az autók a szűk erdei utakon. A határon autózásnak is meg van a varázsa. Aztán elérkezett a szombat, és bár lógott az eső lába, végül szinte teljesen elkerülte a WRC mezőnyét a csapadék. Noha napközben átvette egyszer a vezetést Elfyn Evans, végül a hyundaios Thierry Neuville jött ki győztesként nap végén, így az új szabályrendszer szerint ő nyerte a versenyt a Super Sunday előtt. Már csak be kellett érni a célba vasárnap, és ez nem is ment olyan egyszerűen, mint gondolta. Mindössze nyolc perc leforgása alatt esett szét a komplett verseny a vasárnapi 18-dik gyorsaságin. Adrien Fourmaux eltalált egy levágást megelőző oszlopot, amitől elment a kormányzása. Mivel számára csak a szombati eredmény számított, ezért csigatempóban teljesítette a nap további részét. Elfyn Evans egy dombnak ütközött, ezzel viszont Sebastien Ogier átvette a vezetést és a hétvége legtöbb pontját is neki sikerült begyűjtenie. Thierry Neuville egy hibás navigátori utasítás miatt rossz irányba mozdította az autót és szintén eltalált egy domboldalt. Darabokban érkezett be az autójával a célba, de befejezte a versenyt, így megkapta a szombati napig elért pontjait. A verseny titkos haszonélvezője azonban Ott Tanak lett, aki szombaton negyedik lett ugyan, de a vasárnapi teljesítménye miatt mégis a második legtöbb pontot vitte haza a hétvégén. Hogy mennyire működik jól a WRC új szabályrendszere, arról lehetne sokat vitatkozni, de az biztos, hogy most először forgatta fel a mezőnyt a vasárnapi káoszos nap teljesítése. Ami nézői szempontból izgalmas, versenyzői részről azonban nem feltétlenül igazságos. Arról viszont nem igazán érdemes tovább vitatkozni, hogy az aszfaltos vagy a murvás futamok jobbak. Mindkettőnek meg van a maga varázsa, ahogy a Rally Croatia-t is nehéz lenne bármelyik évben kihagyni, mert minden egyes futamon történelem íródik. Ha tehetjük, mi jövőre is ott leszünk, talán már az új, hibrid rendszer nélküli Rally1-es mezőny autóit látva. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ötödével nőtt a Budapest Airport forgalma 2023-ban

2024.05.01.
Az éves forgalom a 2020-as mélyponthoz képest 281 százalékkal emelkedett tavaly. Az induló és érkező járatok száma 9,6 százalékkal, 108 068-ra nőtt 2023-ban. Az európai utasforgalom 12,814 millió főt ért el, amely éves szinten 17,4 százalékos emelkedés 2022-hez képest. Tavaly 1,973 millió brit utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ők voltak a legtöbben, majd az olasz (1,600 millió) és a német utasok (1,503 millió). Az ázsiai országokból érkező utasforgalom tavaly 48 százalékkal, 1,567 millió főre emelkedett. A KSH adatai szerint a teherforgalom tavaly 6,7 százalékkal, 142 762 tonnára nőtt Budapesten.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója