Több gépre kapott megrendelést az Airbus, de a Boeing többet adott át az idén

2016.10.07.
A gyártók MTI-hez eljuttatott statisztikáiból kiderül, hogy az Airbus a január-szeptemberi időszakban 566 gép gyártására kapott megrendelést, ezek között 90 szélestörzsű is van, de az A350-esek gyártását Toulouse várhatóan csak az év hátralévő részében tudja felpörgetni beszállítói problémák miatt. A Boeing eddig 460 repülőgépre kapott megrendelést, de szélestörzsű állománya arányaiban is nagyobb, 119 darab kétfolyosós repülőt rendeltek meg az amerikai cégtől, többségében 787 Dreamlinereket. Forrás: wikipedia.org A gépátadások terén évek óta a Boeing nyújt jobb teljesítményt, és 2016 eddigi részében is több gépet adott át üzemeltetésre a légitársaságoknak, mint az Airbus. A rentoni gyárból eddig 562 gép gurult ki, köztük 195 darab szélestörzsű, míg az Airbus 462 gépet gyártott le és adott át, amelyek közül 82 volt szélestörzsű. Az előző évben az Airbus 1036 gépre kapott rendelést, a Boeing 869 repülőt értékesített. Átadások terén viszont az amerikai cég teljesített jobban: 762 gép került az üzemeltetőkhöz, míg a toulouse-i üzemet 635 gép hagyta el. A rendelések bruttó adatok, nem tartalmazzák a lemondások számát. MTI
Címkék: 

Elvesztette összkerékhajtását a családi Ferrari

2016.10.07.
A Párizsi Autószalonon mutatkozik be a valaha volt első olyan négyüléses Ferrari, amit turbófeltöltésű V8-as motor hajt. Sőt, az is első alkalommal fordul elő a Ferrari történetében, hogy egy modellt többféle motorral, és többféle hajtásrendszerrel is meg lehessen vásárolni. A GTC4Lusso T-t a California T-ből ismert 3,9 literes, V8-as turbómotor hajtja, 610 lóerős teljesítménnyel és 760 Nm nyomatékkal. A bivalyerős motor 3,5 másodperc alatt gyorsítja fel 100 km/h-ra az olasz kupét, a végsebesség 320 km/h. Az átlagfogyasztás 11,6 liter, ami jelentősen kevesebb, mint a V12-es 15,3 literes étvágya. A négykerékhajtás elhagyásával az új GTC4Lusso változat 80 kilóval lett könnyebb (1840 kg), mint a V12-es, talán ezért lehet, hogy mindössze 0,1 másodpercet kap tőle a százas sprintben. Bár hátul nem hajt a kocsi, a négykerék-kormányzást azért megtartotta, és széria a driftelést megkönnyítő Side Slip Control rendszer is. A súlyelosztás szinte tökéletes, az első tengelyre a tömeg 46, a hátsóra az 54 százaléka jut.

Mától 4 forinttal drágább a benzin és a gázolaj

2016.10.07.
Az emeléssel a benzin átlagára 343-344 forintra, a gázolajé 352-353 forintra nőtt. A gázolaj ára legutóbb szerdán változott, bruttó 3 forinttal nőtt, a 95-ös benziné nem változott. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. MTI

Novemberben debütál a frissített e-Golf

2016.10.07.
Novemberben, a Los Angeles-i Autószalonon mutatkozik majd be a nagyközönségnek a Volkswagen e-Golf ráncfelvarrás után változata. Bár várhatóan a külső is frissülni fog, a lényeges változások a lemezek alatt történnek. A Párizsi Autószalonon kiállított e-Golf Touch tanulmányautó technikája már a faceliftes autóé volt, de a külseje még a régit idézte. Herbert Diess, a Volkswagen márka vezetője Párizsban elárulta, hogy az új változat egy töltéssel 300 kilométert tud majd megtenni, ami hatalmas előrelépés a mostani e-Golf 190 kilométeréhez képest. A nagyobb hatótáv annak köszönhető, hogy a 24,2 kilowattórás helyett 35,8 kilowattórás lítium-ion akkumulátorokat kapott a wolfsburgi villanyautó. Nem csak a hatótávon javítottak, hanem a teljesítményen is. A mostani e-Golfot egy 115 lóerős villanymotor hajtja, az új változat motorja azonban 136 lóerős lesz, és persze nyomatékban is többet nyújt majd. Fejlettebb infotainment rendszert is kap az új e-Golf, ez lesz az első Volkswagen, amihez elérhető lesz a 7-es BMW által tavaly bevezetett gesztusvezérlés. A Volkswagen számára egyre fontosabbak a villanyautók, amit a Párizsban leleplezett I.D. tanulmány is jelez. A Golf-méretű, de annál tágasabb családi kocsi akár 600 kilométert is el tud majd menni egy töltéssel, de a gyártása csak 2020-ban kezdődik, addig pedig a frissített e-Golfnak kell tartania a frontot.

Új karosszériagyárat épít a győri Audi

2016.10.07.
Ezt követően azonnal megkezdődtek a szerkezetépítési munkálatok. A térbeli acél rácsszerkezetből ez idáig több mint 20 000 négyzetmétert építettek meg, míg 11 000 négyzetméternyi terület már tető alá is került. Az építkezésen aktuálisan 300 építőmunkás dolgozik, illetve 13 daru, melyek közül a legnagyobb 200 tonna teherbírású. Az új 80 000 négyzetméter területű karosszériagyárban 2018-tól indul az új győri modell, az Audi Q3 karosszériáinak gyártása.

Káromkodás nélkül nehezen bírták a magyarok Ausztriában

2016.10.07.
A teherautó leállt a műszaki sávban, a sofőr kiszállt, amikor egy személyautó elcsapta. Súlyosan megsérült. Az autópályára mentőhelikopter szállt le, előtte a pályát a magyar határ felé vezető oldalon mindkét sávban lezárták. Amíg a helikopter elszállította a sérültet, eltakarították a baleset nyomait, tíz kilométer hosszú kocsisor torlódott fel, a dugóban rengeteg magyar volt, aki naponta ingáznak ausztriai munkahelyükre.  A torlódás még késő este is lassította a Magyarország felé autózók életét - írja az orf.at  

Ujhelyi István lesz az egyik koordinátora az EU ingyenes Interrail programjának

2016.10.06.
Az Európai Parlament által tárgyalt javaslat, amelynek értelmében minden, 18 éves európai fiatalnak díjmentes, egy hónapra szóló Interrail jegyet biztosítanának az unióban, elsősorban az európai fiatalság lehetőségeinek kinyitásáról, az integráció sikeres mélyítéséről, a kultúrák közötti jobb kommunikációról szól - áll a közleményben. "A magyar fiatalok biztosabb jövőjének garantálásához elengedhetetlen, hogy jobban megismerjék Európát és az európai tagállamok életét, kultúráját" - tette hozzá a képviselő.

Életmentő minőség - 1. rész

2016.10.06.
Nemhogy a tél, de még az ősz egy lehelete sem volt felfedezhető a Bridgestone Magyarország sajtótájékoztatóval egybekötött szakmai napján. Úgyhogy a Groupama tanpályán rendesen dolgozott az esőztető rendszer, hogy a megfelelő körülményeket szimulálják. Mielőtt azonban rávezettek volna bennünket a műgyantára, az elméleté volt a főszerep, amiben a prémium és az úgynevezett „budget” (economy/gazdaságos) abroncsok közötti minőségi különbség állt a középpontban. Röviden úgy foglalhatnánk össze az elhangzottakat, hogy az egyik szemünk sír a másik meg nevet. Hiszen ma már – reményeink szerint - hazai viszonylatban is elértük azt a szintet, hogy az autós emberek – természetesen vannak még kivételek – belátják, hogy minden esetben az északoknak megfelelő abroncsokat kell használniuk. Jó lehet, hogy idehaza még nincs törvényileg szabályozva használati kötelezettség, de számos környező országban már van ilyen rendelet. Taglalhatnánk, hogy miért nincsen, de ez mindenképpen egy másik „mise” lenne. Mindenestre az biztos, hogy az abroncsok árnak nagy szerepe van ebben a kérdésben.  A piaci helyzetet jól jellemzi, hogy csak az európai gyártók kínálatában 99 márka verseng egymással, és ebben nincsen benne a távol-keleti import. Tehát abszolút értékben nincsen könnyű helyzetben az eladó, a vevő meg pláne nem, aki megfelelő ismeret híján csak bolyonghat a kínálati Kánaánban. Az árérzékeny magyar piacon igen nehéz érvényt szerezni minőségnek, mert a fejekben még azoknál is nehéz rendbe tenni ezt a kérdést, akik talán megengedhetnék maguknak prémium minőséget. Egyébként mindenki végezhet egy kis tanulmányt ezzel kapcsolatban évszaktól függetlenül. Elég csak a dugóban állva átnézni a sávtárs autójának kerekére, és rögtön képet kapunk a teljesítmény és adott esetben a  „no name” gumiabroncs testidegen szimbiózisáról, és akkor még a futófelületi kérdést nem is feszegettük. Tehát feltehetőleg vagy nem tudja a többség, hogy mitől prémium egy prémium abroncs vagy struccpolitikát folytat és meggyőzi saját magát arról, hogy jó lesz neki az olcsóbb is. (Egyébként az első krízishelyzetig minden ellenérv megállja a helyét.) Számokban ez úgy néz ki, hogy szemben az európai átlaggal, ahol az eladott 250 millió abroncs 56 százaléka prémium és csak 18 százaléka a „budget”, a magyar vevőknek pedig csak a 30 százalék dönt a magasabb, míg 40 százalékuk az alacsonyabb minőség mellett. A maradék pedig a középkategóriás abroncsokból választ. A Bridgestone felmérése szerint a prémium fekete hengerek teljesítményszintje 15-20 százalékkal magasabb, mint a budget abroncsoké. Ez a különbség egyébként a gyakorlatban is jól kijött vezetéstechnikától függetlenül. Mitől prémium a prémium? A gumiabroncs a kompromisszum maga, hiszen kizárt, hogy minden elé állított kívánalom egyszerre teljesüljön. Ha az egyik tulajdonság domborít az a másik rovására megy, de a jó paraméterek egymáshoz való közelítése és annak végeredményének gyümölcse az igazi prémium abroncs. Jól lehet a futófelületi „dögösség” fokozza az abroncs eladhatóságát, azonban rajzolat nem egy dizájnkérdés, hanem egy alaposan megtervezett rendszer, amiben egy felesleges rovátka sincsen. Ugyanis ez felel a vízelvezetésért a tapadásért, téli mintázat esetében a hatékony futófelületi tisztulásért, hogy csak néhányat említsünk. Azonban ez csak egy eleme az abroncsnak, másik fontos alkotó rész a vázfelépítés és az a légzáró réteg, ami nem mellesleg a legdrágább része a guminak. Ez utóbbi légkonténer a teherhordó, ami nem megfelelő nyomás esetén jelentősen befolyásolja a menetstabilitást és komfortot is. (Folytatjuk)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója