3D-s nyomtatóval készített autót a Honda

2016.10.07.
A Honda elektromos miniautója körülbelül akkora, és olyan elrendezésű, mint egy Renault Twizy, azzal a különbséggel, hogy a hátsó ülés helyén egy rakteret alakítottak ki, amitől a Honda együléses. A Stratasys 3D-s nyomatatóval, egy hónap munkával kinyomtatott karosszériaelemek alatt egy könnyű szerkezetű váz található, a gyártó célja az volt, hogy a jármű tömege a lehető legkisebb legyen. A Honda és a Kabaku szerint a 3D-s nyomtatás csökkenti a gyártás költségét és időszükségletét is, és a technológia ideális a sorozatgyártás számára. A kocsi a felépítése és mérete alapján főleg városi áruszállítónak válhat be, a hatótávolságot nem árulta el a Honda. A kocsit sokféle célra lehet használni, főleg annak köszönhetően, hogy a modern 3D-s nyomtatóval többféle felépítmény és karosszéria is gyorsan elkészíthető hozzá, így például egy kávés cégnek kávé, egy halasnak hal alakú karosszériát lehetne gyártani. A képeken látható autó egy japán süteménygyártó cégnek készült, amelynek madár alakú logója sok helyen megjelenik a felépítményen. A Honda Micro Commuter a japán technológiai vásáron, a CEATEC 2016-on mutatkozott be.

Felavatták a Hirschmann új gyártócsarnokát Békéscsabán

2016.10.07.
Békéscsabai működésének 25. évfordulóját ünneplő cég a fejlesztés révén csaknem 70 új munkahelyet teremtett, és további 15-20 ember felvételét tervezi a közeljövőben.      Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az ünnepélyes avatáson kiemelte: a gazdaságnak szüksége  van olyan vállalkozásokra, amelyek révén "magasabb sebességi fokozatba lehet kapcsolni", és a Hirschmann ilyen vállalat.

Szösszenetek a Csabai Kolbászfesztivál vendégkönyvéből

2016.10.07.
„Imádom a finom csabai kolbászt, szeretnék sokat enni belőle. Kérem, küldjenek a címemre pár szálat. Előre is köszönöm.” „Örömmel olvastam Dedinszky Gyula újra kiadott könyvét a csabai kolbászról. Nagy tisztelője voltam, nem csak a nála történt konfirmálásom miatt. Hajrá, kolbászfesztivál!” Dedinszky Gyula békéscsabai evangélikus lelkész könyvet írt a híres csabai kolbászról „Azt hiszem, ez a rendezvény a csabaiak gyökereit célozta meg, érzésem szerint telitalálat. Az ember gyermekkori élményei nemcsak eseményekhez, emberekhez, hanem ízekhez, illatokhoz is erősen kötődnek. Ezt az tudja, aki távolabb él szülőföldjétől, és gyermekeinek is megpróbálja családja, szülőföldje hagyományait továbbadni. Ez egy olyan rendezvény, ahová természetesnek tartom, hogy el kell menni az egész családommal együtt!” A hagyományok őrzése a Csabai Kolbászfesztivál egyik legfontosabb célja „Idén is ott leszünk, eszünk! Csak vasárnap érkezünk, kérlek benneteket, hagyjatok nekünk is egy kis kolbászt!” „630 gyúrócsapat? Más örülne, ha az egész rendezvényén lennének ennyien.” Egy helyszín a sok közül - a Sportcsarnok küzdőtere a szombati kolbászgyúráson Faludy György költő pedig ezt írta a 2004-es fesztiválról: „Ennyi jókedvű, derék embert ritkán látni Magyarországon, mint amennyi itt, a kolbászfesztiválon van. Rengeteg öröm árad az emberekből, az öröm és a szerelem pedig az életet jelenti kilencven év felett is.” Az Autószektor hagyományosan ott lesz a Csabai Kolbászfesztiválon, ahonnan idén is percről-percre jelentkezünk majd a legfrissebb hírekkel. Addig is érdemes figyelemmel kísérni Közép-Európa legnagyobb gasztrokulturális fesztiváljának legfrissebb híreit és kulisszatitkait a kiemelt rovatban.  

Rossz oldalon szálltak le, az életükkel fizettek

2016.10.07.
Rázó László elmondta, hogy az elsődleges vizsgálatok szerint a Budapestről Kapuvárig közlekedő InterCity vonatról három utas rossz oldalon szállt le. Ők a vonat kocsijait és a mozdonyt megkerülve, a vágányokon keresztül indultak vissza az állomás épülete felé. Ekkor a második vágánynál már elindult az InterCity-vagonokról lecsatolt mozdony, amely elütött két embert, harmadik társukat pedig elsodorta. Hozzátette: a helyszínelés idején a személyvonattal utazókat Rábatamási és Sopron, az InterCity-utasokat Csorna és Sopron között vonatpótló buszokkal szállítják. A Sopron-Kapuvár vonalon karbantartási munkálatok miatt jelenleg vágányzár van, amely - a hétvége kivételével - 14-éig tart. MTI
Címkék: 

100 milliárd Ft az élelmiszeripar támogatására!

2016.10.07.
A felhívás alapvető célja, hogy olyan beruházásokat támogasson, melyek révén az élelmiszeripari feldolgozók fejlődhetnek és ez által a gazdaságban betöltött szerepük is erősödhet. A munkahelyek megtartását eredményező beruházások által egyben csökkenthetőek a területi különbségek. A térségi felzárkóztatás fokozása is megvalósítható a pályázat segítségével, illetve erősödhetnek a helyi gazdaságok. Kik és mire pályázhatnak? Élelmiszeripari középvállalkozások pályázhatnak élelmiszer feldolgozó tevékenységük fejlesztésére. Mely tevékenységek támogathatóak? ·         Új termelő eszközök, gépek beszerzése ·         Új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása ·         Infrastrukturális és ingatlan beruházás ·         Megújuló energiaforrás bevezetése ·         Gyártási licence és know-how beszerzése   Mennyi támogatás igényelhető? Vissza nem térítendő támogatás minimum 50 millió Ft, maximum 750 millió Ft   Visszatérítendő támogatás (hitelösszeg) minimum 50 millió Ft, maximum 2.000 millió Ft   A támogatás és a hitelösszeg együttes támogatástartalma régiónként változó mértékű.   Nem éri meg késlekedni! Kérje most segítségünket a 06 1 321 1173-as telefonszámon, vagy az info@gwconsulting.hu e-mail címen! Goodwill Consulting Kft. – Magyarország piacvezető pályázatírója

Még több villanyautót tervez a BMW

2016.10.07.
Harald Krüger, a BMW vezérigazgatója a Bloombergnek adott interjújában árulta el, hogy négy új elektromos autó érkezik pár éven belül: az X3, X4, 3-as sorozat és a ferdehátú Mini kap majd zéró emissziós hajtásláncot. Ez az információ pár nappal azután látott napvilágot, hogy a Handelsblatt megírta, hogy a BMW változtat elektromos stratégiáján, és a normál modellekből is készít villanymotoros változatot. A BMW ezzel a lépéssel reagál arra, hogy a Mercedes, valamint a Volkswagen is elektromos modellek egész sorát jelentette be a Párizsi Autószalonon. Az első, nem az i almárkába tartozó elektromos BMW 2018 végétől lesz kapható. A BMW lépése talán azt jelzi, hogy belátták, hiba csak a drágán előállítható, szénszál karosszériás, alumínium vázas i3-assal és i8-assal jelen lenni a villanyautók egyre bővülő piacán, szükség van olcsóbban gyártható, szélesebb körben ismert típusokra is. 

Több gépre kapott megrendelést az Airbus, de a Boeing többet adott át az idén

2016.10.07.
A gyártók MTI-hez eljuttatott statisztikáiból kiderül, hogy az Airbus a január-szeptemberi időszakban 566 gép gyártására kapott megrendelést, ezek között 90 szélestörzsű is van, de az A350-esek gyártását Toulouse várhatóan csak az év hátralévő részében tudja felpörgetni beszállítói problémák miatt. A Boeing eddig 460 repülőgépre kapott megrendelést, de szélestörzsű állománya arányaiban is nagyobb, 119 darab kétfolyosós repülőt rendeltek meg az amerikai cégtől, többségében 787 Dreamlinereket. Forrás: wikipedia.org A gépátadások terén évek óta a Boeing nyújt jobb teljesítményt, és 2016 eddigi részében is több gépet adott át üzemeltetésre a légitársaságoknak, mint az Airbus. A rentoni gyárból eddig 562 gép gurult ki, köztük 195 darab szélestörzsű, míg az Airbus 462 gépet gyártott le és adott át, amelyek közül 82 volt szélestörzsű. Az előző évben az Airbus 1036 gépre kapott rendelést, a Boeing 869 repülőt értékesített. Átadások terén viszont az amerikai cég teljesített jobban: 762 gép került az üzemeltetőkhöz, míg a toulouse-i üzemet 635 gép hagyta el. A rendelések bruttó adatok, nem tartalmazzák a lemondások számát. MTI
Címkék: 

Elvesztette összkerékhajtását a családi Ferrari

2016.10.07.
A Párizsi Autószalonon mutatkozik be a valaha volt első olyan négyüléses Ferrari, amit turbófeltöltésű V8-as motor hajt. Sőt, az is első alkalommal fordul elő a Ferrari történetében, hogy egy modellt többféle motorral, és többféle hajtásrendszerrel is meg lehessen vásárolni. A GTC4Lusso T-t a California T-ből ismert 3,9 literes, V8-as turbómotor hajtja, 610 lóerős teljesítménnyel és 760 Nm nyomatékkal. A bivalyerős motor 3,5 másodperc alatt gyorsítja fel 100 km/h-ra az olasz kupét, a végsebesség 320 km/h. Az átlagfogyasztás 11,6 liter, ami jelentősen kevesebb, mint a V12-es 15,3 literes étvágya. A négykerékhajtás elhagyásával az új GTC4Lusso változat 80 kilóval lett könnyebb (1840 kg), mint a V12-es, talán ezért lehet, hogy mindössze 0,1 másodpercet kap tőle a százas sprintben. Bár hátul nem hajt a kocsi, a négykerék-kormányzást azért megtartotta, és széria a driftelést megkönnyítő Side Slip Control rendszer is. A súlyelosztás szinte tökéletes, az első tengelyre a tömeg 46, a hátsóra az 54 százaléka jut.

Mától 4 forinttal drágább a benzin és a gázolaj

2016.10.07.
Az emeléssel a benzin átlagára 343-344 forintra, a gázolajé 352-353 forintra nőtt. A gázolaj ára legutóbb szerdán változott, bruttó 3 forinttal nőtt, a 95-ös benziné nem változott. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. MTI

Novemberben debütál a frissített e-Golf

2016.10.07.
Novemberben, a Los Angeles-i Autószalonon mutatkozik majd be a nagyközönségnek a Volkswagen e-Golf ráncfelvarrás után változata. Bár várhatóan a külső is frissülni fog, a lényeges változások a lemezek alatt történnek. A Párizsi Autószalonon kiállított e-Golf Touch tanulmányautó technikája már a faceliftes autóé volt, de a külseje még a régit idézte. Herbert Diess, a Volkswagen márka vezetője Párizsban elárulta, hogy az új változat egy töltéssel 300 kilométert tud majd megtenni, ami hatalmas előrelépés a mostani e-Golf 190 kilométeréhez képest. A nagyobb hatótáv annak köszönhető, hogy a 24,2 kilowattórás helyett 35,8 kilowattórás lítium-ion akkumulátorokat kapott a wolfsburgi villanyautó. Nem csak a hatótávon javítottak, hanem a teljesítményen is. A mostani e-Golfot egy 115 lóerős villanymotor hajtja, az új változat motorja azonban 136 lóerős lesz, és persze nyomatékban is többet nyújt majd. Fejlettebb infotainment rendszert is kap az új e-Golf, ez lesz az első Volkswagen, amihez elérhető lesz a 7-es BMW által tavaly bevezetett gesztusvezérlés. A Volkswagen számára egyre fontosabbak a villanyautók, amit a Párizsban leleplezett I.D. tanulmány is jelez. A Golf-méretű, de annál tágasabb családi kocsi akár 600 kilométert is el tud majd menni egy töltéssel, de a gyártása csak 2020-ban kezdődik, addig pedig a frissített e-Golfnak kell tartania a frontot.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója